Ilyen nekünk még sose volt (igen, Hunorral nem jártunk évfordulós státuszvizsgálatokra, elvesztünk a  nagyvárosi jótékony személytelenségbe, de az újvédőnénink elől képtelenség volt lelépnünk, így megjelentünk az előre megbeszélt időpontban), ezért gondoltam beszámolok róla.

Hunornak alapjáraton van egy fehérköpenyes parája, amit érteni nem nagyon értek, mert nem volt beteges fajta, két kezemen meg tudom számolni összesen hányszor voltunk orvosnál/védőnőnél, általában a kötelezőkön jelentünk meg. (vagy még azokon se, ugyebár), meg ugye az apja-anyja is a fehérruhások fajtájából való, szóval értetlenkedem kedvemre. 

Ahhoz, hogy önként dalolva velünk tartson, meg kellett ígérnem egy extra játszóterezést egy ilyen helyen, Bunci meg csak vigyorgott mit sem sejtve, ő minden sétának örül. Hunor a rendelőbe is diszkréten visszafogott maradt, sem védőnői kedveskedésre, sem anyai szigorra nem volt hajlandó megszabadulni a kabátjától, nem úgy Kismici, aki végignyalta a helységet, mérlegre állt döcögósen nevetve, kábeleket húzkodott, számítógépes egeret szerzett magának, amíg az ilyenkor szokásos kérdőívre próbáltam értelmes válaszokat adni. Aztán jött a megmérettetés: Kismici fogyott, kereken 10 kilót nyom, és 76 centi hosszú, Huncos 14 kiló és 90 centisre nyúlt. Az egyensúly akkor billent meg, amikor Hunorvezér kimenekült elindult az apjával a parkolóba, ekkor Bunci elvesztette minden barátságosságát és vígasztalhatatlanul zokogott az ajtót kapirgálva, ezért felróvandó megjegyzem, emiatt (is- meg az évvégi statisztikák miatt) csúszik a helyi baba-mama klub újraélesztésének a projektje is, hiszen a házi primadonna velőtrázó hangja mellett csak bólogatni, gesztikulálni, integetni és mosolyogni tudtunk, beszélni semmiképp. (a  sokat megélt, párnázott ajtajú háziorvosi rendelőben dolgozók is kilestek beazonosítani, hogy miként kínozhatják ezt a szegénygyermököt)

Most hosszú időre mindennemű orvoslátogatás kipipálva, gyerekek továbbiakban, bizonytalan ideig nem macerálva.

cucka 2010.12.03. 21:48

Szülinapi mulatságok

Álmaimban ezer felfújt lufi között kacagunk és nevetünk, minden embert szeretünk. Mindenki kisimult, időben érkezik, senki sem türelmetlen, nincs feszültség, szívünk minden szeretete jól és telibetalálja ezt a csöpp rókabékát.

(reggel kértem egy szülinapos mosolyt tőle)

Szeretném hagyományként elültetni a kicsikben az ünnepek fontosságát, az ő személyük jelentőségét családon belül. Hogy értsék-érezzék mennyi szeretet, mennyi várakozás volt a születésük előtt, hogy mennyire releváns ez a nap mindannyiunk életében.

Az alábbi történetet okulásképpen elcsomagolom magunknak, hogy mégegyszer így sose!  Idén először, az előre megbeszéltek alapján, hagytuk, hogy az ünnepelt alakítsa a napirendünket. Már korareggel 8-kor gyurmáztunk, aztán nagyot sétáltunk a hóban, közben voltak nagy összebújások (részemről), meg könnybelábadásos pillanatok (szintén részemről), meg hatalmas nevetések, hóangyalkázás (mindkettőnk részéről). A kisboltban választhatott magának valamit, ő bátortalanul ropit kért, majd cinegehangon mellétette kettő ropi! Alaposan kirúgott a hámból.
Ebédre pizzát rendelt az ünnepelt, saját maga választotta ki a feltéteket, (kaprika=paprika, palido= paradicsom, vuvavuva=hús mindenképpen legyen rajta), apjukkal egyeztettünk, mikorra érkezzen. Pizza itt, gyerek már nyüsszögős, mert perszehogy nem alszik ilyen felfokozásos napon, apjuk perszehogy késik, közben mindkettő elalszik, ház ura hazavetődik egy órás késéssel, de 6-ra már újra mennie kell. Hároméves felébred, mi rázúdulunk teljes fojtogató szeretet- és vaku-halmazunkkal. Huncos nagyon örül a kukaanton-nak, ez abból is látszik, hogy még mindig nem engedte meg Minkusnak, hogy megfogja, ellenben a régi kukásautóját már odaadta neki. Sajnos, mivel kevés időnk van együtt ünnepelni, erőltetten csacsogunk, vágjuk a pizzát, hozzuk a tortát, az ünnepelt megilletődött, sok az élmény, érzem-látom rajta, hogy baj van, a gyertya-elfújásnál eltörik a mécsese, alig eszik pár falatot, pedig a kedvencei sorakoznak fel előtte. Sok(k) volt ez így. Én is elmorzsolok pár könnycseppet, felejthetetlent akartunk, mégsem sült el túl jól.

Aztán mindenki megnyugszik, föllélegzik és később már eszik Huncos is és a telefonálóknak boldogan csivitelve mesél a tortájáról, a kukásautójáról, a csodáiról, melyet egy barátnőmnek szavakba is foglal, arra a kérdésre, hogy milyen volt a napja: bulinap.

Mindig meg tud lepni Huncos érzékenysége, hihetetlenül kimagasló szenzibilitása. Lassan meghasonulok, de ismét kettősségben lebegek, mert egyrészt csodálattal tölt el, hogy egy ilyen mélyérzésü legénykét terelgethetek, másrészről meg még jobban összefacsarodik a szívem, ha arra gondolok, hogy az élet miként fogja keménnyé edzeni...

Buncó pár napja kisszumósként ácsingózik (alább látható módon), és a szülinapost egy bátortalan feléjelépéssel köszöntötte (nem megörökített).

(a háttérben a "nemfél" alatt, szépreményű szülinaposunk éppen a felfújható jegesmacinállás világcsúcsát készült megdönteni, önmagát biztatva, a dübörgés jelzi, most még nem sikerült neki)

cucka 2010.11.12. 23:22

Tizenegyesek a Kismicinek

11 hó 11.-én a 11. 4. házassági évfordulónkon, a zapjuk meglepetésszerűen Márton-napi libavacsorára invitált. Az órákon át tartó, kényelmes, bőséges és finom vacsora nyugodt körülmények közti elfogyasztása, meglepő fordulattal kápráztatott el: egy romantikus  és felejthetetlen éjszakát tölthettem el a porcelán istennőnk társaságában.

Továbbra is a számok bűvöletében maradva, a közel 11 kilás, ma éppen 11 hónapos Buncilány meg frontol, vagy fogzik, vagy fejlődési ugrik, vagy hasfájol, vagy éhezik, én már igazán nem tudom, de valami ördögség beléjebújhatott, mert nem szenvedi, ha 1 méternél messzebbre távoznék, és nehezen tolerálja, ha az 1 méteren belül maradva, ő éppen nem csatlakozhat rám. Napszaktól független az úri hóbortja.

Pár napja kezdte el ellesni a mozdulatainkat, a  lapos, telefonhoz hasonlatos tárgyakat bájosan az arcához szorítja és bababázik, meg tetetézik lelkesen. Konferenciabeszélget. Tesóval kukucs-játékol, reggelente öblöseket nevetnek, a Nagyfiú finoman felborítja a Kicsilányt, majd meggörgeti az ágyon, és nevet, hogy Nina elgurul, ezzel hosszú percekig elszórakoznak. Minkusz elgurul, majd fölül, négykézlábra áll és megpróbál elmenekülni, Huncos én elkap felkiáltással vetődik a kicsi után, persze elkapja, gurítja, csikizi. Imádnivalóan bájosak, döcögve nevetősek.
Az idill természtesen pillanatok alatt átválthat sírásba, kicsiszumólány ösztönösen megérzi, nyalkaHunor nem bírja, ha korlátozva vagyon bármiben is, vagy ha nincs szabad mozgása. Háperszehogy ráfekszik, és Hunc nehezen vagy alig, tud vagy akar, kimászni alóla.

Emlékszem, sokan riogattak az első évvel a két picivel, ha azt túlélem/jük, onnanstól nyert ügyem/ünk van. Nem tudom, én sosem éreztem annyira keménynek, sőt.  És most is azt érzem, hogy az elmúlt év szinte egy szempillantás alatt elröppent, mindig történt valami, nem volt időm sokat merengeni az apróbb nehézségeken, valahogy csípőből megoldódott minden.
Amikor megszületett Hunor, bármennyire is szerettem volna ösztönből nevelni, sokszor voltak bennem kételyek-kétségek, motoszkáltak kérdések vagy akaratlan összehasonlítgatások. (az éngyerekem mért nem alussza még mindig át az éjjeleket, az éngyerekem mért nem eszik rendesen, mért nem beszél, mért nem rajzol, mért nem jár és még sosolhatnám...) Minka valahogy sokkal nagyobb természetességgel érkezett meg a családunkba, és foglalta el bélelt páholyát, és ugyan teljesen más a jellemük, az éjszakáink nem lettek átalvósabbak, a nappalaink sem kevésbé karonülősek, mint az elsőszülöttünknél. Talán annyival könnyebb most minden, hogy előttem a példa, hogy eljönnek majd az átaludt éjszakák, hogy eljön majd a természetes és -számomra- olykor fájdalmas leválás, ha eljön az ideje. Már nem csak hinni akarok benne és megoldások után kutatok, hanem tudom, hogy így van és hagyom, hogy az idő kibogozza a szálakat.
Azt látom, hogy ezek ketten nagyon jó barátok lettek, hihetetlen csibészek és elválaszthatatlan társak. Egyre tökéletesebb kiegészítői egymásnak, talán annak is köszönhető ez, hogy Huncos kicsit lasabban halad minden téren, Kismici pedig viharos sebességgel veszi az akadályokat. Összenőnek észrevétlen...

cucka 2010.10.16. 12:24

10hósan

Tízhósan a Buncilány kapaszkodás nélkül ácsingózik, hosszú másodperceken keresztül. És rettentően boldogan tapsikolva sikongat közben. Azt hiszem, emiatt sem bír hosszabban álldogálni, örömében meginog, pelenkára tottyan. A konyhában a nadrágomba csimpaszkodva dülöngél nevetve. Simogat, bújik. Egy varázslat ez a kislány.  Egy kiscica. Egy pihepuha álom.

Gügyög, magyaráz, hol szemöldökösszevonva, hol füligmosollyal. Ha idegenekkel találkozunk, szégyenlősen, bajsza alatt somolyogva hozzámbújik. Az ismeretlen simogató kezeket határozott mozdulattal lekulcsolja magáról. Kevésbé közvetlen, mint a Nagytesó, ám ha valakit megkedvel, azt széles mosollyal és puha mancsokkal arcontapogatja. Teljesen új érzetek ezek nekem, a Nagyfiú sosem viselkedett így. És tetszik, nagyon tetszik a mássága. Az egyedisége. A finomsága. A kíváncsisága. A bája.

Türelmes, ám határozott elképzelései vannak a dolgairól. Ha éhes, pár napja kinyújtott nyelvvel, csettintgetve közelít felém, amennyiben nem tudom azonnal kielégíteni az igényeit, finoman megharapdál. Ha még mindig nem reagálok, erőteljes bokanyalogatásba és nadrág rágcsálásba kezd. A múlt héten nálunk állomásozó számítógépes embörnél ez árcsökkentő tételnek bizonyult. (amíg dolgozott, Minkus szisztematikusan nyalogatta a bokáját...)

Étkezési szokásai nem sokat változtak, javarészt anyatejes, de mindent megkóstoló. Olyan rossz mégsem lehet a menü, 9900 grammos és 80-86-os ruhákat hord. Tényleg be fogja érni Huncost rövid időn belül. De már nem annyira babahájcis. Kaptunk pár nyári esküvős felvételt, azon még Michelin lány volt, mára már inkább erős testalkatú, masszív kislánynak titulálnám, pocakon kis rengőhájas díszítéssel. (MiniMe).

Továbbra is imád olvasni, pár borító bánja figyelmetlenségemet. Szereti a fiókokat, kihúzgálja, átrendezi, rendes lány, visszapakol belé, bár az eredetitől igencsak eltérő tartalmakat. (válasz a hogy kerül a ruhásszekrénybe a krumplinyomó? kérdésre). Kukucsol lelkesen, elbújik a takaró alá, a vasalnivaló ruhák alá,  mielőtt megteszi azt amit nem szabad, huncut mosollyal csillogó szemekkel szinte kérdezi, hogy most sem lehet? (számítógépzsinór, vasalózsinór).

Hatfogú, meg egy pöttyfogú. Ami pár hete növekedésnek indult, az azóta is stagnál, vicces, mert elviekben párosan nőnek a fogak, úgy tűnik, Kismici mégsem olvasta az idevonatkozó részeket.
Túlzott negatív élményei nem maradhattak a szülésről, imádja a szűk helyeket, naponta többször szorul be a kanapé-fotel, szék-számítógép-asztal közzé. Akarva-akaratlan ilyenkor a Nyuszihoz látogató Micimackóra asszociálok, miközben kiszabadítom a delikvenst.

Éjszakáinkon nem érzek változást, 2-3-szor biztos ébred, de mivel köztünk alszik, különösebben nem visel meg a dolog. Önkiszolgál, bújik. Hol hozzám, hol a tesójához. Valamelyik éjszaka arra mentem be aludni, hogy ezek ketten összekifliződtek, a Nagyfiú átkarolta a Kicsilányt és úgy aludtak. Elbűvölt ez a látvány, képtelen voltam mozdulni, fényképezőgépért rohanni, inkább csak ittam be jómélyre ezt a csodát. Majd homlokon csókoltam őket és melléjük bújva még hosszú percekig gyönyörködtem szépségükben, tökéletességükben, tisztaságukban.
Örülök, hogy nagyágyunk van. 

cucka 2010.09.13. 19:40

Kismici már kilenc

A mimicink sokmindent tud így egy nappal múlt kilencként. A mimicink nem is tehet másképp, hiszen itt lobog előtte a nagyokos bátyja, akitől issza magába az újabbnál újabb csínységeket. Érdeklődő, nyitott, csupavigyor. Saját hófordulójáról egy újabb fog kinövesztésével emlékezett meg. (bal fölső, oldalsó metsző), így hatfogú, és szerintem az ennek megfelelő alsó csíkjain dolgozunk, többek között ma éjjel is ezt tettük.

Az asztalt rendszeresen körbetipegi már, sőt néha nehezíti a pályát, félkézzel halad. Motiválható, Hunor ennyi idősen jusztse ment volna egyetlen játék után sem, Mici viszont saját magának készít programot, képes nyögdösve körbe-négykézlábazni az egész lakóteret, pölö Huncos motorjáért. Ma reggel pedig megtette első bizonytalan, ám fölöttébb megfontolt lépéseit, maga előtt tologatva Huncos etetőszékét. (Huncos Dörzsi ketreccel indított, a legközelebbi Bunci-menetet igyekszem megörökíteni). Mindenevő, gyakorlatilag semmilyen ételt nem utasít el, amivel kínáljuk. Kedvencei a főzelékek (tök, spenót, zöldbab,  krumpli és borsó), párolt és nyers zöldségek (sárgarépa, paprika), de a szezonális gyümölcsöknek is örül. (szilva, körte, alma, szőlő). A  húsokkal is jó barátságban van, főtten-sülten-levesben. (tyúk, csirke, marha). Továbbra is az igény szerinti táplálkozás elveit követjük, darabosat eszik és már engedélyezi a kanalazást, igaz, olyankor akad egy lusta társa is, akinek szintén lapátolnom kell a szájába az aktuális menüt. Ízig-vérig anyatej függő, még nem sikerült egyetlen étkezést sem kiváltanunk mentessé.

A hirtelenjött mozgás-robbanás eredményeként, ebben a hónapban fogyott a fodroscombúnk, 9280 gramm és 80-as rucikat hord.

Az idő meg csak rohan, mint szokott, ami részint jó, másrészről meg most félelemmel is tölt el... igyekszem pótolni a pótolhatatlant és megragadni a lehetőségeket,  valamint jó mélyen magambazárni a jelent örökül. Talán sikerül.

cucka 2010.08.12. 07:32

Micuka nyóc

Nyolchónapos. Mindjárt egyéves. Nem siettetni akarom az időt, jajjdehogyis. Inkább megállítanám. Aztán meg bűntudatom támad azonnal, mert önző vagyok, és birtokolnám minden percüket és szeretném, ha örökké ennyire tiszták és őszinték maradhatnának.

Emlékszem, döcögősen indult a pályafutásom, főként a lányosanyukás. Anyu magasra rakta a mércét, így türelmetlen perceimben önmagamat ostoroztam, hogy én képtelen leszek annyi önfeláldozásra és önzetlenségre, amennyire ő volt velem. Sosem felejtem el, egy nyolcadikos sulibulira, a féltett hasított bőrszoknyájából szemrebbenés nélkül emelt ki egy akkora részt, hogy nekem pont jó legyen. a dereka... És bár magának szinte soha sem vett semmit, mégis nagyon ritkán jött úgy haza, hogy ne lapuljon a táskájában valami nekem szánt apróság. Féltem attól, hogy én képtelen leszek bárminemű lemondásra.
Ez a nyaralás kicsit fellebbentette Anyu varázslatosságáról a fátylat. Hiszen én is bármit képes vagyok megadni gyermekeim mosolyáért, csillogó szemeiért. És nem érzem sem áldozatnak, sem tehernek. Pont olyan anya lettem, amilyen az én Anyum volt. Sem jobb, sem rosszabb. EgyszerűencsakAnya. Én így tudok az lenni. Ennyire önzőn. És azt hiszem, a világ legönzőbb teremtményei ezáltal mi vagyunk. Mi, anyák.

Micú (hétköznapibb nevén Buncilány, mégiscsak ő az ünnepelt), közlekedése megérne egy külön bejegyzést és jópár videót. Leginkább a lábnélküli terminátorra emlékeztet, miközben morogva két kézzel löki előre magát.

Egyre többször áll fel, (olykor fejenállni is készül???), bár fodros combjai meg-meginognak a 9ésfél kilója alatt.  Továbbra is négyfogú és diszkréten mindenevő, pár napja megengedte a kanalazgatást, bablevessel indította pályáját idegenbenlétünk ideje alatt. Még mindig 90 százalékban anyatejes, de szemmel láthatóan szívesen lecserél egy darab szalonnára, paprikára, olykor kenyérbélre. A büdöse.
Buncinál is megérkezett a jólismert szeparációs szorongás és apábaszerelmesedés ideje. Előbbit nehezen tolerálom, utóbbi torokgombócképzően szépséges. A pár napos együttlétünk alatt egyre inkább összecsiszolódtak, összeismerkedtek ezek itt ketten. Rájuk fért.

cucka 2010.07.12. 10:28

7 hónapos Buncilány

Egy átlagos héthónapos Buncilány kúszik, mászik, bekommandózza a lakást. Új aspektusól kísérhetem figyelemmel egy ekkorka tündér fejlődését, ugyanis Huncos annyira laza volt, hogy ő nem a klasszikus kiülős felülést alkalmazta, hanem angolspárgából, hasról tolta fel magát ülő helyzetbe. (nem tőlem örökölte, bárcsak, de nem)
Reggelente korán kel (6 fél 7), ritkán alszik reggel 8-nál egy leheletnyivel is tovább. Dolog van, menni kell, haladni, ízlelni, kóstolni és tapasztalni. Ha itthon maradunk, 10 óra körül uzsonnázik, majd alszik egy hatalmasat. Számomra furcsa, mert napközben már csak egyet alszik (még élénken élnek emlékeimben a pontsemmire sem elég Huncos  húszpercesei), reménytkeltően hosszan, elnyúlhat akár 3-4 órán keresztülire is. 
Koradélután frissen, vidáman és elképesztően éhesen ébred. Az élelme 80-90 százaléka még mindig az anyatej, a maradék 10-20 százalékot zöldségek, gyümölcsök, és mindenféle klasszikus játszóteres babakiegészítők (kölesgolyó, buláta) alkotják. Szívesen kóstol, evett már húst is, a köreteinkből rendszeresen kap, ízlelget, cuppog, szétmócsikál, lenyel. A kanalas etetés ellen összeszorított ajkakkal és elfordított fejjel tiltakozik. Kettes számú versenyzőnknél nem is erőltetem és kétségbe sem esem. (éhen tuti nem hal, 9200 grammos és 74-80-as ruhákat hord... )

Huncos sajátos edzéssel készíti fel a mindennapokra, bőven ellátja autókkal, vizipisztolyokkal, ám ha valaki igazán örömet akar szerezni Bunyócának, az lepje meg bő két méter kábellel, a legkedvesebb játéka ugyanis még mindig a számítógép körüli zsinór-rengeteg. (van már kettő a játéktárába: a kiszuperált fényképezőgépünk átjátszókábele és egy régi telefontöltő... szegény kisgyermek panaszai...)

Este 9 körül már ágyban is, éjjelente egyszer ébred, éjfélkor, eszik és alszik is tovább. Mivel köztünk-mellettünk teszi, így konkrétan nem emlékszem, de valamikor hajnalban lehet még egy feltankolása, erre csak a zilált reggeli ruházatom enged következtetni.

Nyugodt és békés és engedékeny és alkalmazkodó és kedves és bújós és jószagú és gurgulászósnevetős és többszörösen hurkalány, mégis méretei ellenére roppant kecses. Mozdulatai kifinomultak, megtervezettek, tisztában van erejével és képességeivel, óvatos duhaj, sosem vállal be olyan extrém dolgokat, mint pölö nagy és okos bratyója. (olykor beszorul az ágy alá, vagy a bútorok közé, ilyenkor elégedetlen morgással jelez)

Szeresssük, szeret.

azaz 5 hónapos lett és az esti érdeklődő mérés eredményeként 8 egész 2 kiló.

Vidám, bájos, kedves, nyugodt és békés. Érdeklődő, erős, huncut és játékos. Hurkás, kedves, köztünkalvó, simulékony. Beszédes, fogzó, éjszakákat ennek ellenére mégis átalvó, rengeteget nevető, mindenirányba forgó, ágyról bármikor lemászó, keveset síró tündérlány. Finom, puha, meleg és imádom a szimbiózisunk szagmintáját, szeretem, ha éjjel hozzámbújik, ha nyögdös, mert nem kerek a világ, és magamhozvonva békésen szuszog is tovább.

Új játéka a spriccoló tejtartályosdi: jól megszív, ekkor már látom a szemeiben, hogy mi következik, majd vigyorog és elenged. Locsolócső. A játszószőnyeg tartópilléreibe kapaszkodva felhúzza ülőhelyzetbe magát, és bosszantja, ha már nem bírja tovább megtartani a súlyát. Érdeklődve figyeli a miétkünket, valahogy azt érzem, nem igazán lesznek olyan jellegű gondjaink a hozzátáplálásnál, mint Hunorral anno. Ebben nagy segítségem Huncos, aki ugyan pontosan tudja, hogy Kisminka ciccit eszik, lopva mégis megkínálja olykor-olykor valami kis finomsággal (kiflicsücsök, kenyérhéj, sült kolbász), kicsihugi meg annyira tiszteli nagybátyust, hogy nem tiltakozik, csillogó szemekkel el- és befogad.

Kicsi, varázslólány, minden veled töltött pillanat egy csoda. Puha kezek, apró talpak, mindig is az ölelésetekre vártam.

cucka 2010.04.12. 22:08

Csak tömören

Ami nem ment évek alatt az én csöpögőnyállal fogzó, újabban mindennap fényképezőgépet lenyúló-használó Hunormackóvirágnak, az egyszeri felszökésből és borongatásból ment a Chanel lányunknak. Bővebben: az enyhe súlyproblémákkal küzdő macskalányunk, primadonnának képzelve magát pipiskedett végig az ablakpárkányon, én lélegzetvisszafojtva figyeltem lépteit, majd amikor már biztos voltam abban, hogy sikerült neki, föllélegeztem, erre ducicicc egy hirtelen ötlettől vezérelve visszafordult és a dominó elv szerint borított mindent. Igen, a fényképezőgépet is. Igen, a kőre. Igen, azóta minden fotó csíkos. Igen, megőrülök tőle. Igen, hisztérikusan zaklatom a zuram, hogy úgy fognak elmúlni életünk legszebb pillanatai, hogy nem fogom tudni megörökíteni őket. És majd 30 év múlva neki kell számot adnia a jövendőbeli vejeknek-menyeknek, hogy mér is nincs szeretetteljes testvérösszebújós fotó/videó róluk. Mondjuk, az amúgy is ritkán van, de akkor is.
És azóta árgus szemekkel lesem az elvesztett pillanatokat és mindenhová telefonnal megyek, sőt: mivel a csodafónom csak kellő fényben képes használható fotókat készíteni, állandó díszkivilágításban élünk.
Úgy érzem, nemsokára vagy az őrületbe kergetem a zuramat a napi n+1 számú telefon-beszélgetéssel, melyben közlöm éppen miről maradt le (merthogy még mindig nincs fényképezőgépünk...), de véletlenül találtam a neten ilyen és olyan típusú-tudású, még a bolondnak is megéri árú fotóapparátust. Alternatív megoldásként -szerintem- ki fogja szúrni a szemem valami egyszerűbb, kevésbé fájó árú darabbal. Csak szúrná már...

Másrészről Minkaleányka fogzik (rág, gyűr, ébren van, és kilómétereket fut egy helyben) és operett-darabokat gyakorol pár napja, azon belül is az áriákra specializálódott. Persze mondanom sem kell, hogy Hunorvirágszál is kedvet kapott hozzá, így az egy hete tartó migrénemre, naponta többször, velőtrázó sikoltással, felváltva tesznek koronát. (egy ilyesfajta teliszájú ária kapcsán vettem észre, hogy Huncosombogaram immáron 18 fogúvá vált, már csak az alsó -vagy fölső?- kettő rágója hiánycikk a repertoárból). A félig üres, csupaszfalúan visszhangos lakásunkba nagyon tuti kis koncserto jön össze. Olyankor komolyan fontolóra veszem mért is nem hallgattam, a bölcs, 6 éves kiscuckára, aki hittanórára járva oly sokszor elképzelte magát Krisztus menyasszonyaként.
Hétvégén eljutottam arra  a pontra is, amikor szememben azzal a bizonyos őrült fénnyel, leültettem kiccsaládom és torz vigyorral közöltem velük: a lehető leghamarabb visszamegyek dolgozni, lehetőségem szerint a hajnal 6 és este 8 közötti időintervallumra keresnék valami könnyed szellemit. Bár, belegondolva a gépszalag melletti is érdekel.

Hunor tomboló dackorszakát éli. Képes naponta többször is elmenni addig a pontig, amikor a szó legprofánabb értelmében is viszket a tenyerem és könnyedén  hajlandó lennék megfeledkezni arról, hogy gyermekeinket testi fenyítés mentesen kívánjuk felnevelni. Így csak a hangomat emelem a plafonig és kilátásba helyezek estig tartó szobafogságot, de tenyérbemászóan vigyorogva kivár addig, amig valóban ki nem teszem a lábam az ajtón.
Esténként összerakva a képkockákat, sokszor eszembe jut a korlátozásokról vallott (elavult) nézeteim sokasága. Néha tényleg azt érzem, hogy egész nap csak azt fújom, hogy mit NE tegyen, hova ne menjen, mire ne másszon, miből ne egyen, mihez ne nyúljon. És nem tartom magam egy kifejezetten korlátozós fajtájú nányinak.

LudMinka reggelire szívmegállást okozott a jóidösanyjának, ezzel hálálva meg az elmúlt 4 közös hónapot. Bepillantva a hálóba, csak az üres ágyunkat látom, egy pillanatra megfagy a vérem, majd felbukkan az ágy túloldalán egy vigyorgó kerek fej, a hozzátartozó hasaló rózsaszín ruciba bújtatott testtel. Visszahelyezem, jókat derülünk, hogy ájronlányon nem fog a talaj sem, meghogy Hunc ekkor még csak hasról volt hajlandó hátra spirálozni, és ennek is mennyire tudtunk örülni, ez a kiccsaj, meg telibe kommandózza a lakást. Nem egészen 5 perc múlva panaszos nyenyergésre lépünk be, Buncikánkat az ablak alól kapartuk össze. Azóta szigorúan rácsoságyba helyezve vagyok hajlandó egyedül hagyni.
Kicsit visszábbvett a fiatalos lendületből, így csak 7620 gramm és 68-as rucikban hódít.

És fotók nincsenek. És azt sem tudni, mikor lesznek legközelebb. A fentebbemlített okokból kifolyólagosan.

A mélyzuhanást mindig magasröpte követi. (tán csak nem depresszió?) Nem vagyok hipochonder, de megboldogult lánykoromban előszeretettel húztam magamra mindenféle tanított betegséget, légyen az belgyógyászati, hematológiai vagy akár pszichológiai téma. Aztán jöttek a manapság oly divatos, öngyógyító, lélekmorzsolgató könyvek. Egész szép darabszámon rágtam át magam, ismét jó alanynak bizonyultam, nagyon sok új dolgot tudtam meg magamról. Aztán meguntam őket, gyerekeim születtek és az önmagam megtalálása-felépítése háttérbe szorult. Mint ahogy én is. Lett helyette munka, háztartás, gyereknevelés, házszépítés, minden más. Ezidáig sikerült elnyomnom lelkem jelzéseit, önmagamba mélyen beletaposva azt az érzést, hogy szükségem lehet valami másra is, de az elmúlt napokban igencsak tombolóan kitört a háttérbe szorított és elhanyagolt lelkem. Felőrölt a mindennapi mókuskerék.
A kitörés sok mindenre rádöbbentett: meg kell húzni kicsit a féket, különben értelmét veszti az egész eddigi utunk, borul a szekér és mi mindannyian lepotyogunk róla... tulajdonképpen örülök, hogy felszínre kerültek ezek a dolgok is... okot adtak arra, hogy módosítsuk az itthoni megszokottakat...

Aztán van nekünk egy hófordulós PuffancsLeánykánk is. Még mindig zökkenőmentes vele az élet. Eszik-alszik és olyan visszafogott, hogy sokszor már rég ébren van, ám mégsem szól, motoszkál-nézeget, néha a nevetésére megyek be. (az rejtély számomra, hogy ilyenkor min is nevet tulajdonképpen, a hálószobánk elég ingerszegény terep, össz-vissz egy ágy és egy dróton lógó villanykörte található meg benne, nomeg a sokszor emlegetett függöny!) Nevet, mindenen-mindig. Ha meghallja a hangunkat, ha meglát minket, ha Hunor rárobban. Bármikor. Csak akkor sír, ha éhesen ébred és valamilyen oknál fogva nem jut azonnal langymeleghez, hanem pl először tiszta pelust kap. A kiütései gyakorlatilag javulnak, bár néha bedurvul. Alapvetően száraz az arcbőre. Kenegetem. Napközben egyre többet van ébren, percekig képes rácsodálkozni a kezére, és szintén hosszú percekig fixírozza az arcom minden milliméterét. Egyre hosszabb ideig matat el a játszószőnyegen, miközben Hunorvirágszál legózik a saját ágyában. Legózni ott szeret, aludni köztünk. Mint ahogy Minka is. Továbbra is egyszer ébred, még mindig 4-5 óra magasságában. Álometetek, gyakorlatilag föl sem ébred rá egyikünk sem. Így jó ez mindkettőnknek.
Megmértük ma, mert úgy illik: 6230 gramm (90 gramm híján megduplázta kettő hónap alatt a születési súlyát...) és 62-es (68-as) ruhaméretű. Szépkékszemű, nagycsomagú mosolyvirágszál. Még mindig leginkább Hunorra hasonlít, csak sokkal lágyabbak a vonásai. Kislányom. Ízlelgetem a szót  és alig akarom elhinni, hogy ez a rózsaszín, tisztaszemű törékeny kicsilány tényleg az enyém... nem tudok betelni vele...

cucka 2010.01.13. 15:18

Váltott műszakban

Minkus úgy döntött, itt az ideje gyakorolni tinédzserévei vadbulis korszakára, azaz mire elsőszülöttünk álomrahajtaná szöszke fürtjeit (kb. este 10 óra plusz minusz 1 óra), kislányunk úgy dönt, indulhat az esti party! Álalában hajnal 3-ig kéri a sétafikkancsot, öröm az ürömben: bármely szülő róhatja a köröket. (ma éjjel 1-kor finiseltem be a bulit, asszem megvan a tuti partikiller megoldás: még a legminimálisabb éjjeli fényt is ki kell iktatni, ekkor pár kör után elalszik... már csak az óvatos ágybahelyezés marad...)

Huncos meg a gyakori sztriptíz mellékhatásaként benyalt egy laza kis náthát: nincs láza, csak randán sípolva köhög, meg dől a sűrű trutyi az orrlukaiból (szeméből... ). Kedve töretlen továbbra is. Viszont ezzel az orrszívásosdival meglövi pont azt a pár óra egybefüggő alvást, amit hajnal 6-ig Mineklány engedélyezne. Még bírjuk.

Napközben se akarnak jusztse összecsiszolódni alvásügyileg: Minkus koradélutánig javarészt eszik-mackózik-alszik, ezidőtájban dőlne le Huncos sziesztázni, de mivel Minka ekkor kezd ébren bűvölni, Hunorvirágszál meg egyetlen pillanatról sem szeretne lemaradni, jobb esetben csúszik az alvása, rosszabb esetben kimarad. Ennek előnye, hogy este korán kidől. Mondjuk ez se kőbevésett, ugyanis tegnap este 7-kor ágynak dőlt, Minka párhuzamosan mellette, a nemvárt szabadidőn felbuzdúlva, HuncApu visszaküldte a karácsonyfát a Jézuskának, én kivasaltam, majd egy régóta halogatott restanciámat próbáltam véghezvinni, mégpedig Huncos kutyatápos-dobozba borított játékait szelektálni, rendszerezni, majd a fölöslegessé vált és leamortizált darabokat elbocsátani a nagy útra. Éppen a legnagyobb játékkupac közepén csücsültem (fél 11 körül), amikor megjelent az álomittas fiatalember a szobaajtóban és csodálkozó szemeivel méricskélt, hogy mit is csinálok én az ő játékaival? Hamar feltalálta magát, mellémhuppant és az addig szemétnek ítélt kupacnak örült meg a legjobban. Sírva röhögtem fel, amikor HuncApu szintén röhögve magyarázni kezdte gyermekének, hogy látod, anyukád éjszaka, amikor te alszol, a játékaiddal játszik suttyomba.
A nagy felébredéses ijedtségre Huncmackó jó alaposan bevacsorázott ismét, majd fél óra múlva már újra durmolt... szigorúan azután, miután már biztonságba tudta a játékait a gyerekszobába. (Megjegyezném: sikeres volt az akció, amíg újravacsorázott, gyorsan kiválogattam és egy hanyag mozdulattal berejtettem a kidobandó kacatokat a kanapé mögé... ) Így most újra minden elfér a játékdobozokban. (Terveim közt szerepel  a továbbiakban 4 egységcsomag gyártása az újházban, melyben mindegyik tartalmaz autókat, formabedobókat, logikai játékokat, plüssöket, zenélő borzalmakat, csörgőket, és ezek vetésforgóban történő alkalmazását fogom presszionálni. )

És most csak Minkus pár szóban: hófordult tegnap, de a sűrű napok miatt (vendégeket fogadunk, élünk, örülünk a megélt pillanatoknak, miközben dagonyázunk a nemalvásban-költözés előkészületeiben- náthában), a virtuális életünk-naplónk pöppet háttérbe szorult. Szóval a leányzó példaértékűen teljesít: az esti pelenkás-éhgyomris mérleg 4990 grammot mutatott, ami azért hagy némi kivánnivalót maga után (egész pontosan 1 hónap alatt 1830 grammot sikerült magára kapnia a hercegnőnek), igazi fodroscombú, fodroskarú, nyaknélküli leányzóvá vált. Hunornál ilyen problémák nem adódtak, de bezony a sűrű hurkák Minkusnál beizzadnak, beszorul a ruhaszösz is oda, így fürdés után púderozzuk, valamint fürdés közben szétfeszítjük, így éri víz is.
Napközben egyre többet van ébren, a nagybratyó előnyei: javarészt leköti őt a Hunor-nézegetés, a fénybenézés, pár napja aktívan tornázik, jár keze-lába. Ha többen vagyunk a szobában a hang irányába, hason is, háton is, forgatja a fejét, ha belátható távolságon belül vagyunk, keresi a szemkontaktust, és ha sikerül, örömmel vigyorog. Szépkékszeműm, a feje tetején égnek álló, ébenfekete hajával.

Meséltem már? A világ legjobb dolga lányos fiús lányos fiús anyukának lenni... és még nekem voltak kételyeim, hogy mihez is kezdek egy talpig rózsaszín kiscsomaggal?! Azon kívül, hogy a nap 24 órájában puszilgatom, ölelgetem és szaglászom a világ legfinomabb parfümjét, ami a nyakatövéből-arca környékéről származik? Hálát adok az égnek, hogy van egy lányom! Egy saját kislányom!

Az utóbbi hetekben spontán és dalolva beállt egyfajta rend az életünkbe. (mindezt persze, én csak akkor vettem észre, mikorra már rutinná vált... ebből is látszik, mennyi közöm volt a beállításához...).

Reggel fél 8-8 között ébred a Huncmackó, megreggelizi a jóreggelt rudiját férfias csöndben a zapjával, majd pár perc múlva elfoglalja a fejem melletti kispárnát és gyöngéden az ébredés útjára bír. (gügyög, nyomkod, suttog, ütöget, nyálaz, odabújik, autópályának használva tologatja rajtam bürrögve a kisautóit...). Ekkor én is kikászálódom, kávé, pár perces rajzfilmnézés, majd Hunc 9-kor megreggelizik, rövidke macivárás (és általában sikeres érkezés) után hősünk hozza a cipőjét (mér asszociálok én folyton a  pórázra???), indul a buli. Lemegyünk motorral és babakocsival. Mer ha elfárad vagy úri kedve úgy kívánja bevágódik a kocsiba. Ekkor kiskör-nagykör a ház körül, egyik vagy másik játszótér meglátogatása és rövidke (zaklatott) ebédfőzéshez kiegészítő-vásárlás a környező boltokban. Mókásak ám ezek a bevásárlások, Miszter H-nak ugyanis fölöttébb tetszenek a végtelen dobozok és tégelyek az embertelenül hosszú polcokon. Még szerencse, hogy a környék már ismeri őt, és innen-onnan kivigyorog magának pár dolgot, boltfüggően, a pékségben pogácsát, az illatszeresben gyűjthető matricát, apróbb  játékokat, a patikában ajándék kencéket... őkelme vidáman pakolászgat, és hol motorral, hol gyalogosan cikázik a sorok között, én mindeközben igyekszem helyreállítani a háziörvényem okozta károkat és bepakolni a kosárba a valóban szükséges dolgokat. Az utóbbi napokban azonban ez mégsem sikerült tökéletesre: ezeddig általában a kasszánál, de legkésőbb a sípoló bejárati ajtónál kiderült a Huncbevásárló turpisság, tegnapelőtt azonban már csak itthon vettem észre, hogy gazdagabbak lettünk egy balatonszelettel, tegnap pedig igazán halmozott a fiatalember: vett fülpiszkálót meg eperízű rágógumit és egy kiflit is berejtett a babakocsi aljába. (egy másfél literes kulacsot azért sikerült még a kassza előtt kiszúrnom!)

Körünk végeztével hazajövünk, ebéd, csöndes pihenővel egybekötött olvasás-játék. Az átlagos alvásidő ilyenkor másfél óra, de előfordulhat kicsit elcsúsztatottabb is, általában akkor, ha mellé heveredem. Ébredés utáni összebújást követően uzsonnázunk, majd újabb cipőhozás, kezdődik a délutáni műszak a téren. Motorversenyzőnk csapatba verődve rójja a köröket kifulladásig, közben figyelve arra, hogy útbaejtsük a pékséget egy kis elemózsiáért (pogácsa) és a cukrászdát egy kis desszertért (roletti vagy fagyitölcsér). Hazajőve vacsora, majd levezetésként fürdés. (előrébbhozta 7 órára). Ha zapjuk délutános, frissen fürösztve ébren megvárja még egy közösen elfogyasztott vacsoráért nomeg egy kis összebújásért.

Végleges kidőlés 9 magasságában várható. (plussz minusz fél óra). És innenstől előttem az élet! …gondolom, nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, engem pontosan annyira lefáraszt egy ilyen nap, mint Huncost és kb még egy órácskát vagyok ébren... éppen addig, amíg elpakolok Huncmester után, megfürdöm és olvasok pár sort vagy oldalt... ahogy sikeredik...

Már nem tudok csak egy síkban gondolkodni, azzal, ha azt mondom, mindjárt kétéves, rögtön az is eszembe jut, hogy a születésnapja környékén érkezik a Kishúga.

Fut, szalad, extragyorsra kapcsol a lábbal hajtható mociján a közös sétáink alatt, így (szívemre téve a kezem!), kezdem egyre kevésbé kedvelni a délutáni sétáinkat kettecskén. Nagyon gyors és félelmetesen veszélyérzet-nélküli. Bár a legfontosabbal sikerült átitatnom: a közlekedő autók előtt (értsd járda széle) mély tisztelettel és csodálattal lestoppol és brübrüzve nézi a közlekedő kocsikat.
Nembeszél. Az alap kommunikációs szavai megmaradtak: Tátyi-Tátyi, Táty (ez egyértelműen Apa), nem, sőt inkább nem-nem-nem, és a kihagyhatatlanul engem odaparancsoló ányá. Brü, motor, de jelenthet autót is, környezetfüggő. Használja továbbra is a váu-váu és a vávává szavakat, az előbbi magát a kutyát, az utóbbi annak heves ugatását jelöli. Érdekes, hogy néha kicsusszan egy-egy tutya is a szájából, de ilyenkor pironkodva elbohóckodja. Megtanultunk csöndben örülni. Tulajdonképpen nem is izgatna a dolog, inkább csak jólesne már hallani a beszéd-kezdeményeit, hiszen mindenfelé csacsogó totyogókkal találkozom, az enyim meg jusztse! Aggodalomra nincs különösebb okunk, hiszen a szavainkat-mondatainkat tökéletesen érti. Pl. az egyik napon a kocsiban ülve HuncApuval az élet nagy dolgait vitattuk meg, és valakinek a bántalmazásáról beszélgettünk. És ekkor a hátsóülésről már érkezett is, az odaillő áú szócska egy fájdalmas fintor kíséretében. Csak összenézni tudtunk... szavak nélkül.

A heves mozgásának köszönhetően továbbra is súrolja a bűvös 11-est kilóban, viszont hosszra nyúlt, fölsőkből 86-os, 92-esek egyike másika is beficcen már a szekrényébe, és a nacik is nőttek egy számnyit, 80-asok már.

Hétvégénk eseménydús volt: én dacolva a nap UV viszontagságainak megmutattam, hogy a hófehér bőr nem mindig taszítja a napot, most rákvörösen aloés cuccal kenegetem magam, és csak az nyugtat -a bőrrák mellett- lesz pár boldog napbarnított napom. Közben jártunk Cseszneki várnapokon (pici csalódás volt a szervezés, de a hely és a tematika kárpótolt pöppet), belemerítkeztünk a magyar tenger habjaiba, ráérősen elnyammogtunk egy-két igazi balatoni sajtos-tejfölös lángost (sok fokhagymával!, ez most nagyon kedvező Minkalánynak), megéjszakáztunk egy kedves barátnál. Íme képekben:

cucka 2009.07.02. 09:42

19

Mától már 19-es karikásak leszünk. Betöltött és kitaposott 19 hónap áll mögöttünk. Fejlődéséről, apróbb mérföldköveiről folyamatosan beszámolok, így azt most nem teszem meg. (cikk itt arról, hogy mit kellene már tudnia éppen)
Kiegészítésképpen: hossza 80 akárhány centi, (86-os fölsőket hord), nadrágméretre még mindig kurtább, súlyra estére a 11 kilót súrolja (kb 10,9 kg). Hisztizni, csak fáradtan hisztizik, de akkor mindenen.
Újabb lehetetlen szülői feladat a fogmosás. Eddig idillikusan és össznépileg sikáltuk a sikálnivalóinkat esténként, most már ketten fogjuk le ahhoz, hogy megcsutakolhassam én. Bár ez is fáradtságfüggő.
Beszélni továbbra sem akarja a minyelvünket, bár már néha-néha kicsúszik a száján egy-egy felismerhető szó (motor, anya, adjál...), kérésre nem hajlandó megismételni, ezért már nem is kérjük inkább csak bepárásodott és jelentőségteljes pillantásokkal nézünk át a gyermök felett a zapjával. Kevert nyelvet alkalmazva kommunikál velünk, az alap a számomra nem mindig egyértelmű babanyelve, kicsit fűszerezve a mienkkel (ké= kérem, te= tessék, szi= szia, tétá= tévétávirányító, inn= inni, ), és hangutánzókkal alaposan teletűzdelve. (brü=  ma motorral megyünk sétálni... további magyarázat: ez a válasz arra, ha azt kérdezem, babakocsival vagy motorral megyünk sétálni? vávává= hallod? ugat a kutya ... további magyarázat: ha bámikor-bárhol kutyaugatást hall..., dá= igent jelent). Kedvenc saját magát megnyugtató és egésznapos alaphangot biztosító pütyörgése a páputyi, páputyi, pityipityipá, tyeputty, pütyipütyipütty és ezek variációi és kombinációi. Fogalmunk sincs, mit jelenthet.  Aggódni továbbra sem aggódom, szerintem fogom én még visszasírni ezeket a Hunor-mondások mentes időszakot.

Túlzások nélkül állíthatom, hogy mindent ért, fáradtságától (és a mienktől!) függően boldogulunk a megértésével. (amikor egy megterített asztal felé mutatva nyögdös, és 38-adjára sem találod el, hogy mit is szeretne onnan elkérni, na akkor, már a fiatalember is és mi is egyre türelmetlenebbek vagyunk...)

Játékosságban verhetetlen: jobbnapokon azt mondom egy kölyökkutya-kismajmom van. (kölyökkutya: lábujjakra kiképezve, csak azokat harapdálja előszeretettel, kismajom: mindenben profi utánzó bajnok, felmos, mosógépet indít(ana) el, főz... és néha pontosan ugyanúgy csimpaszkodik is ránk, mint egy kismajom...)

A múltkori heroikus szobatisztaság felé lépése megtorpant, szinte magától elmúlt, újra pelenkásos lett, egyelőre nem kéri a nadrágpelusokat. Ebbéli tevékenységét letudja azzal, hogy szorgalmasan tépkedi a WC papírt továbbra is, valamint kijövetelkor mutogatja az utat a kézmosóig.

Tuuudom, mióta megszületett ez hajtogatom, de most tényleg a legszebb időszakunkat éljük...

cucka 2009.06.02. 19:04

Másfeles

Ippeg ma másfél éve, hogy békés és összetartó kis triumvirátussá lépett elő szerelmetes házasságunk, hiszen ekkor érkezett közénk a legnagyobb ajándék, amit kaphattunk az Égiektől. Jó ez így, jó érzés megtalálni az életben a helyed, megtalálni a dolgod... és ha néhanapján súrlódunk/türelmetlenkedünk/cívódunk is, egységgé kovácsolódtunk mi így hármacskán (lassacskán négyecskén...)... egyetlen pillanatát nem bánom, továbbra is azt gondolom, semmit sem tennék másképp...

Egy átlagos másfeles paraméterei (merthogy ez most nem csak rólam szól): kisportolt és izmos, vékonycsípőjű és szélesvállú 10 és fél kilós, 80 akárhány centis, 19-es cipőméretű talpakon éldegélő (nacikban még mindig bővenjók a 74-esek, badikban 86-osakat visel, nem részletezem: felül férfiasan erős... ezen van a lényeg). Immáron 12 használható foggal rendelkezik, észrevétlen gyüttek ki, fájdalommentesen, kemény éjszakák és napok nélkül. (vagy talán már mindannyian megszoktuk: Hunc a fájdalmat én meg nem tulajdonítok különösebb jelentőséget egy-egy nyüsszögősebb napnak).
Mindenevő, és ha hagynánk mindenivó is lenne, szívesen megkóstolgatja az apás délutáni játszóterezések alkalmával, HuncApu jólmegérdemelt, hűsítő pohárka sörét, közben elmajszolgatja a tejszínhabos fagyitölcsérét, esténként a vacsi mellé ösmét szívesen belekóstol az éppen aktuális borfelhozatalba is. A számára különfőzést elfelejthetem, a fagyasztóban felsorakoztatott bio zöldségekből, gyümölcsökből és húsokból készített finomságaimat lassacskán a macskalányaink fogyasztják el, érdeklődés hiányában. Helyette az kell, amit mi eszünk, lehet az vajas kenyér, májkrémes-sajtos kenyér, vagy húsleves (itt nagy kedvenc a benne főtt zöldségek és a tészta), vagy akár egy egyszerű tejszínes rakottas, egyszóval bármi. Van olyan reggel is, amikor csak kis gyümölcsre vágyik, esetleg egy túrórudival megspékelve. Enni most már gyakorlatilag egyedül eszik, igaz, az eredmény olykor-olykor hagy némi kívánnivalót maga után, de másképp már nem megy, ha etetni próbálom összeszorított szájjal csóválja a fejét vagy éppen sikoltozva veri magát az etetőszékében, hogy nem-nem-nem! Egyre szociábilisabb, ugyan még mindig nem a vele egykorú gyerekekkel, de a környék összes kutyáját/gazdáját már ismeri, a séták alkalmával ismerősként üdvözli őket. (sikkant). Ugyanez érvényes a velünk egy háztartásban élő négylábúakra is, rövidke simogatás után sokkalta jobb játék az, ha végigtereli őket a lakásban, vidáman visítozva! A játszótéren még mindig inkább a felnőttekel igyekszik kapcsolatba lépni, a gyerekekkel még nem igazán tud közösen játszani (azaz de: igyekeznek megszerezni egymás elől a fellelhető összes játékot). Itthon már egyre többször játszik el egymagában, főleg, ha dolgozom, és nem igazán van más választása, bár a gyanúsan hosszú csend, mindig jelent valamit. (néha csak egyszerűen elalszik...).
Az éjszakáink: 9-10 között elalszik a fiatalember és általában reggel 7-ig húzza a lóbőrt. Nappali alvás: hetek óta egy darab van belőle, változó, hogy mikortól, de általában dél és kettő között lezdi meg valamikor és olyan két óra nyugira lehet ilyenkor számítani. (ha mégsem, akkor estére extrán nyűgös és billegális, önmagára is veszélyes kisemberré válik)

A mindennapjaink sokkal könnyedebbek/gördülékenyebbek. Ugyan még mindig nem beszél, a saját maga nyelvén igencsak ügyesen megértet velünk mindent. Igazi korunk gyermeke, reggelente már az sem mindegy milyen ruhát adok rá, vannak olyan napok, amikor maga veszi ki a szekrényéből a kívánt aznapi szerkóját. Persze, nem mindig időjárásnak megfelelőre sikeredik a választás. (mi lenne, ha jány lenne?!) Ha új ruhát vél fölfedezni magán, végigbilleg a lakáson és bezsebeli az érte járó dícséreteket, miközben nyújtogatja a lábát és pörög-forog előttünk.

Táncol: sajátos, ősi indián tűztáncot lejt (kissé szumós beütésekkel), gyakorlatilag mindenfajta zenére.

Egyszóval: imádom őt és elfogult vagyok vele a végtelenségig... bár úgy érzem, jelen pillantban éppen ez a dolgom.

cucka 2009.05.04. 10:49

Amikor hazatérsz...

Korán elköltöztem a szülői házból, viszont sűrűn jártam haza, hiszen jó volt a nagyvárosból hazatérni, a felelősségteljes és önellátó amazont pár napra levedleni és újra gyereknek lenni... akinek a kedvenc ételeit főzik, akinek lesik minden kimondott és kimondatlan óhaját, aki mellett hajnalhasadástól lábujjhegyen osonnak a szülei, hogy legalább most tudjon pihenni... akinek még véletlenül sem kell semmilyen házimunkát sem megtennie és minden pillanatban simítanak egyet a lelkén... aki hazatér...  nos, ilyen hétvégénk volt most, az Origóban, Hunc keresztszülőkkel, nagycsaládban, szeretetben-melegben...

Az egyetlen apró esőfelhőt, Hunc 2 napos láza okozta, mostanra jött ki az oltás mellékhatása agresszív láz formájában megspékelve egy kis fogzással. Közel 3 napig küszködött a kórral, közben többször gondoltam arra, bárcsak valahogy átvehetném, bárcsak inkább az én szemeim égnének a láztól. Az éjszakáink sírósak-kevés alvással teltek, a nappalok bújósabbak, ölbenalvósak voltak. Talán így fordulhatott elő az a megtévesztés is, amely éppen anyák napi ajándékként ért tegnap. Hunor amint hazaértünk, bevonult a hálóba, beült az ágyba és rendkívül komoly és befordulós fejjel pillogott ki ránk onnan, mi meg csak csöndben sajnálgattuk elgyötört kis betegünket. Ez egészen addig tartott, ameddig Huncmester befejezettnek nem érezte művét és ki nem jött a konyhába, megmutatva miként lehet egész ruházatát és testét alaposan bekenni egy tégelynyi Sudocrem-mel. A hálószobába érve ért az igazi meglepetés, nem csak önmagát, hanem megszerezvén mindkét távirányítót, azokat is puhává krémezte, az ágyneműkkel egyetemben. Haragudni, persze most sem tudtunk igazán rá. HuncApu sikálta a távirányítókat, én a mosogépet indítottam be folyamatosra.

Közben átléptünk egy újabb hófordulót, Huncos az eddig begyakorolt készségeit fejleszti tökéletesre, a mi általunk használt beszéd, még várat magára, az eddig használt "nem", "anya-anya", "apa" mellett, szókincse újabbakkal nem bővült, viszont egész nap babanyelven dumál, vannak visszatérő maga alkotta szavai (most persze egy sem jut eszembe, de pótolom időben...). Fut, mindent eszik, partner a mindennapokban, barátságos, vígkedélyű kisember. 86-os ruhákat hord, naciból bővenjórá a 74-80-as. Súlya 10 kiló körül lehet, szerintem most megint kicsit a bűvös tízes alatt lehet.

És akkor az elmaradhatatlan fotók következzenek:

A vidám vasárnapról a keresztszülők gondoskodtak:

Éljen május elseje, a Muzsikás együttes koncertjén:

...és ismerkedés a helyiekkel:

cucka 2009.04.02. 17:08

Minek nevezzelek?

Már régóta tartozom magamnak ezzel a bejegyzéssel, amelyben szeretném megörökíteni Hunorgyerek különböző (meg)nevezési formáit, beceneveit.

Amikor alighárom kilogrammal hazajöttünk a kórházból, ráragadt a Manó, Manókirály, Manó King, mert annyira csöpp volt és apró öklöcskéi annyira manósak voltak. Kreatív család lévén, nagyon hamar átvariáltuk Mancivá, (majd Mancitúria is volt egy darabig), és ez a mancizás hosszú hónapokig elkísérte mindennapjainkat.
Amikor hasfájósan néhány éjszakát átsírdogált párhetesen, az éjjeli 148. maratoni nagy lakáskörmenetkor fáradt agyamból kipattant egy dalocska, mely újabb becenevet adományozott Huncmackónak, avagy dalban szereplő nevén nevezve: Huncimacinak. (a saját költésű vidám dalokról majd egyszer máskor).
Élénk képzeletűnknek azonban semmi sem szabhat gátat, továbbfejlesztett becenevekben továbbra sem volt hiány, így volt idő amikor Kisrókaként (esetleg Rókafi, Rókabéka vagy Békaróka) emlegettük, vagy Hunimaniként, ami már szinte dobta a következőt, a Manitut, majd a Hunimanitut.
Következett a Miniszter, majd lefokozva Hunimini, de a Munci és a Minci fedőnévre is hallgat.
És volt ő már Géza, Béla, Lakodalmas Lajos, Pelenkási  Edömér is, sőt mióta a cinkos, huncut mosolyát is beveti a meggyőzésünkre, Gizimosolyúként is emlegetjük.
Hívjuk őt Hunitának, Hunoritának (nem, nem azért becézgetjük így, mert titkon kislányt szerettünk volna), Huncíriának, olykor Huncorgó Micinek, Huncorgó Macinak... és a sornak csak akkor lesz vége, ha egyszer megszólal, és heves tiltakozásának ad hangot.

Hófordulós napunk van ismét, újabb nagydolgok nem születtek, napról-napra ügyesebb, pár napja már fut, ő lett a játszóterek ördöge, barátkozós-puszilkodós, reggelente mindkettőnket így ébreszt, talán ezzel próbálja kompenzálni a hajnal 6-os ébresztőt.
A mai délutáni közös sziesztánk alkalmával, amikor is valami kisagy tájéki megérzés következtében a mi ágyunk mellé húztam a Huncos kisrácsosát is, megtörtént az első kivetődése, akkurátusan felhúzta magát a kereten, majd a lábaival felmászott rá és végezetül beborult az ágyunkba. Úgy érzem, lassan megérik Hunor egy saját igazi ágyra. Bár itt felmerül sok kérdés is, hogy milyen is a jó gyerekágy, meg mivel lehet azt megoldani, hogy ne guruljon le éjjel a kölök, gondolom, erre már számtalan jobbnál jobb ötlet létezik. (Anyu 2 odatolt székkel oldotta meg anno, bár így is sokszor ébredtem a földön fekve, mert köztük csúsztam le a földre álmomban, híresen jóalvó voltam, no).

Gyerek szivacs üzemmódba kapcsolt, azaz bárminemű magatartási illetve viselkedési formát lát, azt szépen raktározza és a legmegfelelőbb időpontba visszajátsza. (a legmegfelelőbb időpont lehet pl a Gekkó, ahol a hétvégén fölcsipegetett kiborítom-a-játékokat-majd-belefekszem-és-szétrúgdosom-ot adta elő, anyuka-arcpirítós sikerrel).
Mióta fut-szalad és semmire sincs ideje, kilói stagnálnak (9600 gramm körüli, szerintünk sose üti meg a 10 kg-t, bár egyszer már vészesen megközelítette, majd lebetegedett és visszafogyott, a tippünk még az lehet, hogy átvertek és nem mér többet a mérlegünk), viszont nyúlni nyúlik, 78 centi a magassága. Fogai száma továbbra is nyóc, hiába időzőtt nálunk egy pár éjszakára a Fogtündér néni, csak annyit ért el, hogy több helyen is fehérlik az ínye.

Muszáj írnom az elmúlt napokról, mert oly gyorsan történik oly sok minden, hogy rövidesen már magam sem emlékszem, mit, mikor és hogyan is?

Hunormanó már nem csak jár, hanem fut! Hihetetlen gyorsan kapkodja a még mindig 19-es talpacskáit, ha arról van szó, hogy pelenkázás vagy öltöztetés. Mókásabbnál mókásabb szituációink adódnak abból kifolyólag, ahogy megpróbálunk körülírni egy nemszabadkimondani szót. Ilyen szavaink a cici, a pelenkázás, a csoki és az ételekkel és az evéssel kapcsolatos dolgok. Amint kicsusszan egy-egy Tudjuk Mi szó a szánkon, Gyermekünk vagy menekülőre fogja (pelenkázáskor, leginkább, ha éppen indulnánk valahova), vagy azonnal langymeleg tejet igényel (egyértelműen komfortszopi) vagy néminemű táplálékra tart igényt. (a helyzet komolyságát érzékeltetve: max 2 babakanál ételt hajlandó ilyenkor elfogadni)

Szombaton vacsoravendégeink voltak, régnemlátott barátok. Hunor angyal üzemmódra kapcsolt, 9 körül kb. 5 perc alatt magukhoz rendelték őt az álommanók, akik fogságából csak olyan 4 óra felé szabadult. Pedig a hangulat (és a hangerő) olykor-olykor a tetőfokára hágott, jellemzően az elfogyasztott alkohol-mennyiséggel egyenes arányban. És még reggel is szolidáris volt jóidösszüleivel, reggel 8-kor tett ugyan egy heroikus kísérletet a napunk elindítására, de könnyen rá lehetett beszélni még egy rövidke kétórás szusszanásra.

Délelőtt meglepett egy furcsa dologgal. A Minimaxon volt egy ötperces mondókás műsor, melyben ma éppen a csipp-csipp-csóka volt. De nem a klasszikus mutogatásos mondókázás, hanem gyerekrajzokkal ékesített rövidfilm. És ekkor Hunor megcsípte a jobb kezével a bal kézfején a bőrt és végig vigyorogva rázta a kezecskéit. A dolog pikantériája szimplán annyi, hogy soha egyikünk se mutatta ezt neki! HuncApu nem egy mondókázós fajta, én pedig szívből gyűlölöm nagyon nem kedvelem ezt a versikét. Nem tudom visszavezetni a gyökeréig, hogy miért is, de szerintem a bőr csipkedése váltott ki bennem már kora gyermekkoromban ellenérzést. Talán.

Délután párnacsatáztunk (nem találok jobb szót a dögönyözős-csiklandozós perverzióinkra) HuncApuval, Hunornak eszméletlenül tetszenek az efajta történések. Most is az ágy végéből izgatottan sikkantgatta végig a hüléskedésünket, majd mikor HuncApu már éppen győzedelmeskedni készült felettem testi erejével, segítségül hívtam Magzatomat, eképpen: Hunc, harapd meg Apa lábujját! És a Szememfénye azonnal teljesítette az utasítást nem kis derültséget okozva ezáltal. Ebből számomra többféle konzekvencia is lepottyant: Hunor tényleg mindent ért, valamint tudja ki az az Apa, és tudja mi az a lábujj és pontosan tudja mit jelent harapni! Persze, tudtam (inkább csak sejtettem!) ezidáig is, hogy sok mindent ért, de azért ez mégiscsak döbbenetes, hogy ennyire!

...és annyira imádom a kis komolyodó fejét, nomeg azokat a seprűs szempillákat...

cucka 2009.01.30. 12:55

Újabb lépések

Nem, most nem a kétlábon járás újabb lépéseiről szeretnék írni, mert azirányba jelentős változás továbbra sem történt, hanem azokról az újabb apró manóléptekről, melyekkel Kicsifiam elég határozottan elindult az önállóság felé.

Ébredés: mivel a hajnali eszem-iszom után már köztünk marad, egyszercsak fölébred valamikor (általában 9 körül), majd óvatosan lemászik mellőlem, megszerzi a tévé távirányítóját, és halkan bekapcsolja. Ekkor én még alszom, vagy legalábbis félálom üzemmódban figyelem mit cselekszik, kicsit elmatat köröttem, majd ha már unja a magányt fölébreszt (könyvet pakol rám, esetleg valamilyen szőrmók állatot, de landolt már papucs is reggeli ébresztés gyanánt a fejemen...). Ilyenkor még kicsit összebújunk, meggyömöszkölöm Őfelségét, már amennyire van lelkierőm hozzá, alig ébredés után, kávé nélkül. Peluscsere, aztán a gyermek mutatja az utat: irány a konyha, a reggeli.

Evés: mióta meggyógyult mondhatni farkasétvággyal vetette bele magát az  elmúlt hetek kihagyott kulináris élvezeteinek a bepótlásába. Talán ezért, talán, mert lassacskán úgy érzi leválasztódik, egyre kevesebbszer kéri a bűvős-szót és akkor is inkább csak komfort szopizik, nyammog, miközben gyönyörű szeme-pillantását mélyen az enyémbe fúrja. Ilyenkor elveszünk valahol térben és időben... hiányozni fog, ha ezek elmaradnak...
Újra elfogadja az előregyártott babakajákat, de szívesebben eszi a mi étkeinket. Továbbra is édesszájú, a csokik írmagját is kiszagolja és bármi áron megszerzi. (ezért hajlandó akár kétlábon felmászni Dörzsi ketrecére is, hogy elérhesse a könyvespolcra rejtett maradék csokimikulásokat is...) Az etetését egyre kevésbé viseli el, mostanában úgy zajlik, hogy ő is kap a kezébe egy kanalat meg én is, Hunc is adagol kicsit magának, én pedig igyekszem egy nagyobb kanálnyit lapátolni a szájába. Mókásabbnál mókásabb jeleneteink alakulnak ebből, főként olyankor, amikor még korareggel, gyökkettő per óra üzemmódban funkcionálok.

Napközben: eljátszik magában gond nélkül, ami fontos: elérhető távolságban legyek, de azonkívűl gyakorlatilag bármit csinálhatok. Néha ugyan odajön, belevon a játékba, kér egy-egy puszit, egyszer-egyszer hozzámbújik ölelésért, de egyre ügyesebben köti le magát. Egész nap dumál, tátátátátá-k és pápápápápápá-k különböző verziói és kombinációi megtalálhatóak a szókincsében, kiegészítve egy-egy felismerhető szóval is. Pl. aggyá (= adjál), tyitya, titya (= cica, minden állat cica jelen pillanatban), apa ( ez nem szorul különösebb magyarázatra), ciccci, így sok cével nyomatékosítva (ez sem szorul különösebb magyarázatra), ajja, néha tisztán is kimondja, hogy anya, ide, oda (célirányosan mutatja is az ujjacskájával az utat ilyenkor).
2-3 magasságában, közvetlenül ebéd után nyugovóra tér, kiszámíthatatlan időre. Általában az egy óra alvás megvan, de volt már precedens 2-3 órás alvásra is.
Ébredés után bevásárlással egybekötött sétát tartunk a környéken. Ilyenkor már nem alszik a babakocsiban, csak érdeklődve figyel egy-egy kiflicsücsökkel-sajtospogácsával a szájában, kezében.

Este: 8 körül vacsorázunk, plusz-minusz kis idő, ha HuncApu később ér haza a rendelőből, vagy ha éppen délelőttös volt, ekkor korábban eszünk. Utána fürdés, 9 körül már ágyba kerül a szépfiú, olvasgat egy kis Vuk-ot, majd kortyolgat egy kis vizet a csőrös poharából, szopizik pár kortyot, de inkább csak komfortszopizik, végül áthelyezzük a saját kiságyába, ahol pár perc terepátrendezés után elalszik. (ezt sose gondoltam volna, főként pár hónappal ezelőtt... hiába, növöget, önállósodik... )
2-3 magasságában fölébred, szomjazik, iszik mohón és sokat, általában félálomban teszi, pár perc múlva már alszik is tovább, néha már nem is kéri a langymeleget levezetésként...
Következő ébredése hajnal 5-6 között van, ekkor szigorúan bocimeleg tejet igényel és ezt már köztünk fogyasztja el, mindketten belealszunk...

Persze, néha becsúszik egy-egy morcosabb, többször ébredősebb éjszaka, de ezeket már könnyed csuklómozdulattal tudom kezelni, hála az utóbbi időszak kipihentségének.

Leírva és összegezve látom, hogy valóban csökken a szopizások száma... Az egyik szemem sír, a másik meg nevet: sír, mert csodaszép időszak ez, mindkettőnk életében, nevet, mert boldog vagyok, hogy megadatott nekünk ez a hosszas szimbiózis.

After poszt: hogy megmaradjanak a száraz tények is: súly: 9910 gramm, hossz 76 cm körüli.

cucka 2009.01.09. 00:15

Így élünk mi

Lassacskán átalakulóban a sokat fecsegő, barokkos körmondataimmal telitűzdelt blogom - fotóbloggá. Ennek az oka a mindenkisrésbebelemászó, mindenhuncutságotazonnalelkövető 13 hónapos aligelmúlt kisherceg. (és még a szépen vezetett havi paramétereivel is adós vagyok: szóval, 13 hónaposan: kb. 9700 gramm és 76 cm hossz körüli... ). A mászását tökélyre fejlesztette, ha éppen menekülőre fogja (értsd meztelen, mert pelenkázom), két lábon alig érem utol. Járni nem óhajt továbbra sem, néha egy-egy véletlen lépést tesz, de amint rájön ennek fontosságára, (értsd: lélegzetvisszafojtva figyeljük, mi sül ki belőle)  azonnal összecsuklik és vigyorogva tovább négykézlábaz valamerre. Szerintünk rég tudna járni, csak éppen nem akar.

Kérésre bármit odahoz, megmutat, esténként fogat mos, szépszóra.
Egyre többször ölel át, fúrja belénk a kis fejét, dünnyögve szuszog, feltehetőleg valami nagyon kedveset, de ugyanilyen arányban ébreszt szempilla-emelgetéssel és szemkinyomkodással, valamint fejre-ráüléssel, orrharapdálással és teljes erőből lefejeléssel.

Napjaink viharos sebességgel telnek, Hunor gondoskodik az állandó elfoglaltságról, az utóbbi napokban nálunk is felütötte a fejét egy kis laza nátha, láz nélküli, előbb csak szárazon krahácsolta át az éjszakát, és folydogált szünetmentesen az orra, mára már igazi férfias cuccot orrszívóztam ki belőle és már nem száraz a köhögése sem. (meg is lepődik köhögések után, hogy ugyan mi és honnan került a torkába?!... a Zapja rendszeresen el is magyarázza, hogy később ennek a dolognak még hasznát is veszi, mint férfias jegyet...)

Azt hiszem, megvan az első esküdt ellensége gyermekemnek, mégpedig a számítógép személyében. Ha 5 percnél hosszabb időt szándékoznék előtte eltölteni, kisfiam előbb csak gyöngéden odébbtol székestől, ilyenkor ha ölbeveszem, kiutal még pár perc türelmi időt,  de ha továbbra sem akarok érteni a jeleiből, kurtán-furcsán alámkúszik és egy óvatlan pillanatban kikapcsolja a gépet... Hol vannak már a régi szép idők, amikor még reggeltől estig bekapcsolt gép mellett élhettem? Mára maradtak az éjszakák (olyankor inkább olvasok vagy csak úgy elnyúlok a forró habokban...), vagy a délutáni pihenője alatti egy órácska, ami valljuk be: nem sok mindenre elég.

A másik, amiről még szerettem volna írni, csak hogy örökül maradjon: ciki, nem ciki, be kell látnom, az alma ezesetben kicsit messzebb esett a fájától: Hunc ellentétben velünk, hihetetlen módon édesszájú. Igyekszem kikerülni -egyelőre- a babakekszeket, piskótákat, túrórudikat és egyre lelkesebben sütögetek, mert végre akadt hálás (!) célközönségem.  És legalább ebben tudom, hogy mi is van valójában... Pár napja sütöttem meg barátosnőm egyik klasszikusát, előtte egy egyszerűbb úgynevezett almás bögrés sütit sütöttem, kicsit átvariálva, eszméletlen sikert aratott! (öööö, ezt a "Hunci szelet" fantázianévvel illettem... ). Hunor hihetetlen módon élvezi a konyhai főzőcskézést, igaz, minden étel előkóstolását kiköveteli magának. Kicsit változtattam a megszokotton és mostanság korábbra időzítem az ebédünk elkészítését, és hogy ne kelljen különböző dolgokat főznöm, mi is kezdünk átállni a főzelékekre, párolt zöldségekre. Hunc így kétszer "ebédel", egyszer koradélután a frissenfőttből, másodjára pedig este, velünk. Bébiételt- konzervet már hosszú hetek óta egyáltalán nem hajlandó elfogadni, csak és kizárólag a mi ételünket eszi: reggelire, vajas kenyeret, virslit, sajtot, uzsonnára az éppen aktuális sütit és általában elmajszolgat egy almácskát hozzá, ebéd főzelék, délutáni uzsi valami gyümölcs és a vacsi velünk, ugyanaz, amit mi. Mindeközben igyekszem a napközbeni nemmondjukkianevét-ről (=szopi) lassacskán leállítani, bár így is 2-3-szor csüng még rajtam, plusz éjszaka a 2-3-szori ébredéskor. Ha kimondjuk előtte, a bűvös szót, hogy "cici", azonnal ráébred, hogy tulajdonképpen neki erre mostéppenazonnal szüksége is lenne... nopersze, ebből napi mókásabbnál mókásabb jeleneteket lehet kreálni, ha esetleg valaki úgy érezné, még mindig unatkoznék. És HuncApu sokszor úgy érzi... 

A jútjúbos videók még mindig kedvencek, főként HuncApu füllhallgatójával:

és ilyen az, amikor elbújva előlünk bepréseli magát a mosógép és a kád közé:

cucka 2008.12.02. 07:32

BOLDOG SZÜLINAPOT!!!

Egy csodálatos év röppent el... megmutattunk sok mindent egymásnak,  Hunor megtanított arra, hogy alvás nélkül is lehet élni és, hogy föl lehet ébredni éppen kettő perccel az Ő ébredése előtt is. Tanultam türelmet, szépséget látni, minden nap valami apró csodával ajándékozott meg... megtanultam önzetlenül és feltételek nélkül szeretni... anyává érlelt ez az egy év... Ő pedig kisfiúvá nőtte ki magát... csibész és huncut kisember vált belőle. A saját bőrömön tanultam meg, hogy az anyaság nem tennivalók listája, nem lehet pontról pontra könyvből megtanulva jóanyának lenni. Az anyaság egy végtelen szeretetfelhő, gondoskodás, odafigyelés és törődés, figyelmesség, ami körbeöleli a kicsi kibontakozásait...  Megtanulni magunkbaszívni és becsben tartani minden olyan értékes pillanatot, amikor hozzánkbújik, átölel, ránk nevet... amikor még mi jelentjük nekik a mindent... azt jelenti, hogy igazán velük vagyunk testben és lélekben... azt jelenti, hogy igazán elégedettek vagyunk azzal, akik vagyunk, hogy ők is büszkeségtől, elégedettségtől és magabiztosságtól ragyoghassanak...

Köszönöm, hogy minket választottál, Kisfiam!

Menthetetlenül megindult a visszaszámlálás az első szülinapig, Hunc nyakig merülve egy fejlődési ugrásban lubickol éppen. Mostanában szinte napról-napra megörvendeztet minket valami új dologgal.

Legelső értelmes szava tegnap (Istenem, mi más is lehetett volna?!), mint a "nem" tiltószócska, melyet cincogó, vékonyka hangján naponta többször is elismételget, általában olyankor, amikor éppen a legnagyobb csínytevése valamelyikét készül elkövetni vagy már éppen csinálja is. Előfordul, hogy önmagát mantrázgatva, amint megközelíti a tiltott objektumot, az orra alatt motyogja, hogy "nem-nem".

Hozzátáplálásban is változások álltak be, egyre határozottabban utasítja el az általam kotyvasztott vagy a kész bébiételeket, és az én kezem által történő etetését is, ezzel párhuzamosan egyre nagyobb érdeklődést mutat az asztalon elhelyezett felnőtt étkeink után, melyeket saját kezüleg mancsikál a szájába, arcába, hajába, fáradtságtól, éhségtől és türelmetlenségtől függően. Így történhetett, hogy tegnap este már csak akkor kaptunk észbe, mikor összegezve a vacsoráját, arra jutottunk, hogy Hunc kb. 3 szelet párizsi, ugyanennyi trappista sajt és egy félszelet kenyér elfogyasztásáért felelős. Ma reggel francia reggelire vágyott: trappista sajt, szőlő és kenyér volt a reggelije, megspékelve egy kis sárgabarack krémmel. A szőlőt speciel valódi ínyencként fogyasztja: a szőlőszemet az egyik kezébe veszi, szemöldökét rózsasándorosan összevonja, másik ujjacskájával föltárja és kikapirgálja a magot, melyet hanyag eleganciával félredob, szőlőszem ekkor szájba kerül, csücsörítve ízlelget, majd átlag fél perc után, szőlőhéj előbukkan és ugyanettől a hanyag eleganciás kézmozdulattól kísérve landol a földön.

Alvási ciklusai is átalakulóban vannak, napközben már csak egy hosszabbacskát hajlandó hunyni, közvetlenül ebéd után. Ez a koradélutáni szieszta, időtartamát tekintve is igencsak változó, a laza 25 percestől a 3 és fél órásig bárhogy alakulhat. Este egyre későbbig tolja a lefektetés idejét, átlagosan 10-11 óra között méltóztatik elaludni, de ilyenkor jobb esetben, ha éppen nem fogcsíkokat növesztget, hajnalhasadásig is képes aludni (fél 6-6). (ez már átaludt éjszakának minősül, ugye???!)

Pénteken, pár órácskára kiszabadultunk Hunor fennhatósága alól, részt vettünk Szőkeciklon Barátosnőm szülinapi meglepetés partiján. Ismét meg kellett állapítanom, úgyis állatorvosok és eme szépreményű szakma hallgatói közt folyt a mulatság, hogy nem csak a tehenek hozamtermelésének tesz jót a zene és a nyugodt környezet...
Szombaton kilátogattunk a Visegrádi várba, Huncnak szavát sem lehetett hallani, míg kellő pogácsával motiváltuk érdeklődését a természet szépségei iránt. (jé, itt is van kaja!)

Vannak számadataim is, az utóbbi napok mértéktelen zabálásai után: 9100 grammra mérlegeltem este, hossza pedig éppen a konyhaasztalunk magasságával megegyező, azaz 74 cm.

cucka 2008.10.02. 07:32

10 hónap

Zenghetnék ódákat, hogy milyen tüneményes és talpraesett gyerek is ő, hogy milyen huncut és hogy mennyire ravaszdi, és szidhatnám az összes átvirrasztott éjszakáért, de mégsem teszem, hiszen tudtam mit vállalok/vállalunk, amikor úgy döntöttünk, kisbabát szeretnénk. (dehogy tudtuk!, halványlila sejtésem sem volt a babarózsaszín gömbölyödő kismamaságom szemkönnyesítő cukormázassága alatt, hogy ez tényleg ennyire kemény meló)

Maradva a tényeknél: ül, áll, lépeget a bútorok mellett, néha kapaszkodás nélkül is képes pár másodpercig állva maradni. A lakásban minden elérhető fiókot kihúzigál, szekrényeket nyitogat, az asztalról  lerámol, csacsog és dumál egész nap (hádedájdájj és dedede, meg vávávává és jájájá nomeg bábábá és tátátá), ha véletlenül az apjával is váltanék pár szót, még hangosabban szövegel, ha még ekkor sem kerül a középpontba, sikítani kezd. Imádja az esti fürdetést, sikongva játszik a HuncAputól örökölt gyerekkori teknősével, meg Hápi kacsával, napközben többször becsattog a fürdőszobába, pipiskedve a kád mellett feláll és nézeget befelé lábujjhegyen ácsingózva. Fogai száma, úgy látszik marad 4 darab, már egész jól megtanult ennyivel élni, mindent megkóstol, evés közben a mi étkeinket is lemeózza. Zenére riszál, ha jókedvű nem csak ropja, hanem dúdorászni is kezd, kedvencei hallatán. Kifinomult zenei ízlése már most utat tör, ezért előbb a Ringatón gondolkodtunk, de mivel ez megoldhatatlannak bizonyult a távolság/az időszak miatt, a környéken találtam egy zene bölcsit, ahova megpróbálunk heti gyakorisággal eljárni.

A nap 24 órájában igényli a társaságot, most, hogy elesettebb, kicsit  (anyásabb) bújósabb, annak ellenére, hogy én vagyok kettőnk közül a keményebb vele. Ha nincs itthon HuncApu, én végigcsinálom  összeszorított fogakkal naponta többször is a tortúrát, kikapcsolva agyamból a gyereksírást: Fluimare orrspray, orrszívó-porszívó, aztán Nasivin orrcsepp, majd ezután következik a szeme: törlés, masszírozás, szemcsepp... ha meg itthon van a ház ura, lealkudja a fele műveletet, mert nem bírja hallgatni egyszülötte velőtrázó áriáját.

cucka 2008.09.02. 11:17

A 9 hónaposom dícsérete

Rendszer ide vagy oda, egy viszonylag jó éjszakával magunk mögött, a friss hófordulós, délelőtt 10 órakkor úgy kidőlt a sorból, hogy -amire még sosem volt példa- egészen egyszerűen elaludt az etetőszékében. Kiemeltem, ágybatettem és most kihasználom a bónusz szabadidőmet, ami ki tudja meddig tart és milyen áldozatokat von maga után?! Ilyenkor mi van amúgy? Borul a rendszer?

Fejlődéséről nap mint nap számot adok, ezért most nem fogok tüzetesen kitérni rá... (paraméterei számokban: 9080 gramm és 74 cm hossz). Ül, áll (ha akar), gagyog (a mai napon éppen az "r" betű kimondását gyakorolja, bőszen berreg mindenre), bebebe-zik és bababa-zik. (érdekes Hunc sose mamama-zott ezidáig, Bingi szpesifiköli for jú) Labdát gurít, mászás közben elmaradhatatlanul hurcol valamit, jobb esetben az egyik, rosszabb esetben mindkét kezében. (zokni, toll... de semmi esetre sem a saját játékai).

Hanyag Anyuka, úgy gondolta, ideje bepótolnia, hogy ő sosem vesz semmilyen játékot gyermekének, ezért hagytam magam, magam által rábeszélni egy készségfejlesztő (ezt mindenre rá lehet húzni, még a dugóhúzóra is, azzal is egyfajta készséget fejlesztünk ugyibár), virágnak csúfolt szörnyetegre. A játék lényege: a virágszirmoknak nevezett különböző színű és méretű karikák le és föl húzogatásakor, a gilisztafej (na, ez hogy jön ide?) alatt található egy pici bigyuszka, ennek érintésével, különböző dallamokat játszik a törzs, miközben az átlátszó részek villognak. Fiam lényegretörően játssza a játékot: karikák szétszórva a lakás különböző pontjain, ő pedig szájjal irányítja a pöcköt... mindenki képzelőerejére bízom a látványt, juszt se teszek fel a netre ilyen fotókat, de a játék tervezőjével szívesen elbeszélgetnék egy langymeleg haboskávé mellett...

Tulajdonképpen a mai napon, Hunor éppen kétszer ennyi idős, hiszen 9 hónapon át a pocakomban lakott. Volt 9 gömbölyödéses szimbiózisban eltöltött hónapunk, majd 9 felfedezéses és megismeréses idekint. Egyetlen percét nem adnám másnak (azért az "n" az ixediken át nem aludt éjszakát szívesen árverésre bocsátanám...), és fájna, ha lemaradnék a napi fejlődéseiről.

cucka 2008.08.03. 23:37

Esküvős hóforduló

Huncos a szombati nappal betöltötte a 8. hónapját, melyet stílusosan, mi mással, mint egy újabb lagzin való részvétellel ünnepelhettünk volna meg?!

Hunor mostani viselkedéséről már megint szuperlativuszokban illik beszélnem, ugyanis most hajnal 3-ig ropta, már nem is csak velünk, néha szinte keresni kellett a dedet, annyira kapós volt, kézről kézre hurcibálták a lányok.

Hogy miket tud már a fiatalember? Például tankönyvbe illő, egyenes háttal, szép stabilan üldögél, kúszik, és időközönként már mászásnak is nevezhető tudománnyal lep meg minket (szigorúan, maximum 4 "lépést" hajlandó mászva megtenni aztán kommandósként odavetődik vagy odagurul a célhoz). A járókában már többször felhúzta magát, de óvatos duhaj, nem várja meg, hogy leessen, inkább centiméterenként haladva, szép lassan leengedi magát. Előszeretettel játszik el egymagában, de mindig társaságot igényel maga köré. Játékait igyekszik egymásba tuszkolni, ütögetni, de a kifejezetten erre a célra kifejlesztett sütifaló dobozzal nem hajlandó rendeltetésszerűen játszani, azt inkább megmarkolja és ütemesen a földhöz csapkodja az alattunk lakók legnagyobb örömére.

Természetesen nálunk is megjelent a szeparációs szorongásnak nevezett mumus, de egy eléggé sajátos formában: ha társaságban vagyunk, Hunor bárkinek nagyon szívesen az ölébe ül, eszik a kezéből, kokettál vadidegenekkel. Itthon viszont új szabályokat állított fel: bármit csinálhatok mellette, tündérmackó módon elszórakozik,  nem igényli az ölbenlevést, de egyetlen percre sem lehet őt egyedül hagyni egy szobában. Ha mégis megteszem, akár csak pár másodpercre is, azonnal kiszúrja és nehezen megnyugtatható szívszaggató zokogással válaszol.

És akkor következzen pár kép a szombati nagyeseményről.

A menyasszony, önmagához nagyon illően, felrúgta a fátylas konvenciókat és egy stílusos ruhához, kiegészítőként kalapot választott (meseszép volt):

És Hunor éjszakába nyúló táncai különböző partnerekkel és különböző kiegészítőkkel: