cucka 2008.05.09. 17:16

Ötvöződések

Korunk modern orvoslásában maximálisan bízom és hiszek benne. Annak ellenére, hogy elvakult ízig-vérig egészségügyis dolgozóként, párszor csalódás is ért már, a hitemet nem vesztettem el és a szakdolgozók negatív hozzáállását mindig tompítani próbálom, ezer mentséget felhozva viselkedésük ellen.

A Hunor születése körüli bonyodalmakat is elfogadtam, igyekszem fel is dolgozni őket. Volt egy álmom, szerettem volna, ha természetesen sikerül megszülnöm Őt. Az élet másképp alakította, lassacskán sikerül is megbarátkoznom a pocakomon a cipzárral és az agyamban az elmaradt szülésélménnyel. Tudom, hogy mindenki a legjobbat akarta ott és akkor nekünk, és bízom benne, hogy a következő kisbabámnak sikerül természetes úton életet adnom.

Hunort is megpróbálom úgy nevelni, mint ahogy engem az édesanyám: az oltások/szurik életünk szükséges rosszai, apró kellemetlenségek, melyeket el kell fogadnunk, bár nem örülünk nekik. És ugyanilyen a fogorvosi ellenőrzés is (bár ez az én számból valószínűleg kellő hiteltelenséggel fog hangzani, az évek alatt elszenvedett fogorvosi megpróbáltatásaim miatt). Már most így megyünk a doktornéninkhez, előtte én többször elmondom Huncomnak, hogy most éppen miért is megyünk (hol csak egyszerű tanácsadásra megyünk, ahol megmogyorózzák megmérik, megvizsgálják, hol éppen oltásra megyünk, ami kicsit fájni fog, de aztán sétálunk egy hatalmasat). Így volt ez tegnap is, már a reggeli szopizás után "megbeszéltük", ma nem a kellemes látogatások napja van, viszont most jó sokáig nem fogja őt semmiféle szurkálásos attrocitás érni. (a következő kötelező oltását 15 hónapos korában kell majd megkapnia). A tegnapi oltásra HuncNagyi is elkísért bennünket, természetesen Huncka most is jól viselkedett (HuncNagyi bevallása szerint HuncApu sokkal nagyobb hisztit csapott anno... :))) ).

Hittem a könnycsatorna átmosása utáni javulásban is, és ha valóban szükséges lesz, újra át fogjuk mosatni.

Ezzel ellentétben, hiszek az alternatív gyógymódok bizonyos fajtáiban, hiszek a homeopátia gyógyító erejében, az ájurvédában, a holisztikus gyógyászat eredményeiben is. Sőt továbbmegyek: azt gondolom a kétfajta gyógyászat, a modernkori és az ezeréves kellemes ötvözete hozhat gyógyírt nagyon sok megbetegedésre.
Régebben említettem, egy bizonyos Csontkovács Bácsit, aki bizonyos időközönként "összerak". Ismét esedékes volt, mióta Hunort hurcolászom, a laza kézszalagjaim újra begyulladtak és a várandósság előrehaladtával a csípőcsontjaim is saját életet kezdtek élni, mindezt kar- és hátfájással jelezve. Jó alapos szétropogtatásom után, melyet mindkét pasim mosolyogva nézett végig, megemlítettük Hunor könnycsatorna elzáródásának mizériáját is. Csontkovács bácsink szeretett volna vetni rá egy pillantást, és megállapította, hogy esetleg a szüléskor/kiemeléskor keletkezhetett egy felső nyaki gerincnél lévő feszültség, mely úgy manifesztálódik, hogy kisfiam lágy koponyacsontjai enyhén elmozdultak, orrcsontja enyhe balkanyart vett és ezáltal elnyomta a jobboldali könnycsatornáját. Craniopath (koponya- csontkovácsolás/kopogtatás) elemeket alkalmazva "helyrebillentette" Huncom elmozdult csontocskáit. Tudom, sokak számára ez most eléggé misztikusan hangzik, de a tények magukért beszélnek: Hunor szeme nem váladékozik! Sem kicsit, sem nagyon...  (én pedig újra nem recsegek/ropogok lehajláskor és rá bírok nehezedni a csuklómra). Persze, nem merem elkiabálni, de ha ez az állapot így marad, megúsztuk az ismételt átmosást (mint ahogy anno én is megúsztam a csuklóm műtétjét).

Az oltás előtti csibészke:


A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr34461619

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tollpihü · http://www.tollpihe-domborka.blog.hu 2008.05.09. 18:43:09

csuklóbetegség engem is elért, télleg nem fáj már? csuklószorító immár az életem része...
nagyon szorítok, hogy a fránya könnyecskéknek szabad legyen az útja eztán. persze csak nagyon ritkán jöjjenek elő ;)
Hunc nagyon vagány HuncNagyival!

Ingrid 2008.05.09. 21:37:07

Drága Cucka!
Valóban nehéz hinni a "csodaszerű" gyógyulásokban, de úgy gondolom ezek az eredmények és a személyes sikerek, azok amelyek mindig bebizonyítják, hogy működnek!
Nagyon örülök, hogy Hunci szeme már nem váladékozik, és ha sikerül elkerülni az újabb átmosást... nos, az maga a siker és csoda :)
Mi hiszünk benne!

HunNagyi pedig büszke és boldog nagymama, ez látszik rajta!

RKriszta 2008.05.10. 04:31:26

Cucka drága, én nagyon is hiszek ezekben..a homeopátia szerintem zseniális, hajrá, hajrá, hajrá...
Nem hivtál, torta ügyben..pedig látod állandóan rendelkezésre állok,, még hajnalban is. :-)

Lyndy 2008.05.10. 12:38:22

Remélem valóban segít. Hunc most is , mint mindig nagyon csinos és szép!!!

Pocakos Macska 2008.05.10. 20:55:35

Én azzal kezdeném, hogy remélem a "szülésélmény " tényleg halványodni fog végre. :( Mindenesetre ha valami csoda folytán vállalnék még egy babát én is mindent megtennék, hogy természetesen szülhessem. És TUDOM, hogy HuncTesó úgy fog születni!
Én hiszek szintén az ilyen gyógymódban - nem a csodában, hanem a szakértő kezekben és a gyógynövényekben :) Nagyon remélem, hogy megtaláltátok erre a könnycsatorna elzáródás ügyre a megoldást így :)

Bingi 2008.05.10. 21:12:55

Én is hiszek ezekben a természetes gyógymódokban és remélem, hogy tényleg sikerült végleges gyógyulást elérni Huncnál. Na és gondolom Neked is felüdítő érzés most így kiropogtatva:))
Eszméletlen kis vagágy Huncos!:)

bakacsimba · http://milanbaba.blog.hu 2008.05.10. 21:35:50

Na, szuper! Hiába, az alternatív gyógymóddal a modern orvostudomány sokszor nem szállhat ringbe :) Gyönyörű vagy Hunc!

micka 2008.05.11. 08:58:07

Cucc, örülök, hogy eszetekbe jutott a Csontkovácsbácsi.
HUnc ezen a képen annyira de annyira.... huncut, hogy csudavilág:-)

TobieAnyuka 2008.05.11. 11:54:52

Abszolùt egyetértek Veletek az alternatív gyógymódok sikerét illetően, annál is inkább mert tapasztalatból mondhatom, jómagam és kiscsaládom már hosszù évek óta homeopátia segítségével küzdjük le a kissebb-nagyobb betegségeket.
A csontkovács bácsi pedig, (itteni nevén "ostéopathe") nálunk is csodásan helyrebillentette Tobias kis kopnyájának csontocskáit, egy napos volt ekkor Tobie és nehezen tudott bal oldalra fordulni. A csontkovács bácsi pár perc alatt megoldotta kis manócskánk problémáját. Mi meg a papával csak bámultunk...
Nagyon helyes Huncos a kis sapival és a nagyika csak ùgy ragyog.
Puszihegyek Nektek és szép vasárnapot!

vorosbegy · http://fioka.freeblog.hu 2008.05.11. 21:28:33

jaj de örülök, ez nagyon jó hír, remélem végleg megoldódott ez a kellemetlenség!
elköszönök lassan tőletek, puszi nektek, majd sietünk vissza!
csodahuncut Huncos vigyor!!!!!!!!

Leonine · http://www.leonine.freeblog.hu 2008.05.11. 23:05:30

Milyen jó, hogy így megoldódott! Már a múltkor is úgy sajnáltam szegényt, nagyon nem hiányzott volna még egy beavatkozás neki! Örülök, hogy így sikerült!

Zsibrák 2008.05.13. 08:57:01

Kedves Cucka,
ez a csontkovács ügy évek óta piszkálja a fantáziámat, most nagyon aktuális lenne nálunk...
Tudom mit érzel a szüléssel kapcsolatban, mintha rólam is írtál volna. Igen, hátha a következő már másképp alakul...
Áron könnycsatornaelzáródását hosszú kezelések után végül a homeopátia gyógyította meg.
Puszillak benneteket. Nagyon hiányoztatok :)
Bea és Áron

RKriszta 2008.05.13. 11:36:46

NA Most már TESSÉK IRNI!!!! Elvonási tuneteim vannak.....na

masika · http://farkaslili.mlap.hu 2008.05.13. 13:09:44

Cucka!
Csontkovács nálam is aktuális lenne, szülés óta a derekam ki van teljesen, a térdeimről már nem is beszélek. Én is hiszek a homeopátiában, és ha lehet választani inkább ilyen készítményeket adok Lilinek is.

Ingrid 2008.05.14. 08:30:03

Hol vagytok???? Hiányzol...

Mazsola01 2008.05.14. 13:34:12

Én is bekukkantok minden nap, remélem jól vagytok!!!