Nos, mivel, mi mindig csúszunk mindennel, így pár napja tűnt fel az is, hogy a Minkesszel kábéra egyidős babablogokban egyre többször jelennek meg az oltásos bejegyzések. Előbányásztam a kisleány oltási könyvét és bezony, már megent késtünk a kéthónapos kötelezővel.

Felhívtam, az új-választott gyerekorvosunkat, akit -hála a 22. századi virtuális világnak- az interneten lőttem. A számomra legkedvesebb jelzővel egy anyuka illette, aki azt írta róla, hogy még a gyerekek is szeretik. Ma délelőttre kaptunk időpontot, és máris szimpatikus intróval indított a doftorbácsi, mert azt kérte, ne a rendelési idejében menjünk, hanem  inkább a két rendelés között, hiszen kiskirálylány egészséges.
Ismét teljes stábbal érkeztünk, Hunor a rendelőbe szorosan tapadt a jóidösapjához, majd amikor már valóban elhitte, hogy most nem ő kap szurit, egyre bátrabban ismerkedett.

A szimpátia kölcsönös volt, Minka frissenébredve a doktorbácsi kedveskedő szavaira, mosolyogva gőgicsélt, majd mérlegre került a valóság: Minka 6 és fél kilós lett észrevétlen, itt hosszt nem mérnek, meg én sem macerálom, 68-as rucikat hord. Gyanítom, nem feltétlenül a hossza miatt. 
A doktorbácsi agyondícsérte, hogy milyen erősen húzza fel magát és hogy gyönyörűen kitámaszt, stabilan tartja a fejét, és már érti, hogy mért nem látta a kórház óta orvos ezt a gyereket. Szerencsére mára ismét belobbant Minka fél arca (tegnap rántottsajtot ebédeltünk Hunccal...) így megmutathattuk az össz-panaszunkat a leányzóra. Kaptunk rá egy újabb kikavarós koleszterines patikai kencét és egy borítékolt jótanácsot: ne hagyjuk abba a kenegetést akkor sem, ha szebbnek tűnik. Szárazbőrű. Napi 2-3 alkalommal kenjem be. Én továbbra is látok párhuzamot az általam elfogyasztott tejtermékek és a megjelenő vörösfoltok között, mindenestre az eddigi krémezés is hatásos volt.

Az oltásnál egyetlen pillanatra felsírt, de amint fölvettem már abba is hagyta és tovább mosolygott. Kicsi, hős Minkaleányka.
Megkaptuk a beutalót csípőszűrésre is. Khm-khm, igen, pontosan a hat hetes csípőszűrésre. Talán jövő héten oda is eljutunk.

Az elégedett Pufilány:

És a mai naphoz tartozik, még egy ropogtatós ölelés, és egy régenvárt találkozás, aminek még lesz folytatása nyugodtabb körülmények között is. Ebben biztos vagyok.

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr971793019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eriberi33 2010.02.26. 19:51:41

Édes kis Pirosalma Leányzó! Olyan édes! :)

Úgy látom, nagyon jól sikerült dokit választanotok! ez tök jó!

Csöppke · http://www.csoppkeblog.hu 2010.02.26. 20:11:32

Mosolyt csal az ember arcára ez a csöpp lányka :) Szép súlyban van!

WildShycu · http://igazvilag.freeblog.hu/ 2010.02.26. 21:04:48

Tündérlány tündér-ruhában... Ügyes és bátor! Büszke lehetsz rá:)

TOFI! 2010.02.26. 21:29:32

Jaj, milyen kis tündérbogyó!!!
Szerintem hasonlít rád, nem is kicsit!!

Szerijucus 2010.02.26. 21:34:12

Kicsattan az egészségtől:) Én a kiskönyvvel kapcsolatban azt nem értem, ha már egyszer van hely a különböző státuszvizsgálatoknak, vajon miért nem vezetik be az eredményeket amikor elmegyünk tanácsadásra? Jó, a súlyt meg hosszt és az oltásokat igen. De pl. még egyszer meg nem nézték, vagy kérdezték, hogy átfordulunk-e, stb...

huncut_kata 2010.02.26. 23:32:35

Tiszta Hunc Úr! :-))
(Heim Pál kórháznak van egy nagyon jó, saját keverésű, mindentől mentes zsírozója, szárazbőrű/ekcémás babáknak azt adják (nekünk is nagyon bejött). Bázis C a neve és lehet kapni recept nélkül is (és fél éve még nem volt horror drága, viszont csak a kórház aljában lévő patikában árulják)

cucka 2010.02.27. 11:37:50

Köszönjük! :)
@huncut_kata: na, figyuzd csak a következő posztot! ;) (köszi, most kipróbáljuk ezt a patikait, lényegében sztem ezekbe nagyjából ugyanaz a hatóanyag található. Vbegytől is kaptunk egy náluk beváltat, azt (is) használtuk. Lényegében valóban az a fontos, hogy folyamatosan kell kenegetni Minkeszt.)
@TOFI!: mondtam már, hogy IMÁDLAK? :)))))
@Szerijucus: valószínűleg nem szabályos, de én azokat a részeket már a Hunor könyvében is magam töltögettem ki. :$ :)))
süti beállítások módosítása