Vasárnap reggel egy viszonylag rossz hírre ébredtünk, olybá tűnt, egy időre szögre akaszthatom mesterségem, aprócska homokszem került a gépezetbe. Az első mostmilesz riadalma után, égi jelnek értelmeztem a kellemetlen intermezzot, és úgy döntöttem, sok-sok év után először én is megérdemlek pár hét (kényszer)pihenőt. Izibe szétszerveztem ehetünket, kistucat restancia-látogatást szúrtam be, naponta akár többet is. Persze azt az aprócska tényt kifelejtettem a számításaimból, hogy felsőbb hatalom kipucolta a gépezetből a homokszemet, és egyetlen szabad napom lett a többhetesnek tervezettből. A programok viszont maradtak, mert fanatikus vagyok, mert maximalista vagyok, mert önző vagyok, mert megérintett a szabadság szele.
Külön meg kell említenem rugalmasnak egyáltalán nem nevezhető hitös uramat, aki mindenben támogatott és mellettem állt és hajlandó volt minket A pontból B pontba fuvarozni, kis túlzással kényünk-kedvünk szerint.

Huncossal természetesen minden nap egyeztettem a programokat, kvázi megbeszéltük kihez és miért megyünk, kit látogatunk meg. Lelkes volt és mosolygós, egészen tegnap délig, valahogy egész nap olyan klasszikus szopott gombócos volt, kanapénfekvő, teraszra sem kijövő. Betudtam a csapnivaló, kevés alvással tarkított éjszakának. Aztán hozzámbújt és szinte sütött a gyermek. Jellemző, hogy alig találtam hőmérőt, aztán rögvest kettőt is, de nem bíztam meg a digitálisba, így hagyományos higanyossal is megmértem, alul-felül. Legalább összemértem az itthoniakat, stabilan 38,7- 38,9-et mutattak. Nurofen, percek alatt le is ment a láz. Kicsit tanakodtunk, de mivel még egy kóbor köhögést sem tudtunk a láz mellé csatolni, kúppal és lázcsillapítóval felfegyverkezve nekivágtunk az útnak. Amint megérkeztünk ismét lázrózsásra csattant kisfiam arca és üveges csillogásúvá a szemei, nem mértük, égett, csillapítottuk, prizniceltük, lement, extrán pocsék éjszaka, gyakorlatilag szemhunyásnyikat aludtam, amikor éppen nem rajtam vagy rámtapadva aludt Huncos, akkor Bunci szomjazott meg és cuppant rám. Hajnalban a kicsiknek felállított gyerekágyban kucorodtam össze pár perc magányra. 5.20-kor pedig csodálatos gyermekeim már indították is a napot.

Több kóbor gondolatunk is akadt: az egyik egyértelműen a nem fehér embernek való meleg, a másik a sok izgalom. Hamvas lánykoromban volt egy rövidke ciklusa életemnek, amikor a szüleim minden programukat csak indulás előtt pár perccel közöltek velem, mert zsinórban képes voltam bojkottálni a hirtelen jött, majd ugyanilyen hirtelen elmenő 40 fokos lázaimmal az összeset.

Így most némán nyelem el magamban azt az infót, hogy holnapra egy nagyon régen várt látogatást szerveztem be, és bízom benne, a mostani nyüzüge állapot tényleg csak a melegnek szól. (Bunci teljesen jól van)

süti beállítások módosítása