cucka 2010.06.17. 22:46

Hun(Mink)babának Hunbaba

Kedvenc nyálcsorgatós meitai-os oldalam játszani hív. Éppenhogy nem csúsztam még le róla, és bár van már pár igen tutkó hordozóeszközünk, ez is valami olyasféle szenvedély, mint a nőknek a cipő/táska/ékszer/kozmetikum (megfelelő rész aláhúzandó) : sosincs elég belőle ahhoz, hogy ne essünk szerelembe egy újabb iránt.

Hm. Ebbe a korondi tulipiros mintájúba nagyon bele tudnám képzelni Minkeszt, akárcsak ebbe a csodaszarvasosba Huncost (bááár, elképzelhető, hogy hoszasan már nem időzne benne):

Ismét a szülinapos ajándékoz, Márti egy csodaszép hordozót sorsol ki holnap a jelentkezők között, játékszabályok és részvételi felvételek ehelyt találhatóak.

cucka 2010.02.21. 16:45

A hídember

Ha valaki pár évvel ezelőtt azt mondja nekem, hogy vasárnap délelőtt 10 órakkor mi már túl vagyunk reggelin, egy-két kóbor macicsapaton, és élvezzük a küszöbön toporgó , lágyan cirógató tavaszi napsütést, én azt finoman szólva is arconröhögöm.

Ma viszont nyakunkba vettük a vidéket, órákon át sétáltunk, erdőben, gyalogúton, Hunor javarészt motorral, Minkesz rámkötötten. (mer nappal szembe jó pózolni...)

A kiszabadult gyermek, aki már a lakótömbök gyűrűjében is különös kapcsolatban állt a játszótér melletti szökőkúttal (ő és a kis Gyurka pajtija versenyt dobálták tele kavicsokkal a biztonsági őrök legnagyobb örömére), most háborítatlanul dobálhatott mindenféle kavicsokat, tobozokat, botokat a sebesen futó patakba.


Rájöttem, a mifalunk (kicsit érezhető azért már a lokálpatriotizmus, ugye?!) a hídak faluja, bármerre is indulunk neki, minimum egy két hídon átkelünk, Hunor nem kis örvendezésére. Ott aztán hosszú perceket kell eltölteni, én szívdobogva lesem, mikor kell ugrani utána a folyóba, annyira a széléről és annyira életveszélyesen dobál.

Akárki meglássa, hídember lesz belőle.

Mindkét gyermekünket ugyanúgy vártuk, ugyanúgy szeretjük és ugyanúgy terelgetjük. Nem vagyok elkötelezett alter nevelős, sem a vaskalapos szigor híve, igyekszünk egy arany középutat választva, a gyerek igényeit mindig szem előtt tartva, navigálni őket az élet tengerén. Talán ezért nincs nálunk kőbevésett napirend és óramű-pontosságú etetés-altatás, ám mégis van pár olyan alapszabályunk, melynek nem-betartása, -Hunc már egészen pici kora óta-, bűntetést vont maga után.
Ám akárhogyan is pontugyanúgy igyekszünk irányítani, már most szembetűnő gyermekeink jellembeli különbözősége és ezáltal egy újabb örökérvényű szabály igazolódik be: nincs két egyforma gyerek, még ugyanabból az alomból se.

Evés: mindkettő jólevő. Huncos sokkal sűrűbb időközönként igényelte a bocimeleget, nyugodtan, komótosan evett, a kezdetekben akár 30-40 percig is elhúzva idejét. Annak ellenére, hogy bőséggel volt mit fogyasszon, sosem kellett előfejnem, ő nem fuldoklott, hamar ráérzett arra, elég párszor, mélyen megszívnia ahhoz, hogy utána már csak nyelnie kelljen, mégis csatakosra izzadt minden alkalommal.
Minkus már a kórházban is rövidrezárta az ebédszünetet, max 15 perc, (itthon 10!) viszont mohó, szív-lenttart- és bezony: néha kipufog. Nála általában le kell fejnem egy adagnyit, merhanem: szíííííííív hosszan-mélyen-sokáig, majd fuldoklik, kiköp, majd újrakezdjük, majd mégegyszer ugyanez, erre ő felidegesedik, (mert hamar elveszti a türelmét meg különben is), és ha mindez éjjel történik, föléled dühében.

Alvás: Hunor sosem volt eszik-alszik kategóriás baba. Evett, hossszan félálomban, majd nézgelődött, szigorúan szülői (a kezdetekben leginkább anyai) társaságot igényelve. Nappal keveset aludt, javarészt pöttöm korától jellemzően egy munkafolyamat közben dőlt ki. (lásd sok-sok régebbi bejegyzést). Éjszaka sűrűn kelt, ritkán bírta ki a 3 óránként történő etetést, szerencsére ritkán éledt ilyenkor föl, evés után betehető volt a kiságyba, gyakorlatilag álometetés volt. (kb 9 hónapos koráig, amikor is átszokott a hajnali szopik után közénk...)
Semmilyen takarót, hálózsákot nem visel(t) el magán soha. Ellenben Minkára plussz ruharétegeket kell napközben aggatnom, aludni pedig kifejezetten bebugyolálva szeret.
Minka eszik-alszik baba. Új rekordja, így 4 hetesen, az elmúlt időszak 36 órán át tartó maratoni alvása, pár perces evésekkel tűzdelve. (mentségéül: a két napja érkező melegfront hatására, péntekről-szombatra virradólag hajnal 4-ig sétáltatta magát... amint megálltunk-leültünk vele velőtrázó és félelmetesen klasszikus oázásba csapott át, na ilyet Hunor sosenemcsinált...). Szeret a kiságyában aludni, de néha igénye van arra, hogy velem összebújva aludjon el. Átlagosan 3 óránként eszik, mi éjjeli baglyok vagyunk, így éjszaka tulajdonképpen csak egyszer ébreszt (8-9 körül fektetjük le, éjfélkor tankol egyet), 3-4 óra magasságában, olyankor már a miágyunkba marad. Így most négyen alszunk a 180-as ágyon. (és már nagyon várom az újlakot, ahol 220-asunk lesz... ) A vicces, hogy hihetetlen fonott kalács formátumokban vagyunk képesek éjszakánként aludni... és ráadásként pihentetően jókat. Dobjanak a mókusok elé, de én kifejezetten szeretem, ha mellettem szuszmorognak a kicsik... szerencsére a másik felem is szoros szimbiózisban alszik Elsőszülöttjével...

Kapcsolat a külvilággal: mindkettő gyermek zsenge ifjú kora óta egyfolytában vigyorog. Pöttöm korban nem válogattak, aztán Hunor hajjdenagyonis. Nem bánom. Igazán ez akkor lesz kínos (akkor is inkább csak nekem), ha hangot is ad nemtetszésének...
Hunor igényelte a társaságomat, szeretett ölben lenni, összebújva egymástnézni. A kendőben hordozását nem tolerálta, pár percig volt hajlandó megmaradni benne. Mindig irigyeltem azokat az anyukákat akiknél ez működött. Talán a saját félelmemet, hozzá-nemértésemet vetítettem ki a fiamra, most viszont Minkára várva már tudatosan készültem a hordozásra. Nagyobb korában, kirándulásokkor a meitait viszont már szerette Hunormester.


Minka ennél sokkalta erősebben igényli a testkontaktust, így ő szinte minden nap hordozva van, néha órákon át is, ha erre van igénye. Amint magamrakötöm, szinte azonnal elalszik. Nem becsapható, bármilyen óvatosan is igyekszem kibontani és ágybahelyezni őt, tizedmásodperc alatt rosszallóan rámvillantja azokat a mindenttudó kékszemeit. Így rámcsatlakozva dolgozunk, főzünk, mosogatunk, mosógépet indítunk el, egyedül a vasalást nem mertem még bevállalni.

Valószínűleg az is sokat dob a dolgon, hogy Hunor ízigvérig energiabomba kispasi, Minka meg egy igazi bújós kislány... imám (mely szerint Szélvész úrfi után jószívvel vennék egy bájosan babázó csepplányt), meghallgatásra talált...

cucka 2009.07.12. 18:42

A hordozásról

Amikor várandós voltam Hunorral, a sok itthontöltött és internet előtt átbogarászott délelőttök egyikén találtam meg azt az úgynevezett kontinuum elméletet (bővebben róla: itt), amely a végső löketet is megadta bennem ahhoz, hogy úgy döntsek, gyermekemet az igény szerinti létre neveljem. Jóelőre be is szereztem egy közepes kategóriás hordozókendőt, amivel a gyermekágyas időszakban sokszor meggyűlt a bajom, ma már tudom, nem egy hasfájástól üvöltő csecsemővel kellett volna abszolút dilettánsként elkezdenem a kendővel való ismerkedésemet.

Talán a kezdeti kudarcok miatt, talán mert nem a türelmemről vagyok híres, a hordozókendő intézménye nálunk kudarcra ítéltetett. Helyette maradt a kézben-karban hordozás, majd a 8-9 hónaposkori fognövesztéses hacacárékor egy újabb heroikus kísérletet tettem, a csípőn hordozást próbáltam meg, abszolút sikerrel. Kísérletezéseim egyikén rápróbáltunk egy -a hordozókendő használati utasításában szereplő- háti kötésre is, amit Nagyerejű Jankóm egészen egyszerűen imádott, bár viszonylag hamar kinőtt. (kicsúszott belőle a kölök, a kissé bonyolultabb, korának megfelelő kötési mód kitapasztalásához ismét nem volt türelmem... )
Talán ezidőtájt érlelődött meg bennem a gondolat, hogy a türelmetlen anyukák (amilyen én is vagyok), ideális hordozókendője a Mei Tai. Rögvest be is szereztem egyet, amit még HuncApunak se volt vérciki magára kötnie, első debütálása Noszvajon történt, azóta is szeressük, használjuk, hétvégi kirándulásainkkor nélkülözhetetlen társ. Arról nem beszélve, hogy ha Kistesó megérkezik, lassacskán megfeledkezhetem a babakocsis sétákról, hiszen egy örökmozgó kétéves mellett igencsak nehézkesen lehetne babakocsit (is) tologatni.

Az ok, amiért éppen most írok erről, az az, hogy kedves barátnőm hordozókendők, mei tai-ok varrására adta a fejét rendelésre, és tette mindezt óriási tehetséggel, kreativitással és rugalmassággal. Eddig elkészült munkáit, eladásra szánt darabjait, valamint a raktáron lévő anyag-készleteit az alábbi linken találjátok. Vegyétek-vigyétek a sok színes és vidám, ám fölöttébb hasznos darabot (itten vagyon pl. a Huncmackónak szánt műve is):

cucka 2009.04.27. 21:21

Újra a régi vagyok

Bár még nem merem elkiabálni, de nagyon úgy tűnik, elmúltak a reggeli émelygések-szédelgések. (persze, ez azonnal újabb aggódósabb gondolat-lavinákat is elindíthatna, de nem hagyom magam- saját magam által a mélybe lehúzni és pont). Talán köszönhető mindez a csodaszép és energiabombának minősülő hármacskán elköltött, mesevidékes hétvégénknek is.
Az úúúgy volt, hogy HuncAput már hét közepe óta rágicsálta a "hétvégén muszáj kirándulni" férge, így nagy mértékben nem volt tekintettel elesett állapotomra. Az úticél ilyenkor majdnem mindegy, de az ágyon pihegve szombat délelőtt, véletlenül éppen egy Noszvajról készült kullináris műsor ragadott magával, amiben Bucsek András mesterszakács kóstoltatta saját főztjeit, valamint Sándor Tamás egri sajtmester fenomenális mestermunkáit párosította jóféle Thummerer borokkal. Innen már csak kis nyomozást és pár telefonhívást igényelt a szervezés ahhoz, hogy megtaláljuk azt a hangulatos magtárból átalakított kis fogadót, melyet csak jószívvel tudok ajánlani minden arrafelé látogatónak. Pestről egy bő órácska alatt leértünk, és aznap estére még egy pincelátogatással egybekötött, bórkóstolós vacsorára is becsúszhattunk. (megmosolyogtatóan nosztalgikus volt gyerekkel- kicsit pocakosan részt venni egy ilyen jellegű vacsorán, hiszen pár évvel ezelőtt volt pár emlékezetes bortúrás hétvégénk... most meg már 10-kor ágyban voltunk, miközben a "fiatalok" hajnalhasadásig "kóstolták" a borokat...). Az ételek mennyeiek voltak, a háziak kedvesek-mosolygósak, Hunor eszementül elemében volt, és ismét lelketsimogató érzés volt a saját bőrünkön tapasztalni, mennyivel melegszívűbbek-természetesebbek a vidéki emberek. Noszvajról úgy jöttünk haza, hogy ide bizton visszatérünk még ezen a nyáron.

És akkor az elmaradhatatlan fotó-dömping, először is, a hordozás jegyében:

A noszvaji kocsma ajtóban:

A borospince-látogatáson úgy viselkedett, mint akinek a vérében van a borászat:

Még a hatalmas koracél tartályok sem félemlítették meg:

Vasárnap Eger belvárosában sétálgattunk:

Majd Huncos kisautóba pattant, melyet HuncApu távirányított, így mindketten jót szórakoztak (nomeg az a sokszáz Főtéren daloló diák is, akik tanúi voltak a jelenetnek):

Hogy a hétvégi jólétnek köszönhető-e, azt nem tudni, viszont ismét újabb fájdalommentes fogacska-növesztéssel szembesültem ma reggel. Így most már Tízfogú Rémem van!