Szeretném tudatni az érdekeltekkel, hogy a blognak az Anyukája a közel 4 éves fennállása óta nem először sokallt be annyira, hogy megforduljon a fejében, hogy irányt módosítson, de most először volt annyi bátorsága (dühe?), hogy meg is merte lépni. Régi bejegyzéseim itt maradnak, elviekben lassacskán átimportálódnak az új oldalra, ahová ugyanekkora szeretettel és érdeklődéssel várok mindenkit, mint itt, a régi hajlékunkban.

 

Tehát az új cím:

 

www.cuckasagok.blogspot.com

 

12 komment

Címkék: blog

Apa ma nagyon sokáig dolgozik.

Apa holnap reggel nagyon korán el kell induljon, nem biztos, hogy el tud vinni oviba, mert a rendelése előtt még címei vannak.

Apa ma este nagyon későn jön haza, azt kérte, addigra már feküdjetek le.

Apa ma nem tud hazaugrani délután (sem).

Napok óta azt kéri, ha hazajön az oviból a Nagyfiú, hogy a szokásos Traktor Tom helyett, nézegessünk képeket Apáról a számítógépen...

Így tegnap csaptunk egy előre egyeztetett görbe koradélutánt a két rendelés között és kilátogattunk ide, ahol  én bepusziltam egy giga-retró hamburgert, mellé elszürcsöltem egy jeges kávét, apjuk felváltva csúszott a kicsikkel, és még a megbotránkozó szempillantásokat is igyekeztem visszapattintani magamról, amikor az aprótalpúak szandált és pólót ledobva, izzadtan hengergőztek a homokozóban.

... és előre rettegek a július utolsó egy hete- egész augusztust érintő oviszünettől. Ilyenkor eszembe jut, mennyire nem volt tudatos a gyermekvállalásunk...

Vannak kardinális pontok, amik egyrészt a szolgáltató, másrészt a mindennapjaink történései miatt kimaradtak a múlt hétről, ám mégis úgy érzem, fontosak, hogy meg kell őriznem őket.

Az egész ekkor -azaz pontosan Beáék érkezése előtt egy fél órával-, kezdődött, amikor is Mici, a sztronglédi szokásától eltérően a kerti bográcsozás végét totálisan bojkottálta, teli torokból üvöltve át magát az anyjától az apjáig és vissza. Tőle annyira szokatlan ez a viselkedési forma, hogy csakis valami kóbor fogkibúvásra tudtam gondolni, szerencsére a 16. gyöngyszeme, a bal alsó vámpírfoga, tökéletes alibinek bizonyult. Volt is hozzá kis hőemelkedés, még a laza állagú mackócsapat is passzolt, így amíg Beáék nálunk voltak betoltam a pirospozsgás orcájába egy kis nurofent, máris jobb lett a kedve. Egészen a Beáék elindulása utánig tartott ez az áldott állapot, és ekkor még hátra volt egy állatetetéssel kombinált kecskefejés, Minilány szoprán zenei aláfestése mellett. 
Igyekeztem rövidre zárni az estét, de a java éjszaka jött, cicaleányka óránként sírt fel keservesen, én meg óránként toltam a szájába kis adagokban a fájdalomcsillapítót. Reggelre megvidámodott, és a délelőtt folyamán kiszúrtam az apró gyöngy-sarkot is, így egészen föllélegeztem volna, ha nem maradt volna egy alap-hőemelkedése, amit még mindig a nehezített fogzásnak tudtam be. (mert erre tényleg mindent rá lehet fogni).

Csibefasírtnak van egy áldott jó szokása, ha már nem bírja szájon át eltüntetni a számára felkínált ételt, megpróbálkozik a bőrön át még felszívódhat elvvel. Így esténként érdekesebbnél érdekesebb helyekről kerülhetnek elő ételmaradékok, kedvenc zugai a nyakszirt és a fülkagyló. A hétfő esti fürdetéskor is találhatóak voltak ezen irányban maradékok, amiket általában nehéz szívvel enged el magától. Hiába no, ragaszkodó a szentem. (különösebb jelentőséget most sem tulajdonítottam neki.) Másnap azonban feltűnt, hogy annak ellenére, hogy nem fogyasztott levesszerű élelmet, a füliben mégiscsak valami olyasféle odaszáradmány leledzett. És érzékenyen is reagált annak eltávolítására. Páratlanul gyors logikámmal szinte azonnal kikövetkeztettem, hogy a még mindig nálunk vendégeskedő hőemelkedés, a fájdalomérzet, a fülfolyás összefüggésben állhatnak egymással, így felhívtam háziorvos barátunkat, aki látatlanba ellátott egy paksaméta gyógyszerrel, köztük egy széles spektrumú antibiotikummal, erősebb fájdalomcsillapító- és antibiotikumos fülcseppel. Még aznap este elkezdtük az öt napon át tartó kúrát, másnap reggel tiszteletünket tettük a rendelésen, ahol beigazolódott, hogy a bal füle szerencsésen kifakadt, de gyulladt, a jobb füle meg csak szimplán gyulladt.

Micileányka példamutatóan beszlopálta reggel-este a gyomorforgató ízű gyógyszerét, (véletlenül nekem is sikerült belenyalnom, még hosszú perceken át a torkomban ragadt a semmihezsemhasonlítható íze), annyi kikötése volt, hogy Appa adja neki. Nagy a láv, ez a házi libamáj totálisan elcsavarta őszülő bajszú apja szívét, aki úgy-de-úgy néz rá, mint még talán senkire sohasem.

Hétfőn voltunk kontrollon, a füle rendben, kicsit ráhúzódott a szmötyi a tüdejére, így most ismét kánonban köhögünk, meg szakajtjuk fel a felszakajtanivalót. Megkockáztatom 33 évem alatt összesen nem voltam ennyit beteg, mint most, Zsigura várva. És ennyi vitamint és táplálékkiegészítőt sem szedtem, mint most. És persze, ilyenkor lóhalálában érkezik is a jóöreg lelkiismeretfurdalásos-játszma, melynek lényege, hogy vajh eléggé felkészült volt-e a szervezetem egy újabb babára, hogy a testi tünetek most éppen milyen lelki nyavalyával magyarázhatóak és hogy Zsigóca, aki ezidáig a legtündéribb pocaklétet produkálja idösanyjának, mennyire sínyli meg ezt az egész hányattatott várandósságot?! (és próbálom azzal nyugtatni magam, hogy a természet okos és gondoskodó és jól van kitalálva, és annak ellenére, hogy kívülről roncsként funkcionálok, odabent minden földi jót megkap az a pöttöm legényke)

A lényeg: van egy hős-füles lányom, és újra szem előtt kell tartanom azt, hogy Csodacsibe nem egy érzékeny lelkületű primadonna, ha ő sír, annak mindig nyomós oka van.

Már tudom, milyen érzés a lelki félelmek elernyedése utáni, fizikai fájdalommal járó izomláz.

 

(a blog.hu-val hetek óta nem tudunk közös nevezőre jutni: ha van pár szabad percem, éppen nem akar működni, szolgáltatóváltáson ügyködök, de vagyok annyira hűséges és a szokások rabja, hogy még kitartok. elméleti és gyakorlati segítséget azonban szívesen elfogadok fríblog vagy blogszpot vonalon rutinosabb felhasználóktól)

 

cucka 2011.06.12. 23:12

Hétdolgos

Dius dobott felém egy virtuális labdát, és bár évek óta kibújok az ilyen feladatok alól, oroszlán lelkem azon húrját pengetve invitált táncba (biztos vagyok benne, hogy mindezt tudatosan tette), melynek nem tudok ellenállni. És akkor itt is az első titok, amit a virtuális létben talán kevesen tudnak rólam:

1. A hízelgésnek alig, vagy csak nagyon ritkán tudok ellenállni. Pedig nem volt mostoha gyermekkorom, bőségesen megrakott szeretet-bőrönddel vágtam neki a nagyvilágnak hamvas 19 évesen. Ha gyöngéden vakargatják a sörényem, doromboló cirmoscicává válok. Az utóbbi időben -szerencsére- egyre kevesebbszer. (sőt, néha már attól tartok a túlzott bizalmatlanságom átcsap valamiféle paranoiditásba)

2. 21 évesen egy rutin nőgyógyászati rákszűrésen, az akkori -nevezzük túlbuzgónak- nőgyógyászom egy gyulladásos folyamatot, kezdődő méhnyakráknak diagnosztizált, azonnal műteni akart. Ugyan máig nem tudom egészen pontosan mimet is szerette volna. Azt prognosztizálta, sosem lehet gyerekem, és maximum 5 év áll még rendelkezésemre a családalapításhoz, mielőtt végleg elveszíteném a méhemet. Orvost váltottam, de csak Hunor születésekor nyugodtam meg úgy igazán. A vetéléseimkor azonban mindig megjelent fekete árnyként ez az emlékkép.

3. Ha választhattam volna kort és helyszínt, a kilencszázas évek elejei Budapesten éltem volna. Amikor még a polgári világ egészen mást jelentett, mint most. Egy életre keltett Krúdy novella az álmaim netovábbja. Egész vicces ez így a kecskefarmunk árnyékából...

4. A titkos vágyam, hogy egyszer tüsihajú és lángvörös/piros/sokszínű legyek. És sosem merem megtenni.

5. A köldök piercingemet kétszer vetette ki magából a szervezetem, így feladtam ezirányú ambícióimat. Viszont: már tudom, hol fog elhelyezkedni az a mini-tetkóm, amit évek óta a szívemben dédelgetek. Hogy mi lesz, azt még mindig nem tudom, és annak fényében, hogy egyszer egy balatoni hosszúhétvége keretén belül, kissé illumináltan a barátnőmmel beestünk egy tetoválószalonba, hogy én most, itt és azonnal, nemtudommit, de azt nagyon, és akkor a mester éleslátón csak annyit mondott, nem szívesen tenné, mert aki így esik be, az meg fogja bánni, talán még odáznom kellene a döntést. Térjek vissza akkor, ha már tudom, hogy hova és mit. Akkor már fog tudni segíteni. Örökre hálás vagyok a bölcs szavaiért.

6. Iszonyodom a rovaroktól, a legyeket meg kifejezetten gyűlölöm. És hiába mantrázgatom fejéskor, hogy ők is Isten teremtményei, a légy érintésétől is lúdbőrőzöm, a feldobott pacskerűtől meg egyenest öklendezem. 35 fokba is hosszúnadrágba és hosszú ujjú fölsőbe megyek ki az istállóba, és ha látom, hogy rászáll az ételünkre, egy óvatlan pillanatban lecsippentem azt a részt vagy kidobom az egészet. Ugyanez vonatkozik arra, ha a fogkefémre száll. (tudnám még fokozni: a ruhákat/törölközőket a szennyesbe dobom, ha elcsípem, amint egy légy grasszál rajtuk, az evőeszközök/tányérok pedig a legmagasabb és leghosszabb hőfokos programot nyerik meg a mosogatógépben)

7. Van egyfajta vizuális memóriám, ami csak akkor működik, ha a megjegyeznivalót lefirkantom, az agyam így tudja lefényképezni és megőrizni. Ezért a lakás különböző pontjain fellelhetők mindenféle cetlik és papírok, rajtuk értelmezhetetlen szavakkal számokkal. A fontosabbak karikázva-kerekezte-aláhúzva.

(egyszer már volt egy ilyen hetes-titkosom, és visszaolvasva kezd körvonalazódni, hogy Hunor kitől örökölte azt a leheletnyi kényszerességet, ami beléje szorult.)

A továbbadásokkal mindig gondban vagyok, így én inkább szórnám a játékot az éterbe, ám annyit kérek cserébe, ha elvitted, szólj róla egy komment erejéig. (mert én is imádok titkokat tunkolni)

8 komment

Címkék: blog játék

Az alábbi párbeszédek cirka 3 perc eltéréssel zajlottak ma délután a konyhánkban.

Miközben derékig behajolva a konyhaszekrény legalsó polcára, szuszogva* próbálom kiszabadítani a meggymagozót, hátulról egy nemvárt ölelést kapok és egy cuppanós puszit mellé. Ezt most miért kaptam? kérdezem meglepett örömmel. Azért, mert nagyon jó anya vagy, mert nagyon szép vagy és mert szeretlek, anyuci!

Épphogy magamratalálok aléltságomból és a belső énem képzeletben megvállveregeti a külső énemet, hogy mégiscsak jó ez az út, amin járunk, a gyerek érzelmileg stabil és képes is az emocionális attitűdök kifejezésére, amikor is könnybelábadt szemeim végigsimítanának elsőszülöttemen... ám megakadnak. Ugyanis a következő életkép fogad: szépfiam éppen a nyomós májkrém általa kirágott végét igyekszik a szájába illeszteni, de ekkor már nyomja is a tubust és persze győzött a gravitáció, toccsan a paszta a konyhakövön.
Légy szíves töröld fel, ennyit sikerül csak kipréselnem magamból, az előbbi eufória szinte már tovaszállt. Anyuci, én felnyalom, és ekkor összenézünk és kirobban a röhögés mindkettőnkből. Mert tényleg felnyalta. 

 

* egy rövid telefonbeszélgetéstől is képes vagyok már hosszú perceken át fújtatni, és jajj, hol vannak még az igazi végidők...?!

Általában igyekszem objektíven tudomásul venni gyermekeim fejlődését, persze nekem is vannak túlkapásaim, én a szépségük-tökéletességük csapdájában vérzek el.
Semmiért nem cserélném el Huncos esti hozzámbújásait, ahogy elémkifliződik, bár mostanság a hasamra való tekintettel inkább mögém szeret, és közben esti mesét mond nekem és a hajamat simogatja, ahogy nem is olyan régen még én tettem ezt vele. 99 százalékos sikerrel esténként rendre álomföldre zavarja idösanyját.
Napról napra meg tud lepni valami roppant felnőttes dologgal. Ma reggel például az ébredését követő első mondata az volt, hogy ő azt gondolja, el kellene mennie fodrászhoz. Majd amikor felajánlottam, hogy megbeszélek egy időpontot az énkingámmal, akkor azt válaszolta, ő ahhoz a fodrászhoz szeretne menni, ahova a Dédi is jár. És ezek után délben találkoztunk is a fodrászlánnyal, akihez szó szerint bepofátlankodta magát. (mert ő ma AKAR fodrászhoz menni, és nem, nem ér rá jövő héten)
Mici meg maga a céltudatos báj. Macskalány ő, ízig-vérig, ám mégis kemény, erősebb fából faragott, mint a nagytesó. Talán ezért is barátkozom meg egyre jobban a kereken bambafejű macskával, aki mostanáig nemszeretett vendége volt lakunknak. Most meg már vadászom rá, mert tényleg kiemeli Mickó finomságát, és mert ő is szereti-keresi a cicófejet a ruháin. Itt ugyan még nem tartok, de már nem merem azt mondani, hogy soha nem is fogok.
Buncóleányka puha kezeitől olvadok el, amikor átfogja az arcom vagy simogatja a karom düdörögve. Mesepillanatok ezek.

Rövidke bevezetőm után, megmutatnám a tesók alkotásait. Hunor ugye mostanában kezdett el rajzolni, eddig nem akart, mi meg nem kényszerítettük, bíztam benne, a türelem most is elhozza a kívánt eredményt (akárcsak a hajmosás vagy a beszéd ügyében). Az első "komolyabb" rajzai egyike az alábbi, melyet saját maga úgy magyarázott, hogy a létra az égbe vezet. (és akkor megint akaratlanul is eszembe jut a múltkor látott/olvasott Molnár V. Jóska bácsis előadás a gyerekrajzokról, a lelki tisztaságukról és arról a láthatatlan szálról, ami őket még a mennyhez köti):

Aztán itt egy gyöngyszem Micitől, aki csak ücsörgött az építőkockák között és szemöldök-összevonva koncentrált, majd büszkén felemelte művét. Én pedig pislogva beküldtem az apjához, ugyan nézzen már rá, mit rakott össze egymaga ez a nincs-még-másfél-éves. A felmenő ősök között az építészmérnök alapok igen szép számmal adottak, no de akkor is, nem vagyok én ehhez a tempóhoz szokva, meg különben is:

És kész az első saját sajtunk, és nem azért, mert perszehogy elfogult vagyok, de ezzel nem lehet betelni! Az állagát tekintve orda-szerű, sima és likacsos és kellemesen sós, kiváló kiegészítője egy szelet zsíros-kenyérnek. Szóval megérte a kétnapos maceratúrát, és már tudom, hogy ismét új dimenziók nyíltak meg előttem, mert a legközelebbi már fűszerezett(ebb) és formatált(abb) lesz.

cucka 2011.06.05. 21:30

Sokmindenes

Ha tehetném, mindenhova diktafonnal mennék, akkor talán valóban megörökíteném a vicces illetve a fontosnak ítélt gondolataimat. Ehelyett hagyatkoznom kell a memóriámra, amely ülepítéssel dolgozik és így mire idejutnék, hogy írjak, a történések kopottabbakká válnak.
Kereshetnék ezeregy okot, hogy mért nem ücsörgök itt hosszabban, a legigazibb Zsigu-mester, aki továbbra, olykor szemmel is láthatóan ücsörög bennem, fejét szorosan a jobboldali bordáimhoz préselve. Vicces ez így, de amikor sem ülni-sem állni, csak egy oldal-madárfogásos pókasszony balra dől figurában létezem, miközben az aprótalpú népség maradandót alkot, akkor nem mindig a röhögés jut elsőre eszembe. Talán csak másodszorra. Vagy inkább csak harmadszorra.

Csütörtökön kimenős voltam. Barátnőzős-vásárolós. Megnyugodtam, még mindig le tudok menni vihogós 16 évesbe, ám az évek előrehaladtával ez egyre kevésbé lesz hiteles. Kisebb, ám annál lényegesebb célokat tűztem ki: gyorséttermi vacsora, kávéházas kávézás és ruhavételezés- szigorúan saját használatra. Az első kettő fontosságát egyetlen kisgyerekes anyukának sem kell részleteznem, mennyei volt cukor- kávéskanál- és tejhab-kuncsorgása nélkül, csak önmagammal megosztozni az édeshaboson. A ruhavásárlást még gyakorolnom kell, bár úgy gondolom, hiányosságomban vastagon benne vannak a marketingesek is, akik az édibédi falatka gyerekrucikat közvetlenül a női osztály mellé/bele rejtették. 
Ha nem éltem volna tizenx évet székesfővárosunkba, talán még bele is férhetett volna, hogy jegyüzértől veszek jegyet, hogy majdnem rossz irányba szállok metróra és hogy büszke vigyorral konstatálom, hogy elsőre megtalálom a randi helyét. (nem mellesleg cirka 6 évet laktam a közelében)
Persze az itthonmaradottak is kirúgtak a hámból, a kisbüdösek képesek voltak este nyolckor kikunyerálni az apjukból a faluvégi rertohamburgerest, így nem is baj, hogy egy jóval későbbi járattal értem haza, mert ördöggombócaim este 10-kor még indiántáncot lejtettek a szobájukban.
Hazaérve két bárgyúmosolyú teraszon szivarozgató-borozgató férfiemberrel találtam szembe magam, állítólag a cimborára is szükség volt az esti dzsemborihoz és aztán annnnnyira hosszú menet volt, hogy lazítaniuk kellett. (másnap azért halkan megkérdeztem, hogy eztántól nekem is ér estére kellemes szalonspiccesre fröccsöznöm magam valamely segítő barátnőm társaságában?)

Pénteken a sajtgyártás csúszott, részint eszközhiány miatt (70 fokig mérő hőmérő és sajtformába való nehezék), részint nem állt össze az a fránya gyakorlati rész sehogy se a fejembe, és ahány metodikát átbogarásztam, annyiszor kavarodott még jobban össze bennem minden.

Szombaton bográcsoztunk, kisebb összezördülések mellett, a kánikulára való tekintettel felállítottuk az idei évi gyerekmedencét a teraszon. Azzal mondjuk nem számoltunk, hogy Micike szárazon, még fújás közben fejest ugrik a betonra, így most van egy húszforintos nagyságú színjátszós tipli a homlokán.

Ma végre nekiálltam a sajtkészítésnek, és bár az időket-fokokat olykor nehezemre esett betartani a két segítőm aktív gyűrűjében, (mit tehettem, ha éppen 5 fokkal/5 perccel a cél előtt estek le, mentek el mackózni, kértek májkrémes szendvicset?) gyermekeim most formába öntve-préselve csöpögnek és várják a holnapi sós leves öblögetést. (első kóstolásra átmennek a szigorú zsűri rostáján, ismét közösen cuppogtatta Mici Kokócicával a zsendicét)

Az alábbi képnek igencsak profán oka volt, közvetlenül a trágyahordás előtti hangulatot hivatott dokumentálni:

a kis-ténsasszony bejárja birtokát:

in ekzsön (előtérben a hagymáim-sóskáim):

és végül ők azok, akik nélkül a sajtkészítés továbbra is csak álom maradt volna, a lányaink gyűrűjétől körülölelve Csiribiri:

cucka 2011.06.01. 09:57

Lavírozás

Most vagy én vállalok túl sokat vagy túl puhány vagyok (és akkor jájj mi lesz itt pár hónapon belül?), de éppen árral szemben úszom és küzdök a vízen-libegésért.

Nálunk nem lehet a földről enni (azaz de Mici és Kokócica szokott, sőt még egy tányérból is, olykor ugyanazt a menüt), és bezony előfordulhat, hogy a heti egyszeri nagytakarításkor szembeköszön a hételejei zöldborsófőzelék mumifikálódott alkotóeleme itt-ott-amott.
Ellenben mostanában lehet fogadásokat kötni, hogy az elméletben felvenni kívánt ruhanemű mosott egyáltalán (az a jolly joker, ha vasalt is, de az is nyerő már, ha a vasalásra váró kupac legalján pihen) vagy a többtonnányi szennyes között bújik meg. (ha így van, a játék további része az aznapra kigondolt viselnivaló ruhák újratervezése...)

S hogy mivel töltöm az időmet? Hát nem a virtuális életben ténfergek (sajnos), mert Minka számítógép iránti lojalitása még mindig bőven hagy kívánnivalót maga után, ám úgy tűnik, lassacskán megbarátkozik a 21. század eme vívmányával, ha megteheti pár lopott-magányos perc alatt iszonyat galibákra képes. (úgy mint: startmenü eltüntetése, kedvencek törlése, asztalon megjelenő ikonok sajátos rendszer szerinti átrendezése, képek ismeretlen helyre való átmenekítése)

Tavasz van, tombol a bodzavirág és annak ellenére, hogy a bodzaszedés eléggé pejoratívvá vált az utóbbi időben, nem bömbire vagy terepjáróra gyűjtök, hanem téliszörpre, sok-sok literre. 50 százalékos hatékonysággal üzemelek, Hunor nagyon szereti, Minka fintorog.
Koviubi gyártás is beindult, a napranéző ablakokban, közvetlenül a burjánzó muskátlik mellett, mindenhol ott lapul egy-egy érlelnivaló finomság. (és már alig várom, hogy zsíros deszkával megkóstolhassam...)
A legnagyobb fába fejsze viszont kitölti mindennapjaimat: belevetődtem az elméleti sajtgyártás rejtelmeibe. Annyi tejadó kecskénk lett, hogy szó szerint tejben-túróban fürdünk, ma már kínomban az óvoda konyhájának ajánlottunk fel két kiló frissen csurgatott túrót, túlzás nélkül, már rá se bírok nézni a különböző módon elkészített kecsketúrós ételekre (pl. körözött, váltakozó fűszerezésű túrókrémek, rakott puliszka...sötöbö), egyedül a ház ura fogyasztja el zokszó nélkül, szerintem csak a nagy számtól való félelemből fakadóan. 
Egyelőre azt érzem, minél több képlettel-tudással gazdagodom, annál kevésbé válik átláthatóvá az egész, egyre több bennem a kérdés, a rendezetlenség, a félelem, hogy mi lesz ha elbazseválom az egészet, és ehetetlen lesz pölö. Nem is (csak) a drága matériát féltem, sokkal inkább a kudarc élményétől kímélném meg magam. (meg azért két gyerekkel egy közel 5-6 órás teljes koncentrációt igénylő prodzsekt kivitelezése, finoman szólva is érdekes lesz)

Pénteken debütálok a gyakorlatban. Jájj nekem.

süti beállítások módosítása