cucka 2010.11.21. 22:15

Táncház

Huncos nem volt még másfél, Minka pedig számításaim szerint éppen pár napos zigótaként tengette mindennapjait, amikor egy balatoni hosszúhétvégén elkeveredtünk egy táncházba. Hőscincérünk, akkor még aligjárt, mégis hősiesen ropta, kavargott a felnőtt lábak között, zanyja párás szemeitől jócskán körülölelve.

A táncnak ereje van. Emberi mivoltunk hajnala óta ropjuk, örömünkben-bánatunkban, születéskor-halálkor, télben-nyárban egyaránt. Ismerhetünk termékenységi táncokat vagy akár természeti jelenségeket befolyásolni próbálókat. A néptáncnak különösen szakrális ereje van. A magyar néptánc egyesíti a teremtő gondolatot a teremtő mozdulattal, a tettel. 
Talán sosem hittem volna el mindezt, ha nem saját bőrön tapasztalom. Hunorral a pocakomban, a hetedik hónapos együttlétünk derekán volt a lakodalmunk. Sokan féltettek, aggódtak értem-miattunk, hogyan is fogom bírni az éjszakázást, a táncos mulatozást. A menyecske ruhámat egy székely asszony varrta rám nyaralásunk ott tartózkodása idején, 3 nap alatt. Gyönyörű lett, hiszem, minden szimpátiáját és pozitív gondolatát belevarrta.
Éjfélkor kezdődött a menyecsketánc, nem az a kimondottan konvencionális, igyekezték kímélni gömbölyűségemet. Persze a násznép megtáncoltatott, kézről-kézre jártam.  Aztán már csak arra emlékszem, hogy egy szoros (óvó) körgyűrű képződött köröttem, és nagyon hosszú percekig táncoltunk, egyre felpörgetettebben. Dőlt rólunk a víz, pirultak az arcok és egy másfajta tudatállapotba kerülve hömpölyögtünk, vitt a lábunk, félelmetes energia szabadult fel ott és akkor. A bőröm zsibongásán  éreztem a szeretet védő erejét.
Azt hittem képzelődöm, a boldogság, a kompakt világ teljessége elvette a józan ítélőképességem. Aztán másnap-harmadnap beszélgettem a barátainkkal. Akik benne voltak a körtáncban, mindenki hasonló érzésekről számolt be, az én érzeteimtől teljesen függetlenül. Akik pedig kivülről figyelték, csak azt látták, mintha történt volna odabent valami. Mintha elszakadtunk volna evilágtól egy kis időre.

Ma táncház volt a falunkba. Hosszú évek csöndjét szakította meg a mai. És örülök, hogy a részese lehettem a szervezésnek, hogy a krumplis pogácsám pillanatok alatt elfogyott, jó volt látni a sok csillogó szempárt, rózsás arcot, akik közösséget jöttek építeni. S hogy lesz-e folytatása? Ha rajtam múlik, mindenképpen.