cucka 2011.02.18. 13:23

Lélekbugyor

Előre leszögezem, az alábbi történet nem feltétlenül az érett-gondolkodású felnőtt énemet hívatott alátámasztani.

Amikor -Anyuss és a köz szavaival élve- a gyüttment* életformát választottuk, megkoronáztuk azzal, hogy ugyan csak látszólagosan ismertük az ittélőket (egyes számú hiba**), beindult bennünk valamiféle szociális láncreakció, és késztetést éreztünk, az azonnali segítségnyújtásra. (kettes számú hiba***). Mentségemül szolgáljon, hogy -bár vidéki kislánynak születtem- a fővárosban eltöltött másfél évtized kiölte belőlem az elővigyázatosság csíráját is, szegény hitös számára meg teljes mértékben ismeretlen volt a közeg.
A választások előtt többen megkeresték a másikfelem, vállalja már el a képviselőséget, fiatal is, tanult ember is, jól is beszél, véleménye is van, amit sokszor még véka alá sem rejt. Könnyes szemeimet pillogtatva támogattam őt, teljes (tejtől duzzadó) mellszélességgel, hiszen ki más álljon a falu élén, mint a  föntebbi tulajdonságokkal rendelkező egyén? (tudom, túl sok Mátyás király mesét olvashattam, harmincakárhány évem alatt  megtanulhattam volna, hogy a politika sosem az igazságosságról és lelkiismeretességről szól, véleményem szerint már akkor sem, csak a krónikások is "szerettek" csak a szépről/jóról írni. Ma már azt is tudom, hogy akinek az Isten hivatalt ad, észt nem feltétlenül oszt mellé.) Természetesen, szívmelengető szavazatszámmal bekerült a tanácsba.
Először minden szép és jó volt, aztán ahogy egyre jobban akaratlanul is beleláthattunk a dolgokba, úgy kerültek egyre inkább központba az anomáliák, a sztereotípiák. És mi még akkor is hittünk abban, hogy a jó, az igazság győzedelmeskedik, hiszen ép ésszel végiggondolva, biztos, más is látja, érti, így gondolja.

A sort folytattam én egy ártatlan flash mobbal: felvettem a kapcsolatot az iszapkárosultakkal és célirányosan gyűjtöttük/küldtük a segítséget. Leírom, mert igenis büszke vagyok a résztvevőkre, hogy 2 furgonnyi (kisteherautónyi) hideg élelmet, tisztítószert és ruhaneműt sikerült összehordaniuk a falubelieknek -a házunk teraszára, melynek elszállításáról egyedül gondoskodtam. Nem kértem/vártam hálát és/vagy köszönetet, aki ismer az pontosan tudja, nem ezért tettem. A kicsinyes visszhang azonban napokra hazavágott, mely szerint nem volt véletlen a gyűjtés helyszíne, bőséggel elraktároztunk az adományokból.

Hogy hol fordult meg ennyire a világ... napok óta keressük a pillanatát. Újra- és újra átéljük/átgondoljuk a döntéseinket, a kinyilatkoztatásainkat és mégsem tudjuk, hol hibáztunk.

Azaz de: aki nem akar kikecmeregni a gödörből, azt ott kell hagyni megtikkadni. Mert bármilyen kedvesen és segítőkészen is nyújtod felé a kezed, ő csak azt látja, hogy te kívül vagy, magasan és lenézed őt. Mert egy beteg lélek, csak beteg gondolatok megformálására képes.

És még egyet: a politikát nem lehet tisztán csinálni. Az pedig, aki érzékeny a kritikára és maximalista, az ne vegyen részt benne. Kivételt képez, ha mazochista az illető. 

És mindezt továbbgondolva, arra jutottunk, a saját házunk tájéka fontosabb és értékesebb annál, minthogy a családfő pattanásig feszült és megtépázott idegekkel esténként összeomoljon, és a gyerekeit csak elalvás után lássa. Nem feladás ez, csak összegzés. Nincs az a jóügy, amiért ennyit kell küzdeni, és bennem egy ponton túl az igyekezet átlendül ellenérzésbe, haragba.


*gyüttment: azon idegeneket neveznek a falusiak eme barátságosan bátorító jelzővel, akik nem ott születtek, hanem betelepültek. Általában a gyüttmentek évtizedekig azok maradnak, akárcsak leszármazottjaik, tapasztalataim szerint a szépapákig ragadványnév marad. Megszabadulni csak egyféleképpen lehet tőle: ha elköltözöl egy másik faluba, hogy ott legyél gyüttment.

** már a régiek is megmondták, sok ház ég belül, de nem látszik kívül.

*** sürgősen meg kell tanulnunk ignorálni az életünkből a nem oda illő dolgokat

cucka 2010.09.18. 10:50

Segítsünk

Az immáron harmadjára megrendezésre kerülő Segítsütit, mely mostanra mega méreteket ölt és még a falunk kisboltjának az ajtajára is kiplakátoluk, úgy gondolom, már nem kell bemutatnom. Most megint van lehetőség segíteni, az I.számú Gyermekklinikát és a szegedi kórházat. A szervezők ígérik, az elrugaszkodott licitek miatt (ami azért nem rossz, sőt, hiszen a cél az, hogy minél több pénz összegyűljön), idén igyekeznek támogató barátabbá alakítani a rendszert, ezért érdemes onlájn maradni és megvárni a licitek zárását (szept 20. éjfél), mert aztán derülnek ki a meglepetések.

A világháló ezen segítő vonalán haladva bukkantam az alábbi blogra is, ahol egy három és fél éves, melegbarna szemű kisfiúnak szerveznek megkapó módú gyűjtést a barátok, ismerősök.

A blogja megtalálható a fönti képre kattintva, a szervezők mindennemű támogatást, javaslatot szívesen fogadnak.

Hittem és vallottam, egy gyereknek a legjobb helye az anyja mellett van, minimum 3 éves koráig, a legjobb társasága tulajdon testvérei, igényei és szeretettankja a család közvetlen közelében töltődik fel a lehető legsikeresebben.

Most valamit vagy én csinálok csapnivalóan pocsékul, vagy a föntebbi teória nem így van. Vagy ismét bebizonyosodik, hogy minden gyerek más és semkire sem lehet ugyanazt a zubbonyt ráhúzni. (főként nem a szülő varrta köpönyeget...) Pöstön valahogy nem éreztem azt, hogy Elsőszülöttemnek bármilyen gyerektársaság-beli hiánya lenne. Ezt, mondjuk most sem érzem. Azt viszont látom rajta, hogy a játszótéren egyre kevésbé találja a helyét. A kicsikkel, vele egykorúakkal nem igazán keresi a társaságot, ezt értem is, ebben a korban, inkább egymás mellett szeretnek játszani, mint egymással.
Sokkal inkább a nagyobbakkal (gondolok itt 7-10 évesekre), keresi a kapcsolatot, akik éppen abban az áldott kiskamaszkorban vannak, amikor vérciki kispisisekkel játszani/mutatkozni, meg különben is. Érthető valahol, hogy szívesebben sutyorognak a saját korosztályukkal, mint pesztrálgassanak egy nembeszélő kétésfelest.

Amikor nem a racionális énem kerekedik felül, igencsak nehezemre esik nem odafigyelni lelkemből szakajtott magzatom sóvár pillantásaira, ahogy szemmel követi a nagyok féktelen hintázását, ahogy csillogó szemekkel lesi minden mozdulatukat, ahogy próbálja felhívni magára a figyelmet.  És ahogy pofára esik, amikor odamegy hozzájuk...

Tudom, az összes falat nem húzhatom el előle, nem védhetem meg minden sértéstől-bántástól, negatívságtól. Hiszen, ezektől (is) válik olyanná a jelleme, amilyenné.
És akkor itt az újabb ambivalencia: menjen-e oviba, (mert akkor legalább nem a szemem előtt történnek ezek a szívfacsarások), vagy ne menjen oviba, (és erősödjön lelkileg még egy évet itthon). Jájj, de nehéz egy anyai szívvel együtt élnie szorongó énemnek...

cucka 2010.05.05. 11:37

Álmomban már

(Fél)álmomban már megírtam ezt a bejegyzést egy jó ideje. Arról volt szó benne, -persze sokkal frappánsabb köntösbe bújtatva-, hogy eljött az idő, amikor már valami másra vágyom. Amikor már nem csak a gyermekeimen keresztül látom a világot. Amikor az én gondolataim is teret kell kapjanak valamilyen formában. Amikor már nincs szükségem annyira a magamutogatásra, az önigazolásokra, a bizonyításokra. Talán mert most egy olyan szakaszát éljük az életünknek, amiben ez napi szinten jelen van.

Sokat gondolkodtam, mit is kellene tennem. Abbahagyni nem szeretném. Magam miatt sem. Mert szükségem van erre a fajta kifelé kommunikálásra.
És vannak napok, amikor egy jó könyv, egy kellemes telefonbeszélgetés, egy nemvárt találkozás elgondolkodtat, magával ragad, kiszakít a mindennapi mókuskerékből. És néha ezt is fontos lenne szavakba foglalni. Így szabad kezet adok magamnak és idefolyatom a saját nem-gyerek irányú gondolataimat is olykor-olykor.
Bízom benne, kellemesen megférnek egymás mellett, hisz ezek is belőlem fakadnak.

Most például egy egy nap alatt kiolvasott könyv döbbenetes élménye alatt állok. (vivát éjszakai virrasztás a kicsik mellett!). Az ismertető elolvasása nélkül rendeltem meg az általam kedvelt írónő újabb magyarul megjelent kötetét. A prológuson könnyek között rágtam át magam, többször le kellett tennem hosszú percekre, nem láttam a könnyeimtől.

"Egy törékeny kislány, egy összetört anyai szív. Egy házaspár mindennél jobban szeretne kisbabát. Nagy nehézségek után végre meg is születik Willow, aki sajnos súlyos csonttörékenységgel jön a világra. Hat éves koráig hetvenöt csontja törik el, még egy tüsszentés is életveszélybe sodorhatja. A család békéjét óhatatlanul is felborítja az állandó riadókészültség: az édesanya előző házasságából származó lánya egyre veszélyesebb módon igyekszik felhívni magára a figyelmet, a korábban boldog életet élő pár összekap minden apróságon, és az anya által elindított kártérítési per alperese pedig éppen egyetlen és legjobb barátnője. A világhírű amerikai bestsellerszerző új regénye megmutatja, milyen könnyen elszakad a szeretetből és öncsalásból, kegyes hazugságokból és elhallgatásokból szőtt háló, és a zuhanás után rájövünk, milyen törékeny az életünk"

Az írónő alaposan körbejárja a témát, minden szereplő bőrébe bújhatunk egy kicsit. Van-e jogunk ahhoz, hogy vallásos anyaként-szülőként visszafordíthatatlan döntést hozzunk, ha már tudjuk, hogy beteg babát hordunk a szívünk alatt? Kötelességünk-e megfelelni a társadalom által támasztott normatíváknak? Élhet-e teljes életet egy olyan kislány, aki egy rossz mozdulattól akár több helyen is összetörheti magát? és élhet egy szülő, egy család így minőségi életet? Mennyit bírhat el egy házasság? és mennyit bírhat el egy barátság? S ha csalódunk, vajon a barátunkban csalódunk, vagy inkább önmagunkban, önmagunk józan ítélőképességében? Kérdések, melykre nem a könyv ad választ, hanem mi saját magunk.

A betegségről és a magyarországi alapítványról még itt olvasható.

cucka 2010.04.21. 08:00

Talán skizó

A szabadidő hasznos eltöltése, működhet szabadban, valódi kertet művelve, hullára ásva-kapálva-gyomírtva-megküzdve a kutyákokkal magunkat. Itt fellelhető azért néminemű szubjektivitás is, ugyanis az én ingerküszöböm igencsak alacsonyra van kalibrálva, így mondjuk a napszámos röhögve teljesítené azt a napi mennyiséget az ebédszünetében, amennyitől én már  vinnyogva a kipurcanás határát súrolom. 

Aztán bejövök és nekiesek a virtuális kertemnek, amiből immáron kettő darab is van, mert mért is ne, és persze ez úgy az igazi, ha külön weboldalon van, és aratok, meg termesztek, meg tojást tojatok a virtuális tyúkjaimmal és kereskedem a virtuális piacon.

És megpróbálom jó mélyre elásni azt az énemet, aki szánalmasan megmosolyogta azokat az embereket, akik anno tamagocsit nevelgettek a balzsebükbe.

15 komment

Címkék: én egyéb

cucka 2009.11.09. 20:03

Együtt

Amikor hozzánk került nem volt egyéb, mint egy apró, szürke szőrcsomó, kicsit félénken, ám  annál kíváncsibban pillogott a papírdoboz fölé vigyorgó emberpárra. Hideg téli délutánon érkezett, emlékszem még autónk sem volt, amivel érte mehettünk volna, így egy kedves ismerősünk vállalta, hogy hazaszállítja, nehogy megfázzon...
Nevét különleges ezüstös színének és szőrpamacsformájának köszönhette, legjobban egy közönséges, mosogatáshoz használható fémdörzsihez hasonlított.


Siheder évei a mi buliéveink hevében teltek. Sosem zavarta a nagy társaság, kézről-kézre, vállról-vállra járt, sok estét töltött az erkélyünkön, baráti társaságunk körében, borozgatva-beszélgetve.
Hunorral való várandósságom idején igazi délutáni alvótársammá vált, sokszor bevackolódtam egy jó könyvvel a nappaliba, ő bebújt a nyakam mellé, a hajam alá, és  órákon át aludtunk összebújva.

Fiam születésével a napi foglalkozások elmaradtak, olykor a ketrece takarításával is megcsúsztam... mardosott is a büntudat emiatt... aztán, ahogy nyílt csöppöm értelme, és egyre találékonyabban haladt az önállósodás felé, szinte magától érthetődő volt, hogy Dörzsördög ketrece segítségével tanuljon meg járni. Bármilyen gyerektársaság is verődött össze minálunk, arra fogadásokat lehetett volna kötni, hogy előbb vagy utóbb a játék központi szereplője Kukonya Öreglányunk lesz.

A ma délutáni közös programunk lett volna Dörzsi ketrecének a kitakarítása. Hunor büszkén hozta a paprikát és gyakorlott mozdulattal tolta félre a ketrece tetejét. Ám Dörzsi most nem jött elő és nem ugrándozott szimatolva... és a tegnapi vacsija is érintetlenül hevert odabent. És most, életében először nevén szólítva a malacot, hiába hívogatta Döjit, nem jött elő... sután csak annyit tudtam kinyögni, hagyd kisfiam most a Dörzsit, Dörzsi alszik... a nyomaték kedvéért azért kicsit megdöngette még párszor a ketrecét, hátha mégis...

És óhatatlanul is érzem a párhuzamot, a sok-sok egymástól független, ám mégis egymás mellett, szinte egymásba fűződő történést... a dátumok, az azonos időben megesett dolgok... félelmetes...

Az úgy volt, hogy idén azt találtuk ki, mi márpediglen nem megyünk olyan igazi hosszút nyaralni, hanem megelégszünk a hétvégékből lecsippentett órácskákkal, akkor azonnal kocsibavágódunk, és keresünk valami helyre kis zöldövezetet, eszünk-iszunk, jóidőben fürdünk, ottalszunk, ha egy mód van rá, majd másnap már jövünk is haza, dolgozódni.

A szerintünk tuti megoldás, egészen augusztus közepéig működött, amikor is a feszültség látható villámcsapásokkal adta tudtunkra, eljött a pihenés ideje, avagy drámai fordulatot vesz minden körülöttünk. Heves vérmérsékletünkből adódóan, nem csak a feszültség volt tapintható, olykor-olykor a hangunk is hallható volt széles szomszéd körökben. Ugyebár a panel előnyei. No meg aztán, az elsődleges szempont mégiscsak Huncmackó és pocaklakó Hugicája volt, nekik hiányzik legkevésbé egy ilyen felpaprikázott légkör. Elhatározásunkat tett követte, nem rágódtunk sokáig az úticélunkon, oda vágytunk, ahol embert is csak akkor látunk, ha mi akarunk, ahol a természet karnyújtásnyira van, világháló- és telefonmentesen naturalista vidék. Így hát oda mentünk, ahová harmadik éve visszatérő vendégként érkezünk.

A hosszú útat végül két részletben tettük meg, elsődlegesen az volt a koncepció, hogy lehúzzuk egyvégtében, hogy hajnalban útnak eredünk, de végül maradt a kevésbé fájdalmas normál időben felkelés, reggelizés, és végül 10 óra körüli indulás. Ebben a korban már egyre kevésbé viselem jól a megrögzött mindennapjaim megbolygatását. HuncApu előrelátóan beszerzett egy hordozható dvd lejátszót Mancinknak, de szinte alig kellett bevetnünk Thomast és Vukot, a 8 óra alatt egyszer kellett megállnunk, Hunor hősiesen viselkedett, állítom, mi kevésbé viseltük jól a hosszú útat, mint őkelme.

Másnap koradélután érkeztünk meg a célállomásra, ahol a  mifiúnk meg a házigazda 2 hónappal fiatalabb kisfia azonnali jópajtási viszonyba kerültek. Nyaralásunkat pár szóban eképpen jellemzném: hosszú átaludt éjszakák, ebéd utáni alvások, finom étkek, metszően tiszta levegő, pár jó könyv elolvasása (büszkeséggel tölt el, de elég volt a szimpla jelenlétem és néha egy-egy pillantást vetnem Huncra, aki a hatalmas udvaron köveket dobált, pacsázott a felfújható medencéjében, kergette a kiscicákat, vagy homokozott...), apróbb kirándulások a környéken.

Képdömping következik, két részletben:

Statisztikai adatok:
- a nyaralás alatt mindenki hízott, bár van aki ezt nem vallja be (pl HuncApu, a kölök még nem tiltakozik a megmérettetése ellen). Nekem speciel megapocakom lett, bár az én esetemben erre még logikus magyarázat is akad. Mondjuk, tegnap ketten kérdezték meg a játszótéren, hogy ugye már nincs sok hátra? alig 3 hónapocska...
- Hunort többször érte kisebb-nagyobb baleset, megérkezésünk napján kétszer esett fejre (hanyagolandó horzsolások), indulásunk napján gumicsizmás motorbaleset következtében orra (ez kicsit nehezítettebb pálya volt). Mára egész tűrhetően begyógyultak a sebei.
- igazi fláverpáver szülők lettünk, elindítottuk gyermekünket az öntisztulás útján: egyszer fürdött olyan igazi estiset, amúgy egész nap pacsált a medencében
- megérkezésünk pillanatában megcsípett térdhajlatban egy welcome darázs. Úgy tűnik, már nem vagyok allergiás a csípésére, nem lettem perceken belül Michelin baba, mint évekkel ezelőtt, pedig jópofa poénok repkedtek köröttem. Viszont 3. napra tenyérnyi veresség és duzzanat miatt mégiscsak patikában kötöttünk ki, kaptam hűsítő rázófolyadékot. Élmény volt.
- döbbenetes a kölök, talán nevet is érdemes lenne a későbbiekre vonatkozóan változtatni, mondjuk Ezotér Géza lesz. Bővebben is kifejtem majd, egyelőre feldolgozás alatt áll a történet.
- van élet internet és telefon nélkül. Az emailjeimet 1 hét után néztem meg, a telefonomat esténként bogarásztam elő a táskám mélyéről, csak úgy informatíve. Többrendbeli ember és számítógép undoritíszem lett, kicsit még mindig nehezen rázódom vissza a való világba, meg a blogvilágba. Sőt, ma már arra is gondoltam, talán nem is vagyok igazi blogger (nemszeretemszó!), mer ugye az olyan fokú függőséggel is jár, amit most egyáltalán nem tapasztaltam magamon.
- a kiskrampusz végtelenül türelmes és belevaló gyerek. Szeressük. És most már biztos megtartsuk. Ha a húga is ilyen lesz, 10 gyerekig meg se állíthat senki, max a biológiai órám. Ha mer.

cucka 2009.07.30. 10:12

Észlelések

Talán az elfogyasztott egy liter fekete tea következményeként, éjjel nagyonsokáig nem jött álom a szememre. Egy ideig forgolódtam, majd olvasni próbáltam, de amikor már az ötödik alkalommal kellett visszalapoznom, hogy beazonosítsam a felbukkanó új szereplőt, feladtam. Visszakucorodtam a gép elé, próbáltam kikapcsolódásként híreket, érdekességeket, nembabás blogokat olvasni. De csak még jobban összezavarodtam, egyre homályosabbnak és kuszábbnak éreztem mindent. Még a legegyszerűbb dolgok is svédcsavaros fordulattal pörögtek bennem, különös tekintettel a benne szereplők személyiségével és érzéseivel túlzottan kidomborodva.

Amikor az ébrenlét és a álombazuhanó szakadék szélén táncolok, mindig megvilágosodom. Tudom, mit kell tennem bizonyos szituációkban, félálombéli énem gyakorlott csípőmozdulatokkal talál választ számomra  megoldhatatlan kérdésekre, rak a helyére emberi kapcsolatokat, bogoz ki bonyolult és érzelgős szálakat és egész logikusnak tűnő magyarázatokkal is szolgál. Elgereblyzézi az utam, nekem csak rá kell lépnem és mosolyogva követnem őt a fény felé, majd már zuhanok is a garantáltan álomtalan és mély szakadékba, egészen reggelig.

Kár, hogy ezeket az evidens és terhetleemelő megfejtéseket mindig ottfelejtem az álmaimban.

cucka 2009.07.27. 21:38

Józsaru vs. Rossz-zsaru

Amióta akkkkora egyetértésben és cimbiségben vannak ők ketten, egyre többször engednek el kis időre egyedül a skacok. Persze, nem kell semmi komoly elfoglaltságra gondolni, esetenként egy-egy párdolgos bevásárlás vagy egy csekkfeladásos posta-program erejéig tűnhetek el a képből.

A mai nap alkalmával vált szembetűnővé, hogy RutinRóka Hunorvirágszál megérezte (mit megérezte? régesrég ismeri és begyakorlottan alkalmazza) a jóidösszülei közti nüansznyi engedékenység-különbséget. Történt ugyanis, hogy vagynak dolgok földön és égen, melyeket Huncos számára már idejekorán tabuként könyveltem el. Beszélhetünk túlzott féltésről (igen, ide tartozik a sminkkészletem is...), de szimpla korhatáros dolgokról is. (pölö HuncApu gyerekkori matchbox gyűjteménye). Szóval, az úgy volt, hogy azalatt a fél óra alatt, amíg ma leszaladtam a közértbe Huncmacc kikönyörögte a zapjától a hajkefémet meg egy ajándékbavásárolt gyerekjátékot. (HuncApu szerint olyan rutinnal mutogatta a fiókot, majd vette ki belőle a hajkefét, mint aki mindennap ezzel játszik,  ezért is dőlt be neki...) HuncApu gyönge szívvel kiutalt a fiának két, általa kevésbé féltett matchboxot,  az előre becsomagolt játékért cserébe, szigorúan kísérleti célokkal, hogyan is reagál a gyerkőc a finomabb mechanikára? Aztán délután meg rámpróbált a kiskrampusz, nekem mutogatva a kisautós dobozt, hátha az én szívem is meglangyul és adományozok még pár autómobilt neki. Sajna, bukta a kört, mondtam, meccsezze le az apjával, én ugyan nem merek abba a szekrénytetejénőrzöttbe belenyúlni és kedvemre szelektálni belőle.

Ugyanezek előfordulnak fogmosáskor, fürdetéskor (általában kivételkor, amikor ő még nem is akar kijönni), pelenkázáskor, nemkedvenc étel elfogyasztásakor, öltözéskor, séta előtt vagy feljövetelkor, minden olyan esemény kapcsán, mely Rókakomának nem esik ínyére. Általában én vagyok a rossz-zsaru, talán állandó itthonüléses-összezáródós szerepkörömből adódóan, HuncApu pedig a józsaru.

Néha jó lenne kicsit többször józsarunak lenni, de ehhez úgy érzem, arra lenne szükség, hogy többet legyenek kettecskén. Namajdeccer jó leszek én is, ígérem.

cucka 2009.07.14. 09:23

Szöszmöszök

Hétvégén strandolni voltunk az Igali gyógy- és termálvízes strandon. A brüggölőben áztatgatva magunkat, elsuhant fölöttünk egy repülő, melyre Hunc berregéssel és mutogatással reagált. HuncApu mondta, hogy repülő, aztán Hunc rámutatott egy nagyobbacska, békésen lebegő felhőre. HuncApu kötelezően már mondta is, hogy felhő. Ekkor viszont visszadobta a labdát, és kérte a fiát, mutassa meg, hol van a napocska? Hunor először a saját mellkasára bökött középtájt, majd az enyémre és végül HuncApuéra... véletlenül éppen mindhármunk szívcsakrájára mutatva... (és akkor abba már bele sem mennék, hogy véletlenül éppen Magyarországon, Dobogókőn  - hisz a nevében is benne van Dobogó Kő!- található a "Föld szíve", a csakrák "közepe" és minden magyar embernek feladata lenne óvni a Föld szívcsakráját, akár a legelemibb szinten is, a saját szívcsakrája védelmével... nomeg azt is illik tudni erről a  "kapuról", hogy ide kapcsolódik a szeretet érzése, "ő" a fizikai és a szellemi csakrák "átmenete" ...) Ő látja a mi napunkat, a mi szeretetünket...

Sokszor leírtam már, hogy mennyire fontos odafigyelnünk gyermekeink testi, fizikai fejlődése mellett, a szellemi fejlődésére is, hiszen ők még azzal a képességgel születnek a világra, hogy látnak... sokszor azt hisszük, láthatatlan barátaik csak fikciók, élénk képzelőerejük művei, hiszen mi már régesrég elfelejtettük ezt a természetes készséget. Ők még tisztaszívűek, és kb 7 éves korukig meg is maradnak ezek a képességeik.

Amikor még csak egy halovány zebracsíkos teszt bizonyította, hogy érkezik a kistesó, egyik este lefekvéskor beszélgettünk Hunorral. Előtte sosem említettünk neki olyasmit, hogy kistestvér, vagy hogy hol lakik a baba. HuncApu mégis megkérte arra, hogy mutassa meg, hol van a kistesója. Hunor bárminemű megakadás nélkül odakúszott hozzám, felhúzta a pólómat és rábökött a köldökömre...

Ne becsüljük alá a piciket, hatalmas tudással érkeznek hozzánk. Ők a jövőnk a jelenben. És nekünk is van beleszólásunk abba, mégha csak kicsi is, hogy hogyan alakul.

cucka 2009.05.28. 11:33

Segítség a háznál

Egyszer már írtam a gender-pedagógia lényegéről, a női és férfi szerepek nem kötelező beskatulyázásáról már kora gyermekkorban. Nálunk egyre inkább úgy tűnik, a bármilyen-járművet-meglátok-brümmögök mellett, fontos szerepet kapnak a főzéssel, takarítással kapcsolatos szerepjátékok is. Így pár hete Huncosnak lett egy takarítószettje, felmosóstól, söprüstől, lapátostól. S hogy miért? Mert belefáradtam, hogy a használatban lévő söprűt, lapátot, felmosószettet hurcibálta lakásszerte és kaparintotta meg, ha véletlenül nyitva maradt egy ajtó. Egyszóval ön- és közveszélyessé vált a 80 akárhány centis kisember a közel kétméteres botokkal hadonászva.

A hidegfrontra való tekintettel, reggel elaludt a család, ugyanis nem jelzett a kétlábonjáró vekkerünk, HuncApu negyed 9-kor még azt hitte, nagyon korán lehet, így mindenki kapkodott-idegeskedett, Hunc sem volt hajlandó az asztal mellett elfogyasztania a reggeli utáni muffinját, inkább szétmorzsázta a lakásban. Amikor rászóltam, hogy szedje össze a morzsáit, először eltűnt, majd kis idő elteltével  megjelent a söprűjével, igyekezett ő, de a még kissé kómás állapot nem tette lehetővé, hogy hatékony is lehessen.

Előbb csak fölmérte a terepet:

ezt most komoly?! nézés:

Aztán beburkolózott az én játszóterezős hanorákomba (ami nem látszik, hogy a papucsomba is):

Szemfülesebb képbogarászók fölfedezhetnek valami kis pirosat Hunc alsó és fölső ajkainál. Mondhatnám, hogy a jóság itt ütközött ki, de kivételesen most önhibáján kívül történt a baleset. Tegnap délután lesétáltunk a játszótérre, ahol délelőtt a munkásosztály prominens képviselői fúrtak-ástak (később kiderült, újabb nagyonóccsó kábelszolgáltató érkezik a hátsó alvégen), majd úgy mentek el, hogy a kiásott területet körbezárták ugyan, de a kifeszített zsinórt (igen, homokszínű spárgát emlegetek a kavicsos-homokos úton), mely az ásás haladási irányát hivatott jelezni, bezony ottfelejtették, alig pár centi magasságban. Ebben sikerült a kiskrapeknak megbotlania és jó nagyot zakóznia. Persze, volt sírás-rívás, alsó- és felső szájhasadás.
Azért tovább gondolkodva ezen, mégiscsak az motoszkál bennem, hogy Hunc sebe gyorsan gyógyul, pár nap és nyoma sem marad a bibinek, ellenben, ha egy öregnéni sétafikkant arra, aki szintúgy megbotlik, leesik, és neadjisten combnyaktörődik... olyankor mi van?

cucka 2009.03.03. 09:43

Stepfordi feleség

Olyan jó lenne, ha:

  • mindig tökéletes lenne a frizurám/ruhám/sminkem/alakom
  • az arcomon hálivudi mosollyal és a lelkemben örökderűvel tudnám fogadni a váratlan helyzeteket
  • szép lennék, boldog és tettrekész, légyen az házastársi hancúr vagy éppen pincetakarítás
  • türelmes lennék és nem a hangom kieresztésével igyekezném jobb belátásra bírni környezetemet
  • hajnalhasadásig lenne erőm fényesre sikálni a -még az avatott szemek elől is - megbúvó sarkokat
  • több energiám lenne a külsőségek fenntartására
  • semmiről sem feledkeznék meg, mindehova időben érnék oda és nem mellbedobással esnék be
  • levelezéseim kipipálva, restanciáim megírva-elküldve-megválaszolva

 

Néha szeretnék menthetetlenül műanyag lenni... nem gondolkodni, nem érezni, csak robotnak lenni és cselekedni... ha egyszer lenullázhatnám a dolgaimat, soha többé nem hagynám, hogy így a nyakamra nőjjenek a feladatok... legalábbis azt hiszem.

16 komment

Címkék: egyéb

cucka 2009.02.05. 16:48

Retorzió

Hunor ma überbrutál napot tart, extra felpörgései vannak. Valószínűsítem nem tesz neki sem túl jót az egész napos kényszerbezártság, mint ahogy nekem se, de sajnos a nyomi kezemmel nem bírom lecigölni mindkettőnket a harmadikról... nomeg az időjárás sem egy kimondottan sétálós volt az elmúlt napokban. Csak bizakodom, hogy a praclim bucisága/fájdalma pár napon belül enyhülni fog.

Talán emiatt is történhetett meg az, hogy Hunc egy óvatlan pillanatban tocsogóssá nyalogatta a telefonomat, majd amikor szigorú zord szülőként el szerettem volna kobozni tőle az elcsent árut, elmenekült előlem és a lopott szajrétól, egy hanyag mozdulattal a WC-be ejtve igyekezett megszabadulni. Élettársam azóta önmaga ura, ki-bekapcsol, néma, hívhatatlan vagyok és a saját telefonkönyvem sem elérhető, a billentyűzet sem funkcionál.

HuncApu szerint a JóIsten eképpen csökkenti a telefonszámlámat.

Már csak abban bízom, az internetet meghagyja és hogy pár nap alatt kiszárad az énkiscsillagom...

cucka 2009.01.19. 16:05

Merengő

Ma délelőtt azon gondolkodtam, hogy vajh melyik az az igazán bababarát munkahely, ahol szemrebbenés nélkül elnézik ezt a laza 3 hetes munkavállaló kiesést, amit jelen esetben Huncos enyhe fogzásával és náthájával produkáltam volna? (a kérdés költői volt!) Sőt, akárhogy csűröm-csavarom a dolgokat, és próbálom derűsebben látni, egyre szövevényesebb és kuszább számomra egy dolgozó anyuka élete.

Kezdve azzal, hogy szinte sosem tehetsz el másnapra máskor oly könnyedén áttehető dolgokat, mert igazán sosem tudod, mikor lázasodik be/náthásodik be/betegedik le a kölök, és kell otthon maradnod a következő napon. Ezzel egyidőben 4 óra nulla nulla perckor illene már az óvodába érned a gyerek után...

Emlékszem, volt anno egy kolléganőm, akit szinte már gyűlöltek amiatt, mert a gyereke sokat betegeskedett és így nem lehetett számolni vele igazán... és ha belegondolok, hogy azidőtájt még én is sokszor ezt így gondoltam... azóta saját bőrön tapasztaltam, hogy semmi sem tud olyan fontos lenni, mint a gyermekünk mosolya...

Marad a másik verzió: aliggyógyultan visszavinni gyerekközösségbe... pfff... emlékszem fentebbemlített kolléganő ezt alkalmazta és ha az oviból hívták bármiért, görcsberándult gyomorral vette fel a telefont...

Reggeli közben igyekeztem megvitatni problémamegoldó HuncApuval is aggodalmaimat, mire ő hanyag egyszerűséggel csak annyit mondott, amikor majd én újra dolgozni fogok, és netalántán Hunc beteg lesz, majd beviszi magához a rendelőbe... ezer aggodalom szakadt fel belőlem egyszerre, hogy mégis hogy képzeli? hiszen beteg lesz? meg lázas? HuncApu szerint ezen még bőven ráérünk gondolkodni, szerintem viszont, nem kellően előrelátó.
Ennyiben is maradtunk.

20 komment

Címkék: egyéb

cucka 2008.12.12. 16:41

Ünnepi készülődés

Azon kívül, hogy lelkem egyre magasabb szintekre emelkedik és napról-napra felkészültebben várja a karácsony közeledtét, lassacskán testileg is készülni kezdtem az ünnepre.

A ma nagyonjógyerek kisfiam délelőtt elengedett vásárolni, sőt oly mértékben jófej volt, hogy mielőtt elindultam elaludt és mire hazaértem még mindig aludt. Megkockáztatom, ennyire jól még sosem álltunk karácsonyi ajándékok terén, már csak pár apró kiegészítő beszerzésére van szükségünk. (bár ismerve magunkat, tuti valami banánhéjon úgyis elcsúszunk a finisben...) . Az is eszünkbe jutott a csomag-mennyiségek láttán, hogy jövőre már rafkósan köll majd becsempészni a dobozokat a lakásba, megőrizvén ezzel Hunc számára a várakozás és meglepetés varázsát.
Az egyik boltban kedvenc barátnőmnek választottam össze egy apróbb ajándékcsomagot, a kasszánál ülő fiatal lány fizetéskor megjegyezte, nagyon szerethetem azt a valakit, aki ezt kapja... kívül-belül boldog mosollyal jöttem ki, mert talán ez a mondat is nyomatékosította bennem, hogy igen, tényleg nagyon belopta a szívembe magát ez a Valaki az elmúlt hónapok alatt...

Délutánunk pedig a mézeskalács-gyártással telik. (majd referálok meg fotózok). Hunc ösmételten türelmes és érdeklődő üzemmódban lesi a rögtönzött látványkonyhánkat. Engem meg meleg bizsergéssel tölt el, hogy jövőre már talán együtt gyúrjuk a mézeskalácsot, együtt vélünk felfedezni a tésztában sok-sok apró csodás képet... talán neki is lesz önállóan fabrikált sütije, melyet büszkén mutogat majd... boldogságos-várakozásos narancs-gyömbér illatú időszak ez most az életünkben...

cucka 2008.12.10. 17:44

Az élet apró örömei

Hétfőn beszabadultam Huncostól-barátnőstől a legnagyobb bevásárlóközpontba, amibe sokszorosan megfogadtam, hogy soha be nem teszem a lábam, mert kedvenc lovardánk eldózerolt helyére épült, elfeledtetve ezzel a "legnagyobb magyar" reformjainak egyik alappillérét.

Mégis bementem, mert elcsábultam kedvenc boltjaim felsorakoztatása közben... mondjuk vidám a ruhapróba egy egyévesnél alig nagyobbal, aki már nem akar a babakocsiban maradni, lészen bármilyen trendi is az, inkább próbafülkéről próbafülkére négykézlábaz, néhol megörül annak a sok gyereknek, aki a körbetükrözött helyiségből szintén ránevet, kicsit megtapicskolja a csillogóvá sikált tükörképeket, esetleg odanyújt nekik egy vállfát-fölsőt-akármit... elnézték nekünk, talán sokan voltak, talán már karácsonyias a hangulat, mégsem morgolódott senki, inkább csak megmosolyogták a huncut nevetőt.

Kedvenc boltomban mindig akad valami rámvaló... itt általában sikoltoznak utánam a fölsők, a kiegészítők, a kabátok, a sálak... persze, most is lett szerelem, automatice kaptam le a 40-es nacit, meg az L-es fölsőt és a fülkében döbbenten tapasztaltam, hogy minden lötyög rajtam, bőven elég volt a 38-as naci, meg az M-es fölső... (és most nehogy nekem valaki azt kommentelje, hogy naja, az Orsiban nagyobbak a méretek, léci hagyjatok meg kellemesen bódult örömömben, miszerint újra bombázó vagyok...) Mondjuk a kitágított Hunc-lakkal illene még kezdenem valamit... de ezeket a negatívokat most félresöpröm magamtól és örülök a 38-asnak, meg az M-esnek...

20 komment

Címkék: egyéb

cucka 2008.06.12. 11:57

Mindennapi bölcsességek

Jártamban-keltemben akadtam rá Kahlil Dzsibrán (Gibran) libanoni keresztény költő filozófiai tartalmú műveire, verseire, akit azóta is nagy tisztelettel idézek, olvasok.

Neve azzal vált ismertté, hogy -mivel Amerikában élt-,  igyekezett gyökereit nem megtagadva megismertetni az amerikai néppel az arab kultúrát, fordulatos népi közmondásait. Műveinek, mély vallásossága, szentimentalizmusa és szülőföldszeretete szolgált alapul.

Közzéteszek egy igazi gyöngyszemet, egy hozzám nagyon közel álló gondolatsort:

"Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek.
Ők az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai.
Általatok érkeznek, de nem belőletek.
És bár véletek vannak, nem birtokaitok.
Adhattok nekik szeretetet, de gondolataitokat nem adhatjátok.
Mert nekik saját gondolataik vannak.
Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem.
Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok
el, még álmaitokban sem.
Próbálhattok olyanná lenni, mint ők, de ne próbáljátok őket olyanná
tenni, mint ti vagytok.
Mert az élet sem visszafelé nem halad, sem a tegnapban meg nem reked.
Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el.
Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket
minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak.
Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása;
Mert Ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan."

(Kahlil Gibran)

4 komment

Címkék: egyéb

cucka 2008.06.03. 13:10

Titkos féreg foga rág...

Minket össznépileg vagy magával ragadott a meleg bódulata vagy csak egyszerűen megcsípett egy cecelégy. Este mindannyian 10 körül ágybakerültünk és elaludtunk, Hunor egyszer nyekergett 3 óra körül, szerintem fel se ébredt (mint ahogy én sem), mindketten álmunkban tudtuk a kötelességünket. (én kivettem mellre tettem, ő szopizott), majd pár perc múlva aludtunk is tovább. 6 körül megismétlődött a jelenet, arra ébredtem, hogy HuncApu 8 után szólt, hogy ő biza elaludt, mert ilyen még nem volt, hogy a mi örökmozgó és örökébresztő kisfiunk ne keltsen legkésőbb 7-kor. (ezért hónapok óta nem használunk ébresztőnek telefont sem). Huncos körül-belül negyed órát töltött ébren (no meg én is), evett aztán dobtunk egy szunyát olyan délig (idejét nem tudom, mikor volt ilyen?!). HuncApu kissé ingerült telefonhívására ébredtem, mert szerinte sosem vagyok elérhető (bár igazán nem is akart semmit se mondani). Hunc is rezegtetett párat a szempillájával, evett és most újra alszik. Betegnek nem látszik, a minimálisan ébrentöltött idejében a kedve jó volt. Mondjuk, szívem szerint én is csak aludnék, aludnék...HuncApu meg itt szorgoskodik körülöttünk... és erkélyrendezésre (virágültetésekkel járó én-feladat) igyekszik buzdítani.... jajj nekem!

13 komment

Címkék: egyéb

Több napja erős foglalkozást igénylő kisfiam (de nevezhetjük fogzónak, vagy frontérzékenynek, tulajdonképpen bármit rá lehet húzni a mostani állapotára, hiszen sosem tudjuk meg pontosan, mi motiválta, mert mire megtanul beszélni, rég elfelejti mi baja volt 5 és fél hónaposan), estére sikerült elérje azt az szintet, amikor már könnyhullajtva pakolásztam nevető kisdedemet ide-oda, végül HuncApu mentette ki karjaimból és vitte el esti lazulásképpen fürdőzni, míg zilált lelkiállapotomat egy kétcentes felrántásával igyekeztem helyrebillenteni. (igen, kisfiam, anya iszik, hogy felejtsen mert szeret! :DDD )

Történt ugyanis, hogy... (első felvonás):
...azaddig rendben is van, kérem szépen, hogy ébrenléti idejében egy monoton alaphangon (fejhangon?) magyaráz magzatom, természetesen mindig olyan hangerővel, hogy éppen ne halljam beszélgetőpartneremet, a televíziót, a rádiót... már kezdem megszokni, hogy sosem hallom meg a telefoncsörgésemet, mert le van halkítva, mert alszik a drága gyermek és békés álmaiért bármilyen áldozatra hajlandó vagyok (ha meg ébren van elfelejtem visszahangosítani alapállapotra). Persze, általában mindenkit visszahívok (ha nem felejtem el!), telefonszámlám az egekben, de ezzel nem vádolom kisdedem, ez már létezése előtt is így volt. ;) Hanem, hogy tegnap egész délután nem aludt, nyűgösködött, szenvedett, háborúzott a világgal, lekúszott a játszószőnyegéről a számítógépasztalig, amit aztán sikeresen le is fejelt, pedig tényleg csak egy pillanatra hagytam őt magára! ... ááááá!!! ...na ezek után, az esti fürdetéshez közel, már végképp nem tudtam mit kezdeni vezérünkkel, HuncApu érkezéséig, még köbö 15 percem volt, víz már kiengedve, gyermek egyre kezelhetetlenebb, gondoltam játszadozunk még egy utolsó csörgőses-kacagósast a nagyágyunkban. Ez hatott, bár úgy éreztem, több tízezer kicsi szürke agysejtem lett tömegesen öngyilkos az építő jellegű csörgőrázogatás közben... HuncApu érkezésekor (pittyeg a kaputelefon, jelként érzékelem, vetkőztetésre a fürdéshez!), felkaptam a drága gyermeket és ekkor valami nedves és ragacsosba nyúlok... igen bemacizott, de úgy, hogy a pelusba gyakorlatilag alig maradt, viszont a ruhája hátközépig, az ágyrészem matracig (ágytakaró, paplan, lepedőn tört át a megállíthatatlan zöld medvesereg) átázott... erre lépett be HuncApu, könnyeim potyogtak, kisded nevetett... ekkor jött az erőt adó kétcentes szilvórium majd már könnyes derűvel ágyáthúzás, sikálás, hajszárítóval szárítás, beáztatás...
Huncomra ezek után rápirítottam, hogy iccaka meg ne próbáljon ébreszteni, mert akkor aztán.... nem is tette, csupán háromszor: éjfél, negyed három, negyed 6... de legalább most alszik békésen, elégedetten...



Második felvonás:
...mióta "unatkozó háziasszony" lettem, igencsak rákaptam az interneten rendelésre (HuncApu bevallása szerint többször találkozik a szállítókkal, mint a saját barátaival, de persze, ez túlzás). Tegnapra vártam egy csomagot, vártam-vártam, semmi. Aztán ma reggel, HuncApu hozza az értesítőt, ami csak lazán be volt dobva a postaládánkba. Itt sárkányosodtam újult erővel el és az egész esti, valamint éjszakai háborgásomat rázúdítottam a posta alkalmazottjára, természetesen kellő türelemmel kivárva a többperces különböző helyekre kapcsolásomat. Igazából, nem ők tehettek róla, hanem a kézbesítő, akinek könnyebb volt bedobnia egy értesítőt, mint becsöngetni és megvárni, hogy lecaplassak a csomagért. (amúgy azt is megtudtam, hogy ezek a csomagkihordók nem is a posta alkalmazottjai, hanem kisvállalkozók és már nem egyszer volt rájuk ugyanilyen jellegű panasz). Legalább kitombolhattam magam...

Most pedig felhívom az elmaradt "restanciáimat"... amíg még Hunc valóban alszik...

cucka 2008.03.12. 19:04

Süti

Ígéretemhez híven (valamikor még nyáron tettem, amikor rájöttem, milyen isteni palacsintát tudok sütni, hála a csodás tűzhelyemnek),  a napi pékáru sütése mellett, a  házi sütik begyakorlásának az ideje is eljött, hogy mire Hunor nagyobb lesz, rutinosan összedobhassak bármikor bármilyen sütit.

Az új, trendi sütikkel könnyebb dolgunk van, hiszen, azok olyannak sikerülnek, amilyennek, és igazából nem nagyok az elvárások és ráfoghatjuk a rossz receptre, ha mégsem válna be. Számomra a nagy mumusok az igazi klasszikusok, a rétesek, a gombócok, a bejglik, a pogácsák, hiszen ezeknek az íze mindannyiunk szájában régről bevésődött és általában a nagymamákkal hozzuk kapcsolatba.

Hosszú hónapok óta szemezgetek a fagyasztómban több mint egy éve elraktározott mangalica hájjal, mígnem aztán tegnap erőt vettem magamon és kiolvasztottam, hogy megsüssem életem első hájas sütijét. Kellemesen elhúztam az időt, kisütni már nem volt időm, így szakszóval élve pihentettem egy éjszakán át a hűtőbe. HuncApu számára kezdett gyanússá válni a dolog, többször belekérdezett, hogy biztosan végig akarom-e csinálni, nem baj, ha kidobjuk és különben is ő most fogyókúrázik! Tántoríthatatlan voltam, a ma reggeli nagy takarítás közben kisütöttem és nagyon nem bántam meg! Isteni lett, omlós és kiadós, olyan igazi nagymamis.



Egy dolog maradt le róla, és ez a porcukor... de HuncApu még friss melegében egy leheletnyi mézet csöpögtetett rájuk és ezáltal még könnyedebbek lettek. Alig várom, hogy holnap Csillagbaba letesztelhesse! ;)

7 komment

Címkék: egyéb

cucka 2008.01.23. 22:19

Igazán semmi extra...

...csak a  szokásos Fodrászok Gyöngye által szépen kivasalt, HuncApunak így soha nem tetsző frizura. ...de ha már ennyire látni akartátok, legalább megőrzöm az utókor számára! ;)



...és nem, nem lett rövidebb, csak fodrász által igazítottan tépettebb! :)))



(Upsz, most lebuktam!...mögöttem a  gondosan felállított vasalódeszka... szerencsére a vasalandók nem látszódnak ;)...na, majd talán holnap ;) )

17 komment

Címkék: egyéb

cucka 2007.11.30. 09:53

I give up!

A délutáni turkászás következtében vagy a  nagy izgalmaknak tudható-e be, nem tudom, mindenesetre, alapos bevacsorázás után (mert hát ugye ki tudja, mit hoz az éjszaka?) , pár sort még olvastam, aztán beájultam az ágyba... és gyakorlatilag nagyon hosszú idő óta először, de végigaludtam az éjszakát! ... mondjuk, nem érzem magam roppant mód kipihentnek továbbra sem. :S És: a vélt- vagy valós fájásaim is teljesen megszűntek... ez van, mi már így maradunk... most pedig ezen felbuzdulva, visszaviszem egyedül a könyvtáras könyveket és bemegyek a mellettünk nemrég nyílt kreatív hobbiboltba, pár kiegészítő ketyerét venni karácsonyra... Aztán hazajövök és takarítani fogok, megpróbálok úgy élni, mint azelőtt, amikor még nem voltam minden-napos szülő nő... :)))) Hunc még marad...úgy tűnik... kezdem úgy érezni magam, mint egy elefánt... utána is nézek, az elefánt várandóssági idejének...

És szép napot Mindenkinek... és ha hazajön HuncApu lesz 39. heti pocak fotóm is (reggel óta bénázok ezzel is és nem tudok egy normálisat fotózni magamról, amikor vagy ne idétlenül-koncentrálva bambuljak a gépbe vagy ne lógjon át pl. a  karom az egész képen ...) .

Pont.

Utánanéztem: van időm...röpke 22 hónap... :)))))))

4 komment

Címkék: egyéb

Rögvest 2 darab, napok óta foglalkoztató kérdésem lenne:
1. hogyan lehet zenét belinkelni a blog.hu-n?
2. hogyan lehet pl.2 kisméretű képet egymás mellé tenni szövegben a  blog.hu-n?

Maradék szürke agysejtjeim pusztulásra ítélt nagy százaléka rebeg a jó  válaszokért  most hálás köszönetet...

4 komment

Címkék: egyéb

cucka 2007.10.15. 16:57

Címszavakban

Reggeli ébredés jókedvvel, új nap-új élet, félre bú és terhességi bőgő-hormonok! ...aztán vidám reggeli, apjukkal azonnali indulás: ma csaptelep, WC ülőke, virágállvány és  pelenkázó fölötti polc vadászatra! Kilépve a  kapun megcsapott a visszafordíthatatlanul betört ősz illat- és színvilága! És: máris lett okom brühühüzni, hiszen ez olyan-de-olyan-széééép és most már tuti Hunor érkezésére még a  hó is összejön és ez annyira-de-annyira-csodálaaaatooos! :S
Természetesen már megint a  növényeim szívnak: nem találtunk semmilyen elfogadható (árban, méretekben és odaillőségben! ) darabot, ezért mihelyst hazaértem kimentem hozzájuk az erkélyre és kértem néminemű türelmet tőlük, adjanak még pár napot és ne fagyjanak meg, egyúttal azt is megemlítettem nekik, most azért nem kapnak nagyon vizet (!), mert félek, hogy ha nagyon hideg éjszaka lesz, odafagy a  tálkájukba! :S Egyelőre, türelmesnek bizonyúlnak! :))) Bár, ha nagyon fagypont környéki lenne az idő, bejöhetnek a  gyerekszobába a  polcokra! :))) ...ilyenkor elbizonytalanodom, hogy valóban megértem-e már az anyaszerepre?!:S
Kicsit pakolgattam a  rumlit a  lakásban (ha "A" szobából megszüntetjük a dobozokat úgy,hogy átvisszük "B" és "C" szobákba és ott szétpakoljuk egészen olyan, mintha alakulnánk! :))) ), elindítgattam pár mosást, mert egyre nehezebben száradnak a  ruháink, most lemegyek vacsi után nézni (és csapok egy kört a Duna parton szigorúan terápiás célokkal ;))) ), aztán vasalnom kellene, mert kupacban áll a vasalnivaló (pedig mosás után alaposan kirázom, hogy minimálisakat kelljen vasalnom ;))) ), a mosnivaló meg a mosogatnivaló! :S Ezekben a  "nehéz" napokban sikerül elsiklanom az ilyen pórias dolgok felett, mint takarítás meg rendrakás...vagynak sokkalta "fontosabb" lelkidolgok is! :)))
Az egyik új-vételű bálnaruhában (=hálóing) aludtam ma éjjel és be kell vallanom nőiesen: nagyon kényelmes! És ma reggel óta rajtam van a pocipántom és egyáltalán nem fáj a hátam! :)))

1 komment

Címkék: egyéb

cucka 2007.10.09. 09:00

Színház

Amiről nem meséltem a nagy összevisszaságban, hogy újra hódolhatunk szenvedélyünknek (vagy inkább szenvedélyemnek? ;) ): megkezdődött az új színházi évad! Múlthét csütörtökön jártunk is a Radnóti Színházban, A kripli című darabot néztük meg, Gothár Péter rendezésében. A színészek csodálatos alakítást nyújtottak, a darab is elfogadható volt, a színház légkondicionálása viszont csapnivaló és ez elég sokat rontott az élvezhetőségen. A  második felvonás alatt úgy viselkedtem, mint egy moziban: bevittem magammal egy üveg ásványvizet, annyira nem volt bent levegő. Volt még egy kismami sorstársam, ő a  második felvonás alatt diszkréten távozott, miután hosszú perceken át legyezgette magát a  műsorújsággal.  (ezt onnan tudom, mert 3 székkel arébb ült, mint mi! ;) )
Bevállalós vagyok, november 6.-ára is vettünk jegyet az Örkény Színházban, az "Azt meséld el, Pista!" című darabra, erről a múlt évadban sajnos lemaradtunk és így igyekszem bepótolni, mert aztán Hunc érkezésével, nem tudom meddig nem fogunk eljutni színházba (sem). :))) Későbbi időpontra viszont már nem merek tervezni! :)))
Elemet kellene cserélnünk a mérlegünkbe, de még nem vettem újat, így most azt sem tudom pontosan hány kiló is vagyok?! ...azzal nyugtatom magam, hogy csak nem lehetek olyan sok! ;)
Nagyon jó lenne, ha valamilyen csoda folytán mégiscsak előkerülne a  kismamakönyvem, mert:
1. így is leányanyának és elhanyagolt kismamának nézett a hatalmas tapasztalatokkal rendelkező 20 év körüli madonna arcú Dokk Klubos buliba illő védőnőm...nem szeretnék ezek után újabb kiskönyv után puncsolni nála :(
2. utánanéztem, miként szerezhetek másolatot a  kiskönyvről:
•fel kell keresnem a védőnőmet, ahol töredelmesen bevallanom hanyagságomat és érdektelenségemet a születendő első kisbabám irányába és kérnem kell egy újabb kiskönyvet
•a vizsgálatokat végző intézménytől minden leletemről másolatot kell kérnem (szerencsére egy részük megvan!), ezeket újból bevezettetnem rosszalló-pillantású védőnőmmel
•Fruzsit is megkérem újra írja be a vizsgálataim  eredményeit az új kiskönyvembe
•fogdoki újbóli felkeresése és pecsétjének elkunyerálása, mely igazolja, hogy rendszeresen járok hozzá
•háziorvos újbóli felkeresése, melyben igazolja, hogy nem látja akadályát a  terhességemnek  így a 32. héten (höhö!)
•az új kismamakönyv széfbe zárása és csak szülés esetén felbontandó! felírattal ellátása (ez már Fruzsi ötlete volt! ) :)))
...az a  baj, hogy lényegesen csökken a kupi-mennyiség a  lakásban és egyre kevesebb reális esélyt látok a  kiskönyv előkerülésére... asszem, lesz egy köröm... amúgy a  kismamakönyvem a tavalyi adóbevallásommal együtt lépett le... szerintem egymásba szerettek és megszöktek! :)))