Tegnap megesett a hajnali menettel megejtett vérvétellel egybekötött ctg is. Minkalányt lekenyereztem egy kis csokival, asszem 32 évembe telt -és egy kedves baráti ajándékba, nomeg, hogy Hunor egy óvatlan pillanatban felszakítsa a csokis-zacskót -az, hogy megtaláljam életem csokiját. Azaz a kedvencet. A nagybötűs CSOKIt. Soha rosszabbat.

Naszóval, ennek tükrében a leányzó hiperaktív volt, ezért se kaptunk dícséretet, bár minden rendben vele. Extra ultrahang most kimaradt, doktorbácsink késett-csúszott, én hajnal 7 óta ücsörögtem a pincefolyosón, inkább hazatértem az ítéletidőben. A pozitívum: majdnem kiolvastam az aktuális könyvem.

Aztán ma éjszaka végre-végre-végre egyvégtébe sikerült bő 8 órát aludnom, mindezt úgy, mint akit leütöttek. Sem Huncmaci nem rugdosott ki az álmomból, sem Minkalány nem morzézott valami roppant fontosat munkára buzdítva ezáltal a húgyhólyagomat. Meg is lepődtem a 9 órai ébredésen.

Hunormanó alvásai megérnének egy külön bejegyzést. Ha eddig azt mondtam, hogy igyekszik megélni minden pillanatot és alvásra gyakorlatilag nulla időt fecsérelni, erős túlzás volt. Napközben kitolja összeesős-bárhol elalvósig a szunyát, az estire ugyanez a jellemző. Órákban mérve: általában reggel 8-kor kel, délelőtt időtől és kismamás hangulatomtól teszem függővé, hogy lemegyünk-e, majd ebéd, utána rápróbálás egy alvásra. Általában otthagy, 10-ből egyszer hajlandó aludni, viszont, ha látja rajtam, hogy fekvő üzemmódú vagyok, békésen elszöszmötöl rajtam a kisautóival, vagy elnézegeti Vukot. (ha mégsem alszik, délután 4-5 körülre dől ki KO-sra, ez a rosszabb... ilyenkor még éjfél-1 körül is dáridózik, felelőtlen szülei alvó gyűrűjében... noigen, hetek óta köztünk alszik ismét) Ha ő is elalszik 2 magasságában, egy órás szunya után frissen-fiatalosan ébred, eszik-játszik, újabban kifestőkönyvezünk meg színesceruzázunk. Élmény. Vigyorog és tetszik neki az új móka.
Előbbre hoztuk a fürdetést, hátha felkiáltással, de mégse lett belőle. Így mire apjuk hazaér a csatából, csöppje már frissen-illatosan fogadja a vacsorához. Aztán, indul a buli! Kis játék, kis összebújás, majd alvás... helyett: játék, bírkózás, ugrálás, dögönyözés, oda-vissza... jobb esetben 10 körül elalszik, rosszabb a 11-fél 12. És reggel minden kezdődik előlről. Próbáltunk már villanylekapcsolásos retorziókat, eljátszani, hogy mi hullafáradtak vagyunk és már alszunk is, kismaci is alszik, Kokó és Natasa cica is alszik, az egész ház alszik... egyelőre semmi sem vált be. Bízom az időben, mely mindent megoldott eddig is. És még a beszédfejlődésére sem foghatom, mert az majdnem stagnál, azaz dehogy is, míg el nem felejtem, lett egy új szavunk: úúúúú (a gyöngébbek kedvéért, a szívószálat hívja így... sosem fogom megérteni mért...).

Szóval így megoldódott egy hónapok óta visszatérő kérdés: hogyan is fogunk Minka születésével elférni a hálóban? Hát ma megszületett a döntés, Hunc csodaszép ágya helyet cserélt a régi rácsosával, miután jól megbeszéltük nagyfiammal az alábbiak szerint:
Mi (Hapu-én): Hunor, hol van az ágyad? Hunor vigyorog, mutogatja az ágyát. Mi: és hol alszol? még jobban vigyorog, mutogatja a mi nagyunkat. És ha megszületik Minka ő hol fog aludni? kis gondolkodás, szemöldökráncolás, majd rámutat a sajátjára, de azért kiböki ányim. (messzemenő következtetéseket nem akarok levonni, de számunkra ez azt jelentette, aludhat ott Minka, de azért a tulajdonviszonyokat időben illik letisztázni a későbbi félreértések elkerülése végett...). Hunor, az az ágy nagy a Minkának, kicseréljük a rácsosra, jó? vigyorgás, bólogatás, és újfent elhangzik az ányim szócska. (oké, kicserélhetitek, de attól még az is az enyém...). Kicseréltük, Hunor heves mutogatása és irányítása alatt. Ez is egy élmény volt. Így, ha Pelenkási uraság meggondolná magát és elkülönített sajátszobás magányra vágyna, megtehetné.
Egészen kézzelfoghatóvá kezd válni ez a szülésesdi... lassan, tényleg elsimulnak a dolgok körülöttünk...

És ma van a 3. házassági évfordulónk. Különösebb izgalom már nem jár át, inkább csak rácsodálkozom, hogy mennyi minden történt velünk ezalatt a 3 év alatt, hogy mennyire gondtalanul fiatalok voltunk még... Mintha nem is 3, hanem 13 év telt volna el... Lett egy csodaszép nagyfiúnk, mindjárt érkezik a picilányunk, lett sok-sok ráncunk, szerencsére, ha a mérleg serpenyőjére kellene dobnom őket, egyforma arányban állnának a nevetéstől-vidám percektől  és a szomorkodástól-gondoktól keletkezettek...és ez így is van jól...

süti beállítások módosítása