Vannak kardinális pontok, amik egyrészt a szolgáltató, másrészt a mindennapjaink történései miatt kimaradtak a múlt hétről, ám mégis úgy érzem, fontosak, hogy meg kell őriznem őket.

Az egész ekkor -azaz pontosan Beáék érkezése előtt egy fél órával-, kezdődött, amikor is Mici, a sztronglédi szokásától eltérően a kerti bográcsozás végét totálisan bojkottálta, teli torokból üvöltve át magát az anyjától az apjáig és vissza. Tőle annyira szokatlan ez a viselkedési forma, hogy csakis valami kóbor fogkibúvásra tudtam gondolni, szerencsére a 16. gyöngyszeme, a bal alsó vámpírfoga, tökéletes alibinek bizonyult. Volt is hozzá kis hőemelkedés, még a laza állagú mackócsapat is passzolt, így amíg Beáék nálunk voltak betoltam a pirospozsgás orcájába egy kis nurofent, máris jobb lett a kedve. Egészen a Beáék elindulása utánig tartott ez az áldott állapot, és ekkor még hátra volt egy állatetetéssel kombinált kecskefejés, Minilány szoprán zenei aláfestése mellett. 
Igyekeztem rövidre zárni az estét, de a java éjszaka jött, cicaleányka óránként sírt fel keservesen, én meg óránként toltam a szájába kis adagokban a fájdalomcsillapítót. Reggelre megvidámodott, és a délelőtt folyamán kiszúrtam az apró gyöngy-sarkot is, így egészen föllélegeztem volna, ha nem maradt volna egy alap-hőemelkedése, amit még mindig a nehezített fogzásnak tudtam be. (mert erre tényleg mindent rá lehet fogni).

Csibefasírtnak van egy áldott jó szokása, ha már nem bírja szájon át eltüntetni a számára felkínált ételt, megpróbálkozik a bőrön át még felszívódhat elvvel. Így esténként érdekesebbnél érdekesebb helyekről kerülhetnek elő ételmaradékok, kedvenc zugai a nyakszirt és a fülkagyló. A hétfő esti fürdetéskor is találhatóak voltak ezen irányban maradékok, amiket általában nehéz szívvel enged el magától. Hiába no, ragaszkodó a szentem. (különösebb jelentőséget most sem tulajdonítottam neki.) Másnap azonban feltűnt, hogy annak ellenére, hogy nem fogyasztott levesszerű élelmet, a füliben mégiscsak valami olyasféle odaszáradmány leledzett. És érzékenyen is reagált annak eltávolítására. Páratlanul gyors logikámmal szinte azonnal kikövetkeztettem, hogy a még mindig nálunk vendégeskedő hőemelkedés, a fájdalomérzet, a fülfolyás összefüggésben állhatnak egymással, így felhívtam háziorvos barátunkat, aki látatlanba ellátott egy paksaméta gyógyszerrel, köztük egy széles spektrumú antibiotikummal, erősebb fájdalomcsillapító- és antibiotikumos fülcseppel. Még aznap este elkezdtük az öt napon át tartó kúrát, másnap reggel tiszteletünket tettük a rendelésen, ahol beigazolódott, hogy a bal füle szerencsésen kifakadt, de gyulladt, a jobb füle meg csak szimplán gyulladt.

Micileányka példamutatóan beszlopálta reggel-este a gyomorforgató ízű gyógyszerét, (véletlenül nekem is sikerült belenyalnom, még hosszú perceken át a torkomban ragadt a semmihezsemhasonlítható íze), annyi kikötése volt, hogy Appa adja neki. Nagy a láv, ez a házi libamáj totálisan elcsavarta őszülő bajszú apja szívét, aki úgy-de-úgy néz rá, mint még talán senkire sohasem.

Hétfőn voltunk kontrollon, a füle rendben, kicsit ráhúzódott a szmötyi a tüdejére, így most ismét kánonban köhögünk, meg szakajtjuk fel a felszakajtanivalót. Megkockáztatom 33 évem alatt összesen nem voltam ennyit beteg, mint most, Zsigura várva. És ennyi vitamint és táplálékkiegészítőt sem szedtem, mint most. És persze, ilyenkor lóhalálában érkezik is a jóöreg lelkiismeretfurdalásos-játszma, melynek lényege, hogy vajh eléggé felkészült volt-e a szervezetem egy újabb babára, hogy a testi tünetek most éppen milyen lelki nyavalyával magyarázhatóak és hogy Zsigóca, aki ezidáig a legtündéribb pocaklétet produkálja idösanyjának, mennyire sínyli meg ezt az egész hányattatott várandósságot?! (és próbálom azzal nyugtatni magam, hogy a természet okos és gondoskodó és jól van kitalálva, és annak ellenére, hogy kívülről roncsként funkcionálok, odabent minden földi jót megkap az a pöttöm legényke)

A lényeg: van egy hős-füles lányom, és újra szem előtt kell tartanom azt, hogy Csodacsibe nem egy érzékeny lelkületű primadonna, ha ő sír, annak mindig nyomós oka van.

cucka 2011.01.27. 21:24

Hamár

Ha már beadtam a derekam, (értsd: elkészítették helyettem a blog profilját az egyik ismert közösségi portálon), egyfajta kötelezettséget is a nyakamba vettem, szóval illene rendszerese(bbe)n jelentkeznem. (amúgy meg imádom a magam tudatlanságát, ahogy rácsodálkozom arra, hogy ide egy klikk, meg oda egy klikk és rögvest olyan összefonódások keletkeznek, melyeket paranoidabb napjaimon, simán összeesküvés elméletekké alakíthatok majd)

Mondtam már, hogy szeretem nézni, ahogy együtt játszanak? röpke percekig tudnak közösen építeni, meg montessori tornyot rakni (bár kényszeres-Hunor itt is megmutatkozik, mer perszehogy nem mindegy a sorrend), és az együttjátszás elkerülhetetlen végkifejlete is hajszálra azonos: valamelyikük elveszti a türelmét. Íme:

cucka 2010.12.28. 19:22

Mérföldkő

Emlékszem még, amikor Huncos egy éves lett... hirtelen annyi mindent másképp csinált, mintha azon a bizonyos napon valamiféle metamorfózison esett volna át. Hirtelen másabb lett, mondhatnám, hogy erősebb, ügyesebb, nagyobb, de ezek a szavak nem fednék a valóságot. Mintha még a szemei is mélyebbenlátóak lettek volna. Megváltozott.

Talán már rég meg is feledkeztem volna minderről, ha most nem ugyanezt élném át a kicsilánnyal. Reggelente tátottszájas puszival ébreszt. Kisdömperem, finoman átmászik rajtam, rámfekszik, és két kicsi kezével szorítja az arcom, várja, hogy kinyissam a szemem. Én igyekszem húzni az időt, kíváncsi vagyok, miként ébreszt. (nem, nem úgy, mint anno Huncos tette, aki kifeszítette a szemem, vagy ha azt nem érte el, akkor hozzámvágta a tévé távirányítóját/papucsomat/akármit). Amint meglátja, hogy rezdül a pillám, már tetetezve vigyorog és bújik a buci fejével, a vékonyodó arcocskájával a kezemet keresi,  belesiklik a tenyerembe, akárcsak egy doromboló kiscica.

Napközben felém tipeg, 2-3 bátortalan lépést tesz, és igazán nem tudom eldönteni, hogy ennek ki örül jobban, ő vagy én. Kis bújós virágszálam. Egészen másképp működik, mint Hunor, ő képes órákon át eljátszani, átbügyörgetve egyesével a játékokat, alaposan megtanulmányozva minden oldaláról. Elég, ha belátható távolságon belül vagyok, és néha összemosolyoghatunk.

Éjszaka már nem ébred, a feje mellett van a kulacsa, önkiszolgál-iszik álmában. Napközben 1-2-szer csatlakozik már csak rám, általában étkezések után igényli még az összebújást. Finom, kecses, erős és vasakaratú (akárcsak Minka nemzetesasszony, elvégre a név kötelez), ha valamiben nem érvényesülhet az akarata, durván erőszakossá válik (harap, elég erőteljesen, ha pedig érzékeltetem vele, hogy ez fájdalmas és leteszem az ölemből, szirénázva zokog). Ízig-vérig nő. Ha megdícsérem a szépségét, a  csinosságát, felcsillan a szeme, tágul a pupillája és ha nem látnám, talán el sem hinném: rebegteti a szempilláit.

És mégis Minkus az engedékenyebb, a lazább. Jó testvérek. S ha ez így marad, és a varázst meg tudják őrizni, már nem éltem hiába.

Ilyen nekünk még sose volt (igen, Hunorral nem jártunk évfordulós státuszvizsgálatokra, elvesztünk a  nagyvárosi jótékony személytelenségbe, de az újvédőnénink elől képtelenség volt lelépnünk, így megjelentünk az előre megbeszélt időpontban), ezért gondoltam beszámolok róla.

Hunornak alapjáraton van egy fehérköpenyes parája, amit érteni nem nagyon értek, mert nem volt beteges fajta, két kezemen meg tudom számolni összesen hányszor voltunk orvosnál/védőnőnél, általában a kötelezőkön jelentünk meg. (vagy még azokon se, ugyebár), meg ugye az apja-anyja is a fehérruhások fajtájából való, szóval értetlenkedem kedvemre. 

Ahhoz, hogy önként dalolva velünk tartson, meg kellett ígérnem egy extra játszóterezést egy ilyen helyen, Bunci meg csak vigyorgott mit sem sejtve, ő minden sétának örül. Hunor a rendelőbe is diszkréten visszafogott maradt, sem védőnői kedveskedésre, sem anyai szigorra nem volt hajlandó megszabadulni a kabátjától, nem úgy Kismici, aki végignyalta a helységet, mérlegre állt döcögósen nevetve, kábeleket húzkodott, számítógépes egeret szerzett magának, amíg az ilyenkor szokásos kérdőívre próbáltam értelmes válaszokat adni. Aztán jött a megmérettetés: Kismici fogyott, kereken 10 kilót nyom, és 76 centi hosszú, Huncos 14 kiló és 90 centisre nyúlt. Az egyensúly akkor billent meg, amikor Hunorvezér kimenekült elindult az apjával a parkolóba, ekkor Bunci elvesztette minden barátságosságát és vígasztalhatatlanul zokogott az ajtót kapirgálva, ezért felróvandó megjegyzem, emiatt (is- meg az évvégi statisztikák miatt) csúszik a helyi baba-mama klub újraélesztésének a projektje is, hiszen a házi primadonna velőtrázó hangja mellett csak bólogatni, gesztikulálni, integetni és mosolyogni tudtunk, beszélni semmiképp. (a  sokat megélt, párnázott ajtajú háziorvosi rendelőben dolgozók is kilestek beazonosítani, hogy miként kínozhatják ezt a szegénygyermököt)

Most hosszú időre mindennemű orvoslátogatás kipipálva, gyerekek továbbiakban, bizonytalan ideig nem macerálva.

cucka 2010.12.07. 17:07

Csak egy kép

Mert gyermek lelkületű szülők vagyunk és mert nem bírtuk kivárni a tizenkettedikét, megelőlegeztük kismici szülinapi ajándékát. Kitörő örömmel fogadta mindkét kiskrumpli, akik azóta felváltva száguldoznak lakásszerte:

(igen, Bunci ismét tiplishomlokú, a legújabb kedvencjáték a függönybebújás. Mögötte orvul meglapul a radiátor, ő meg beleöklel, mint egy kiskecske. Az eredmény napokig látható, sebaj, szülinapra sminkelünk! És már nyolcfogú a művésznő: 4 fönt, 4 lent. Remélem, ezáltal kicsit szünetelteti az éjszakai bulikat, mert öreg vagyok én már ezekhez a partikhoz...)

cucka 2010.11.19. 07:11

2 videó

Az elsőn Tincses Mici gyakorolja szülinapi tánckoreográfiáját:

A második videóhoz talán érdemes kis kommentárt fűznöm. Igen, sokat vagyunk a konyhában. Igen, az ételeink szerves részei a hús (vuvava) és a tojás (duda). Hogy hogyan lesz ebből süti? Az alábbiak szerint:

(feliratozva: tál, tojás, kever, kettő tojás, kever-kever... tojás, hús, kettő hús, kever-kever)

cucka 2010.11.03. 08:15

Kézencipősek

Hogy leánygyermekünk született, annak összes genetikailag kódolt nőiességével együtt, ehhez szinte első perctől nem fért kétség. Hogy legóablakot vesz a karjára, miközben elégedetten pörgeti, mint széplány a legféltettebb nemesékszerét? megszoktuk már.  nadehogy... pár napja belebújik kétkezével a cipőnkbe-cipőjébe, gondosan összeválogatva, hogy nem cimborája, hanem a párja legyen? ez még új. Mindenestre máris divatot teremtett:

cucka 2010.10.31. 12:53

Mégegyszerugyanaz

Említettem a villás menetet az előbbi bejegyzésben, hát akkor ím, Buncika  amint éppen magához veszi 3 darabból álló felkarikázott virsli ozsonnáját:

Vicces dolog azért ez a gyereknevelésesdi. Egyiket sem kergettem az asztal körül és nem támasztottam eléjük semmilyen -számomra-  irreális követelményt az étkezésüket illetően. Hunor sem csinálta rosszul szerintem, de Hugica akkora precizitást és fejlettséget mutat a finommotorikus mozgásában, hogy néha csak pillogok. Ügyesen fog, tart, csippent, kisautót tologat, legó kockákat rak össze és szed szét, valamint tollal ír (rajzol). És talán még elfogult is vagyok vele. Kis csodamacskám.

Tulajdonképpen lehet, hogy csupáncsak az a titka, hogy van egy nagyokos bátyja, akitől mindent elles.

cucka 2010.10.29. 22:04

Táplálkozik

Kismici étkezési ritmusával sosem volt problémánk. Lassacskán leáldozóban van a  kétlábonjáró tejtározója ideje, már csak a táplálkozás utáni szomjoltókra használ, valamint az iccakai párkortyokra.

Régóta egyedül eszik, gyakorlatilag a hozzátáplálódás első percétől kezdve hagytuk, hogy élvezze, hogy maga csippentheti fel a tányérből a darabos ételt, hogy maga választhat mit szeretne enni. Pár napja az ölemben ülve megragadta a villámat és a sokathasználtak rutinjával, a célnak megfelelően applikálta. Kicsit segítettünk felszúrni a tésztát, tetszett neki, gurgulászva kacagott a sikerén. Az aznapi vacsora ennek fényében telt: Buncilány mindenkit etetett, a legjobban ennek Huncos örült, aki az etetőszék mellé állva, szájtátva várta a falatokat.

Ma kiskanállal próbálkozott, kevesebb sikerrel, ezek már a végső pörköltszaftos krumplidarabkák voltak:

Háttérben -természetesen- Hunor hallható, aki először azt nehezményezi szenvedő hangon, hogy ő bizony nem bírja kettévágni a krumpliját (nem vág, nem vág, én nem), a folyamatos csattogás ellenben azt igazolja, hogy mégiscsak sikerült neki, aztán a sikkantás és a náni potó pedig egyértelműsíti, hogy mellékszereplőnk szeretne újra rivaldafénybe kerülni. De most nem hagytam.

cucka 2010.10.16. 12:24

10hósan

Tízhósan a Buncilány kapaszkodás nélkül ácsingózik, hosszú másodperceken keresztül. És rettentően boldogan tapsikolva sikongat közben. Azt hiszem, emiatt sem bír hosszabban álldogálni, örömében meginog, pelenkára tottyan. A konyhában a nadrágomba csimpaszkodva dülöngél nevetve. Simogat, bújik. Egy varázslat ez a kislány.  Egy kiscica. Egy pihepuha álom.

Gügyög, magyaráz, hol szemöldökösszevonva, hol füligmosollyal. Ha idegenekkel találkozunk, szégyenlősen, bajsza alatt somolyogva hozzámbújik. Az ismeretlen simogató kezeket határozott mozdulattal lekulcsolja magáról. Kevésbé közvetlen, mint a Nagytesó, ám ha valakit megkedvel, azt széles mosollyal és puha mancsokkal arcontapogatja. Teljesen új érzetek ezek nekem, a Nagyfiú sosem viselkedett így. És tetszik, nagyon tetszik a mássága. Az egyedisége. A finomsága. A kíváncsisága. A bája.

Türelmes, ám határozott elképzelései vannak a dolgairól. Ha éhes, pár napja kinyújtott nyelvvel, csettintgetve közelít felém, amennyiben nem tudom azonnal kielégíteni az igényeit, finoman megharapdál. Ha még mindig nem reagálok, erőteljes bokanyalogatásba és nadrág rágcsálásba kezd. A múlt héten nálunk állomásozó számítógépes embörnél ez árcsökkentő tételnek bizonyult. (amíg dolgozott, Minkus szisztematikusan nyalogatta a bokáját...)

Étkezési szokásai nem sokat változtak, javarészt anyatejes, de mindent megkóstoló. Olyan rossz mégsem lehet a menü, 9900 grammos és 80-86-os ruhákat hord. Tényleg be fogja érni Huncost rövid időn belül. De már nem annyira babahájcis. Kaptunk pár nyári esküvős felvételt, azon még Michelin lány volt, mára már inkább erős testalkatú, masszív kislánynak titulálnám, pocakon kis rengőhájas díszítéssel. (MiniMe).

Továbbra is imád olvasni, pár borító bánja figyelmetlenségemet. Szereti a fiókokat, kihúzgálja, átrendezi, rendes lány, visszapakol belé, bár az eredetitől igencsak eltérő tartalmakat. (válasz a hogy kerül a ruhásszekrénybe a krumplinyomó? kérdésre). Kukucsol lelkesen, elbújik a takaró alá, a vasalnivaló ruhák alá,  mielőtt megteszi azt amit nem szabad, huncut mosollyal csillogó szemekkel szinte kérdezi, hogy most sem lehet? (számítógépzsinór, vasalózsinór).

Hatfogú, meg egy pöttyfogú. Ami pár hete növekedésnek indult, az azóta is stagnál, vicces, mert elviekben párosan nőnek a fogak, úgy tűnik, Kismici mégsem olvasta az idevonatkozó részeket.
Túlzott negatív élményei nem maradhattak a szülésről, imádja a szűk helyeket, naponta többször szorul be a kanapé-fotel, szék-számítógép-asztal közzé. Akarva-akaratlan ilyenkor a Nyuszihoz látogató Micimackóra asszociálok, miközben kiszabadítom a delikvenst.

Éjszakáinkon nem érzek változást, 2-3-szor biztos ébred, de mivel köztünk alszik, különösebben nem visel meg a dolog. Önkiszolgál, bújik. Hol hozzám, hol a tesójához. Valamelyik éjszaka arra mentem be aludni, hogy ezek ketten összekifliződtek, a Nagyfiú átkarolta a Kicsilányt és úgy aludtak. Elbűvölt ez a látvány, képtelen voltam mozdulni, fényképezőgépért rohanni, inkább csak ittam be jómélyre ezt a csodát. Majd homlokon csókoltam őket és melléjük bújva még hosszú percekig gyönyörködtem szépségükben, tökéletességükben, tisztaságukban.
Örülök, hogy nagyágyunk van. 

cucka 2010.09.13. 19:40

Kismici már kilenc

A mimicink sokmindent tud így egy nappal múlt kilencként. A mimicink nem is tehet másképp, hiszen itt lobog előtte a nagyokos bátyja, akitől issza magába az újabbnál újabb csínységeket. Érdeklődő, nyitott, csupavigyor. Saját hófordulójáról egy újabb fog kinövesztésével emlékezett meg. (bal fölső, oldalsó metsző), így hatfogú, és szerintem az ennek megfelelő alsó csíkjain dolgozunk, többek között ma éjjel is ezt tettük.

Az asztalt rendszeresen körbetipegi már, sőt néha nehezíti a pályát, félkézzel halad. Motiválható, Hunor ennyi idősen jusztse ment volna egyetlen játék után sem, Mici viszont saját magának készít programot, képes nyögdösve körbe-négykézlábazni az egész lakóteret, pölö Huncos motorjáért. Ma reggel pedig megtette első bizonytalan, ám fölöttébb megfontolt lépéseit, maga előtt tologatva Huncos etetőszékét. (Huncos Dörzsi ketreccel indított, a legközelebbi Bunci-menetet igyekszem megörökíteni). Mindenevő, gyakorlatilag semmilyen ételt nem utasít el, amivel kínáljuk. Kedvencei a főzelékek (tök, spenót, zöldbab,  krumpli és borsó), párolt és nyers zöldségek (sárgarépa, paprika), de a szezonális gyümölcsöknek is örül. (szilva, körte, alma, szőlő). A  húsokkal is jó barátságban van, főtten-sülten-levesben. (tyúk, csirke, marha). Továbbra is az igény szerinti táplálkozás elveit követjük, darabosat eszik és már engedélyezi a kanalazást, igaz, olyankor akad egy lusta társa is, akinek szintén lapátolnom kell a szájába az aktuális menüt. Ízig-vérig anyatej függő, még nem sikerült egyetlen étkezést sem kiváltanunk mentessé.

A hirtelenjött mozgás-robbanás eredményeként, ebben a hónapban fogyott a fodroscombúnk, 9280 gramm és 80-as rucikat hord.

Az idő meg csak rohan, mint szokott, ami részint jó, másrészről meg most félelemmel is tölt el... igyekszem pótolni a pótolhatatlant és megragadni a lehetőségeket,  valamint jó mélyen magambazárni a jelent örökül. Talán sikerül.

cucka 2010.09.07. 14:36

Minka mászka

Pár napja szép szabályos tenyércsattogásokkal követve halad. Olyan, mint egy felhúzható kismackó. És ugyanúgy morog is. Ha gyorsabb haladásra vágyik még mindig terminátorkodik inkább, de egyre jobban kezd ráérezni a mászásban rejlő lehetőségek ízére. Ma reggelre pedig ötfogúvá avanzsálta magát (jobb fölső, oldalsó metsző).

(itt meg azért sír a végére, mert orvul el akartam lépdelni előle, hogy még tovább másszon, de rájött a turpisságra)

Csodapillanataink vannak. Sosem hittem, hogy van ilyen... csak telnek a napok, én pedig fürdöm ezekben a sosemtapasztaltakban. A Kicsi rajong a Nagyért. A Nagy pedig a Kicsiért. Buncilány mindenben utánozni próbálja szépokos bátyját, a szépokos meg simán lemegy 9 hónapos szintre Hugica gurgulászó nevetése kedvéért. Így most fej-fej mellett kúsznak-másznak és egymás mellett ácsingóznak a fürdőkád peremébe kapaszkodva fürdés után mindketten.

Minkusz -stílusosan- az önállósodás útjára mászott, most már nem ébreszti fel a családot hajnalhasadáskor, hanem finoman kicsusszan közülünk és elindul világot fölfedezni. Reggel a hitös a nappaliból kaparta össze, szertehagyott játékokat rágicsált. Hunc első szava meg az volt, miután áthajolt rajtam és konstatálta, hogy (végre) egyedül alszom kiterülve, hogy Nina? Kinn van apával, és már csattogott is megkeresni kishugát, semmi Tátyi, vagy nevetés, az apjához intézett első szava is a Nina kérdőjel volt.
És ahogy ezek összenéznek...  lelkem ezidáig ismeretlen húrjain muzsikálnak. Édesek, puhák, mosolygósak, bújósak. Minden, ami élet és boldogság. Mindennap újra és újra megtanítanak vágyakozni azután, ami a miénk.

cucka 2010.08.26. 09:36

Képekben

Bármennyire is igyekszem minimál képessé tenni naplónkat, most mégis kikívánkozik belőlem három  aktuális kedvenc kép.

Az első számú a konvencionális felállás és győzedelmes vigyor megörökítése:

(Huncos hasonszőrűje itt látható)

Ha Apa dolgozni indul, immáron ketten kísérik figyelemmel indulását, és a kutyáink ki- és be-logisztikáját. (apropó kutyák: Gomolya eltűnt, helyette Göncöl vezír hazahozta aktuális partnerét,  Tóbiást, merperszehogy ittragadt ő is, egy szálkásszőrű tacskó-puli keveréket, akivel nem átállnak fényes nappal is szemérmetlenkedni az udvar közepén. És neeeem, nem lesz romantikus gyermekáldás...)

És végül KisMici, a mindenhol felálló, tiplishomlokú hősnőnk:

Élünk. Nagyon is. Magunk mögött hagytunk egy fotómentes balatonos hosszú hétvégét, előttünk pedig áll egy barátos, sokemberes rövid hétvége.

A Balatonos hosszúról annyit érdemes megjegyezni, hogy ismét megállapíthattuk, hogy kevés olyan hely van kishazánkban, ahol olyan terüljterülj vendégfogadás van, mint Somogyországban. Kemence partiztunk, de úgy, hogy az összeverődött nagy társaságnak hála, szinte gondunk sem volt a kicsikkel. Hunor tökéletesen beiileszkedett (majdnem) legkisebbként a csapatba, Minka meg felfedezte a földtől pár centire fellelhető felfedeznivalót. Persze, ismét minden kettős, lassan tényleg elgondolkodom egy magasan kvalifikált szakember felkeresésén. Egyrészt jó volt látni, hogy Huncmester mennyire okosan viselkedett, hogy mennyire be tudott illeszkedni egy összeszokott gyerekcsapatba annak ellenére, hogy még mindig aligbeszél, másrészről, meg a szívem szakadt darabokra, hogy mekkora nagyfiú már. Erről meg persze, rögvest az óvoda jutott eszembe, hogy hóvégén kiírás (jajjistenem, már csak pár nap...), 17 új gyerek szokik be idén, heti 3-4 gyerekre lebontva, így nem tudom mikor is kezdünk, de a szeptember már az ajtónkon kopogtat, és ugyan az eszem tudja, hogy nem lesz semmi baj, a szívem mégiscsak mindenféle helyzethez nem illőket duruzsol nekem.

Aztán Minka. Aki sejtéseim igazolásaként többszörösen bebizonyította, hogy jobban érdekli már a kemencében sült csirkecomb burgonyával és a kenyérlángos, mint amit a testem képes nyújtani neki. És természetesen ez ismét ambivalens érzeteket keltett bennem, hiszen még aligszületett, és Hunor ennyi idősen még csak kóstolgatta az ételeket, és kétszer ennyi idősen is cickón aludt el. És ez az, amit jelen állás szerint Miciről nem nagyon tudok elképzelni, hiszen napközben max kétszer, éjjel 2-3-szor igényli már csak a negédes sűrítményt.
Amúgy meg kitalálta, hogy ő már nagylány, így napközben már egyetsem akar aludni, cserébe viszont este 7-kor kidől reggelig, ami bizonyos szempontból jó, más szempontból meg nagyon nem, mert mindenen állni akar, sokszor összecsuklik olyan fáradt, de megy, tarol, és fejetbever. A homloka (jajjszegénykém) a szivárvány színeiben pompázó tiplikkel van teli, beszerzése idejének függvényében.

Hát csoda ezek után, hogy skizofrén énemet sűrűn kellett jóféle kupicákkal fröccsel öntözgetnem?!

Huncosról anno írtam már egy effélét, kiskirálylányról is érdemes egyet fabrikálnom, mert csöppfiam esetében, a két év távlata is feledtetett pár örökérvényű kedvencet. (avagy neki se legyen makulátlan múltja vagymifene)

Minkust sokféleképpen szólítgatjuk. Hívjuk őt Minkesznek, Minyonnak, Minilánynak (ez ugyan lassan kezd groteszkké minősülni), Minkizzük is, Minkucifucizza remekbeszabott apukája, Minicicalányozom rózsaszín ködben, olykor  Minkeszkuzom (nem tudok szabadulni a gyökerektől), használom a Mincit is, de az igazán tuti befutó a Bunci(lány) lett. (és az ebből kézenfekvő Buncó és Bunyó(ca)...) Saját maga választotta, amikor egy szép napon készületlenül lebunciztam, ő gurgulázó kacagással válaszolt. Sorsa megpecsételődött. Buncivá vált.
És lassacskán mindenki így szólítja, cinege hangú bátyja is buncizza.

A ma reggeli közértlátogatáskor megtudhattam, miként becézgeti lelkemből szakajtott magzatomat a köz. Megkérdezték, hogy van a kis dúshús leányzó? valamint elcsíptem egy telefonbeszélgetést, amiben férj megemlítette feleségnek, hogy itt a doki lánya is, igen, a kis dagi.

A magasranőtt barátnőm önmagát látja leányomban, tegnap még a szüleinek is megmutatta, akik elvarázsolva a dezsavütől kézről-kézre adták, hogy tényleg pontolyan, mint a sajátjuk volt, aki szintén vidáman elboldogult bárhol, ha kikandikált az ujjai közül egy szelet gépsonka. Pár kétségbeesett kísérletett tett irányomba, hogy talán ne adjak többet enni neki, vagy gondoljak arra, milyen sanyarú gyermekkora lesz, minden tornasorból ki fog lógni, vagy széltében, vagy hosszában, Legmeggyőzőbb aduja a hát nézz rám felkiáltásai voltak, melyeket szemforgatások követtek.
És a fodros ruhák használatától is eltiltott, főként azok fotózásától és körbeküldésétől család és legjobb barátok számára. Vagy annak blogban való publikációitól.

És véletlenül még össze is öltöztek ezek ketten, de nem fotózhattam le idillüket.

És ő tényleg a barátnőm. Nekem ilyenjeim vannak. És kellemes nevetős-evős délutánunk volt. Szellemfrissítős. Emlékezős.
Azt gondolom, pár évre eltántorítottam a gyermekvállalástól, pedig nem is voltak csúcsformában a skacok. Amolyan rialiti nagymagyar valóság volt: egyik nyüsszögött, másik rákontrázott ezer decibellel. Győzzön a hangosabb elven működnek néhanapján.

cucka 2010.07.12. 10:28

7 hónapos Buncilány

Egy átlagos héthónapos Buncilány kúszik, mászik, bekommandózza a lakást. Új aspektusól kísérhetem figyelemmel egy ekkorka tündér fejlődését, ugyanis Huncos annyira laza volt, hogy ő nem a klasszikus kiülős felülést alkalmazta, hanem angolspárgából, hasról tolta fel magát ülő helyzetbe. (nem tőlem örökölte, bárcsak, de nem)
Reggelente korán kel (6 fél 7), ritkán alszik reggel 8-nál egy leheletnyivel is tovább. Dolog van, menni kell, haladni, ízlelni, kóstolni és tapasztalni. Ha itthon maradunk, 10 óra körül uzsonnázik, majd alszik egy hatalmasat. Számomra furcsa, mert napközben már csak egyet alszik (még élénken élnek emlékeimben a pontsemmire sem elég Huncos  húszpercesei), reménytkeltően hosszan, elnyúlhat akár 3-4 órán keresztülire is. 
Koradélután frissen, vidáman és elképesztően éhesen ébred. Az élelme 80-90 százaléka még mindig az anyatej, a maradék 10-20 százalékot zöldségek, gyümölcsök, és mindenféle klasszikus játszóteres babakiegészítők (kölesgolyó, buláta) alkotják. Szívesen kóstol, evett már húst is, a köreteinkből rendszeresen kap, ízlelget, cuppog, szétmócsikál, lenyel. A kanalas etetés ellen összeszorított ajkakkal és elfordított fejjel tiltakozik. Kettes számú versenyzőnknél nem is erőltetem és kétségbe sem esem. (éhen tuti nem hal, 9200 grammos és 74-80-as ruhákat hord... )

Huncos sajátos edzéssel készíti fel a mindennapokra, bőven ellátja autókkal, vizipisztolyokkal, ám ha valaki igazán örömet akar szerezni Bunyócának, az lepje meg bő két méter kábellel, a legkedvesebb játéka ugyanis még mindig a számítógép körüli zsinór-rengeteg. (van már kettő a játéktárába: a kiszuperált fényképezőgépünk átjátszókábele és egy régi telefontöltő... szegény kisgyermek panaszai...)

Este 9 körül már ágyban is, éjjelente egyszer ébred, éjfélkor, eszik és alszik is tovább. Mivel köztünk-mellettünk teszi, így konkrétan nem emlékszem, de valamikor hajnalban lehet még egy feltankolása, erre csak a zilált reggeli ruházatom enged következtetni.

Nyugodt és békés és engedékeny és alkalmazkodó és kedves és bújós és jószagú és gurgulászósnevetős és többszörösen hurkalány, mégis méretei ellenére roppant kecses. Mozdulatai kifinomultak, megtervezettek, tisztában van erejével és képességeivel, óvatos duhaj, sosem vállal be olyan extrém dolgokat, mint pölö nagy és okos bratyója. (olykor beszorul az ágy alá, vagy a bútorok közé, ilyenkor elégedetlen morgással jelez)

Szeresssük, szeret.

cucka 2010.07.06. 20:43

Parancsszóra

Nosakkor, így kell parancsszóra négykézlábazni mifelénk:

cucka 2010.06.29. 10:59

Elmélkedős

Amire emlékszem, az a három hatalmas, duplasorosan megpakolt könyvszekrény. És egy doromboló búgó hang, mely aziránt érdeklődik, mit olvasson, mert unatkozik. Aztán jönnek az erre az alkalomra begyakorlott rituálék, ajánlások, mókával elütött visszahozhatatlan percek. Bájos és melegséges játékaink voltak ezek Anyuval...

Sosem voltak számomra tabu könyvek. Amihez kedvet kaptam azt olvashattam. És évekkel később újraolvashattam és olykor teljesen új aspektusból gondolhattam át. Míg tiniként a kiváncsiság és a mohóság vezérelt, érettebb fejjel sokkal inkább a minőséget kerestem és új dolgokat fedeztem fel a sorok közt megbújva. (ez így nem fedi teljes mértékben a valóságot, hiszen két pöttöm nyúllal sokszor még a sztori magazinban fellelhető cikkek is irodalmi alkotásnak minősülnek, mindenestre igyekeztem nem belesüppedni agyilag is ebbe a kellemes dagonyába)

A napokban került újraolvasására a kezembe Nabokov Lolitája. Lassacskán haladtam vele, kiélveztem minden újraértelmezett gondolatát. És nagyon nem jókor jött. Hamvas lányos anyukaként semmiképp. (azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy a társadalmi beilleszkedésnek nem biztos, hogy a legelőnyösebb formája a játszótéren való Lolita olvasás...)
Azóta kicsit másképp nézem a kislányok-nagylányok öltözékét. Pontosabban annak hiányát... És mindenhol potenciális áldozatokat vélek felfedezni. Valamint magamon a paranoidia számos jellemzőjét. Már a cseresznye- és ribizli-kínálgató idősebb házaspár ellen is konspiráció elméleteket gyártok.

Talán annyi elég is lenne a gyógyulásomhoz, ha Buncileányka nem most mozgásfejlődne (négykézlábaz -lesz róla vidió- és a mászással próbálkozik) és végre az éjszakáit pihentető alvásra használná és nem 1-másfél órás (alvó)szakaszokat tarkítana maratoni cickózásokkal...
Tudtam, hogy ő is csak emberből van, még akkor is, ha a külcsínyek alapján  a földre szállt angyalok csapatát is erősíti.

cucka 2010.06.20. 16:49

Bunci mosolyt mindenkinek!

Ezek azok a pillanatok, amikor megszűnik a tér és az idő, megáll kicsit a világ és nem marad benne más, csak nevetés, kacagás és én boldogan merülök bele ebbe a csodálatos szempárba, örömmel fürdök ezekbe a varázslatos momentumokban:

13 komment

Címkék: videó minka

cucka 2010.06.12. 12:00

Feles, kettes

Minyonlány úgy döntött, egy enyhe hőemelkedéssel tarkított nap utáni éjszakán, éppen a feledikre kinöveszti a második gyöngyszemét. (alsó kettő ready üzemmódban, bevetésre készen)

(szúnyogcsípett sikkantgatós bulilány)

Ugyanezen éjszaka előestéjén, szerelmetes szülei bőséges, beszélgetős görög vacsorát fogyasztottak, éjszakába nyúlóan a degeszre evés határát súrolva. Nem sokkal lefekvés után kezdődött, hajnal fél 4-kor csúcsosodott (ezidőtájt született Minkucifuci), voltak pillanatok, amikor azt éreztem az életbenmaradásért küzdök a földön fetrengve kegyes porcelánistennőnk előtt, hol a hideg rázott, hol folyt rólam a víz, miközben alul-felül távozott a távoznivaló.

Az áldott jó uram persze ebből semmit sem vett észre, sőt, miután konstatálta, hogy tényleg odavagyok, mert még a  számítógépet sem kapcsoltam be, annak ellenére, hogy elvonultam a nappaliba szenvedni, készségesen főzött egy bögre teát. Véletlenül tejserkentőt. Így most már 100-as melllbőséggel tarolok. De megmaradok, minden felgyülemlett méreg és salakanyag távozott... így vagy úgy.

cucka 2010.05.19. 19:21

Új vízeken

Az anyatermészet elrendezi a dolgokat. Ha valami elvész a vámon, az bejön a réven. Amikor kiborul a bili, az élet egy másik területén érkezik a kompenzáció. Erős lelki arcpirulással vallom be, hogy most a kicsiktől (is) érkezett egy óriási  szeretetgombóc.

Minileányka hétfőn felült. Majd rá egy napra, négykézlábra állt egy barátnőmnél. Biztos, ott jobban működik a gravitáció, mert itthon azótasetöbbet. Ennek örömére az éjszakáink is kétórás szakaszokra bomlanak. Hajrá mozgásfejlődés! Nem vagyok én ehhez a tempóhoz szokva, Huncos ejjráérünkarramég-gyerek volt.

Huncimaci pedig elkezdett mamának hívni. Bájos és kedves és szívbemarkoló, csak éppen meg kell szoknom a hosszúhónapok elnyújtott nyányizása után. És bújik, és simogat és nagyonjó. És este önként és dalolva megmászta a nagy fehér porcelénistennőt, én már csak fáradtan legyintettem, de azért kilátásba helyeztem egy kérhetsz bármit, ha belecsurrantassz-t. A szokás hatalma. Aztán csobog és vigyorog és tépi a papírt, amit tőlem látott és nem tudott mit kezdeni vele, dugdosta előre-hátra. Én meg megkértem az apját, hogy ezek olyan férfi dolgok, jó lenne, ha most már megbeszélnék, mit is kell ilyenkor csinálni. Megbeszélték. Aztán még egyszer lóra pattant. Ismét sikerrel. És annyira örült a miörömünknek, hogy még a beígért jutalmát is elfelejtette behajtani rajtam.

azaz 5 hónapos lett és az esti érdeklődő mérés eredményeként 8 egész 2 kiló.

Vidám, bájos, kedves, nyugodt és békés. Érdeklődő, erős, huncut és játékos. Hurkás, kedves, köztünkalvó, simulékony. Beszédes, fogzó, éjszakákat ennek ellenére mégis átalvó, rengeteget nevető, mindenirányba forgó, ágyról bármikor lemászó, keveset síró tündérlány. Finom, puha, meleg és imádom a szimbiózisunk szagmintáját, szeretem, ha éjjel hozzámbújik, ha nyögdös, mert nem kerek a világ, és magamhozvonva békésen szuszog is tovább.

Új játéka a spriccoló tejtartályosdi: jól megszív, ekkor már látom a szemeiben, hogy mi következik, majd vigyorog és elenged. Locsolócső. A játszószőnyeg tartópilléreibe kapaszkodva felhúzza ülőhelyzetbe magát, és bosszantja, ha már nem bírja tovább megtartani a súlyát. Érdeklődve figyeli a miétkünket, valahogy azt érzem, nem igazán lesznek olyan jellegű gondjaink a hozzátáplálásnál, mint Hunorral anno. Ebben nagy segítségem Huncos, aki ugyan pontosan tudja, hogy Kisminka ciccit eszik, lopva mégis megkínálja olykor-olykor valami kis finomsággal (kiflicsücsök, kenyérhéj, sült kolbász), kicsihugi meg annyira tiszteli nagybátyust, hogy nem tiltakozik, csillogó szemekkel el- és befogad.

Kicsi, varázslólány, minden veled töltött pillanat egy csoda. Puha kezek, apró talpak, mindig is az ölelésetekre vártam.

cucka 2010.05.07. 10:30

Délutánok a kádba'

Egy konvencionális videó, anyuka-gyerek gügyögéséről, kötelezően: jajjdecukin fürdik a nagykádba a lebukott fürdővízkóstolgató.

Háttértörténet: a fiúk a bányába dolgoztak, így végrevégre egyedül bitorolhatta kiskirálylány az egész nagy kádat.

És jobban van mindenki. Kopp-kopp.

cucka 2010.03.31. 14:09

Keresztelődtünk

A hétvégénk élményekben gazdag, programokkal bővelkedőre sikeredett. Minka megkapta az első szentségét, melyet kis arcrándulással, álmában abszolvált. Utána jó hangulatban, kedves baráti és családi társasággal beszélgetve megebédeltünk, majd hazajöttünk.

(képre kattintva előbújnak a további fotók is)

Nagyon jó érzés volt körbenézve azokat az arcokat látni, akiket szeretsz és akikről tudod, hogy szeretnek. Ritka és értékes pillanatai ezek az életünknek. Megbecsülendők.
Számomra akkora erőbombát adott, mely kitart jó sokáig, dacolva a szürke hétköznapokkal.

After poszt: ami még eszembe jutott, avagy kulisszatitkok a keresztelőről.
Pár másodperccel a templomba vonulásunk előtt, Minkára rátankoltam még egyet a biztonság kedvéért, vegetatívan működő jánykám azonnali válasz-macicsapatait azt hiszem nem kell külön részleteznem. Joghurtszagú, anyatejes, ezáltal kellően diszkrét, pöppet azért izgultam, nehogy abból a jóféle mindennen áttörőből jöjjön. Szerencsénk volt, időnk sem lett volna kivakarni belőle, nomeg váltóruha sem állt rendelkezésre.
Node: amint elfoglaltuk a helyünket odabent és néma csönd lett, Hunorvirágszál is útnak indította barátságosnak egyáltalán nem nevezhető medvecsapatait. És ha minderről a gyülekezet nem szerzett volna tudomást, cinege hangon kaka, káká felkiáltásokkal tarkítottan ujjacskáival mutogatott is a fara felé.
Mindannyiunk arcára fagyott mosolyát egy huszárvágással Huncom kerezstapja oldotta fel: elvezettette a telipelenkásit.

Tulajdonképpen az én fiam beszél. Összetett mondatokban. Kicsit ma figyelmesebben vizslattam és megvilágosodtam. Hiszen mi beszélgetünk!

Reggeli öltöztetős jelenet: Tátyi? kérdezi kérdőjellel az arcán, holott pontosan tudja hol van. Apa dolgozik, válaszolom a megszokott módon. Tátyi vauvau -mondja ő. Igen, Apa kutyusokat gyógyít.- válaszolom én. Me' ciccci- derül fel az arca. Igen, meg cicákat is gyógyít. Tátyi brubru- folytatja. Igen, Apa autóval ment dolgozni. -érkezik részemről a megértést igazoló felelet.

Amint ma öltöztettem Hugit, egyfajta kellemes bizsergést éreztem ott szívtájékon. KicsiHugi belenőtt. Sőt.

És eszembe jutott a jóhangulatú fotózás, az a felejthetetlen vágyakozás... Istenem, mennyire vártam ezt a kislányt, mennyire bizakodtam, reménykedtem, hogy sikerüljön életet adnom neki... Sosem fogom elfelejteni azt az éjszakát, az összes fájdalmával és szépségével együtt... valahányszor ránézek Huginyuszira, a szívem megtelik valami furcsa eredetű büszkeséggel  és a torkomban egy maroknyi gombóc képződik, és csak ölelem és szorítom magamhoz...

Majcsak kiürülnek ezek a fránya hormonok... bár azt hiszem, azok már rég kiürültek, és helyüket az anyaság foglalta el, ami sejtésem szerint, örökre itt marad...