cucka 2010.08.12. 15:33

Anna örök

Hunor a mai napig ellágyult hangon, szinte sóhajtva ejti ki a  szomszédlányunk nevét. Ő Anna, rangját tekintve a második, kedves-cserfes tízéves, Hunorral nem sokat foglalkozó kislány. (szívfacsaró érzés, legszívesebben jól helyretenném a dolgokat, depersze ez butaság... de akkor is harcol a racionális énem a fiúsanyuka énemmel...) Első Anna, éppen kettő évvel ezelőtt rabolta el kismacsónk szívét erdélyországi nyaralásunk alatt, egy komoly széparcú, melegbarna-szemű, akkor hatéves kislány személyében.

Tapolcai létünk harmadik napján a medencében ismerkedett össze harmadik Annával, a szöszke, vidám és csivitelő mindjárt hatéves kislánnyal. A medencei  játékból közös időpontú vacsora lett a szülőkkel, tesókkal, aztán késő estig játszótér, Anna a sötétben kézenfogva jött a válláigsemérő Huncossal a sétányon (persze, ilyenkor sosincs fényképezőgép nálam...). Anna megkérdezte, hogy ottaludhat-e Hunor náluk, mélyeket lélegezve nevettünk össze a szülőkkel, majd végül Hunor mégis inkább minket választott (még egyelőre) hálótársul. Másnap, tudtuk, sajnos ők elmennek, reggel az első szava az Anna inta volt, a reggelinél nem találkoztunk velük, de Huncos az apjával az étterem előtt cirkulált, nem mozdult a kispasi, várta Annáját. Aztán volt nagy találkozás és játszóházazás, Anna gyöngyöt fűzött, Hunor melléhúzta a műanyag székét és figyelte a nagylányt. (aztán, amikor megunta, hogy nem vele foglalkozik, kitépte Anna kezéből a gyöngyöt... de ez már egy másik történet).

Végül könnyfakasztó búcsúzás is volt, amikor is Hunor megsimogatta Anna haját, de puszit nem adott neki, csak az anyukájának, ellenben elfogadta Anna arcrapusziját. Aznap még emlegette párszor, azóta csak néha mondja ki a nevét és olyankor kérdőn néz rám. Én megnyugtatom, hogy Annáék rendben hazaértek, ő mosolyog és bólogat, én megígérem, hogy ha majd Pécs felé járunk, meglátogatjuk őket, ő mégmosolygósabban bólogat, hogy jó, jó!

 

És bár nem szorosan tartozik ide, ám mégis megörökítem azt is, hogy mi, önző szülők szerettünk volna kicsit egyalvógyerekesnek lenni, és így, amikor Bunci elaludt, megbeszéltük a Nagyfiúval, hogy lekísérjük játszóházba, és ha tetszik neki, lesszíves kis ideig ottmaradni, amíg mi kicsit balra el, fellélegezni, és kistucatszor elmondtam, hogy szóljon az óvónéninek, ha pisilnie kell, vagy szomjas vagy éhes vagy bármi. Huncos a negyvenharmadik hasonszőrű instrukcióm hallatán, pápát intett és sziát köszönt, majd otthagyott. Mi sétáltunk Tapolcán és jegeskávéztunk a Malom-tónál, és röpke egy óra alatt vissza is értünk, elsőszülöttünk éppenhogycsak reagált érkezésünkre, és játszott tovább, az óvónéni szerint hagyjam fel az óvódai parámat, ha szimpatikus lesz neki az óvónéni, semmi gondunk nem lesz (ámen). Aztán kiderült, hogy a félfüllel fogott adás is célbaért, kézenfogva behúzta az óvónénit pisilni és megette az óvónéni uzsonnáját is. (valamint banánt és almát is evett). Élelmes gyermek.

cucka 2009.10.19. 19:35

Nyaff

Én már nem is emlékszem, hogy ennyire nehezen viseltem volna a Hunorral való uccsó időszakot. Hormon-borulgatásaim is vannak, billegális lelkiállapot, hiperérzékenység és nagyfokú türelmetlenség jellemzi életemet. (szegénydrágajóuram, tudna mesélni...) Az elmúlt napokban nem csak rendszeres méhösszehúzódásaim vannak, hanem konkrét fájásokat is képes voltam mára produkálni.

Éjszakáim zöme azzal telik, hogy igyekszem megtalálni a tuti alvós poziciót, majd mire meglelem, mosdókör következik, és hipp-hopp már hajnalodik is. Nempihentető.

Minka aktív, rúgdos, ficereg, éjjel-nappal, sosem alszik, ennek tudom be a normálisnak mondható méhösszehúzódásokat, dolgozik a rendszer, jól is van ez így. Viszont a mai sétafikkancs közben hívnom kellett Huncom jóidösapját, ugyan kaparjon már össze az utca sarokról, mert elég távol vagyunk az otthonunktól, és bezony hogy erős fájásaim voltak... meg-megállva, gyökkettővel haladtunk kislakunk felé...

A hideg beköszöntével, egyre kevesebb kedvem van róni a környék utcáit napi kétszer 2-3 órában, így valami tartalmas és Hunorlefárasztó program után kutakodva találtam rá a Mazsola játszóházra. Rögvest ki is próbáltuk egy hosszúranyúlt délelőtt erejéig, szívből ajánlom mindenkinek, Hunor percek alatt otthonos csatatérré varázsolta a helyet, én zavartan igyekeztem helyreállítani a rendet (persze sikertelenül), de rosszalló pillantások helyett kedves mosolyokat kaptunk. Hadd játszon a gyerek, hiszen ettől gyerek! A fentebbemlített gyerek huncut vigyorral az arcán, ezt a feloldozást maximálisan ki is használta, aztán Gabinénivel együtt kiflicsücsközött, majd áldomást ittak találkozásukra -csapvízzel. Valamiért azt érzem, nem utoljára jártunk ebben a játszóházban.
Az innen történő hazasétálás alatt kezdődtek a rendszertelen, de erős fájások... még nagyon nincs itt az ideje, így igyekeztem tapintatra és türelemre inteni délután Pelenkási uraságot, és minél többet vízszintesben pihenni. Szerintem csak a hidegfrontra reagál így, Hunor sem szerette sem odabent, sem idekint a hideget.

Így most pihenünk... már amennyire lehet.

cucka 2009.10.18. 20:29

Rossz szokás

Pár évvel ezelőtt Barátosném óvva intett attól, hogy a náluk tartózkodásom alatt, akár egyszer is hódoljak akkor még napiszintű szenvedélyemnek, a körömrágásnak, ugyanis Körösztgyermekem éppen az utánzós kismajom-korszakát élte. Hittem is meg nem is, hogy ennyire lehet ilyen, így most derült égből ért a villámcsapás, hogy Hunor pár napja furcsa új szokásnak hódol: körömrág. Gyors magambatekintés után be kellett látnom, ezt bezony itthonról szívja magába: az utóbbi hetek idegörlő feszültségbombáinak, egy-két-körmöm és börkém látta kárát... nodemost, hogyan is tovább? Mert a kezdődő dackorszak eme új szenvedéllyel számomra szinte kezelhetetlen párost alkot, de legalábbis mindenképpen nagy feladat elé állít: azaz, ha valamit nagyon tiltok, túlzott körültekintésem kicseng a hangomból és Hunor huncut vigyorral csakazértis megteszi, ha szemet húnyok és igyekszem kevésbé foglalkozni a dologgal szinte figyelemfelkeltés nélkül kivenni ujjacskáit a szájából, (valamint önmagam felett is önuralmat gyakorolva tudatosan odafigyelni, hogy semmi tiltólistást a gyerek előtt...), akkor pár pillanat múlva, zavartalanul rágicsálja tovább karmocskáit. És sajnos már vannak áldozatai... Még keresem a tuti megoldást, következő lépésként, ma rövidre vágom a körmeit (hátha csak a hossza zavarja?!).

Arról meg csak halkan tennék említést, hogy bányászik is a lelkem, kincset keres a kétlúkú vájatban... node legalább ezt nem tőlem látta...

Hétvégén őszbúcsúztató, Minaszületés előtti termálozáson vettünk részt. Háááát, egy kétévessel inkább volt fárasztó, mint pihentető, ellenben Hunor nagyon élvezte a pancsolást, a játszóházat, az óriási idegennyelvű gyerektársaságot, ami körülvette.  Bebizonyosodott a szemem láttára, hogy szerelemben és gyerekjátékokban nincsenek nyelvi akadályok, úgy elkommunikáltak a szlovák-német-magyar gyerkőcök a saját nemzetközi nyelvükön, hogy öröm volt nézni, mi szülők, csak zavartan vigyorogtunk kínunkban. Játszani továbbra is egyedül játszik, ellenben igénye van arra, hogy mindezt társaságban tegye, szívmelengető nézni, ahogy a nagyobbaktól ellesi a mozdulatokat, a játékok hazsnálati technikáit. Így történt, hogy Hunc 120 darabos, 5-6 éveseknek való puzzle-t próbált meg kirakni, valamint a hegesztőszemüveget hosszú perceken át képtelenség volt leimádkozni a fejéről.

cucka 2009.09.13. 20:34

Sehol Sziget

Még mindig nem vagyunk fizikálisan a csúcson, bár nem vagyok egy kifejezetten orvoshoz-rohangálós (így történhetett, hogy az egyéves kötelező státuszvizsgálaton sem vettünk részt Hunorral, sőt tovább-borzasztok: a kötelező 18 hós védőoltását sem kapta meg még mind a mai napig, és még tovább borzasztok: engem is csak egyszer látott mostanáig a jelen terhesgondozás alatt a védőnénink... ), mégis családilag úgy döntöttünk, holnap gyerekorvost fogadunk kislakunkba, mer ez már nem normális, annak ellenére, hogy láz továbbra sincs, csak orrfolyás-dugulás-fulladás... Ilyen előzmények mellett, igyekszünk kimaradozni a gyerekközösségekből (játszótér pl), viszont az idei nyár utolsó napsugaras napjairól mégsem vagyunk hajlandóak lemondani. Ezért ma célállomásként a Sehol Szigetre látogattunk, gondolván ezen a helyen örömet szerezhetünk legkisebbünknek, hiszen lovaglási lehetőség is van, számtalan kalandos játszótér(park) és ugrálóvár várja a kicsiket és a nagyobbakat egyaránt.

A koncepció jónak bizonyult (volna), ha nem éppen megérkezésünk előtt fél órával alszik el Ropirágó kisiparosunk a kocsiban, így (türelmetlenségünkben és mostazegyszer-hátha-nem-lesz-nyűgös rutintalanságunkban) kénytelenek voltunk felébreszteni őkelmét.  (hurrá, rajtunk kívül alig vannak!) Érdeklődve pillogott, hogy hova is érkeztünk, majd vidáman felszállt a kisvasútra, ami körbevitt minket Sehol szigeten, valamint kis betekintést nyújtott a szigetet körülvevő Nőtincs falvacska szépségeibe is.

A vonatozás után Hunc lelkesen mutogatott az ugrálóvár irányába, mi meg követtük, mert titkon pár perc önfeledt pihenésre számítottunk, miközben ő önfeledten csúszdázik a nagy hal torkából. No, igen, arra viszont nem számítottunk, hogy a hal torkáig egy mászókötélen vezet az út. Mivel csak mi voltunk az ugrálóvárban, az irányító hölgy megengedte, hogy kis szülői hátszéllel fölnyomjuk Huncost a halba, mely nemes feladat HuncApunak jutott. Ekkor viszont a halacska bezárta a tátott száját kis időre (ez is a móka része), ettől Hunor iszonyatosan megijedt, sírva fakadt, és nem mert egyedül lecsúszni... de visszamászni sem. Így újfent HuncApu mentette meg a fiát a hal torkából, ahová ezek után Hunor már nem mert többé fölmenni...

Ilyen előzmények után próbálkoztunk a kalndpark játszóterén feledtetni Huncmaci  emígyen szerzett negatívságait, de itt is rá kellett döbbennünk, hogy kicsit idősebb skacoknak valók a csúszdák-mászókák, a kiírás is 4 éves kortól ajánlja, és biza be kellett látnunk, hogy ez minden túlzás nélkül így is van.

Maradt a gyógylovaglás, hiszen Hunor imádja a patás cimbiket, most is hevesen bólogatott, ahogy a távolban szabadon nyargalászó pacik felé mutogattunk. Éppen ebéd utáni pihenőjüket tartották a lovak, ám mégis kivételt tettek velünk és előhoztak egy barátságos telivért. Hunc vigyorgott, megsimogatta a hatalmas paripát és már nyújtogatta is a kezecskéit, hogy landoljon a paci hátán. Éppencsak egy fotónyi időre maradt úgy, a semmiből éktelen sírásba csapott át, kétségbeesetten hívva az apját Tátyi-Tátyi-Tátyit hogy azonnal szedje le a ló hátáról.

(megemlíteném a hely korrektségét: nekünk eszünkbe se jutott, de a kijáratnál automatikusan visszafizették a lenemugrált ugrálóvár és a lenemlovagolt lovasprogram árát!)

Kettő darab tanulságot vontunk le a mai nap történéseiből: az első, hogy ide még bizton visszatérünk, leginkább jövő nyáron, amikor már Hunor kicsit nagyobb lesz és jobban fogja tudni értékelni (és használni) a kalandpark nyújtotta lehetőségeket. A második: a büdöséletbe sohatöbbet nem fogom a déli szunyájából fölébreszteni Huncmacit.

cucka 2009.07.26. 18:36

A nagy találkozás

Nekifutottunk, kétszer is. Elsőre meglepetésként ért, hogy az általunk bejáratott játszóház bezárt. Mondjuk várható volt, kicsit szocreál volt ugyan, mégis kedves és családias, HuncApu gyermekkorában is valami ilyesmiként működött, árai barátságosak voltak, mint ahogy az ott dolgozók is. No igen, az ilyen ritka madarak halnak ki általában.

Gyors ötlettől vezérelve, egy általunk kedvelt cukrászda játszóházába villámszerveztük meg a randit. Hogy mért villámszervezés? mert családilag ismét elhagytuk egy éjszakára a várost, és tettem mindezt oly felelőtlenül, hogy a lélegeztetőgépem padlón volt. (telefonom lemerült, ugyan még sikerült átirányítanom a hívásaimat az uraméra, hol átjöttek az átirányítottak, hol azt jelezték a hívó félnek, hogy nem vagyok elérhető...). Pénteken 3-ra estünk be a lakásba, én a munkámmal párhuzamosan lebonyolítottam a játszóházas telefont és egy rövidke körtelefont is, helyszín- és időpont egyeztetéssel. Zuhany, öltözés, mindentbevető bájolgás apjuknak, hogy ugyan dobjon már el minket munka előtt, mert úgyis útba esik. (ami ugyan, nem pont így van, de valahogy mégis hatott).
Majd megérkeztek Hugómamiék, és jó volt, mert mintha ezeréve és még egy napja ismernénk egymást, és mindenről, de azonnal, és Hugó egy tünemény, bár az első pillantása bizalmatlanság volt a javából, de aztán már vigyorgott és úgy elkúszott-mászott és figyelte a nagyokat, hogy mi kedvünkre csicsereghettünk. Hunor dettó, néha kicsit keresnem kellett, hogy éppen merre is, de javarészt könnyű volt megtalálni, imádja a haladó járműveket, általában egy Frédi-Béniék által használt, lábbal hajtható, ajtót becsukható kisautóban nyomult, játszóház szerte. Aztán befutottak Beáék is, Matyit apróbb baleset érte bejövetelkor, így az elején nem vette ki a részét a mókából, de Apánál hamar megvígasztalódott és hamar fel is oldódott.  Meglepetésemre, nagyon nagyot nyúlt a kispasi, mióta nem láttam. Miután a skacok alaposan kivették a részüket a játékokból, megérdemelten elfogyasztottunk egy sütit, irigyeltem Beáékat Matyiért, aki felnőtt fiatalemberhez méltó komolysággal csücsült a székén és termelte be a sütijét, nem így az én fiam, aki széttuszmákolta ez enyémet, majd beleöblítette száját az ásványvízes poharamba, és végül felfedezőútra indult. Két említésreméltó dobása volt: az egyik, hogy visszaslisszolt az emeleten működő játszóházba, onnan kellett kitoloncolnom, a másik, hogy becsípte az ujjait a mozgóajtó. Szerencsére, a pilinszka ujjacskái egyelőre könnyedén kifértek, az ijedelem (és a fáradtság) nagyobb volt a konkrét történésnél. Kellemes délutánunk volt, szívemmel-lelkemmel örülök ennek a találkozónak. Képek nálam tuti nem lesznek, mert jószokásomhoz híven, itthon felejtettem a fotóapparátust.

Másnapra megbeszéltük a  Millenáris Parkos talit, mely a Babanet és a Kölöknet szervezésében jött létre, évente működő rendezvény. Hunor éppen a napirendje átalakításán ügyködik, azaz esténként előrehozta az altatási idejét, így legrosszabb esetben is, fél 9-kor már alszik (persze, ezalól kivétel, ha nem itthon vagyunk), ezért cserébe reggelente háromnegyed 7-kor fújja az ébresztőjét. És ezalól a hétvége sem kívétel, sőt. Így történt ez szombaton is, így a déli alvása is előrébbtolódott, már egy ideje, ezért úgy gondoltam a leghumánusabb mindenki számára, ha az előzetesen 4 órára megbeszélt időpontot kissé előrébbhozzuk. 3 magasságában értünk ki, de senki ismerőst nem találtam, éppen Ringató foglalkozás volt, Hunor sikeresen fejreesett egy magasabb hintáról, HuncApu nyüsszögött, hogy de neki mért kellett bejönnie, amikor a Tour legizgalmasabb szakasza van? Így egy rövidke kör után, a két nyöszörgő gyerekkel, hátraarccal hazavágtattunk. Közben telefonhívás hegyek, visszacsábítódtunk, ekkor már lényegesen kevesebben voltak, még fényképezőgépet is sikerült csomagolnom magammal, így szolgálhatok pár fotóval, köztük Hugómamis Hunc szerelmetessel is. (arról lemaradtam amikor első este Hunc cuppanós puszival búcsúzott Hugómamitól...) Nopersze, itt is az autó volt az abszolút kedvenc:

Köszönöm a hétvégét, a csodás és mélyrőljövő beszélgetéseket és már most várom a szeptembert!

cucka 2008.11.17. 15:39

Miegyma

Programból továbbra sincs hiány. Hétvégén a festői szépségű Szentendrén kanyarogtunk babakocsikat tologatva, pár órácskát a Mazsola-családdal, majd egy forró leves és egy hozzáillő tea kellemesen átmelegített, aztán hazajöttünk, HuncApu elment dolgozni, mi pedig kettecskén összebújva húztuk a lóbőrt a karácsonyszagú lakásban. (már fahéjas mécsesezek Zuram legnagyobb örömére...)

Az éjszaka ennek megfelelően nagyon későn kezdődött és sűrű megszakításokkal (másfél-kétóránkénti) zajlott. Valamit benyalt elsőszülöttem, nem lázas, nem taknyos, viszont férfiasan hörög-köhög, lassacskán felszakadozik a felszakadoznivalója. (mától rásegítek egy kis odavaló sziruppal is).

A Gekkóban az új csoportból csak egy kiskrapekkal -Benedek- sikerült megismerkednünk, a többiek beteget jelentettek. Az új anyukával szembesülve, aki néhol lelkesebben danolt mint a foglalkozást vezető konduktor, be kell látnom, hogy vannak restanciáim gyerekdalokat-mondókákat illetőleg. Bár igazán sosem voltam, az a dalolós pacsirta, azaz de: füstös kocsmás karaoke partikon... de ahhoz meg kell egy bizonyos alaphangulat, ugyibár. Amit kicsit furcsállottam LelkesAnyukánál, hogy kb. a foglalkozás közepén elővette tarsolyából a jutalom-kölesgolyóit, na innentől aztán gyermekeink hangyabolyként funkcionáltak és még az addig működő dolgok is a fejük tetejére álltak.

Újra beszabadultam a szomszéd kreatív hobbi-boltba, hatalmas zsákmány-mennyiséggel lettem gazdagabb. HuncApu hajdanán meg is jegyezte, szerinte a forgalmuk nagy százalékát az én odabe-szabadulásaim teszik ki. Útközben filmforgatásba keveredtünk, amennyire alvajáró vagyok, én frankón azt hittem, új büfé nyílt az utcánkba, pedig ez is csak egy kellék volt. (még szerencse, hogy nem álltam be a sorba). Esemény-hátterek ugyan nem lettünk, Hunc viszont szerzett egy pogácsát a forgatócsoporttól.

Filmes karrier ide vagy oda, állatorvosi vérvonal továbbvitele vagy sem, egy biztos: Dedem különös vonzódással ragaszkodik a mosogéphez. Naponta többször bemegy, belebújik, szerel valamit rajta, nyitogatja az ajtaját, beledugdos valami(ke)t. Tegnap oly mértékben volt a segítségemre, hogy ugyan többszörösen sikeredett kimenekítenem a dobból az általa behelyezett dolgokat (tv távirányító, műanyag játékok), egy valamit mégiscsak sikerült becsempésznie, melyet csak a mosóprogram lejárta után fedeztem fel, éspediglen a vajúdásomat elősegítő homeopata bogyóimat mosta tisztára.

cucka 2008.11.14. 17:01

Krejatívkodós időszak

Napok óta lázasan munkálkodom... Talán, mert a fejem fölött érzem lebegni Damoklész kardját, talán, mert most kicsit magambafordulósabb időszakom van, talán, mert közeleg a karácsony, a Hunor szülinapja, talán, mert egyre hidegebb van odakint és olyan jó egy meleg fotelbe összekuporodni, kézimunkázni, miközben Hunormanó köröttem szedi szét az alsó egymétert... valami történik, valami érik bennem, valami változik... nem tudom megfogalmazni, de sokkal érzékenyebb és fogékonyabb vagyok a  kézzelfogható külvilágra és kevésbé vonz a virtuális része... képtelen vagyok írni... pedig rengeteg dolog történik, sok minden kavarog bennem, de mire odakerülnék, hogy bepötyögjem, rájövök: ezek a dolgok csak számomra ottbelül fontosak... (még mielőtt félreérthető lennék: nincs semmi baj, senki sem bántott, kösszépen, jól vagyok, csak begubózódom a téli álomra... )

Szépen haladok a manuális ajándékokkal is (hogy lehet ezeket úgy csinálni, hogy ne kötődjön hozzá érzelmileg az ember lánya? vagy ebben éppen ez a lényeg?), nomeg Hunormanó pulcsijával is... ő meg szépen haladgat a járás rögös útján. Most már nem azért nyújtogatja kis kezecskéit, hogy ölbe vegyük, hanem, hogy "járassuk"... sokszor szándékosan félreértem gesztusát, és ölbe kapom, ilyenkor morogva tolja le magát rajtam... kérem szépen, új derekat hol lehet igényelni?

Hunc a játszóházban hétfőtől új csoportba kerül, nagyobb fiúkkal lesz összeeresztve, Dórika bölcsis lett, elmaradt mellőle, pedig oly szépen összecsiszolódtak az elmúlt hetekben, mint drágakő az ékszerkészítő-mester kezei alatt. Mindkettejüknek saját kedvenc játékaik voltak, így tulajdonképpen nem zavarták egymás köreit, bár a közös játékra nehezen voltak rávehetőek. Féltem Huncost a csalódástól, annyira nyíltszívű és tisztalelkületű még... olyan jó lenne valahogy ilyen formában konzerválni Őt, de persze ez lehetetlen és élhetetlen lenne számára a későbbiekben ez az állapot... meg kell keményítenem a lelkem és el kell tudnom fogadni, hogy Manc elől sem húzhatok el minden falat, engednem kell, hogy megtapasztalja a saját megtapasztalnivalóit... persze, nem könnyű... tudatosan kell ezt is... bár ahogy ránézek, nem is kell őt annyira félteni, a szeme se áll jól...

(a kép minőségéről szólva: rejtélyes körülmények között átállítódott a fényképezőgépünk étel-fényképezéses üzemmódba...)

Nomegpersze öregszem kétségtelenül... még a konzervatív Zuram számára is viszonylag elfogadható, hogy a szomszéd, sokatdolgozó díjbírkózó neje, ebédidőben, abszolút természetességgel, hosszasan búcsúzott a családi baráttól a kapualjban az aligegyéves édesen szuszogó dedétől pár centire... öööm, és még én jöttem zavarba...

cucka 2008.10.08. 13:04

Játszóház

Heléna szülinapi zsúrján szúrt először szemet, hogy Hunor mennyire jól érzi magát a játszóházban, a rengeteg új felfedeznivaló játék között. Itthon, hiába zsúfolnám tele játékokkal a szobáját, mindössze pár perces elfoglaltságot jelentenének neki, majd újabb felfedeznivaló után nézne, ám a játszóházaknak fílingjük van és kész.

Azóta lelkesen kutakodtam a környékünkön fellelhető, heti rendszerességgel használható ilyesmi után. A rosta likán kettő maradt fent: egy előző bejegyzésemben említett Manócska Muzsika (zenebölcsi) és egy képeszségfejlesztő játszóház. A zenebölcsi betegség miatt kimaradt a héten, viszont a másik helyszínre eljutottunk, itt az első alkalommal egy állapotfelmérésen vettünk részt, a konduktor felvette az anamnézist, és közel egy órán át beszélgettünk, miközben fél szemmel figyelgette Huncost, valamint különböző játékokat mutogatott neki. Hunor hihetetlenül élvezte, ügyesen és talpraesetten ismételgette a megmutogatott feladatokat, játékokat. Az egy óra elteltével szóban felállították a diagnózist, Hunor semmilyen különleges fejlesztést nem igényel, fejlődése megfelel egy átlagos 12 hónaposénak. (persze ez csak egy óra tapasztalata, ahhoz, hogy teljes képet kaphassunk, esetleges hiányosságairól, hosszabb megismerésre van szükség). Ennek ellenére úgy döntöttünk, beíratkozunk egy hónapra, kipróbáljuk, hogyan működne a mindennapokban is. A konduktor javaslatára egy 13 hónapos kislány mellé társulunk be próbaképpen, mert az általa kinézett 2 fős, Hunorral egykorúak által alkotta csoportban, fiam stagnálna, nem lenne kellően motivált és ő lenne a húzóerő a többiek számára.  Ami még indokolta számomra a beíratkozást az az, hogy közelegnek a téli hónapok, lassan tudattalanul is csökkentem a napi többórás babakocsis sétáinkat, és így legalább én is motiválva vagyok. (gyűlölöm a hideget, a rövid nappalokat, a 14-16 órán át tartó búskomor szürkeséget)

Annyira büszke vagyok erre a kis mégmindignégyfogú huncut mindentszétpakoló manóra!