"Nálatok
laknak-e állatok?
Várnak-e rátok
régi barátok,
kutyák, csalafinta macskák
szimatolva a lábatok,
hogy merre jártatok?"

                         (Kaláka)

Ki hitte volna, hogy kiköltözésünkkel egyenes arányban növekedni fog az állatállományunk?! Egy éber házörzőre igazán szükségünk van-volt, hiszen tavasszal érkezik a baromfiudvar és itt a bátor Vukok igencsak bemerészkednek éjjeli tivornyára a faluba. Szóval elkél a háznál egy jóvágású jelző-őrző eb, aki a gyermekeinket sem akarja megkóstolni,  feladatai végzése közben. Hosszas tanácskozás-eszmecsere után, az élet ismét az útunkba kavart egy kis pumi-puli-komondor-mujzli keverék leánykát, akit jószívvel fogadtunk be.

Az sosem volt kérdés, hogy az ösztönös nevelés mellett, mindketten igyekszünk természetközeli nevelésben részesíteni gyermekeinket, hogy értékrendjükbe alapvető kincsként épüljön be a természet szeretete és tisztelete. Ez pedig nem működhet másképp, minthogy aprótalpú koruktól együtt nőnek az állatokkal, gondozzák őket, felelősséget vállalnak irántuk.

H&M-Apuka tegnap reggel úgy ment el dolgozni, hogy elmondta Huncorkájának, délután érkezik a kutyájával... ugye, mondanom sem kell, hogy a tegnap déli alvás botrányos fordulatot vett, és koradélutántól kezdve kiscsizmában beöltözve, minden motorbúgásra ajtóhoz rohanva várt haza az apját?!

Az ismerkedés percei kisszőrössel, akinek egyelőre nincs neve:

 

Update: a délutáni Gömböcözés és Gombócozásból kifolyólag, rátalált a kisszőrösre a neve, amire még ő is elégedetten rávakkantott, így pásztorkutyákhoz méltó neve lett: Göncöl.

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr821731259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2010.02.05. 11:28:02

Jaj de csodaszép ez a kutyus!!!!! Nagyon irigylem Hunortól az új kispajtást:)

Hencsi+Zita · http://kicsizita.freeblog.hu/ 2010.02.05. 11:49:01

Csatlakoznék az előttem szólóhoz!Imádnivaló kishaver!!!
Sok boldogságot kívánok hozzá!

TOFI! 2010.02.05. 12:18:55

Azok a kis gomb szemek, áá, imádom!:D

BPanka 2010.02.05. 13:28:33

Édes a legújabb családtag! :-)))

WildShycu · http://igazvilag.freeblog.hu/ 2010.02.05. 13:41:42

Ahogy rá néztem, rögtön a Betti ugrott be. Csak megjegyzem, hátha segít... Nagyon helyes, én is elfogadnék egy ilyen helyes kutyust, nekünk valahogy mindig a maradék jut:D

CsJ 2010.02.05. 14:41:37

Jajdejó! Annyira tündér ez a kutya! Úgy várom már a pillanatot, amikor Attila is így ismerkedhet egy kishaverral :)

Marcipán&Frutti · http://forromarcipan.blogspot.com 2010.02.05. 16:09:44

:)Gratula az új családtaghoz:)Nagyon cuki.És szerintem annyira jót tesz a cseppeknek,ha kutyussal nőhetnek fel.

Ingrid 2010.02.05. 18:52:39

Gratulálok! Sok sok boldogságban együtt töltött közös évet Nektek!

ilgya1 2010.02.05. 20:41:36

Jaj de édes meg se merem mutatni a Rékunak! Nagyon cuki nevet választottatok neki:)
H&M apu:)

gneke 2010.02.05. 21:26:45

Nekünk nagytestű "kutyusunk" van, óriás schnauzer, és félnek tőle a gyerekek:-(((Távolról szeretik, nézegetik, de 2 m-en belül visítás.
Én kisgyerekként megijedtem egy kutyától, úgy nőttem fel, hogy féltem minden kutyától, a mikutyusunk volt szinte az első akitől nem, de őt születésétől ismerem, az anyja az anyósomék kutyája volt. És reménykedtem,hogy a gyerekeim már kutyás családba születnek, nem fognak félni, de mégis. Talán egy kistestű kutyától nem félnének. Megjegyzem sosem említettük, hogy bántaná őket, vagy félni kellene a kutyától.

Ancsa10 2010.02.05. 21:34:44

Először is gratulálok az újabb családtaghoz, nagyon édes kis kutyus:)
Olvastam ám eddig is serényen, csak nem nagyon kommenteltem. Így itt gratulálok az új otthonotokhoz és kívánok minden szépet és jót a vidéki élethez(szintén vidéki és semmiért el nem cserélném).
Minka és Hunor is imádnivalóak :)
Igyekszem gyakrabban kommentelni:)

Ancsa

Ancsa10 2010.02.05. 22:18:04

Jajj az lemaradt, hogy én is belevágtam a blogolásba és szeretnélek linkelni az oldalamon. Lehet? :)

cucka 2010.02.05. 22:24:50

Köszönjük a jókívánságokat, Göncöl kutya egészen otthonosan érzi magát minálunk. És imádnivaló kis szőrcsomó, hatalmasakat játszanak már most Hunorral a hóban. (lesz/van videjó róla, csak valamért borzasztóan szemcséssé konvertálta a jútjúb... :S )
@gneke: furcsa amit írsz... hiszem, hogy a gyerekek nagyon érzékeny kis lények és talán a Te ellenérzéseidet érzik meg valahogy. Talán az valóban megoldás lenne, ha kisebb testű kölyök-kutyával kezdenének. :)
@Ancsa10: köszönöm Neked is a szavaidat. :) Természetesen linkelhetsz, megtisztelsz vele. :) (cserébe tessen elárulni a blogoldalad címét! :P)
süti beállítások módosítása