cucka 2010.12.25. 10:27

Párképes-párszavas

A végére persze nagyrohanásos, de talán először az életben sikeredett stresszmentesre. És ennek ellenére minden a helyére került, két gyerekkel díszíteni álom, csak halkan megjegyezném, a kicsi ezerszer erőszakosabb, mint Őurasága. Kiskirálylány nyakában a többméteres girlanddal grasszált egészen addig, míg meg nem próbáltuk viszaszerezni, no akkor jött egy mélyreható ária szoprán, karácsony tiszteletére. Ilyenkor nem bánom, hogy kiköltöztünk a panelból, már rég napi vendégünk lenne a gyámügy.

Aztán volt sok ponton elcsúszó Jézuska-eljövetel, a koncepciót jövőre jobban össze kell hangolnunk, mert rafkós rókafiú már most is kétkedve vonogatta szemöldökét bizonyos részeknél. A varázslat márpediglen kell, úgyhogy a mi feladatunk ennek megőrzése. (de azt nem gondoltam, hogy ehhez ennyi furfangra van szükség...)

Kicsit aggódtam azért, mert 5 óra magasságában derült ki, hogy arról a talpról, amelyről mindketten tuti biztosan tudtuk hol van (természetesen két különböző helyről voltunk teljesen meggyőződve), az nem volt ott egyik helyen sem, így kis körtelefon után sikerült egy belefaragós talpat kölcsönkérnünk. Gyermekkorom legszebb karácsonyai jutottak eszembe, amikor Apám szentségelve faragta bele a talpba a belevalót. Utólagosan megállapítottuk, ezt csakis Ő küldhette nekünk, valamit tanulnunk kell belőle. (Tátyi pölö önuralomra gondolt, egyetlen káromolás nélkül szuszogta bele a fát a talpba, én meg emlékezésre tippeltem, furcsán meghasonul olykor múlt és jelen, cserélődnek a szerepek, ám mégis vannak érzések, amelyek állandókká válnak)

Kis nehézségek akadtak díszítés közben is, Minkával felfogásbeli eltéréseink voltak, ugyanis pilinszka ujjacskáival gondosan leszedegette a már felrakott díszeket és alapos átnyalogatás után visszahelyezte a gömböket a dobozba, hogy aztán én újra föltehessem. Végül az alsó egy méter gömbök nélkül maradt, a szaloncukrokért pedig közelharcot vívtunk.

Vacsora után csöngettek az angyalkák (no itt is volt kis baki, mert az angyalkák Nányi kezeit használták csöngetésre, füles róka meg kiszaladt a konyhába egyenest a hang irányába, én pedig alig bírtam elrejteni a böhömnagy agyag csöngettyűt a kenyeres kosárba...), Huncos megkapta a régóhajtott jó dvágyváját, egy szirénázó rendőrautó képében, Minkus pedig szöszkebabát örökölt, amit este tátottszájjal puszilgatott és szeretete jeleként jó sokszor összebújt vele. (mondhatni ráfeküdt)

Aztán kierőszakoltunk egy időzített beállítottat is. Ez itt a legjobb. Többször nem futottunk neki. Viszont megért bennem az elhatározás, hogy talán majd egyszer (most már biztos, hogy igen) eljutunk egy profi fotóshoz is. Csak előbb lefogyok.

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr512538111

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2010.12.25. 14:31:27

Nálunk is vannak még kidolgozatlan részletek... no de majd jövőre!!!!
Mi földigérő fában gondolkodni sem merünk a két garázda mellett:)
További szép napokat Nektek:)

Eriberi33 2010.12.25. 21:21:02

Mi is átszervezésen gondolkodunk... :)

Nagyon szépek vagytok!!

Puszillak Benneteket!