cucka 2010.12.28. 19:22

Mérföldkő

Emlékszem még, amikor Huncos egy éves lett... hirtelen annyi mindent másképp csinált, mintha azon a bizonyos napon valamiféle metamorfózison esett volna át. Hirtelen másabb lett, mondhatnám, hogy erősebb, ügyesebb, nagyobb, de ezek a szavak nem fednék a valóságot. Mintha még a szemei is mélyebbenlátóak lettek volna. Megváltozott.

Talán már rég meg is feledkeztem volna minderről, ha most nem ugyanezt élném át a kicsilánnyal. Reggelente tátottszájas puszival ébreszt. Kisdömperem, finoman átmászik rajtam, rámfekszik, és két kicsi kezével szorítja az arcom, várja, hogy kinyissam a szemem. Én igyekszem húzni az időt, kíváncsi vagyok, miként ébreszt. (nem, nem úgy, mint anno Huncos tette, aki kifeszítette a szemem, vagy ha azt nem érte el, akkor hozzámvágta a tévé távirányítóját/papucsomat/akármit). Amint meglátja, hogy rezdül a pillám, már tetetezve vigyorog és bújik a buci fejével, a vékonyodó arcocskájával a kezemet keresi,  belesiklik a tenyerembe, akárcsak egy doromboló kiscica.

Napközben felém tipeg, 2-3 bátortalan lépést tesz, és igazán nem tudom eldönteni, hogy ennek ki örül jobban, ő vagy én. Kis bújós virágszálam. Egészen másképp működik, mint Hunor, ő képes órákon át eljátszani, átbügyörgetve egyesével a játékokat, alaposan megtanulmányozva minden oldaláról. Elég, ha belátható távolságon belül vagyok, és néha összemosolyoghatunk.

Éjszaka már nem ébred, a feje mellett van a kulacsa, önkiszolgál-iszik álmában. Napközben 1-2-szer csatlakozik már csak rám, általában étkezések után igényli még az összebújást. Finom, kecses, erős és vasakaratú (akárcsak Minka nemzetesasszony, elvégre a név kötelez), ha valamiben nem érvényesülhet az akarata, durván erőszakossá válik (harap, elég erőteljesen, ha pedig érzékeltetem vele, hogy ez fájdalmas és leteszem az ölemből, szirénázva zokog). Ízig-vérig nő. Ha megdícsérem a szépségét, a  csinosságát, felcsillan a szeme, tágul a pupillája és ha nem látnám, talán el sem hinném: rebegteti a szempilláit.

És mégis Minkus az engedékenyebb, a lazább. Jó testvérek. S ha ez így marad, és a varázst meg tudják őrizni, már nem éltem hiába.

cucka 2010.03.08. 23:10

Történelmi pillanat(ok)

Hunor a kiköltözésünkkel egyidőben varázsütésre rendbe szedte estéit. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mindezt önmagától tette. Legkésőbb 7-kor vacsorázik, fürdik, aztán 8-kor már pizsiben, pár percet tévézik, majd jelzi, hogy indulandusz a hálóba. Lassacskán még a mesére is megérik.

Pár napja gondoltam először arra, mi lenne, ha rápróbálnánk a külön szobás alvásra, semminemű kötelezettség és erőszak bevetése nélkül. Aztán teltek a napok (hetek?), és nem volt erőm, kedvem a teszteléshez. Ma délután megpendítettem a legénynek, hogy este különszobába alszik... különösebb reakciót nem váltott ki belőle a szónoklatom, én mégis megvetettem az ezeréve nem használt ágyat, amíg Hunorvirágszál a kádban áztatta habtestét.
Fürdés után következett a szokásos bepillantás a kereskedelmi tévék által sztárrá avanzsált egyének magánéletébe, majd kisfiam mutatta, elérkezett a lefekvés ideje. Eléggé egyértelműen teszi: villany leó, tévé kikapcs. ...és egyetlen rápróbálás nélkül, a gyerekszobába vette az irányt, felmászott az ágyára, lefeküdt és megpaskolva  a mellette lévő helyet, közölte, hogy csücs. Melléfeküdtem, ő szorosan hozzámbújt, adott egy puszit és nem egészen 5 perc alatt már álomföldön vadmotorozott. Fölöttébb giccses szitu.

Tejtől és mindenféle érzésektől dagadó mellel jöttem ki a szobájából, és lelkesen hívtam a kicsik apját, hogy jelentem, nyóc óra és mindenki a helyén durmol. Apjuk, meg fancsali hangon csak ennyit mondott, nekem úgy fog hiányozni Mancika...
Amúgy meg nekem is, hiszen közel 2 éven át aludt velünk-mellettünk-köztünk.

Persze, ez korántsem jelenti azt, hogy innenstől soha többet nem jöhet a miágyunkba, sőt. Inkább csak azt érzem, hogy megintcsak nem csaptak be az ösztöneink, amikor azt éreztük, ha eljön az ideje, lesz külön szobája, külön ágya.
Felnőttél, picibabám...

A másik történelmi pillanat, az tegnap volt. Kimenő napunk volt a ház urával, adtunk a kulturának, ránk fért. Hosszú hónapok óta nem jártunk már kettesben sehol. Hunor indulásunk pillanatában úgy döntött, mégiscsak inkább velünk tartana, nehezen volt lebeszélhető róla, még a gumicsimmáját is magára kapta, úgy igyekezett. Persze, volt sírás-rívás, hiába no: ritkán mozdulunk ki nélküle, bár állítólag percekkel később teljesen megvígasztalódva dögönyöztette magát agyon a kutya által.
A nagyobbik bibi Minkaleányka volt. Ugyanis én úgy gondoltam, jól feltankolom, meg hagyok is itthon egy nagyadagnyit, becummedlizheti kedvére. A leányka mégis inkább az éhségsztrájkot választotta, nem volt hajlandó elfogadni a műcickót, helyette hosszasan skálázott. Őszintén: meg sem fordult a fejemben, hogy ebből baj lehet, bár Minka sosem cumizott, és így utólag belegondolva, cumisüvegből sem fogyasztott.
Mondjuk, van aranytartaléka rossz napokra, mégis éjjel kettőkor soron kívűl rámcsatlakozott.

Ma megejtettük a hathetes csípőszűrést is. Negatív a leányka csípeje, dottore bácsinak egy maroknyi macicsapattal jattolt a vizsgálatért. Hálás beteg.

Nos, mivel, mi mindig csúszunk mindennel, így pár napja tűnt fel az is, hogy a Minkesszel kábéra egyidős babablogokban egyre többször jelennek meg az oltásos bejegyzések. Előbányásztam a kisleány oltási könyvét és bezony, már megent késtünk a kéthónapos kötelezővel.

Felhívtam, az új-választott gyerekorvosunkat, akit -hála a 22. századi virtuális világnak- az interneten lőttem. A számomra legkedvesebb jelzővel egy anyuka illette, aki azt írta róla, hogy még a gyerekek is szeretik. Ma délelőttre kaptunk időpontot, és máris szimpatikus intróval indított a doftorbácsi, mert azt kérte, ne a rendelési idejében menjünk, hanem  inkább a két rendelés között, hiszen kiskirálylány egészséges.
Ismét teljes stábbal érkeztünk, Hunor a rendelőbe szorosan tapadt a jóidösapjához, majd amikor már valóban elhitte, hogy most nem ő kap szurit, egyre bátrabban ismerkedett.

A szimpátia kölcsönös volt, Minka frissenébredve a doktorbácsi kedveskedő szavaira, mosolyogva gőgicsélt, majd mérlegre került a valóság: Minka 6 és fél kilós lett észrevétlen, itt hosszt nem mérnek, meg én sem macerálom, 68-as rucikat hord. Gyanítom, nem feltétlenül a hossza miatt. 
A doktorbácsi agyondícsérte, hogy milyen erősen húzza fel magát és hogy gyönyörűen kitámaszt, stabilan tartja a fejét, és már érti, hogy mért nem látta a kórház óta orvos ezt a gyereket. Szerencsére mára ismét belobbant Minka fél arca (tegnap rántottsajtot ebédeltünk Hunccal...) így megmutathattuk az össz-panaszunkat a leányzóra. Kaptunk rá egy újabb kikavarós koleszterines patikai kencét és egy borítékolt jótanácsot: ne hagyjuk abba a kenegetést akkor sem, ha szebbnek tűnik. Szárazbőrű. Napi 2-3 alkalommal kenjem be. Én továbbra is látok párhuzamot az általam elfogyasztott tejtermékek és a megjelenő vörösfoltok között, mindenestre az eddigi krémezés is hatásos volt.

Az oltásnál egyetlen pillanatra felsírt, de amint fölvettem már abba is hagyta és tovább mosolygott. Kicsi, hős Minkaleányka.
Megkaptuk a beutalót csípőszűrésre is. Khm-khm, igen, pontosan a hat hetes csípőszűrésre. Talán jövő héten oda is eljutunk.

Az elégedett Pufilány:

És a mai naphoz tartozik, még egy ropogtatós ölelés, és egy régenvárt találkozás, aminek még lesz folytatása nyugodtabb körülmények között is. Ebben biztos vagyok.

cucka 2010.01.21. 14:49

Kis szünetnyi bejegyzés

Pár fotóval illusztrálom mindennapjainkat, van doboz- és zsáktenger, Huncos már profin szelektálja a feladatainkat, ha dobozt lát Táti felkiálltással jelzi, ha zsákot Nyányiként. Minka két napja füligmosollyal örvendeztet meg, combhurkásodás miatt ismét pelenkaméretet ugrottunk, ruhák közül már csak a 62-esekkel áll szóba. (5 és fél kiló lett valamikor észrevétlenül...). Napközben egyre többet van ébren, büszkén heözgetve (máris dumál, anyjalánya), keze lába állandóan jár (fut), és bizalmatlan pillantásokkal illeti a saját kezét, amikor az látótávolságán belül leledzik.

Gyönyörűséges gyermekeink olykor bojkottálják a dobozolást, mint pl itt is, amikor Minilány nem volt hajlandó másképp aludni, csak így és ott:

Minkát fotózni sokszor nehézségekbe ütközik, annak ellenére, hogy újabban Hunor nem kultiválja a fotózkodást, ha Huggancsot készülök megörökíteni, azonnal megjelenik, odabújik, vigyorog, simogat. Hugi meg még jobban figyeli Nagytesót és visszavigyorog. Igazi fláverpáver jellemzi kettejük kapcsolatát úgy általában... fáradtság esetére persze ez egyáltalán nem érvényes, olyankor nagyon éberen kell figyelni Huncos kezét, mert csal, mert előszeretettel csíp, húz, von, üt... és teszi mindezt megüdvözült, angyali mosollyal az arcán.

Hunornál tomboló dackorszak van, mindenre az első -és még mindig majdnem az egyetlen- szava a nem. Néha nehéz vele, bár megállapításom szerint az ő dacosságának mértéke egyenes arányban áll a mi feszültségeinkkel. Igazi kis indikátorként működik. Nagyon sokat kell még tanulnunk a türelem tantárgyából, úgy érzem...

Minkából közben ürülnek az Anyu hormonok, telibe kiütődött a fején a bőre, még a haja alatt is. Talán azért is tette mindezt ennyi draszticizmussal, mert jóidöse szülés óta nem nagyon favorizálja a húsos dolgokat, viszont irdatlan mennyiségű tejterméket fogyaszt. Az elmúlt két napban csökkentettem, plusz a rügyeket a jóöreg mindenrejó anyatejjel is kenegettem, mára egész szépen leszáradtak.

Így mosolyognak a zöldek:

és így vigyorog a kiskrumpli:

A költözés körüli gondolataimról is szeretnék majdeccercsak...

Mindkét gyermekünket ugyanúgy vártuk, ugyanúgy szeretjük és ugyanúgy terelgetjük. Nem vagyok elkötelezett alter nevelős, sem a vaskalapos szigor híve, igyekszünk egy arany középutat választva, a gyerek igényeit mindig szem előtt tartva, navigálni őket az élet tengerén. Talán ezért nincs nálunk kőbevésett napirend és óramű-pontosságú etetés-altatás, ám mégis van pár olyan alapszabályunk, melynek nem-betartása, -Hunc már egészen pici kora óta-, bűntetést vont maga után.
Ám akárhogyan is pontugyanúgy igyekszünk irányítani, már most szembetűnő gyermekeink jellembeli különbözősége és ezáltal egy újabb örökérvényű szabály igazolódik be: nincs két egyforma gyerek, még ugyanabból az alomból se.

Evés: mindkettő jólevő. Huncos sokkal sűrűbb időközönként igényelte a bocimeleget, nyugodtan, komótosan evett, a kezdetekben akár 30-40 percig is elhúzva idejét. Annak ellenére, hogy bőséggel volt mit fogyasszon, sosem kellett előfejnem, ő nem fuldoklott, hamar ráérzett arra, elég párszor, mélyen megszívnia ahhoz, hogy utána már csak nyelnie kelljen, mégis csatakosra izzadt minden alkalommal.
Minkus már a kórházban is rövidrezárta az ebédszünetet, max 15 perc, (itthon 10!) viszont mohó, szív-lenttart- és bezony: néha kipufog. Nála általában le kell fejnem egy adagnyit, merhanem: szíííííííív hosszan-mélyen-sokáig, majd fuldoklik, kiköp, majd újrakezdjük, majd mégegyszer ugyanez, erre ő felidegesedik, (mert hamar elveszti a türelmét meg különben is), és ha mindez éjjel történik, föléled dühében.

Alvás: Hunor sosem volt eszik-alszik kategóriás baba. Evett, hossszan félálomban, majd nézgelődött, szigorúan szülői (a kezdetekben leginkább anyai) társaságot igényelve. Nappal keveset aludt, javarészt pöttöm korától jellemzően egy munkafolyamat közben dőlt ki. (lásd sok-sok régebbi bejegyzést). Éjszaka sűrűn kelt, ritkán bírta ki a 3 óránként történő etetést, szerencsére ritkán éledt ilyenkor föl, evés után betehető volt a kiságyba, gyakorlatilag álometetés volt. (kb 9 hónapos koráig, amikor is átszokott a hajnali szopik után közénk...)
Semmilyen takarót, hálózsákot nem visel(t) el magán soha. Ellenben Minkára plussz ruharétegeket kell napközben aggatnom, aludni pedig kifejezetten bebugyolálva szeret.
Minka eszik-alszik baba. Új rekordja, így 4 hetesen, az elmúlt időszak 36 órán át tartó maratoni alvása, pár perces evésekkel tűzdelve. (mentségéül: a két napja érkező melegfront hatására, péntekről-szombatra virradólag hajnal 4-ig sétáltatta magát... amint megálltunk-leültünk vele velőtrázó és félelmetesen klasszikus oázásba csapott át, na ilyet Hunor sosenemcsinált...). Szeret a kiságyában aludni, de néha igénye van arra, hogy velem összebújva aludjon el. Átlagosan 3 óránként eszik, mi éjjeli baglyok vagyunk, így éjszaka tulajdonképpen csak egyszer ébreszt (8-9 körül fektetjük le, éjfélkor tankol egyet), 3-4 óra magasságában, olyankor már a miágyunkba marad. Így most négyen alszunk a 180-as ágyon. (és már nagyon várom az újlakot, ahol 220-asunk lesz... ) A vicces, hogy hihetetlen fonott kalács formátumokban vagyunk képesek éjszakánként aludni... és ráadásként pihentetően jókat. Dobjanak a mókusok elé, de én kifejezetten szeretem, ha mellettem szuszmorognak a kicsik... szerencsére a másik felem is szoros szimbiózisban alszik Elsőszülöttjével...

Kapcsolat a külvilággal: mindkettő gyermek zsenge ifjú kora óta egyfolytában vigyorog. Pöttöm korban nem válogattak, aztán Hunor hajjdenagyonis. Nem bánom. Igazán ez akkor lesz kínos (akkor is inkább csak nekem), ha hangot is ad nemtetszésének...
Hunor igényelte a társaságomat, szeretett ölben lenni, összebújva egymástnézni. A kendőben hordozását nem tolerálta, pár percig volt hajlandó megmaradni benne. Mindig irigyeltem azokat az anyukákat akiknél ez működött. Talán a saját félelmemet, hozzá-nemértésemet vetítettem ki a fiamra, most viszont Minkára várva már tudatosan készültem a hordozásra. Nagyobb korában, kirándulásokkor a meitait viszont már szerette Hunormester.


Minka ennél sokkalta erősebben igényli a testkontaktust, így ő szinte minden nap hordozva van, néha órákon át is, ha erre van igénye. Amint magamrakötöm, szinte azonnal elalszik. Nem becsapható, bármilyen óvatosan is igyekszem kibontani és ágybahelyezni őt, tizedmásodperc alatt rosszallóan rámvillantja azokat a mindenttudó kékszemeit. Így rámcsatlakozva dolgozunk, főzünk, mosogatunk, mosógépet indítunk el, egyedül a vasalást nem mertem még bevállalni.

Valószínűleg az is sokat dob a dolgon, hogy Hunor ízigvérig energiabomba kispasi, Minka meg egy igazi bújós kislány... imám (mely szerint Szélvész úrfi után jószívvel vennék egy bájosan babázó csepplányt), meghallgatásra talált...

cucka 2009.12.30. 17:27

Minilány az eksönwumen

Az úgy kezdődött, hogy a Zuram az este jódógába (mert kivételesen tényleg jódolgunk volt, a minik 10 előtt fej fej mellett kidőltek, aztán rövid időn belül mi is...), ráhelyezte Minilányt a mérlegre, csak úgy kiváncsiságból. Röhögve dobtunk majdhogynem egy hátast, ugyanis a Ded igencsak megérezte a Bratyó és a közte lévő súlykülönbségből fakadó hátrányokat, 4280-assal zárta a mérlegelési estet és hol volt ekkor még a vacsorája?!

Aztán ma felhívott a gyerekorvosunkat helyettesítő doktornéni, hogy minden kerek-e, nekivághat-e így az óévbúcsúztatónak vagy vessen a kicsikre még egy búcsúpillantást. Mondtam minden gömbölyű, Minkaleányzó pláne, kérdi véletlenül nem mértük-e le a napokban, mert akkor azt beírná. Mondtam, egész véletlenül éppen tegnap este. Nos a mért érték hallatán és a visszakérdezést (biztos, hogy annyi?) követően, valamint egy gyors fejszámolás után, ő nem röhögött fel visítva, hanem megpróbált komor hangot megütve figyelmeztetni, hogy ritkítani kellene az evéseken. (miért is? mondjuk, aztán eszembe jutott egy olyan Helyszínelők-ös rész, ami egy kórosan mindentmegzabáló pasiról szólt. Ezt az emlékemet azonnal meg is osztottam gyermekeim apjával, aki csak annyit kérdezett, láttam olyan részt is, ami egy kórosan mindentfelzabáló anyatejes csecsemőről szólt?...) 

A tényeken azért az mit sem változtat, hogy Minilány szemmel láthatóan kikerekedett:

Ezt a bajuszalatt somolygós megjegyzést kaptam este a Zuramtól. A helyzet komikumát csak növelte, hogy csobogva zúdult sok sugárban a fejőcuccba a tej, miközben esti hírmorzsákra klikkelgettem félkézzel a világháló előtt. És karácsonyos zenét hallgattam. Juszt sem ismerném el, hogy van benne néminemű igazság, főként, ha azt vesszük alapul, hogy Minilány, már a 4 kiló felettiek súlycsoportját erősíti, ösmét van tejtesója is, és Huncorgónak is csurran-cseppen valami a mindennapokban.

A kedves szavakért véletlenül elvétettem az irányt és szerelmetes szavaim kíséretében fülbecuppanóssal jutalmaztam a Ház Urát...

Alakulunk.

Tények: Hunormackó bűbájmackó. És ezidáig -saját tudomása szerint-, egyeduralkodó is vala a képzeletbeli Pelenkási trónuson csücsülve. Aztán megtörtént a csoda, beköltözött Minkus a pocakomba. Hunor volt az első jelzője az eseménynek, még pozitív tesztem se volt, csak kóbor gondolatom, hogy talán, amikor ő az esti szopi után odafúrta a fejét a pocakomhoz és rápuszilt. Ekkor kérdeztük meg tőle, hogy lakik-e valaki a pocakomban, mire ő vigyorgott-bólogatott és mégjobban bújt. Másnap tesztet vettem és tényleg.
Ahogy gömbölyödtem, úgy lett ő egyre kedvesebb-bújósabb-puszilósabb a pocakommal. Nem tudom, mennyire tudta-fogta fel, hogy ez a valaki egyszercsak kibújik onnan, de a szülés közeledtével, egyre jobban levált rólam. Így történhetett meg az is, hogy abszolút flottul, számomra totál meglepő módon engedett el szülni, látogatott meg a kórházban mosolyogva, egyetlen legörbülő szájacska vagy könnybelábadó szemecske sem árulta el hiányomat. Mondhatni felnőttesen, példás önuralommal viselkedett, a kórházi napok alatt arra jutottam, talán azért (is) teszi mindezt, mert ezalatt a pár nap alatt feje tetejére állt a világ, minden az ő igényének és kedvének megfelelően történt. Azzal is magyaráztam még a dolgot, hogy mégiscsak jól működik ez a kötődő nevelés nálunk, hiszen 2 év nonsztop együttlét után, lazán tudta kezelni azt, hogy anya elment kistestvért szülni. Persze, ehhez az a fokú apa-fiú rajongásos kapcsolat is kellett, ami HuncApu és hőnszeretett trónörököse között leledzik.

A kórházban semmi okom nem volt panaszra, nagyon sokszor eszembe jutottak Gneke finoman megfogalmazott mondatai, amelyek arra utaltak, hogy hiába ez a 9 felkészüléses hónap, agyban szülésig még mindig csak egygyerekes anyuka maradtam, csak és kizárólag elsőszülöttem érdekeit szem előtt tartva. A látogatási tilalom kifejezetten jókor jött, nem zsibongott az osztály hajnal 7-től este 9-ig a látogatók tömegétől. (merthogy ebben a kórházban úgy szokás, hogy a látogatók bármikor jöhetnek a fentebbemlített időtartam alatt és gyakorlatilag bármeddig maradhatnak a sokágyas kórtermekben is!). Ott, és abban a szituációban értettem csak meg, hogy időre van szükségünk, Minkának és nekem ismerkednünk kell. Jó sokszor összebújni (nem is töltött sok percet a kórházi zsúrkocsiban), és jó nagyokat aludni napközben is. Közben megenni az ágybahozott reggelit, ebédet, vacsorát, olykor látogatókat fogadni, engedni a kényeztetésnek, és a nap 24 órájában nembetelni a királylányom szépségével. A három ágyas kórteremben, mind többgyerekes anyukák voltak, így volt közös témánk is, de mindannyian tudtuk értékelni a csöndet is.
Amint hazajöttünk, megosztottá vált a figyelmem, sőt: igazából a legkisebbre szinte alig jut idő, Hunor úgy varázsol, hogy leginkább vele és körülötte legyen elfoglaltságunk. Ha éppen nem éhes, akkor szomjas, és ezeket a dolgokat variálja és kombinálja napestig.

Szereti a kishúgát, puszilgatja, ha tehetné rápakolná az összes játékát, elhalmozza mindenféle földi jóval, de mindenemellett érezhetően vékony a jég... újra elkezdte rágni a körmét és az első itthontöltött napunkon, estére, amikor már kellően elfáradt, nem viselte el, hogy Minkát a miágyunkba szerettem volna megszoptatni. Végtelen türelemre van most szükség, hagynom kell, hogy saját kezüleg tapogassa, dögönyözze Minkát, hiszen a számtalan tiltás még nagyobb feszültségek forrása lehet. Néha nehéz... mert Hunc jószándékúan közelít, de nincs tisztában a négyszeres túlerővel, amit ő jelent a kicsi számára. Olykor megrángatja egy gyere felszólítással, máskor megcsípkedi, esetenként szeretné meglovagolni és néha szeretne vele is kutyásast játszani és megharapdálni... és olykor én is a türelmem határán táncolok, amikor egy napon belül cirka 228-szor használom, az óvatosan és az ésszel szavakat... Igyekszem feladatokkal ellátni, (pl.pelusozáskor ő hozza a pelenkát meg a popsitörlót), mindig adok választási lehetőséget Huncnak, (pl. tegyem vissza Minkust az ágyába vagy maradjon itt köztünk?). Sőt köldökcsonk ápolás közben bibibízve majdhogynem sírva nem fakad, szolidaritásból. Beválni látszik a dolog, ma önként kérte, hogy hadd vehesse ő kézbe Minkust. Odaadtam és ugyan csak egy villanásnyi ideig tartotta, utána hihetetlenül elégedett volt magával, vigyorgott és símogatta Hugit. Az esti elalvások a nehezek. Bízom benne, lassan lecseng az újdonság ereje.
Ma éjszaka megszomjazva, egyből a hugát kereste, adott neki egy puszit és mosolyogva aludt tovább. Nagy-okos bátyó.

Kis-erős hugi meg... igyekszik felkészülten fogadni a szeretethullámokat, igazi kis szumós módjára. Kicsit számokban: ugye ő 3160 grammal született szombat hajnalban, pár órával később, a csecsemőosztályon 2930 grammra mérték. Az első közös éjszakánkon 10 percenként csatlakozott rám, ennek koradélelőttre meg is lett a jutalma, vasárnap már igazi sárga anyatejet kortyinthatott. Kedden reggel jöttünk haza, új vezetéknevet ragasztottak a csecsemősök a kiskirálylányra: Döbrögi Minka lett (idomul a családhoz...), a zárójelentésén 3220 grammos súly szerepel. Szemmel láthatóan is gömbölyödik (főként arcra, mint a kölyökgólyák...), ám engem a kíváncsiság is vezérelt, amikor ma délelőtt ráhelyeztem a mérlegre: és azt hittem rosszul látok, egy hetesen 3640 gram súlyra tett szert! Mondjuk enni szeret, dől a tej, ebből is látszik mennyire jól is sikerült az a szombat esti tejfakasztó parti... Oly mértékben fakad a dolog, hogy a fagyasztás mellett Huncnak is kijár napi 2 deci frissen facsart... Így ismét élettársi kapcsolatban állok a mellszívómmal, ha mégis elfelejteném a dolgom, mint pl ma reggel, akkor Hunor az összeszerelt szerkezettel gyöngéden paskolgatva ébreszt...

Az éjszakáink továbbra is mintaszerűek: Minka 9 körül szopizik, belealszik, majd hajnal 3 és fél 4 között (véletlenül éppen akkor, amikor született...), minden éjjel felébred, eszik-rotyog-eszik-rotyog, kb fél 5-5-ig, majd reggel 8-ig alszik. Reggel szopi, nézeget, alszik, 10 után újra rámcsatlakozik, pár órát alszik (ekkor betársul Hunor is mellé), és 2-3 felé ismét ébred, eszik-rotyog, fénybenéz, majd alszik egy hosszabbat, amennyiben Hunor bátyó is úgy gondolja. Majd nézeget, szopizik néha és indul az esti fürdetés-evés-alvás. Megjegyzem: már most sokkal toleránsabb, mit Hunor volt ennyi idősen. Az éjszakáink meg ha tényleg ilyenek maradnak (gyakorlatilag egy-két ébredősek), egy szavam sem lesz.

Hunor újabb szavai: vuvávuvá (felvágott, hús), néni, kaka (ha tele a pelus... És mindenre az a válasz, hogy nem. Bármire irányuljon is a kérdés..

Még a kórházban sikerült elcsípnem egy féloldali Minkamosolyt. Ekkor volt 3 napos a kiskirálylány. Azóta igazibb mosollyal is képes már vigyorogni. Sőt: Hunor idétlenkedésén teli szájjal nevetni is szokott:

Családunk különleges képességgel rendelkező tagja tegnap kitüntetett figyelemmel pátyolgatott. Többször jelezte, hogy én csak pihengessek a hálóban, ő majd inkább behurcolja az összes mozdítható játékát és azzal járul ágyamhoz. (profánabbul fogalmazva: beborított két tucat kisautóval, autópályaként funkcionáltak domborulataim és olykor-olykor hangos "gyí" felkiáltással meglovagolt...). A nemmegszokott kímélés közben egy nemvárt kérdést intéztem Hunorvirágszálhoz: Minka sokára fog születni?, melyre határozott nemmel válaszolt, mire én még novemberben? bólogatott, így tovább merészkedtem: két hét múlva?, újabb tagadás, egy hét múlva? vigyorgó bólogatás... További pontosításba nem mertem belemenni, meg aztán a jósúr 3-4 kérdésre vagyon bekalibrálva, a számára érdekteleneket figyelmen kívül hagyja...

Első döbbenetemen átlépve megpróbáltam a realitás talaján maradva a következő dolgokra koncentrálni: most már aztán tényleg jó lenne összecuccolni a kórházi csomagjainkat és ma fékeveszett módon nekiestem a Minka-ágynemű átmosásának és átvasalásának. (nomeg a fennmaradó raklapnyi tisztaruhának...)

Idén nem szeretnék úgy járni, mint két évvel ezelőtt, így utólag tragikomikusan alakultam a kórházban, ha jól emlékszem 4 hatalmas pakkal érkeztünk, amiből a szülőszobait és az enyémruhákat sikerült felvinnünk, a többit HuncApu párszor megsétáltatta a Pest-Fehérvár útvonalon, így hazajövetel előtt egy nappal cigölt be további 2 nagy bőröndöt, amiről szobatársaim nemes egyszerűséggel azt gondolták, zuram eképpen készül "ottfelejteni" minket a kórházba. Nem utolsó sorban, meg azt hittem a 4-5 napos benntartózkodás alatt kényeztető wellness hétvégén veszek részt,  hogy csak pár dolgot említsek: többféle olvasmánnyal készültem (többek közt Van Gogh életét vittem be, asszem fél oldalig jutottam... cöhh), több rendbeli váltás ruhával (ha sétálni támadna kedvem a kórház udvarán melegítő és hozzáillő sportcipő...), arckrémek, sminkfelszerelések és testápolók tömkelege (nappali krémek, alapozók, szemránckrémek, testápolók többféle bőrtipusra, hátha sebtibe megváltozik a bőröm típusa is a szülés következtében... ). Hazajövetelkor meg az volt a legnagyobb zokogós hisztim tárgya, hogy zuram elfelejtette behozni a régi farmernacimat és most mibe is megyek így haza szégyenszemre?! (nemtom mért hittem azt, hogy az a laza húszas ottmaradt a műtőasztalon... a kismamanacim éppenhogy egy pöppet volt nagy rám hazajövetelkor...) Persze, amire igazán szükségünk lett volna, a szőlőcukor, az kimaradt, de ez sem történt véletlenül, ennek köszönhetjük, hogy személyesen is megismerkedhettünk Zsóékkal.

Így most okosabban és gyakorlatiasabban készülök csomagolni, ezért is következzenek a száraz listáink memento-ként:

Minkalánynak való csomag:
- 6 db body
- 6 db rugdalózó
- 3 db kissapka
- kistakaró, hálózsák (ki tudja ez milyen fajta kölök lesz, Hunor első perctől nem tűrte a takarót magán, később már a hálózsákot sem...)
- pelenka (ebben a kórházban napi 3 db jár egy babának, viszont korlátlanul kapunk popsitörlőt, popsikrémet, köldökcsonkápoláshoz való alkoholt, hintőport, steril gézlapot, fülpálcikát...)
- 6 db textilpelenka
- fürdőlepedő (kifogókendő)
Hazajövetelhez: vastagabb sapka, vastagabb naci, vastagabb kiskabát. (vagy ha hidegebb lesz overáll), kocsiülés. De ezt nem fogom becipelni, csak összekészítem, ha gyün értünk apjuk, ezzel a csomaggal teszi.

Enyém wellness csomag:

1. szülőszobai pakk:
- szendvics, nasik (csoki, szőlőcukor, keksz), ásványvíz, homeopata bigyók gondosan feliratozva, mint anno (na ez egy másik bejegyzés lesz)
- wc papír, papírzsepi nagy kiszerelésben
- hálóing (sajátban történik az eksön), zuhanyzáshoz papucs, köntös, törölközők, tusfürdő, hónaljizgató
- barátnőm, a Tena Lady extranagy, hű kísérőjével: egyszerhasználatos hálós bugyival
- másik papucs, vegyük a normális lefolyást, mégse egy víztől csöpögővel szeretnék átköltözni a szobámba
- 1 rugdalózó, 1 body, 1 cérnasapka a kiskirálylánynak, mert nem kap benti cuccot
- személyes iratok (személyi igazolvány, lakcímkártya, házassági anyakönyvi kivonat, -ami már nem kell 300 napnál fiatalabb legyen- eltörölték!, Taj kártya, terhességes dosszié -benne a gondosan összekészített eddigi leletek+kismamakönyv-), fényképezőgép, telefon
- együttszülő apukának egy papucs és egy tiszta póló

2. wellnes napokra:
- 3-4 db elölgombolós hálóing (nemtom más, hogyan csinálta, de én általában zuhany és hálóing váltás után lettem rögtön foltos itt-ott...)
- fentebbemlített T. Lady és barátja családi körben, nagy kiszerelésben
- szoptatós melltartók, belevaló betétek
- tisztálkodási cumó (tusfürdő, sampon, 1 db arckrém idén elég lesz, fogkefe+fogkrém, hajkefe, wc papír, wc-re papírülőke)
- mellszívó, tejtároló poharak
- pohár, tányér, evőeszközök, mosgatószer+szivacs
- telefontöltő
- szoptatós tea (vízben oldódó granulátumot fogok beszerezni)
- hasleszorító bugyi
- és valami igazán könnyed olvasmány (megteszi a kötelező heti szaklapok bármelyike, pl. storry, hot magazin...)

A nagy tesóvárásban meg este döbbenten fedeztem fel, hogy Hunormanó immáron 13. fogú kicsirémmé lépett elő, előbukkant a jobb oldali fölső vámpírfoga (szemfoga) is. Mentségül max 2 napos a hír, mert akkor nem én sikáltam este a fogát.

cucka 2009.05.14. 19:10

1 év, 5 hónap és 8 nap

Huncmackó többnapi vívódás után úgy döntött, számára befejeződött kettőnk összebújós, újabban igencsak rapszodikus idillje, és testemet immáron teljes mértékben átadja a bennem növekvő KisTesónak. Ma még tettem egy heroikus kísérletet aziránt, hogy mellbedobással felkeltsem az érdeklődést, de csak huncut vigyorgást és néminemű kellemetlen csipkelődést kaptam válaszul.

Pár sorban összefoglalom, mintegy búcsúzásképpen: Hunc 5 és fél hónapig kizárólagosan anyatejes baba volt, ekkor próbáltunk rá először az egyáltalán nembejövős almára. Majd következőnap is, és még pár napig, de nem volt sikeres az akció, így továbbra is maradt az anyatej, mint kizárólagos tápanyagforrás.
Hunc 7 hónapos korában bevezetésre került a főzelék, ez úgy, ahogy elnyerte  főúri tetszését (sütőtök, zöldborsó, krumpli), de ezekből sem volt hajlandó mennyiségeket elfogyasztani, maradt a jóöreg és bevált anyatej továbbra is. Ha számosíthatom, 90-95 %-ban még mindig anyatejes maradt. Sőt pár nap elteltével, már csak tüntetőleg csücsörített, bezárt ajkakkal. Megrekedtünk.
Ekkor léptünk egy merészet és megkóstoltattuk vele a pulykahús-sütőtök kombót. A hús bevezetésével valamelyest fellendült a hozzátáplálásosdi, bár igazán mennyiségeket sosem fogyasztott el Hunor semmiből. Ha nagyritkán lement egy teljes konzervnyi mennyiség (190 gramm körüli érték), hullámozva tisztelegtünk előtte. Aztán volt egy kis mennyiség-csappanás, ekkori forradalmi újításként elkezdtem én főzni neki, így kisideig ismét úgy tűnt, jobban eszik, de vagy a fogak előbukkanásának következményeként vagy kitudja miért, még nagyon sokáig az anyatej maradt a főfogás.
Egy éves kora környékére, már sacc per kb 70 %-ban volt csak anyatejes és a maradék 30%-ban a mi ételeinket fogyasztotta.
A mostani vacakolását pár hete kezdte, lassacskán leállt a jobb oldalról, már csak a balt preferálta, (meggyőződésem, mindennemű politikai célzás nélkül tette mindezt), majd elkezdte átaludni az éjjeleket és csak hajnalban igényelte, ekkor még napi kétszer, mert a délutáni alvás is ezzel működött. Majd elmaradtak a hajnaliak és végül ma megdöbbenésel konstatáltam, hogy vasárnap reggel kérte utoljára, azelőtt meg múlthét szerda délután.

Aggódásra semmi ok, éhen nem fog halni, miként az alábbi, hétvégén készült fotók is bizonyítják (a legújabb, hogy mindent evőeszközmentesen hajlandó csak elfogyasztani, mindenhez a saját ötágú villáját használva...):

és egy mostkedvenc bónusz a fiúkról:

cucka 2009.04.29. 14:39

Hivatalosan is kismama!

Tegnap délután volt megbeszélve az a védőnői látogatás, melynek során kézhezkaptam a kismamakönyvem. Kicsi csalódás volt számomra, az előzőn még egy kalózkendős kiskrapek vigyorgott, majd hála a lakásfelújításnak és az elkóborolt kismamakönyvemnek, lett újabb dizájnosom is, egy édibébi újszülöttes, most pedig egy teljesen hétköznapi, Egészségügyi Minisztérium által lebélyegzett, már a címlapon száraz rendeleteket feltűntető, kissé cocalista érára emlékeztető, bugyirózsaszín formanyomtatvány.

A védőnéni röpke háromnegyed óra alatt felvette az anamnézisemet, majd egy kóbor kérdést intézett hozzám, mely szerint meddig szoptattam az első gyereket. Mondom, még folyamatban van a dolog. Erre ő, nagyon óvatosan megjegyezte, hogy ugye tudom, hogy ez mennyire veszélyes dolog (?!) és jobb lenne, ha lassacskán leállnánk róla. Nem volt kedvem vitatkozni vele, mondtam, majd igyekszünk. Ez szintén olyan téma, amihez mindenki ért és mindenkinek van is róla véleménye. Én azt gondoltam, -bár sokáig szerettem volna szoptatni Hunort-, hogy nem fog ilyen sokáig kitartani a mi kis szimbiózusunk. Azt hittem, a két gyerek között lesz időm sosemvolt vékonyra fogyni, satöbbi-satöbbi. De nem így történt és ezért egyetlen pillanatig sem érzek szomorúságot. Pár kilóval emelkedettebben kezdem a mostani várandóságomat, de azt gondolom, most nem fogok egy röpke húszast magamra kapni, örökmozgó Huncos mellett. Aztán persze, az is lehet, hogy mégsem így történik... de ez sem baj.
Amikor megtudtam, hogy érkezik a KisTesó, elkezdtem bújni a szakirodalmat, a tandem szoptatásról, a várandósság melletti szoptatásról. Arra a végkövetkeztetésre jutottam, hogy nem lenne túl bölcs dolog most hirtelen megvonni Huncostól a napi-másfél napi egy, megszokott langymeleg nedűt, hiszen nem áll fent semminemű terhességgel kapcsolatos probléma, nem volt vérzésem-görcseim se, Hunor sem volt koraszülött, elmúltak az illúzióromboló rosszulléteim is. Ugyan a tejtárolóimat kissé érzékenyen érinti ez a másállapot, így ha Hunor csócsálgat, azaz a megszokott komfortszopiját szeretné űzni rajtam, akkor sajna menthetetlenül le szoktam rövidíteni a rajtam töltött idejét.

Szóval, továbbra is dacolunk az előítéletekkel az ösztöneinkre hallgatva.  

... számisztógép ügyben, ezért csak nagyon óvatosan és nagyon keveset vagyok bekapcsolva. Szerencsére már nem én foglalkozom az üggyel, de érzem, hogy akár még bármi is történhet... (a bármibe még bele sem akarok gondolni, de azért naponta többször beleszoktam...)

Azt viszont le köll vésnem, hogy a megfázásos taknyolódásunk ellenére, (amit én sokkalta nehezebben viselek, mint a fiam),  az éjszakáink zavarmentesek, ébredés nélküliek. Tegnap este, hosszas egyeztetés után eljutottunk így bő másfél év után moziba, HuncNagyi őrködött Hunor fölött, és mire hazaértünk (negyed 10), Hunor már álomföldön kergetőzött, ahonnan éjfélkor egy kis szomjúság visszahívta, majd már futott is vissza a békét adó álommanóihoz.

Amiért egy kicsit a szívem sajog: Hunor úgy tűnik önként és dalolva elmarasztalta a szopizás intézményét: másfél napja nem kérte a langymeleg nedűt. Tegnap is enélkül aludt el, ugyebár, és már több napja észrevehető volt, hogy esténként egyre kevesebbet időz rajtam, reggel pedig egyáltalán nem igényli, inkább a konyha felé mutatva, szilárd táplálékot kér... Tudom, hogy semmi sem történik véletlenül... és hiszek abban, hogy ennek is oka-célja van... és mégis... nagyon jó érzés volt minden összebújásunk, hiányozni fog az egymáskapcsolódó szempillantásunk, amikor minden megszűnt körülöttünk... így kommunikáltunk mi, ezen az ősi nyelven, amely évezredek óta létezik és öröklődik anyáról gyermekére. Ez az a nyelv, mely nem a kimondott szavakra épül, és mégis annyira mélyrőljövően biztosítja a gyermeket az anya végtelen szeretetéről, a gondoskodásáról...

Nagyon szép korszakot zárunk, minden tekintetben... és örülök, hogy ilyen sokáig a mienk lehetett.

cucka 2009.01.30. 12:55

Újabb lépések

Nem, most nem a kétlábon járás újabb lépéseiről szeretnék írni, mert azirányba jelentős változás továbbra sem történt, hanem azokról az újabb apró manóléptekről, melyekkel Kicsifiam elég határozottan elindult az önállóság felé.

Ébredés: mivel a hajnali eszem-iszom után már köztünk marad, egyszercsak fölébred valamikor (általában 9 körül), majd óvatosan lemászik mellőlem, megszerzi a tévé távirányítóját, és halkan bekapcsolja. Ekkor én még alszom, vagy legalábbis félálom üzemmódban figyelem mit cselekszik, kicsit elmatat köröttem, majd ha már unja a magányt fölébreszt (könyvet pakol rám, esetleg valamilyen szőrmók állatot, de landolt már papucs is reggeli ébresztés gyanánt a fejemen...). Ilyenkor még kicsit összebújunk, meggyömöszkölöm Őfelségét, már amennyire van lelkierőm hozzá, alig ébredés után, kávé nélkül. Peluscsere, aztán a gyermek mutatja az utat: irány a konyha, a reggeli.

Evés: mióta meggyógyult mondhatni farkasétvággyal vetette bele magát az  elmúlt hetek kihagyott kulináris élvezeteinek a bepótlásába. Talán ezért, talán, mert lassacskán úgy érzi leválasztódik, egyre kevesebbszer kéri a bűvős-szót és akkor is inkább csak komfort szopizik, nyammog, miközben gyönyörű szeme-pillantását mélyen az enyémbe fúrja. Ilyenkor elveszünk valahol térben és időben... hiányozni fog, ha ezek elmaradnak...
Újra elfogadja az előregyártott babakajákat, de szívesebben eszi a mi étkeinket. Továbbra is édesszájú, a csokik írmagját is kiszagolja és bármi áron megszerzi. (ezért hajlandó akár kétlábon felmászni Dörzsi ketrecére is, hogy elérhesse a könyvespolcra rejtett maradék csokimikulásokat is...) Az etetését egyre kevésbé viseli el, mostanában úgy zajlik, hogy ő is kap a kezébe egy kanalat meg én is, Hunc is adagol kicsit magának, én pedig igyekszem egy nagyobb kanálnyit lapátolni a szájába. Mókásabbnál mókásabb jeleneteink alakulnak ebből, főként olyankor, amikor még korareggel, gyökkettő per óra üzemmódban funkcionálok.

Napközben: eljátszik magában gond nélkül, ami fontos: elérhető távolságban legyek, de azonkívűl gyakorlatilag bármit csinálhatok. Néha ugyan odajön, belevon a játékba, kér egy-egy puszit, egyszer-egyszer hozzámbújik ölelésért, de egyre ügyesebben köti le magát. Egész nap dumál, tátátátátá-k és pápápápápápá-k különböző verziói és kombinációi megtalálhatóak a szókincsében, kiegészítve egy-egy felismerhető szóval is. Pl. aggyá (= adjál), tyitya, titya (= cica, minden állat cica jelen pillanatban), apa ( ez nem szorul különösebb magyarázatra), ciccci, így sok cével nyomatékosítva (ez sem szorul különösebb magyarázatra), ajja, néha tisztán is kimondja, hogy anya, ide, oda (célirányosan mutatja is az ujjacskájával az utat ilyenkor).
2-3 magasságában, közvetlenül ebéd után nyugovóra tér, kiszámíthatatlan időre. Általában az egy óra alvás megvan, de volt már precedens 2-3 órás alvásra is.
Ébredés után bevásárlással egybekötött sétát tartunk a környéken. Ilyenkor már nem alszik a babakocsiban, csak érdeklődve figyel egy-egy kiflicsücsökkel-sajtospogácsával a szájában, kezében.

Este: 8 körül vacsorázunk, plusz-minusz kis idő, ha HuncApu később ér haza a rendelőből, vagy ha éppen délelőttös volt, ekkor korábban eszünk. Utána fürdés, 9 körül már ágyba kerül a szépfiú, olvasgat egy kis Vuk-ot, majd kortyolgat egy kis vizet a csőrös poharából, szopizik pár kortyot, de inkább csak komfortszopizik, végül áthelyezzük a saját kiságyába, ahol pár perc terepátrendezés után elalszik. (ezt sose gondoltam volna, főként pár hónappal ezelőtt... hiába, növöget, önállósodik... )
2-3 magasságában fölébred, szomjazik, iszik mohón és sokat, általában félálomban teszi, pár perc múlva már alszik is tovább, néha már nem is kéri a langymeleget levezetésként...
Következő ébredése hajnal 5-6 között van, ekkor szigorúan bocimeleg tejet igényel és ezt már köztünk fogyasztja el, mindketten belealszunk...

Persze, néha becsúszik egy-egy morcosabb, többször ébredősebb éjszaka, de ezeket már könnyed csuklómozdulattal tudom kezelni, hála az utóbbi időszak kipihentségének.

Leírva és összegezve látom, hogy valóban csökken a szopizások száma... Az egyik szemem sír, a másik meg nevet: sír, mert csodaszép időszak ez, mindkettőnk életében, nevet, mert boldog vagyok, hogy megadatott nekünk ez a hosszas szimbiózis.

After poszt: hogy megmaradjanak a száraz tények is: súly: 9910 gramm, hossz 76 cm körüli.