cucka 2010.10.05. 20:30

valami más

Írhatnék az átsírt éjszakáinkról, a nemalvásai(n)król, Minka 8. fognövesztése körüli mizériáról, a frontérzékeny primadonnánkról, akinek piciny súlyától beállt a derekam, de minden nehézséget és fáradtságot most csak megtört mosollyal tudok fogadni. És hálát adok ezekért a percekért, hálát adok az összes csínytevésükért, huncutságukért, foglalkozásigényükért. Hálát adok az egészségükért, mely minden földi kincsnél értékesebb. Csak ölelem és húzom magamhoz őket. Nem tudok betelni velük. Csak, mert a világon vannak.

Sok minden kórság zajlik körülöttünk. Nehéz úgy boldognak maradni, hogy tragédiák sora csapódik be körénk. Igyekszem vattafalakat vonni magunk köré, nem akarom beereszteni a külvilágot, meg akarom óvni magunkat örökre, mindentől.

Anyaságom húsába vág, ahogy egy nagyonvárt törékeny legényke roppant bátran, sokkal hamarabb kibújt a mivilágunkra, mint annak itt lett volna az ideje és ösztönösen beleköltöztek ők a mindennapjainkba, durrogtatjuk az üres frázisokat, miközben várjuk a jóhíreket, izgulunk, aggódunk, reménykedünk és imádkozunk. Mert semmi sem biztos, mintha egy lélekvesztő libegne egy viharos tengeren...
És kimondatlanul is hálásak vagyunk azért, hogy ez nem velünk történik meg.

 

„Nőjj, növekedj olyan nagyra, 
    Mint kertben a szép olajfa,
      Mint a szegfű, szépülj szépen,
      Szállj, mint sólyom száll az égen,
      Fuss, mint a víz fut medrében,
      Ugrálj, mint a nyúl a réten.
      Lábad hasztalan ne járjon,
      Aki meglát megcsodáljon!”
      (ford. Nagy László)

cucka 2009.12.08. 10:06

CTG forevör

A tegnapi ctg gyors és rövid volt, Minkát álmában leptük meg, kicsit megriogatott az asszisztensnő, hogy 40-160 közti pulzusokat produkál a leányzó, irány az ultrahang, flowmetria (köldökzsinóráramlás: jut-e elég oxigén, tápanyag a kicsihez, ellátja-e még a lepény a neki szánt feladatokat...). A véletlenek ismételt összjátéka következtében sikerült az osztályvezető főorvos és egy másik, szintén rutinróka és tapasztalt nőgyógyász elé keverednem szekérderéknyi leletemmel, akik seperc alatt megnyugtattak: a CTG pillanatnyi állapotot rögzít, tehát, ha Ded alszik, akkor is mozoghat álmában egy minimálisat, a tappancsok meg az én pocakomra vannak erősítve, nem a gyerek szívére. Flowmetria teljesen rendben, lepény még mindig egyes fokban érett, sőt oly idilli szimbiózisunk, akár félidősen... Minki 3 és fél kiló körüli, bár ez ilyenkor már igencsak becsült érték, és szerintük nincs jelentősége... hááát, ezzel azért én tudnék vitatkozni.... a revidiált szülési dátumom pedig a december 12. Ezután már át kell gondolni a következő lépést: úgy, mint befektetés és szülésindítás...
Mindezek ellenére (vagy inkább emiatt?), továbbra is marad a kétnaponta ctg, meg a magzatmocorgás figyelés... ha nincs fél napig mocor, irány a kórház soron kívül.

HuncApu reggeli ébredéskor ösmét futott egy kört szerelmetes fia hajállapotának változtatása ügyében, számunkra is meglepő módon, de a kisfiatalember elsőre rábólintott a Figaróra. Így bekönyörögtem magunkat Kinganénihez, aki soron kívül beszuszakolt. Megérkezésünkkor Huncmaci azonnal átkéredzkedett fodrásznéni ölébe, őt szorosan átölelte, majd lerúgdalta csizmáit, letépte magáról a fölöslegesnek ítélt ruhadarabjait, kezébe fogott egy sajtos rudat és elhelyezkedett egy maga által kiválasztott székbe. És ott is maradt egyetlen moccanás nélkül, az egész művelet alatt, arcán kisfiús elégedettséggel, miközben mi olvadoztunk könnybelábadó szemekkel. Igen, kérem szépen, eljött ez az idő is... Mondjuk, nem ő lett volna, ha az attrakció végén a szépségszalon  ámuldozó hölgykoszorújától nem vasalja be az őt illető (?!) asztalon felejtett csokimikulást és nem kebelezi be együltő helyében.

Nagyfiú már... akármennyire is kicsinek érzem-látom én még őt...

Este pedig mézeskalács-gyártásba fogtunk... persze mindez annak fényében, hogy a mézeskalács még a szüléshez is jóljön majd... Hunc preferálja a nyers és összeállninemakaró tésztát, egy éjszakára pihentettem, összeállt, ma délelőtt sütjük ki... Közben csuklómba dörgölve szimatolom tanult barátném ajánlásával a muskotályzsálya illatanyagát, kapkodom a homeós bogyeszokat, iszom a palástfű-málnalevél teát és várom a csodát... mondjuk az éjszaka érkező hidegfront úgy megkínzott, hogy olyan haskeményedéseim voltak, hogy majdhogynem négykézláb abszolváltam a mosdómeneteket...

cucka 2009.11.15. 12:52

Semmisevan

... és így kedvsesok írni...

Kórházi cuccok vasalva-csomagolva 2 napja. (és jajj rájöttem nincs is Minkalánynak cérnasapekja, merhogy Hunorlegény odaát nem kapott, meg itthon is csak fürdés után...30 fok volt a kórházban...). A kislakunk rendközeli állapotát igyekszem napközben is őrizgetni, legalább amíg én is itthon vagyok... Update vagyok mosásban és vasalásban is, nehogymá azalatt a pár nap alatt, míg kórházban wellneszelek, ne legyen mit felvenniük a finyúknak.
Ennek örömére estére sikerült 1 órán át 10 perces fájásokat produkálnom, és magamban csak azért drukkoltam, amíg a kereskedelmi csatorna újabb csillagát keresik maradhassak még itthon, majd ezután, mint aki jól végezte dolgát, elaludtam.

Közben intuitíve arról beszélgetünk a ház urával, Minek (igen, már becézzük...), mennyire fog stílusosan érkezni... bennem nyugalom van és óriási biztonságérzet, amit majd valószínűleg éppen induláskor fogok jól elveszteni és átborítani hisztériába, de legalább addig is jó. Hunornál - a mai eszemmel már tudom- szinte rettegtem. Féltem az ismeretlentől, és hiába volt a felkészülést elősegítő 9 hónap, szinte pánikba estem már a gondolatától is, hogy az a "valaki" aki ezidáig bennem lakott,  szinte én volt, most kijön, önálló akarattal és értelemmel részt kér az életemből, hogy minden megváltozik, hogy mennyire leszek türelmes, vagy éppen csapnivalóan neurotikus... és ma már azt is tudom, hogy mint sok egyéb más, ez is fejben dől el... görcsösen kapaszkodtam az időbe, a tudatom képtelen volt elengedni- kiengedni őt magamból...
Most viszont, azt érzem: készen állok. Készen állok a fájdalomra, (amit majd valószínűleg a pillanat hevében többtucatszor átértékelek...), és készen állok arra is, ha esetleg mégis műtétre kerülne a sor. Mert annyira már nem ismeretlen az az ismeretlen.
És valahogy úgy képzelem, akár a filmekben: egyik este, persze szigorúan miután Hunorvirágszál elaludt, magzatvíz hipp-hopp elfolyik, miközben érkezik a Hunor álmát vigyázó Nagyi vagy Barátnő, azalatt lezuhanyzom, (hajat mosok! lehellet smink, meranő...), majd mosolyogva belibegünk szülni. Onnanstól még nincs forgatókönyv, de már alakítom...

Ezzel szemben HuncApu, az örök realista, hetekre lebontva nézi különböző időjós fórumokon a hidegfrontok érkezését, szerinte van még egy hetünk, mert most lanyhul az idő, de csütörtöktől melegszik a pite, érkezik egy hidefront, persze, a kérdés az, mennyire is lesz hideg?! És különben is: hétfő-kedd egésznapos, akkor semmiképpense szülhetünk... Napközben kritikus szemmel méricskéli a hasamat, és átlag napi egyszer megjegyzi, úristen, mekkora már a hasad, vagy elcsípek egy-egy telefonos beszélgetést, amiben általában így jellemez: cucka jól van, már nincs sok hátra, brutálisan nagy a hasa... Én meg tolatok és fújtatok... és egyre kevésbé szeretek egyedül maradni...

HunorjósÚr este többszörösen önként és dalolva puszilgatta Minkalakot, (véletlenül éppen mindig a fájásokkor), én meg azon tűnődtem, most enyhíteni akarja a fájdalmamat, vagy jó utat kíván a kiskirálylánynak?! Ma átértékelve előző jóslatát, adományozott újabb egy hetet a szimbiózisunknak, talán az utóbbi alkalommal, csak rám akart ijeszteni, hogy kapjam össze a kórházi cuccost...
Továbbra sem kommunikál a minyelvünkön, ma reggel megkérdeztem, hogy ha Minka megszületik hajlandó lesz végre beszélni? Egyértelmű és határozott nem válasz érkezett. További kérdésemre, hogy de azért a suliban ugye megszólalsz végre?, csak vigyorgott sejtelmesen. Kétesélyes.

Este van, este van: ki ki nyugalomba...

Én meg beszerzek egy közönséges újszülött cérnasapkát, hátha Minka erre vár...

cucka 2009.06.08. 12:29

Pocakomszékem

... mert ezzel (is) adós vagyok. Tegnap esti kép, nagy hirtelen magam sem tudom, hogy az aktuálisan frissített kiírás szerint éppen hol is tartunk, sacc per kábé a 13-14. hét határmezsgyéjét tapossuk. Emlékeim szerint a Huncos pocak valahogy másabb volt, sokkal hamarabb kényszerültem kismamanacikba bújni, bár lehet ez az állapot most azért is késlekedik, mert kis plusszal indítottam, no meg a nacijaim is egy mérettel nagyobbak, mint a megboldogult, Huncos előtti időkben.

Aztán meg jó lenne, azt is tudni, hogy Méhem Gyümölcse, (most a kintlakóra gondolok éppen), hová is rejtette el a meggymagozót, amivel hetek óta játszadozik, és amelyre árgus szemekkel figyeltem, hogy ne tüntesse el, mert ázik egy vödörnyi cserkóm, mely magozásra vár?! Sebaj, XXI. század gyermeke kis bosszankodás (és feltúrt Huncos összes zúgrejtekhelye) után megoldja a felmerülő problémát: megkéri a  munkából hazatérő urát, ugyan, hozzon má' neki egy meggymagozót, szépszóra.

Hétvégente háztűznézőbe járunk, szerelmetes Pilisünkbe keresgéljük álomotthonunk, hol felcsillanó reményekkel, hol csalódottabban. Tudom és érzem, valahol vár ránk az a házikó, ami az otthonunk lesz. Az igazi. Most szélesítettük a hatósugarunkat, Komárom-Esztergom megye egyes települései is számításba jöhetnek már (főként Duna kanyar)

A napok kicsit befordulósabban telnek, a hidegfront és az életemből visszatérően részt kérő migrén hatására, ma pl. erőtlen hánykolódtam, sötét szobában, párnák közt, 10-ig, szerencsémre Huncos migrén-barát üzemmódra kapcsolódva hánykolódott mellettem... reggel fél 7 óta. Mondjuk ez fájt. Most meg alszik. Én meg nem tudok cserkómagozni. Ez is fáj.

cucka 2007.11.23. 17:09

Délután




Sosem tulajdonítottam még ekkora jelentőséget a karácsonynak, mint idén. Persze, "elméletben" mindig éreztem, mert érezni akartam azt a  kis bizsergést, amit az ilyen családi ünnepek körül érezni kell... és az ünnep után pedig ottmaradt a feldíszített fa, alatta az ajándékok és valami üresség érzés. De idén tudom, hogy mindez másképp lesz! Ragaszkodtam már most az adventi koszorú beszerzéséhez (íme!), TáltosApu dolgozni ment, én nemsokára megyek vissza a  kórházba, de előtte még leszaladtam a sarki virágboltba és megvettem Őt. (igaz, idén én szerettem volna elkészíteni, de nem volt időnk az alapanyagok után futkosni és most már nem tudom, hogy van-e időm várni még...). Behelyeztem a  nappalinkba és a fenyő illatától és a  látványtól elbőgtem magam....
Nem hiszem, hogy ma szülnénk, valahogy a pocikeményedésen kívül semmi mást nem érzek... és ne felejtsük el, hogy Hunc mindig erősen bereagált a  hidegfrontokra. Először valamikor a huszonvalahanyadik héten, akkor is jól megijesztett, aztán a 34. héten (ekkor fronthatásra be is fordult) és most. Azért délután még egyszer átpakolásztam a kismama-babacsomagomat... ha mégis menni köll... :))))))))
 
NST után visszatérünk!

3 komment

Címkék: hidegfront

cucka 2007.09.27. 10:05

Gyógyítás

Estére már tök jól voltam, abban reménykedtem, reggelre elmúlik ez az egész...ehhez képest egész éjjel tüsszögtem, fújtam az orrom és azon paráztam, hogy Hunc erre mit sem reagál...gyakorlatilag, amióta beteg vagyok, alig-alig jelzi jelenlétét...bíztam benne, hogy reggel a  szokásos vidám "szétrúgom-a-kecóm-falait"-tal ébreszt, de  mára ez elmaradt...helyét, valami erőtlen és most először tényleg gyöngéd szárnycsapkodás vette át! Bízom benne, hogy nincs semmi baj és csak a  náthámnak meg a  hidegfrontnak köszönhető némasága és visszavonultsága...
Ha nem javulok, délutánra bevetem az összes tuti tippet, amit kismamiként bevethetek erre az állapotra! Az, hogy napi 2 liter teát (általában gyümölcsteát) iszom nem jött be, áttérek a  cickafarkfűre vagy a  borsmentára. (az van is itthon). Megemeltem a C vitamin adagom 1000 mg/napra és szedem az immunerősítő vitaminkáimat és elkészítem a  "csodafőzetemet", mely citrommal és mézzel ízesített gyömbérfőzet lesz...ha pedig ez sem segít, marad "nagyanyáink" receptje, bűn rossz meginni, de  valóban hatásos: egy-két nagy gerezd fokhagymát szét kell zúzni egy bögre forró vízben és mindezt ízesíteni egy-két kanál mézzel...brrr...nehezen megy le, de  utána garantált egy egész éjjeli kidugult orrjáratokkal való alvás! És estére még beterveztem egy aromaterápiás fürdést : a  menta- , eukaliptusz- vagy a  fenyőolaj segít a  légzési nehézségeken, a teafaolaj antibakteriális hatású, a kamilla- , szantálfa- , rózsafa- , levendulaolaj pedig gyulladáscsökkentő hatású. Elég pár cseppet csöpögtetni a  fürdővizünkbe belőlük.  A nőgyógyászom azt ajánlotta, hogy ha nem javulok 2-3 napon belül, kezdjek el Semicillint szedni, na ezt mindenképpen szeretném elkerülni, nem akarok semmilyen antibiotikumot magamhoz venni, úgyhogy holnapra össze kell szednem magam!
Hiszek abban, hogy a  lélek betegíti meg a  testet...tegnap volt időm ezen gondolkodni és rájöttem, miért pont most tiltakozik ilyen formában a  szervezetem...A megfázás, nátha főleg a  légzőszervek betegsége. A megfázás a lélek számára  egy krízishelyzet (elegünk van valamiből, túlterhelődtünk ), így próbálja tudtunkra adni, hogy nem tudjuk kellően kezelni azt a  konfliktushelyzetet, amiben vagyunk, ezáltal egy akut gyulladással "figyelmeztet". Teljes fokú elzáródás ez a  világtól: könnyezik a  szemünk (nem akarjuk látni a  problémákat), mindenünk sebes, érzékeny, orrunk bedugul (ezáltal is lehetetlenné téve a  kommunikációt), tüsszögünk (mindenki maradjon távol, magunkban kell keresnünk a megoldást, ez igen aggresszív elhárító fegyver!), fáj a  torkunk ( ezáltal a  beszédet, mint kommunikációs eszközt is a  minimumra csökkentjük, mintegy kifejezve alkalmatlanságunkat a vitákra, a  szembesülésekre), manduláink megduzzadnak (nem vagyunk képesek mindent lenyelni, elegünk van), végtagfájdalmakkal küzdünk (esetemben hát - és vállfájdalom: nem akarjuk tovább cipelni a  problémáinkat, meg kell szabadulnunk tőle). És ilyenkor jön a  tisztulás: amikor is gennyes váladék formájában távozik belőlünk a "rossz", a  probléma, távoznak belőlünk a  mérgező anyagok. Ebből az állapotból test és lélek megtisztulva kerül ki, egészen a  következő alkalomig, amikor ismételten elegünk lesz valamiből... Szerintem, nekem a lakásfelújítás és az akörüli bonyodalmak voltak a  problémáim. És azt is nagyon nehezen tudom mai napig elfogadni (hiába bizonygatom magamnak naponta többször is!) , hogy már képtelen vagyok annyi mindent elvállalni, bevállalni, mint régen...hogy nincs erőm és ezáltal kifolyt az irányítás a  kezeim közül...úgy érzem magam, mint egy nagymama, aki szinte már arra is büszke, hogy lement bevásárolni és főzött vacsorát, vagy pedig pl. felmosott a konyhában...le kell rendeznem magamban ezeket a  dolgokat, mert nem teszek jót se magamnak, se  Huncnak (ezt is tudom és mégis!!!)...na, megyek vissza a mézes-citronyossal az ágyba gondolkodni és sebeket nyalogatni...

cucka 2007.09.04. 11:23

Fohász a napsütésért

Sajna egész hétre hasonszőrű borút ígérnek meteorológusaink, pedig nagyon el kellene szombatra egy kis napsütés! Szabadtéri templomkerti boldogságkapus esketésünk lenne, amit csúnyán elmoshat egy eső... bár péntektől felmelegedés várható, csak attól parázom egy nap alatt nem tud felszáradni a  föld és felmelegedni a  levegő...
Hunc tegnap rendesen kikészített, mára már tudom, hidegfront-érzékeny lehet a  kicsike, mint az anyukája! Míg nálam ez masszív fejfájás formájában jelentkezik, Ő viszont csak másképp tud,  tiltakozni a betörő hideg ellen. Egész délután fékeveszett tempót diktált: rúgdosott és megfeszítette kis testét a  pocakomban...ha ültem, nem kaptam levegőt, ha feküdtem, rúgdosott, ha járkáltam, fájt a  hátam, és továbbra is nyomta a  tüdőmet és közben feszítette magát  a bordáimnak. És a  máskor csodatevő HuncApu simije sem segített most: csúnyán megrúgta őt is kicsikirályfia! Egyszerűen nem tudtam elképzelni, mit tehetnék érte. Próbáltam beszélgetni vele, gyöngéden szóltam hozzá, simogattam, de semminek sem volt hatása. TáltosApu ötlete volt és segített is kicsit: estére beültem egy  kád meleg vízbe és ott végre Hunci is elengedte magát.Aztán alaposan átmasszíroztam mandulaolajjal... Mindkettőnknek nehéz napja volt... Meg is ijedtem, hogy elmúlt az édes teher érzése és mostantól "bekeményít" Hunc, de szerencsére reggelre varázsütésre elmúlt a  tombolása és maradtak a megszokott óránkénti bejelentkezései.
Holnap megyek a  vércukorterhelésre...brrr...majd elmesélem, milyen volt...:(((