Az alapkoncepció számomra mindig is az volt, hogy ha vége az ifjonti hevességünknek, egy nagyváros-közeli kisfaluban telepszünk le, nagy családot alapítunk, sok gyereket nevelgetünk.

Aztán megszületett Hunor egy harmadik emeleti, lift nélküli panelba. És nincs is ezzel semmi gond, gyerekek milliói nőnek pontosan így fel. Aztán várandós lettem Minkussal. És ott volt a nyár, a lakásban a számomra elviselhetetlen 40 fokkal és legoptimálisabb esetben is, a minimum egyszeri bevásárlásos játszóterezéssel. A három emeletnyi Hunor- és vásárolt termékek cipelése, a többkörbeni föl-le mászkálás kedves emlékeket csalogat elő belőlem.  Akkor már tudtuk, belátható időn belül elköltözünk, talán csak ez adott erőt. És még a bizonytalanság, az ismeretlen sem tudott félelemmel eltölteni, mert hittem benne, annál csak könnyebb lehet.

A döntésünkön mindenki meglepődött. Messzebb lett belőle, mint azt elsőre terveztük. Sokan nem értették, miért gondoljuk azt, hogy a gyerekek kertre és családi házra vágynak? Talán ez csak az önös érdekünk, és rákenjük a gyerekekre, hogy nekik van erre igazán igényük. Lehet, hogy így van, és az is lehet, hogy vastagon benne vannak a mi érdekeink is, de erről meg azt gondolom, egy kiegyensúlyozott anyuka-apuka már félsiker egy boldog gyermekkor számára. Mert szinte teljesen mindegy, hogy mit mondasz a gyereknek, ő még tisztán lát és érez, és tudja, mert érzi a rezgéseiden, mikor mondasz igazat.
És nem, most nem akarok belemenni olyan részletekbe, hogy ki miként fog majd érvényesülni a nagyvilágba, ha falusi vagy nagyvárosiként születik. Én akkor leszek a legelégedettebb, ha a gyermekeim azt csinálják majd felnőttként, amiben boldogságukat lelik, amiben kiteljesednek, amitől csillog a szemük, ha szóba kerül. Szeretném, hogy megérezzék, ők mire születtek, hogy megtalálják a saját útjukat és bátran vállalják fel érzéseiket, gondolataikat, véleményüket. És ha ez így lesz, akkor majd elmondhatom: elég jól végeztem a dolgom.  (persze, azt sem bánom, ha a választott "szerelmükből" képesek lesznek megélni is).

Sok minden nem pont úgy alakult, ahogy azt elterveztem magamban, ahogy azt előre elképzeltem. Helyette egész más pályák vártak itt, és azt hiszem, éppen most növök fel. Ellentmondásos ez bőséggel, hiszen a mindennapjaim nagy százalékában éppen a csodalátást tanulom újra a kicsikkel, és mégis. A lelkem egyre idősebbé, magabiztosabbá, céltudatosabbá válik. Egyre inkább előtérbe kerülnek az igazán fontos dolgok, és eltörpülnek, elvesznek valahol menet közben a lényegtelenek, az intrikák, a rosszindulatú, olykor irigy szóbeszédek. Valahogy fölé kerültem/kerültünk ezeknek és már nem tudnak ártani a lelkünknek. Letisztulás. Talán csak tavasz van, a hosszú tél után ideje megfürdetnünk magunkat a ragyogó napsütésben és újjászületnünk, talán csak mert újra babát várok, és ismét eljött a jólismert befelé fordulásos időszak. Nem tudom, mindenesetre jó most. Nagyon jó.

És hogy most igazán semmivel sem tudnak úgy istenigazából kiakasztani a gyerekek, az is hótziher. Pedig Kismici, a minimaca, bőven szolgáltat kamikaze mivoltából fakadóan, szinte minden napra valami felejthetetlent. (ugyanazon napon sikerült leszaltóznia a kanapé háttámlájáról és a számítógépasztalról, minimális sírás, kettő perc múlva újrapróbál. mindenhova felmászik, mindenre felül és végtelenül elégedett önmagával)
Ha kintlétre vágynak, csak kinyitom a teraszajtót és máris a napsütésben szöszmötölhetnek. Ha a konyhában vagyok, rálátok a csemetékre. Ha meg eltűnnek a látótérből, akkor rosszban sántikálnak, olyankor érdemes megkeresnem őket. (ma pl Bunci szánalomra alapozva, úgy ismerkedett az utca népével, hogy a kerítésen kidobta az üres butykosát)

Egy nehéz gyermekkor margójára, éljen a feketemunka:

(megérkezett a kecskék lucernája)

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr462837453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lepkevár · http://lepkevar.blogspot.com/ 2011.04.18. 20:58:05

Micsoda egy elvetemült gondolat, hogy a csak a szülők vágyhatnak kertes házra! Mi két gyerekkel, nyolc hónapos terhesen költöztünk, és végre nyugi volt, mert a kölkök nem a papucsukkal az ajtót verve tengették a napjaikat, hogy menjünk ki a szabadba. Ha nem lennének gyerekeim, simán ellennék egy lakásban, takarítani sem kéne ennyit. :) (Amúgy imádunk itt lakni, tényleg. Nem cserélném el semmire. :) )

pcsilla 2011.04.18. 22:20:35

Szerintem a lehető legjobban döntöttetek! Minél többet kint a szabadban! Panelgyerekként, mindig csházra, kertre, fűnyírásra vágytam...(Csházas gyerek, pedig lehet, hogy panelba???)

micka · http://micka.freeblog.hu 2011.04.19. 08:43:41

ez a falusi vs városi gyerek dilemma akkor amikor akár falun akár városon él az ember két klikkel hozzájut gyakorlatilag bármilyen információhoz azt hiszem nem is releváns.
és ha csak azt nézem hogy mennyivel egészségesebb környezetben nőnek fel...
amúgy nem is értem hogyan tevődik fel az a kérdés hogy mire vágyik a gyerek, családiház vagy panelre... ezt biztosan egy nagyon irigy felnőtt mondta. :-)

2011.04.19. 09:32:33

Sztem ez a kérdés ilyenkor nem is kérdés, legföljebb később, mert amikor már nagyobb, akkor szemponttá válhat h városban több a program, a buli, a sportolási lehetőség, több iskola közül lehet választani stb. Esetleg anyuka ismét dolgozni megy és fárasztó az ingázás, főleg sok gyerekkel.

CsJ 2011.04.19. 12:01:40

Én ott látom a pontot, hogy a gyerek akkor kiegyensúlyozott, ha a szülője is az. Aki szeret vidéken lakni, annak a gyerkőce is kertes házra vágyik meg jó levegőre, hiszen ott boldog az egész család, és ez így van jól. Viszont van megrögzötten büdösnagyvárosi szülő, aki - jó levegő ide vagy oda - rosszul érezné magát a csendben-nyugiban, és ezzel együtt valószínűleg a gyereke sem lenne happy (én pl. ilyen vagyok, a házvásárlási kísérleteink egy része rendre azon bukik meg, hogy nekem a 18. kerület már "húdekintvanafrancba', én ide ki nem jövök" :) ) Lényeg a lényeg: a legjobb, ha mindenki ott talál házat/tanyát/panellakást/akármit, ahol a legjobb neki, és ettől a gyerekeknek is jobb lesz. Egy kiegyensúlyozott gyerekből felnövő kiegyensúlyozott felnőtt pedig mindenhol képes érvényesülni, függetlenül attól, hogy falun, vagy városban nőtt fel.

CsJ 2011.04.19. 12:05:44

Ja, és világéletemben panelgyerek voltam, soha nem laktam még kertes házban, úgyhogy nem a fűnyírás és vonzatainak réme űzött be a büdösnagyváros közepibe' :)

ilgya1 2011.04.19. 13:54:07

Micsoda gondolatokat ébresztesz Cuckám!!!Én ,csak egy mondatot és egy mondatrészt) ragadnék ki "mindenesetre jó most. Nagyon jó."-ebben szerintem minden benne van. További jó befeléfordulást kívánok Neked,ez egy olyan szép,meghitt időszak,főleg hogy most tényleg itt a tavasz.
Kamikazehölgyikének további védőangyalkák rendel!!!!!
Rabszolgasorsu bátyuskának meg üzenjük,hogy kitartást!!!

cucka 2011.04.19. 18:12:30

@lepkevár: én is örülök, hogy itt lakunk, végre nem kell moderálnom a hangerőt/ a motorozásukat az alattunk lakók miatt, hanem mondjuk csak a saját halláskárosodásom miatt. :)))
Nekünk jó így, és azt gondolom, a gyerekeknek is.
@pcsilla: én családi házas gyerek voltam, igaz nem ekkora udvarral-kerttel, de háziállatokkal, viszont a zuram tősgyökeres pösti bérházas/panelos, mégis mindig erre vágyott. Legalábbis saját elmondása szerint.
@micka: mondjuk az itt élő emberek szellemi egészségéről lenne mit mesélnem, de nézzük a szigorú tényeket: hegyek, patak, természet lágy öle. :)
@CsJ: egyet értek veled, én magunkról írtam, és tudom, hogy nem mindenki vágyik falura, kecske- tyúk- és tyúkszarra, állandó törődést igénylő házra-kertre. És nincs is ezzel semmi baj. Pl. nekem még mindig "gyengém" a pösti szmog, amint beérünk jó mélyeket szippantok a felejthetetlen levegőből. A legszebb éveimet éltem ott, voltam nagyon fent és nagyon lent, és még mindig simán képes lennék 5 évet adni az életemből egy nap gyerekmentes barátnős shoppingért, egy Andrássy út-as sétáért, egy Liszt Ferenc téri Vianos vagy Karmás koktélért. ;) szóval, én azt gondolom, akkor van béke az ember körül, ha magában megtalálja a békéjét, akkor lehet őt szeretni, ha ő képes szeretni és akkor egyensúlyozódik ki (így, szép magyarosan), ha megtalálja a saját útját. Kinek a büdöspanel, kinek a ződmező. :)))
@anyuss: erre már mi is gondoltunk, mmint, hogy tizenévesen majd jósokszor szembesülök az "önzésünkkel", ha éppen bulizni menne a szentem, és elege lesz a koszos kis porosból. Valamit majd kitalálunk. ;)
@ilgya1: köszi, ez most jókor jött! :)

CsJ 2011.04.19. 19:09:39

Cucka: igenigen, pont ez az: tök jó olvasni nálatok, hogy milyen jól elműködtök vidéken a kecskékkel-nyulakkal-kutyákkal (függetlenül attól, hogy én vagy más meg a nagyváros közepén él jól). Mindenkinek az a legjobb, ha megtalálja a helyét, és ez nektek, úgy tűnik, sikerült :)

mbal 2011.04.19. 21:43:58

Cucka, már írtam neked, hogy mi is kivágytunk. Mi nem magunk miatt, hanem a leendő gyerekek miatt. A ház, gyerekek meglettek és hiányzik a nyüzsi, a programok stb. Megyünk is vissza...

cucka 2011.04.20. 08:04:43

@mbal: na látod? azt hiszem, Ti vagytok az élő példa, pontosan ez az, amit megpróbáltam megfogalmazni. Hogy ne másért (pl gyerekekért) kell kiköltözni, hanem magad/magatok miatt. Ha ti jól érzitek magatokat a büdöspanelba, akkor a gyerek is jól fogja, ha meg a ződövezet a nyerő, a gyerekek, ott lesznek a legboldogabbak. Boldog, kiegyensúlyozott szülő= boldog kiegyensúlyozott gyerek. :)
Csak tudnám, mikor szabadulunk már meg végérvényesen ettől az átkozott takonykórtól, mert a pszichével magyarázó lelkem nem tudja már hova tenni a 3 hete tartó mizériát, sztem már rég cseppfolyósodott az agyunk is)
@CsJ: pontosan így van! :)