cucka 2010.08.11. 23:28

Ad hoc nyaralás

Az úgy volt, ahogy eddig még sosem. A zuram, az az áldott jó ember a végső összeomlás határán lavírozott már jóideje, de én hiába nyitogattam szemecskéit mindennap (akár többször is) és figyelmeztettem bőszen a közelgő viharra, valamint szembesítettem hiányosságaival, csak akkor vett komolyan, amikor a kezdetleges pszichés tüneteket konkrét testi betegség-jegyek váltották fel.

Így amikor beütött a krach és mi itt álltunk mindennemű nyaralás elképzelés és foglalás nélkül, eszembe jutott a Beso blogján olvasott szálloda ajánlója. Eztán már csak pár pattanásig feszült nap következett és indulhattunk is. Talán jellemezheti adott elmeállapotomat az a tény, hogy sikerült 4 rendbeli pizsamával készülnöm az 5 napra magam számára, ám ennél lényegesen kevesebb napközbeni viselettel, természetesen a gyermekeknek cirka egy hónapnyi hideg-meleg ruhát csomagoltam. Sebaj. A vantól nem kell megijedni.

Aztán megérkeztünk, és lassacskán tompa puffanással gurultak le a fáradtságunk mázsás kövei a vállainkról. Az első perceinket mégis inkább a hisztérikusság jellemezte, éppen akkor, amikor számomra egyértleművé vált, hogy bárhogy iparkodom, nem fogom tudni belepréselni magam a fürdőrucimba. Persze, nem is fájt volna annyira a dolog, ha ez a cuccos nem éppen a Minkával való várandósságomat kísérte volna VÉGIG! Kis rábeszélésre hajlottam, így apjuk lecipel(hetet)t a hotel aljában működő mindenféléket áruló boltba, ahol kaptam egy számmal nagyobb fürdőrucit, a szobatükör kellemesen tompított, aztán a folyosói már nem annyira,  az ottkészült fotók meg végképp elárultak, egy idegen zsírtömeg ölelgette gyermekeimet! Így hazaérkezve alapos cenzúrának vetettem alá ottkészültjeinket, hullott a férgese, bennem meg nagy elhatározások értek meg... hastáncolni és teniszezni fogok, hetente többször is, ha kell, nomeg reggelente (vagy esténként, ez még nem kristálytiszta) kocogni/futni is fogok.
Zuram kezdődő gyomorpanaszai miatt sokkalta visszafogottabban étkezett, mint például én, aki most még utoljára mindent bevállalt, így csodás becenevekkel illettük egymást, így lettem Zsírné asszonyság, böcsös lányomat az apja a Zsírka névvel illette, én ezért cserébe Nagytestűztem hitösömet. Szép is a szerelem.
Nagyjából pontosan ugyanazt csináltam, mint általában itthon, csak főznöm nem kellett és még az ajtóra is kibiggyeszthettem a takarítást kérek táblácskát, ezáltal mégis pihentetőbb volt. Hunor számára mindenképpen. Szépfiúnk napról napra megcsillogtatta elméje rejtett zugait, aligbeszél, bár egyre jobban, ám amikor és amit mond, az láttatni engedi zseniális humorát és szellemességét. Jókat derültünk megnyilvánulásain és újfent megállapítottuk, gyermekeinkkel éppenmost a legjobb és a kisbüdös meg egyre szórakoztatóbb társaság. Apropó kisbüdös: szobatisztaság napközben teljesen jól működik, délutáni alvás már rég kipipálva, autóútak is jelesre vizsgáztak. Nehezünkre esett lenyelni a nevetésünket, ahogy a kétésféléves lábujjhegyen pipiskedve tökéletesen alkalmazza a slag-technikát a szállodában. Ez a mi perverziónk. Ám a megdöbbentőbb, hogy a macijait továbbra is féltve-pelenkába engedi csak napvilágra, az egyik kérdezz-felelekes reggelen bevallotta, hogy fél a trónba ereszteni őket. Így állunk. Büszkén. A tőlem totálisan független sikereket birtokolva.

A szálloda érdemeit is szeretném magasztalni, ugyanis ez olyan igazi sokgyerekes szálloda, valóban család- és gyerekbarát, ahol a pincérek nem néztek ufónak, mert estére minden második gyermek éppen valamért üvöltött, megszokott alapzaj volt a gyereknyekergés, itt-ott borultak a kakaós/boros-poharak. Van egy óriási játszótere is, menynei finom homokkal, így nem csodálkoztam azon, hogy Hunormester amint kipattintotta szemeit, máris azzal indított, hogy inta-hamma-dzíz. (hinta-reggeli-víz=fürdés)
Úgy jöttünk el, hogy oda még vissza fogunk térni. És ezt akár vehetik fenyegetésnek is.

(amiről még szeretnék írni: Anna örök, és újabb anyasági bölcseletek)

cucka 2009.09.23. 21:47

Déltől estig

A reggeli fodrászolás éhgyomorra annyira megbolygatta kispasink lelkét, hogy fél 11-kor kidőlt a sorból és sikerált ippeg oltás előtt 10 percig aludnia (azaz 13 óra 50 percig). Én mindenközben már tűkön ültem, lerágicsáltam mind a 20 fellelhető körmömet, körbejárkáltam, meg-megsimogattam, krahácsoltam a közvetlen közelében, nedves tenyeremben markolásztam a telefont, hívjam a védőnőt vagy várjak még?! Merugye azt már többször kifejtettem, hogy én mégegyszer az alvóoroszlánt föl nem ébresztem! A közel 3 és fél órás alvása után vígkedélyűen ébredt, főként, hogy azzal fogadtam: peluscsere és irány a tér, motorral!

Mellbedobással estünk be a rendelőbe, a váróban mocival bűvölt, a nyitott ajtókon bekukucskált, szerzett ropit és új ismerősöket, csak a szokásos. Kicsit várnunk kellett, az előttünk lévő tanácsadás picit elhúzódott, így beérve a rendelőbe, sajna rajtunk próbálták a csúszást behozni. Szegény Huncosnak még akklimatizációs ideje se maradt, a védőnőnk gyakorlatilag lebontotta róla a ruháit, csórikám egyre hevesebben tiltakozott, majd mérlegre került (11,7 kg, 83 cm), ekkor már teli torokból üvöltött, majd a doktornéni megmogyorózta, eképpen, méltóságától teljes mértékben megfosztva görcsösen kapaszkodott belém. Ridegen lefejtették rólam a kezeit, kinyújtóztatták és már kapta is a szurit (igen, kicsit csúsztunk a kötelező 18 hós oltással...). Szuri után azonnal abbahagyta a sírást, hagyta magát felöltöztetni és már mutogatta az ajtót, brübrüzve, hogy ideje lenne távozni, kösszépen, ő nem ilyen fogadtatásra számított.
Nem vagyok egy föld felett lebegő, mindent megkönnyező anyuka, de ez most kicsit nekem is túlzás volt.
Először is, baromira nem hinném, hogy valóban így kellene ezeknek a dolgoknak működnie, mármint, hogy ennyire futószalagon. Értem én, hogy csúszás van, meg, hogy siet a doktornő, de arra ilyenkor senki sem gondol, hogy a gyerekben ez milyen érzéseket vált ki? Hogy mindez benne hogyan is csapódik le? Aztán meg csodálkozunk, hogy a gyerek fél a fehérruhásoktól... Vagy ezt én reagálom ennyire túl? Hiszen még lélegztevételnyi ideje se maradt arra, hogy körbenézzen, nem túlzok belépésünktől státuszvizsgálattal együtt, oltásostól-adminisztrációstól mindösszesen 5-8 percet ha töltöttünk bent a rendelőbe. Én elhiszem, hogy sok a körzetbe tartozó gyerek, de nem lehetne az időpontok adásakor egy kicsit a gyerek lelkét is számításba venni, azaz nem 10 percenkéntre beírni egy gyereket, hanem mondjuk 15-20 percenként adni az időpontokat?
Másodszor meg: asse értem mért kell lemezteleníteni egy gyereket a megméréséhez, mért nem lehet azt a rövidnacit meg azt a fölsőt (nevezzük 30 dekának), levonni a ruhával együtt mért értékből?! no, mindegy, talán bennem tengenek túl ezek a jóféle kismama hormonok, de ennyire rosszul én még oltást/tanácsadást sosem viseltem.

Védőnénik összekötötte a kellemeset a hasznossal, ha már szökőévente lát, úgy gondolta most izibe megejti a terhesgondozást is. Itt már jóval oldottabb volt Huncmester is, főként, hogy kikunyerálta a dátumbélyegzőt és azzal pöcsételt, majd a védőnéni is ropival kínálta. Feloldódott. Jelentem mindenenem negatív, vérnyomásom a felfokozott oltásos izgalmak hatására is 103/62 volt, pislantásom maga a tökély, Minkaleányka szívhangja 149/min. No és a csattanó: nem szokásom méricskélni magam, meg amióta a zapjuk aszonta nem jó az itthoni mérlegünk, rá se állok, így teljes meglepetést okozott, hogy mostanáig mindösszesen 4 és fél kilót kaptam magamra. Naja, Huncnál a 30. héten szerintem már bőven 12 kiló körüli (ha nem 15...) súlygyarapodásról számolhattam be.

Az idő eléggé elszaladt, szerencsére Szőkeciklon Barátnőm már ideért, gondjaira bíztam Huncost, majd egy óvatlan pillanatban leléptem tőlük. Mint kiderült, amint konstatálta hiányomat, sírva fölcancukáltatta magát a lakásba, leellenőrizte, hogy itt sem vagyok, majd megnyugodva lekísértette magát a homokozóba, majd végigjárta a délutáni kiskörét (pékség, cukrászda).

Mindeközben én békésen olvasgattam a váróban (végre!) és vártam a dokit. Ma feltűnően keveset ficánkolt a csajom, az egész napos maratoni menetelésnek tudtam be, édesem, diszkréten háttérbe vonult vagy csak egészen egyszerűen álombaringattam a sok mászkálással?! Az ultrahangon nagyot nevetett a doktorbácsink, ugyanis azt mondta, ilyet ő is rtkán lát: Minkus tátott szájjal és kilógó nyelvvel aludt, így csak gyorsan lemérte a paramétereit és hagyta tovább szusszanni. A labor eredményem szerint pöppet vérszegény lettem, így szednem kell egy kis vaspótlást, a cukorterheléses vérvétel 5,2 mmol/L, tökéletes. A terhesvitamin rendszeres szedését abbahagyhatom, mint ahogy a magnéziumét is.

Fotó mossenincs. Ésakkor a méretek:

Egy magzat koponyavégű hosszfekvésben. (sőt, a doktorbácsi szerint már be is ékelődött a feje...)
BPD (koponya haránt átmérője): 77 mm
HC (fejkörfogat): 288 mm
AC (haskörfogat): 255 mm
FL (combcsont): 59 mm
Jó szívműködés, jó életjelenségek (szépen alszik...). Telt gyomor és hólyag, norm. veseállomány. Lepény a mellső falon tapad, I. fokban érett, átlagos mennyiségű magzatvíz. Súlybecslés: 1600 gramm.
Vélemény: Grav. s. 31+2 a biometriai adatok alapján.

Doktorbácsi szerint annyi dolgom van mostantól, hogy növesszem a pocakomban a gyereket. Szerinte felejtsem el a decemberi szülést, legkésőbb november 25.-én már külön életet fogunk élni mindketten. Hű.... mondjuk, Huncot is korábbra vártuk, aztán -kis rásegítéssel ugyan, de- napra pontosan bújt ki. Viszont ennek fényében lassacskán célszerű lenne elkezdeni rákészülni a kicsilány érkezésére...

cucka 2007.09.03. 13:36

A 27. hét

Tényleg rohamosan szalad az idő velünk. Már a  betöltött 27. hétnél tartunk és ha ránézek "sorstársaim" vonalzóira, ott is csak a  rohanó időt tapasztalom... Mintha csak pár napja, hete kezdődött volna az egész...
Hunci ezen a  héten már elérheti az egy kilogramm súlyt is, hossza pedig kb.36 cm is lehet. ...Mondjuk elnézegetve a  pocakom méreteit ezen nem is csodálkozom! :))) Továbbra is a zsírszövetek növesztése a  feladata, és az, hogy jól érezze odabent magát még legalább vagy 10. héten át! :))) Papírforma szerint mostantól fél kilóval is nehezebb lehetnék hetente. (?!) Bár igencsak eltérően nyilatkozik erről az amerikai és az európai protokoll: míg Amerikában megengedett a 10-16 kiló súlygyarapodás is, (több is az elhízott ember!), addig Magyarországon az orvosaink a 12 kiló alatti súlygyarapodást tartják elfogadottnak. Szerintem pedig kicsit alkati kérdés is a  hízásra való hajlam. Vannak ismerőseim akik huszonegynehány kilóval lettek a  terhesség alatt "gazdagabbak" , ennek ellenére könnyen szültek, majd még a  szoptatás ideje alatt seccperc  leolvadt róluk a  plusz! És vannak ismerőseim, akik abszolút "normálisan" híztak és mégsem szültek könnyen... Természetesen megpróbálok odafigyelni, de  egyelőre nem észleltem magamon a fékeveszett hízást! :))) Ami viszont egyre kellemetlenebb tünet az a  gyomorégés. Pedig már semmi fűszereset nem eszem, de  még a  sima vajas kenyértől is képes vagyok torokszorító gyomorsavat produkálni! :((( Ami nekem erre nagyon bevált, bár elsőre hihetetlen furcsának tűnt ( a neten olvastam róla!) : a  pattogatott kukorica (?!). Tényleg elmúlik tőle, bár az okot nem tudom megmagyarázni. Ha pedig éppen nem nagyon kívánom a  kukoricát, bekapok egy-egy szem Rennie-t, az is segít gyakorlatilag azonnal.
A nagyon vicces az egészben, hogy tegnap vettem a  közértben egy zacskó pattogatott kukoricát, a  közértes néni végignézett rajtam, majd magától megkérdezte: gyomorégésre? Mondom, igen. Erre ő: a  menyének is ez volt, végig gyomorégős volt, aztán megszületett az unoka és képzeljem el, 10 centis haja volt és biztos, hogy az én gyerekemnek is a haja okozza a  gyomorégésemet és jusson majd eszembe ő, mikor megszülöm, és meglátom a  többcentis fekete haját! :)))) Alig bírtam visszafogni a  röhögést! Megköszönve a  jótanácsokat kifordultam a  kisközértből és azon meditáltam, mit fog HunciApu szólni a  többcentis FEKETE hajú gyerekünköz, mikor mindenki szőke hajú a  családban és sokáig (majd egy éves koráig) anyja-apja kopasz volt ennek a  gyereknek?! :))) Persze, előfordulhat, de  nem tartom túlzottan valószínűnek! :)))

cucka 2007.07.15. 07:00

Útunk fele

Elérkeztünk a közös útunk feléhez, ma töltöttük a  20. hetet, a  140. napot!
Rájöttem, mégiscsak el fogunk készülni, be is fogunk pakolni, ha pedig valamilyen csoda folytán valamit itthonfelejtünk, fogjuk tudni pótolni! Tehát feladtam a  szélmalomharcot az állandóan szaporodó szennyessel, az újabbnál-újabb problémákkal, elvégre nyaralni megyünk!
Amúgy Hunci ezen a  héten már elérte a  25 cm-t és a 300-320 gram súlyt, papírforma szerint haladunk, súlyilag is, mert kb. eddig a  hétig 4 kilót szabad felszedni az anyukáknak és rájöttem, ha reggel mérem meg magam, akkor 62 kilogramm vagyok, ami azt jelenti, pontosan 4 kilót gyarapodtunk mostanáig. Igen ám, de innentől ez a gyarapodás vészesen emelkedni fog, akár heti fél kilogramm is természetes lehet! Figyelni kell a bevitt kalóriákra, de  megmondom őszintén, szégyen, nem szégyen, nem nagyon szoktam azzal foglalkozni, hogy mit eszem. Azaz, eddig sem voltam egy hírhedt édességzabáló, most sem vagyok az, néha" bűnbe estem" és szökőévente megettem egy-egy jégkrémet, habos sütit, most is így teszek! Figyelek arra, hogy több gyümölcsöt (hála az égnek, itt a  dinnye szezon!!!) , zöldséget egyek, de étkezési szokásaim megmaradtak a  régiek. Világéletemben húsevő és kenyérevő voltam, nem most fogok megváltozni, azt hiszem! :) Próbálok minél változatossabban enni, hogy a  kicsi, a magzatvizet kortyolgatva mindenből kapjon kóstolót, így mire megérkezik, ismerje az ételek ízét! :) Szerencsére nem voltak nagy "megkívánásaim" -egyelőre-, amit viszont bármikor képes vagyok fogyasztani (akár naponta többször is!), az a tükörtojás és a halkonzerv bármilyen formája és íze! És imádom a kovászos uborkát,pedig régebben erővel sem lehetett savanyúságot tukmálni belém! :)

Pillanatokon belül indultunk és reális esélyeket nem látok arra, hogy az elkövetkezendő 2 hétben be tudjak jelentkezni Hozzátok! :( Az erdélyi havasokban nem biztos, hogy lesz internet, meg aztán pihenni megyünk, számítógépet se akarok látni! :) Gondoltam arra is, hogy előre megírok pár posztot, amit ez az okos gép a  megjelölt napokon automatikusan feltölt majd, de arra jutottam, ez nem lenne reális, hiszen, ez a napló az én érzéseimről szól, az én mindennapjaimat önti formába. Ha valami nagyon izgi történik velünk, feljegyezzük és utólag szólunk róla, ígérjük! Szóval, kedves Olvasó, most pár napig nélkülöznötök kell engem meg HuncÚrat is! :) De igyekszünk jelentkezni, addig is nagyon vigyázzatok magatokra!
Búcsúzunk egy 3 dimenziós 20. hetes babafotóval: