Túl a kötelező statisztikai teendőkön, (amikor is éjt nappallá téve dolgoztunk, hogy aztán kiderüljön az összes belefeccölt idő és munka férlreértés volt, ekkor volt egy kis kirohanásom, majd drámai fordulatot vett a történet és bebizonyosodott, hogy mégsem volt haszontalan, sőt. nohát, íly izgalmas tud lenni az évvégi statisztika minálunk), végre ideülhetek én is a géphez és pótlólagosan rekonstruálhatom az elmúlt napokat.

Ma reggel frissen-fiatalon végre szembesültem gyermekeim fejlődésével, és örömmel konstatáltam, hogy van egy tízfogú kétlábon járó, minimális szókinccsel rendelkező lányom, valamint -engem is utolért az olykor unalmasságig fajuló anyuka-hiszti- van egy fénnyel táplálkozó fiam.
Bunci az elmúlt sírós napok valamelyikén kettú első örlőfoggal gazdagodott (bal fölső és bal alsó), és a jobboldaliak is mogyorónyi duzzanatok. Szépleányom kutyaugatásra vavázik, a rámvaló csatlakozást harsány tzitzivel és élénk haskitakarással egybekötött pólórángatással jelzi, nemet mondva fejet csóvál, ha jóllakott, valamint napjában többször nadrágszár-rángatva hamisan kakát kiáltva vigyorogva riaszt. (azon szerencsések számára, akik láthatták még a zapját a pinyó asztal mellett élet-halálra küzdeni, ismerős lehet a begyűrt nadrágszár mozdulata...) Papáz az apjának, puszit ad neki számolatlanul, sőőőőt, engem is reggelente így ébreszt, simogat, ölbekéredzkedik, ölel-szorít-bújik-simul. Egy SiMinka ő. Hiába, a név kötelez...

Bratyó meg... ma már ott tartottam kizavarom a szakadó esőbe, szívjon magába egy kis életerőt, mert többliternyi vizen és egy pohár kakaón meg egy  tejszeleten kívül sok mindent nem vesz magához. Nem tudom, éppen melyik fázisnál tart, mert utánaolvasva a jóöreg internetten értesüléseim szerint 21 napra van szükség a komplett átállásra a fénnyel való táplálkozásban, és az elmúlt napok munkálatai mellett pöppet elsiklottam étkezései nyilvántartása felett. Amit viszont tudok az az, hogy ma 3 általa rendelt ételből (saját háztáji tyúk húslevese csigatésztával, rizses hús, rántotta) sem volt képes kettő gyerekkanálnál nagyobb mennyiséget elfogyasztani. A macicsapatok érkeznek változatlanul, így nem aggódom, csak jegyzetelek. Látszólagosan egészséges, meg is van futtatva faluszerte, szobájába feltankolt zugédességei sincsenek -tudtommal. (azt meg már meg sem említem, hogy Kismici éppen kétszer-háromszor annyit és annyiszor fogyaszt ételből, mint Nagytesó, mert nem hasonlítgassuk az gyerekeket.)

(óhát, és most látom csak, hogy hiányoltatok... hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem kenegettek ilyenkor langyos hájjal... szóval köszönöm, itt vagyok. )

süti beállítások módosítása