cucka 2010.10.31. 12:53

Mégegyszerugyanaz

Említettem a villás menetet az előbbi bejegyzésben, hát akkor ím, Buncika  amint éppen magához veszi 3 darabból álló felkarikázott virsli ozsonnáját:

Vicces dolog azért ez a gyereknevelésesdi. Egyiket sem kergettem az asztal körül és nem támasztottam eléjük semmilyen -számomra-  irreális követelményt az étkezésüket illetően. Hunor sem csinálta rosszul szerintem, de Hugica akkora precizitást és fejlettséget mutat a finommotorikus mozgásában, hogy néha csak pillogok. Ügyesen fog, tart, csippent, kisautót tologat, legó kockákat rak össze és szed szét, valamint tollal ír (rajzol). És talán még elfogult is vagyok vele. Kis csodamacskám.

Tulajdonképpen lehet, hogy csupáncsak az a titka, hogy van egy nagyokos bátyja, akitől mindent elles.

cucka 2010.07.12. 10:28

7 hónapos Buncilány

Egy átlagos héthónapos Buncilány kúszik, mászik, bekommandózza a lakást. Új aspektusól kísérhetem figyelemmel egy ekkorka tündér fejlődését, ugyanis Huncos annyira laza volt, hogy ő nem a klasszikus kiülős felülést alkalmazta, hanem angolspárgából, hasról tolta fel magát ülő helyzetbe. (nem tőlem örökölte, bárcsak, de nem)
Reggelente korán kel (6 fél 7), ritkán alszik reggel 8-nál egy leheletnyivel is tovább. Dolog van, menni kell, haladni, ízlelni, kóstolni és tapasztalni. Ha itthon maradunk, 10 óra körül uzsonnázik, majd alszik egy hatalmasat. Számomra furcsa, mert napközben már csak egyet alszik (még élénken élnek emlékeimben a pontsemmire sem elég Huncos  húszpercesei), reménytkeltően hosszan, elnyúlhat akár 3-4 órán keresztülire is. 
Koradélután frissen, vidáman és elképesztően éhesen ébred. Az élelme 80-90 százaléka még mindig az anyatej, a maradék 10-20 százalékot zöldségek, gyümölcsök, és mindenféle klasszikus játszóteres babakiegészítők (kölesgolyó, buláta) alkotják. Szívesen kóstol, evett már húst is, a köreteinkből rendszeresen kap, ízlelget, cuppog, szétmócsikál, lenyel. A kanalas etetés ellen összeszorított ajkakkal és elfordított fejjel tiltakozik. Kettes számú versenyzőnknél nem is erőltetem és kétségbe sem esem. (éhen tuti nem hal, 9200 grammos és 74-80-as ruhákat hord... )

Huncos sajátos edzéssel készíti fel a mindennapokra, bőven ellátja autókkal, vizipisztolyokkal, ám ha valaki igazán örömet akar szerezni Bunyócának, az lepje meg bő két méter kábellel, a legkedvesebb játéka ugyanis még mindig a számítógép körüli zsinór-rengeteg. (van már kettő a játéktárába: a kiszuperált fényképezőgépünk átjátszókábele és egy régi telefontöltő... szegény kisgyermek panaszai...)

Este 9 körül már ágyban is, éjjelente egyszer ébred, éjfélkor, eszik és alszik is tovább. Mivel köztünk-mellettünk teszi, így konkrétan nem emlékszem, de valamikor hajnalban lehet még egy feltankolása, erre csak a zilált reggeli ruházatom enged következtetni.

Nyugodt és békés és engedékeny és alkalmazkodó és kedves és bújós és jószagú és gurgulászósnevetős és többszörösen hurkalány, mégis méretei ellenére roppant kecses. Mozdulatai kifinomultak, megtervezettek, tisztában van erejével és képességeivel, óvatos duhaj, sosem vállal be olyan extrém dolgokat, mint pölö nagy és okos bratyója. (olykor beszorul az ágy alá, vagy a bútorok közé, ilyenkor elégedetlen morgással jelez)

Szeresssük, szeret.

cucka 2010.06.17. 10:29

Nehéz fába fejsze

6 hónapos kor környékén illett elkezdenünk a hozzátáplálódást, főként úgy, hogy lyánykám bizonyítottan el- és befogadó.

Talán újabb kivetítésem a gyerekre, de még élénken él bennem Hunorral való viaskodásom, aki ugyancsak érdeklődő és befogadó volt a mikajánk iránt, ám egyáltalán nem volt ennyire közreműködő a saját pépe irányába. Míg erdélyi nyaralásunk alatt a kis héthónapos úrfi vidáman rágicsálta a kenyércsücsköt, szalonnát, hazaérve és felvéve újra a bio-anyuka szerepet, (szakkönyvek és ajánlások alapján görcsösen igyekeztem hozzátáplálni), nem haladtunk semmilyen irányba. Azaz de, a kecskeméti konzervgyár lassacskán részesedést utalhatott volna, annyi babakaját nyitottam fel, kóstoltattam meg Idösfiammal, majd hajítottam kukába. Próbálkoztam én saját főzettel is, biopiacon beszerzett bioárukat főztem, pürésítettem és fagyasztottam jégkockatartókba, majd kínáltam anyatejjel vagy tisztán. Eredménytelenül. Egy-két kanál után összecsücsörített szájjal sztrájkolt a befogadás ellen.

Kettes számú versenyzőnknél valahogy lazább keretek között szerettem volna megvalósítani a hozzátáplálást. Az elmúlt hetekben volt klasszice alma kóstoltatás, kóstolgatta-kóstolgatta, de inkább visszaküldte, és vajmi kevés jutott el belőle a gyomrába. Pár nappal később volt szilva, cseresznye, krumpli, sárgarépa, végigzongoráztuk a lehetőségeket, hasonló eredményekkel. Odáig jutottunk, hogy amikor meglátja a kanalat lelkes, ám mégis összeszorított szájjal nemfogadbe. Azt viszont megfigyeltem, Minkus érdeklődése továbbra sem csappant a miétkünk irányába, így gondoltunk egy merészet és megfogható darabokra szelve elétettük a főtt répát, az almát, a kenyércsücsköt, a paprikát, a kimagozott cseresznyét és tegnap este egy fél virslit is kapott.
A reakció összehasonlíthatatlan volt, mennyiséget nyammogott el vidáman, önszántából. Azt nem állítom, hogy kevesebb folttal jár, viszont stresszel és kidobott maradékokkal biztos, hogy igen.

Már megint azt hittem, hogy az évezredek alatt és a nők milliója közül eddig senkinek sem jutott ez eszébe, (akárcsak anno a száraz fürdetésnél Hunor esetében), és halálosan elégedett voltam az ösztöneimmel, egészen addig, amíg Evetnél nem olvastam erről a módszerrel. (erről az jutott eszembe, hogy az a jó a világban, hogy a lusta kényelmes anyukák számára is gyártódnak ideológiák...)
Tehát létező fogalom, neve is van igény szerinti hozzátáplálásnak hívják (baby led weaning= BLW) , bővebben ITT olvasható róla. Nálunk egyelőre működik, mindkettőnknek tetszik. És még a járólap is jobban szereti ezt a fajta maradékot. Éjjel megsúgta. 

cucka 2010.05.26. 08:59

A három nap

Mindenképpen munkanélküli és alvásokkal bőven tarkítottra sikeredett, mint ahogyan azt előre elterveztük. Voltak vendégeink, generációk verődtek össze egy ebéd és egy kellemes délután erejéig.

Mindig melegséggel tölt el látni a gyermekemen, ahogy örül és bújik a hőnszeretett Ágyijához, vagy ahogy beveti magát a Dédnagypapa karjaiba... apró csodamorzsák ezek egy szerethető világban...

Aztán bebizonyosodott, hogy pontolyan setétszőke vagyok, mint ahogy azt a képek is bizonyítják. Szerettem volna videót készíteni fiam legújabb produkciójáról, melyet maga fejlesztett tökélyre: behozza az üres szennyestartót, fejjel lefelé fordítva billentyűket imitálva prüntyög rajta, közben vékonka cinegehangon kíséri képzeletbeli dallamát, mindezt röpke 5 másodpercig, majd meghajol és várja a kirobbanó tapsvihart. Ha mégsem érkezik, tapsikoló kézzel jelzi a tisztelt publikum felé, hogy jöhet a méltó jutalom. Nos, ehelyett nekem sikerült felvennem azt, ahogy megkérem szépen, hogy kezdje előlről, mert Minka kirúgta a kezemből a kamerát, vagy éppen közlöm, hogy képtelenség kiscsaládomról egy valamirevaló hómvideót készíteni, mert mindenki szétmászik a képből.

A hitös uram szerencsére kézbevette a dolgokat és megörökítette azt az (első) pillanatot, amikor a békés és Minkanyekergés mentes ebédünk elfogyasztása érdekében profán módon a kezibe nyomtunk egy kenyérsarkot. Áhítat és átszellemültség jellemzi kettejük kapcsolatát... a Minkáét a kenyércsücsökkel: 

(az idill hátterében éppen 246. "utoljára" mondok el Huncosnak valamit)

Huncosdrágámnál meg határozottan elindult egy beszélő-folyamat, egyre több szót ismétel utánunk, vagy éppen dolgokat/tárgyakat nevez nevén. A régebbieket kiegészíti a ló, ajtó, halló, szijjja, Huno, Cica vagy (Minkuszt hívja így), olló, uró (fúró), arra, autó, apa, papa szavakkal és még sorolhatnám, ha eszembejutna.

cucka 2010.05.13. 11:03

Hozzátáplálás

Hátööö, nem egészen így terveztem, de Pelenkási úrfi rövidre zárta a kezdeti lépéseket, amíg fordultam egyet, Kisminka újabb tapasztalattal gazdagodott gasztronómia terén. Egy omlós buláta olvadt péppé a szájában, melyet végül csak lesben állva néztem, nem mertem közbelépni, nehogy a száj-attrakció  (biobuláta visszaszerzése a szája szétfeszítése árán akár) későbbi étkezési frusztrációkhoz vezessen. Apró fintor, majd lenyel. Különösen nem zökkentette ki a valóságból Buddha lányt a kis intermezzó, békésen rágicsálta tovább a telefonzsinórt. (többedik gyerek szindróma)

Ma délelőtt pedig az almás pitém töltelékéből kapott egy körömdarabnyit, a kis konyhafőnöktől, szintén elégedetten lenyelte még mielőtt visszavonhattam volna.  Fejlődőd képes vagyok, szerintem a pulzusszámom már meg sem emelkedett. Magam megnyugtatásaképpen: legalább bioalma volt a hatodik szomszéd kertjéből, néminemű fahéjjal fűszerezve. (a méz meg csak egy lehelletnyi volt, totálisan elveszett az egy kiló almamennyiségben... és kicsit elfeledkezem arról, hogy két éves kor alatt vastagon tiltólistás termék...)

Az éjszakáink. A fiúk versenyt köhögnek, konkrétan ugatnak. Én már nemtom minek kellene még felszakadnia, de szerény becslésem szerint, már többkilónyi cucc távozott belőlük. Mi jányok, továbbra is emelt fővel vesszük az akadályokat, lepereg rólunk mindenféle mutáns víruskezdemény.

cucka 2009.05.14. 19:10

1 év, 5 hónap és 8 nap

Huncmackó többnapi vívódás után úgy döntött, számára befejeződött kettőnk összebújós, újabban igencsak rapszodikus idillje, és testemet immáron teljes mértékben átadja a bennem növekvő KisTesónak. Ma még tettem egy heroikus kísérletet aziránt, hogy mellbedobással felkeltsem az érdeklődést, de csak huncut vigyorgást és néminemű kellemetlen csipkelődést kaptam válaszul.

Pár sorban összefoglalom, mintegy búcsúzásképpen: Hunc 5 és fél hónapig kizárólagosan anyatejes baba volt, ekkor próbáltunk rá először az egyáltalán nembejövős almára. Majd következőnap is, és még pár napig, de nem volt sikeres az akció, így továbbra is maradt az anyatej, mint kizárólagos tápanyagforrás.
Hunc 7 hónapos korában bevezetésre került a főzelék, ez úgy, ahogy elnyerte  főúri tetszését (sütőtök, zöldborsó, krumpli), de ezekből sem volt hajlandó mennyiségeket elfogyasztani, maradt a jóöreg és bevált anyatej továbbra is. Ha számosíthatom, 90-95 %-ban még mindig anyatejes maradt. Sőt pár nap elteltével, már csak tüntetőleg csücsörített, bezárt ajkakkal. Megrekedtünk.
Ekkor léptünk egy merészet és megkóstoltattuk vele a pulykahús-sütőtök kombót. A hús bevezetésével valamelyest fellendült a hozzátáplálásosdi, bár igazán mennyiségeket sosem fogyasztott el Hunor semmiből. Ha nagyritkán lement egy teljes konzervnyi mennyiség (190 gramm körüli érték), hullámozva tisztelegtünk előtte. Aztán volt egy kis mennyiség-csappanás, ekkori forradalmi újításként elkezdtem én főzni neki, így kisideig ismét úgy tűnt, jobban eszik, de vagy a fogak előbukkanásának következményeként vagy kitudja miért, még nagyon sokáig az anyatej maradt a főfogás.
Egy éves kora környékére, már sacc per kb 70 %-ban volt csak anyatejes és a maradék 30%-ban a mi ételeinket fogyasztotta.
A mostani vacakolását pár hete kezdte, lassacskán leállt a jobb oldalról, már csak a balt preferálta, (meggyőződésem, mindennemű politikai célzás nélkül tette mindezt), majd elkezdte átaludni az éjjeleket és csak hajnalban igényelte, ekkor még napi kétszer, mert a délutáni alvás is ezzel működött. Majd elmaradtak a hajnaliak és végül ma megdöbbenésel konstatáltam, hogy vasárnap reggel kérte utoljára, azelőtt meg múlthét szerda délután.

Aggódásra semmi ok, éhen nem fog halni, miként az alábbi, hétvégén készült fotók is bizonyítják (a legújabb, hogy mindent evőeszközmentesen hajlandó csak elfogyasztani, mindenhez a saját ötágú villáját használva...):

és egy mostkedvenc bónusz a fiúkról:

A langymeleg napsugaras reggelre való tekintettel (meg talán arra, hogy  így kezelhetőbb leszek...), nomeg HuncApu délutáni-esti műszakjára, eldöntöttük, tegnap kilátogatunk az Állatkertbe. Nekem gyerekkorom óta szívemcsücske hely, HuncApunak ugyibár hivatalból szintén, az öröklődő génekben bízva reméltük, a mai programmal nagyon nem lőhetünk mellé.

Így is történt, és az állatkert már belépésünkor beváltotta a hozzá fűzött reményt. Huncos közel két órán át, megállás nélkül csörtette-sikkantgatta végig az állatok otthonát. Örült a rengeteg szabad területnek, a karnyújtásnyira lévő állatoknak. A legjobban a kafferbivaly ragadta magával, őt meglátva, ujjal mutogatva, csodálkozó szemekkel, csak annyit volt képes többször egymás után kinyögni, hogy "ciccca". Hát igen, nagy szarvas cica, az már tutifix.

Még mindig képtelen megbarátkozni a sapkákkal, lehet az bármilyen trendi és mutatós, amint ideje engedi letépi magáról:

Itt is megtalálta az örökkedvenc csúszdát:

Majd csakegypillanat kellett ahhoz, hogy felfedezze az állatkerti dolgozók egyik gazdátlanul hagyott járművét. (a kép nem beállított fotó, ennyire vonzódik az autókhoz!):

Most már képtelenek vagyunk gátat szabni határtalan édesszájúságának, persze, tudom, minden azon múlik, mi van itthon és ha nem lenne itthon édesség, akkor nyilvánvalóan nem követelné. Ez így van. Meg az is, hogy már az utcáról is felkarolja a kézből kiesett maradékokat. Vagy, ami kínos szituációkban vetekedik az előzővel, hogy kuncsorogva szerez magának. Így inkább kap és igyekszünk viszonylag egészséges nyalánksággal tömni, már amennyire egészséges a Túrórudi, a minélédesebblegyen gyümölcsjoghurt vagy a házi gyümölcslekvárok.

No, és hogy mért minimáldizájner? Mert piszkos mód háklis minden, szerinte odanemvaló dolog miatt. Pl. az etetőszéke tálcáján sosem maradhat ott olyan étel/tárgy/morzsa, amit az elkövetkezendő pár percben bizton nem fog kérni. És ugyanilyen hepciás az ágyában elhelyezett, azt otthonossá tévő tárgyakra is, így már hetek óta nincs sem alvóállatkája (rendszeresen kidobta őket), sem rácsvédője (leszakajtotta őket), sem bárminemű takarója (szintén kidobásra ítéltetett), és mostanában már a lepedőjét is lerángatta és kidobta. Így gyermekünk -maga választotta- aszkéta módon, rácsos ágyban, egyetlen matracon (= priccsen) tölti éjszakáit. (az meg egy külön fejezetet érdemel, hogy ha akar, ki tud mászni/esni ebből az ágyból, így már valóban kezd aktuálissá válni az új ágy prodzsekt...)

Minél jobban öregszem, annál inkább válik kevésbé fontossá a pillanatok lencsevégre kapása és inkább maradnak az érzékszerveim által megörökítve és elraktározva. (vagy talán csak egyszerűen lusták vagyunk előkapni a gépet és így keresek elfogadható indokot rá?!) Így történt ez ezen a hétvégén is, amikor hosszú egyeztetések után lejutottunk Szőlőskislakra, családi barátainkhoz, ahol igazi kényeztetős vendéglátásban volt részünk:

Terv szerint csak vasárnapig maradtunk volna, de olyan csábítónak ígérkeztek a  balatonboglári március 15.-ei programok (nomeg a Hunor-lefoglalásos, libamájas mi kényeztetésünk), hogy ottragadtunk hétfő délelőttig. A művelődési házban a helyi néptáncosok és a helyi kórus lépett fel, ennek sajna a végére estünk be, mert Hunormackó ekkorra időzítette délutáni sziesztáját, de élete első előadásának utolsó morzsáit, hatalmas figyelemmel és érdeklődéssel kísérte végig, akárcsak a Kossuth nótát éneklő közönséget. Az ízletes Kossuth vacsora (töltött káposzta) elfogyasztása után, a Szelence Táncsoport jóvoltából egy nagyon kellemes estében lehetett részünk, együtt ropta fiatal és öreg. Nopersze, ebből már Hunor sem maradhatott ki, -mint rangidős legkisebb, aki állandóan járni/futni akar,- folyamatosan betáncolt a kör közepébe, ahonnan képtelenség volt kivadászni. Hihetetlenül jól érezte magát, pörgött-forgott a népviseletbe bújt leánykák szoknyái között, majd a legényesbe is betáncolt a maga kis koreográfiájával. Annyira érdekes volt látni, hogy szinte én éreztem rosszul magam attól, hogy a fiam zavart okoz az előadásba, míg a szereplők ugyanannyira élvezték Hunor tapsikolós megjelenését, mint ő maga és többen megjegyezték, hogy nem lehet elég korán elkezdeni a néptáncolást. Azt már csak félve említem meg, hogy mint rangidős legkisebbet,  a balatonboglári televízió végigkövetett evés közben-tánc közben-csajozás közben... merthogy igen, Hunor egy soha vissza nem térő pillanatban odaállított elém egy tűzrőlpattant 10 éves menyecskével, bizonyos Eszterkével (ő is tagja a fentebbemlített tánccsoportnak), aki az este folyamán végighurcolászta ölben az állandóan meglépni akaró fiamat. Amikor aggályomat fejeztem ki, hogy ne cigölje Hunort, mert megvan az már 10 kiló is, lazán közölte az ő kutyája több mint 10 kiló és azt is ölben hurcolja. (?!). Hunor kisfiús bája még a nagyfiúkat is levette a lábáról, nagyon furcsa érzés volt látni a népviseltbe bújtatott kisnagyfiúkat, ahogy egymásra licitálva kínálgatják Hunort a kalapjukkal, ropijukkal, a telefonjukat mutogatják neki és puszilgatják. (!). Záróaktusként, borospoharam nosztalgiára késztető ködfátyla mögül, Eszterke hangja rántott vissza: "odavihetem Hunort bemutatni az Anyukámnak?". Khm, khm... azt hittem, az ilyen típusú mondatokra még várnom kell pár évet...

Aztán meg, megtanult önállóan enni, igaz hagy némi kívánnivalót a látvány maga után, (még a szeme sarkába is jutott egy kis csokis puding), de kétségkívűl büszke az eredményre, és nem is igazán hajlandó már elfogadni az én kezem általi etetését, csak ha fondorlatos módon, cseleket vetve be, csusszantok egy-egy falatot a szájába:

És még valami, amit most tett meg legelőször: átaludta az éjszakát, de úgy igazából, nem kis szépítgetéssel, hanem: este fél 10-től reggel 8-ig!!! Ébredés és nyöszörgés nélkül... hogy mi a titok, magam sem tudom. Talán köze van ahhoz, hogy egyre többet jár, (babakocsiban sem akaródzik már megmaradnia), talán, hogy egyre kevesebbet szopizik (esténként 1-2-szer igényli, a reggeli- és nappali szopikat teljesen kiiktatta), talán, hogy ennyire önállóan nagyfiú lett már.

cucka 2009.02.21. 10:02

Fogzik...

... fékeveszetten. Tegnap délelőttig még csak azt hittem, a jobb alsó örlő készül napfényre kerülni, aztán dél körül egy nyüsszögéses Huncos-testmegfeszítéskor észrevettem, hogy a jobb alsó rágójánál is duzzadt és fehér az ínye. Sőt, szinte az egész fogínye ilyen! Klasszikusan fogzó tünetei is vannak: tulipiros rózsás arcok, ugyanilyen színű alvég is, nyüssz, nyálzás, hőemelkedés. Újra ölbebaba lett, bújik és nyüsszög, és 3. napja nem hajlandó szilárd ételt magához venni, helyette komfort cickós időszaka van újra, naponta n+1-szer, valamint az 5 hónaposoknak való kedvenc borsópürés csirkéből vesz magához pár falatot. Nomeg egy-egy gyerek joghurtot legyűr a torkán hosszas bohóckodásos etetés mellett. (pedig azt még anno megfogadtam, ilyenre nálunk sosem fog sor kerülni...). Attól nem tartok, hogy éhenhal a gyermek, és mégis, a lelkem megnyugtatása végett muszáj bejuttatnom valami tápanyagot a pocakjába. (Aggódos Anyuka szindróma felszínre bukott)

Mostani fogzásunk elhasznált tárgyai: több műanyag tányér cafatokká rágása, egy rágóka foggal való kilukasztása éa a benne lévő folyadék nagy részének elfogyasztása (édeskés trutyi, én is megkóstoltam, egyelőre egyikünknek se lett baja tőle), valamint egy régi kismamaújságból származó polifoam tehén puzzle szisztematikus elfogyasztása/rágcsálása. És vajh, hol van még a vég?!

Éjszaka: átverhetetlen, még oda sem engedett ki, ahová a király is gyalog jár. Amikor hajnaltájban egy óvatlan pillanatban kislisszoltam mellőle, hangos panaszáradattal nehezményezte azt.

Pedig már olyan jól megvoltunk, és tulképpen Hunor teljes életet tudott élni, ezzel a 8 foggal is... kösszépen, neki ennyi elég is lett volna, kedves Fogtündér néni!

cucka 2009.01.09. 00:15

Így élünk mi

Lassacskán átalakulóban a sokat fecsegő, barokkos körmondataimmal telitűzdelt blogom - fotóbloggá. Ennek az oka a mindenkisrésbebelemászó, mindenhuncutságotazonnalelkövető 13 hónapos aligelmúlt kisherceg. (és még a szépen vezetett havi paramétereivel is adós vagyok: szóval, 13 hónaposan: kb. 9700 gramm és 76 cm hossz körüli... ). A mászását tökélyre fejlesztette, ha éppen menekülőre fogja (értsd meztelen, mert pelenkázom), két lábon alig érem utol. Járni nem óhajt továbbra sem, néha egy-egy véletlen lépést tesz, de amint rájön ennek fontosságára, (értsd: lélegzetvisszafojtva figyeljük, mi sül ki belőle)  azonnal összecsuklik és vigyorogva tovább négykézlábaz valamerre. Szerintünk rég tudna járni, csak éppen nem akar.

Kérésre bármit odahoz, megmutat, esténként fogat mos, szépszóra.
Egyre többször ölel át, fúrja belénk a kis fejét, dünnyögve szuszog, feltehetőleg valami nagyon kedveset, de ugyanilyen arányban ébreszt szempilla-emelgetéssel és szemkinyomkodással, valamint fejre-ráüléssel, orrharapdálással és teljes erőből lefejeléssel.

Napjaink viharos sebességgel telnek, Hunor gondoskodik az állandó elfoglaltságról, az utóbbi napokban nálunk is felütötte a fejét egy kis laza nátha, láz nélküli, előbb csak szárazon krahácsolta át az éjszakát, és folydogált szünetmentesen az orra, mára már igazi férfias cuccot orrszívóztam ki belőle és már nem száraz a köhögése sem. (meg is lepődik köhögések után, hogy ugyan mi és honnan került a torkába?!... a Zapja rendszeresen el is magyarázza, hogy később ennek a dolognak még hasznát is veszi, mint férfias jegyet...)

Azt hiszem, megvan az első esküdt ellensége gyermekemnek, mégpedig a számítógép személyében. Ha 5 percnél hosszabb időt szándékoznék előtte eltölteni, kisfiam előbb csak gyöngéden odébbtol székestől, ilyenkor ha ölbeveszem, kiutal még pár perc türelmi időt,  de ha továbbra sem akarok érteni a jeleiből, kurtán-furcsán alámkúszik és egy óvatlan pillanatban kikapcsolja a gépet... Hol vannak már a régi szép idők, amikor még reggeltől estig bekapcsolt gép mellett élhettem? Mára maradtak az éjszakák (olyankor inkább olvasok vagy csak úgy elnyúlok a forró habokban...), vagy a délutáni pihenője alatti egy órácska, ami valljuk be: nem sok mindenre elég.

A másik, amiről még szerettem volna írni, csak hogy örökül maradjon: ciki, nem ciki, be kell látnom, az alma ezesetben kicsit messzebb esett a fájától: Hunc ellentétben velünk, hihetetlen módon édesszájú. Igyekszem kikerülni -egyelőre- a babakekszeket, piskótákat, túrórudikat és egyre lelkesebben sütögetek, mert végre akadt hálás (!) célközönségem.  És legalább ebben tudom, hogy mi is van valójában... Pár napja sütöttem meg barátosnőm egyik klasszikusát, előtte egy egyszerűbb úgynevezett almás bögrés sütit sütöttem, kicsit átvariálva, eszméletlen sikert aratott! (öööö, ezt a "Hunci szelet" fantázianévvel illettem... ). Hunor hihetetlen módon élvezi a konyhai főzőcskézést, igaz, minden étel előkóstolását kiköveteli magának. Kicsit változtattam a megszokotton és mostanság korábbra időzítem az ebédünk elkészítését, és hogy ne kelljen különböző dolgokat főznöm, mi is kezdünk átállni a főzelékekre, párolt zöldségekre. Hunc így kétszer "ebédel", egyszer koradélután a frissenfőttből, másodjára pedig este, velünk. Bébiételt- konzervet már hosszú hetek óta egyáltalán nem hajlandó elfogadni, csak és kizárólag a mi ételünket eszi: reggelire, vajas kenyeret, virslit, sajtot, uzsonnára az éppen aktuális sütit és általában elmajszolgat egy almácskát hozzá, ebéd főzelék, délutáni uzsi valami gyümölcs és a vacsi velünk, ugyanaz, amit mi. Mindeközben igyekszem a napközbeni nemmondjukkianevét-ről (=szopi) lassacskán leállítani, bár így is 2-3-szor csüng még rajtam, plusz éjszaka a 2-3-szori ébredéskor. Ha kimondjuk előtte, a bűvös szót, hogy "cici", azonnal ráébred, hogy tulajdonképpen neki erre mostéppenazonnal szüksége is lenne... nopersze, ebből napi mókásabbnál mókásabb jeleneteket lehet kreálni, ha esetleg valaki úgy érezné, még mindig unatkoznék. És HuncApu sokszor úgy érzi... 

A jútjúbos videók még mindig kedvencek, főként HuncApu füllhallgatójával:

és ilyen az, amikor elbújva előlünk bepréseli magát a mosógép és a kád közé:

Menthetetlenül megindult a visszaszámlálás az első szülinapig, Hunc nyakig merülve egy fejlődési ugrásban lubickol éppen. Mostanában szinte napról-napra megörvendeztet minket valami új dologgal.

Legelső értelmes szava tegnap (Istenem, mi más is lehetett volna?!), mint a "nem" tiltószócska, melyet cincogó, vékonyka hangján naponta többször is elismételget, általában olyankor, amikor éppen a legnagyobb csínytevése valamelyikét készül elkövetni vagy már éppen csinálja is. Előfordul, hogy önmagát mantrázgatva, amint megközelíti a tiltott objektumot, az orra alatt motyogja, hogy "nem-nem".

Hozzátáplálásban is változások álltak be, egyre határozottabban utasítja el az általam kotyvasztott vagy a kész bébiételeket, és az én kezem által történő etetését is, ezzel párhuzamosan egyre nagyobb érdeklődést mutat az asztalon elhelyezett felnőtt étkeink után, melyeket saját kezüleg mancsikál a szájába, arcába, hajába, fáradtságtól, éhségtől és türelmetlenségtől függően. Így történhetett, hogy tegnap este már csak akkor kaptunk észbe, mikor összegezve a vacsoráját, arra jutottunk, hogy Hunc kb. 3 szelet párizsi, ugyanennyi trappista sajt és egy félszelet kenyér elfogyasztásáért felelős. Ma reggel francia reggelire vágyott: trappista sajt, szőlő és kenyér volt a reggelije, megspékelve egy kis sárgabarack krémmel. A szőlőt speciel valódi ínyencként fogyasztja: a szőlőszemet az egyik kezébe veszi, szemöldökét rózsasándorosan összevonja, másik ujjacskájával föltárja és kikapirgálja a magot, melyet hanyag eleganciával félredob, szőlőszem ekkor szájba kerül, csücsörítve ízlelget, majd átlag fél perc után, szőlőhéj előbukkan és ugyanettől a hanyag eleganciás kézmozdulattól kísérve landol a földön.

Alvási ciklusai is átalakulóban vannak, napközben már csak egy hosszabbacskát hajlandó hunyni, közvetlenül ebéd után. Ez a koradélutáni szieszta, időtartamát tekintve is igencsak változó, a laza 25 percestől a 3 és fél órásig bárhogy alakulhat. Este egyre későbbig tolja a lefektetés idejét, átlagosan 10-11 óra között méltóztatik elaludni, de ilyenkor jobb esetben, ha éppen nem fogcsíkokat növesztget, hajnalhasadásig is képes aludni (fél 6-6). (ez már átaludt éjszakának minősül, ugye???!)

Pénteken, pár órácskára kiszabadultunk Hunor fennhatósága alól, részt vettünk Szőkeciklon Barátosnőm szülinapi meglepetés partiján. Ismét meg kellett állapítanom, úgyis állatorvosok és eme szépreményű szakma hallgatói közt folyt a mulatság, hogy nem csak a tehenek hozamtermelésének tesz jót a zene és a nyugodt környezet...
Szombaton kilátogattunk a Visegrádi várba, Huncnak szavát sem lehetett hallani, míg kellő pogácsával motiváltuk érdeklődését a természet szépségei iránt. (jé, itt is van kaja!)

Vannak számadataim is, az utóbbi napok mértéktelen zabálásai után: 9100 grammra mérlegeltem este, hossza pedig éppen a konyhaasztalunk magasságával megegyező, azaz 74 cm.

cucka 2008.10.09. 22:45

Védőnő rulez!

Akikkel nem csak virtuális a kapcsolatom, megszokhatták már, hogy mióta van Hunc, nem vagyok egy kimondottan telefonon könnyen elérhető emberke. (továbbra is mentségemül szóljon, hogy mindenkit előbb vagy utóbb visszahívok!). Reggel, mire előkerítettem a telefonomat, esment volt már pár nem fogadott hívásom. Mivel Huncos lágyszívű és engedékeny volt délelőtt, elkezdtem apránként visszahívogatni őket. Az első ösmeretlen szám visszahívása nagyon furira sikeredett, ugyanis miután bemutatkoztam és elregéltem a szokásos udvarias szövegemet,  egy zavart hölgy szuszogta bele a fülembe, hogy igen, ő keresett, és hogy mikor jöhetne fel hozzánk? Bizonytalan öööö-gésemet kihasználandó rákérdezett, kinek is vagyok én az anyukája? Anyatigris agyam azonnal vérmes következtetéseket vont le (ez biztos egyike azon erőszakos telefonos hölgyeményeknek, akik mióta Hunc megszületett, havonta felhívnak és különböző előnyös biztosításra/megtakarításra szeretnének nem kicsit agilisan rábeszélni), és hirtelenjében visszasziszegtem, hogy lesszíves beazonosítani magát meg úgy egyáltalán miért is szeretne ő hozzánk feljönni?! Ekkor derült ki, hogy ösmét új védőnénivel gazdagodtunk, valahol elvesztettem a fonalat, szerintem úgy a nyolcadikat emészthetjük.

Épp erre járt, feljött, igyekeztünk megismerkedni egymással, Hunor megszavazta számára a bizalmat, pár itt-töltött perc után, melléállt és vigyorogva megharapdálta a combját... védőnéni enyém szívembe is belopta magát, végre nem egy frissdiplomás könyvbőlszakmáttudó (mindenkitől elnézést, de tényleg abszurd, hogy 31 évesen egy 22 éves leányzótól köllene gyakorlati tanácsot kérnem! ), hanem egy háromgyerekes anyuka, aki seperc alatt megtanított a hordozókendő egyik egyszerű kötési módjára. Úgy belejöttünk, hogy majd egy órán át hordoztam Mancit magamracsatolva, és láss csodát, mégsem fájdult meg a hátam tőle! (pedig mambózva lejtettük át többszörösen a lakást!)

Manci egyre hevesebben utasítja el az általam kutyult kajákat, újabban HuncApu és a macskák részesülnek bioétkeimben, ő inkább a szürkemarha raguba nevez be, de nem ám összetörve-turmixolva, hanem oda neki egy kocka husit, amit az etetőszékében elnyammog, ha végez és bármi óhaja akad még, egyre hangosodó morgással és vörösődő fejjel jelzi. A végén mégiscsak gourmandot nevelünk, úgy tűnik... Ha számokban kellene ábrázolnom Hunor 80 százalékban anyatejes lett újra és a szépen fölfelé ívelő hozzátáplálást visszaapasztotta 20 százalékra.

Éjszakáink stabil 3-szor ébresztősek, (éjfél-fél 1, 2-fél 3, valamint 5-6 közötti időkben ébred), védőnéni érdeklődésére töredelmesen bevallottam, Dedet, ha felébred, éjjel is megszoptatom, bár tudom, hagynom kéne meg vízzel itatnom, ha szomjas, meg következetesen kellene nevelnem... stbstb. Erre csak annyit mondott, védőnőként ő is ezt tanácsolja, anyaként viszont, ő is pontosan ezt csinálta. Még életben van és derűs természete azt bizonyítja, túl lehet élni ezt az időszakot, tehát ösmét erőre kaptam...

Bevallom hősiesen, csak mostanában kezdtem el Huncosnak sk főzni, annak ellenére, hogy széles mellszélességgel hírdettem, hogy namajdén! Volt rá okom is, hiszen Hunor nem szívesen fogadta el sem a gyümölcsöket, sem a szilárd ételeket, voltak napok, amikor alig tudtam beletuszkolni pár kanál gyümölcsöt vagy főzeléket, hiába vettük a nagyon finom és egészséges bio termékeket. Így áttértünk a kész babakonzervekre, általánosságban egy konzerv 2 és fél étkezésre volt elég, a hiányzó ételmennyiségét, fiam még mindig tejcivel pótolta ki. Aki valaha is a kezébe vett akár egy fakanalat is, tudja, ahhoz, hogy egy ilyen mennyiséget előállítson, szüksége van sok lábasra, tálkákra, turmixra, tároló edénykékre... és türelemre és ekkor a mosatlan edény-mennyiségről még nem is tettem említést, szóval, pepecselés felsőfokon, főként úgy, hogy elsőszülöttem, orrhuzogatással és ajakbiggyesztéssel fogadta a mama főztjét. Az elején még lelkes voltam (mi sem bizonyítja jobban, mint a fagyasztóban leledző különböző alakú jégkockatartókban lefagyasztott összeturmixolt zöldségfalatkák tömkelege), majd csappant a lelkesedésem és már csak hetente kóstoltattam vissza Huncost az általam készített főzelékekre, reménytelenül...  (csak halkan: a macskáinknak mindig bejött...) Tehát maradtak a boltban kapható, kész bio-babaételek.

A múlt héten állt be a forradalmi változás, amikor is egy teljes lefagyasztott adagnyi (100 gramm körüli) karfiol főzeléket hajlandó volt csöppfiam egy kis oliván megfuttatott és hozzáturmixolt csirkemellfilével egy ültő helyében bekebeleznie, mintha mindig is ezt fogyasztotta volna! Valódi gourmand módjára homlokösszeráncolva cuppogtatta a szájába kanalazott ételt, hozzá nagyokat kortyolt a csőrös poharából.

És azóta nincs megállás: párolok és villával összetörök, halat és szárnyasokat, gyümölcsöt és főzelékeket, és a gyakorlottságomnak köszönhetően, fél óra alatt képes vagyok párhuzamosan több heti Hunc kaját készíteni, szétosztani és a fagyasztóba helyezni.

Felállásban verhetetlen, mindenhol mindig fel akar állni (konyhában a szék mellett/alatt, a számítógép asztal alatt, ágyunkban, ágyában... mindenki képzeletére bízom, de még a leglehetetlenebb helyeken is megejt egy próbát), ébredés után pedig már így vár:

cucka 2008.06.30. 23:21

Hétvégi elsők

Szombat koradélután, miután HuncApu befejezte rendelését egy régi vágyunkat teljesítette: összepakolta kiscsaládját és levitte a magyar tengerre, Huncorgót megismertetni a nagyvízzel. (első dokumentált Balatonos fürdőzés!). Megérkezvén, először csak a partról figyelték a fiúk az eseményeket:

Aztán felbátorodva Hunor Balatonnak szóló mosolyain, HuncApu besétált vele... és itt -ciki, nem ciki- kisfiam kicsit megijedt (úgy reszketett, mint a nyárfalevél), így nekem is be kellett mennem a vízbe, és hármasban eljátszadozva lassacskán merítettük bele. Hamar rájött, hogy ez pont olyan, mint az otthoni fürdés, csak sokkal nagyobb kádban!

Végül már a parton szárítkozott, magyarázott és játszott minden olyan dologgal, ami kimondottan felnőttjáték, (úgy mint telefonzsinór, fényképezőgép madzag, napolaj) és semmi olyant nem volt hajlandó kézbevenni, amit kutatók fejlesztettek ki 21. századi biztonságos gyermekjátékká. (strandlabda, kislabda, rágóka).

Az éjszakát Szőlőskislakon, barátoknál töltöttük, ahol egy újabb első dologgal szembesült Huncosom: mivel a királyi lakosztályt kaptuk meg (a fölső szintet), Hunc különszobát kapott. Aggályaim megint alaptalannak bizonyúltak, Hunor meseszépen átaludta az éjszakát nélkülünk, egyetlen ébresztéssel fél 3-kor, aztán 6-kor, de akkor már kibulizta, hogy közénk kerüljön és velünk durmolt fél 10-ig. És magamnak is nehéz bevallani, de sokkal pihentetőbben aludtam így, hogy nem volt velünk egy szobában...

Fogzunk -vagy micsinálunk már magam sem tudom- gőzerővel, mindent a szájába tömköd és azokkal nyomorgatja a fogínyét. Az összes erre specializált rágókát félredobja, viszont tökéletesen megfelel a célnak a kanál, vagy fürdéskor a kád pereme, vagy a kiságy rácsa.

Hunor egyre sajátosabban oldja meg ezt a hozzátáplálósdit: ebédre a 180-200 gramm húsos főzelék (most már bátran mondhatom: mindenevő lett, csak legyen benne hús és ne tartalmazzon almát!), mellé hozzácsap 50 milli vizet, majd zárja a sort kb ugyanennyi tejcsivel. Gömbölyödik is rendesen...bár  a napi többórás fitnessz tréningeihez kell is az energia!

cucka 2008.06.11. 19:12

Ez a nap is eljött

Amikor írni kezdtem ezt a bejegyzést még csak délutáni családi idillünk képekben való bemutatását terveztem, egyéb érdekesebb, izgalmasabb témák hiányában... aztán a vihar gyors megérkeztével, kisdedet ágyba tettem és  próbáltam megmenteni az erkélyen rekedt dolgokat. A hálónkban nagy volt a csend, majd pár perccel később belépve ez a kép fogadott (közben végig arra buzdítottam Hunort, csak most ne engedje még el a korlátot, mert ezt nekem soha senki sem fogja elhinni, ha nem tudom dokumentálni!):



Hogy hogy sikerült idáig feltornáznia magát? örök rejtély marad, de az biztos, hogy (nagyon finom az ágy kerete) holnap reggel HuncApu első dolgai egyike lesz a kiságyat egy szinttel lejjebb állítania...

Ezután tudom már nagyon snassz, de következzék a beígért délutáni idill képe, van itt kérem macska, gyerek, bicikli és muskátli is (a járóka egyik oldala azért lóg ilyen bénán, mert tegnap lábköröm áldozatok árán sikerült csak felállítanom, igen, pont ilyenné):



És újabb "húsos" konzerv következett ma, pulykás-krumplis és imádja ezt is. Csak mondaná meg nekem valaki, ezek után mért éhes éjszaka? Másfél- két óránként ébred és valóban mennyiségeket eszik... ezáltal tejem is van bőven... nem értem-nem értem...

cucka 2008.06.10. 21:37

Esse jó, asse jó

Napok óta stagnál hozzátáplálásunk színesnek induló palettája. Azaz a delikvens nem óhajtja tovább színesíteni a befogadható étkek skáláját, tüntetőleg csücsörített ajkakkal hátrafelé feszíti magát pár kanál elfogyasztása után a pihiszékében. Én meg nem erőltetem... Viszont a hűtőszekrény (fagyasztó) lassacskán már csak Szemünkfénye miatt üzemel, hiszen mindent főzök, pürésítek, kóstoltatok (persze, nem ízlik neki úgy igazán, csak egy-két kanál erejéig), gyümölcsöt darálok-reszelek a kis okos szerkezetemmel (ugyanúgy járok vele, mint a főzelék társával), ezért lefagyasztom egy későbbi visszakóstolás reményében. Az állandó Jolly Joker a sütőtök, minden mennyiségben és minőségben.

Ezért ma HuncApu támogatásával egy bátor (merész?) lépésre szántuk el magunkat (bár ezzel szerettem volna várni 7 hónapos koráig): délben megkóstoltattam vele egy új ízt, mégpediglen konzerv formájában a sütőtök-pulykahús kombinációját. Először még remegett a kezem (és a gondolataim is!), mi lesz, ha mégsem eszi meg? Talán hibázunk, hogy ilyen korán hússal "tömjük"?
Mit ne mondjak? az első kanálkával eldőlt minden... én Hunort ilyennek még nem láttam! Igazi ragadozó módjára szinte ízlelgetés nélkül nyelte az ebédjét. Gyakorlatilag alig maradt valami a 190 grammos bébiételből!

Ismét bizonyításra került, hogy a vér nem válik vízzé, ez a gyermök HuncApu almája arról a bizonyos fáról, nincs mese, be kell látnom...

cucka 2008.06.02. 16:47

Félév

Félév nagy idő. Fél év alatt egy útnak induló pici, mozgó kiscsomagból kész kisember lett. Egyre kisfiúsabb napról-napra. Egyre mosolygósabb, egyre huncutabb, eddig is tudtuk, de mostmár egyre szembetűnőbb, hogy mennyire érti a beszélgetésünket. Visong, ha meglátja a kék evőkanalát, keze-lába sajátos táncot lejt, szemei csillognak, miközben türelmetlen mormogások hagyják el a torkát. Az előkéje felkötésével már elszabadul a pokol: türelmetlen hördülésekkel jelzi, hogy most már nagyon enne, nyomatékként mellékelve pár deciliternyi nyálat.
A pelenkázón már pelenkázhatatlan, marad a mi ágyunk, ott is többször megpördül-fordul egyetlen átpelenkázás alatt. A járókájában atomrobbanáshoz hasonlítható óriáskáoszokat képes véghezvinni pár perc alatt: piciny ujjacskáival pillanatok alatt elemeire szétkapirgálja az állatos habszivacs szőnyegét, megrágcsálja, majd szétdobálja mindenfelé, ha lehetősége nyílik rá kidobja a járókából is, macskáink legnagyobb örömére, mert így ők is játszhatnak velük.
Fogzásügyileg a doktornéniknek lett igaza, bár akkor még nem hittem neki: nyáltengerünk és fogínyfájásunk ugyan már van jóideje, de apró fogacskának még nyoma sincs. (azaz van: fehéredő fogíny képében, mintha éppen csak alatta lennének Huncos még kinembújt gyöngyöcskéi).
 



Az evéssel, úgy érzem, nem lesznek különösebb problémáink (sütőtök és krumpli bármikor jöhet), bár a tápláléka 90 %-át még mindig kizárólagosan az anyatej fedezi. (a maradékot: napi egyszer, ebédidőben 4-5 kanál főzelék, pár korty víz és végezetül anyatej, valamint a nap folyamán valamikor kb. 100 ml sütőtöklé). Örül az "ebédnek", de az említett pár kanál fölött egyelőre nem hajlandó többet elfogadni, én meg továbbra sem erőszakoskodom.

Kedvenc dalunk is lett, hála egyik ismert olvasónk blogjának zenei aláfestéséért Britni babát találta meg magának, a Lucky című daltmelynek videóklipje alatt kifejezetten "tombol", az ölemből nézi és közben hevesen magyarázva csapkodja a számítógépasztalt. Továbbra is széles palettájú a muzikális érdeklődése, mert a Kolompos együttes dalai mellett, békében megfér Britney bébi is, de ugyanitt megpihennek a népdalok, nemzeti vezérdalok is. Persze, nem mondom, hogy nem válogatós a Szentem, ha valami nem tetszik, tovább kell léptetni, mert egyre elviselhetetlenebb emelkedettebb hangon tiltakozik.

Éjszakai alvásai jelentősen javuló tendenciát mutatnak, ma éjjel egyszer ébredt, konkrétan enni, aztán hatig aludt. Nappali pihenései is megmaradtak, két hosszabb másfél-2 órás délelőtt és délután és több rövidebb 20 perces séta és autózás közben.

Végezetül adatai számokban: jelenleg 7700 gramm súlyú a maga csupasz valójában, és 74 cm hosszú.
Az utóbbi napjainkra leginkább ez a kiragadott dalszöveg lehet a legjellemzőbb. A kánikula menthetetlenül berobbant a paneldzsumbi által jó szorosan körülhatárolt kis lakunkba. A napközbeni szobai átlag 26-27 Celsius fokát, nem csak az én kiterebélyesedett testem, de Huncos izzadós kis természete sem viseli túl jól. Ezért is -nomeg a társaságért!- szinte reggeltől estig rójjuk a köröket, hol a Margit szigeten, hol a Szent István Parkban (ajánlom mindenki figyelmébe, csendes kis sziget, ha valakinek még nincs teljesen elege az egy négyzetméterre eső 5 babakocsis anyukából és babájából), ma délután/este pedig a Római parton búcsúztattuk újabb kis időre Dajcslandba szakadt barátosnőmet.

Fotókkal hadilábon állok, mert: "A" verzió: viszem a fényképezőgépet, majd elfelejtem használni, "B" verzió: elfelejtem vinni és akkor használnám. Szerencsére, ha gondos Anyukákkal (szám szerint kettővel is ) hoz össze az élet, ők fotóznak rendületlenül, így a Margit szigeti sétánk is többrendben meg lett örökítve, publikus és kevésbé publikus fotókkal egyaránt.



Egy kedves hölgy kérésére álltunk meg így csokorba, melyre engedélyt kért egy fotó erejéig tőlünk ("mer olyan szépek, már az előbb is néztem magukat"), szerencsénkre szemfüles Ingridünk kapott az alkalmon és a saját fotóapparátusával is készíttetett egy csoportképet különítményünkről:



Óriás léptekkel haladunk a szilárd étkek felé: HuncApu gyermekkori kedvencét (sütőtök), csöppfiam egyetlen fintor nélkül, sőt továbbmegyek, cuppogva elfogadta főzelék és ivólé formájában is. (alma azóta is arcfintor és köpködés). Védőnéninknek referálva, továbblépésként hagyjuk egy időre a gyümölcsöt (csodálkoztam volna, ha a kis HurkaGyurkának nem ízlene a főzelék!), jövő héttől bátran kezdjünk el variálni a főzelékek színes skálája között, alapként meghagyva a krumplit. (spenót, sárgarépa -sárgarépalé-, borsó, tök, cékla, sóska), csöppnyi anyatejjel megbolondítva. Egyelőre buzgó vagyok és nagyon elszánt, hogy magam fogok főzőcskézni Hunornak, bár az előttem járó Anyukák csak rutinrókás mosollyal az arcukon hallgatták bevállalásomat... a többit majd az idő és a töretlen nemalvós éjszakák fogják eldönteni...

cucka 2008.05.26. 23:14

Margit sziget rulez

Az egy hétre eső Margit sziget látogatásom rekordokat döntöget. Ugye voltunk szombaton egy olyan 5-6 órácskányit, aztán ma Dajcslandos barátnőmmel is kolbászoltunk egyet és szerdán, ha ismét jó idő lesz, Huncos megmutatja Barninak, hogyan kell Helénát is levenni a lábáról, szintén egy Margit szigeti séta keretén belül... (persze szigorú szülői felügyelet alatt/mellett!)

Ma ismét rápróbáltam egy kis reszelt almára, de szerintem nem tudok kellően meggyőző lenni, hiszen engem a világból ki lehetne kergetni ezzel a dologgal, így sokszor tudatosan kell a mosolyt az arcomra erőltetnem, mert érzem, hogy Hunc fintorgása rám is átragadva, arcom eltorzulását okozza. Úgy tesz, mintha elfogadná, majd egy óvatlan pillanatban öklendezve sűrű nyállal visszadobja az egész addigi adagot. Barack ügy, dettó (bár speciel én azt nagyon szeretem!). Nem is erőszakoskodom tovább. Alig pár napja poénkodtunk, hogy Huncos apjafia, ezért senki sem lepődne meg azon, ha semmi mást nem fogadna el pár hónap múlva, mint turmixolt kolbászt jó kis vereshagymával, vagy éppen csülökpörköltet. Ha ezeket nem is, de ma a szájába dugtam egy ujjbegynyi főtt burgonyát, amit mohón tüntetett el. Felbuzdúltam: kaptunk mi egy csodaszerkezetet Ámerikás Uncsitesótól, ami olyan, mint egy prés és egy daráló keveréke. Na ezzel összetörtem két karika krumplit és hozzáadtam 10 milli tejcit, pépesre kavartam és Huncos úgy bepuszilta, mint egy kisangyal!

Nagyon embertpróbáló az élet mostanság Hunorral, 24 órás készültséget jelent vele élni.  Lassan kiérdemli az ön- és közveszélyes minősítést. Szempillantások alatt képes 2-3-akat fordulni, elrugaszkodik bárhonnan, feltornázza magát ülő helyzetbe, hason igyekszik négykézlábra állni (bár szerencsére még szétcsúsznak a lábai, ezért idegeskedni/nyűgösködni kezd!), minden reggel átrendezi a kiságyát, leaggatja/mögé/alábújik a fejvédőnek, megtépkedi a sötétítő függönyt, de már rájöttünk a függöny csak eszköz, a valódi cél a  körforgó megmozgatása a függöny segítségével! Gyűlöli a járókát, mert a földön van és nem lát rendesen ki belőle, imád kézben, magaslatokon ülni, ahonnan beláthatja területét, napi több órás sétákkal kell lefárasztani különben esti elalvását képes kitolni akár fél 11-ig is!

Fejlődik, rohamosan fejlődik... van még pár boldog hetünk, hónapunk, aztán végképp megindul és onnantól nem lesz megállás!

cucka 2008.05.19. 18:05

Hozzátáplálás indul

A múlt heti védőnénis találkozáskor eldöntetett, hogy bizony hétfőn (azaz ma), elkezdünk ismerkedni az első idegen ízzel: az almával, pontosabban a reszelt alma levével. A képek magukért beszélnek, egyszülöttem groteszk módon protestált az új íz ellen. Miközben mosolyogva próbáltam értésére adni, hogy hű, ez mennyire finom, Ő csak kétségbeesetten, könnybelábadóan riadt szemekkel pillogott rám (valamint az apjára) a kanál mögül. Persze nekem sem volt könnyű dolgom, míg a háttérben HuncApu monológját hallgattuk, -melynek lényege az volt, hogy magzatunk, ne őt nézze, ő nem tehet semmiről, idejekorán nézzen szembe a tényekkel, hogy az anyja egy terrorista, -reszkető kezekkel próbáltam a pépesített alma levét a szájába kanalazni, majd mikor már azt hittem, sikerült, az egészet egy nagy nyálkilökődéssel a kezemre dobta. Méhem áruló gyümölcse még a félrenyeléses tragikomédiáját is előadta, HuncApu ekkor felkapta örökösét, egy "mára elég volt" fekiáltással, majd a nappaliba mentek, ahol még susmorogtak egy jó ideig.











Folyt. köv. holnap délelőtt, bár úgy érzem, még semmiről sem vagyunk lekésve, ha továbbra is ilyen masszív ellenállásba ütközöm, könnyen lehet, hogy elhalasztjuk egy kisidőre ezt a prodzsektet.

cucka 2008.05.14. 15:28

Bizonyíték!

Legutóbbi tanácsadáson, említettem a doktornéninknek és a védőnéniknek, hogy kisfiam hasprésekkel igyekszik ülő helyzetbe hoznia magát. Ekkor a doktornéni maga is kipróbálta, háton fektetve Mancit, fogva két kis kezét gyöngéden megemelte, mire fiam válaszreakciója felért egy döglöttbéka reakciójával: csak lógott az őt tartó két kézen. Azon hirtelenjében el is szégyelltem magam, magyarázkodni is kezdtem izibe, amivel valószínűleg csak azt értem el, hogy még törtetőbb anyukának tűnhettem, akinek a kisfia már mindent megcsinál, fejlődésben hónapokkal előrébb tartva kortársainál. (Zsibi szavaival élve: az a primus maximus anyuka típus, akinek a fia/lánya már egy, de maximum két hetesen átalussza az éjszakát, pörög-forog, ha köll, meg ilyenek). A vége az lett (diplomatikus a doktornénink!), hogy ne erőltessem, amíg magától nem akar ülni. Ez az amíg, egészen pontosan ma reggelig tartott, amikor is reggeli kávézás közben azt hittem, rosszul látok, rikkantottam is HuncApunak, ugyan, örökítse már meg, kisfia első felülését:



Aztán délelőtt a védőnéni is járt nálunk, átbeszéltük a hozzátáplálás elkezdését, és mikorját. Szerinte jövő héttel érdemes lenne elkezdeni egy kis reszelt idared alma levével (mert ez állítólag édesebb, mint a többi), két étkezés között, egy-két kanálkával, semmit sem erőltetve, ha nem akar enni, pár nap múlva térjünk vissza ismét rá. Szerinte érdemes, kicsivel hamarabb elkezdeni a hozzátáplálást, mert állítólag 5 és fél hónaposan könnyebben rávehetőek az új íz elfogadására, mint 6 hónaposan. Erről is rengeteget olvastam, én továbbra sem kezdeném még el a hozzátáplálást, de megpróbálom, jövő héten hétfőn egy kis reszelt alma lével indítunk, hátha valóban érdekli már más is, mint az anyatej.

Amúgy helyváltoztatásra is képes már: leteszem mondjuk a játszószőnyegére, és pár percre magára hagyom. Visszajőve sosincs már a játszószőnyegen, de elég követnem az éticsigát is meghazudtoló nyálcsíkot és megtalálom kisfiamat, általában a szoba közepén. Hogy hogyan csinálja, nem tudom, mert ha jelen vagyok, a kényelmesebb módját választja a helyváltoztatásnak: inkább sírva fakad, hogy vegyem fel és vigyem őt magammal.