Gyermekeim a konyha dekorálására is fordítottak időt, sajnos, élőben nem láthattam, de a fényképezőgép letöltésekor szembesülhettem vele. Édes is a közös munka:

cucka 2010.10.28. 14:41

A süti segít

Volt egyszer még az őskorban egy nagyrabecsült civil blog-kezdeményezés, mely az évek alatt hatalmasra és csodálatra méltóvá nőtte ki magát. Koraszülött osztályokon segít, jelképesen, mennyei sütikre licitálva, bebizonyítva azt, hogy igenis működik az összefogás, becsületesen és tisztán, hogy csakugyan oda és olyan formában érkezik a segítség, ahogyan az a "rászorulónak" támogatás.

A kezdetektől részesei vagyunk ennek a csodának, jó érzés tagja lenni a csapatnak, jó érzés adni, pajkosan évődni, izgatottan emaileket váltani, aztán kiváncsian várni a postát, mikor érkezik meg A Csomag. 

Idén már ketten örültek Beckzsu kiskosárnyi aprósüteményének: 

  

És igen, ez az a pont, amikor megszűnnek a kételyek, a félelmek, háttérbe szorulnak az ittragadt pillanatok, a közelgő évfordulók, az újra feltépődő sosemmúló sebek. Mert érdemes. Hinni egy jobba-szebbe mindenképp. Mert van. Az ilyen apró dolgok a bizonyítékok rá.

És talán most már újra visszatér az íráskedvem is, és talán már nem csak fejben-mindenhol fogok posztolni, hanem újra itt, és nem fogom bambán hosszú perceken át bámulni a villogó kurzort mielőtt kikapcsolom a gépet, talán majd most újra jönnek a szavak és láncot alkotva mondatokká gurulnak. És talán újra képes leszek hömpölyögtetni őket a magam alkotta mederben.

A falusi életünkben továbbra is dívik a cserekereskedelem. Élvezem ezt az új állapotot, hiszen amint hazatér a zuram és észreveszem az arcán azt a hamiskás mosolyt, már tudom, ismét valami új terméket-élőlényt izzított be itthonra. Így van már gombaszedő nemJózsibácsink, meg medvehagymaszedő szinténnemJózsibácsink, sütisütő Marikanénink, tyúkotadó apókánk, alfanyulakat adományozó Józsibácsink (erről majd külön is szó lesz valamikor) és lovasoktatást biztosító szinténnemJózsink.

A ma délutáni napsütés kedvezően befolyásolta Huncmedve kedélyállapotát, vigyorogva bólogatott arra, hogy hétvégén elmegyünk lovagolni. Oly mértékben beleélte magát, hogy rögvest beugrott a cipőjébe és az ajtó előtt hadovált, hogy uccu neki, ő már most menne. Mivel kivételesen a zapja is itthon volt, így amíg én dolgoztam, ők kilátogattak a farmra.

A 3-4 éves kori lovasoktatást nem a kőkemény edzések-kötelezettségek jellemzik, hanem sokkal inkább játékos ismerkedés, simogatás és barátkozás ezekkel a busafejű lényekkel. Az első óra ennek megfelelően telt el, a Palacsinta nevű póni és a kisember szőtték szorosabbra szálaikat. Hunor lelkesen vigyorogva teljesített minden bohókás feladatot, koncentrált, figyelt és bátran ráfeküdt a menetelő lovacskára, sőt a lovászlány kérésére, fel is állt rá. Mintha mindig is köze lett volna a lovakhoz...

cucka 2009.12.25. 13:50

Karácsony 2009

Idővel persze, minden a helyére került. Igaz, semmi sem úgy, ahogy azt mi elterveztük, de nem is ez volt a lényeg.
A fát végül nem 23.-án éjjel, hanem 24.-én koradélután rohamtempóban dobtuk össze, ugyanis gyermekeink valami csodálatos lelki ráérzéssel nem voltak hajlandóak karöltve 23.-án fél 1-ig (igen, éjjel fél egyig) elaludni. Természetesen, az előre lefaragott fenyőtörzsről kiderült, hogy mégsem volt kellően lefaragva, így még nagyobb gyermekkori dezsavüm volt, miközben a lépcsőházból beszűrődött HuncApu kopácsolása és bizonyos időközönként a semmivelösszenemtéveszthető mormogása. Feltehetőleg nem így adott hálát az ünnepnek...

Végül minden sikerült: lett vacsoránk, lett bejglink, lett megilletődötten pillogó szempárunk, ajándékkicsomagolós örömködésünk, harmónia és béke. És délutánra még jutott egy lelketsimogató telefonhívásom is, egy olyan igazi karácsonyos szeretetes, lélekemelő. Asszem, a legszebb karácsonyi ajándék mégiscsak az, ha adhatsz annak, akinek szüksége van rá. És ezáltal válik minden letisztultan ünnepélyessé...

 

MINDEN KEDVES OLVASÓNKNAK, ERRE-LÁTOGATÓNAK NAGYON BOLDOG ÉS MEGHITT ÜNNEPET KÍVÁNUNK! 

cucka 2009.12.03. 08:52

Az este fotókban

Későn sikerült megköszöntenünk a kishercegünket, kicsit mindannyian fáradtak voltunk már, de Huncos öröme mindenért kárpótolt. Az autómobil az este végére kellően leamortizálódott, minden használható marcipán figurát leszerelt róla ezermesterünk, a torta belsejéből kézzel mancsikálva evett, megtehette büntetlenül, hiszen ez az ő napja volt és a torta is az ő tortája.

És Minkalány dacol az elemekkel, sem a telihold, sem a hidefgront, sem a bátyuska szülinapja nem csalogatta elő kényelmes puha kuckójából. Én pedig nemsokára indulok CTG-re....

Az úgy volt, hogy idén azt találtuk ki, mi márpediglen nem megyünk olyan igazi hosszút nyaralni, hanem megelégszünk a hétvégékből lecsippentett órácskákkal, akkor azonnal kocsibavágódunk, és keresünk valami helyre kis zöldövezetet, eszünk-iszunk, jóidőben fürdünk, ottalszunk, ha egy mód van rá, majd másnap már jövünk is haza, dolgozódni.

A szerintünk tuti megoldás, egészen augusztus közepéig működött, amikor is a feszültség látható villámcsapásokkal adta tudtunkra, eljött a pihenés ideje, avagy drámai fordulatot vesz minden körülöttünk. Heves vérmérsékletünkből adódóan, nem csak a feszültség volt tapintható, olykor-olykor a hangunk is hallható volt széles szomszéd körökben. Ugyebár a panel előnyei. No meg aztán, az elsődleges szempont mégiscsak Huncmackó és pocaklakó Hugicája volt, nekik hiányzik legkevésbé egy ilyen felpaprikázott légkör. Elhatározásunkat tett követte, nem rágódtunk sokáig az úticélunkon, oda vágytunk, ahol embert is csak akkor látunk, ha mi akarunk, ahol a természet karnyújtásnyira van, világháló- és telefonmentesen naturalista vidék. Így hát oda mentünk, ahová harmadik éve visszatérő vendégként érkezünk.

A hosszú útat végül két részletben tettük meg, elsődlegesen az volt a koncepció, hogy lehúzzuk egyvégtében, hogy hajnalban útnak eredünk, de végül maradt a kevésbé fájdalmas normál időben felkelés, reggelizés, és végül 10 óra körüli indulás. Ebben a korban már egyre kevésbé viselem jól a megrögzött mindennapjaim megbolygatását. HuncApu előrelátóan beszerzett egy hordozható dvd lejátszót Mancinknak, de szinte alig kellett bevetnünk Thomast és Vukot, a 8 óra alatt egyszer kellett megállnunk, Hunor hősiesen viselkedett, állítom, mi kevésbé viseltük jól a hosszú útat, mint őkelme.

Másnap koradélután érkeztünk meg a célállomásra, ahol a  mifiúnk meg a házigazda 2 hónappal fiatalabb kisfia azonnali jópajtási viszonyba kerültek. Nyaralásunkat pár szóban eképpen jellemzném: hosszú átaludt éjszakák, ebéd utáni alvások, finom étkek, metszően tiszta levegő, pár jó könyv elolvasása (büszkeséggel tölt el, de elég volt a szimpla jelenlétem és néha egy-egy pillantást vetnem Huncra, aki a hatalmas udvaron köveket dobált, pacsázott a felfújható medencéjében, kergette a kiscicákat, vagy homokozott...), apróbb kirándulások a környéken.

Képdömping következik, két részletben:

Statisztikai adatok:
- a nyaralás alatt mindenki hízott, bár van aki ezt nem vallja be (pl HuncApu, a kölök még nem tiltakozik a megmérettetése ellen). Nekem speciel megapocakom lett, bár az én esetemben erre még logikus magyarázat is akad. Mondjuk, tegnap ketten kérdezték meg a játszótéren, hogy ugye már nincs sok hátra? alig 3 hónapocska...
- Hunort többször érte kisebb-nagyobb baleset, megérkezésünk napján kétszer esett fejre (hanyagolandó horzsolások), indulásunk napján gumicsizmás motorbaleset következtében orra (ez kicsit nehezítettebb pálya volt). Mára egész tűrhetően begyógyultak a sebei.
- igazi fláverpáver szülők lettünk, elindítottuk gyermekünket az öntisztulás útján: egyszer fürdött olyan igazi estiset, amúgy egész nap pacsált a medencében
- megérkezésünk pillanatában megcsípett térdhajlatban egy welcome darázs. Úgy tűnik, már nem vagyok allergiás a csípésére, nem lettem perceken belül Michelin baba, mint évekkel ezelőtt, pedig jópofa poénok repkedtek köröttem. Viszont 3. napra tenyérnyi veresség és duzzanat miatt mégiscsak patikában kötöttünk ki, kaptam hűsítő rázófolyadékot. Élmény volt.
- döbbenetes a kölök, talán nevet is érdemes lenne a későbbiekre vonatkozóan változtatni, mondjuk Ezotér Géza lesz. Bővebben is kifejtem majd, egyelőre feldolgozás alatt áll a történet.
- van élet internet és telefon nélkül. Az emailjeimet 1 hét után néztem meg, a telefonomat esténként bogarásztam elő a táskám mélyéről, csak úgy informatíve. Többrendbeli ember és számítógép undoritíszem lett, kicsit még mindig nehezen rázódom vissza a való világba, meg a blogvilágba. Sőt, ma már arra is gondoltam, talán nem is vagyok igazi blogger (nemszeretemszó!), mer ugye az olyan fokú függőséggel is jár, amit most egyáltalán nem tapasztaltam magamon.
- a kiskrampusz végtelenül türelmes és belevaló gyerek. Szeressük. És most már biztos megtartsuk. Ha a húga is ilyen lesz, 10 gyerekig meg se állíthat senki, max a biológiai órám. Ha mer.

Az idei húsvétunkat, rendhagyó módon, szűk családi körben ünnepeltük. Szombaton kirándulást tettünk szerelmetes Pilisi régiónkba, betértünk egy általunk kedvelt, hangulatos kisvendéglőbe (isteniek az ételek... mmm), majd kicsit sétáltunk a tágabban vett környéken, a Duna túl oldalán lévő Vác és környékét fedeztük fel. Délután hazatértünk, ekkor lázas készülődésbe kezdtünk, megsütöttem a kalács-pótlónkat, megfőztük a húsvéti sonkát, tojásokat festettünk (idén zöld tojásaink lettek, de ez a tény mit sem csökkentett ünnepünk értékén).

Vasárnap korareggel, (igen, most sem aludt tovább Hunc 7 óránál...), családfőnk megszegte a kenyeret, a sonkát, Hunc imádnivalóan élvezte a látványt, az új ízeket, formákat, a levegőben pihenő ünnepi hangulatot. Reggeli után összepakoltunk és nyakunkba vettük a várost, ellátogattunk a hagyományörző Hollókői 2 napos húsvéti fesztiválra. Mivel előre lefoglalt szállásunk nem volt, a véletlenre bízva magunkat indultunk neki, persze esélytelen volt bárhol is megszállnunk 20 km-es körzetben. Így este hazatértünk az egész napos túrázástól kellemesen fáradtan, élményekben és meseszép pillanatokkal a lelkünkben sokkalta gazdagabban.

Húsvéthétfő nem múlhatott el a megöntözésem nélkül, HuncApu szódavízzel pótolta az elmúlt éveket, nem kis derültséget okozva ezzel Hunorvirágszálnak, aki az etetőszékéből figyelte az eseményeket, és gurgulázva nevetett. Jövő húsvétig már bizton nem hervadok el, onnanstól pedig már két férfiember hivatott biztosítani üdéntartásomat. A délutáni program, egy Margit szigeti séta volt, ahol akár leforgathattuk volna, a "Reszkessetek, kutyák!" című filmet is, ugyanis Hunor olyan sikítós és erős szeretethullámmal közelíti meg négylábú barátainkat, hogy azok általában fejvesztve menekülnek előle. A bátrabb ebek viszont a fojtogató szeretete előtt hajtanak fejet (és oly sokszor testet is... )

Szeretem az ünnepeinket.

cucka 2009.02.15. 20:08

Bejelentkezés

Megérkeztünk a hételejétől tartó tavaszváró hosszúhétvégénkről. Valószínűleg pihentebbnek illene lennünk, szellemileg mindenképpen azok vagyunk, fizikailag már annál kevésbé. Hol van már az a régi jóöreg láblógatós pihenés, amikor éppenhogycsak odaértünk a reggelire, melyet hosszasan elnyújtottunk, aztán kis termálbanázás következett, aztán felmentünk a csöndespihenőbe aludni-olvasni, majd ebéd, újabb brüggölés, esetleg kis séta vagy szabadon választott alvás-olvasás-masszázs, termálbanázás, kellemesen elköltött vacsora és hatalmas egészéjszakán átívelő alvás... napközben hatalmas beszélgetések-szerelmetes összebújások...

És mi maradt belőle? bekapkodott étkezések, jól agyonmegszervezett pancsikolások és a Valentin napi éjszakán tovább nyitvatartó fürdőben, kettecskén eltöltött lopott órácskák, miközben Hunorvirágszál az igazak álmát aludta... amikor is, jóformán mindenről mindkettőnknek Huncos jutott eszébe... és nagyondenagyon öregnek (ááá, nem szeretem ezt a szót, inkább nevezném sokmindent megélt-nek) éreztük magunkat a javarészt tizenéves szerelmesen összebújó fiatalok között...

cucka 2008.12.02. 07:32

BOLDOG SZÜLINAPOT!!!

Egy csodálatos év röppent el... megmutattunk sok mindent egymásnak,  Hunor megtanított arra, hogy alvás nélkül is lehet élni és, hogy föl lehet ébredni éppen kettő perccel az Ő ébredése előtt is. Tanultam türelmet, szépséget látni, minden nap valami apró csodával ajándékozott meg... megtanultam önzetlenül és feltételek nélkül szeretni... anyává érlelt ez az egy év... Ő pedig kisfiúvá nőtte ki magát... csibész és huncut kisember vált belőle. A saját bőrömön tanultam meg, hogy az anyaság nem tennivalók listája, nem lehet pontról pontra könyvből megtanulva jóanyának lenni. Az anyaság egy végtelen szeretetfelhő, gondoskodás, odafigyelés és törődés, figyelmesség, ami körbeöleli a kicsi kibontakozásait...  Megtanulni magunkbaszívni és becsben tartani minden olyan értékes pillanatot, amikor hozzánkbújik, átölel, ránk nevet... amikor még mi jelentjük nekik a mindent... azt jelenti, hogy igazán velük vagyunk testben és lélekben... azt jelenti, hogy igazán elégedettek vagyunk azzal, akik vagyunk, hogy ők is büszkeségtől, elégedettségtől és magabiztosságtól ragyoghassanak...

Köszönöm, hogy minket választottál, Kisfiam!

cucka 2008.11.11. 07:18

A második

Mivel nekünk kettő van, és ugyan tavaly Ingrid érdeklődőtt, hogy mostantól melyiket fogjuk ünnepelni: a polgárit vagy az egyházit? és mivel még mindig nem született döntés, (tehát mindkettőt ünnepeljük!), ismét eljött a házassági évfordulónk napja. Most éppen a polgárié.

A közös útunk első lépései kicsit ingaórásra sikeredtek, de akárcsak a mindennapokban, előbb vagy utóbb ott is közös nevezőre jutottunk: 

A fotók válogatása közben döbbentünk rá mindketten, hogy bezony, mi sem ússzuk meg az évek múlását ráncok és plusz kilók nélkül: (bár HuncApu szerint nincsenek is plusz kilók, csak a karom lett a Hunc-cipeléstől erősebb... )


cucka 2008.09.08. 18:12

Egy éve történt...