Régi adósságomat törlesztem most, leginkább magamfelé. Szeretnék bemutatni Nektek pár kedvencet, akiket talán már ismertek-szerettek is, és akiket nagy szeretettel mentek el a virtuális füzetecskémbe.

A sort kezdeném Nanival, aki a veleszületett kreatívságát kihasználva, előbb a saját kislánya babaszobáját álmodta meg, majd később barátok-ismerősök kérésének eleget téve, dekorációs hungarocell figurák gyártásába fogott. Eddigi munkái ITT találhatóak, kérésre bármilyen méretben és színösszeállításban vállalja a kedvencek elkészítését, jutányosan- rövid határidővel. (már amennyire egy 14 hónapos cserfes mellett működhetnek a határidők).  A gyerekek karácsonyi ajándéka ITT található, de a gyerekszobánk kaotikus állapota miatt még zacskóban hevernek, ám ígérem, amint legalább az egyik méhem gyümölcse birtokba veszi a szobáját, dekorálom-fotózom-pótlom.

A lakberendezés vonalán haladva említeném meg az alábbi oldalt is. Hosszú időn át el lehet veszni a honlapon, így már tudom, miként fogom létrehozni a fotós álomfalamat a gyerekek képeiről az étkezőben, a mifotóinkból a hálószobánkban, de ugyancsak ötleteket meríthetünk szobaátrendezésből, ha érkezik a kistesó, és virtuálisan még azt is megtudhatjuk, milyen színű lesz álmaink babaszobája, még mielőtt nekiesnénk a föstékkel a valós életben. És már azt is tudom, hogy ezt jövőre biztosan ki fogom próbálni!

Aztán az örök kedvencem: EZ. Imádok a sok szívetmelengető játék közt bogarászni és nosztalgiázni. (emlékeztek pölö erre?) Újra gyereknek lenni...

...majd hirtelen felnőni és nyálösszefutva megkívánni egy kedves bor-barátunk, a csillagszemű borász-szőlész semmivel össze nem hasonlítható frizzantéját.

(és már el is terelődtem a sok rosszról. meg kell tanulnom megkeményíteni a lelkem és csak azok véleményét átengedni a szűrőmön, akik igazán fontosak nekem. csak nehéz. bő 10 év személytelen fővárosi lét után, fájdalmasan nehéz visszazökkenni egy "mindenki-mindekit ismer és mindenkiről mindent tud" közösségbe, annak minden előnyével és hátrányával. nehéz  a hátbatámadások ellen védekezni. és talán nem is kell. )

cucka 2010.11.21. 22:15

Táncház

Huncos nem volt még másfél, Minka pedig számításaim szerint éppen pár napos zigótaként tengette mindennapjait, amikor egy balatoni hosszúhétvégén elkeveredtünk egy táncházba. Hőscincérünk, akkor még aligjárt, mégis hősiesen ropta, kavargott a felnőtt lábak között, zanyja párás szemeitől jócskán körülölelve.

A táncnak ereje van. Emberi mivoltunk hajnala óta ropjuk, örömünkben-bánatunkban, születéskor-halálkor, télben-nyárban egyaránt. Ismerhetünk termékenységi táncokat vagy akár természeti jelenségeket befolyásolni próbálókat. A néptáncnak különösen szakrális ereje van. A magyar néptánc egyesíti a teremtő gondolatot a teremtő mozdulattal, a tettel. 
Talán sosem hittem volna el mindezt, ha nem saját bőrön tapasztalom. Hunorral a pocakomban, a hetedik hónapos együttlétünk derekán volt a lakodalmunk. Sokan féltettek, aggódtak értem-miattunk, hogyan is fogom bírni az éjszakázást, a táncos mulatozást. A menyecske ruhámat egy székely asszony varrta rám nyaralásunk ott tartózkodása idején, 3 nap alatt. Gyönyörű lett, hiszem, minden szimpátiáját és pozitív gondolatát belevarrta.
Éjfélkor kezdődött a menyecsketánc, nem az a kimondottan konvencionális, igyekezték kímélni gömbölyűségemet. Persze a násznép megtáncoltatott, kézről-kézre jártam.  Aztán már csak arra emlékszem, hogy egy szoros (óvó) körgyűrű képződött köröttem, és nagyon hosszú percekig táncoltunk, egyre felpörgetettebben. Dőlt rólunk a víz, pirultak az arcok és egy másfajta tudatállapotba kerülve hömpölyögtünk, vitt a lábunk, félelmetes energia szabadult fel ott és akkor. A bőröm zsibongásán  éreztem a szeretet védő erejét.
Azt hittem képzelődöm, a boldogság, a kompakt világ teljessége elvette a józan ítélőképességem. Aztán másnap-harmadnap beszélgettem a barátainkkal. Akik benne voltak a körtáncban, mindenki hasonló érzésekről számolt be, az én érzeteimtől teljesen függetlenül. Akik pedig kivülről figyelték, csak azt látták, mintha történt volna odabent valami. Mintha elszakadtunk volna evilágtól egy kis időre.

Ma táncház volt a falunkba. Hosszú évek csöndjét szakította meg a mai. És örülök, hogy a részese lehettem a szervezésnek, hogy a krumplis pogácsám pillanatok alatt elfogyott, jó volt látni a sok csillogó szempárt, rózsás arcot, akik közösséget jöttek építeni. S hogy lesz-e folytatása? Ha rajtam múlik, mindenképpen.

cucka 2010.11.08. 13:05

Talán még emlékeztek...

... a Sok kicsi mozgalomra. Újra itt van és amit érdemes tudni róla dióhéjban: 15 gasztroblogger és 15 szervezet tesz különböző gasztronómiai ajándékcsomag vagy programjellegű felajánlásokat (amíg fény derül rájuk, addig is érdemes szemlézni a tavalyi nagyszerű választékot). A nyereményjáték során a SoSe Közhasznú Alapítvány számára támogatást nyújtók minden 1000 Ft-nyi támogatás után 1 db virtuális sorsjegyet kérhetnek a 30 izgalmas lehetőség közül az általuk választott(ak)ra, amelyeket az akció végén kisorsolunk. ( a támogatottakról részletesebben ITT olvashattok)
A támogatások felajánlása és a sorsjegyek kiválasztása december 1-től december 14-ig lesz lehetséges a Nyereményjáték menüpontban.

Huncos talán valóban megtanul lassanként beszélni. (erről napokon belül szeretnék bővebbet is). Igazi kis farmer lett belőle, reggelente csizmát húz, elmagyarázza -javarészt- a maga nyelvén, hogy hová megyünk, mit csinálunk, egész nap dumál, általában ugyanazt mondogatja egész nap:  vává hámmá (kutyákat etetni), , kuku dudá (tyúkok tojtak-e), cicá hámmá (cicák etetése), lúny kislúny? (megnézni, hogy születtek-e új kisnyúlak), Pici é Poci hámmá (a kecskéket megetetni). Aztán répa-répa indulj, én fa, Nina fa (meg kell nézni a kertben a répákat, konstatálni, hogy már nincsenek, aztán továbbsétálva meg kell állapítanunk, hogy már nincsenek levelek sem a fákon), majd ezek után bejöhetünk ozsonnázni. Jókedvében danolász, úgy tűnik használt a megöntözés, a bocibocitarka klasszikus első sora után, megtartva a jól ismert dallamot, mindent megénekel. (a hugát, a pelenkatartalmát, az aktualitásokat...). Másik nagy kedvence az Erdő-erdő-erdő. Az véletlenül nekem is.
Este beszélgettünk a karácsonyról, a születésnapjáról, a Mikulásról. Hogy el kell mondania nekünk, hogy mit szeretne, és mi majd tolmácsoljuk az illetékeseknek. Szülinapra dvágyvá tortát kér (autós torta), a Mikulástól dvágyvá-ért brusztol (szintén autó), és a főajándékot a Jézuskának tartogatja, azonnal rávágta, hogy dvágyvá, majd gondolkodott pár másodpercet, és hozzátette jó dvágyvá. (valami menő verdát óhajt, úgy pasisan...)

KicsiHugi pár éjszakája nagyonsokszor ébred, számát nem tudom, de azt igen, hogy keserves felsírásai vannak, amik pár korty langymelegtől rövid időn belül megoldódnak.

Hunor továbbra is nagyritkán alszik napközben egy-egy órácskát, Hugi egyszer, én lassacskán zombivá váltam. És akkor jön Huncos, hogy táncolj, ama (Alma zenére kell táncolnunk), és mi mindannyian kitáncoljuk a kitáncolnivalónkat, és hangosan röhögünk, meg lehuppanunk egymás hegyén-hátán a földre és még mindig nevetünk, már magunk sem tudjuk, hogy min, de feltöltődünk és erőt kapunk valahonnan.

Ilyen zenés-táncos-mulatós napokat élünk.

cucka 2010.10.17. 22:34

Gyurma 4evör

Hunor imád gyurmázni. Legalábbis ő az anyag atomjaira tépését  érti ezalatt.

Minka imádja fölcsippenteni majd viharos sebességgel szájbatömködni a földön fellelhető bárminemű maradványt.

Én gyűlölöm percenként kissöprű-lapát kombinációval körbetáncolni gyermekeimet és ronggyá gyűrnöm az idegeimet azzal, hogy a nagyonolcsó gyurma mely alkotórészétől szenvednek maradandó károsodást a gyermekeim.

Így eldöntöttem, igen a fogyasztói társadalom prominens képviselőjeként, beszerzek egy agyonreklámozott jófajtát. Aztán előbújt az ökomami énem (vagy ha úgy tetszik a sóherebbik felem), és elkezdtem kutakodni a  neten a biomassza után. Több receptől gyúrtam az alábbit, és azóta órákra nyugodalmam van: a fiam különböző ízesítésű pizzákat és ipari mennyiségű sütiket gyárt naphosszat. Valamint csigagyárunk van,  de készülnek kerékmintás lapótyák is, a massza pedig nem ragad, nem morzsálódik, nem szárad ki, kellemes tapintású, és pár perc alatt elkészíthető, minimális befektetéssel. És minden összetevőjét ismerem, ergo egyék, ha ízlik nekik.

Hozzávalók:
- 20 deka liszt
- 10 deka só
- 1 evőkanál olaj
- 1 zacskó citromsav
- 3 deci víz

A hozzávalókat egy edényben fakanállal összekevertem, majd feltettem főni. Folyamatos kevergetés mellett (hamar besűrűsödik!), 2-3 percig melegítettem, majd a konyhapultra kapartam és hagytam kihűlni. Ekkor az állaga miatt még nem volt sok bizodalmam a sikeremben, de kb 10 perc múlva, amikor már kézlangyosra hűlt, könnyedén átgyúrtam és létrejött álmaim gyurmája. Azóta kiscsaládunk 0-24-ig alkot. Tetszik. Nem szárad ki, könnyen formálható, puha, nem törik, nem repedezik. Szeressük.

És azóta Hunor is formáz és nem tépked.

Legközelebb színesíteni fogom ételfestékkel vagy kakaóval (bár akkor ezek itt ketten megeszik...)

(öööhm, a lábast illik beáztatni...)

Mehettünk volna kirándulni is akár. Vagy tevékenykedhettünk volna a ház körül. Vagy papucs orrán pamutbojt. Ám mégis a csöndes benti foglalkozás mellett döntöttünk, főként, hogy 1. föl kellett számolni a kertben még fellelhető babot, karalábét, körtét, zellert; 2. már a reggeli kisbevásárlás alkalmával  eldöntöttem, ma nem mászkáló-napos hangulatban leledzek, sokkal inkább láblógatós pihenősbe. (halljátok, vasalnivalók?)

Először segített a kisszakács babot aprítani, sárgarépát-karalábét rágcsálni (és értelmesen mosolyogni...) :

Aztán elővettük a még sosem próbált vízfestéket, kicsit nosztalgiázva beszereztünk egy trendi retró viaszosvászon terítőt (Hunor választotta a mellettünk-működőből, szó, mi szó elég extrém darab a szeccesszióra emlékeztető gyümölcs-áradatával). Hunor hihetetlenül kiváncsi volt a festékre, befogadó volt, kivételesen türelmes és érdeklődő, így 4 lapnyit telerajzolt magaválasztott mintákkal és színekkel. Ezt se gondoltam volna pár héttel ezelőtt! És még egy félórányit gyurmázott is. (azt csak zárójelben említem meg, hogy aztán fél órán keresztül tüntettem el a gyerekszoba egész területéről a mm-esre tépkedett gyurmamorzsákat...).

És ím az alkotásai, a bal alsót faként nevezte meg a többire halandzsanyelvet használt. Ami elsőre szembetűnő, az a balra-húzás, a bal felé dőlés minden rajzon. A készítési sorrend pedig bal fölső, jobb fölső, bal alsó, jobb alsó.

Update: azt mondta a zuram, hogy neki a balfölső kép fekete foltjaira kutyát mondott a kölök.

cucka 2010.09.17. 13:04

Más szemüvegen át

Mindig megfogadom, ha történik valami, ami a mi életünkben az adott pillanatban mérföldkőnek minősül, azonnali hatállyal dokumentálom, mert különben... Mert különben átértékelődik, megkopik a fénye, egész másnak tűnik ráaludva jópárat.

Így jártam akkor is, amikor kedves blog-barátom megkért, hogy írjam meg a császár utáni szülés élményemet a honlapjára. A pillanat hevében úgy gondoltam, hagyom, hadd csillapodjanak az érzések (9 hónapja csillapodnak...), kerüljenek a dolgok a helyükre, úgy könnyebb, de ma már tudom, nem lett volna szabad ennyi ideig húznom, mert idebent nekem nagyon fontos és értékes maradt minden pillanata annak az éjszakának, de már képtelen vagyok azt szavakba foglalva kikommunikálni.

És így jártam most is, Huncos első ovi napos rápróbálásával. Voltak pillanatok, események, érzések és érzetek, amiket akkor és ott eszement fontosnak gondoltam, ám mostanra beépültek, elsimultak és vesztettek fényükből.

Hunor hozta a várt formát, beilleszkedett, nyitott volt, mindennel és mindenkivel barátkozott-játszott, egészen addig a pontig, amíg észre nem vettem rajta a fáradtság első jeleit. Amíg Hunc ezerfelé, addig a csoporttársai engem vettek körül, játszottak velem (cirka 16 feketekávéval itattak meg), babáztak Minkusszal, de vittem pisiltetni is a pöttömöket, orrot is töröltem, és az ott töltött 3 egész óra után, miután már összefüggéstelenül és hatásszünetekkel beszéltem, megállapítottam, hogy emelem kalapom az óvónők-tanító- és tanár(nők)ok előtt. Meg azt is, ha valaha pályát módosítok, inkább  gépszalag mellett bármit, mint 15-20 óvodáskorút.

Volt egy kedves jelenet is, amikor Huncos nem tőlem kérte a litylity-ét, hanem a gondozónőtől (így hívják?) kért vizet. És együtt megkeresték a csodaszarvas jeles poharat. Én pedig igyekeztem jó mélyre fúrni az arcom a kismici nyakába. És akkor odajött egy ötévesforma szöszke kétcopfos, bemászott az ölembe, maga felé fordította két pöttöm tenyerével az arcom, belekényszerítve, hogy a szemeibe nézzek, és ezt mondta "nincs baj, nem szabad sírni"... ugye nem kérdés, hogy kigurultak azok a vacak, visszafojtott cseppek...

A fáradtságával egyenes arányban vadult meg az én szépfiam, és röpke pár perc alatt jutott el abba a módosult tudatállapotba, amikor szétcsapott maga körül (óvónéninek is jutott belőle, én meg persze földalásüllyedtem megsemmisülten, ahogy az ilyenkor meg van írva...), és már senkirese volt hajlandó hallgatni, csak rám.
Hazajöttünk, átbeszéltük, megebédelt és órákra kidőlt. Tetszett neki, emlegeti azóta is, menne már.

Óvónénivel átrágtuk a kényes pontokat, -amikről, mint kiderült, csak számomra voltak kényes pontok-, Jutkanéni szerint éppenhogy normálisan viselkedett, ergo nálunk nem nagyon van szükség beszoktatásra (ottüléses, napokon át tartó folyamatra), korához képest érett és okos fiam van, aki hamar átlátta, hogy óvónéni a potenciális ellenfél, azaz ő veszi át az én szerepemet a délelőttjeibe. Valamint az is kiedrült, hogy amíg én elláttam Minkuszt, és megsétáltattam az ovi parkban, addig Hunor meseszépen minyelvünkön kért inni-enni-játékokat, tehát egyre egyértelműbb, hogy a babanyelve nekem szól. Jutkanéni szerint erős köztünk a kötődés, de ez éppenígy természetes és egészséges is. Jókor megy oviba a kicsiszarvasom.

Hát akkor van egy harcos óvodásom, aki január elejétől rendszeres tagja a Holdacska csoportnak. demegnőttélkicsikém....

Kezdem az előttével. Most nem kezdenék bele, hogy miért, de pár napja heves késztetést érzek egy új farmer megvásárlására. Talán nem is lett volna mindez annyira fontos, ha mondjuk az első boltban sikerül magamravalót találni. És mondjuk válogathattam volna a lehetőségek között. De nem így történt. Sőt, ma egy madárcsontú hamvas 19-es eladóleányka nem átállotta szemrebbenés nélkül a képembemondani, hogy most nem divat a 30-as naci méret, gyakorlatilag senki sem keresi. (Ööö, esküszöm nem divatból hordok ekkorát, boldogan elővenném a pincemélyére csomagolt 27-eseimeit, ha mondjuk  beléjükférnék.)

Bolt boltot követett, amíg a többiek -egyre türelmetlenebbül- rótták a kisvárosi köreiket,  aztán az egyik nagyondrága farmert árusító üzletbe végre a kezembe akadt egy 30-as, ami ráadásul az 50 %-os leértékeltek között pihent, egy gyors magamrarángatás után tökéletesnek ítéltem. A kasszánál a bűvös 25 ezer hallatán majdnem dobtam egy hátast, az itt dolgozó, szintén 19 éves leányka hebegve-habogva kerekített 20 ezerre, ekkor megemlítettem, hogy én ezt az 50 %-osok közül ragadtam ki, ő keresgélte a valódi árát, majd rábeszéltem megegyeztünk, hogy mivel nincs több ilyen méretű, ez tuti utolsó darab, tehát féláras. Megszereztem, elviharoztam. Remélem, nem leszek kiplakátolva városszerte, mint közveszélyes bűnöző. (még a  blokk elütött kijavítását sem vártam meg, sőt jobban belegondolva a blokkot sem...)

Szülői: hátöööö... az óvónéni első találkozásra szimpatikus volt. És most másodikra is. Megnyugodtam. Bízom bennük és tudom, hogy jó kezekbe adom lelkemből szakajtott magzatomat. 13 anyuka ücsörgött a pindur székeken és ismerkedett össze -az óvónéni kreatívságát dícsérendő- játékos módon. Aztán röviden bemutattuk gyermekeinket. (minden anyuka meggyújtott egy gyufaszálat és amíg az leégett pár szóban össze kellett foglalnia a gyermeke számára fontos tulajdonságait. Érdekes volt más szempontokat tapasztalni, tanulságos volt, hogy más anyák mennyire más oldalról tapogatják ki a gyermeküket... ) Aztán jött a számomra új szint: felnőtt nők a szemem láttára könnyhullatásig voltak képesek azon vitatkozni, hogy a gyereküknek mi legyen a jelük.  (Két anyuka is szerette volna ha a gyermeke tigris lenne, annak ellenére, hogy nem volt tigris jel a választható jelek között, végül az egyik anyuka lemondott róla és kérte a szitakötőt, ami nem mellesleg szintén nem szerepelt a használható jelek között, mire a másik anyuka közölte ő nem csíkos tigris akar lenni, hanem rózsaszín. Én ennél  a pontnál kezdtem el keresni a kandi kamerát...)

A mi jel választásunk kurtafarkúra sikeredett, ugyanis az óvónénik már konkrét ötlettel vártak, hogy Hunornak szakrálisan a szarvas kell a jele legyen. Én meg rábólintottam. A zuram azóta is azon röhög, hogyan fogok visszaforduló szarvasokat (mer persze, hogy csodaszarvas dukál a kölöknek), hímezni a Huncos ruháiba. Én nem röhögök. Gondolkodom.

A lelkem megnyugvásra lelt. Nem kell semmivel sem sietnünk. Jövő héttől elkezdjük a heti 1-2 délelőtti bejárogatást-játszást, ha működik, ott is hagyhatom 1-2 órára.  Úgy érzem, még nem tudom teljesen odaadni őt. Az óvónénink azt mondta, nem is kell. Érezni fogom ösztönösen, hogy mikortól lesz ez jó mindkettőnknek, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor otthagyom nyugodt szívvel. Akkortól viszont következetesen kell viselkednem. De addig semmit sem kell siettetni. (még a szobatisztaságot sem, a mackó-tisztaság is majd egyik pillanatról a másikra megoldódik, akárcsak a kisdolgok) Kitűztük a januári kezdést, de ha mégsem menne sincs baj. Szerencsére ráérünk.
Nem tudom, hogyan kellene ennek igazából működnie. Azt érzem, hogy ez most jó így. És mivel az elmúlt évek alatt igencsak ösztönösen, a megérzéseinkre hallgatva éltünk-neveltünk, most ezt érzem hozzám közelibbnek, humánusabbnak.
(és akkor dióhéjban idekívánkozik a magam története: 3 évesen rápróbáltunk az ovira. Akkor még nem volt beszoktatás, mély víz volt, bedobtak, rövid búcsúzkodás után Anyu otthagyott. 3 teljes napon át ordítottam-sírtam menetkor-ottlétkor-hazajövetelkor. A mai napig emlékszem erre a 3 napra. Anyu nem vitt többet oviba. Eltelt egy év és önként jeleztem, hogy menni szeretnék. Erre a napra is tisztán emlékszem. És imádtam az ovit. Pontugyanazt, ami ellen előző évben minden idegszálammal tiltakoztam. )
Jó érzés, hogy már most ekkora gondoskodással és odafigyeléssel várják a gyerekeket. Túlzás nélkül állíhatom, hogy ez az ovi személyreszabottan kezeli a beszoktatást és a mindennapokat is.

Persze volr sírás-rívás, meg kaptunk egy jelképes virágmagot elültetendő a gyerek első óvodai napján, és egy-egy szál virágot, annak jelképeként, hogy az óvoda x év múlva ilyen csodaszép virággá növeszti gyermekünket. És rutintalanul nem vittem papírzsepit sem magammal, így könnyeimet diszkrét mozdulattal pottyantottam a pulóverem ujjába.

Föllélegeztem. (vagy csak odébbtoltam a problémát...?)

és igen, ma volt az az első nap, amikor egyik gyerekem sem volt egy szemhunyásnyit sem hajlandó egész nap aludni. Azaz de: este 6-kor Hunor ásítozott, Minka dörzsölgette pillogóit, én *kemény-anya* összecsomagoltam őket és jóóól meghajtottam a játszótéren a kicsiket.

És csakis ennek tükrében fordulhatott az elő, hogy ma este 7 óra 48 perckor már mindenki alszik, és én végre kimenő estés lettem, nincs nyüsszögés-hiszti, éhes vagyok, szomjas vagyok. Kemény nap van mögöttünk, de ha ez az ára, komolyan elgondolkodom az alvásmentesség bevezetésén.

És van még érdekesség a tarsolyomban mára: ez itten egy úgynevezett Minka-virág, ami első ránézésre megtévesztően hasonlít a közönséges Pistikére, ám mégsem az. Legalábbis az atomerőmű melegágyának piacán így hívják.

cucka 2010.07.11. 23:15

Kétgyerekes ruccanás

Míg Pesten éltünk, szükségét éreztük annak, hogy kimeneküljünk hétvégente a nagyváros fojtogató öleléséből. Amióta ideköltöztünk, megszűnt a maró kényszer, jól érezzük itthon magunkat, jó a tűző napon a kertben, jó a teraszon, és jó a hűvös házban is. És ha valami nem hiányzik az életemből, az a kánikulában nyüzsgő embermassza... antiszociálissá váltam.

A szomszédközért eladólánya hetek óta csábít (mindenféle ingyenjegyeket lobogtatva a szemünk előtt a lovagi tornára), hogy a Visegrádi Palotajátékokat látnunk kell, nagy élmény a gyereknek, jó program a szülőnek. Addig hezitáltunk, hogy menjünk-e vagy sem, amíg sikerült a lehető legjobbkor útnak indulnunk a nyári kánikulában, közel 11 óra volt, mire odaértünk. Végigsétáltunk a hosszú bazársoron, előtte megbeszéltük kispasinkkal, hogy egyetlen dolgot kérhet az egész sorról, én bajban lettem volna, csodaszép portékával készültek az árusok. Persze, ő már az első fafaragásosnál kiválasztotta a vállra akasztható puskáját. Ennyit a pacifista nézeteimről. (megjegyzem, a zapjának teljesen más a véleménye erről, szerinte ez genetika és férfijegy és nem titkoltan örül is ennek a militarizmus iránti vonzódásnak...)

Aztán bevetődött agyagozni, és kivakarhatatlan volt onnan és nagyon szép plecsnit készített, visegrédi várasat, amit (ha végre kiszárad), megföstünk majd még szebbre.

Kihasználva a kihasználhatót, hármacskán keképtünk és újra élveztük kicsit az egygyerekes létet, amikor még nem kell ezerfelé figyelni, csak toligatni a babakocsit. Könyvsátraknál csemegéztem (persze magamnak csak egyet vadásztam -by Dius-, bezzeg a büdöskölkök teljes dedikált NagyBandó gyerek- és mondókáskönyv sorozatot kaptak...), apjuk kés szenvedélyének hódolt, Bunci napszemüveget rágicsált teljes átéléssel (az átélés eredménye lett egy jobbfelső új fog, immáron a harmadik).

A lovagi tornára már nem maradt bennünk energia, kocsibavágódtunk és élményekkel gazdagon tértünk haza. (ahol átaludtuk az egész délutánt...)

(ilyen türelemmel viseltetett irányomba a szépfiatalember, amíg én kolozsvári néniktől válogattam asztalterítőt... szavam sevan...)

Előképzés:
- szülj két éven belül két gyereket. (a számok változhatnak, a lényeg, hogy ne legyen köztük egynél több a különbség)
-  a gyerekágy alatt dobozolj-dolgozz-költözz-kezdj egy teljesen ismeretlen szférában új életet, akkor, amikor amúgy is minden labilis és ingatag és sötétben tapogatózva próbálod megtalálni a helyed immáron egyik kicsi, másik pici-vel, két(három)gyerekesként

Alapképzés:
- olvass sikertörténeteket, külön ajánlatosak a rózsaszínfelhős bababüfis blogok, ahol minden klapfol, mindenki mindenkit szeret, a lakás legeldugodtabb pontjáról is enni lehetne, úgy ragyog a tisztaságtól. Ettől még nyomorultabbnak érezheted magad, hiszen te még mindig az előző gyerekágyra/a kúszó-mászóra/a mindent elérő-lepakoló elsőszülöttre fogod a mindennapi káoszt/rumlit/rendetlenséget.

Középszint:
- próbáld meg elhitetni magaddal, hogy tulajdonképpen te teljesen jól érzed magad a szemétdombod tetejibe ücsörögve, sőt gyárts ideológiát is hozzá (pl a rend a kisemberek mániája, de a zseni a káoszon is átlát). Amennyiben váratlan látogatód akad, foghatod a csapnivaló éjszakákra, de ezzel bánj csínján: kétélű fegyver, hamar visszaüt és gyermeked valóban megörvendeztet pár bulizós éjszakával.

Emelt szint:
- omolj össze, borulj ki, zuhanj magadba és végre lásd be, hogy egyedül képtelen vagy tökéletes anyának (napi két szabadtéri programmal, állandó készültségben), kívánatos feleségnek (kb egy óra ráfordítás), ínycsiklandó ételeket feltálaló háziasszonynak (alsóhangon egy óra ez is), és lelkes háztartásbelinek lenni. Vagdosd a férjedhez felturbózott és megtépázott egód összes galacsinját, a nyomaték kedvéért pár sohabenemváltott ultimátum is becsúszhat halkan, kétségbeesetten, könnyekkel bőven átitatva. Úgy hitelesebb. (dögöljön meg a szomszéd lova is elv alapján)
A kialakult patt helyzet is tökéletes időhúzásos alibi.

Felsőfok:
- tedd félre összes ellenérzésedet az idegenkezűséggel kapcsolatban és szerezz be heti egyszerire egy Julit, aki megértő vagy legalábbis úgy tesz, és ügyeskezű és aki első ottlétekor 8 óra alatt csillogóvá varázsolja az otthonodat. Míg ő elsikálja a többéves festéknyomokat is a családi házba behordott koszt is, te nyugodt szívvel koncentrálj csak a gyermekeidre és  játsz velük, építsétek meg a 48. lego garázst a kisautóknak a kétésfelessel és közben hábrüzz a félévesnek. És nevessetek sokat. Töltődj fel belőlük. Hiszen miattuk maradtál otthon. Értük. És ezekért a felszabadult pillanatokért.

Posztgraduális:
- szerezz heti egyszerire egy Jutkanénit is a hátsó őserdő veteményeskertté varázsolásért. Így már valóban csak az élvezetekért kell kimenned a kertbe (pl.málnaszedés), tyúk etetés és kalandos tojásgyűjtés az aprótalpúnak. (kis túlzással egy újabb szabadtéri program).
Este finom étellel várd a fáradt urad, bújj szorosan mellé és adj hálát azért, hogy teljes és boldog az életed. Hogy pont olyan, amilyenről kislánykorodban álmodtál.

(ez a cukormázas bejegyzés a rossz napokra íródott)

cucka 2010.06.17. 22:46

Hun(Mink)babának Hunbaba

Kedvenc nyálcsorgatós meitai-os oldalam játszani hív. Éppenhogy nem csúsztam még le róla, és bár van már pár igen tutkó hordozóeszközünk, ez is valami olyasféle szenvedély, mint a nőknek a cipő/táska/ékszer/kozmetikum (megfelelő rész aláhúzandó) : sosincs elég belőle ahhoz, hogy ne essünk szerelembe egy újabb iránt.

Hm. Ebbe a korondi tulipiros mintájúba nagyon bele tudnám képzelni Minkeszt, akárcsak ebbe a csodaszarvasosba Huncost (bááár, elképzelhető, hogy hoszasan már nem időzne benne):

Ismét a szülinapos ajándékoz, Márti egy csodaszép hordozót sorsol ki holnap a jelentkezők között, játékszabályok és részvételi felvételek ehelyt találhatóak.

cucka 2010.06.09. 18:50

Büszkeségem

... avagy egy történet arról, hogy bár (nekem még) kicsi és még mindig nembeszél, azért már mindent ért és tud nagyon is felelős döntéseket hozni

Vasárnap, amikor nálunk tetőzött a Duna, és már bizonyossá vált, hogy eléri a veteményest, és a tyúkjaink is lábat moshatnak, a környék rutinrókáit megkérdeztük,  mit tegyünk. Ők azt ajánlották, mentsük a menthetőt, azaz ami termény beért, ássuk ki. Húztuk-halogattuk, valamifajta csodában bízva, talán mégsem... hiszen ez volt az első évünk itt, az első kétkezi munkánk látható eredménye... (és akkor mit érezhettek azok, akiknek életük munkáját vitte most el a víz?!...)

Estig halogatta a másikfelem a munkát, szürkület volt már, Hunor hullafáradt, esett-kelt, nyüsszögött és már semmise volt jó. Ekkor megkértük, döntse el mit szeretne: kimenni kiásni a hagymáinkat-retkeinket ("katykaty"), de akkor ez most nem játék, hanem komoly munka és nem lehet közben rinyálni, vagy meggondolni magunkat,  menteni kell a menthetőt, vagy pedig bejön velem vacsorázni, fürdeni, mesét nézni? Az apja mellett döntött. Besötétedett mire végeztek. A fiúk sárosan, maszatosan, szúnyogok által bőven összecsípve érkeztek.  Hunor igazi férfi módjára lehajtott egy nagy pohár bodzaszörpöt, és kb 5 perc múlva elaludt fürdés és vacsora nélkül. Ennyire fáradt volt.
Aztán az apja mesélte, hogy felelőssége teljes tudatában húzkodta a retkeket és pakolgatta a motorhoz kötött kisdömperre a terményt és cipelte a házig. Egyetlen szó nélkül. Keményen dolgozott. Akár egy férfi.

(Ez itt a kert! a kutya-málnabokor mögött van a veteményesünk)

És azoknak, akiknek nem sikerült ennyivel megúszniuk most segítség kell. Minden fórumon érkezik a segélykérés, érkeznek a döbbenetes és torokszorító képkockák-videók. Aki megteheti, keresse meg a módját és meggyőződése, hite szerint választva tegyen értük. Mert most szükség van minden segítő kézre, minden telefonhívásra, minden támogatásra.

1752 Nemzeti Segélyvonal

1749 Vöröskereszt adományvonal

Duna Tv az árvízkárosultakért

Magyar Református Szeretetszolgálat

Elmaradásaim akadnak bőven, így a kényszerpihenő alatt rekonstruálom az elmúlt időszak említésreméltó eseményeit.

Minka pelenka dermatitisze: Kezdődött egy enyhe pírral, betudtam a fogzásnak. Folytatódott egy erősebb pattinkással, azidőtájt szintén fogzottunk, akkor éppen fej-fej mellett. (sajnos, mindketten eredménytelenül). Ekkor már elkezdtem komolyabban foglalkozni a dologgal, bevetettem házi vindexünket, a mindenrejó sudocrem-et. Látszólagosan jobb lett, lokalizálódott a pír. Aztán valahogy kifutott a kezemből a gyeplő, hiába levegőztettem, pelenkátlankodtattam, amikor csak lehetett, végigkentük dottore telefonos segítségével mindenféle létező csodaszerrel (neogranormon, ezüst kolloid, fúvókás aloe vera, kék kenőcs, nivea pelenakiütéses krém, még a házipatikás diznyóhájas balzsamot is bevetettük, látszólagosan mindig kicsit jobb lett, hogy aztán még rosszabb legyen).

A viharos végkifejlet szinte egyik pelenkázástól a másikig történt, egészen pontosan egy délutáni alvás alatt. Szétterjedt, levált a bőre, eleven és bűzlő undormánnyá vált. Ekkor már sejtettem, hogy nagy a baj, pár éves szakmai gyakorlattal mögöttem nem volt nehéz kitalálnom, hogy a nedves-fülledt pelus igazi melegágya a gombák elszaporodásának. Dokink éppen nem összeegyeztethetőkor rendelt és ekkor eszembe jutott Katáék nem olyan régi hasonló szélmalomharca. Ők bőrgyógyászaton végezték, dettó ugyanezzel a kórképpel. Szerencsére megőrizte a titkos receptet, és még el sem készült a patikában a kevert krém, már sikerült is elcsípnünk a dokibát, aki látatlanba is ezt a kencét ajánlotta, kiegészítve egy kis Castellani oldattal. (nekem erről mindig valami romantikus olasz étterem képe villan be, pedig a maga profán valójában ez a gyorsító gombaölő). A terápia része a pelenkátlankodás (szellőztetés), ami azért tud vicces szituációkat okozni, Minka is képes többrendbeli macik után, szabadlevegőre is ereszteni boldog macicsapatokat, amelyekbe tokától bokáig belefetreng, éppen azalatt a kettő perc alatt, amíg én hanyag-anya ellátogatok oda, ahová most éppen magányosan járok, a fiam már unja, a lányom meg még nem tud utánam jönni.
Villantjuk is nap felé, szigorúan orvosi utasításra  a napról-napra egyre szebb területetet, ebből is adódnak mókás helyzetek. Legyen annyi elég, hogy újabban újraélhetem a régi szenvedélyem, naponta többször is átöltözhetek.
Föllélegzünk.

Hanna széklete: Aztán volt az óvodalátogatás utáni fosós-hányós, családunkat kiütő kis finomságunk, aminek egyetlen hozadéka maradt: Huncos közel egy hónapon át csatornát megszégyenítő, penetránsan bűzlő macikat rakott, naponta többször. Kihasználva kapcsolataimat (értsd bepuncsolva a volt főnökömnél), beutaltam egy széklet parazita és tenyésztéses vizsgálatra a cuccost. Átvételkor mindenki hümmögött, hogy húha ez ám a fogás, tuti pozitív, meg, hogy mennyire nem normális állagú-színű-szagú (kispiros tégely híján fecskendőbe gyűjtöttem), itthon tippelősösdiztünk, szerintem Campylo pozitív lesz, apjuk szerint csak egy laza  Salmonella hordozóval élünk egy fedél alatt. Persze, mindkettő be- és lejelentés köteles, tehát már előre szerveztük miként fogjuk agyonszűrni családunkat.
Eltelt egy nap és hív a volt főnököm: a parazitológiai vizsgálat ugyan negatív lett, de a következő napra hótziher, hogy kinő valami belőle.
Másnap érkezik egy szűkszavú sms: minden negatív. Ekkor felhívtam, hogy mégis hogy is van ez, mert oké, örülök én, hogy negatív,  de mégsem érzem ott belül, teljes meggyőződéssel azt, hogy valóban nem hordoz semmit ez a kölök. Azért, mert biztos vírus. Talán rota- érkezik a válasz. (szerintem meg biztos nem, mert még a tünetek sem olyanok voltak, és a negatív eredménnyel egyidőben teljesen meg is szüntek). Nem vitatkoztam.

Eztán megérkezett az írásos eredmény is, mely szerint: P. Hanna, másfél éves (???), normál bélflórával rendelkezik és nem tulajdonosa semmilyen parazitának.  Föllélegzünk?!

cucka 2010.05.09. 16:10

Szeretetnyelven lavírozva

Azt mondják az okosok, az emberek öt féle képpen mutathatják ki szeretetüket, azaz 5 féle szeretetnyelven kommunikálhatnak egymással: 
1. elismerő szavak
2. minőségi idő
3. ajándékok
4. szívességek
5. testi érintés

Továbbá azt is mondják az okosok, hogy ha egy gyermek szeretetteljes és boldog családban nő fel, teli szeretettankkal indul neki az életnek. Meghogy minden embernek más és más ez a kommunikációs csatornája és ismernünk kell annyira  barátunkat-házastársunkat-gyermekünket, hogy a megfelelő szeretetnyelven kommunikáljunk vele. (értsd én pl halálba gyömöszölném szeretetemben Huncost -ezzel el is árultam, hogy az én szeretnyelvem a gyermekeim felé az 5-ös-, de neki banyek sokkalta többet jelent, ha elmegyünk együtt motorozni, vagy mellécsücsülök a szőnyegre és elismerő szavakkal dícsérgetem épülgető legotornyát -1-es és 2-es kombinációja. Kompromisszumot kötve, szőnyegen ülve csenek el egy-egy Huncpuszit tőle...)
Vannak emberek, akik nehezen ismerik fel a saját szeretetnyelvüket, részint azért, mert olyan légkörben nőttek fel, ahol mindegyik nyelv használata mindennapi  és természetes volt, részint, mert sosem érezhették szüleik szeretethálója nyújtotta biztonságát.

Kétkedve vettem a kezembe a fenti könyvet, olvasatlanul is, egy újabb amerikai hogyan neveljünk még láthatatlanabb gyereket? műfaji csoportba soroltam. Kellemes meglepetés ért, sok mindent egész más megvilágításba helyezett. Egyelőre tapogatózom, de egész működőképesnek tűnik a dolog. Bár eddig is minden alku tárgyát képezte kiccsaládunkban, most már legalább tudatosan csináljuk. (ha megengeded, hogy leszívjuk az orrod, utána bemegyünk játszani az építőkockával; ha elpakolod a játékaidat, kérhetsz valamit a kisboltból). Kicsit úgy érzem, egész hatásos fegyverre bukkantam.

Most már csak türelmet kérek azokhoz a pillanatokhoz, amikor a vörös köd mélyen elborítja az összes általam ismert szeretetnyelvet.


Már keresem a tolerancia növelésére vonatkozó szakirodalmat.

cucka 2010.05.05. 17:19

Ezüst-kolloid, te édes!

Családunk egészségfelelőse Huncom Nagyija. Valószínűleg tőle örökölhette a Zuram is a bogyóbekapkodásait, bár ő abszolút hektikusan teszi, ha a baj már az ajtón kopogtat, pánikszerűen magábatömi az itthon fellelhető össz vitamin- és táplálékkiegészítőt. És közben látványosan haldoklik. Úgy férfimódon.
Hosszú hónapok (talán már évek is?) óta HuncNagyi gondoskodik Huncos megfelelő vitaminpótlásáról (gondos anyuka imidzs most messzehuss), hol ezzel, (bár ez sajna nem ízlett a fiatalmembernek) és hosszú ideje bizonyos időközönként beállít egy-egy üveg ezüst-kolloiddal. (bővebben a használatáról itt olvasható)

Sajnos elég trehány vagyok, sokszor sok mindent addig odázgatok, míg végül a feledés jótékony ködfátyla örökre belengi. Vagy legalábbis addig, amíg valaki nem figyelmeztet-szembesít a restanciáimmal. Pontosan így vagyok a gyógyszerek-vitaminok -kúrák precíz végrehajtásával is. Mindig elfelejtem. Ezért nincsen pölö hálivudi mosolyom sem. Mert rendszeresen elfelejtettem esténként a fogaimra aplikálni a két hét időtartamú, fogfehérítő csíkjait.

Az ezüst kolloidról számtalan pro- és kontra vélemény található a világhálón. Nem szeretném hosszasan elemzgetni, de az utóbbi hónapokban rákaptam a napindító reggeli kupicára belőle. (csak zárójelben vallom be, annyira felhalmozódott az itthoni készlet, hogy már számomra volt vérciki...) Megérkezett a szokásos 4 hós elmúlt a gyerek hullik a haj szindróma, így pöppet még az adagomon is emeltem. Persze majomkorszakát élő Huncmaci reggelente csatlakozik.

Hogy emiatt-e vagy sem, kitudja?! A család egyik része továbbra is dögrováson, én kis szédelgéssel-émelygéssel úgy tűnik megúszom (kopp-kopp). Ezt is inkább csak az éjszakázásoknak tudom be. Hunor is túl van a nyavalyán, viszonylag kis hőemelkedéssel átvészelte. Csak a  két renitens, ezüst-kolloid-nemfogyasztó szenved cefettül. Zapjuk hangja vetekszik Dártvéderével, ha számkijelzés nélkül telefonál, elsőként valami mániákus suttogóra gondolok, ha beleszól. Minus lázban ég, elég félelmetesen levihetetlenbe. Az orráből dől a cuccos, 5 percenként szivornyázom a  véres, masszív széplányokhoznemillő undormányt.

Azt hiszem, nekünk még nem is voltak igazán betegek a gyerekeink. Anyaszívnyomorgató érzés, hogy érdemben nem is tudok segíteni rajtuk...

cucka 2010.05.05. 11:37

Álmomban már

(Fél)álmomban már megírtam ezt a bejegyzést egy jó ideje. Arról volt szó benne, -persze sokkal frappánsabb köntösbe bújtatva-, hogy eljött az idő, amikor már valami másra vágyom. Amikor már nem csak a gyermekeimen keresztül látom a világot. Amikor az én gondolataim is teret kell kapjanak valamilyen formában. Amikor már nincs szükségem annyira a magamutogatásra, az önigazolásokra, a bizonyításokra. Talán mert most egy olyan szakaszát éljük az életünknek, amiben ez napi szinten jelen van.

Sokat gondolkodtam, mit is kellene tennem. Abbahagyni nem szeretném. Magam miatt sem. Mert szükségem van erre a fajta kifelé kommunikálásra.
És vannak napok, amikor egy jó könyv, egy kellemes telefonbeszélgetés, egy nemvárt találkozás elgondolkodtat, magával ragad, kiszakít a mindennapi mókuskerékből. És néha ezt is fontos lenne szavakba foglalni. Így szabad kezet adok magamnak és idefolyatom a saját nem-gyerek irányú gondolataimat is olykor-olykor.
Bízom benne, kellemesen megférnek egymás mellett, hisz ezek is belőlem fakadnak.

Most például egy egy nap alatt kiolvasott könyv döbbenetes élménye alatt állok. (vivát éjszakai virrasztás a kicsik mellett!). Az ismertető elolvasása nélkül rendeltem meg az általam kedvelt írónő újabb magyarul megjelent kötetét. A prológuson könnyek között rágtam át magam, többször le kellett tennem hosszú percekre, nem láttam a könnyeimtől.

"Egy törékeny kislány, egy összetört anyai szív. Egy házaspár mindennél jobban szeretne kisbabát. Nagy nehézségek után végre meg is születik Willow, aki sajnos súlyos csonttörékenységgel jön a világra. Hat éves koráig hetvenöt csontja törik el, még egy tüsszentés is életveszélybe sodorhatja. A család békéjét óhatatlanul is felborítja az állandó riadókészültség: az édesanya előző házasságából származó lánya egyre veszélyesebb módon igyekszik felhívni magára a figyelmet, a korábban boldog életet élő pár összekap minden apróságon, és az anya által elindított kártérítési per alperese pedig éppen egyetlen és legjobb barátnője. A világhírű amerikai bestsellerszerző új regénye megmutatja, milyen könnyen elszakad a szeretetből és öncsalásból, kegyes hazugságokból és elhallgatásokból szőtt háló, és a zuhanás után rájövünk, milyen törékeny az életünk"

Az írónő alaposan körbejárja a témát, minden szereplő bőrébe bújhatunk egy kicsit. Van-e jogunk ahhoz, hogy vallásos anyaként-szülőként visszafordíthatatlan döntést hozzunk, ha már tudjuk, hogy beteg babát hordunk a szívünk alatt? Kötelességünk-e megfelelni a társadalom által támasztott normatíváknak? Élhet-e teljes életet egy olyan kislány, aki egy rossz mozdulattól akár több helyen is összetörheti magát? és élhet egy szülő, egy család így minőségi életet? Mennyit bírhat el egy házasság? és mennyit bírhat el egy barátság? S ha csalódunk, vajon a barátunkban csalódunk, vagy inkább önmagunkban, önmagunk józan ítélőképességében? Kérdések, melykre nem a könyv ad választ, hanem mi saját magunk.

A betegségről és a magyarországi alapítványról még itt olvasható.

Pár éve még hős biciklistaként, tavalyelőtt babakocsi-tologató friss anyukaként, tavaly már hordozósfajtájú mámiként, de minden évben részt vettünk a kritikus tömeg évente megrendezendő figyelemfelkeltő akcióján.

A városi gyalogos babakocsis-hordozós közlekedés még mindig kritikán aluli, ez az igazságtalanul peremre került réteg szenvedi meg legjobban a városi közlekedési infrastruktúra hiányát.

Bár nem fűzök vérmes reményt bárminemű változáshoz, mégis fontosnak tartom, hogy sokan részt vegyenek ezen a demonstráción, gyűljön össze az a kritikus tömeg.  Hátha történnek még csodák.

Gyülekezés babakocsival, gyalogosan, hordozóval április 24.-én, szombaton 15 óra 30 perckor a Kodály köröndön, indulás 16 órakkor, végigsétálva a lezárt Andrássy úton, majd a Hősök terén keresztül megérkezés a Városligetbe. Bicikli-babakocsi-baba emelés pontban 17.30-kor lesz. 

Hajráf Mindenkinek!


 
(további részletek, friss hírek a fotóra kattintva)

 

cucka 2010.04.18. 16:31

Józsika, Józsika...

Kedves ismerőseinktől kaptuk az Apám kakasa című,  klasszikus verseket ápdételő kötetet, melyet előszörre kellő szkepticizmussal és talán egy minimális fenntartással is fogadtam. A kötetben az átdolgozott versikék mellett természetesen szerepelnek az eredetiek is.
Most, hogy Hunor második napja nem hajlandó napközben aludni, és hogy délután 5-re olyan állapotba kerül, hogy esik-kel, majd fürdés utánra már üvöltős magasemtudjamibajúvá süllyed, aktuálisnak érzem és ezáltal folyamatosan dúdolgatom is az alábbi Bóbitából átköltött versikét:

Lackfi János: Kölyök

Józsika, Józsika csápol,
frászkarikán hegedülget,
répapüré dala csendül,
fancsali dob hasa dülled.

Józsika, Józsika bokszol
hasba püfölve a Holdat,
az heherész, puha gombóc,
fény-keze visszapofozgat.

Józsika, Józsika majszol,
tök tuti mézzel a hagyma,
sajtos eperfagyin ikra,
s kell csokiöntet a babra.

Józsika, Józsika alszik,
fortyogi katyvasz az álma,
zöld egerek, lila macskák:
tömve szöszükkel a párna.

 

Most már csak Józsikázzuk házi divatdiktátorunkat, aki tökéletesen ötvözi a fején viselt bolhanyakörvet reklámozó kutyakendőt a valamelyik bulvárszaklapban ajándékként fellelhető CombosEdina-sállal. Hősünk mindehhez konszolidált szürke, autós pizsamát választott.

cucka 2010.04.03. 18:52

Eufória

Van abban valami piszkosul felszabadító, amikor a majdnem kétésfélévesed jelzi, hogy pattanj be mellé az anyósülésre, maxi hangerőre kapcsolja a rádiót és fékeveszetten tomboltok a lájk a vördzsinre. Te azért, mert eszedbe jut hamvas fiatalságod, ő meg azért, mert talán sosem látott még ilyennek.

Ennél már csak az tud torokgombócképzőbb érzéseket okozni, ha segíthetsz. Most éppen koraszülött picibabákon. Különösen szárnyaló érzés az, ha ekkora összefogás részese lehet az ember lánya, ilyenkor kicsit a virtuális valóság, kézzelfoghatóan reálissá válik. És bár az árverés lezárult tegnap éjfélkor, a szervezők megtalálták a módját annak, hogy támogatni lehessen bármekkora összeggel is, az ebben a cipőben járókat, egy kifejezetten erre a célra létrehozott alapítvány keretén belül. Csakúgy, mint tavaly, most is lehet vételezni finom sütireceptekkel teli SegítSüti füzetet és idén először a budapestiek vásározhatnak a  varázslatos nevű Marsbéli Boltból is. (részletek a linkeken)

A mai napot ezek után nem is zárhattam volna másképp, mint előbányászva a sokkicsis öntöttvas edényemet, melyet izibe felavattam egy jóféle pácolt tarjával.

Mert adni jó. 

cucka 2010.02.15. 18:09

Töttöröm-töttöröm

Ihlet kicsit most balra el, a való világ magával ragadott, Minkus továbbra is angyallány, békés-csöndes-nézegetős (update: ágyról legurulós... még szerencse, hogy csak egy 10 centis ágykeret+matrac kombóról gurult le ma délután... IronLady, meg sem rezdült... ), Hunor torokreszelős, reméljük megússzuk a megfázásosdival járó dolgokat, közben a délelőtti polcfelfúrás során addig segédkezett, amíg sikerült beszereznie egy jóvágású jobbmonoklit. Ő nem IronMan, sírdogált, szerintem közrejátszik a nyüzüge állapota. 

A hétvégi Szőkeciklonos látogatás jóóóra sikeredett, nosztalgikus-ölelkezős-a-gyereknélküli korra emlékeztető... azt hiszem, az igazi barátságok túlélnek házasságot-gyerekszületést-költözést mindent... túlélik a változó szerepeinket és ugyanúgy módosulnak az övéik is, mindennemű játszmák beiktatása nélkül...

Szombaton kicsit össze kellett raknunk önmagunkat, hiába elszoktunk az ilyen jellegű éjszakai mulatozásoktól. A kedvenc félálom-részem az volt, amikor hajnal 7-kor H&M Fádör azt próbálta elmagyarázni éhező Huncosának, hogy ő ugyanennyi idősen, hagyta a szüleit pihenni, kiment a konyhába, magához vett egy kiflicsücsköt és leült a tévé elé mesét nézni... Kiflicsücsök ugyan nem volt itthon, de kevéske túrórudival kompenzálható volt a fiatalember, aki tényleg leült mesét nézni ezekután.

Aztán, volt a napokban a blogomban egy játék. Aki esetleg lemaradt róla(m), ám fékezhetetlen kedvet érez részt venni a csináld magad ajándékozásban, az bátran tegye meg egy nagyon kedves blog barátom oldalán, akinek az írásait amúgy is jószívvel ajánlom, kismamáknak, anyukáknak vagy olyanoknak, akiket érdekel a dúlaság, a természetes és háborítatlan szülés békés világa. Nagyon sok hasznos és érdekes cikk várja az arra járó kedves olvasót, és Orsi nagyon segítőkészen fogad bármilyen kíváncsiskodót.

Reggel óta szenvedek virtuálisan és fizikailag is egyaránt, ugyanis a Minkaleányka születése körüli időcsúszás most köszön vissza. Nem mennék bele a részleteibe a dolognak, legyen elég az, hogy ismét klasszikus iskolapéldáját tapasztalatom annak, hogy a bürokrácia útvesztőiben nem igazán tudja a bal kéz, hogy mit is csinál a jobb...  én meg, szegény kis szürke eminenciás fuldoklom az általuk generált formanyomtatvány habokban...

Hogy mégis érthető legyen: a Huncos után járó juttatás (gyed), a gyermek második születése napján lejárt. Kisebb gondom is nagyobb volt annál (ha jól emlékszem, éppen nagyon szülni akartam és mindenféle vélt vagy valós jeleket igyekeztem fölfedezni magamon, ennek beköveketkezésére... ), hogy a biztosítási jogviszonyom rendezésével foglalkozzam. Minka születése után többször sikerült beszélnem illetékesnek (hitt) elvtársnőkkel különböző hivatalokban, kapcsolgattak szaneszét, végül megnyugtattak különböző módokon, volt aki szerint 30 naptári napom van rendezni a fentebbemlítettet, volt aki 42 napot emlegetett (elég misztikusan hangzik ez a pontnegyvenkettő), és volt aki szerint visszamenőleg 180 napig intézkedhetek büntetlenül. Ugyanilyen (fél)információkkal gazdagodtam a munkáltató szerepét illetőleg is ebben az egész szappanoperában, így a ma reggelielső koffeinlöket után nekiálltam kitölteni a kitöltenivalókat a szokásos reggeli káoszban, majd tűzokádóként jól elüldöztem a zuramat az nagy Állami Egészségbiztosító Intézménybe. Órák óta szépen ül és vár a sorára. Nem türelmesen. Közben felhívott, hogy sikerült Minkát nevelt lányomként feltüntetnem az egyik paptyíroson. Örülök, ha a reggeli vircsaftba csak ennyit ikszeltem mellé.

Update (látszik, hogy reggel óta írom...): sorrakerült, 180 napom van minden rendezésére, de nem jó formanyomtatványt töltöttem ki, (pedig jajdetetszett az a kérdés, hogy mióta van a háztartásban a jány? telefonos segítség kérése után megtudtam, ez a kérdés nem a születési dátumára, hanem a kórházból hazaérkezésére vonatkozik... ), Zapjuk hoz jófélét, melyet -mint kiderült- nem is én, hanem a munkáltató tölt ki. No, itt újabb gubanc van alakulóban, a cég, amelynél dolgoztam időközben tulajdonos- és könyvelőváltáson ment keresztül, így úgy érzem lesz még pár agysejt-romboló körtelefonom...

A nagy káoszban meg Hunorvirágszál fájdalommentesen kinövesztette a jobb alsó vámpírfogát is, így most már 15 hófehér gyöngyöcske büszke tulajdonosa. (sztem 1-2 napja tehette...)
Minka egyre kevesebbet alszik, étkezések után ébren figyeli a mozgásokat, a nagy okos Bátyuska neki szóló mutatványait (pl. a legújabb: Minka fekszik a miágyunkon, Hunor meg átdobálja fölötte a pinyólasztikat gyöngyöző kacagással... Minka pedig szemmel és fejforgatással követi a lasztik mozgását, néha egy-egy halvány mosolyt is megereszt... szeretem nézni őket...)

Kisesti közös, telefonos, nemelőnyös Minkás (felhívnám a figyemet arra, hogy majd'egyforma krampuszpizsiben nyomultak, nomeg hátteret sem ér elemezgetni, belelógott Családfőnk izmos lába szára...):

Minkára várva, szinte első pillanattól eldöntött tényként kezeltük, hogy bezony, ha semmilyen komplikáció nem adódik a szülés környékén (értsd: természetes úton érkezik a baba, lehetőség szerint gátvédelemmel, mindketten jól vagyunk, különösebb orvosi megfigyelést, illetve kórházi bennfekvést nem igénylünk), és még a nőgyógyász-szülészorvos is áldását adja rá, a szülés utáni pár órás megfigyelés után, mi bizony hazajövünk.

Hogy mit jelent az ambuláns szülés? Számomra átmenetet az otthonszülés és a sima kórházi szülés között. Hiszen, orvosi és kórházi felügyelet mellett, mondhatni biztonságban adok életet a gyermekemnek, ám mégis pár óra múlva már a saját, otthonos légkörben lehetek, a megszokott dolgaim és a szeretteim között. Az ellátás meg... ha a zuramon múlik, azt hiszem klasszisokkal a kórháziak fölött van... Nincs törés, az én megborult kismamahormonokkal teli lelkemben és a tőlem elszakított fiammal való kapcsolatomban sem. Hiszen jelen pillanatig 4-5 egymás nélkül töltött órán kívül, hosszabb időt nem töltöttünk távol... és nem biztos, hogy éppen akkor kellene erre rápróbálnunk, amikor amúgy is hazahozunk egy Hugicát neki... mert persze, biztos kibírná, meg én is, de ha nem muszáj, akkor meg minek?!
Ez a külföldön, már évek óta működő módszer, kishazánkban is létező lehetőség, csak a köztudatba még nem épült be, sőt sokan  még a lehetőség szintjén sem ismerik. Ugyanis: a kórháznak mindenképpen anyagi érdeke, hogy a szülő nőt 3-4 napig benntartsa, ellássa, majd elszámolását benyújthassa az állami intézmény felé.

Miként működik mindez a gyakorlatban? Első körben érdemes a szülész-nőgyógyász véleményét kikérni ezügyben, valamint kipuhatolni a választott kórház hozzáállását az ambuláns szüléshez. Amennyiben az orvos áldását adja rá és támogatja döntésünket, célszerű felkeresni a kórház gyermekorvosát, az ő aláírása és jóváhagyása nélkül, maximum az anyuka távozhat saját felelősségre a kórházból. Amennyiben ő is pozitívan áll a kérdéshez, már csak egy kiskört kell futnunk: a házi gyerekorvos véleményét kikérni, ugyanis, ebben az esetben, a háziorvosnak látnia kell az egynapos babát és neki kell beadnia az első BCG oltást a gyerek 6 hetes koráig, valamint levennie a kötelező PKU (fenilketonuria) szűrésre a vért a pár napos babától. Erről célszerű bevinni egy igazolást a kórházba szüléskor.
Arra mindenképpen számítsunk, hogy amennyiben így döntünk, kisregiment nyilatkozatot kell majd aláírni, melyben a saját felelősségre szóösszetétel többszörösen visszaköszön majd.

Elméletileg mi lefutottuk ezt a nagy kört. A döntés az én kezemben van. Bár az utóbbi idők zaklatottságából kifolyólag elbizonytalanodtam: talán mégiscsak jobb lenne pár napot benttölteni és pihenni, az utánam a vízözön elve szerint...

cucka 2009.10.19. 19:35

Nyaff

Én már nem is emlékszem, hogy ennyire nehezen viseltem volna a Hunorral való uccsó időszakot. Hormon-borulgatásaim is vannak, billegális lelkiállapot, hiperérzékenység és nagyfokú türelmetlenség jellemzi életemet. (szegénydrágajóuram, tudna mesélni...) Az elmúlt napokban nem csak rendszeres méhösszehúzódásaim vannak, hanem konkrét fájásokat is képes voltam mára produkálni.

Éjszakáim zöme azzal telik, hogy igyekszem megtalálni a tuti alvós poziciót, majd mire meglelem, mosdókör következik, és hipp-hopp már hajnalodik is. Nempihentető.

Minka aktív, rúgdos, ficereg, éjjel-nappal, sosem alszik, ennek tudom be a normálisnak mondható méhösszehúzódásokat, dolgozik a rendszer, jól is van ez így. Viszont a mai sétafikkancs közben hívnom kellett Huncom jóidösapját, ugyan kaparjon már össze az utca sarokról, mert elég távol vagyunk az otthonunktól, és bezony hogy erős fájásaim voltak... meg-megállva, gyökkettővel haladtunk kislakunk felé...

A hideg beköszöntével, egyre kevesebb kedvem van róni a környék utcáit napi kétszer 2-3 órában, így valami tartalmas és Hunorlefárasztó program után kutakodva találtam rá a Mazsola játszóházra. Rögvest ki is próbáltuk egy hosszúranyúlt délelőtt erejéig, szívből ajánlom mindenkinek, Hunor percek alatt otthonos csatatérré varázsolta a helyet, én zavartan igyekeztem helyreállítani a rendet (persze sikertelenül), de rosszalló pillantások helyett kedves mosolyokat kaptunk. Hadd játszon a gyerek, hiszen ettől gyerek! A fentebbemlített gyerek huncut vigyorral az arcán, ezt a feloldozást maximálisan ki is használta, aztán Gabinénivel együtt kiflicsücsközött, majd áldomást ittak találkozásukra -csapvízzel. Valamiért azt érzem, nem utoljára jártunk ebben a játszóházban.
Az innen történő hazasétálás alatt kezdődtek a rendszertelen, de erős fájások... még nagyon nincs itt az ideje, így igyekeztem tapintatra és türelemre inteni délután Pelenkási uraságot, és minél többet vízszintesben pihenni. Szerintem csak a hidegfrontra reagál így, Hunor sem szerette sem odabent, sem idekint a hideget.

Így most pihenünk... már amennyire lehet.

cucka 2009.10.10. 11:09

Régiúj addikció

Az ősz beköszöntével, ismét hatalmába kerített a régiúj genetikailag öröklött szenvedélyem. Kötök. Ennek kapcsán bogarászom a blogokat, oldalakat, hogy aztán újfent rájöhessek arra, hogy sok új változás, -az Anyutól örökölt, és a nyolcvanas évek végén megjelent, Divatos kötésminták névvel ellátott zsebkönyv és ilyetén kaliberű társai óta-, nem történt. Ami viszont tény: a fonalak és a kötőtűk varázslatosan megújuló világa elbűvöl és magával ragad. Árban és kreativitásban csillagos ég a határ. 

Minkának keresve valami édibédi kiskötöttet akadtam rá az alábbi játékra: (a képre kattintva és teljesítve az ott található feltételeket, egy különlegesen szép kötőtűkészletnek lehetsz a boldog tulajdonosa, amennyiben a sorsolás Neked kedvez...)

cucka 2009.10.08. 14:40

Szülésznőnél jártunk

Kedd este végül sikerült teljes stábbal (egy élmény volt egy felpörgött, álmos Huncossal 8 magasságában abszolválni a látogatást, párna nem maradt székeken, sőt ultrahangos zselé sem szárazon, papírok szanaszét dobálva tették otthonossá csatatérré a vajúdót és még egy Mekis kajás-zacsit is majdnem sikerült zsákmányolnia),  becsúsznunk a szülőszobára és végre személyesen is találkozni a majdani szülésznőnkkel. A szülésznéni személye engem meggyőzőtt, tapasztalt rutinróka, aki minden eshetőségre felkészülve érezhetően mellettünk áll.

A vele folytatott beszélgetés sajnos már nem volt ennyire édeni. Ráébresztett pár olyan tényre, amikkel én ugyan tisztában voltam, ám igyekeztem mégis nemgondolva rájuk, szőnyeg alá söpörni őket. Átbeszéltük az előző nemszülésemet (a császárt), bár mostanában, már kezdtem elfogadni, hogy én is szültem, csak kicsit másképp. Arra is figyelmeztetett, hogy bár ott aktívkodik mellettem ez a majdnemkétéves, én papírforma szerint mégis elsőszülő nőnek felelek, meg hiszen még nem tudhatom mi vár rám, milyen nemismert érzések, érzetek és fájdalmak keríthetnek a hatalmukat, és azzal sem vagyok tisztában, ezeket miként tudom megélni, átélni, kezelni. Éppen ezért választhatom a könnyebbik utat, azaz kérhetem a programozott császár lehetőségét. (bár ezzel nem voltam tisztában, de minden első császáros automatikusan élhet ezzel az alternatívával!).
Ellenben, ha mégis a természetes szülés menetét választom, tisztában kell lennem annak is az árnyas oldalával: menet közben semmiylen fájdalomcsillapítást nem vehetek igénybe (még edát sem!), mert ez elnyomhatja a hegszétválás okozta jellegzetes tüneteggyütteseket, valamint gyorsítót sem kérhetek (oxitocint), mert az intenzív és erős méhösszehúzódások szintén okozhatnak hegszétválást. Ugyanezen okokra hivatkozva, pöppet felejtős a vízben, bordásfalon, gumilabdán, folyosón sétálgatós és a különböző alternatív módon történő vajúdás is, javarészt illene monitorra kapcsolva lennem... És amit még számításba kell venni az az, ha a vajúdás elhúzódik, a szülés nem halad a relatív normális ütemében, még így is benne van a pakliban a császározás eshetősége, mint végső megoldás.

Kedd óta kavarognak ezek a dolgok bennem, helyet keresve próbálnak leülepedni... és sajna, teljesen más irányból is szakadozik a napfényes egünk... gyűlölöm, hogy ennyire kiszolgáltatottan a bürökrácia martalékai vagyunk, hogy amiről már azt hittük simaügy, kiderül, hogy göröngyösebb a pokolravezetőnél (dehát mi ment nekünk bármikor is simán? nem is értem, mért lepődöm már meg ezen...)... vízválasztó időszak ez, türelemre és nagyon sok erőre van szükségem, hogy mindent a maga érdemi szintjén tudjak kezelni, hogy a helyére tudjam tenni a dolgokat...  vízválasztó ez kapcsolatok terén is, átértékelődnek a dolgok, és egyik polcról a másikra helyeződnek... őszi nagytakarítás van... hogy a jövő év tiszta lappal indulhasson...