cucka 2011.05.09. 16:27

20-as

Zsiguval hivatalosan is elértünk közös utunk felére. (az előzőekből tanulva, plusz 1-2 hét). Ennek örömére addig zaklattam családunk egyes személyi számmal kezdődő tagját, míg kénytelen (inkább kelletlen) módon, villantott rólam 3 királyfilakot. A legelőnyösebbet (illetve a leghasználhatóbbat, mert az első homályosra sikeredett, a másodikon pedig mintha hiányoznának az ujjaim) megosztom:

(élőben és napközben nagyobb, ez itt reggeli ropogós)

Aztán, volt nekem az az áldott mandarinzabálós szenvedélyem, annak is meglebbenteném gyümölcsét, éppen akkor nyiffantottam ki egy futókámat (ami állítólag szintén kiirthatatlan, hócipőm tele az ilyenekkel), és  unalmas estéimen a megárvult cserépbe dugdostam a ritkán lelt magokat. Pár hete dugta ki a fejét az első, és az elmúlt napokban a második mandarin fácska. (És már ki is találtam, 15-20 év múlva déligyümölcs nagyhatalom leszünk mink így itt a Duna kanyarban.)

S hogy milyen az élet félidősen? Jó. Leszámítva Zsigababám faros ücsörgését, ami teljes mértéken emlékeztet Huncoséra, hosszú távon képtelenség ülni, mert a jobb oldalamon feszegeti a bordáimat, így is tágítván szűkre szabott otthonát. Ugyanezen okokból fakadóan a tempósabb távgyaloglás sem a kedvencem, és -mivel mindig késéssel esek be Huncosért az oviba- jól esik ott pár percig megpihenni. Digu (ahogy Hunor hívja) igen aktív életet él, gondolom ennek is köszönhető, hogy sűrűbben-erősebben keményedek, naponta többször le kell dőlnöm 10 percekre, és ebben a várandósságban savmegkötő és telefon helyett, a magnézium vált karnyújtásnyira leledző élettársammá.
Úgy látszik, nálam maradt a jól bevált rendszer, Hunorral csokifüggésem volt, Minkával vanília, most ismét felszínre tört a régfeledett csoki szenvedély. Előkerültek a dugiLindt-ek, az elalvás utáni tömény csoki-shake-ek, napközben pedig kókusz őrület van, és tej. Pontosabban nyuszis kakaó. Együtt iszom a gyerekekkel. Meg akkor is, ha ők alszanak. (és ezt muszáj megörökítenem, mert eddigi életem kakaófogyasztását a két kezem ujjain meg tudtam számolni.)

Illene valami egészséges szenvedélyről is írnom (a déli alvás annak számít, ugye?), még mielőtt máglyán égetne el az Egészséges Lájf kismamaszövetség, de még egy ványadt mandarint sem tudok felmutatni amit az elmúlt hetekben fogyasztottam volna el. Vagyis most eszembe jutott az a töménytelen mennyiségű gej sütemény, az a csábító zöld alma, ami a hétvégi esküvői asztal dísze volt és azt jóízűen suvasztottam magamba. Valamint kertünk zöldhagymáit és retkeit tudom még ide sorolni, ami bármikor jöhet korlátlan mennyiségben.

Elkapott az ilyenkor szokásos kötögetési szenvedélyem is, most éppen Zsigatakaró készül, így könnyedén előfordulhat, hogy a szubminimumnyit időt töltöm csak számítógép előtt. Nem bánom.

(és már csak ötöt kell aludni... )

Súlyra ennyi gyerekem van. Múlt héten a védőnéninél járva, míg a Legkisebb papírjait töltögettük, a Nagy meg a Kicsi azzal szórakozott, hogy megpróbálták tönkretenni a szolgálat egyetlen digitális mérlegét. Valahogy sikerült külön-külön is ráállniuk és végre saját szememmel is láthattam, hogy Hunornak a súlyára is jó hatással van az óvoda, és azon belül a dupla ebéd (14 és fél kiló), valamint Minka (baba)bájhájára kedvező hatással van a napi 12 órás folyamatos mozgás és a 3 hete önállóan felfüggesztett szoptatás (10 és fél kiló).
Aztán tegnap eljutottunk a kötelező genetikai ultrahangra, ahol kiderülhetett, hogy azon kívül, hogy minden rendben a fiatalemberrel odabent, hogy alkatilag még mindig elődeire hegyez (kurtalábú, nagyfejű) és hogy nálunk a fiúk genetikailag kódoltan farosak, (már értem, mért viselem sokkal nehezebben a mocorgásait), súlya hozzávetőlegesen 300 gramm.

S akkor a papírforma:

Egy magzat medencevégű fekvésben.
BPD: 51 mm
FL: 30 mm
Jó magzati szívhangok, 140/min
Zárt hasfal, 4 üregű szív, jól látható gyomor és húgyhólyag.
Végtagok jól láthatóak, ép, zárt gerinc.

Grav. st. 19+5.

Sztárfotó most lemaradt (kifogyott a papír), meg már amúgy sem fér el teljes terjedelmében a monitoron, arról már nem is beszélve, hogy állandó mozgásban volt odabent, jájj nekem!

Ami kissé elkeserített, az a Zsiga Úr faros léte, bár Bratyó bizonyította pár éve, hogy vannak még csodák, ám én mégis nyönyörgök rajta pöppet, mert mért is ne? (azért, mert persze megint előrevetítettem és szíves-örömest kihagynám az újabb cipzárt a hasamról, a császármetszéssel járó lábadozást, meg úgy összességében az egész műtősdit) Meg így egyértelművé is vált, hogy az az alvégi kapirgálás, a húgyhólyagtájéki birizgálás, nem finom tapogatás, hanem kőkemény rugdalás. (saját szememmel láttam a monitoron) És tényleg jájj nekem, ha ez a szellem kiszabadul a palackjából!

Hétfő délután sor került az első ovis szülőire. A kezdők izgalmával készülődtem, hiszen még sose volt ilyenünk, leszámítva az elsőszülőit, még tavaly.

A két csoportból viszonylag kevés szülő ért rá/érdekelte a gyűlés, erről 3 év múlva talán majd másképp fogok nyilatkozni, most mindent felülírt az újdonság izgalma. Egy rutinos anyuka mellett foglaltam helyett, és úgy viselkedtünk egy idő után, mint az általánosban a rossz gyerekek: kuncogtunk a strébereken. (azért azt vicces volt látni, ahogy a 30-40-esek egy kisszék-kisasztal segítségével mennyire vissza tudnak menni gyerekbe, és csatározni majdnem jelentéktelen dolgokon, gondolok itt olyan volumenű döntésekre, mint pölö ovi nyílt napkor esőnap esetén milyen színű legyen a sátorponyva)

Megismerkedtünk az ovi új logopédusával, aki azzal töltötte az elmúlt időszakot, hogy felmérte a kicsik/nagyok állapotát. Én majdnem biztosra vettem, hogy a mifiunknak szüksége lesz kis korrekcióra, ehelyett megdicsérte, hogy nagyon szépen formázza a szavakat, és tisztán ejti a betűket. Annyi szépszót kaptunk a  beszédére, hogy egy idő után késztetést éreztem, hogy tisztázzuk, hogy biztos, hogy az én Hunoromról van szó?! És biztos.

Valamint megtudtam, hogy nagyon ügyesen viselkedik, nagyon kedves a kicsikkel-nagyokkal, a rajzos foglalkozásokban nem vesz részt (ezen meglepődtem volna, ha igen), ellenben azalatt ő szépen főz a kiskonyhában. (ezt majd megírhatod fiam, az "Egy Michelin csillagos szakács gyermekkorá"-ban). Bár ezt a rajzolósdit, itthon egészen másként interpretálta, állítólag az óvónéni azt mondta, neki nem szabad tojást festeni (kivágott tojás alakú lapokat rajzolnak most tele akármilyen motívumokkal, így készülvén a húsvét előtti igazi tojásfestésre), Andinéni meg úgy mesélte, hogy megkérdezte Huncost, hogy volna-e kedve tojást festeni, mire sértődötten közölte, hogy ő nem szeret rajzolni és elvonult a kiskonyhába tojást főzni.
Szófogadó, közreműködő, barátságos és segítőkész. Bátortalanul megkérdeztem, hogy az oviban is sokat verekszik-e, mert az apjával állandó a dirrdurr, meghogy ott is akarat bajnoka-e, állandóak-e az ebből fakadó hisztik, erre kikerekedett szemeket kaptam válaszul, és azt, hogy soha nem verekedett és soha semmiért nem hisztizett. Erre is meg van a logikus magyarázat, valahol ki kell engednie a gőzt. Kérdés, hogy a következőknél is szeretném-e azt, hogy ez a valahol az otthonunk szintere legyen? de ahogy kismicit elnézem, ezt menthetetlenül elbazseváltuk már, talán a hármas számú versenyzőnknél még  nem késő és bejöhet a képbe a rideg tartás.
(Apropó hármas számú: kedd reggel óta érezhetően rugdalkozik odabent, reggelente erre ébredek. Napközben csöndespihenőzik, egyelőre a reggeleim első perceit birtokolja, és ma a tenyerembe is fickándozott egyet a minihalam.)
Hunor mindenből kétszer eszik, két tányér leveshez, két tányér második fogás dukál, és általában hazafele jövet, már betermeli a délutáni uzsonnáját is. Közvetlenül ebéd után. Szerintem hízott és nőtt is, de minekutána széplányom Minkamagasságból földhözcsapta a mérlegünket, mely most engem tízezerháromszázhúsz kilóra taksál, nem tudom, hogy mekkora, viszont, ha ölbekapom, már egyre jobban érzem a súlyát.

A szülői értekezlet egyeneságú következményeként könyvelem el, hogy napok óta tojáson élünk, ugyanis húsvétra az ovisok kukút (helyesbítve kukó, én se tudtam mi az: kifújt tojás) festenek, így azon röhög a család, ahogy kapirgálom hústűvel kétvégén a tojásokat és fújkodom a rántottánakvalót, apjuk szerint ősi rítussal így hálálom meg a tyúkoknak a sok-sok tojást és közvetve csókolgatom a seggedelmüket.

Aztán lesz ovis nyílt nap és amilyen barom vagyok büfésnéni is leszek, meg sütök pogácsát is karitatívan ovijavára, és ha meghalok, a főtéren minimum egy mellszobor (bár jobban örülnék egy naiv csoportképnek a gyermekeim körébe) dukál, így emlékeztetvén az utókort erre a hősanyára, aki itt élt és tevékenykedett. (ha már az uramnak beletört a bicskája a tanácsba, legalább emígyen javítsunk valamit a családi renoménkon)

Az elmúlt kettő hét dottore látogatásai rendre elmaradtak, orvosunk szülesztett. Tegnap délután -mi késtünk- végre sikerült összehozni egy időpontot, ahol a hosszú hetek óta zajló bizonytalanság elmúlt, a kinemmmondott kérdések megválaszolódtak.

A doktorbácsival hosszasan beszélgettünk és még hosszasabban vizslatva ultrahangozta meg Harmadik gyöngyszemünket, aki ezalatt szemmel láthatóan visszadumált és az öklét rázta felénk. Kedves gyermek, már most tiszta apja. Úgy tűnik, sem az elmúlt hetek kóbor vírusai, sem a ránkkiabált bárányhimlő nem fogott rajta, egészséges 15 centis, fürge-ürge. Ééééééssss az előzetes lábközötti dolgok állása szerint, szeptember végén egy újabb kiskrapekkal gazdagodunk!

(lentebbi képen a félreértések elkerülése végett, a feje látható)

 

BPD (fej átmérő): 36 mm
TAD (mellkas körfogata): 31 mm
FL (combcsont hossza): 21 mm
Jó magzati szívműködés, homogén placenta a fundusban látható, zárt hasfal, gerincoszlop követhető, végtagok láthatóak. Gyomor és hólyagtelítődés látható. (további magzati méretek ITT találhatóak. Levonva a konzekvenciát, mi folytatjuk a sort, nagyfejű-nagypocakos, lóratermett kurtalábú gyermeket növesztek ismét odabent)

Grav.s. 15+1 nap (ő is naprababa, majd a születése körüli időkre igencsak kíváncsi leszek) 

Öröm van, bódottá.

Csak, mert már rég volt róluk fotó, így ücsörögnek a konyhapulton (és felváltva piszkálják egymást), amíg készül az ebéd:

(és a "bádit dobjuk fel egy laza nyáriruhával" kombinációt pöttömpanna maga találta ki, hozta-kérte-ráadtam-örült-elégedettkedett-így én is)

Egy reggeli 14+2-es, és azért emelném ki, hogy reggeli, mert délutánra, rejtélyes okokból kifolyólag (gravitáció?) majdhogynem a duplájára ereszkedik-puffad:

És tegnap lett volna az újabb dokker-látogatás, de zsinórban, egymást követő (két) keddenként szülésre viharzott el a magánrendelése közepiből, így jövő hét kedd a következő megcélzott dátum.

cucka 2011.03.29. 06:20

A Harmadikrúl

A drágajó másik felem, szintén este, aggodalmaimra, (mely szerint szegény-szerencsétlen, már most elhanyagolt Harmadikunk, akiről azt se tudom, hány centi és mit csinál éppenmost odabent, mije fejlődik és mennyire), azt találta mondani, hogy na, most már nem lehet egy szavad se lehet a kisebbségi, tizedik gyerekét váró és a terhességét észre sem vevő asszonyokra. A nagylevegővételnél még nem tudtam mit fogok mondani, egy dologban biztos voltam, mondanivalómmal kevés sikert aratnék egy szépirodalmi előadóesten, aztán rájöttem, hogy igaza van. Valahol.

Így most gyorsan összeszedem a KisMuccos gondolataimat egy csokorba.

KisMucc egészen másképp viselkedik, mint az előző kettő várandósságból adódó rutinom szerint ez várható lenne. Hunorral bebizonyítani készültem, hogy a kilenc hónap alatt az elfogyasztott sütimennyiség következményeként igenis szert lehet tenni tökéletes gömbölyűségre. (20 kilónál szerencsére megálltam). Minkussal az első trimesztert végigémelyegtem-étvágytalankodtam-aludtam, aztán is csak finnyorogtam, meg vaníliás- tejszínes-túrós világban éltem. (alig 10 kiló, persze aggodalomra semmi ok, még mindig nem téveszthettek össze egy etióp éhezővel, ugyanis a szopi-kilók alattomosan rámrakódtak és  hűségesen maradtak is). A harmadikkal étvágytalankodtam-finnyorogtam-émelyegtem, fogytam. (szintén no para, maradt bőven vésztartalék és nem csak úszógumi szinten). Az egyetlen elfogadható táplálék az első trimeszterben számomra a mandarin volt, ennyire szélsőséges még egyik várandósságom alatt sem voltam, napi 2-3 kilót (!!!) fogyasztottam el az esti tévékucorgás alatt. (ha lány lesz, a Mandarina nevet kapja a keresztségében, bár ilyen alapon Huncos a Trüffel, Mici pedig a MilliMia névre is hallgathatna akár)
Mostanra minden tünetem megszűnt, még a mandarin-fogyasztásom is váratlanul elapadt, és ha nem gyarapodna ily látványosan a körfogatom el sem hinném, hogy növekszik bennem egy pici lélek.

Amennyivel könnyebb így -két picivel- várandósnak lenni, annyival nehezebb is. Könnyebb, mert nincs időm agyalni, nincs kedvem/energiám babafejlődéses oldalakat böngészni,  kitöltik a napomat és amikor este végre elalszanak, szívesebben kuporgok a ház ura mellé vagy éppen olvasok. Ennek persze az a hátulütője, hogy az ember lányának akaratlanul is összefacsarodik egy pöppet a szíve, és önkéntelenül is érez egyfajta igazságtalanságot a másik kettővel szemben. És persze tudom, hogy ez így van rendjén és azt is tudom, hogy ha majd itt lesz köztünk, ő is meg fogja találni a módját annak, hogy felhívja magára a figyelmet, ha éppen arra van szüksége. Mint ahogy azt is tudom, hogy nem véletlenül választott minket, tudja, hogy már van két nagytesója, és tudom, hogy amint megérkezik, tökéletesen be fog tudni illeszkedni szeleburdi családunkba.

Álmomban kisfiúnak láttam és annyira sietett, hogy nem jutottunk el a kórházig, így itthon született. Vágyaimban egy újabb kislány képe élesedik egyre inkább. Talán mert Micivel most kezdődik el úgy igazán a mi kettőnk csajos élete, és mert ez egyre inkább tetszik. Hunor szerint kiskrapek, és már alig várja, hogy megérkezzen, hogy együtt dirrdurrozhassanak (birkózás) a nagyágyba.

Az előzmények tudatában mindkét variációt el tudom képzelni és kíváncsian várom az újabb megtapasztalásokat.

cucka 2011.03.01. 19:33

Kukkolda

Az elmúlt napok fetrengése után, kicsit összeszorult gyomorral jelentem meg a doftor úr esti rendelésén, főként úgy, hogy miután elmeséltem a kis kálváriámat, felkészített a legrosszabbakra is. Lelki szemeim előtt üres petezsákok lebegtek, sőt már a hasam is laposabbnak tűnt, mint reggel, amikor felfeküdtem a kényelmesnek nem nevezhető vizsgálóasztalra. KisMucc persze kikérte magának az alaptalan vádakat, kapálózva integetett, erőteljes szívdobogva, mind a 38 milliméterével. (10+2 napos terhességnek megfelelő méretek)

Fotót is kaptunk ismét, örömködtem is egy sort, és ezennel KisMuccot hőssé is nyilvánítom. Mert megérdemli.

Holnap védőnő (kiskönyv). Ugye, ha már megszületik, igazán is felfogom, hogy nemsokára három gyerekem lesz?!

cucka 2011.02.08. 21:12

Újratöltve 3.0

A jólsikerült prototípusunk után, elkészítettük a második, javított kiadású kicsihugit és úgy gondoltuk, (nem, nem a csúcson hagyjuk abba, hanem megkísértjük újra a sorsot) kijavítjuk előzetesen elkövetett vagy annak vélt hibáinkat és kihasználjuk a karácsonyi-szilveszteri együtt töltött időt. Így hát nagy szeretettel mutatom be Harmadikunkat, akiről annyit érdemes tudni, hogy 21 mm-es, jószívdobogású héthetes, a délelőttjeimet megszédíti-émelyíti, hogy Huncos szerint kisöcsi, és hogy napközben (amikor arra  a pár órára, úgy déltől koraestig, életképes leszek) megmosolyogtatva elérzékenyít.

És még valami: akármennyit húz is rá odabent, ebből nem lesz decemberi gyermök.

cucka 2011.01.23. 17:48

Házi matek

Éppen ma egy éve költöztünk ide ki a messzitávolba. A napokban keresgéltem a fotók között, akkor találtam párat, a megérkezésünk utáni sokkot volt hivatott megörökíteni. (a hitös volt a dokumentáció nagymestere, de így utólag nem bánom, bár akkor sírógörcsöt kaptam a kétévessel és a hathetessel erre a látványra a ház egész területén, bútorok nélkül...)

A kinőtt ruháink nagy része még mindig zsákokban, a könyveink szinte teljes egésze. Még szerencse, hogy onlájn rendelésben is jó vagyok, és hogy még ide a világvégére is szállítanak a könyvesek. Így a nappali szobánk polcain a még mindig nem felfúrt Apuka kedvenc kütyüi és hivatalos papírok mellett, már pár könyv is látható. És hála gondoskodó Nagyfiamnak, -aki valamilyen nagyonfontos dolog keresésekor bukkant rá-, pár keretbe foglalt, ezeréves szerelmetes fiatalkorunkat idéző családi fotó is előkerült.

Körülbelül ezidőtájt, késő délután jöttem én át a gyerekekkel. A fiúk délelőtt pakolták ki a régiotthonunk, aztán én a két kicsivel még ott maradtam az üres visszhangzó falak között. Elaltattam őket, majd elbúcsúztam minden sarkától. Mécsest gyújtottam és emlékeztem.  Hagytam, hogy vezessenek a gondolataim. És annak ellenére, hogy folyamatosan jöttek a jelek menet közben, akkor és ott engem mégis belülről martak a kétségbeesés kérdései. Hiszen mindent feladtunk-otthagytunk, barátokat-jó ismerősöket, egyetlen tollvonással a házasságnál is erősebb köteléket írtunk alá 30 évre. (Ha minden flottul megy, az unokáink már megszületnek az uccsó törlesztőnk pezsgőbontására).

Hogy jól döntöttünk? nem hiszek a jó vagy a rossz döntésekben. Az élet folyamatos döntések meghozatalából áll. És az adott szituációban ez tűnt az akkor meghozható legreálisabbnak. Ma már tudom, mit tettem volna másképpen. Örülök, hogy itt lakunk, örülök ennek a csodálatos környezetnek, amiben felnevelhetem a gyerekeimet. Örülök annak, hogy -bár számomra nosztalgikus varázsa van a fővárosi szmognak, amiből kevéske ott-tartózkodásunk alatt könnybelábadt szemekkel mélyeket szippantgatok-, már én is tudok különbséget tenni a haraphatóan tiszta levegőtől, a megfoghatatlan nyugalomtól, ami jellemzi az itt élőket.

Ha ma felhívhattam volna felköszönteni, tudom, valamivel nagyon meg tudtam volna örvendeztetni. És nekem még kétségeim voltak, akkor, amikor  éppen a  születése napján költöztünk... Az én Anyukám, aki odaföntről sem engedi el a kezem, ma lenne 60 éves.

cucka 2011.01.04. 23:48

A szeretetrűl

Mindig is sokgyerekre vágytam, bár menet közben voltak olykor-olykor fenntartásaim.

Emlékszem arra, amikor megszületett Hunor. Az első közös évünk abból állt, hogy őriztem álmát, könnyeimet nyeldesve figyeltem ennek a kicsi életnek a csodáját. Nem eresztettem, burkolva-csodálva szerettem. Óvatosan simítottam apró ujjacskáit, csókolgattam formás puhaságát. Elmerültem természetadta tökéletességében.
Aztán elkezdtünk egyre többet beszélgetni egy újabb babáról. Könnyű volt a nemalvásos éjszakákra fogni a bennem tomboló kételyeket. Mert annak ellenére, hogy hittem a szeretet önmagát megsokszorozó mechanizmusában, mégis féltem. Hogy mennyire fogom tökéletesnek látni a kistestvért. Hogy fogom-e tudni annyira és éppenugyanúgy szeretni Őt, mint az elsőszülöttet. Hogy maradt-e még bennem szeretet egy második gyermek számára.

Aztán beköltözött a pocakomban ez a napsugár, akiről akkkor még nem tudtam, hogy be fogja ragyogni mindennapjainkat. Aki először csak kétségeket és bizonytalanságot ébresztett bennem. Úristen, egy láááány! De hát én fiús-anyuka vagyok?!

Amikor 9 közös hónapunk (és jó pár napunk) szimbiózisa végét megkoronázta életem legszebb éjszakájával, már akkor tudtam: ő egy különleges ajándékkal érkezett közénk. Egy teljesen új képességével annak, hogy őt egészen különleges módon szeressük.

Ha döntenem kellene, hogy melyiküket szeretem jobban, nem tudnék. Néha rosszat tesznek, haragszom rájuk, számtalan kellemetlen helyzetet is köszönhetek nekik, de a szeretetemen ez semmit sem változtat. Csak osztódik napról-napra, óráról-órára.

Úgy érzem, idebent készen állok a következő fokozatra. Ami talán keményebb lesz, másabb, de pontosanugyanilyen varázslatos.

A múltheti őrület csúcsán, már nem néztem sem embert, sem érzéseket, kibújt belőlem az önzület, zavart és fájt is, hogy nem mondhattam ki, hol és mi bánt, belül üvötve kellett nyalogatnom a sebeimet. Hiszen nincs jogom hozzá... Pokolba kívántam az előkészületeket, ezerszer megbántam a szokásos túlvállalásunkat... az elvesztés érzése, az ismeretlen ismerős távozása űrt hagy maga után, még akkor is, ha higgadt fejjel, megértem az okokat és miután a helyükre kerültek a dolgok, a miérteket is el tudtam fogadni.

Csütörtök-péntek a lázas készülődés hevében telt. Miközben éjszakábanyúlóan főztem-sütöttem és nappali üzemmódban tüzet okádva melengettem keblemre kiscsaládom, lassacskán észrevettem, hogy a majdnemegyéves éjszakára abbahagyta a szomjoltó kortyolgatást, így már nem is ébred, ha jól számolom, lassacskán két hete. Nappal is már csak egy-két alkalommal csatlakozik az anyamadárhoz, általában akkor, ha előbb említett aggodalmaskodik a tejtározói szétdurranása miatt. Hogy az elmúlt év felgyülemlett alvás-restanciái miatt vagy csak az évvégi fáradtság miatt, magam sem tudom, de az elmúlt hetekben a tyúkokkal fekszem és a hasamra süt a nap, amikor felébredek. Így az esti altatások körüli játékok (szomjas a Hunor, éhes a Hunor, esetenként kiprésel egy nyúlfarknyi kismacit magából) mókáiból kimaradok, általában már a Tátyi estikéi mesélése közben elalszom.

Péntek éjjel megvilágosodtam. Megosztom: arra törekedtem, hogy minden tökéletesen letisztult és szabályos legyen, miközben megfeledkeztem arról a picinyke, ám egyáltalán nem elhanyagolható tényről, hogy nem az angol királyi családot várom ebédre, hanem a barátainkat, a szeretteinket. Akik ismernek, akik pontosan tudják, milyenek vagyunk. Akik pontosan ilyennek szeretnek. Akik miattunk jönnek, és nem a külsős mázért. Akik boldogan lekapcsolják rólunk pár órára a gyerekeket, ha erre van szükségünk, de ugyanilyen lelkesen ötletelnek akkor is, ha a rendőr autós torta gyakorlati kivitelezésénél megakadunk.

És az ajándékokról is essen pár szó: megérkezett a kiskisasszony első jólismert-közkedvelt, csak nálunk ezidáig kiutasított, busafejű macskás figurája, egy ártatalan melegítőnek álcázva. Valamint kismici egy igazi mobiltelefon boldog tulajdonosa lett, sajnos nem lett megörökítve az üdvözült arca a kicsilánynak, aki akkora hálával tekintett nagyanyjára, mint eddg még senkire, talán csak a bátyjára tud így. A kismici ajándékai mind egy szálig Huncos kedvencei lettek, a mászó-síró babát megetette, elringatta, ágyba helyezte, majd kijött, suttogva felsóhajtott (ssssss, elalud) és beleroskadt a székébe. Kicsi groteszk tükröm.
Huncos verdás szerkóival hibázni nem lehet, valamint semmi olyannal, ami autókkal kapcsolatos, gondolok itt pölö az emeletes autópálya-autómosóra (itt is hálás köszönet a keresztszülőknek érte, naponta többször átmenthetem a járókába, majd onnan a Huncos ágyába és összepakolgathatom, ugyanis Kismici szétbombázná, Huncos nem engedi szétszedve elrakni, mert játszik vele, így sokszor eszembejuttok Kedveskéim), vagy a távirányítós bömbire, amivel még én is szívesen játszom, a délutáni alvásuk alatt. Kismiciből lányt faragunk bármiáron, babákkal gazdagodott, és bár ezidáig inkább csak autókat tologatott, talán most átragad valami Huncos gondviseléséből rá is. Lettek sajáttulajdonú formabedobói meg montessori tornyai, amikkel a hároméves nagybratyó előszeretettel játszik, miközben egyre magyarabbul magyaráz a Kicsinek.

A buli annyira jólsikerült, hogy hajnal 3.32-kor kollektíve egy-egy házipálesszal emlékeztünk meg az egy évvel ezelőtti eseményekre. És már igencsak pitymallott, amikor nyugovóra tértünk. Csak megköszönni tudom azt a sok-sok pozitívságot, ami ittmaradt a négy fal között.  Jövőre ugyanekkor-ugyanitt!

cucka 2010.12.01. 13:56

Csak, hogy megmaradjon

Nem leszek sem összeszedett, sem következetes. Leszek helyette gyomorideges (ezt mondjuk nehéz kiszúrni betűkön keresztül) , meg nosztalgikus, meg totálisan labilis. (így már nem érheti szó a ház elejit hitelesség ügyébe, ez a hónap amúgy is csöpög a cukormázas ünnepektől, belefér)

Indokolatlanul is idegeskedem. Huncimaci holnap lesz 3 éves. És persze tudom, ez nem ok arra, hiszen ez csak egy pontolyan nap, mint a többi 364 a naptárban, csak mi köszöntjük meg, házi csokitortával, a szűk család, az igazán nagy ünnepség jövő szombaton lesz, családdal-rokonokkal-barátokkal. Egybentartva a két kicsié. Meleg burokban, szeretetben.
Holle anyó meg reggel óta csak rázza a dunyháját, mindent beborít a puhafehér. És erről meg persze, hogy az jut eszmbe, hogy a telet csak Hunor születése óta szeretem. (melegszoba, kandalló, forralt bor, jókönyv, puha takaró, ablakból hópelyhek játékos tánca ezidáig is szerethető volt). De igazán 3 éve vizionáltam először azt, hogy lépteink ropogós hóba süppednek, miközben visszük haza a frissenszületettet a kórházból. És tényleg így volt. Miközben nézem a bohókás, mindentbeborító hóhullást, akaratlanul is könny szökik a szemembe. Szeretem ezt a nagyfülü kisrókát, aki annyi minden új érzést tanított nekem. Aki mindent elsöprő türelemmel nevelt anyává. Nagy szavak, persze hogy azok, elcsépelt frázisok, de mióta ők evilágra születtek, a szívem már kint is dobog. Megosztottan.

Aztán jön a Mikulás. Kislányként szerettem a csodát, vártam. Az iskolában, nyersen és azzal a nagyon ütni-tudó gyermeki kegyetlenséggel összetörték álmaimat, Anyu ragasztotta sokadszorra össze a mesevilágomat, abban az évben nálunk kétszer járt a Télapó: mert jógyerek voltam, hazafelé tartva az északi sarkra még belecsempészett egy cukorkát a kiscsizmámba. Évekig őriztem kincsként.

Alig egy hét múlva következik a Minka-születésnap, totálisan lesöpörve az eddig engem ünnepelt dátumot. Sebaj, hiszen tényleg ő a legszebb ajándék. Elröppent az elmúlt év minden keserve-nehézsége, tudtam már mire számíthatok, meg úgy amúgy is, Buncilány -leszámítva pár fogas iccakát- továbbra is Buddha lány.

Közben várakozunk, rákészülünk szívvel-lélekkel az eljövetelre, az újjászületésre, a csodára, miközben bőszen számot adunk, és próbáljuk megkeresni a válaszokat a kinemmondott miértekre. Néha nehéz békésnek maradni akkor, amikor tüzetokádva torkot harapnál át, vagy öklöddel suhintva az eget káromolnád.

Aztán jön a karácsony, a maga ezer apró fényével, csodájával, az aprótalpúak csilingelő nevetésével. 

Azt hiszem, nekem már a december marad a kedvenc hónapom, annak ellenére, hogy éveken át inkább a személytelen kórházi ügyeletet választottam a fa alatti kényszeredett tipródás helyett. A fény érkezésére, az örömszerzés ajándékára szintén a kicsik tanítottak meg.

És előre szóltam, hogy szirupos lesz.

bogyolany 2009.12.12. 04:54

MinkaNap!

A kis csomag névnapi meglepetés hagyományos úton érkezett a Világra, Anyukája hősies kitartásának és erő feletti teljesítményének köszönhetően. Kis búvárszivattyú, mint a Bátyja, ő is erőteljesen rácsatlakozott a MennyeiMannára és békésen lakmározik.
Cucka vidám és nyugodt hangon beszélt a szülésről, mint élete legszebb élményéről, a többit pedig majd ő maga fogja megosztani Veletek. Íme a rövid gólyahír:

Kicserélő-félben vannak, ugyanis egyből most válik kettővé a hölgyek száma ifjú Hunorunk családjában. Cucka december 11.-én, az esti órákban elfoglalta a szülőszobát és az egyre szaporább fájásaival várja a pillanatot, amikor összeölelkezhet kicsi, illatos magzatával.
Minka felfokozott izgalmi állapotokat okozott, mindenki azt tippelgette, drukkolt és szurkolt, hogy mikor-hogyan és mennyire pontosan érkezik. Ez most a közeli órákban kiderül. Hunor kistestvért kap, Cuckáéknak pedig világra jön az első kislányuk.

 

Információ folyamatosan, amint tudok valamit,  mivel forró dróton vagyok. Cuckának akkor szaporáznak a fájásai, amikor Bogyólány keresi, így egy ideig megkímélem a szenvedésektől, várjuk, amíg ő jelentkezik....
Nagyon sokat gondolok Rá, élete egyik legszebb napján: Kislánya születik!

cucka 2009.12.11. 14:23

Szabadlábon

Szépek, szabályosak, 5 percesek, 1 percig tartanak, baromira erősek, és jönnek-folyamatosan jönnek.

Festékek kiválasztva (itt is megjegyezném, máris imádom a lányom rugalmasságát!), már itthon vagyunk, aranykapu reggel még csukva volt... szülészeten fullhouse, talán ennek is köszönhető, hogy hazaengedtek vajúdni-tágulni-várni valami rendszeresre... fájásoknak örülök- mert tudom, hogy az jó-előrébbvisz, de tényleg nagyon erősek... és kicsit kétségbeejt, hogy ennek ellenére, seholse tartunk. Szeretném hinni, hogy talán már mégis valahol, hiszen dél körültől erősödtek fel egyre jobban.

Hiába bárminemű előre begyakorolt légzéstechnika, nálam nem műkszik. Nehezen kezelem a fájdalmat... nem tudom kontrollálni és ez kétségbeejt. Tökjó lenne tudni, meddig tart, úgy elviselhetőbb lenne...

Kicsit rápihenünk, kádvizezünk... most már én is érzem, hogy ebből ma vagy legkésőbb holnapra Minka lesz... szintén szabadlábon...

cucka 2009.12.11. 08:46

Nos

Hírérték: esti fürdés után sem múló abszolút rendszertelen fájásokkal tarkított elalvás. (sztem hidegfront...). Az éjszakai álom -számomra- túl sűrű megszakítása -számomra- túl erős derékből hasig bevágó-bekeményítő görcsökkel. Hajnal 4-től sétafika 6-ig, rendszeres 10 percesekkel. 6-tól mostanáig rendszertelen (3-7 perces...), ám -szintén számomra- nagyon erős fájások.

10-re jelenésünk lenne festék-kiválasztás ügyben, így előtte szülésznő tanácsára bekocc a kórházba egy alváz vizit erejéig. (hol is tartunk éppen, merha nyitott a kapu be is cuccolok, ha még zárt, akkor szabadlábon távozhatok... ).

Hunor szerint ma érkezik Minka. És autómatricázza a pocakomat és fájásokkor puszilgatja és simítgatja. Ő a leghiggadtabb mindannyiunk közül. Igazatok volt.

Jelentkezünk.

A legutóbbi dokibánkkal való találkozásunkkor úgy váltunk el egymástól, hogy jelentkezem, ha bármi óhaj-sóhaj-gond adódna, vagy esetleg Minkaleányka döntene úgy, hogy nekivágna a nagyvilágnak. Közben én buzgón kétnaponta jártam be a kórházba, akárcsakha hazamennék, a nővérkék már messziről köszönnek, ma reggel már születési tippjeiket is megosztották velem (vagy mára vagy a jövő hét szerdára esett a legtöbb voks...), mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a kérdés, melyet egy ma megismert sorstársam tett föl nekem (te itt dolgozol a kórházban?), és éltem a mindenórás kismamák gondtalan életét.

Aztán délelőtt kiderült szülészbácsink is égreföldre kajtatta elveszettnek hitt kismamáját, (merugye ismételten a kommunikáció hiánya...), én tudtam ugyan az ő telefonszámát, ő viszont nem tudta az enyimét, én úgy éreztem, semmisetörténik, ő meg nem érezte ezt a semmit... így ma reggelre mire kinyomozott, én már ott csücsültem a folyosón a ctg-re várva. Nos, átbeszélve az átbeszélnivalóinkat: a célidőpont marad a december 12 továbbra is. Viszont: szombatig felmentést kaptam mindennemű monitorozás és fehérköpenyes vizit alól! (persze, kivételt képez a föntebb említett történések bármelyike). Szombaton újabb CTG, ha minden rendben, legközelebb hétfőn ctg, aztán szerda ultrahanggal kombinált ctg, majd végül, ha sehogysem jutnánk Minkaleányzóval dűlőre, maradna a december 19.-ei befektetés-szülésindítás. Ez a része még nem tisztán körvonalazódott, mert vannak ám jó híreim is, amik arra engednek következtetni, hogy az elmúlt napok méhösszehúzódásai és az esti Minkalány okozta Vénuszdombom megtáncoltatása mégiscsak elindított egy folyamatot: a méhnyak teljesen felpuhult és elsimult ("felszedődött", így jellemezte, valamint ki is tágult), szerinte már csak idő kérdése és kinyílik az aranykapu... Mondjuk, ha az elmúlt napok szenvedése még ennyire se lett volna elég, akkor igencsak átdimenziolnám a természetes szülés vs. császár elméletemet...

Éjjel meg azon pityorogtam, szerelmetes alvó Huncmackómat ölelgetve-csókolgatva, beszívva azt a semmihezsemhasonlítható illatát, hogy mi lesz vele, amíg én kórházba vonulok? A leghumánusabb mindannyiunk számára az lenne, ha éjjel indulnánk, ekkor arra már van néminemű esély, hogy reggelre HuncApu hazaérjen (kicsit álomszülésre pályázom?), amennyiben nap közben kő menni, úgy kicsit bonyolultabb a helyzet, kicsit fájdalmasabb lesz az elválás mindannyiunk számára. Ha minden simán és zökkenőmentesen zajlik, mindannyian jól vagyunk, és valóban 24 órán belül hazajöhetünk, azt valahogy túléljük. És igyekszem még a kósza gondolatát sem a tudatomba engedni annak (de éjjel mindig jönnek a rémek... ), hogy ne így lenne és valamért bennragadunk... látogatási tilalom, ürülő kismamahormonok és fájdalmas hiányérzet... nem folytatom... Talán mi is hibásak vagyunk a kialakult helyzetben, hiszen Hunor soha egyetlen éjszakát sem töltött tőlünk távol, bárhová is megyünk, velünk tart, általában köztünk is alszik. Persze, sosem érezte ezt egyikünk sem tehernek, sőt, egészen hiányérzetünk van, ha nem köztünk ébred reggelente, csak talán, ha lett volna egy-két "szabad" éjszakánk, most könnyebb lenne... 
Hogy hogyan oldották meg ezt régen a nők?! (sejtem a választ: otthonszültek... vagy kevésbé agyaltak ennyit, elfogadták a számomra egyelőre elfogadhatatlant... )

cucka 2009.12.08. 10:06

CTG forevör

A tegnapi ctg gyors és rövid volt, Minkát álmában leptük meg, kicsit megriogatott az asszisztensnő, hogy 40-160 közti pulzusokat produkál a leányzó, irány az ultrahang, flowmetria (köldökzsinóráramlás: jut-e elég oxigén, tápanyag a kicsihez, ellátja-e még a lepény a neki szánt feladatokat...). A véletlenek ismételt összjátéka következtében sikerült az osztályvezető főorvos és egy másik, szintén rutinróka és tapasztalt nőgyógyász elé keverednem szekérderéknyi leletemmel, akik seperc alatt megnyugtattak: a CTG pillanatnyi állapotot rögzít, tehát, ha Ded alszik, akkor is mozoghat álmában egy minimálisat, a tappancsok meg az én pocakomra vannak erősítve, nem a gyerek szívére. Flowmetria teljesen rendben, lepény még mindig egyes fokban érett, sőt oly idilli szimbiózisunk, akár félidősen... Minki 3 és fél kiló körüli, bár ez ilyenkor már igencsak becsült érték, és szerintük nincs jelentősége... hááát, ezzel azért én tudnék vitatkozni.... a revidiált szülési dátumom pedig a december 12. Ezután már át kell gondolni a következő lépést: úgy, mint befektetés és szülésindítás...
Mindezek ellenére (vagy inkább emiatt?), továbbra is marad a kétnaponta ctg, meg a magzatmocorgás figyelés... ha nincs fél napig mocor, irány a kórház soron kívül.

HuncApu reggeli ébredéskor ösmét futott egy kört szerelmetes fia hajállapotának változtatása ügyében, számunkra is meglepő módon, de a kisfiatalember elsőre rábólintott a Figaróra. Így bekönyörögtem magunkat Kinganénihez, aki soron kívül beszuszakolt. Megérkezésünkkor Huncmaci azonnal átkéredzkedett fodrásznéni ölébe, őt szorosan átölelte, majd lerúgdalta csizmáit, letépte magáról a fölöslegesnek ítélt ruhadarabjait, kezébe fogott egy sajtos rudat és elhelyezkedett egy maga által kiválasztott székbe. És ott is maradt egyetlen moccanás nélkül, az egész művelet alatt, arcán kisfiús elégedettséggel, miközben mi olvadoztunk könnybelábadó szemekkel. Igen, kérem szépen, eljött ez az idő is... Mondjuk, nem ő lett volna, ha az attrakció végén a szépségszalon  ámuldozó hölgykoszorújától nem vasalja be az őt illető (?!) asztalon felejtett csokimikulást és nem kebelezi be együltő helyében.

Nagyfiú már... akármennyire is kicsinek érzem-látom én még őt...

Este pedig mézeskalács-gyártásba fogtunk... persze mindez annak fényében, hogy a mézeskalács még a szüléshez is jóljön majd... Hunc preferálja a nyers és összeállninemakaró tésztát, egy éjszakára pihentettem, összeállt, ma délelőtt sütjük ki... Közben csuklómba dörgölve szimatolom tanult barátném ajánlásával a muskotályzsálya illatanyagát, kapkodom a homeós bogyeszokat, iszom a palástfű-málnalevél teát és várom a csodát... mondjuk az éjszaka érkező hidegfront úgy megkínzott, hogy olyan haskeményedéseim voltak, hogy majdhogynem négykézláb abszolváltam a mosdómeneteket...

cucka 2009.12.05. 21:36

Újabb ctg, újabb dátum

Délelőtt megejtettük a soron következő újabb ctg-nket,  Minkaleányka oly mértéken jól érzi magát odabent, hogy esze ágában sincs még kibújni a fészkéből -legalábbis  a gép szerint semmiképp. A mai ügyeletes orvos-szülésznő kombó -lassan már tényleg tragikomikumba csap át ez az egész- a leleteim láttán egy újabb időpontot tűzött ki szülési célul: mégpedig a december 19.-ét. Persze, azt az apró tényt továbbra is mindenki figyelmen kivűl hagyja, hogy a fogantatás dátumát ismét majdnembiztosan be tudom lőni, ennek fényében még éppen időben vagyunk, Mikulásbácsi vagy akár a második adventi gyertyagyújtás is hozhatná Minkust... Elvégre az advent amúgy is az eljövetelről szól...

Hunor kétéves mérföldköve mellett a beszédfejlődése sem mehetett el nyomtalanul, ugyanis ma csípőből kibökött pár új szót. A kocsiban ülve hátranyújtottam az utazás alatt nélkülözhetetlen nógrádi ropiját, erre hanyag eleganciával közölte, hogy "köszi". HuncApuval döbbenten néztünk össze, Beszédesünk nem volt hajlandó ismételni, csak mindenttudóan vigyorogni. Meglátogattuk HuncNagypapát, Hunor virágszál a kocsiból kilépve olaszos "Páppá"-val üdvözölte, koradélután HuncNagyit láttuk vendégül, akit dumagépünk következetesen "Ágyi"-nak titulált, majd a kádban ücsörögve egyetlen egyszer Nagyinak is kimondta. Kétévesünk bezsebelt egy raklapnyi szülinapi ajándékot és egy bő fél évre való Mikuláshozta édességet...

Az egész napos pezsgés hatására, ma korán kidőlt a sorból és édesdeden alszik... már nem is mondom, de annnnyira ideális lenne ma egy este/éjjeli kórházi menet...

cucka 2009.12.04. 20:26

Várakozó állásponton

A tegnapi ctg oly mértékben jól sikeredett, hogy optimista lelkülettel tértem haza, ugyanis közös történelmünk során először fordult elő, hogy a gépre kötve szép szabályos 30-35 másodpercig tartó 7 perces fájásokat produkált a kiskisasszony! (mondanom sem kell, hogy én naiva már megint azt hittem, estére útnak indul a királylány...) Ezért közel egy órán át élvezhettem a kórház vendégszeretetét, valamilyen változásban bízva, közben onlájn izgult Huncom apja is, végül hazaeresztettek, majd röpke egy óra múlva minden a régi lett. Azaz semmilyen fájás, se rendszeres- se rendszertelen. Már nem is izzítok be senkit, totál fölösleges.

Igyekszem élni az eddigi mindennapjaimat, bár sokkal terhesebben, mint eddig, hiszen akármit is eszem-iszom, mostanra már állandó gyomorsavval küzdök, hű társam lett a savmegkötő és reggelente is bucilábakkal ébredek. Megboldogult lánykorom egyetlen formabontó kispiros cipellője jön már csak fel a lábamra- ez is necces, hogy meddig-, ezt anno csak azért vettem meg, mert tetszett a nemmegszokott színe és aznap nagyon rossz passzban voltam, ezzel igyekeztem valamiféle fényt csempészni borúmba. És mindezt tettem annak ellenére, hogy egy számmal nagyobb volt, mint az akkori lábméretem, mert csak ez az egy darab volt belőle. Hiába, fiatalság-bolondság. Most vizsont határozottan jól jön.

Mostantól ctg kétnaponta, így holnap délelőtt is, hurrá! Ezenkívűl megdőlni látszik mindenféle népi megfigyelés és babona, mely szerint csúcsos has fiú gyermeket jelöl, többedik gyerek nagyobb és hamarabb jön, mint ahogy a lányok is... stbstb.

Azért ha valaki pár héttel ezelőtt azt mondja nekem, hogy  én ezt a Minkalányt túl fogom hordani, na, azt én jól szemberöhögöm!

cucka 2009.11.30. 16:34

Kezdek telítődni...

Akik nyomonkövették mostani várandósságomat, vagy még esetleg az előzőt is, azok tudhatják, hogy míg Hunor napragyerek volt (azaz tankönyvileg napra pontosan fejlődött, napra pontosan tudtuk a fogantatását, minden kötelező és fakultatív ultrahangon korának napra megfelelően volt érett, és mindezt megkoronázva: a kiírás dátuma szerint érkezett is meg közénk), addig Minka -ebből a szempontból- igencsak hozzávetőlegesengyerek. (azaz két egymást követő ultrahangon sem felelt meg a becsült korának, méretbeli és hetekbeli eltérésekkel fűszerezte egész várandósságomat).

A legutóbbi ctg alkalmával megbeszéltük a szülésznővel, hogy a sokféle dátum és lelet között a mai napon megpróbálunk rendet teremteni és -stílusosan- közösen megszülni a valódi szülésem napját. A folyóson ctg-re várakozó kismamák legnyagobb örömére röpke másfél órásra sikeredett a mai monitorozásom, Minkának esze ágában sem volt felébredni, sem csikizésre-vakargatásra, sem szépszóra, sem heves felrázogatásra, sőt még csokival sem lehetett ébrenlétre bírni. (felajánlottam, szívesen visszajövök egy hajnal 3-as mosdómenet alkalmával, olyankor mindig ébren van a kiskisasszony... vagy akár most is, éppen készül szétrúgdalni a kecója falát...). Ezalatt egész kis orvosi konzílium gyűlt a szekérderéknyi leletem felé, volt nagy hümmögés, néha odavetett kérdések. A legnagyobb problematikát az okozza, hogy mint olyan, nekem sosem volt szabályos ciklusom, így Hunor szoptatása mellett sem rendeződött, sőt. Tehát a legutolsó Mikulás csapatok szerint már babáznom kellene, így az ez alapján történő számítás kilőve. Maradna az első ultrahang. Igenám, de az első ultrahang hivatalosan a 6. héten készült, ami a mai orvoscsapat szerint mégisinkább az 5. héten esett meg, ennek ellenére Minek akkori fejkörfogata egy 7. hetes magzatnak megfelelő volt. (?!). A hivatalos 6. hét szerinti megállapításra épült a kötelező 12. heti uhu, mely szerint akkor már 13+4 naposnak lettem titulálva. Ez alapján készült a 16. heti AFP és a 18. heti genetikai ultrahang is (azaz minden kicsit előrébbhozott lett!), és minidg egy kicsit idősebbnek nézték a leányzót, mint valójában.

Nos, a hosszas fejtegetés eredménye kapcsán egyre több szülési dátum is felmerült és sok másik elvetődött. Így a mai nappal egy újabb időpont került előtérbe, mégpedig a december 12. Mindennek ellenére a héten marad a csütörtöki és a vasárnapi ctg is.

Én már csak blazírt nemtörődöttséggel veszem tudomásul ezeket és elgondolkodom, hogy a 21. században tényleg van ilyen, amikor családiház értékű műszerek állnak rendelkezésre és minden ultramodern és lassacskán már a gyerek neme is előre programozott?! nem napokról van szó, sokkal inkább hetekről és nem elefánt vagyok, akinél 2 év a várandósság és mondjuk belefér egy-két hét ide vagy oda tolódás...

No mindegy, Minka jön, ha jönnie kell. És ami biztos, hogy ilyen helyre kis szöszke nyilaslány lesz. És pont. Már nem keresek jeleket és nem fedezek fel vélt vagy valós szüléses érzeteket. Mindamellett Hunor jósúr prognózisai is sorra megdőltek. Báááááár, ma fölöttébb bújósfajtájú a legényke...

 

 

 

 

 

cucka 2009.11.26. 21:39

Masealudt-maseszülünk

Elsőszülött magzatom ma sem volt hajlandó 3-szori nekifutásra sem napközben elaludni, azaz de délután 4-kor már ásítozott, de ekkor már jusztsem hagytam kidőlni. Lábdagadás-bensőm földindulására hivatkozva lezavartam a skacokat egy rövidke motorozásra. Közben megérkezett Huncmackó hőnszeretett keresztapja is egy jóadag finom hazaival... hm, asszem továbbra is szeretek-szeretünk enni-inni... egyetlen percre sem hagyta békibe Körösztapját, aki lelkesen dobálta-gyürködte a kicsit, cserébe mindehhez gurgulázva nevetett... lelketsimogató pillanatok ezek... majd fürdetés következett (melyet Rókarudi fáradtságra hivatkozva végigüvöltött), utána alig 7 órakkor KO kapitány kiterült... sejtéseim szerint éppen reggelig...

Hugi mindeközben talajgyakorlatokat mutatott be, szinte egész délután aktívkodott, vígkedélyűen lubickolt, rendszeresítette, hogy valamelyik sarkát teljesen nekifeszíti a hasfalamnak... elég horrorisztikus a látvány... semmiféle hajlandóságot nem mutatva a kibújásra (bár titkon abban reménykedtem hátha kirúgja a háza falát a nagy buli hevében...).

Közben tüzeket okádgatok itthon, mely tüzecskék elsődleges áldozata Hitös Uram, aki éppen kilábalóban van valami takonykórós nyavalyából, úgyhogy ő sem viseli valami fényesen állandó jelleggel módosuló kedélyállapotomat. (pl. éjjel szinte fizikai fájdalommal fájt a tudat, hogy amíg engem a Hunor-Minka duó felváltva ébrenlétre rugdalt, HuncApu békésen hortyogva aludt... normális???!) Lelkifurdám is van rendesen minden miatt, mert ahelyett, hogy örülnék, hogy megadatott egy újabb boldog babavárás,  egy egészséges albérlővel, addig én állandó jelleggel (és értsd úgy ahogy mondom!... ) ki szeretném citálni a bejáratott fészkéből ezt a gyereklányt, holott még le sem telt a hivatalosan is ott-töltendő ideje... másrészről meg türelmetlen vagyok és nagyon szeretnék már mindenen túllenni, itthon lenni és ismerkedni az új élethelyzettel, a kétgyerekes anyuka szerepkörével. Amitől azért józan pillanataimban tartok is kissé. (nomeg a küszöbön  lévő költözéstől-pakolástól-takarítástól-szervezéstől-rendszerezéstől....)

Köröttünk gólyacsapatok szálldosnak, szinte nem telik el úgy nap, hogy valaki ne örvendeztessen meg egy újabb érkező kisember hírével. Ezjó.

És rendbeszedtem karmaimat... ma ösmét. Mert ráértem. Most meg ágyamba dőlök és olvasni fogok a bucira dagadt csülkeimet felpolcolva pihentetve. Nagyon dagadok, már kora reggel is, pedig sokat iszom és szinte fűszertelenül étkezem. És hála Huncnak mozgok is. Ez már a vég kezdete.

cucka 2009.11.24. 19:41

A 39. héten járva

A délelőtti órákban tiszteletünket tettük a szokásos heti programjaink egyikén, a kismama szakrendelésünkön. Annyira valószínűtlennek tűnt, hogy a maira még sor kerülhet, hogy reggel 9-kor pizsiben kávézgatva igyekeztem mára időpontot szerezni...
Előtte azért közöltem Minkalánnyal jól gondolja meg ezt az uhut, mer ha én most újra kemény pénzeket leperkálok az uhuért, ő meg este kibukkanik, én azzal indítom a földi pályáját, hogy úgy elverem, mint a legenda szerinti szódás az bizonyos lovát!

Huncmaci mindeközben élete első munkanapján dolgozóba indult HuncApuval, csomagoltam neki uzsit-pelust és az első munkanapjára bónuszként egy gyerek(csoki) tojást is. Állítólagosan tüneményesen viselkedett, nagyon élvezte a rendelői melót, zapját rövidre zárva igyekezett kézzel lábbal mutogatva, minél hamarabb tudtára adni, az asszisztencia által odakészített szurit jó lenne már végre beadni annak a macseknak ott az asztalon.
Minka az utóbbi idők napi ritmusa szerint ébren volt, kicsit ficánkolt miheztartást végett, bevillantott pár csuklást majd jól láthatóan kivillantotta a csámpi csülkös sarkát, végül összegömbölyödve elaludt, én mindenközben maximálisan 20-as méhtevékenységet produkáltam a fentebbemlítettek alatt.

Ctg után következett az ultrahang, mely szerint kiskisasszony kirobbanó formában lubickol, dokibá szerint hajlandóságot sem mutatva a távozásra az elkövetkezendő időkben, a lepény még mindig bőséggel ellátja minden földi jóval (I. fokban érett), böcsült súlya 3300 gramm.

Az elmúlt hetek hanyagságából kiindulva ma szülésznő és doktorbácsi is megmanualizált, ez a jány oly mértékben ráérősre vette a figurát, hogy a pár hete már szépen beékelt okos kis fejét is visszahúzta. Méhszáj teljesen zárt, bár felpuhult már. Így azonban számomra érthetővé vált, hogy hirtelen mitől is múlt el az az elviselhetetlen időszak, hogy már leguggolni sem tudtam, mert azt éreztem alvázilag szétszakadok... durván két napja újra fitt vagyok és maximális teherbírású. Ha ez a gyerek is napra gyün, nekem nagyon meg kell tanulnom ebben az életben a pontosság fogalmáról valamit...

Megrovón szóvá is tettem, hogy én itten kérem szépen hónapokkal ezelőtt olyan ígéreteket kaptam, hogy nov.25.-ére már javában Minkababázgathatok, aztán tessék. Doftorbácsi szerint még akár ez is lehet (höhöhö), de ha nem is november, de december 25.-ére már biztos babázni fogok. Kösszépen.

Jövőhéten meg, ha továbbra is így maradunk heti 3-szori ctg következik, valamint egy újabb állapotfelmérő ultrahang. Idilli szituációnkat, ha minden íly tökéletesen működik odabent az elkövetkezendőkben is, háborítatlanul túlnyújthatjuk még kettő darab hétig, azaz december 17.-éig... én titkon továbbra is reménykedem azért valami közelebbi dátumba, bár kísértetiesen kezd minden olyan lenni, mint két évvel ezelőtt, még a  jóval utánam kiírt kismamik is elkezdtek beelőzni a szülőszobán...

cucka 2009.11.22. 15:37

Pocakságok

Unalmunkban eszembe jutott, hogy már jó ideje (egész pontosan 6 hete!) kimaradt a szokásos és jól működő házi pocakfotózás. Amint azonban feldobtam a lehetőséget egy kérdés formájában, Hunorvirágszál teljes extázisba esett, maganyelvén csivitelve, felhúzott pólóval vigyorogva mutogatta a pocakját az apjának:

Mihelyst elfoglaltam a startpozíciót, jelentősége teljes tudatában áltt be mellém és mutogatta továbbra is büszkén alighasát:

És végül a fentiekhez képest következzen a szokásosan unalmas nagyhasú:

Kicsit aggasztó, hogy a nagy influencia járványra hivatkozva, a szülésre kiszemelt kórházunk is tiltólistára került látogatás szempontjából...

És egy rövid helyzetjelentés következzen, az ennyit a hidegfrontról fényében: valószínűleg téves riasztás volt Minka részéről a tegnapi. Ami tény: Minek lassacskán valóban készül a nagy útra, alig mozdul, alig csuklik. Leszámítva azokat a gyöngédnek egyáltalán nem nevezhető megmozdulásait, amikor alul (húgyhólyag tájékon) kaparász, vagy jól láthatóan kidugja a sarkát mellalá. Szemmel láthatóan sincs lent. HuncApu megőrizvén hidegvérét nemsokára dolgozni megy, Hunc kidőlt a sorból, én... én pedig hájas sütit sütök. Aztán kilakkozom a karmaim. A szokások rabja lettem...

cucka 2009.11.18. 17:47

Most jó

Az elmúlt napok feszítő-szorító-keményedőhasú-jóslófájó-savtúltengő időszakának úgy tűnik vége. Este viszonylag korán kidőltünk mindannyian, hosszan, pihentetően aludtunk.(leszámítva a kettő darab éjjeli mosdójáratomat, valamint a kölök hozzámtapadósságát, szerintem ezáltal is generálva überzagyva álmaimat, életem régnemlátott szereplőivel...). Szóval most tényleg minden kerek. Annyira, hogy a mai napon még afelől is kétségeim adódnak, hogy valaha is megszűnik ez az idilli állapot?!

Hunorra várva, ennyi idős kismamaként sokkal másabb volt minden: egyrészt hihetetlenül felkészült voltam lelkileg -fizikailag frissebb (vagy legalábbis halál magabiztosan annak éreztem magam...), másrészt minden élére állva arra várt, hogy a kiskirályfi elfoglalhassa birodalmát. (öm, még az azóta sem használt etetőszék is...). Most viszont sokkal hanyagabb vagyok (pl. a kisrácsosra még mindig nem húztam fel a Minkaágyneműt, ráér majcsak, ha hazajöttünk... hoppá!), éééés a csúcs számomra!- sokkal nőcisebben élem meg ezt a mostani szülés közeli állapotot. Pl. 2 naponta szigorúan körömlakk átkencézés, mer jajjistenem, lekopott-lepattogzott körömlakkal mégse mehetek be... de ugyanez vonatkozik beretválkozásra és a hajmosásra is. Szóval, hmmm, HuncApu számára akadnak azért vidám pillanatok... pl. amikor éjjel, már-már összeragadó szempillákkal a kád szélén szentségelve pinegálom kiskarmaimat vampveresre, hogy aztán másnap rájöjjek, ez azért mégse illik egy lassan kétgyerekes anyukának, meg mit lát az a gyereklány meg elsőként a nagyvilágból? anyja vérveres karmait? aztán majd vihetem pszichomókushoz terápiáztatni az egész gyermekkorára traumát okozó születési élményei miatt...így következő nap átföstöm, mígnem harmadnapra ösmét rájövök: még van időm, addig meg hadd legyen már kicsit nekem is jó... még szerencse, hogy a lábkörmeimet már nem érem el kényelmesen... azok színben stagnálnak.

Huncmackó is köszöni jól van. Mandulabelet ropogtat duhaj jókedvében: (a falon az erősebb sárga felület akkor keletkezett amikor megpróbáltam eltűntetni az első házi graffitijét... a másodikat -napocskát a köldök köré?- már inkább a hasára rajzolta...):

Tegnap megkapta élete első testi fenyítését a rajongásig hőnszeretett Tátyitól. Leszaladtak közértbe, Hunor pajkosan huncutkodott és újszokásához híven a tólig határait feszegette. HuncApu többszörösen figyelmeztette a közelgő viharra, de a gyermek nem értett a szépszóból. Egészen addig édesen vicces is volt mindez (már amennyire vidám bevásárlás az, amikor a kölök után pakolsz vissza a polcokra, az éber biztonsági őr vizslató pillantásától és szuszogó árnyától kísérve), míg egy óvatlan pillanatban, teljes gőzzel  és felturbózott kismotorral ki nem tört a boltból, át a fotocellás ajtón és meg sem állt a parkoló közepéig a koraesti szürkületbe.  Na, ekkor érte őt utol a Zord Apa. A Bűnbánó Gyermek, meg ahelyett, hogy nevéhez méltón viselkedett volna, nemes egyszerűséggel szemberöhögte felbőszült apját. Apjuk ugyan nem 50 botütést mért rá, mint Döbrögi urunk Ludas Matyira, hanem mindösszesen három kezest a pelenkásos és bélelt nadrágos felére, de ez éppen elég volt ahhoz, hogy Hunorvezér megjámborodjon és lelkivilága is helyrebillenjen.

Így is élünk mink.