cucka 2010.11.27. 09:12

Estimesei kiskáté (is)

Bármennyire is nem így képzeltem el hamvas gyermektelenként, a gyakorlatban megint minden egészen másképp alakult.

Nem tudom, hogy mennyire normális, egyáltalán azt sem tudom, mi alapján állíthatjuk, hogy mi a normális? a társadalmilag elfogadott? az évezredes tapasztalat útján felállított normativák szerinti? vagy... ? Hiszen a 30 évvel ezelőtti gyerekeket tizedennyi impulzus, élmény nem érte, mint korunk gyermekeit. Amennyiben abból indulok ki, hogy mi mindannyian egyediek vagyunk, más és más genetikai kóddal érkeztünk, más célokat tűzünk ki magunk elé, ezernyi feladatunk van, melyeket különféle utakon érhetünk el, akkor azt gondolom, sokféle "normalitás" létezhet.
Nem tudom, mennyire érdemes Hunor dekoncentráltságával és türelmetlenségével foglalkoznom. Tátyunk szerint túldimenzionálom, nincs ennek a gyereknek semmi baja, az elevenségen kívül, ami idővel tompulni fog, én viszont sokszor érzem azt, hogy elbagatellizálom, hogy túl sok időt adok neki megkomolyodni, túl lazán könyvelem el, hogy ő ilyen, másrészt meg ott az anyaságos örök kettősség: mi van, ha azáltal, hogy nem fektetek kellő hangsúlyt vélt- vagy valós hiányosságaira, elmarasztalom a későbbiekre vonatkozóan.
Huncos ritkán vagy sosem rajzol, ritkán vagy sosem képes percekre leülni és manuális dolgokkal foglalkozni, ha elsőre nem sikerül egy puzzle darabkát a helyére illesztenie, a játékot félredobja, olykor kisebbfajta dührohamot kap, kukába veti. (ezért is örültem a gyurma-szerelemnek). Legózik lelkesen, ennek örülök, mert látom kreatív, ügyesen épít, sokszor színek-méretek szerint teszi. Általában életkori és genetikai sajátosságként garázst épít az autóinak.
A beszédfejlődésnek is van köze a finommotorikus mozgáshoz, így nem csodálkozom azon, hogy nem hajlandó utánunk ismételni a szavakat, ha elsőre nem tudja tökéletesen kiejteni (és általában nem tudja), felhúzza magát és nem hajlandó többször megismételni őket. Talán  a szobatisztaság hiányára is magyarázat lehet a föntebbi dolog. Mert azt már megtanultam: minden mindennel összefügg, ok és okozatok alkotják egésszé a világ lánculatát.
Minkához birkatürelme van (néha több, mint nekem). Ha nyűgösebb-sírósabb vígasztalgatja, simogatja, dúdolgat neki. És a kicsi megnyugszik és nevet rá. Azzal a nevetéssel, amit csak Hunornak tartogat.
A mondókákat, gyerekdalokat szereti hallgatni, olykor bele is dúdolgat, a hosszabb hangvételű versikéket (kettőnél több, rövidke négysoros versszakból állókra gondolok ekkor), már lankad a figyelme, elveszti érdeklődését. Ezért jött jól és jókor az annapeti. Életszagú, mindennapi történésekkel tűzdelt. Aztán valahogy kikerült a figyelméből ez is, hurcibálja ugyan néha, mesélek még belőle egy-egy nyúlfarknyi részt, de már nincs az az erős rajongás, mint kezdetekkor. Ekkor pattant az ötlet, a saját kútfő. Kapóra jött a közelünkben lévő erdő, az ott élő állatok, a saját állataink, és mesélünk mindenről, ami eszünkbe jut.

Pár napja, apjuk nyerte meg az estimesés rituálét. Előbb van egy levezető tévésnézéses mese, (általában kisvakondos, fene se érti, egyikünk se szerette), majd bevonulnak kettecskén a  hálónkba, nagyokat susmusolnak a takaró alatt, és pár perc múlva egy büszkén elégedett apuka tér vissza, feladat teljesítve: Huncmackó álomföldön. (vagy nem tér vissza senki, mert mindkettejüket kiüti a mese)
Valamelyik este betársultam én is. És arra jutottam, nem baj. (néhol magamra öltöttem a moderátor szerepét- a visszavarrt lábú cica esete a kutyával című mesénél például...-, még mielőtt kicsi Dextereket nevelgetnénk keblünkön). A mesék (mert most már többnek is fültanúja voltam), abszolút interaktívak és azzal a kérdéssel indulnak, hogy miről meséljek ma kisfiam? és a kisfiam témát választ és helyszínt és szereplőket és neveket ad és vegyül ebben képzelet és valóság, és tulajdonképpen ketten alakítják-formálják az aznapi történéseket mesékké. S hogy jó-e ez így? magam sem tudom. Én másmilyen gyerek voltam,  sokkal szűkebb korlátok közzé szorítottam Anyu szárnyalni vágyó szellemét. Ha kihagyott volna belőle vagy másképp mesélte volna, azonnal figyelmeztettem. Nekem kellettek a korlátok, amik közt biztonságban érezhettem magam.

Egy dolog azonban bizonyos: a mesék kellően hatásosak, újabban én is belealszom a történetekbe.

Naszóval, a sokk, az oltás mellékhatása vagy a csillagok állása tette-e, nem tudom, viszont Hunormanó az oltás késő délutánján kis hőemelkedéssel reagált, majd éjféltájban már tűzforró volt. Nem méricskéltük, kapott lázcsillapítót meg apai- és anyai összebújást, csapnivaló 20 perceket aludt, azt is nyöszörögve, sűrűn felsírva. A szitu azért is roppant fura, mivel ez egy oltássorozat 4. darabja, azaz ebből hármat kapott már őfelsége, igaz, akkor még alig pár hónapos volt és táplálkozását tekintve szigorúan anyatejes, igényszerint szoptatott, így össz-vissz ebben tudok egyedül magyarázatot találni a mostani heves lázra. Namert, hogy ő sosem lázasodott be.
Hajnal 3-kor Mátyás királyos mesét néztünk családilag dvd-ről, úgy látszik ő így gyógyul. Igazságot keresve. Én meg 168.-jára is megnézhettem mért is csak egyszer volt Budán kutyavásár.
A pocsék éjszakát csapnivalóan nyöszörgős nap követte, lázzal sűrűn tarkítva. Nagy összebújások és egész napos pizsis lét jellemzett mindkettőnket.

Ma reggelre mintha elfújták volna a tegnapi rosszakat, Hunor megette a fél hűtőszekrényt  reggelire, bepótolandó a tegnapi napot, amikor pár darab ropit volt hajlandó csak magához venni meg vizet, embertelen mennyiségű vizet.

És továbbra is gyűlölöm az erőszakosan megtéríteni akaró becsöngetős igét terjesztő embereket, akik gátlástalanul belerondítanak még egy ilyen délelőttbe is, mert szeretnének velem a vallásról beszélgetni, majd mikor elküldöm őket a... finoman a tudtukra adom, hogy nagyon nem alkalmas, mert beteg gyerek van a háznál, nem átall pár perccel később, éppen mire megnyugtatom a kicsit, hogy nem, most nem apa jött haza, ösmét becsöngetni, hogy akkor legalább a házba engedjem be. Áááááááá!

cucka 2009.09.21. 16:32

Alvás rulez

A legutóbbi betegeskedésünk gyakorlatilag egyeneságú következménye borítékolható volt: Hunc visszatért közénk. Már ami az alvásait illeti, konkrétan az éjszakaikat. Mert nappal az esetek túlnyomó részében együtt pihenünk, ő szereti, ha hozzámbújva alhat el, nekem meg jól esik, hogy ebben a formában kapom meg Huncostól a figyelmeztetést, ideje lenne kicsit vízszintesbe kerülni. (nameg azér én is szeretek Hunorvirágszállal szuszmákolni...)

Az estéink vannak változóban, ugyanis folyamatos módosítgatások alatt állnak (nem, nem részünkről, a fiatalember szabja személyre az esti rítusait...). Kezdve azzal, hogy az eddig oly megszokott HuncApus fürdetéseket egyre többször sztornózza, helyette sokkal korábban jelzi a fürdés idejét, mint hogy szerelmetes uram hazaérne a gyárból, sőt olykor-olykor nagyfiúsan, fürdőpartner hiányában, ám lelkes rajongótábor kíséretében abszolválja a feladatot. Így mire HuncApu hazatér (ekkor van fél 9), általában egy frissen fürdött és jóillatú kismedve várja a vacsoraasztalnál. (megcserélte az esti sort).

Vacsi után jelzi, (nem, még mindig nem a minyelvünkön, kéz- és hangtechnika segítségével), hogy most már irány a hálószoba (előtte fogmosás, van újabb fogmosótrükkünk, mely látszólagosan bevált: Fogat mosni kell. És pont. Kezdi ő, de mindig én fejezem be. És pont. Vannak nehezebb napok- fáradtságából fakadóan-, de általában vigyorogva teljesítjük, a vicc tárgya az szokott lenni, hogy miközben én igyekszem fogat sikálni, ő igyekszik fogkefére harapni. Vidám percek. Viszont hatásosak.). Aztán közénk furakszik és gurgulászva sportol. Tegnap pl. önként és dalolva angol spárgába ereszkedett, de jellemzőbb az, hogy megmász minket. És nevet, fuldokolva nevet. Két teljes napja, pedig hozza az én gyerekkori meséskönyvemet, kiválasztja a célszemélyt, a kezébe nyomja és közösen képeket nézegetve, meghallgatja mindkét történetet. Hűűű... ez az idő is eljött... aztán még kicsit bohóckodik, néha sikerül felpörögnie nehezen kezelhetővé, ilyenkor enyhe presszúrával igyekszünk nyugalomra inteni. Legkésőbb 10 óráig elalszik valamelyikünkhöz bújva. Ekkor átkerül a saját ágyába (feltéve, ha nem alszik annnnyira édesen, hogy nincs szivünk kiebrudalni vagy éppen mi is bele nem alszunk az estébe...), és ez így is marad hajnalig, amikor is egyszercsak megérkezik a vizesbutykosával, csöndben átmászik rajtunk, és alszik is tovább 8-ig.

Szombat éjjel ittragadtam a gép előtt, egy beszélgetésbe bonyolódva, észre se vettem, hogy már két óra is elmúlt, (hiába, most nem dagad a bokám, hogy jelezzen...). A hálóba lépve érzékeltem, hogy ma ismét páros nap van, Hunor ottmaradt a miágyunkba, óvatosan odébb akartam csúsztatni, egész pontosan leemelni a szoptatóspárnáról, mert újabban sokemberrel kell éjjel megküzdenem érte, még a macskáink is előszeretettel pihennek a tönkölybúzával töltött szopipárnán... érzem ám, hogy csurom víz a kicsi, megizzadt, az álommanókkal kergetőzve, gondoltam magamhozhúzva betakargatom... ezekkel a gondolatokkal aludtam el, én takargattam, ő meg vette le magáról a takarót... a hajnali mosdómenetkor vettem észre, hogy fondorlatos módon helycserés támadással, Kokó cica került fejmagasságba, Hunor meg lábnál aludt, így én egész éjjel Kokócsillaglányt takargattam...

cucka 2009.09.08. 20:18

Hasznos mozdony

Az elmúlt egy-másfél hónapban Huncmester belészerelmesedett az autókba, mozdonyokba, motorokba. Azzal sem árulok el óriási titkot, hogy ezzel párhuzamosan vált szembetűnővé az a tulajdonsága is, mely szerint csak és kizárólag olyan ruhát hajlandó elviselni magán, amin szerepel legalább egy miniautó, vagy motor, vagy vonat (másfajta szerkót kétemberes figyelemeltereléssel lehet csak rácsempészni). Ha már vonat: a nagykedvenc természetesen Thomas, a gőzmozdony. Ha valaki ezelőtt fél évvel aszongya nekem, hogy a fiam rövid időn belül Thomas lázban fog égni, vagy azt, hogy ÉN betéve ismerni fogom az összes szereplőjét ennek a mesének, vagy hogy netalántán megveszem a Thomasos havilapot a benne található kismozdonyért... na, azt hirtelen felindulásból hangosan körberöhögöm, de legalábbis jól megjegyzem magamnak... aztán nyaralásunk előtt letöltöttem a mesesorozat részeit, hátha szükség lesz rá unaloműzőként a hosszú autóút alatt, azóta Huncmaci megosztott figyelemmel kíséri Thomas kalandjait kedvelt kisrókánkéval.

Kedves történetek ezek, pár belevaló és különböző (emberi) tulajdonságokkal felruházott mozdony kalandos mindennapjairól szól Sodor szigetén. Ám, van ebben a Thomasban egy visszatérő szóösszetétel, ami bennem állandó jelleggel felborzolja a kedélyeket, mégpedig a hasznos mozdony kifejezés, mely több formában előfordulhat (dorgálóan: ma nem voltál hasznos mozdony, elismerően: nagyon hasznos mozdony vagy, de előfordulhat boldogan, vidáman, irigykedően, környezet- és cselekményfüggő a fellelhetése, ami konstans: minden részben legalább egyszer előfordul.) Mindamellett, hogy a mesélő az a Csankó Zoltán, aki hangját kölcsönzi a New Yorki helyszínelők zord és igazságosztó főnökének is, (ugye már ez is némi kettősségre enged asszociálni), tarkótájéki bizsergést (dezsavüt az elmúlt korok szlogenjeire?) okoz az a képzettársítás, mely szerint már kora gyermekkorban meg köll tanulnia annak a büdöskölöknek, hogy miként is legyen hasznos része a társadalomnak...

És mégis a polaritásom csúcsán, szinte kivűlről hallva önmagam, mintegy azonosulva a kövérellenőr szereppel már én is emígyen dícsérem meg magzatom: ma nagyon hasznos kismozdony vagy, Huncos!

... asszem kicsit telítődtem az elmúlt napok taknyolódása alatt néminemű közösen elfogyasztott rajzfilm-mennyiséggel...