A hosszú hétvégénket -dacolva az időjárás viszontagságaival- a magyar tenger partján töltöttük. Annyira elegünk van már a fővárosból, hogy igyekszünk, amint lehet és még ha csak pár órára is sikerül, de kimenekülni belőle.

A rossz időre való tekintettel, szombaton nem mertünk nekivágni a kirándulásnak, amúgy is szépbaleset érte ösmét a Kicsit, miközben vasaltam és el akart csenni egy zoknit, hogy besüllyeszthesse a mélynyomón lévő lukba, elcsúszott és majdnem beépült a hangfalba, szerencsére csak a szeme sarka hasadt föl, és nem a szemhéja. Nagyon sírt, nagyon bújt, nagyon sajnáltuk. Lassacskán valóban várom a gyámügy jelentkezését, senki sem mossa le rólunk, hogy bántalmazzuk családon belül... mentségünkre: mindketten jobbkezesek vagyunk...
Így a szombati nap csöndes vasalgatással, alvással és a hűtőben fellelhető maradékok elfogyasztásával telt. Regenerálódtunk. Ránk fért.

Vasárnap erőt vettünk magunkon és kora délelőtt útnak indultunk, a kocsiban természetesen szinte azonnal elalult Huncos, ekkor sikerült megörökítenem az egynapos monokliját:

Huncos nagyon élvezte a Balaton partot, a hatalmas udvart, botokat gyűjtögetett, mindenféle bogárkákat simogatott (jájjjnekem!), kavicsokat dobált a vízbe, segített tüzet rakni a szalonnasütéshez az apjának, majd kidőlt egy órácskára, hogy aztán újult erővel vesse bele magát az esti partiba, de a gaz szülők időnek előtte villanyoltottak és beszüntették a duhaj jókedvet. (fél 10-kor kidőltünk a sorból...).

Hétfőn végre összehoztunk egy nagyon rég óta esedékes találkozót: hazafelé meglátogattuk Pocakos Zsóékat és a csodaszép Nikilányt. Hihetetlenül jól elvolt a két kiskrampusz, Hunc ölelgetősen kirobbanó szeretetével, néhol még Niki sem tudott mit kezdeni... Köszönjük ezúton is a vendégszeretetet és a végtelen kedvességet! ... jó volt ebben a harmóniába megfürödve hazatérni... (persze, fotók részemről ismét nem készültek, még szerencse, hogy Zsóra lehet ebben is számítani). Az izgalom hatására egyik gyerek sem volt hajlandó megkezdeni délutáni alvását, így lementünk fagyizni sétálni a partra, itt már azért Huncos feladta az ébrenmaradással folytatott küzdelmet és elaludt HuncApu karjaiban és tette mindezt egészen hazáig.

Elfoglalva a kerti csúszda-várat:

Kézenfogva:

Niki mindenáron közelebbről is szerette volna megcsodálni a hattyúkat:

Repülő:

Szélfútta kiccsaládunk:

cucka 2009.05.04. 10:49

Amikor hazatérsz...

Korán elköltöztem a szülői házból, viszont sűrűn jártam haza, hiszen jó volt a nagyvárosból hazatérni, a felelősségteljes és önellátó amazont pár napra levedleni és újra gyereknek lenni... akinek a kedvenc ételeit főzik, akinek lesik minden kimondott és kimondatlan óhaját, aki mellett hajnalhasadástól lábujjhegyen osonnak a szülei, hogy legalább most tudjon pihenni... akinek még véletlenül sem kell semmilyen házimunkát sem megtennie és minden pillanatban simítanak egyet a lelkén... aki hazatér...  nos, ilyen hétvégénk volt most, az Origóban, Hunc keresztszülőkkel, nagycsaládban, szeretetben-melegben...

Az egyetlen apró esőfelhőt, Hunc 2 napos láza okozta, mostanra jött ki az oltás mellékhatása agresszív láz formájában megspékelve egy kis fogzással. Közel 3 napig küszködött a kórral, közben többször gondoltam arra, bárcsak valahogy átvehetném, bárcsak inkább az én szemeim égnének a láztól. Az éjszakáink sírósak-kevés alvással teltek, a nappalok bújósabbak, ölbenalvósak voltak. Talán így fordulhatott elő az a megtévesztés is, amely éppen anyák napi ajándékként ért tegnap. Hunor amint hazaértünk, bevonult a hálóba, beült az ágyba és rendkívül komoly és befordulós fejjel pillogott ki ránk onnan, mi meg csak csöndben sajnálgattuk elgyötört kis betegünket. Ez egészen addig tartott, ameddig Huncmester befejezettnek nem érezte művét és ki nem jött a konyhába, megmutatva miként lehet egész ruházatát és testét alaposan bekenni egy tégelynyi Sudocrem-mel. A hálószobába érve ért az igazi meglepetés, nem csak önmagát, hanem megszerezvén mindkét távirányítót, azokat is puhává krémezte, az ágyneműkkel egyetemben. Haragudni, persze most sem tudtunk igazán rá. HuncApu sikálta a távirányítókat, én a mosogépet indítottam be folyamatosra.

Közben átléptünk egy újabb hófordulót, Huncos az eddig begyakorolt készségeit fejleszti tökéletesre, a mi általunk használt beszéd, még várat magára, az eddig használt "nem", "anya-anya", "apa" mellett, szókincse újabbakkal nem bővült, viszont egész nap babanyelven dumál, vannak visszatérő maga alkotta szavai (most persze egy sem jut eszembe, de pótolom időben...). Fut, mindent eszik, partner a mindennapokban, barátságos, vígkedélyű kisember. 86-os ruhákat hord, naciból bővenjórá a 74-80-as. Súlya 10 kiló körül lehet, szerintem most megint kicsit a bűvös tízes alatt lehet.

És akkor az elmaradhatatlan fotók következzenek:

A vidám vasárnapról a keresztszülők gondoskodtak:

Éljen május elseje, a Muzsikás együttes koncertjén:

...és ismerkedés a helyiekkel:

cucka 2009.04.27. 21:21

Újra a régi vagyok

Bár még nem merem elkiabálni, de nagyon úgy tűnik, elmúltak a reggeli émelygések-szédelgések. (persze, ez azonnal újabb aggódósabb gondolat-lavinákat is elindíthatna, de nem hagyom magam- saját magam által a mélybe lehúzni és pont). Talán köszönhető mindez a csodaszép és energiabombának minősülő hármacskán elköltött, mesevidékes hétvégénknek is.
Az úúúgy volt, hogy HuncAput már hét közepe óta rágicsálta a "hétvégén muszáj kirándulni" férge, így nagy mértékben nem volt tekintettel elesett állapotomra. Az úticél ilyenkor majdnem mindegy, de az ágyon pihegve szombat délelőtt, véletlenül éppen egy Noszvajról készült kullináris műsor ragadott magával, amiben Bucsek András mesterszakács kóstoltatta saját főztjeit, valamint Sándor Tamás egri sajtmester fenomenális mestermunkáit párosította jóféle Thummerer borokkal. Innen már csak kis nyomozást és pár telefonhívást igényelt a szervezés ahhoz, hogy megtaláljuk azt a hangulatos magtárból átalakított kis fogadót, melyet csak jószívvel tudok ajánlani minden arrafelé látogatónak. Pestről egy bő órácska alatt leértünk, és aznap estére még egy pincelátogatással egybekötött, bórkóstolós vacsorára is becsúszhattunk. (megmosolyogtatóan nosztalgikus volt gyerekkel- kicsit pocakosan részt venni egy ilyen jellegű vacsorán, hiszen pár évvel ezelőtt volt pár emlékezetes bortúrás hétvégénk... most meg már 10-kor ágyban voltunk, miközben a "fiatalok" hajnalhasadásig "kóstolták" a borokat...). Az ételek mennyeiek voltak, a háziak kedvesek-mosolygósak, Hunor eszementül elemében volt, és ismét lelketsimogató érzés volt a saját bőrünkön tapasztalni, mennyivel melegszívűbbek-természetesebbek a vidéki emberek. Noszvajról úgy jöttünk haza, hogy ide bizton visszatérünk még ezen a nyáron.

És akkor az elmaradhatatlan fotó-dömping, először is, a hordozás jegyében:

A noszvaji kocsma ajtóban:

A borospince-látogatáson úgy viselkedett, mint akinek a vérében van a borászat:

Még a hatalmas koracél tartályok sem félemlítették meg:

Vasárnap Eger belvárosában sétálgattunk:

Majd Huncos kisautóba pattant, melyet HuncApu távirányított, így mindketten jót szórakoztak (nomeg az a sokszáz Főtéren daloló diák is, akik tanúi voltak a jelenetnek):

Hogy a hétvégi jólétnek köszönhető-e, azt nem tudni, viszont ismét újabb fájdalommentes fogacska-növesztéssel szembesültem ma reggel. Így most már Tízfogú Rémem van!

Elromlott. Mentehetetlenül. Az én jósokáig alvó, olykor csak 10-kor ébredő kismackóm, mostanában egyre rémísztőbb és kétségbeesjtőbb időpontokban fújja meg a reggeli harsonákat. Eddig ugye, 7 és 8 között ébresztgetett a nyálas, teliszájú puszijaival, gondoltam az óraátállítás valamelyest dob az ébredésein, az én irányomba, talán kicsit továbbig húzza a lóbőrt. Erre ma 6-fél 7 között kezdett el magyarázni, kaparászni, maga felé fordítani (ami ugye, azt jelenti, hogy tulajdonképpen még korábban, azaz 5! után ébredt). Persze, az aludt órák száma rendben van, hiszen este 9 felé már alszik, napközben is van - újabban- 2 darab másfél órás alvása, az összesen 12 óra.

Csak ezekkel a fránya reggelekkel köllene kezdenünk valamit. Meg azzal, hogy ne azonnal play üzemmódra kapcsoljon, hogy legyen néminemű átmenet, mondjuk legalább addig, amíg megiszom a reggeli első kávémat.

Aztán meg az Alma koncert részünkről elmaradt, díszes femilink szombat délután a szemerkélő esőre és a mélabús időre való tekintettel, mély és komatózus álomba zuhant a puha, meleg hálószobában. És ebben partner volt Hunorvirágszál is.

Vasárnap állatorvos apukák és családjaik eresztődtek össze egy ebéd és a jómóka kedvéért, 6 felnőtt és 6 gyerek vett részt a partin, a legkisebb még pocakban a legnagyobb 4 éves múlt. Hunornak elmagyaráztam a Nagyhal bekapja a kishalat elméletet, valamint megpróbáltam megértetni vele, hogy ő tulajdonképpen egy közepes hal, akinél vannak kisebb halak is, csak nézzen szét maga körül. Persze, nem biztos, hogy ez a legmegfelelőbb pedagógiai módszer arra, hogy megnyugtassam gyermekem, ha a nagyobbakkal való harcban, ő kerül ki vesztesként. Az ebéd előtti séta során, enyémgyerek belepottyant egy tócsa kellős közepibe. Ekkor már harisnyára vetkőztetve tipegett közöttünk a lakásban.
Az ebéd alatt pattant ki fejéből az Isteni szikra, ekkor találta meg a módját megtorolni az őt ért sérelmeket, nem hagyta a nagyobbakat enni, a tányérjukba nyúlkálva csente el a jobb falatokat, majd amikor azok otthagyták maradékaikat, Hunor a gyerekszéken állva, győzedelmesen addig tapicskolt kanalával az edényben, mígcsak tetől talpig pörköltszaftban nem úszott.

Az utolsó csepp a pohárban, a plasztikusság kedvéért, az volt, amikor az egyik ölbebaba heves mozdulatával telibeborított egy nagy pohár vörösborral, amitől úgy szaglottam hazáig,  mint egy hídalatt lakó és HuncApu azért imádkozott, csak most ne állítson meg a jard éber őre, mert tuti nem hiszi el, hogy itt senki se fogyasztott alkoholt.

Hazaérkezésünk után beindult Mosó Masa Mosodája, és most minden ruhánk tisztán és illatosan várja az újabb találkozást, valami teljesen odanemillő dologgal.

Hunor legújabb szenvedélye a mindenrefelmászás: lehet az, szék, vagy saját kisasztalka, Dörzsi ketrec, bútorok, a legtenyérizzasztóbb az, amikor a guruló bébitaxiján állva igyekszik felkapaszkodni valamire.

Miután odatolta a széket és feltrónolt az asztalra, győzedelmesen sikkant: (ez a kezdő pálya, engem olyankor tör ki a frász, ha felállva ugrál az asztalon!)

és még mindig ki tud dőlni játék közben, levette az anatómiai atlaszomat, majd belefeküdt (természetesen azóta már a báránybőrén szuszmákol, de ezt a fotós témát nem hagyhattam veszni):

Minél jobban öregszem, annál inkább válik kevésbé fontossá a pillanatok lencsevégre kapása és inkább maradnak az érzékszerveim által megörökítve és elraktározva. (vagy talán csak egyszerűen lusták vagyunk előkapni a gépet és így keresek elfogadható indokot rá?!) Így történt ez ezen a hétvégén is, amikor hosszú egyeztetések után lejutottunk Szőlőskislakra, családi barátainkhoz, ahol igazi kényeztetős vendéglátásban volt részünk:

Terv szerint csak vasárnapig maradtunk volna, de olyan csábítónak ígérkeztek a  balatonboglári március 15.-ei programok (nomeg a Hunor-lefoglalásos, libamájas mi kényeztetésünk), hogy ottragadtunk hétfő délelőttig. A művelődési házban a helyi néptáncosok és a helyi kórus lépett fel, ennek sajna a végére estünk be, mert Hunormackó ekkorra időzítette délutáni sziesztáját, de élete első előadásának utolsó morzsáit, hatalmas figyelemmel és érdeklődéssel kísérte végig, akárcsak a Kossuth nótát éneklő közönséget. Az ízletes Kossuth vacsora (töltött káposzta) elfogyasztása után, a Szelence Táncsoport jóvoltából egy nagyon kellemes estében lehetett részünk, együtt ropta fiatal és öreg. Nopersze, ebből már Hunor sem maradhatott ki, -mint rangidős legkisebb, aki állandóan járni/futni akar,- folyamatosan betáncolt a kör közepébe, ahonnan képtelenség volt kivadászni. Hihetetlenül jól érezte magát, pörgött-forgott a népviseletbe bújt leánykák szoknyái között, majd a legényesbe is betáncolt a maga kis koreográfiájával. Annyira érdekes volt látni, hogy szinte én éreztem rosszul magam attól, hogy a fiam zavart okoz az előadásba, míg a szereplők ugyanannyira élvezték Hunor tapsikolós megjelenését, mint ő maga és többen megjegyezték, hogy nem lehet elég korán elkezdeni a néptáncolást. Azt már csak félve említem meg, hogy mint rangidős legkisebbet,  a balatonboglári televízió végigkövetett evés közben-tánc közben-csajozás közben... merthogy igen, Hunor egy soha vissza nem térő pillanatban odaállított elém egy tűzrőlpattant 10 éves menyecskével, bizonyos Eszterkével (ő is tagja a fentebbemlített tánccsoportnak), aki az este folyamán végighurcolászta ölben az állandóan meglépni akaró fiamat. Amikor aggályomat fejeztem ki, hogy ne cigölje Hunort, mert megvan az már 10 kiló is, lazán közölte az ő kutyája több mint 10 kiló és azt is ölben hurcolja. (?!). Hunor kisfiús bája még a nagyfiúkat is levette a lábáról, nagyon furcsa érzés volt látni a népviseltbe bújtatott kisnagyfiúkat, ahogy egymásra licitálva kínálgatják Hunort a kalapjukkal, ropijukkal, a telefonjukat mutogatják neki és puszilgatják. (!). Záróaktusként, borospoharam nosztalgiára késztető ködfátyla mögül, Eszterke hangja rántott vissza: "odavihetem Hunort bemutatni az Anyukámnak?". Khm, khm... azt hittem, az ilyen típusú mondatokra még várnom kell pár évet...

Aztán meg, megtanult önállóan enni, igaz hagy némi kívánnivalót a látvány maga után, (még a szeme sarkába is jutott egy kis csokis puding), de kétségkívűl büszke az eredményre, és nem is igazán hajlandó már elfogadni az én kezem általi etetését, csak ha fondorlatos módon, cseleket vetve be, csusszantok egy-egy falatot a szájába:

És még valami, amit most tett meg legelőször: átaludta az éjszakát, de úgy igazából, nem kis szépítgetéssel, hanem: este fél 10-től reggel 8-ig!!! Ébredés és nyöszörgés nélkül... hogy mi a titok, magam sem tudom. Talán köze van ahhoz, hogy egyre többet jár, (babakocsiban sem akaródzik már megmaradnia), talán, hogy egyre kevesebbet szopizik (esténként 1-2-szer igényli, a reggeli- és nappali szopikat teljesen kiiktatta), talán, hogy ennyire önállóan nagyfiú lett már.

Megboldogult lánykoromban, a hétvége (péntek-szombat) általában a féktelen bulikról szólt, a másnap, fejfájással tűzdelt dolgok retusálásából és a mozaik-kockák helyretételéről szólt. Aztán, ahogy öregedni kezdtünk már csak egy kimenő napot engedélyeztünk magunknak, mégpedig a pénteket, mert ebben az esetben két regenerálódásra álló napunk maradt a hétfői munkakezdésig. Hunc tervbevétele és kivitelezése óta, (ami ugyi azárt már években mérhető), gyakorlatilag egyetlen közös kimenőnk volt, az az emlékezetes 30. HuncApu szülinap...

Hála családi kultúrfelelősünknek, Pocakos Macskusznak, pár hét eltéréssel 2 operett darabra sikerült nagyon jó helyre szóló jegyeket szereznie, amiket örömmel vettem át. Az első operettre (höhö, Rómeó és Júlia... ), még el tudtam csábítani HuncAput, de a tegnap esti Mozart ellen már határozottan tiltakozott. (pedig ezzel ezerszer jobban járt volna!) Ekkor jött az ötletem, csajosan köll színházba menni, és jelen esetben a Csajos teljes mellszéllességgel támogatta az ötletet. Így történt, hogy miután a második sor közepe ismét nem jött el az előadásra, mondhatni a legjobb helyről lehettünk tanúi ennek a csodának... 

Színházi előadás után csak úgy hazamenni és visszatérni a pelenkák egysíkú világába egyenesen szentségtörés... ilyenkor még be kell ülni valahová és lebegni... megmártózni abban a csodában, ami 3 órán át a fogságában tartott... és nagyon lassan felébredni belőle... és ekkor derült ki, a színház tőszomszédságában tartanak csajos estét Kultúrfelelősünk és csapata. Becsatlakoztunk és egy olyan estében volt részem, mint már nagyon rég... ugyan a telefonon gyerekfotó mutogatás alap, de ez már a korral és az anyai státuszunkkal kéz a kézben jár...

A nosztalgia slukkoktól ma reggel kicsit karcos lett ugyan a hangom (banyek, pont olyan, mint a régi szép időkben!), kicsit szédelegtem a kialvatlanságtól (miután hazaértem még órákon át forgolódtam az ágyban!), de annyira jól érzem most magam a bőrömben! Rendszeresíteni kellene ezeket a kimenőket, melyek testtel (hozamtermelés) és lélekkel is csodákat tesznek... legalábbis addig, amíg KisTesó úgy nem dönt, jönni szeretne közénk...

cucka 2008.11.17. 15:39

Miegyma

Programból továbbra sincs hiány. Hétvégén a festői szépségű Szentendrén kanyarogtunk babakocsikat tologatva, pár órácskát a Mazsola-családdal, majd egy forró leves és egy hozzáillő tea kellemesen átmelegített, aztán hazajöttünk, HuncApu elment dolgozni, mi pedig kettecskén összebújva húztuk a lóbőrt a karácsonyszagú lakásban. (már fahéjas mécsesezek Zuram legnagyobb örömére...)

Az éjszaka ennek megfelelően nagyon későn kezdődött és sűrű megszakításokkal (másfél-kétóránkénti) zajlott. Valamit benyalt elsőszülöttem, nem lázas, nem taknyos, viszont férfiasan hörög-köhög, lassacskán felszakadozik a felszakadoznivalója. (mától rásegítek egy kis odavaló sziruppal is).

A Gekkóban az új csoportból csak egy kiskrapekkal -Benedek- sikerült megismerkednünk, a többiek beteget jelentettek. Az új anyukával szembesülve, aki néhol lelkesebben danolt mint a foglalkozást vezető konduktor, be kell látnom, hogy vannak restanciáim gyerekdalokat-mondókákat illetőleg. Bár igazán sosem voltam, az a dalolós pacsirta, azaz de: füstös kocsmás karaoke partikon... de ahhoz meg kell egy bizonyos alaphangulat, ugyibár. Amit kicsit furcsállottam LelkesAnyukánál, hogy kb. a foglalkozás közepén elővette tarsolyából a jutalom-kölesgolyóit, na innentől aztán gyermekeink hangyabolyként funkcionáltak és még az addig működő dolgok is a fejük tetejére álltak.

Újra beszabadultam a szomszéd kreatív hobbi-boltba, hatalmas zsákmány-mennyiséggel lettem gazdagabb. HuncApu hajdanán meg is jegyezte, szerinte a forgalmuk nagy százalékát az én odabe-szabadulásaim teszik ki. Útközben filmforgatásba keveredtünk, amennyire alvajáró vagyok, én frankón azt hittem, új büfé nyílt az utcánkba, pedig ez is csak egy kellék volt. (még szerencse, hogy nem álltam be a sorba). Esemény-hátterek ugyan nem lettünk, Hunc viszont szerzett egy pogácsát a forgatócsoporttól.

Filmes karrier ide vagy oda, állatorvosi vérvonal továbbvitele vagy sem, egy biztos: Dedem különös vonzódással ragaszkodik a mosogéphez. Naponta többször bemegy, belebújik, szerel valamit rajta, nyitogatja az ajtaját, beledugdos valami(ke)t. Tegnap oly mértékben volt a segítségemre, hogy ugyan többszörösen sikeredett kimenekítenem a dobból az általa behelyezett dolgokat (tv távirányító, műanyag játékok), egy valamit mégiscsak sikerült becsempésznie, melyet csak a mosóprogram lejárta után fedeztem fel, éspediglen a vajúdásomat elősegítő homeopata bogyóimat mosta tisztára.

Menthetetlenül megindult a visszaszámlálás az első szülinapig, Hunc nyakig merülve egy fejlődési ugrásban lubickol éppen. Mostanában szinte napról-napra megörvendeztet minket valami új dologgal.

Legelső értelmes szava tegnap (Istenem, mi más is lehetett volna?!), mint a "nem" tiltószócska, melyet cincogó, vékonyka hangján naponta többször is elismételget, általában olyankor, amikor éppen a legnagyobb csínytevése valamelyikét készül elkövetni vagy már éppen csinálja is. Előfordul, hogy önmagát mantrázgatva, amint megközelíti a tiltott objektumot, az orra alatt motyogja, hogy "nem-nem".

Hozzátáplálásban is változások álltak be, egyre határozottabban utasítja el az általam kotyvasztott vagy a kész bébiételeket, és az én kezem által történő etetését is, ezzel párhuzamosan egyre nagyobb érdeklődést mutat az asztalon elhelyezett felnőtt étkeink után, melyeket saját kezüleg mancsikál a szájába, arcába, hajába, fáradtságtól, éhségtől és türelmetlenségtől függően. Így történhetett, hogy tegnap este már csak akkor kaptunk észbe, mikor összegezve a vacsoráját, arra jutottunk, hogy Hunc kb. 3 szelet párizsi, ugyanennyi trappista sajt és egy félszelet kenyér elfogyasztásáért felelős. Ma reggel francia reggelire vágyott: trappista sajt, szőlő és kenyér volt a reggelije, megspékelve egy kis sárgabarack krémmel. A szőlőt speciel valódi ínyencként fogyasztja: a szőlőszemet az egyik kezébe veszi, szemöldökét rózsasándorosan összevonja, másik ujjacskájával föltárja és kikapirgálja a magot, melyet hanyag eleganciával félredob, szőlőszem ekkor szájba kerül, csücsörítve ízlelget, majd átlag fél perc után, szőlőhéj előbukkan és ugyanettől a hanyag eleganciás kézmozdulattól kísérve landol a földön.

Alvási ciklusai is átalakulóban vannak, napközben már csak egy hosszabbacskát hajlandó hunyni, közvetlenül ebéd után. Ez a koradélutáni szieszta, időtartamát tekintve is igencsak változó, a laza 25 percestől a 3 és fél órásig bárhogy alakulhat. Este egyre későbbig tolja a lefektetés idejét, átlagosan 10-11 óra között méltóztatik elaludni, de ilyenkor jobb esetben, ha éppen nem fogcsíkokat növesztget, hajnalhasadásig is képes aludni (fél 6-6). (ez már átaludt éjszakának minősül, ugye???!)

Pénteken, pár órácskára kiszabadultunk Hunor fennhatósága alól, részt vettünk Szőkeciklon Barátosnőm szülinapi meglepetés partiján. Ismét meg kellett állapítanom, úgyis állatorvosok és eme szépreményű szakma hallgatói közt folyt a mulatság, hogy nem csak a tehenek hozamtermelésének tesz jót a zene és a nyugodt környezet...
Szombaton kilátogattunk a Visegrádi várba, Huncnak szavát sem lehetett hallani, míg kellő pogácsával motiváltuk érdeklődését a természet szépségei iránt. (jé, itt is van kaja!)

Vannak számadataim is, az utóbbi napok mértéktelen zabálásai után: 9100 grammra mérlegeltem este, hossza pedig éppen a konyhaasztalunk magasságával megegyező, azaz 74 cm.

cucka 2008.10.16. 12:00

Itthon

Nagyon kellemes napokat töltöttünk el Sárváron, bár kimondatlanul is rányomta  bélyegét otttartózkodásunk idejére a Botival történtek. Túlzás nélkül állíthatom, hogy minden gondolatomban ottvoltak apró szikraként... Sok fájdalmasat átéltem életem során, de valahogy a tehetetlenség dühe ilyenkor mindig mardossa a bennsőmet, hiszen ő egy kisbaba... és dühítő, hogy az élet ennek ellenére megy tovább, valahol pedig egy kisbaba életéért küzdenek rendületlenül, aki nagyon itt akar maradni közöttünk... imádkozunk és bízunk... Mert másképp nem segíthetünk, mert nem tudjuk eltörölni azt a sok fájdalmat és szenvedést, amin most a hozzátartozók keresztül mehetnek... mert nem egy idegennel történik ez a rémálom, hanem egy kedves ismerőssel és ez rádöbbenthet, hogy senki sincs védve semmi ellen...  ilyenkor még  szorosabban vonom magamhoz Huncost és még többször a fülébe suttogom, hogy mennyire szeretem őt...

Az elmúlt napok pozitív élményekben is gazdagok voltak: saját bőrünkön tapasztalhattuk, milyen is egy igazi bababarát szálloda, fürdő. Hogy vannak még mosolygós takarítónénik és készséges pincérek is, és nem csillog a szemükben az a furcsa pénzértmindent-fény. HuncApu valóban sok terhet levett a vállamról, naponta többször átvette Huncost, én pihenhettem, termálozhattam, vagy éppen különböző masszázsokat próbálhattam ki. (az éjszakák maradéktalanul megmaradtak nekem, de hát mit csináljunk, én Hunc első nyögdösésére fölébredek, HuncApu a sírására sem szokott, így vagyunk mi összerakva).

Legcsodálatosabb varázslatokkal a 45 kilós törékeny thai leányka örvendeztetett meg, aki úgy megmozgatta minden porcikámat, hogy az egy óra elteltével, úgy éreztem magam, mint aki újjászületett. Rögvest meg is fogadtam, másfél- 2 havonta visszatérő vendég leszek egy ilyen frissítő csodára.

Uccsó napon bejelentkeztem egy misztikusan hangzó csakratisztításra, szkepticizmusosm nőttön nőtt, mihelyst megtudtam a recepción, hogy a Csakratisztítást a Józsi csinálja. Belépve a szentélyébe csalódottságom egyre csak nőtt, kicsit zavart is a mindentudó mosoly a pasi arcán... lefektetett egy ágyra, bebugyolált egy lepedőbe, megkért, hogy valóban lazítsak és hunyjam be a szemem... ami pár másodperccel ezután következett olyan élmény volt, amit még sosem éreztem... villanó fényeket és képkockákat láttam magam előtt... válaszokat a meg sem fogalmazott kérdésekre...  sárga búzatáblán futott felém Huncos és csak öleltem magamhoz, szorítottam őt, majd hirtelen már a nap szívott minket magához és éreztem perzselő erejét... végül egy babakék felhőn kávéztam Apuékkal és éreztem, hogy megnyugtatóan jól vannak... olyan katarktikus élményben volt részem, melynek végeztével ömlött a könnyem és nagyon sok minden régelfojtott fölszakadt...

Amit sajnálok, hogy fotó nem készült arról, Hunc miként úszkált a langymeleg termálban, közbotrány-okozóként. Történt ugyanis, hogy megkérdeztünk úszómestert, doktor bácsit, melyik medencébe vihetjük be Huncost büntetlenül. A válasz egyértelmű volt és egybehangzó, egy nagyonmelegvízes kivételével az összesbe bemehet. Ennek ellenére jómagyar szokás szerint, elborzadó arcokat láttunk magunk körül és félhangos mormogásokat, melyek szerint felelőtlenek vagyunk, és nem normálisak, egyenesen őrültek, hogy egy ilyen kisbabát így kínzunk. A németek meg vigyorogtak és integettek a kínzott dednek, aki teli szájjal gurgulászva nevetett a medencében és mindenkinek integetett.

Nasakkor képekben:

Megérkezésünk estéje:

újabb szenzáció: most már nem csak rámcáfolva, de megeszi az almát:

Másnap kacsákat etettünk a sárvári arborétumban:

és most lebuktam: pina coladát iszom és az ilyenkor kötelező könnyed irodalmat (storyt) olvasom:

Hazafelé kis kitérővel Sümegen ebédeltünk, mellettünk volt egy lósimogató is:

cucka 2008.10.10. 22:20

Hosssszú hétvége

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy hőn szeretett Zuram munkája igencsak helyhez kötött, és -általában- nem igényel éjszakai távolléteket. (najó, néha-néha becsusszanhat egy-egy nem várt sürgősségi eset, de nem kifejezetten ez a jellemző).

Ezért is kuriózum a két egymást követő éjszaka nélküle... rendelés után még hazaviharzott, megfürdette csemetéjét, közben kiszűrődött az instrukció, mely szerint, legyen jó kisfiú az elkövetkezendő 2 napban és hallgasson a Mámira, ne borítsa őt ki nagyon az éjszakai ébresztgetésekkel... és hogy nagyon fog Pápinak hiányozni, és sokat fog gondolni rá... aztán bedobálta ruháit egy sporttatyóba és kocsiba vágta magát...

Mert a szüret az a férfiak dolga... és Hunc ehhez még picurka. Így kettecskén maradtunk vasárnap hajnalig... amikor HuncApu fog minket mellénkbújással ébreszteni, hiszen nagyon korán kell hazaérnie, dolgozni megy és kivételesen most mi is vele tarthatunk, őszbúcsúztató nyílt nap lesz a Kutyaparadicsom nevezetű budakalászi kutyaiskolában. 

Koradélután pedig pár napra kihúzzuk a képzeletbeli telefonzsinórunkat és a szokásos kényeztető termálvízes-wellness napjainkat töltjük Sárváron, HuncDédivel. (masszázs, termálvíz, koszt-kvartély... hmmm). Már elkezdtem a képzeletbeli pakolást... hááát, lesz pár pakkunk, de sebaj!

cucka 2008.09.30. 11:33

Zanza

Szombat: MegaSzülinapi-Party, Helenka 1 éves mivoltát ünnepeltük, barátok közt. Volt sok hasonló korú gyerek, lelkes/kedves anyukák, majdolyan lelkes apukák, nagy találkozások, internetes kapcsolatok valóvilágossá tétele. Nagyon jól éreztük mindannyian magunkat, többször kellene okot találnunk a találkozásokra. Számomra megdöbbentő következtetés: Hunor imádja a játszóházakat, nomeg a lufikat, ügyesen feltalálja magát, és úgy lefáradt ezalatt a 2 óra alatt, hogy alig bírtuk ébren tartani az esti fürdetésig, sőt mitöbb éjjel csak EGYSZER! (tadadadammm!) ébredt! Most kutakodok Hunorlefoglaló-programok után.

Vasárnap: a jó időre való tekintettel Skanzen. Sajnos, délben indultunk, délután HuncApu rendelt, így sokáig nem maradhattunk, főként, hogy közben Mazsola Marcit is beugrottunk megvillámlátogatni. Meggyőződésem, -továbbra is ;) - hogy Hunor sosem volt kicsi baba, ő kérem szépen, így született ekkora méretekkel... MarciApu beléptemkor a kezembe nyomta a mi Marcinkat, akit -mit szépítsek?- alig mertem megfogni, először is, könnyű volt, mint a pille, másodszor meg nem kellett lefognom, mert nem ficereg állandóan ki a karomból, harmadszor meg olyan kicsi... (pedig tudom, hogy nem is az, de valahogy mégis olyan apró és törékeny...). Újabb megdöbbentő következtetés: Hunor már nagyfiú, jó lenne egy újabb picibaba, még a nőnemű lények (anyák) is hajamosak elfelejteni, hogy milyen pici is volt az övék és igenis, ki lehet esni a gyakorlatból!

Hétfő: felszámoltam a szennyeskupacot, a vasalnivalók többrendbeliségét, és kétrét görnyedtem, annyi munkám volt. (ezúton is jelezném, havazásos időszakaink vannak, igyekszem legalább elolvasgatni mindenkit, írni is fogok majdegyszercsak). Vállaimról a terhet HuncApu és Szőkeciklon Barátnőm kapkodta le felváltva, ezer hála érte. (nomeg a raklapnyi motivációs sütikért). Ezenkívűl fölmértem mik a hiányosságaink a téli időszakra, egész jól állunk mindennel, (bár mindig folyamatában derül ki, hogy mégse), jól jönne egy sétáltatós vastag overáll, de vagy álomszép babarózsaszíneket találtam vagy vasas színekben pompázó, szocreál piroskéket. Mondjuk, még ráérek megtalálni álmaim téli szerelését, de előrelátóan rajta vagyok az ügyön, mint Szimat Szörény Uszkár Oszkár ellopott fejedelmi sonkacsontján.

Kedd: az ma van, ugye?! Álomországban raboskodó Mancim mellett álmot őrzök, olvasgatok, meg itt ülök, és lábujjhegyen pipiskedek, ha fölébred séta+bevásárlás+addigra már újra melóhegyeim lesznek. Halkan megjegyzem, kicsit mintha szörcsögne a ded, de nem lázas, nem taknyos, látszólagosan nem fáj semmije. Mindenesetre megdobtam a reggelijét egy kis Cebion cseppel. (meg én is bombázom magam C vitaminnal meg teával, az én torkom is kaparász pöppet)

cucka 2008.09.21. 21:01

Hétvégénk

Péntekről szombatra virradó éjjel Huncorgó ugyan csöpp lázat még produkált, de mivel szombat délig jókedélyű láztalan maradt, ismét nyakunkba vettük a világot, jó nagy adag melegruhát, és mintegy elriasztásként, egy nagy adag lázcsillapítót csomagolva a gyermeknek. Meg sem álltunk atomvárosunkig, az Origo meleg puha szeretet-fészkébe, Huncos keresztszüleihez.

Az esti program, kihagyhatatlan volt, a Dunaföldvári Vár varázslatos és magávalragadó volt az éjszakai fények megvilágításában. Hunor a csípős levegőn bő két órát önkívületben szusszantott a dübörgő Zanzibár  (nadehogy ez a Rita ilyen picurka?!) koncerttől alig pár méterre, jó alaposan bebugyolálva, körbevéve pótcsaládunk gyűrűjétől... a forralt bor felmelegítette elgémberedett testemet és a hűs széllel jó párost alkotva, libapásztorlányos pírt varázsoltak az arcomra...

Hunor ma délelőtt is egy nagyot durmolt friss levegőn, majd a decemberi tejválságomért feláldozott konnektororrú sonkáját szeltük meg ebédre. Ismét feltöltődtünk hosszú-hosszú időre, még akkor is, ha ez a látogatás, mindösszesen egy rövidke napocskára sikeredett... ismét leckét kaptam emberségből, sőt... emberfeletti erőből, szeretetből és méltóságból is... bárcsak mindenkinek lehetne egy ilyen erő-köre...

12 komment

Címkék: hétvége

cucka 2008.08.31. 17:14

Macik

Nem-nem, most nem azokról a macikról fogok írni, amelyeket reggelente Huncos vörösödő fejjel és enyhén kiguvadó szemekkel kerget ki az etetőszékében ülve, hanem azokról, akiket volt szerencsénk tegnap meglátogatni Veresegyházán.

Pocakos Macska hívta föl erre a menhelyre még anno a figyelmünket és azóta is enyhe presszúrával illetem HuncAput, hogy olyan jó lenne meglátogatni az elárvult mackókat. (enyhe presszúra példája a tegnapi napon: megpendítettem, hogyha amúgy se megyünk sehova, én elmennék barátnőzni egyet, HuncApu meg maradjon itthon kettesben pár órácskára a meseszép kiskirályfival... )

Hunor nagyon lelkesen itta magába az újdonságokat, tetszett neki a zsivajgó gyerekek tömege, a napsütés, a HuncApun kenguruzás... (ez talán nekem tetszett a legjobban). Ott is ebédeltünk és még egy érmet is sikerült fabrikálnunk az ott-töltött idő emlékére... 

Hogy a maciknál tett látogatás volt ekkora hatással Huncosra vagy amúgy is előbb vagy utóbb átváltozott volna, nem tudom, mindenesetre a gyermekünk morog... morog, ha enni kér, morog, ha azt szeretné fölvegyük és morog akkor is, ha megunt valamit... és ha azonnal nem orvosolom a morgásának az okát, képes hörgéses-morgásba is átcsapni... felüdítő látvány lehetünk a kasszánál állva, bevásárlás közben, amint kisfiam türelmetlenségéből fakadóan hörögmorog, én pedig csöndessomolyogva nézgelődök...

Azzal, gondolom, már nem nagyon árulok el nagy titkot, hogy ez a hétvégénk sem múlt el esküvő és lakodalom nélkül. A Mátra varázslatos környezetében zajlott frigyre lépést és azt követő dínom-dánomot, Hunor ismét kedvezően fogadta.

A szabadtéri szertartást a megszokott figyelemmel követte végig:

A vacsoránál már neki is külön teríték dukált:

És megtanultuk, hogy ducc-ra össze kell dugnunk a fejünket:

Pár héttel ezelőtt, Ingrid Barátosném, hívta fel a figyelmemet a Victoria cruziana nevű tündérrózsa csodálatos és érdekes virágzása. Gyors egyeztetés után megbeszéltük, hogy közös programként kilátogatunk családilag megcsodálni a bimbó kipattanását. A Füvészkert honlapján feltüntetett éjszakán sajnos nem volt szerencsénk és nem nyílt ki a virág, viszont annyira magával ragadott a Füvészkert varázslatos szelleme, hogy a honlapjukon felíratkoztam a hírlevelükre és így, figyelemmel tudok kísérni minden jeles történést.

Két nappal ezelőtt érkezett az a hírlevél, melyben a viktória tündérrózsa levelének teherbírását próbálják a szervezők letesztelni. Jelentkeztünk és tegnap este részt is vettünk a tesztelésen.

Pár Ingrid által készített fotó:

cucka 2008.07.20. 19:07

Makrancos Hunor

Miután tegnap megírtam a kis élménybeszámolónkat, készülődni kezdtünk, dédilátogatni kórházba, harisnyaszerző körútra, (aminek persze egy pezsgőszínű mélyen dekoltált otthagyhatatlan fölső is áldozata lett). HuncApuval elváltak útjaink, a vásárlásos résznél halaszthatatlan hazamehetnékje támadt, mindeközben Huncos édesdeden aludt a kocsiban. Mivel szorított az idő, most valóban egy szűk órácskára szabadulhattam el, meg is lepődtem, amikor cirka félóra múlva hitös uram a hollétem felől érdeklődött, (hol lennék? a próbafülkében, már úton vagyok, drágám!) háttérzajként egy rekedtre ordítotthangú Hunorral. Hittem is meg nem is, hogy semmit sem tud kezdeni Huncossal, de azért sietősebbre vettem a figurát. Hazaérvén egy tésztaképűre dagadt bömbölő kisembert találtam a megtépázott idegrendszerű Apuka kezében. És tényleg semmise volt jó, se vígaszcici, se ölbenlevés... Egy adott ponton túl olyat mondtam, amit magam sem gondoltam volna, hogy valaha is elhagyja a számat: én inkább így nem indulok el sehova, hiszen semmi értelme. Hunor olymértékben felhergelte magát, hogy már öklendezett, és komolyan azon gondolkodtam, vajon nem fájhat-e valamije, hogy ennyire sír?!

Bedobáltam a dolgainkat egy nagy táskába (mint utóbb kiderült éppen a lényegeseket felejtettem ki), Hunor dallamosnak egyáltalán nem nevezhető hangkísérete mellett. A gyámügy látogatását bármelyik percre vártam, főként azután, miután HuncApu elindult gyermekével előre és a hálószobánkba a falakból sugárzott Hunor velőtrázó üvöltése, miközben ők a lépcsőházban jártak, több emelettel alattunk. (a panellakás előnyei ugyibár...)

Az utcáról is tisztán felhangzott érces férfihangja, mint a Süsüben, nyíltak is a szemközti ablakok azonnyomban. A kocsiba beülve, mintha nem is ugyanaz a gyerek szemezett volna velem mosolyogva... talán az első kanyarig bírta ébren... A templomi esküvőre mellbedobással estünk be, úgy is fogalmazhatnék, mi vezettük fel a menyasszonyt, ugyanis csak pár lépéssel jött mögöttünk. Talán mondanom sem kell, hogy a fényképezőgép itthon maradt (pedig olyan szép volt a kismami-menyasszony...), akárcsak a bébiőr és Huncos babavízzel gondosan feltöltött cumisüvege is. Viszont: a lagzit ismételten csodásan bírta, nagyokat táncolt és korán eltávozott aludni (fél 10-kor). Ha rajta múlt volna átalussza az egész éjszakát, de magossarkoktól elszokott anyukája az egyik éjszakai ellenőrzés során, majdnem beesett a fia mellé, mentendő a menthetetlen az ágyába kapaszkodott, ezzel jókorát rántott rajta, amire még a holtak is felébredtek volna!

Öszességében ismét jól viselkedett a Manó, bár az előzményektől igazán megkímélhetett volna...

cucka 2008.06.30. 23:21

Hétvégi elsők

Szombat koradélután, miután HuncApu befejezte rendelését egy régi vágyunkat teljesítette: összepakolta kiscsaládját és levitte a magyar tengerre, Huncorgót megismertetni a nagyvízzel. (első dokumentált Balatonos fürdőzés!). Megérkezvén, először csak a partról figyelték a fiúk az eseményeket:

Aztán felbátorodva Hunor Balatonnak szóló mosolyain, HuncApu besétált vele... és itt -ciki, nem ciki- kisfiam kicsit megijedt (úgy reszketett, mint a nyárfalevél), így nekem is be kellett mennem a vízbe, és hármasban eljátszadozva lassacskán merítettük bele. Hamar rájött, hogy ez pont olyan, mint az otthoni fürdés, csak sokkal nagyobb kádban!

Végül már a parton szárítkozott, magyarázott és játszott minden olyan dologgal, ami kimondottan felnőttjáték, (úgy mint telefonzsinór, fényképezőgép madzag, napolaj) és semmi olyant nem volt hajlandó kézbevenni, amit kutatók fejlesztettek ki 21. századi biztonságos gyermekjátékká. (strandlabda, kislabda, rágóka).

Az éjszakát Szőlőskislakon, barátoknál töltöttük, ahol egy újabb első dologgal szembesült Huncosom: mivel a királyi lakosztályt kaptuk meg (a fölső szintet), Hunc különszobát kapott. Aggályaim megint alaptalannak bizonyúltak, Hunor meseszépen átaludta az éjszakát nélkülünk, egyetlen ébresztéssel fél 3-kor, aztán 6-kor, de akkor már kibulizta, hogy közénk kerüljön és velünk durmolt fél 10-ig. És magamnak is nehéz bevallani, de sokkal pihentetőbben aludtam így, hogy nem volt velünk egy szobában...

Fogzunk -vagy micsinálunk már magam sem tudom- gőzerővel, mindent a szájába tömköd és azokkal nyomorgatja a fogínyét. Az összes erre specializált rágókát félredobja, viszont tökéletesen megfelel a célnak a kanál, vagy fürdéskor a kád pereme, vagy a kiságy rácsa.

Hunor egyre sajátosabban oldja meg ezt a hozzátáplálósdit: ebédre a 180-200 gramm húsos főzelék (most már bátran mondhatom: mindenevő lett, csak legyen benne hús és ne tartalmazzon almát!), mellé hozzácsap 50 milli vizet, majd zárja a sort kb ugyanennyi tejcsivel. Gömbölyödik is rendesen...bár  a napi többórás fitnessz tréningeihez kell is az energia!

cucka 2008.06.23. 15:23

Kánikula a köbön

Forró nyári hónapok szülötte vagyok, minden évben alig várom (bár most már inkább múlt időben kellene írnom) ezeket a hónapokat, amikor is aligruhácskákban koktélt szürcsölgetve lubickolhatok a tomboló nyárban. Tavaly viszont valami megpattant bennem, ezidőtájt már pocakos voltam és az egyre nagyobb kánikulai melegeket nagyon nehezen viseltem. Várandósságom útóhatásaként megmaradt ez a fajta fóbiám, tudom, hogy lesz még melegebb nyár is, de már most alig élünk. Lakásban lenni nem jó (jelen pillanatban 29,5 fok van a szobában), az utcán lenni nem jó (éget a nap, szélcsend van és a babakocsit tolva pillanatok alatt ragaccsá változom, nem beszélve izzadós kisfiam hasonló ragacsosságáról). Leginkább úszóhártyákat növesztenék és egy tóban üldögélve várnám, hogy elmúljon ez a forróság.

Hétvégén sikerült apránként kimenekülnünk a betonrengetegből, szombaton shoppingolósas svéd áruházasas (ott legalább volt klíma), Csillagbabás-Baybees-ismerkedés volt. Valószínűleg türelmetlenségemnek és fáradtságomnak is köszönhető, de elég negatív intróval indult a nap.

Vasárnap délelőtt "Irány, Horány!" felkiálltással meglátogattuk egy kedves volt kolléganőnket, aki szintén babát vár. A hűs, lombos fák alatt Huncos igazán jól érezte magát, Boci kutyával örök barátásgot kötött: Hunc vakargatta, Boci cserébe nyalogatta Hunc talpát:

Dajcslandos barátosnémmal Duna partoztunk, finom sült hekkek társaságában, melyet szívesen dokumentálnék fotókkal is, de olyan egyértelmű tiltást kaptam, melyet, ha megszegnék, akár barátságunkat kockáztatnám... :)))) (nem a legelőnyösebb arccal szerepelünk a fotókon, legyen ennyi elég).

Mára pedig időpontunk volt a Szemklinikán. Hunor eszméletlenül jól viselte a maceratúrát, a doktoronénink nagyon alaposan megvizsgálta, majd megfestette a szemét (ugyan nem értem, mért nem lehet ehhez szemcseppet használni, mért kell egy indikátor papírszerűséget beleerőszakolni egy csecsemő szemébe ?!), 2-szer 5 perc elteltével leellenőrizték, hogy járható-e a könnycsatorna (egy vattapálca segítségével belenyúltak az orrába), és mivel bizonyítottan ismét eltömődött, jött az átfecskendezés. Idáig én tartottam fogtam le, de innen átvette egy fiatal, kedves doktornő, aki Huncosnak nagyon tetszett, azt se bánta, ha közben csöndesen elhagytam a süllyedő hajót... Sajna, mindent hallottunk a folyósón, az egészbe a legbosszantóbb az emberi kiváncsiság volt: a tömött folyóson sokan az arcombabámulva figyelték miként reagálok a kisded üvöltésére... (nem, nem téptem fel az ajtót és nem rohantam be őrjöngve kimenekíteni a fiamat!). Az átfecskendezés talán most sikeres volt, ugyan tovább kell csöpögtetünk ismét antibiotikumos szemcseppel, viszont szemmel látható a javulás! (hiszek az írott szó erejében: ez volt az utolsó ilyenirányú beavatkozása Hunornak! ) 

A leglúdbőrösítőbb egy beteg gyerek látványa, és tulajdonképpen most Hunor nem is volt beteg, csak fenemód kiszolgáltatott és védtelen... már előre rettegek, az első megfázástól, bármitől...

cucka 2008.06.09. 13:09

A döntés

Egy régi dilemmámra tettem szombaton pontot, ugyanis nem szerettem volna beállni a sorba és a gyerek születésével egyenes arányban megszabadulni a hosszú, szőke fürtjeimtől és helyette átvedleni harmincas anyukába. Mégis megtettem, egyrészt HuncApu imádja, ha rövid a hajam, másrészt én is tudom, mélyen ott belül, hogy a vékonyszálú hajamnak jót tesz a borzolt rövidség.
Így szombat reggel, az esküvőre készülődés fodrászolásakor mégsem az előre megbeszélt kontyot kértem, hanem rövidet, újat. Mit mondjak? nagyon jól érzem magam az új külsővel, igaz a jól bevált hátradobomahajam mozdulat még a csuklómban van, vicces ahogy a levegőt hessegetem magam körül.



Az esküvő csodaszép volt, a lakodalomban istenit buliztunk, Hunor nagyon jól viselte magát (igazából éjfélkor csak azért mentünk a fiammal a szállásra, mert már én fáradtam el), ha megéhezett evett, aztán aludt. A buliból is kivette a részét, már most kézről-kézre adogatták a Lányok, ő pedig mindenkivel táncba ment, legyen az mulatós vagy éppen összebújós lassúzós. Még engem is megtáncoltatott...

Drága Ifjú Pár! Hát akkor ezúton is nagyon sok boldogságot, hosszú, szeretetben és szerelemben együtt töltött éveket kívánok, sok-sok aprónéppel magatok körül!


cucka 2008.06.01. 18:36

Leánybúcsú

Tegnap HuncAnyu keresztanyujának (régodalett) lányságát búcsúztattuk vidáman, kicsiny tengerünk egy meghitt kis nyaralójában. A közös bulikon jól összeszokott lányok jelenléte garantálta a sikert.



Drága Borsókirálylányunkról titkon ugyan tudjuk, hogy tökéletes a vőlegénye számára, ám mégsem adtuk oly könnyedén, rátermettségét bizonyítania kellett számtalan személyes (mondhatni néhol egészen intim!) játék keretében.  Persze mondanom sem kell, hogy kisfiam csodaszép keresztanyját (aki nem utolsó sorban élénken rajta tartja ujjbegyét a blogunk mindennap pulzáló erecskéjén, sőt már pár általam ajánlott babablogra rá is kapott!), - fájó szívvel bár-, de odaadjuk jövő hét végén, annak a csodálatos embernek, aki számára rendeltetett.

Számunkra is nagy lépés volt ez, hiszen ez volt az első elszakadásunk Huncossal egymástól. Igen, bizony, a fiúk kettecskén maradtak és nagyon jól vették az élet gördítette akadályokat. Napközben szinte fel sem tűnt Hunornak, hogy nem vagyok, az ebéd utáni sziesztája alatt léptem le ugyanis. Ébredéskor kicsit csodálkozott, hogy nem engem pillant meg először, de a cumisüveg láttán, megbékélt. A srácok nagyokat sétáltak, este együtt fürödtek (ezt majd részletesen kikérdezem, hogyan valósult meg), és Huncos időben ágyba is lett parancsolva. Ekkor kicsit nehezebbre váltott a pálya: Hunc rádöbbent, hogy nem vagyok itthon, hosszas tutujgatás után (majd 11 órakkor), volt hajlandó elaludni, akkor is az általam már viselt és a szagomat átvett ruhadarabok szoros gyűrűjében. Természetesen éjjel felébredt, HuncApu szerint ekkor már egyre morcosabban követelte megjelenésemet, majd K.O.-ra ette magát és hajnalhasadásig aludt. Hogy eközben pár kilóméterrel odább mi történt Idösanyjával? Először is nagyon nehezen oldódott fel, szoros élettársi kapcsolatra (de nevezhetjük ezt egy újabb végtag kinövésének is) fejlesztette telefonnal való viszonyát, majd sms párbajt vívott Élete Értelmével, kisded állapota felől -mintegy mellékesen- érdeklődve. Megnyugodva nagyokat nevetett a szórakoztató feladatokon, mélyeket beszélgetett hosszú ideje nemtalálkozott barátnőkkel és... gigamennyiségű tejet termelt. Bezony ám: annak ellenére, hogy a kemény mag, (melynek Borsókámmal mi is szerves részei voltunk) kitartóan reggelig beszélgetett, és megváltotta a világot, üvegszámnyi tejet termeltem, az éjszaka alatt röpke háromszor kellett magára hagynom a társaságot, hogy megszabadulhassak Pamela Andersonos méretűre duzzadt tárolóedényeimtől. Szóval asszem megvan a tuti tejfakasztó recept: kortyolgass el egy sört, rengeteg jeges, mentalevéllel ízesített leheletnyi alkoholt látott koktélt, egyél egy finom bográcsost, találkozz régnemlátott barátnőkkel, élvezd a napsütést, a friss illatokat, engedd be a madárcsicsergést a lelkedbe, nosztalgiázz, engedd, hogy körülvegyen a barátaid szeretete, engedd el az otthoni görcsöket és garantált a -minden megerőltetés nélkül-, közel litykónyi tejci alig 24 óra alatt...

...de azért annyira jó volt hazajönni és magamhozölelni csöppmanót és látni a felderült kis arcán, hogy némá, anya hazajött!

16 komment

Címkék: hétvége

cucka 2008.05.25. 11:16

Születésnap

HuncApu szülinapját megünnepelendő, estére megszerveztük az első kettecskés kimozdulós estét, Sóginő nagylelkű felajánlásának köszönhetően.
Természetesen a HuncApu-szülinap nem lett volna igazi szülinap, ha nem a megszokott málnakockás tortával Sík cukrászda módra köszöntjük fel. Bár igaz, erről szinte lemaradtam, utolsó pillanatban rendeltem meg a mennyei süteményt.

 



Hunornak lehetősége nyílt közelebbről is megismerkednie egy igazi fehér kiskutyával:
(nem szerettem volna a kutymorgó helyében lenni, alaposan átrendezte a szépenfésült frizuráját)



A köszöntő után, puccba vágtuk magunkat, Hunort igyekeztem ágyba parancsolni, de hát persze, hogy nem ment, érezte rajtunk a készülődés körüli izgalmat. Ébren maradt, és végtelenített Baby Mozartra ítéltetett szegény Sóginő, végkimerülésig. Mindeközben mi boldogan, békésen és gondtalanul étkeztünk egy belvárosi étteremben, megállapítván, hogy igen, már másképp szórakozunk, lassacskán középkorúak vagyunk, bezzeg pár évvel ezelőtt mekkora ereszdelahajamat partikat tartottunk, de persze most már csak nyugisan, vacsorázgatunk, diszkréten iszogatunk és finomakat eszegetünk. Közeledett az éjfél, lassacskán szedelőzködni kezdtünk, bortól kipirulva, szerelmesen sétálgatva.
A probléma ott kezdődött, hogy nekem WC-re kellett mennem, és nem akartam csak úgy bemenni egy gyorsétterembe. HuncApu csodálatos ötletétől vezérelve, egy kocsmába mentünk be, ahol minimál fogyasztás mellett, bátran elmehetek mosdóba. És akkor elindult a lavina: nem részletezném, de kibújt az ördög belőlünk, és egy adott pillanatban már a pultos ingyen és bérmentve, számolatlanul töltötte a szülinaposnak a feleseket, pontosan úgy, mint pár évvel ezelőtt! Hazaérkezési állapotunkat sem részletezném, legyen annyi elég, hogy az ilyenkor emlegetett albán szamár, hozzánk képest fess és kipihent lehetett! (már értem, miért tart néha HuncApunak 6-8 percig a 3 emelet megmászása)...
...öööm, kicsit felengedett az elmúlt másfél évnyi korlátozás és gát belőlem/belőlünk, és asszem, most jóidőre újra anyuka és apuka leszünk. :)
HuncApu túrázási elszántsága töretlen maradt, mit neki izomláz és nyűgös gyerek (nomeg nekem átnemaludt éjszaka), ma reggel egy őáltala megtekintett dokumentumfilm hatására (hihetetlen, hogy Hunort is így lekötötte),:



eldöntötte, ma a Duna túloldaláról közelítjük meg a terepet, azaz Börzsönyt látogatunk, első úticélként Márianosztrát tűzte ki. (egészen pontosan a fölötte elhelyezkedő Kopasz hegyet). Kis csalódás ért minket Márianosztrán. Az egyetlen magyar alapítású, fehér pálos rend ősi kolostora (Boldog Özséb Kolostora), ma fegyházként üzemel. A mellette elhelyezkedő kegytemplommal egyszerre, 1352-ben, Nagy Lajos magyar király építtette. A kolostorban nevelkedett I.Lajos király leánya, Hedvig is. II. József 1786-ban kiadott feloszlató rendelete alapján, csak 1989-ben kezdődhetett újra a pálosok élete a templomban. 1858-ban az egyházi vezetés eladta (?!) a kolostori részt az államnak, arra hivatkozva, hogy a pálosrend megszűnt Magyarországon. A kolostort az állam előbb női börtönként, majd 1948-tól férfi fegyház és börtönként működteti. Elég kiábrándító, hogy belépve egy templom udvarába, jobb oldalon Szűz Mária szobor és virágok, szemben a börtön teljes valójában, baloldalon "Látogatás" és "Rabtemető" feliratú morbid valóságtáblák, körötte szögesdrótos kerítés és óriás lámpák meg kamerák.

A Kopasz hegy ismételten lehetetlen feladatnak bizonyult, mind magasságilag, mind meredekségileg. (és nem utolsó sorban a kocsiban derült ki, hogy a kengurut itthon felejtettük). Ezért nem tehettünk mást, mint Nagymaroson keresni egy hangulatos kisvendéglőt, rálátással a Duna kanyarra, ahol mindannyian jól érezhetjük magunkat:







Egy dolog viszont bizonyossá vált: a következő túrázgatásunkat már magam fogom megszervezni...
Amikor Hunor még csak kósza gondolat sem volt, mi már akkor is nagyokat kirándulgattunk hétvégente, -vagy amikor is időnk engedte-, hétköznaponként is. Szeretünk kiszabadulni a városi szmogból, forgatagból. Azért nem minősítem a kirándulgatásainkat "túrázgatásnak", mert minket gasztronómiai szempontok is vezérelnek az ilyen hétvégi országjárásokkor. Kicsi séták, hangulatos vidéki éttermek felfedezése, ott szuszogni-sem-bírunk-már állapotúra enni magunkat a helyi finomságokból, majd kicsit lesétálni a fogyasztottakat, aztán vissza a kocsiba, én általában rögtön elalszom, HuncApu meg hazamanőverez. Hunc megszületésével, igyekszünk szokásainkon mit sem változtatni, sokkalta inkább "beleneveljük" a kismazsolát ezekbe a hétvégi programokba.

Tegnap reggel, HuncApu úgy döntött, most az egyszer nem csak és kizárólagosan gasztronómiai célokkal vágunk neki a Pilisnek, hanem valóban túrázni fogunk. Mégpediglen úgy, hogy Hunor kenguruban az apján, én pedig hátizsákosan caplatok mellettük. Úticélként, nem kisebb magaslatot szúrt ki, mint magát a Prédikálószéket. Dömöstől, -HuncApu szerint- csak 4 kilóméter, teljesen nyugodt tempóban, ráérősen mehetünk, ahogy a kis fiatalember gondolja. A piros háromszöget kell követnünk, nem lesz semmi gond... ühüm, az első rögöcske, az volt, hogy nem volt piros háromszög, helyette viszont volt piros, sárga és zöld csík. Itt, Túravezetőnk kicsit elbizonytalanodott ugyan, de aszonta haladjunk a piros csíkon, mert szerinte az idomok változhattak az évek alatt, de a színek biztos, hogy nem (?!). Bensőmben gyerekkori túrák emléke ébredezett, amik azt mondatták velem, az évek alatt az idomok sem szoktak változni, de Túravezetőnk elszántságával nem mertem vitába szállni. Nem tudom, mennyit haladtunk a piros csíkon, időben közel másfél órát, (Hunor mérce szerint majd' 3-szori szoptatásnyit), én már kezdtem (najó, nem csak kezdtem) elveszíteni a türelmemet, mert jó is a zöld erdőben sétálgatni, de Huncos is fáradtkodott, én én sem láttam értelmét tovább vonulni a bizonytalanba. Visszafordultunk, a kiindulási pontnál derült ki, hogy teljesen más irányba kellett volna mennünk, de jó is, hogy nem arra indultunk, mert a távolság valóban csak 4 kilóméter, de az a 4 biza hegygerincen fölfelé vezet!

Induláskor még vidáman:



Megpihentünk (oké helyesbítek, Hunor evés után):



Hazafelé, elcsigázottan elpilledt a kenguruban:



Amikor felébredt a fiatalúr egy röpke villámlátogatást tettünk a Dömösi Prépostság romjainál is:





Eredményes volt a túra: mindketten izomlázzal küzdünk, de bezzeg a kisded éjjel 11-ig fent kukorékolt, hogy aztán ismételten óránként-másfél óránként ébresztgessen... napközben már egészen úgy funkcionálok, mint egy zombi. Lassacskán mindent jegyzetelni fogok, hogy ne felejtsem el, hogy: meglocsoltam-e a muskátlikat, reggeliztem-e, megittam-e a kávémat, meg csupa ilyen fontos dolgot...

cucka 2008.05.14. 14:56

Sűrű napok

Kezdeném azzal, hogy nagyon aranyosak vagytok, hogy emailben, személyesen, telegrácson aggódtok hogylétünk felől... Köszönjük, jól vagyunk, jólalvó-jólevő kisfiamat sem cserélték még el a gonosz manók, ezzel megfosztva engem az egészséges (?!) internet-függőségemtől.

Eltűnésünk oka fölöttébb profán: a pünkösdi hosszú hétvégén ismét nyakunkba vettük a várost (akarom mondani az országot), pihenésképpen meglátogattuk Huncos keresztszüleit, ahol hatalmasakat pihentünk, ettünk és beszélgettünk. Feltöltődtünk az Origóba. Huncos kifejezetten élvezte a szabadlevegőn alvást:



Hétfőn elég késő este értünk haza, leginkább egy fürdéshez és egy tévé előtti olvasás közbeni bealváshoz volt már csak erőnk. Kedden lóti-futi napunk volt, gigasétával, mert Huncos panaszkodva igényelte a kinti létet. Estére vacsivendégeink voltak, HuncApu Ámerikában élő unokatesója és kedves férje búcsúztak el tőlünk egy vidám boros csülkös krumplis csevegős estével. Hunor érezte a biztonságot és borzasztóan élvezte, hogy teljesen eltörpülthet a hatalmas kezekben:





Közben megszületett Kedves Barátnőm kisfia hétfőn (a mázlista: délután 4-re értek a kórházba és este 7-re mindenféle rásegítések nélkül megérkezett a babóca!), Matyika 3800 grammal és 55 cm hosszúsággal. Ma délelőtt időt szakítottunk rá és meglátogattuk őket a kórházban. Mindketten jól vannak és Matyi csodaszép kisfiú... és én még azt hittem, hogy Hunc, mennyire picibaba még... hááát, minden csak viszonyítás kérdése!

Igyekszem utolérni magam, bár Huncorgó egyre jobban igényli, hogy bekapcsolódjak mindennapjaiba, akár közös csörgőrázás, akár gügyügés, séta vagy akár csak kismajomkénti karbantartás képében.

Huncorgó szeme úgy tűnik, valóban megjavult. Már nem csöpögtetünk, napokig most jobb volt a szeme, de azt hiszem őt is allergizálja (akárcsak HuncAput) a most szállingózó rezgő nyárfa termése, nagyokat tüsszög, esetenként könnyezget a szeme. Mindenesetre most várakozó állásponton vagyunk, amíg nem kezd el újra váladékozni, nem visszük őt sehova se vissza.
Hosszasan írni nem tudok... még mindig a hatása alatt állok ennek a csoda 3 napnak, bár visszaérkezve a mosatlanok, szennyesek, takarítandó lakás és felhalmozódott munka világába, egyre nehezebben teszem.

Hunor nagyon jól viselkedett, igazi wellness baby-vé nyilvánítottuk, nagyokat sétált velünk a kastély kertjében, vagy nagyokat aludt a wellness részlegben törölközőbe és kis napozóba bújtatva. Esténként korán lefeküdt (legkésőbb 8-kor) és reggel atomóra pontossággal 6-ig aludt, mindenféle nyekkenés nélkül. Igaz, nappal sokat volt ébren, rövidke "20 perces alvásait" is friss levegőn, nyíló virágok közt, madárcsicsergésre tette.

Azt hiszem, tudnék grófnéként élni....



















Kipihent mosolyok:






cucka 2008.03.15. 07:25

Útrakészen

Most újra pár napra búcsút intünk, hazautazunk a szülővárosomba, szenteltvíz alá tartani a pogány kisfiamat, majd ráhúzunk pár napot és pihenünk mi is egy kicsit, kirándulgatva a környéken.

Természetesen, a kissé etnikumos keresztelőruha maradt, mert Hanyag Anya nem kezdett el időben Egyszem Kisfiúnak ruhát nézni, amiket meg nézegetett, azok egyik sem nyerték el a tetszését. A lényeg úgyis abban volt, hogy egyedi legyen... hát az lett, végül is nevezhetjük annak is. ;) (amúgy tök helyes, csak a férjemuram elhintette véleményét, ezennel elszórva a magokat az én frisspuhaföld fejembe, ahol azonnali csírázgatásnak is indult a gondolat... )

Igyekszünk visszajönni, fotókkal, élménybeszámolókkal! Addig is búcsúzunk egy Huncmorgós esti fotóval:


süti beállítások módosítása