cucka 2010.04.12. 22:08

Csak tömören

Ami nem ment évek alatt az én csöpögőnyállal fogzó, újabban mindennap fényképezőgépet lenyúló-használó Hunormackóvirágnak, az egyszeri felszökésből és borongatásból ment a Chanel lányunknak. Bővebben: az enyhe súlyproblémákkal küzdő macskalányunk, primadonnának képzelve magát pipiskedett végig az ablakpárkányon, én lélegzetvisszafojtva figyeltem lépteit, majd amikor már biztos voltam abban, hogy sikerült neki, föllélegeztem, erre ducicicc egy hirtelen ötlettől vezérelve visszafordult és a dominó elv szerint borított mindent. Igen, a fényképezőgépet is. Igen, a kőre. Igen, azóta minden fotó csíkos. Igen, megőrülök tőle. Igen, hisztérikusan zaklatom a zuram, hogy úgy fognak elmúlni életünk legszebb pillanatai, hogy nem fogom tudni megörökíteni őket. És majd 30 év múlva neki kell számot adnia a jövendőbeli vejeknek-menyeknek, hogy mér is nincs szeretetteljes testvérösszebújós fotó/videó róluk. Mondjuk, az amúgy is ritkán van, de akkor is.
És azóta árgus szemekkel lesem az elvesztett pillanatokat és mindenhová telefonnal megyek, sőt: mivel a csodafónom csak kellő fényben képes használható fotókat készíteni, állandó díszkivilágításban élünk.
Úgy érzem, nemsokára vagy az őrületbe kergetem a zuramat a napi n+1 számú telefon-beszélgetéssel, melyben közlöm éppen miről maradt le (merthogy még mindig nincs fényképezőgépünk...), de véletlenül találtam a neten ilyen és olyan típusú-tudású, még a bolondnak is megéri árú fotóapparátust. Alternatív megoldásként -szerintem- ki fogja szúrni a szemem valami egyszerűbb, kevésbé fájó árú darabbal. Csak szúrná már...

Másrészről Minkaleányka fogzik (rág, gyűr, ébren van, és kilómétereket fut egy helyben) és operett-darabokat gyakorol pár napja, azon belül is az áriákra specializálódott. Persze mondanom sem kell, hogy Hunorvirágszál is kedvet kapott hozzá, így az egy hete tartó migrénemre, naponta többször, velőtrázó sikoltással, felváltva tesznek koronát. (egy ilyesfajta teliszájú ária kapcsán vettem észre, hogy Huncosombogaram immáron 18 fogúvá vált, már csak az alsó -vagy fölső?- kettő rágója hiánycikk a repertoárból). A félig üres, csupaszfalúan visszhangos lakásunkba nagyon tuti kis koncserto jön össze. Olyankor komolyan fontolóra veszem mért is nem hallgattam, a bölcs, 6 éves kiscuckára, aki hittanórára járva oly sokszor elképzelte magát Krisztus menyasszonyaként.
Hétvégén eljutottam arra  a pontra is, amikor szememben azzal a bizonyos őrült fénnyel, leültettem kiccsaládom és torz vigyorral közöltem velük: a lehető leghamarabb visszamegyek dolgozni, lehetőségem szerint a hajnal 6 és este 8 közötti időintervallumra keresnék valami könnyed szellemit. Bár, belegondolva a gépszalag melletti is érdekel.

Hunor tomboló dackorszakát éli. Képes naponta többször is elmenni addig a pontig, amikor a szó legprofánabb értelmében is viszket a tenyerem és könnyedén  hajlandó lennék megfeledkezni arról, hogy gyermekeinket testi fenyítés mentesen kívánjuk felnevelni. Így csak a hangomat emelem a plafonig és kilátásba helyezek estig tartó szobafogságot, de tenyérbemászóan vigyorogva kivár addig, amig valóban ki nem teszem a lábam az ajtón.
Esténként összerakva a képkockákat, sokszor eszembe jut a korlátozásokról vallott (elavult) nézeteim sokasága. Néha tényleg azt érzem, hogy egész nap csak azt fújom, hogy mit NE tegyen, hova ne menjen, mire ne másszon, miből ne egyen, mihez ne nyúljon. És nem tartom magam egy kifejezetten korlátozós fajtájú nányinak.

LudMinka reggelire szívmegállást okozott a jóidösanyjának, ezzel hálálva meg az elmúlt 4 közös hónapot. Bepillantva a hálóba, csak az üres ágyunkat látom, egy pillanatra megfagy a vérem, majd felbukkan az ágy túloldalán egy vigyorgó kerek fej, a hozzátartozó hasaló rózsaszín ruciba bújtatott testtel. Visszahelyezem, jókat derülünk, hogy ájronlányon nem fog a talaj sem, meghogy Hunc ekkor még csak hasról volt hajlandó hátra spirálozni, és ennek is mennyire tudtunk örülni, ez a kiccsaj, meg telibe kommandózza a lakást. Nem egészen 5 perc múlva panaszos nyenyergésre lépünk be, Buncikánkat az ablak alól kapartuk össze. Azóta szigorúan rácsoságyba helyezve vagyok hajlandó egyedül hagyni.
Kicsit visszábbvett a fiatalos lendületből, így csak 7620 gramm és 68-as rucikban hódít.

És fotók nincsenek. És azt sem tudni, mikor lesznek legközelebb. A fentebbemlített okokból kifolyólagosan.

cucka 2009.11.15. 12:52

Semmisevan

... és így kedvsesok írni...

Kórházi cuccok vasalva-csomagolva 2 napja. (és jajj rájöttem nincs is Minkalánynak cérnasapekja, merhogy Hunorlegény odaát nem kapott, meg itthon is csak fürdés után...30 fok volt a kórházban...). A kislakunk rendközeli állapotát igyekszem napközben is őrizgetni, legalább amíg én is itthon vagyok... Update vagyok mosásban és vasalásban is, nehogymá azalatt a pár nap alatt, míg kórházban wellneszelek, ne legyen mit felvenniük a finyúknak.
Ennek örömére estére sikerült 1 órán át 10 perces fájásokat produkálnom, és magamban csak azért drukkoltam, amíg a kereskedelmi csatorna újabb csillagát keresik maradhassak még itthon, majd ezután, mint aki jól végezte dolgát, elaludtam.

Közben intuitíve arról beszélgetünk a ház urával, Minek (igen, már becézzük...), mennyire fog stílusosan érkezni... bennem nyugalom van és óriási biztonságérzet, amit majd valószínűleg éppen induláskor fogok jól elveszteni és átborítani hisztériába, de legalább addig is jó. Hunornál - a mai eszemmel már tudom- szinte rettegtem. Féltem az ismeretlentől, és hiába volt a felkészülést elősegítő 9 hónap, szinte pánikba estem már a gondolatától is, hogy az a "valaki" aki ezidáig bennem lakott,  szinte én volt, most kijön, önálló akarattal és értelemmel részt kér az életemből, hogy minden megváltozik, hogy mennyire leszek türelmes, vagy éppen csapnivalóan neurotikus... és ma már azt is tudom, hogy mint sok egyéb más, ez is fejben dől el... görcsösen kapaszkodtam az időbe, a tudatom képtelen volt elengedni- kiengedni őt magamból...
Most viszont, azt érzem: készen állok. Készen állok a fájdalomra, (amit majd valószínűleg a pillanat hevében többtucatszor átértékelek...), és készen állok arra is, ha esetleg mégis műtétre kerülne a sor. Mert annyira már nem ismeretlen az az ismeretlen.
És valahogy úgy képzelem, akár a filmekben: egyik este, persze szigorúan miután Hunorvirágszál elaludt, magzatvíz hipp-hopp elfolyik, miközben érkezik a Hunor álmát vigyázó Nagyi vagy Barátnő, azalatt lezuhanyzom, (hajat mosok! lehellet smink, meranő...), majd mosolyogva belibegünk szülni. Onnanstól még nincs forgatókönyv, de már alakítom...

Ezzel szemben HuncApu, az örök realista, hetekre lebontva nézi különböző időjós fórumokon a hidegfrontok érkezését, szerinte van még egy hetünk, mert most lanyhul az idő, de csütörtöktől melegszik a pite, érkezik egy hidefront, persze, a kérdés az, mennyire is lesz hideg?! És különben is: hétfő-kedd egésznapos, akkor semmiképpense szülhetünk... Napközben kritikus szemmel méricskéli a hasamat, és átlag napi egyszer megjegyzi, úristen, mekkora már a hasad, vagy elcsípek egy-egy telefonos beszélgetést, amiben általában így jellemez: cucka jól van, már nincs sok hátra, brutálisan nagy a hasa... Én meg tolatok és fújtatok... és egyre kevésbé szeretek egyedül maradni...

HunorjósÚr este többszörösen önként és dalolva puszilgatta Minkalakot, (véletlenül éppen mindig a fájásokkor), én meg azon tűnődtem, most enyhíteni akarja a fájdalmamat, vagy jó utat kíván a kiskirálylánynak?! Ma átértékelve előző jóslatát, adományozott újabb egy hetet a szimbiózisunknak, talán az utóbbi alkalommal, csak rám akart ijeszteni, hogy kapjam össze a kórházi cuccost...
Továbbra sem kommunikál a minyelvünkön, ma reggel megkérdeztem, hogy ha Minka megszületik hajlandó lesz végre beszélni? Egyértelmű és határozott nem válasz érkezett. További kérdésemre, hogy de azért a suliban ugye megszólalsz végre?, csak vigyorgott sejtelmesen. Kétesélyes.

Este van, este van: ki ki nyugalomba...

Én meg beszerzek egy közönséges újszülött cérnasapkát, hátha Minka erre vár...

cucka 2009.09.21. 16:32

Alvás rulez

A legutóbbi betegeskedésünk gyakorlatilag egyeneságú következménye borítékolható volt: Hunc visszatért közénk. Már ami az alvásait illeti, konkrétan az éjszakaikat. Mert nappal az esetek túlnyomó részében együtt pihenünk, ő szereti, ha hozzámbújva alhat el, nekem meg jól esik, hogy ebben a formában kapom meg Huncostól a figyelmeztetést, ideje lenne kicsit vízszintesbe kerülni. (nameg azér én is szeretek Hunorvirágszállal szuszmákolni...)

Az estéink vannak változóban, ugyanis folyamatos módosítgatások alatt állnak (nem, nem részünkről, a fiatalember szabja személyre az esti rítusait...). Kezdve azzal, hogy az eddig oly megszokott HuncApus fürdetéseket egyre többször sztornózza, helyette sokkal korábban jelzi a fürdés idejét, mint hogy szerelmetes uram hazaérne a gyárból, sőt olykor-olykor nagyfiúsan, fürdőpartner hiányában, ám lelkes rajongótábor kíséretében abszolválja a feladatot. Így mire HuncApu hazatér (ekkor van fél 9), általában egy frissen fürdött és jóillatú kismedve várja a vacsoraasztalnál. (megcserélte az esti sort).

Vacsi után jelzi, (nem, még mindig nem a minyelvünkön, kéz- és hangtechnika segítségével), hogy most már irány a hálószoba (előtte fogmosás, van újabb fogmosótrükkünk, mely látszólagosan bevált: Fogat mosni kell. És pont. Kezdi ő, de mindig én fejezem be. És pont. Vannak nehezebb napok- fáradtságából fakadóan-, de általában vigyorogva teljesítjük, a vicc tárgya az szokott lenni, hogy miközben én igyekszem fogat sikálni, ő igyekszik fogkefére harapni. Vidám percek. Viszont hatásosak.). Aztán közénk furakszik és gurgulászva sportol. Tegnap pl. önként és dalolva angol spárgába ereszkedett, de jellemzőbb az, hogy megmász minket. És nevet, fuldokolva nevet. Két teljes napja, pedig hozza az én gyerekkori meséskönyvemet, kiválasztja a célszemélyt, a kezébe nyomja és közösen képeket nézegetve, meghallgatja mindkét történetet. Hűűű... ez az idő is eljött... aztán még kicsit bohóckodik, néha sikerül felpörögnie nehezen kezelhetővé, ilyenkor enyhe presszúrával igyekszünk nyugalomra inteni. Legkésőbb 10 óráig elalszik valamelyikünkhöz bújva. Ekkor átkerül a saját ágyába (feltéve, ha nem alszik annnnyira édesen, hogy nincs szivünk kiebrudalni vagy éppen mi is bele nem alszunk az estébe...), és ez így is marad hajnalig, amikor is egyszercsak megérkezik a vizesbutykosával, csöndben átmászik rajtunk, és alszik is tovább 8-ig.

Szombat éjjel ittragadtam a gép előtt, egy beszélgetésbe bonyolódva, észre se vettem, hogy már két óra is elmúlt, (hiába, most nem dagad a bokám, hogy jelezzen...). A hálóba lépve érzékeltem, hogy ma ismét páros nap van, Hunor ottmaradt a miágyunkba, óvatosan odébb akartam csúsztatni, egész pontosan leemelni a szoptatóspárnáról, mert újabban sokemberrel kell éjjel megküzdenem érte, még a macskáink is előszeretettel pihennek a tönkölybúzával töltött szopipárnán... érzem ám, hogy csurom víz a kicsi, megizzadt, az álommanókkal kergetőzve, gondoltam magamhozhúzva betakargatom... ezekkel a gondolatokkal aludtam el, én takargattam, ő meg vette le magáról a takarót... a hajnali mosdómenetkor vettem észre, hogy fondorlatos módon helycserés támadással, Kokó cica került fejmagasságba, Hunor meg lábnál aludt, így én egész éjjel Kokócsillaglányt takargattam...

cucka 2009.06.29. 14:27

Sokfogú

Talán megoldódott a rejtélyes szombati lázas állapot, valamint a mai egész délelőttön átívelő vízszerűen folyékony többrendbeli macicsapat felbukkanása. Tippeltem én érzékeny (bél)lelkületű gyermekre, aki egyszerűen túlzabbantotta magát (tegnap bő fél liter almalevet szlopált be, a felnőttadag karalábé leves mellé vacsira), gondoltam vírusos nyavalyára, amit bárhol összeszedhetett (játszótér, apjuk-rendelő), de most valahogy a fogakat nem hibáztattam, mert ennyire ilyen még sose volt.

Aztán az egyik sírós pelenkaváltás során (kicsípteja macilé a seggedelmét...) szemet szúrt, hogy valami nem a megszokott szerint helyezkedik el a szája jobb oldalán belül. Amennyire engedélyezte a szemrevételezést, szemfoggal bővült szája tartalma, így most már 13 fogúvá lépett elő. (bár ki tudja, talán más szemfogak is kitörésre készek,/kitörtek már, mindenestre a rövidke idő alatt ennyire sikerült feltérképeznem a helyzetet.)

Étvágya jó, közérzete több mint remek, márha abból indulok ki, hogy pillanatok alatt atomjaira bontotta a lakást, jószokásához híven.

És egy fotó a délelőtti idillről: van itt kérem kedvencmadonnára táncoló gyermek, tévé előtt békésen pihenő, poszttraumás, rehabilitáció alatt álló oroszkéknatasa, a háttérben (nem látszik) pedig én vasalgatom azt a raklapnyit, ami egy hét alatt felgyülemlett:

cucka 2009.03.27. 11:00

Ajánló

Egy nagyon kedves ismerősöm oldalát szeretném most a figyelmetekbe ajánlani. A Cuccoló egy olyan hasznosdolog szeretne lenni, mely segítene a kismamáknak, friss anyukáknak tájékozódni a bőséges kínálatban, ötleteket, tanácsokat adna a szürke hétköznapokban felmerülő problémákban, valamint beszámolna az éppen zajló akciókról, és azok fellelhetőségeiről.

Személy szerint, jó ötletnek tartom, ha hamarabb találkoztam volna ilyesmivel, talán nem kellett volna, szegény HuncApunak a várandósságom 32. hetében megvásárolnia és összeállítania az etetőszéket... hogy csak egy példát említsek a saját életemből.

Aztán meg, ma volt az első igazán átaludt éjszaka, Hunorvirág este 9 után elaludt  a kiságyában (párhuzamosan mellette én is az enyémben), és csak ma reggel 6-kor ébredt, azaz megvolt az első teljesen külön töltött éjszakánk. Egyelőre nagyon élvezem, hogy annak ellenére, hogy igazán semmire sem kényszerítem (nincs rettegett napirendünk, sem órához igazított étkezéseink, sem kőbe vésett alvásaink), mégis saját maga kialakította a napi rendszerét. Egyetlen állandóságunk van: mégpedig az esti vacsora és a fürdetés, ez minden este közel azonos időpontban zajlik, ugyanazon rítus szerint: közös vacsora után, HuncApu és Hunormanó kádba szállnak, ezalatt én összekapom a szétszedett lakást, helyére teszem a játékokat, megtöltöm az éjszakai ivóedényét vízzel és kikészítem az éjszakai hálóruciját. Aztán kiemelem a Legkisebbet a kádból, játékosan felöltöztetem, majd villany leó és vagy egy jóéjt langymeleget kortyint vagy arra sem tart igényt, csak a közelségünkre. Ilyenkor köztünk elmatat az ágyban, hol hozzám, hol HuncApuhoz bújik, elhalmoz puszikkal, simikkel, majd kis idő múlva elmondjuk neki, hogy most már jöhet a kiságy, meg szép álmokat, nem megyünk sehova, pihenjen. És betesszük az őt megillető rácsosba és általában 10 percen belül már durmol is a báránybőr takaróján.

És végezetül szeretnék megosztani egy számomra nagyon kedves videót, melyben Huncom páratlan empatikus készségéről és jószívűségéről tesz tanúbizonyságot, eképpen eteti  virslijével az éhező macskalányainkat:

Napok óta törzsközösségben élünk, vannak éber éjjeliőreink is, hangoskodó összeszólások, bebagózott lépcsőházunk, de mindezeket leszámítva az előző évek káoszához képest idén viszonylag nyugisan zajlik kerületünk lomtalanítása. Bár tegnap HuncApuról kiderült, származását illetőleg szoros rokonyi szálak fűzhetik szorgos rozsdabőrűjeinkhez, amikor igyekezett visszaszerezni egy véletlen kidobott vastag nejlont, az egyik delikvens lazán megszólította "mi van Tesókám, valami olyan is kikerült, ami nem kellett volna?", majd nagyvonalúan hagyta, hogy Életem Értelme csak nyugodtan beletúrjon a kupacba.

Az idei lomtalanítás mérföldkő lesz a mi életünkbe is: az eddig inkább raktár- és munkaszobaként funkcionáló gyerekszoba lassacskán visszakapja gyerekszobai mivoltát. Legkésőbb Hunor szülinapjáig Őfelsége át fog költözni az őt megillető saját szobába. Hiszen már olyan nagyfiú... nopersze, eddig könnyű fog ráfogni a helyhiányra, de mostantól már visszafelé peregnek az órák, és Hunc nemsokára birtokba veheti saját kis felségterületét... hiányozni fog mellőlünk, de tudom, hogy hosszútávon  mindhármunknak jobb lesz ez a fajta változás... (azért az éjszakai szopizások kivitelezésére nagggyon kíváncsi leszek... vagy én ragadok nála vagy ő jön vissza közénk...)

Az utóbbi napokban pech-sorozatok áldozatai vagyunk, igazából inkább úgy fogalmaznék apróbb bosszúságok igyekeznek megkeseríteni és lerövidíteni amúgy is rövidke földi pályánkat...

... vasárnap, a szemem láttára, padlógázt tövig nyomva igyekezett, egy 60 körüli szebbik nem képviselője kikerülni álló helyzetbe lévő autónkat... nem sikerült neki, picit lefaragott  autónk nemesi orrából...

... egy félrekommunikált kapcsolat helyrebillentésének, jó írányba terelésének kétségbeesett manőverei...

... munkafronton is apóbb bosszúságok vésnek mély barázdákat HuncApu estére elcsigázott arcára, és most nekem kell támogatnom Őt, hiszen tanácstalan és bátorításra van szüksége, csak... az igaztalan megvádolásokat oly nehéz hatástalanítani... néha kevés a szeretet védőpajzsa...

Az egyedüli gyógyír a mindennapokra Hunor, az ő tiszta lelke és bájos mivolta. HuncApu semmiért nem adná az esti közös fürdéseket, a nagy mókát és kacagást a mi ágyunkba, a fiús beszélgetéseiket, a közös zenehallgatásaikat, Hunc kéjesen simiért nyújtogatott testrészeit, mielőtt elaludna... azonban az utóbbi napokban, HuncApunak komoly vetélytársa akadt  rejtőzködő Chanel lányunk személyében, aki rájött, nincs semmi édesebb egy koradélutáni, elsötétített szobai, összebújásos szunyánál!

cucka 2008.09.25. 17:46

Hunor és Kokó

Hogy ne csak elméletben regéljek Hunor szeretet-hullámairól, igyekeztem megörökíteni kettősüket fotók, illetve videó segítségével is (külön felhívnám Mindenki figyelmét Kokó  unott arckifejezésére):

 

(...nem jött oda és nem esett le...)

cucka 2008.04.18. 16:06

A nemlehetelmondanimiaz...

Minden azzal kezdődött, hogy Hunor nem maradt teljesen újszülött és már nem csak evett-aludt, evett-aludt, hanem egyre intenzívebben kezdett érdeklődni a külvilág iránt. Akkor lépett be az életébe a kölcsön szentcsirke. Jó darabig elválaszthatatlanok voltak, együtt is aludtak, aztán észrevettem, lankad a figyelme a csirek irányába. Ekkor választott egy újat a játékai közül, mégpedig a  nemlehetelmondanimiaz-t. Azért lett ez a neve, ugyanis rágókának nem elég bababarát, bár Hunc rágja rendületlenül, csörgőnek nem eléggé zörgős. Sárga 5 ujjat formázó műanyag alapon (a gyengébbek kedvéért a számok is fel vannak tűntetve az 5 ujjon), ráfüggesztett -engem olimpiai ötkarikára emlékeztető-  3 színes karika.

Huncos felváltva rágicsálja a karikákat, HuncApu szerint színterápiát alkalmazva fogínyfájására.




És szintén a tegnapi nap gyümölcse, szegény Coco Chanel lányunkra (hétköznapi nevén Kokó cica) rossz idők következnek. Hunor elkezdte követni őt a szemével és ha elérhető távolságra kerül hozzá, jó erősen meg is markolássza. Kokó egyelőre még csak szemérmesen elpillant a másik irányba, mintha Hunc ott sem lenne...




cucka 2007.11.05. 19:43

Címszavakban

Csütörtök délutáni érkezésünk után, mihelyst cicalányaink megbékéltek a  szállás adta lehetőségekkel valamint a lekenyerezésükkel (természetesen 2 étkezés közti bónuszkaja volt! ;) ), belevetettük magunkat a  termálvízbe. Abszolút nem volt egyik medence sem túl meleg, sem túl hideg, úgyhogy szerintem Hunc duplán úszkálhatott! :))) A kilátás gyönyörű volt, tapinthatóan beköszöntött az ősz, a  maga ezerszínű világával!




Szemmel láthatóan a  macskáink is birtokba vették a  szobát, egy fotelben aludtak és mindketten éberen figyelték a külsős zajokat. Kokó természetesen nappal az erkélyen töltötte jól megérdemelt pihenését! :)))



Péntek délelőtt kilátogattunk a mindösszesen 3 kilométerre lévő tölgyesbe, ahol nagyot sétáltunk az őszi napsütésben.



Minimálisra iktattuk életünkből a telefonokat, valamint a  külvilágot. Nagyokat beszélgettünk, aludtunk, pihentünk, ettünk és áztattuk magunkat a termálvízbe (amúgy teljesen elmúltak ettől a gyógyvíztől a kiütéseim!!!!).
Vasárnap kis kitérőt tettünk Paksra, a jövendőbeli keresztapuhoz, ma reggel ébredés és reggeli után pedig indultunk is haza.
Feltöltődtünk mindannyian, és most már tényleg kezdődik a  visszaszámlálás! :)))))
Sóginő kedves szavai naponta eszembe jutnak...azt álmodta valamelyik éjszaka, hogy megszületett a  mi "pihe-puha-csodababá"-nk (szó szerint idézve Őt:)))) )... különben már tényleg nagyon várom, hogy a karjaimban tarthassam, de azt gondolom, Hunorka érezni fogja mikor kell közénk érkeznie! :) Ezalatt a  pár nap alatt újra szembesültem ezzel a  csodával, hogy babát várok...teljesen elmúltak a  mindennapok problémái és nagyon tudtunk mindhárman koncentrálni egymásra....lelkileg készítettem magunkat a talákozásunkra...mindig hittem abban, hogy egy baba érkezése maga a csoda, és, igenis, lehet így szeretni, ennyire önzetlenül és feltétel nélkül, de  most  a  saját emocionalitásommal érezni megint más...semmi sem közelíti meg ezt az érzést.
..kicsi pihe-puha-csodababám ...

cucka 2007.10.30. 11:40

Gasztro est

Bár már nagyon kell kutakodnom az emlékeimben , hogy milyen is egy igazi másnaposság, most hasonszőrű érzéseim vannak! :)))) Nem tudom, azt hogy hívják, amikor nem halálra  iszod, hanem halálra eszed magad...na, velem ez történt este! :)))) Olyan isteni kaják voltak, hogy egészen egyszerűen nem tudtam ellenállni, többszörösen sem semminek...végül már csak ott szuszugtam hátfájósan az asztalnál és küzdöttem a levegőért és az életbenmaradásért, miközben Hunc vidáman mocorgott és nagyokat csuklott teljes testével a  pocakomban, elősegítve, hogy mégjobban érezzem magam! :))) Kezdetként volt egy nagyon finom sütőtök-krémleves (ennek feltétlenül újra el kell kérnem a  receptjét, mert csak annyi maradt meg, hogy burgonyával és még valami növénnyel lett összefőzve!), hozzáillő könnyed Cserszegi fűszeres fehérbor, aztán saláta dióolajjal és borssal gyengéden meghintve, utána érkezett a szaftosan átsütött kacsamell narancs-szósszal , bio-sárgaborsóval és párolt spenóttal körítve, mellé egy Prahova völgyi vörös bor (az a  bizonyos fekete leánykából készült Merlot ;) ). Végezetül sajttál következett, amin megtalálhatóak voltak a legízletesebb svájci és francia sajtok (érlelt sajtok, érett lágy sajtok, kemény sajtok valamint az elmaradhatatlan kecskesajt) egy különleges olivabogyós kenyérrel. És végezetül sütik voltak, amiknek természetesen ismételten nem bírtam ellenállni...Még most is összefut a  számban a nyál, ha rágondolok... Persze ez a  vacsora egy többórás procedúra volt (olyan 4 órás! ), mégis kellően megterhelő volt és  a hosszas asztalnál üléstől bezony szép ducira dagadtak a  lábaim, persze ezt csak akkor vettem észre, mikor húznám a  csizmámat és nem bírom felhúzni a  cipzárát! :S Amint hazaértünk felpolcolva a lábaimat vizszíntbe helyeződtem, most már jól is vagyok! :))) Lelohadtam...:)
Micka mégsem jön, sikerült túlszerveznünk dolgaink ( a részleteibe most nem mennék bele), TáltosApunak sem kell előadást tartania csontkovácsászatból hétvégén, sem dolgoznia, így lemegyünk egy uccsó kettecskén eltöltött hétvégére Nagyberénybe. És mivel ilyen még nem volt, elképzelhető, hogy visszük a  két macskalányt magunkkal, mert nincs ki vigyázzon rájuk! :) De erre azért próbálunk valamilyen megoldást találni...bár a  panzió állatbarát...:))))

Miközben HuncApu teáját készítettem, (merugye törvényszerű, hogy most ő a  beteg minálunk!), sikerült lencsevégre kapnom Kokó cicánkat, amint elhelyezkedik délelőtti  reggeli utáni sziesztáját végrehajtani a  szoptatóspárnámon!  Szerintem rájött, hogy ez neki is nagyon kényelmes, mert felveszi "csöpp" kis alakját!

cucka 2007.09.23. 12:00

A macskák

Régóta készülök erről is írni, de  valahogy ez is a  "nehéz" témák egyikéhez tartozik, nehéz beszélni is róla, meg érzékeny lehet sok ember számára. Mint köztudott, mi két közepesen szemtelen macskalánnyal osztjuk meg lakásunk 86 négyzetméterét. Lányaink mindketten tizenévesek, és röviden oly mértékű érzelmi kötődésünk van irányukba, melyeket egyikünk sem hajlandó elszakítani. Mindkét macsak világéletében lakáscica, (de hívhatjuk szobacicának is!) volt, maximum mi hozhattunk nekik haza betegséget, cipőtalpon. (anno én is állatorvosi rendelőben dolgoztam, HuncApu még most is!). A rettegett és rettegést okozó toxoplasma fertőzésről szeretném kissé fellebbenteni a fátylat. Nekem eddig is az volt a  véleményem, hogy kissé "túl van lihegve" ez a téma, persze, be kell tartanunk a mindenkori higiéniás alapszabályokat ( ne a  kismama takarítsa a macskavécét!, kézmosás macskázás után, evés előtt, alapos megmosása a  gyümölcsöknek, zöldségeknek, nyers vagy alig átsütött húsok fogyasztásának mellőzése, gyakoribb és alaposabb takarítás, ha egy légtérben élünk kedvencünkkel), de az azonnali és drasztikus macskától való megszabadulást mihelyst kismama lesz a  családban, mindig erős túlzásnak éreztem. Ezt a  fajta "ráijesztést"  a  kismama sokszor a nőgyógyászától kapja. Míg humán laborban dolgoztam rengeteg ilyen példával találkoztam, mikoris a  kismami zokogva esett be vérvételre a  laborba, mert halálra ijesztették, hogy el fog vetélni, azonnal tűntesse el a  környezetéből a  macskát, vak gyereke lesz és lehet, hogy már késő...stbstb. És ugyancsak találkoztam síró kismamákkal, akik az állatorvosi rendelőbe hozták be dédelgetett kedvencüket, akár új gazdi kereséséért, akár végleges elaltatásért, mert nem merték vállalni további gondozásukat, nőgyógyászaik tanácsára.
Nálunk fel sem merült más, minthogy lányaink természetesen maradnak, innentől még több szabályt betartva. Hunci tervezési fázisában készült a véremből egy toxoplasma teszt, mely negatív lett (ez azt jelenti, még nem estem át toxoplasma fertőzésen) , ezen nagyon csodálkoztam is, mert mióta az eszemet tudom, voltak macskáim és évekig rendelőkben is dolgoztam akár kóbor, akár veszett macskák közelében is.
A protokoll szerint, ha kijáró macskáink vannak és tervezünk kisbabát, érdemes a  leendő anyuka véréből egy toxoplasma szűrést végezni, majd ha negatív és megfogan a magzat, a továbbiakban az aggódó anyukából célszerű 2-3 havonta ismételten elvégezni a tesztet. Ha netalántán pozitív eredményünk lesz a  várandósság alatt, akkor azonnal el kell kezdeni a  kismama kezelését egy tabletta formájában kapható gyógyszerrel.
Az érzékenyebbek most ne is olvassanak tovább ;) : igen, mi együtt is alszunk, egy ágyban a  hálószobánkban kedvenceinkkel, néhol köztünk alszanak, néhol a  lábunknál teszik ugyanezt, együtt tévézünk és velünk vannak a  konyhában is, ha eszünk (természetesen egészséges keretek között: nem másznak fel az asztalra...stb). És valószínüleg ez annyiban fog megváltozni Hunc születésével, hogy :
1.es verzió: mivel a  gyerekágy az első hónapokban a  hálószobánkban lesz, valószínüleg a cicalányok ezt az időszakot a  lakás valamely más területén kell eltöltsék, aztán majd lesz egy "be"- és "össze"szoktatás és meglátjuk, hogyan viselkednek egymással.
2.es verzió: ha kikerül a  hálószobánkból a  gyerekágy a  gyerekszobába, a szoba ajtaja éjszakára zárva lesz cicák elől, akkor újra visszaköltözhetnek hozzánk.
Persze ezek most még csak tervek, meglátjuk, hogy fogják fogadni a  trónörököst! :) Természetesen nem fogjuk hagyni, hogy a  baba mellett, vagy esetleg a  babával aludjanak a  macskák egy ágyban, de napközben egy légtérben is lehetnek.
És végül: találtam egy hasonló gondolkodású cikket az egyik babaoldalon, ezért is hoztam szóba ezt az egész macska-ügyet! :)))
Szerény véleményem pedig továbbra is az: mindig azok a rossz dolgok történnek meg velünk, melyeket félelmeink kivetítenek önmagunknak... Ne hagyjuk, a  negatív gondolatokat elhatalmasodni érzéseink fölött, és ne hagyjuk, hogy félelmeink  irányítsák és befolyásolják  életünket...