Súlyra ennyi gyerekem van. Múlt héten a védőnéninél járva, míg a Legkisebb papírjait töltögettük, a Nagy meg a Kicsi azzal szórakozott, hogy megpróbálták tönkretenni a szolgálat egyetlen digitális mérlegét. Valahogy sikerült külön-külön is ráállniuk és végre saját szememmel is láthattam, hogy Hunornak a súlyára is jó hatással van az óvoda, és azon belül a dupla ebéd (14 és fél kiló), valamint Minka (baba)bájhájára kedvező hatással van a napi 12 órás folyamatos mozgás és a 3 hete önállóan felfüggesztett szoptatás (10 és fél kiló).
Aztán tegnap eljutottunk a kötelező genetikai ultrahangra, ahol kiderülhetett, hogy azon kívül, hogy minden rendben a fiatalemberrel odabent, hogy alkatilag még mindig elődeire hegyez (kurtalábú, nagyfejű) és hogy nálunk a fiúk genetikailag kódoltan farosak, (már értem, mért viselem sokkal nehezebben a mocorgásait), súlya hozzávetőlegesen 300 gramm.

S akkor a papírforma:

Egy magzat medencevégű fekvésben.
BPD: 51 mm
FL: 30 mm
Jó magzati szívhangok, 140/min
Zárt hasfal, 4 üregű szív, jól látható gyomor és húgyhólyag.
Végtagok jól láthatóak, ép, zárt gerinc.

Grav. st. 19+5.

Sztárfotó most lemaradt (kifogyott a papír), meg már amúgy sem fér el teljes terjedelmében a monitoron, arról már nem is beszélve, hogy állandó mozgásban volt odabent, jájj nekem!

Ami kissé elkeserített, az a Zsiga Úr faros léte, bár Bratyó bizonyította pár éve, hogy vannak még csodák, ám én mégis nyönyörgök rajta pöppet, mert mért is ne? (azért, mert persze megint előrevetítettem és szíves-örömest kihagynám az újabb cipzárt a hasamról, a császármetszéssel járó lábadozást, meg úgy összességében az egész műtősdit) Meg így egyértelművé is vált, hogy az az alvégi kapirgálás, a húgyhólyagtájéki birizgálás, nem finom tapogatás, hanem kőkemény rugdalás. (saját szememmel láttam a monitoron) És tényleg jájj nekem, ha ez a szellem kiszabadul a palackjából!

VIGYÁZAT: fenemód hosszú lesz!

Folytatva azt a bizonyos örökéletre emlékezetes pénteki napot...

Nem volt könnyű dolgom, egy kétévessel és egy aggódó apukával szabadlábon vajúdni, szinte  lehetetlen. Két fájás közt befejeztem a munkám, telefonon értesítve mindenkit, hogy beláthatatlan ideig szünetelek. Ekkor ülni már alig bírtam, az állás alatt meg azt éreztem, kiszakad a belsőm, leginkább fekve, azon belül kutyapózban négykézláb volt a legkönnyebben elviselhető ez a sosemtapasztalt érzés. Huncmackó mindeközben azt hitte játékra invitálom ilyetén módon, így rögvest meglovagolt a hátamra pattanva. Keservemben hirtelen döntés született: hívjuk HuncNagyit, -felvállalva akár az újabb vaklármának is a kockázatát-, és menjünk be a kórházba, mert én bezony képtelen vagyok ennyifelé figyelni... Mire HuncNagyi átbumlizott a városon a pénteki csúcsban én összekészítettem a fennmaradó dolgaimat, elmagyaráztuk Hunornak, hogy elmegyünk Minkakukkra, aki nagy valószínűséggel megszületik. Hunor aranyember volt, bólogatott, nyögdösve, de engedékenyen eresztett el a nagy útra.
A kocsiban elviselhetőbbé váltak a fájások, már tudtam az időre is figyelni, így megállapítottam, hogy stabilan fájós 7 perceseim vannak.
6 órakkor az ügyeletes szülésznő megvizsgált, 2 centisre ítélte egésznapos igyekezetemet, de azt tanácsolta, inkább maradjunk odabent, kérdésünkre mikorra is lesz ebből gyerek, azt válaszolta, ha szépen halad a dolog, hajnal 3 körülre. Pár percen belül elfoglaltuk a szülőszobát, HuncApuval vigyorogtunk, miközben felhívott a szülésznőm, hogy mizú? Mondtam unatkozunk, a kellemes félhomály és a szülőszobai átlag 30 fok egészen elálmosított. A fájások is tompábbak voltak, maradtak ugyan, de kellemesen kilélegezhetőek-uralhatóak. 8 órára megérkezett a szülésznőnk is, újabb vizsgálat, hurrá már 3 centi a kapu! Burokrepesztés, már meg sem lepődtem, ez a kölök is az első medvecsaládját a magzatvízébe nyomta. Következett a gépre csatolás és az infúzió bekötése, a fájások gyorsítása érdekében, megspékelve egy kis oxytocinnal.  A legkényelmesebb akkor még a fotelbanülés volt számomra, ebben kellemes tudtam fújtatva kiringatni a fájásaimat. (zuram szerint klasszikusan hiperventilláltam...) HuncApu, hogy ébren tartsa magát úgy döntött kilátogat a közeli kisboltba valami vacsoráért (ááá, még véletlenül sem dezsavü!), eközben ahányszor csak hívott Drága Barátném, annyiszor erősödtek be a fájásaim. (szülésznő buzdított is, hogy hívjon csak gyakrabban...) Közben a falat martam volna a hirtelen rám törő erős és kezelhetetlen érzéstől...  nem részletezem... ösmét sem dezsavü, áááá, dehogy, Minka szívhangja hirtelen lezuhant... én kétségbeesetten próbáltam utolérni gyermekeim apját, hogy siessen vissza, mert befenyítettek egy újabb császárral. Szerencsére, a választott orvosomat nem tudtuk telefonon elérni, így az ügyeletes orvos parkolópályára tett, lekapcsoltatva rólam az oxytocint. Szívhang lassacskán helyreállt, és visszatértek a megszokott és kezelhető fájásaim. Ekkor még alig múlt 9 óra, az elkövetkező 2 órában, hol jobban, hol kevésbé viseltem jól az egyre sűrűbben érkezőket (5 percesek), a 11 órai vizsgálatkor már 4 centi voltam, saját kérésre inkább fekve folytattam a vajúdást. Kicsit felgyorsultak az események, a 3 perces fájások hatására egy olyan önkívületi állapotba kerültem, amiről nem is hittem volna, hogy létezik, mindenféle adalékanyag (értsd narkotikum) nélkül, kizárva belőle mindenkit, csöndben dünnyögve kommentáltam a történéseket. (bár nekem meggyőződésem volt, hogy mindenkivel üvöltözök...) Lehunyt szemmel álmodtam, a fájások között a nyílt tengeren ringatóztam egy hajón (állítólag valóban ringattam magam...), a bőrömön éreztem az enyhet adó szellőt (HuncApu vízzel borogatott és fújdogálta az arcom, ezt is utólag rekonstruáltuk), a nap ereje égetett és majd' szétvetett kívülről-belülről (ekkor jöttek a fájások...).
Éjfélkor volt az újabb vizsgálat, 5 centinyi volt a csillagkapu. Csalódásként ért, mert azt hittem, ekkora fájdalom hatására, már jóval előrébb tartunk... lassacskán kezdtem elveszteni a türelmemet, az önbizalmamat, az erőmet... kemény szavakkal ostoroztam magam, ezt sem részletezem, de sikerült annyira belelovalnom magam, hogy fél 2 magasságában már az érintés is fájt és feladva minden elvemet, sírva műtétért könyörögtem. Én nem tudok szülni. Ez van. Belátom, feladom. Közben újabb vizsgálat: már 6 centi, mingyá szülünk! De ekkor már bennem konspiráció elméletek álltak össze, megvádoltam HuncAput is meg a szülésznőt is, hogy nem is igaz az egész, mindezt az én megnyugtatásomra találták ki, sose lesz ennek vége, max a halálommal, monológom részeként sokszorosan emlegetve egy bizonyos páratlanujjú patás jószág nemzőszervét. Ismét bepróbálkoztam egy műtétkérésesdivel, szülésznéni próbálta higgadtan elmagyarázni, hogy nincs az az orvos, aki engem hatcentisnél megműt, ám én ekkor rövidrezárva közöltem akkor hazamegyek, nekem ebből elegem van.
A most következő rész gyakorlatilag elmosódik az álmomban, ringatózom-dünnyögök, azt hiszem olykor beszélek is, azt tudom, hogy HuncApu finom megjegyzésére, mely szerint jobban kellene a levegővételre koncentrálnom és jó lenne, ha a végtagzsibbadásra bekapnék  pár szem szőlőcukrot, majdnem a torkának ugrok. Szülésznő leváltja (2 körül) és kiküldi egy kis friss levegőt szívni... közben egy újabb fájásnál megvizsgál, már nem is érdekel hol tartunk, azt érzem nemsokára szétszakadok, érzem ahogy egyre lejjebb van a lányom feje... önkívületemben buzdítom, hogy gyere kicsilány, innen már meg tudjuk csinálni... szülésznő továbbra is kérdezi, érzek-e a hasamban késszerű szurkálást (nem érzek), vagy székelési ingert (minden második fájásnál igen), hullámos fájásaim voltak: egy nagyonerőset, mindig egy könnyedebb levezető követett... kimegy hívja az orvost, közben kinyitom a szemem, visszatérek... újra élesben érzem, hogy valóban haladunk, hogy közöm van ehhez az egészhez... elmúltak az értelmetlen szétszakító fájások, megjöttek a rendszeres tolók... ekkor múlt pár perccel 3 óra... HuncApu a jobbomon, a doki a ballábnál, szülésznő a jobblábnál... fájásokkor kórusban bíztatnak, érzem, hogy mindjárt kintvan, dícsérnek, hogy nagyon ügyes vagyok, még pár nyomás és  tényleg mindjárt kint van... már tudok higgadtan figyelni, és követem is az utasításokat...  hihetetlen, de nem fáj, vagy talán mégis, de teljesen másként... még valami idétlen poént is elsütök a saját magam rovására a fájások közti szünetben... gátmetszés szükségeltetett, közlöm is a dokival azon izibe, hogy azt ígérte, nem fog fájni, én mégis hallottam is, éreztem is (najó, tényleg nem fájt...). 3.32-kor egy erősebb nyomásra kicsusszant Minka, aki azonnal felberregett, mint egy kismacska... rámtették, én csak a könnybelábadtszemű Apukát láttam, és csak annyit tudtam kinyögni, hogy megcsináltuk, látod?! együtt megcsináltuk... megvárták, amíg kicsusszan a lepény, már nem pulzál a köldökzsinór, ekkor vágta el HuncApu... (csak zárójelben: szakmájából kifolyólag többszörösen meg kellett hallgatnom, hogy neki ez a köldökzsinórelvágás szinte semmit sem jelent, hiszen akár naponta is vagdosgatja őket... azért... most remegő kezekkel tette meg mégis... )
Minka a kis csúszós magzatmázas testével végig rajtam pihent, amíg megstoppoltak, a kimerültségtől reszkettem, és rázott a hideg. Csak vigyorogtam és a felszabadult adrenalin hatására mi mást is tehettem volna, mint csacsogtam... olyanokat, amiket mára már átértékelek, mintpl: akár most azonnal is hajlandó lennék nekifutni egy újabb szülésnek...  és mindenkitől sűrűn elnézést kértem a lehetetlen viselkedésemért (állítólag annyira nem is volt lehetetlen, csak egyfolytában motyogtam...). Dokibácsi és szülésznéni is csak vigyorgott rajtam, HuncApu romjaiban, felette technikai KO-val győztem, ő időt kér... sőt, azóta is elborzadva meséli mindenkinek: benne átértékelődtek az apás szülés körüli fogalmak... sőt, ha előre tudja, mi vár rá, talán nem lett volna ennyire lelkes...

Életemben nem éreztem még ekkora büszkeséget. Megcsináltuk. Annak ellenére, hogy nők milliói tették már meg előttem, én mégis azt érzem, egy olyan félelmemet győztem le, amely az egész hátralevő életemre rányomta volna a bélyegét. Felülkerekedtem önmagam gátjain és bebizonyítottam magamnak, hogy én is meg tudom csinálni. Fájt. Rohadtul fájt, (sőt mára a jólmegérdemelt "aranyérmem" is fáj cefettül), de megérte. Egy olyan energiabombát kaptam, ami nagyon hosszú ideig belengi a mindennapjainkat. Szeretném apró fiolákba zárni és jól elrejteni, hogy a nehéz napokon ebből meríthessek erőt. HuncApuval -ha lehet ezt- egy még összecsiszoltabb csapat lettünk. Pedig azt hittem, mi mindenen túl vagyunk már... Életem legcsodálatosabb beteljesülését éltem most át a királylányom születésével... fájdalmasan gyönyörű volt minden...

Ma dél óta itthonvagyunk, ismerkedünk, örömködünk... az üldögélés gép előtt egyelőre még nagyon nehézkesen megy, nem is csak velem van a baj, mer én kipárnázgatom magam, sokkal inkább a Hunc-Minek kombóval, akiket még nem merek kettecskén hagyni, Huncbátyó ugyanis elhalmozza hugicáját mindenféle földi jóval (cumisüveg a fejbe, ráül, ráfekszik dünnyögve-szeretettel-csókolgatva...), állandóan tiltani sem akarom, így inkább hármacskán bújdogálunk össze, míg családunk feje az uccsó simításokat intézi a külvilággal egy pár napig. (patika, bolt, bank)

Azon meg aztán valóban könnyekig hatódtam, hogy mennyi-de-mennyi kedves gondolatot kaptunk (tényleg azt gondoltam bogyólányomIngridem igen csak eltúlozza... úgy tűnik valóban paranoid lettem, szülés közben is volt jópár konspiráció elméletes gondolatom, ezt majd alkalomadtán megosztanám, remélem nem felejtem el...), nem hiába sikeredett ennyire jól ez a szülésesdi, a pozitív energiák hegyeket mozgatnak meg. Ím a bizonyíték.

Igyekszem összefoglalni a tényeket és a bennem tomboló érzéseket is szavakká formálni. Katarktikus élmény volt, semmihez sem fogható. Nagyon hálás vagyok érte az Égieknek, a Jóistennek, de nevezhetjük Sorsnak vagy a dolgok ilyetén alakulásának, hogy megtapasztalhattam. Most béke van bennem és óriási harmónia. Ezért ma nagylábon élünk és ebédet rendeltünk. Sokfogásost, mert megérdemeljük mindannyian. Asszem a világ legszerencsésebb embere vagyok, mert minden vágyam teljesült...

Mégegyszer: KÖSZÖNÖK MINDENT! Stílszerűen akár egy Oscar díj átadón: Bogyóleánykám, Neked a rengeteg erőt, aggódást, gondoskodást, amikkel elláttál, és nem utolsó sorban a tudósítást, hiszen nélküled többnapra elvágódtam volna a virtuális élettől. HuncApunak, a türelmét, a szeretetét, az erejét, amit igencsak kiszivornyáztam a végére belőle. Hunormackónak a toleranciáját, az éles látását, a csodálatos (mondhatni tankönyvbeillő) fogadtatását ennek az igenis nagy traumának. Tudom, lesznek még csaták, ha végetér az idill, de most mrá azt is látom/tudom, hogy Hunor egy nagyon okos és értelmes Bátyó, aki a lehető leghiggadtabban kezelte ezt az egész fennforgást. Köszönet a családunknak a mobilitásért, a mindenre megoldást találásért, a segítő kezekért. És végül, de biztos nem utolsó sorban, köszönet NEKTEK, blogbarátok, azokért a sok-sok pozitív gondolatokért, amikkel elhalmoztatok!

Visszatérek nemsoká.

Cuckával történt beszélgetésem alatt Minka serényen táplálkozott, sikerült előcsalogatnia a Manna első igazi cseppjeit. Együtt vannak, sikerült helyet kapniuk a szülészeten, ami reggel szinte lehetetlennek tűnt, mivel nagyon sok baba született az elmúlt órákban, teltházzal üzemel a szülészet.
Barátosném, aki hősnőként tündököl a mai nap folyamán, mint névnapos és újdonsült kétgyermekes Édesanya, aludt egy-egy sort időnként és kipihent hangon nyilatkozta a következőket:
Minka leginkább Hunorra hasonlít. Ugyanúgy alszik (hason) és csinos ábrázata is a bátyóra emlékeztet. A ma esti fürdetésből kimarad, de holnap este már nem marad szárazon. Egyelőre bent maradnak, mivel a kis fiatalember olyan megértően és rugalmasan alkalmazkodik a kialakult helyzethez, hogy Cucka szívesen pihenne a kórházban, a fiúk pedig minden nap meglátogatják, legalábbis a jelenlegi tervek szerint.


(a kép illusztráció)

Első találkozásukkor Hunor mosolygott és örült a kis jövevénynek, Cuckának pedig lakatot vitt ajándékba, hogy ő se menjen üres kézzel... Mindent megért, nem követeli az Anyukáját haza és most az Apukájával ünnepli a kis Hugi érkezését.
Ezek a rövid hírek, Cucka mindenkit üdvözöl és nem akarta elhinni, mennyi-mennyi jókívánság érkezett Hozzájuk... pedig igen, én nem hagytam magam, meggyőztem!
 

bogyolany 2009.12.12. 04:54

MinkaNap!

A kis csomag névnapi meglepetés hagyományos úton érkezett a Világra, Anyukája hősies kitartásának és erő feletti teljesítményének köszönhetően. Kis búvárszivattyú, mint a Bátyja, ő is erőteljesen rácsatlakozott a MennyeiMannára és békésen lakmározik.
Cucka vidám és nyugodt hangon beszélt a szülésről, mint élete legszebb élményéről, a többit pedig majd ő maga fogja megosztani Veletek. Íme a rövid gólyahír:

Kicserélő-félben vannak, ugyanis egyből most válik kettővé a hölgyek száma ifjú Hunorunk családjában. Cucka december 11.-én, az esti órákban elfoglalta a szülőszobát és az egyre szaporább fájásaival várja a pillanatot, amikor összeölelkezhet kicsi, illatos magzatával.
Minka felfokozott izgalmi állapotokat okozott, mindenki azt tippelgette, drukkolt és szurkolt, hogy mikor-hogyan és mennyire pontosan érkezik. Ez most a közeli órákban kiderül. Hunor kistestvért kap, Cuckáéknak pedig világra jön az első kislányuk.

 

Információ folyamatosan, amint tudok valamit,  mivel forró dróton vagyok. Cuckának akkor szaporáznak a fájásai, amikor Bogyólány keresi, így egy ideig megkímélem a szenvedésektől, várjuk, amíg ő jelentkezik....
Nagyon sokat gondolok Rá, élete egyik legszebb napján: Kislánya születik!

cucka 2009.12.11. 14:23

Szabadlábon

Szépek, szabályosak, 5 percesek, 1 percig tartanak, baromira erősek, és jönnek-folyamatosan jönnek.

Festékek kiválasztva (itt is megjegyezném, máris imádom a lányom rugalmasságát!), már itthon vagyunk, aranykapu reggel még csukva volt... szülészeten fullhouse, talán ennek is köszönhető, hogy hazaengedtek vajúdni-tágulni-várni valami rendszeresre... fájásoknak örülök- mert tudom, hogy az jó-előrébbvisz, de tényleg nagyon erősek... és kicsit kétségbeejt, hogy ennek ellenére, seholse tartunk. Szeretném hinni, hogy talán már mégis valahol, hiszen dél körültől erősödtek fel egyre jobban.

Hiába bárminemű előre begyakorolt légzéstechnika, nálam nem műkszik. Nehezen kezelem a fájdalmat... nem tudom kontrollálni és ez kétségbeejt. Tökjó lenne tudni, meddig tart, úgy elviselhetőbb lenne...

Kicsit rápihenünk, kádvizezünk... most már én is érzem, hogy ebből ma vagy legkésőbb holnapra Minka lesz... szintén szabadlábon...

cucka 2009.12.11. 08:46

Nos

Hírérték: esti fürdés után sem múló abszolút rendszertelen fájásokkal tarkított elalvás. (sztem hidegfront...). Az éjszakai álom -számomra- túl sűrű megszakítása -számomra- túl erős derékből hasig bevágó-bekeményítő görcsökkel. Hajnal 4-től sétafika 6-ig, rendszeres 10 percesekkel. 6-tól mostanáig rendszertelen (3-7 perces...), ám -szintén számomra- nagyon erős fájások.

10-re jelenésünk lenne festék-kiválasztás ügyben, így előtte szülésznő tanácsára bekocc a kórházba egy alváz vizit erejéig. (hol is tartunk éppen, merha nyitott a kapu be is cuccolok, ha még zárt, akkor szabadlábon távozhatok... ).

Hunor szerint ma érkezik Minka. És autómatricázza a pocakomat és fájásokkor puszilgatja és simítgatja. Ő a leghiggadtabb mindannyiunk közül. Igazatok volt.

Jelentkezünk.

A legutóbbi dokibánkkal való találkozásunkkor úgy váltunk el egymástól, hogy jelentkezem, ha bármi óhaj-sóhaj-gond adódna, vagy esetleg Minkaleányka döntene úgy, hogy nekivágna a nagyvilágnak. Közben én buzgón kétnaponta jártam be a kórházba, akárcsakha hazamennék, a nővérkék már messziről köszönnek, ma reggel már születési tippjeiket is megosztották velem (vagy mára vagy a jövő hét szerdára esett a legtöbb voks...), mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a kérdés, melyet egy ma megismert sorstársam tett föl nekem (te itt dolgozol a kórházban?), és éltem a mindenórás kismamák gondtalan életét.

Aztán délelőtt kiderült szülészbácsink is égreföldre kajtatta elveszettnek hitt kismamáját, (merugye ismételten a kommunikáció hiánya...), én tudtam ugyan az ő telefonszámát, ő viszont nem tudta az enyimét, én úgy éreztem, semmisetörténik, ő meg nem érezte ezt a semmit... így ma reggelre mire kinyomozott, én már ott csücsültem a folyosón a ctg-re várva. Nos, átbeszélve az átbeszélnivalóinkat: a célidőpont marad a december 12 továbbra is. Viszont: szombatig felmentést kaptam mindennemű monitorozás és fehérköpenyes vizit alól! (persze, kivételt képez a föntebb említett történések bármelyike). Szombaton újabb CTG, ha minden rendben, legközelebb hétfőn ctg, aztán szerda ultrahanggal kombinált ctg, majd végül, ha sehogysem jutnánk Minkaleányzóval dűlőre, maradna a december 19.-ei befektetés-szülésindítás. Ez a része még nem tisztán körvonalazódott, mert vannak ám jó híreim is, amik arra engednek következtetni, hogy az elmúlt napok méhösszehúzódásai és az esti Minkalány okozta Vénuszdombom megtáncoltatása mégiscsak elindított egy folyamatot: a méhnyak teljesen felpuhult és elsimult ("felszedődött", így jellemezte, valamint ki is tágult), szerinte már csak idő kérdése és kinyílik az aranykapu... Mondjuk, ha az elmúlt napok szenvedése még ennyire se lett volna elég, akkor igencsak átdimenziolnám a természetes szülés vs. császár elméletemet...

Éjjel meg azon pityorogtam, szerelmetes alvó Huncmackómat ölelgetve-csókolgatva, beszívva azt a semmihezsemhasonlítható illatát, hogy mi lesz vele, amíg én kórházba vonulok? A leghumánusabb mindannyiunk számára az lenne, ha éjjel indulnánk, ekkor arra már van néminemű esély, hogy reggelre HuncApu hazaérjen (kicsit álomszülésre pályázom?), amennyiben nap közben kő menni, úgy kicsit bonyolultabb a helyzet, kicsit fájdalmasabb lesz az elválás mindannyiunk számára. Ha minden simán és zökkenőmentesen zajlik, mindannyian jól vagyunk, és valóban 24 órán belül hazajöhetünk, azt valahogy túléljük. És igyekszem még a kósza gondolatát sem a tudatomba engedni annak (de éjjel mindig jönnek a rémek... ), hogy ne így lenne és valamért bennragadunk... látogatási tilalom, ürülő kismamahormonok és fájdalmas hiányérzet... nem folytatom... Talán mi is hibásak vagyunk a kialakult helyzetben, hiszen Hunor soha egyetlen éjszakát sem töltött tőlünk távol, bárhová is megyünk, velünk tart, általában köztünk is alszik. Persze, sosem érezte ezt egyikünk sem tehernek, sőt, egészen hiányérzetünk van, ha nem köztünk ébred reggelente, csak talán, ha lett volna egy-két "szabad" éjszakánk, most könnyebb lenne... 
Hogy hogyan oldották meg ezt régen a nők?! (sejtem a választ: otthonszültek... vagy kevésbé agyaltak ennyit, elfogadták a számomra egyelőre elfogadhatatlant... )

cucka 2009.11.30. 16:34

Kezdek telítődni...

Akik nyomonkövették mostani várandósságomat, vagy még esetleg az előzőt is, azok tudhatják, hogy míg Hunor napragyerek volt (azaz tankönyvileg napra pontosan fejlődött, napra pontosan tudtuk a fogantatását, minden kötelező és fakultatív ultrahangon korának napra megfelelően volt érett, és mindezt megkoronázva: a kiírás dátuma szerint érkezett is meg közénk), addig Minka -ebből a szempontból- igencsak hozzávetőlegesengyerek. (azaz két egymást követő ultrahangon sem felelt meg a becsült korának, méretbeli és hetekbeli eltérésekkel fűszerezte egész várandósságomat).

A legutóbbi ctg alkalmával megbeszéltük a szülésznővel, hogy a sokféle dátum és lelet között a mai napon megpróbálunk rendet teremteni és -stílusosan- közösen megszülni a valódi szülésem napját. A folyóson ctg-re várakozó kismamák legnyagobb örömére röpke másfél órásra sikeredett a mai monitorozásom, Minkának esze ágában sem volt felébredni, sem csikizésre-vakargatásra, sem szépszóra, sem heves felrázogatásra, sőt még csokival sem lehetett ébrenlétre bírni. (felajánlottam, szívesen visszajövök egy hajnal 3-as mosdómenet alkalmával, olyankor mindig ébren van a kiskisasszony... vagy akár most is, éppen készül szétrúgdalni a kecója falát...). Ezalatt egész kis orvosi konzílium gyűlt a szekérderéknyi leletem felé, volt nagy hümmögés, néha odavetett kérdések. A legnagyobb problematikát az okozza, hogy mint olyan, nekem sosem volt szabályos ciklusom, így Hunor szoptatása mellett sem rendeződött, sőt. Tehát a legutolsó Mikulás csapatok szerint már babáznom kellene, így az ez alapján történő számítás kilőve. Maradna az első ultrahang. Igenám, de az első ultrahang hivatalosan a 6. héten készült, ami a mai orvoscsapat szerint mégisinkább az 5. héten esett meg, ennek ellenére Minek akkori fejkörfogata egy 7. hetes magzatnak megfelelő volt. (?!). A hivatalos 6. hét szerinti megállapításra épült a kötelező 12. heti uhu, mely szerint akkor már 13+4 naposnak lettem titulálva. Ez alapján készült a 16. heti AFP és a 18. heti genetikai ultrahang is (azaz minden kicsit előrébbhozott lett!), és minidg egy kicsit idősebbnek nézték a leányzót, mint valójában.

Nos, a hosszas fejtegetés eredménye kapcsán egyre több szülési dátum is felmerült és sok másik elvetődött. Így a mai nappal egy újabb időpont került előtérbe, mégpedig a december 12. Mindennek ellenére a héten marad a csütörtöki és a vasárnapi ctg is.

Én már csak blazírt nemtörődöttséggel veszem tudomásul ezeket és elgondolkodom, hogy a 21. században tényleg van ilyen, amikor családiház értékű műszerek állnak rendelkezésre és minden ultramodern és lassacskán már a gyerek neme is előre programozott?! nem napokról van szó, sokkal inkább hetekről és nem elefánt vagyok, akinél 2 év a várandósság és mondjuk belefér egy-két hét ide vagy oda tolódás...

No mindegy, Minka jön, ha jönnie kell. És ami biztos, hogy ilyen helyre kis szöszke nyilaslány lesz. És pont. Már nem keresek jeleket és nem fedezek fel vélt vagy valós szüléses érzeteket. Mindamellett Hunor jósúr prognózisai is sorra megdőltek. Báááááár, ma fölöttébb bújósfajtájú a legényke...

 

 

 

 

 

cucka 2009.11.24. 19:41

A 39. héten járva

A délelőtti órákban tiszteletünket tettük a szokásos heti programjaink egyikén, a kismama szakrendelésünkön. Annyira valószínűtlennek tűnt, hogy a maira még sor kerülhet, hogy reggel 9-kor pizsiben kávézgatva igyekeztem mára időpontot szerezni...
Előtte azért közöltem Minkalánnyal jól gondolja meg ezt az uhut, mer ha én most újra kemény pénzeket leperkálok az uhuért, ő meg este kibukkanik, én azzal indítom a földi pályáját, hogy úgy elverem, mint a legenda szerinti szódás az bizonyos lovát!

Huncmaci mindeközben élete első munkanapján dolgozóba indult HuncApuval, csomagoltam neki uzsit-pelust és az első munkanapjára bónuszként egy gyerek(csoki) tojást is. Állítólagosan tüneményesen viselkedett, nagyon élvezte a rendelői melót, zapját rövidre zárva igyekezett kézzel lábbal mutogatva, minél hamarabb tudtára adni, az asszisztencia által odakészített szurit jó lenne már végre beadni annak a macseknak ott az asztalon.
Minka az utóbbi idők napi ritmusa szerint ébren volt, kicsit ficánkolt miheztartást végett, bevillantott pár csuklást majd jól láthatóan kivillantotta a csámpi csülkös sarkát, végül összegömbölyödve elaludt, én mindenközben maximálisan 20-as méhtevékenységet produkáltam a fentebbemlítettek alatt.

Ctg után következett az ultrahang, mely szerint kiskisasszony kirobbanó formában lubickol, dokibá szerint hajlandóságot sem mutatva a távozásra az elkövetkezendő időkben, a lepény még mindig bőséggel ellátja minden földi jóval (I. fokban érett), böcsült súlya 3300 gramm.

Az elmúlt hetek hanyagságából kiindulva ma szülésznő és doktorbácsi is megmanualizált, ez a jány oly mértékben ráérősre vette a figurát, hogy a pár hete már szépen beékelt okos kis fejét is visszahúzta. Méhszáj teljesen zárt, bár felpuhult már. Így azonban számomra érthetővé vált, hogy hirtelen mitől is múlt el az az elviselhetetlen időszak, hogy már leguggolni sem tudtam, mert azt éreztem alvázilag szétszakadok... durván két napja újra fitt vagyok és maximális teherbírású. Ha ez a gyerek is napra gyün, nekem nagyon meg kell tanulnom ebben az életben a pontosság fogalmáról valamit...

Megrovón szóvá is tettem, hogy én itten kérem szépen hónapokkal ezelőtt olyan ígéreteket kaptam, hogy nov.25.-ére már javában Minkababázgathatok, aztán tessék. Doftorbácsi szerint még akár ez is lehet (höhöhö), de ha nem is november, de december 25.-ére már biztos babázni fogok. Kösszépen.

Jövőhéten meg, ha továbbra is így maradunk heti 3-szori ctg következik, valamint egy újabb állapotfelmérő ultrahang. Idilli szituációnkat, ha minden íly tökéletesen működik odabent az elkövetkezendőkben is, háborítatlanul túlnyújthatjuk még kettő darab hétig, azaz december 17.-éig... én titkon továbbra is reménykedem azért valami közelebbi dátumba, bár kísértetiesen kezd minden olyan lenni, mint két évvel ezelőtt, még a  jóval utánam kiírt kismamik is elkezdtek beelőzni a szülőszobán...

cucka 2009.11.19. 18:55

Maseszülünk

Délelőtt túlestünk a 3. ctg-ken is. Hunormanó mindeközben HuncNagyinak igyekezett még emlékezetesebb születésnapot okozni. Jófej volt, reggel minimális tiltakozás után, utamra bocsátott, pár cuppanóst is dobált utánam, melyeket igyekeztem elkapdosni  még az ajtó bezáródása előtt.

Minkaleányka legaktívabb napszaka a délelőtt, egész pontosan a 10 és 11 óra közti időszak, (majd van egy délutáni edzése is, ezt olyan 6-7 órára időzíti), éppen ezalatt az idő alatt sikerült gépre kerülnünk. Az első 5 perc masszív csuklását, tappancs lerugdalás követte, szinte végig 180-as pulzussal kattogott, majd az uccsó 5 percben egész egyszerűen elaludt, így a pulzusa is normalizálódott. A legintenzívebb mozgolódása alatt is gépszerinti alig 60-as fájásokat produkáltam, így úgy érzem a világrajövetel prodzsekt valóban halasztva a hétfőn érkező hidegfrontig. Ez a langymeleg roppant jó hatással van a lelkemre is meg a fizikumomra is.

Kedden vár egy újabb ctg-vel egybekötött uhu. Reményeim szerint az utolsó lesz, és reményeim szerint megvárjuk még egyben, bár a szülésznő úgy búcsúzott, ha bármi van (értsd rendszeres 5 perces fájások vagy magzatvízcsordoga), azonnal hívjam, ha lehet már a kocsiból, a kórház felé menet.

Minkára várva, szinte első pillanattól eldöntött tényként kezeltük, hogy bezony, ha semmilyen komplikáció nem adódik a szülés környékén (értsd: természetes úton érkezik a baba, lehetőség szerint gátvédelemmel, mindketten jól vagyunk, különösebb orvosi megfigyelést, illetve kórházi bennfekvést nem igénylünk), és még a nőgyógyász-szülészorvos is áldását adja rá, a szülés utáni pár órás megfigyelés után, mi bizony hazajövünk.

Hogy mit jelent az ambuláns szülés? Számomra átmenetet az otthonszülés és a sima kórházi szülés között. Hiszen, orvosi és kórházi felügyelet mellett, mondhatni biztonságban adok életet a gyermekemnek, ám mégis pár óra múlva már a saját, otthonos légkörben lehetek, a megszokott dolgaim és a szeretteim között. Az ellátás meg... ha a zuramon múlik, azt hiszem klasszisokkal a kórháziak fölött van... Nincs törés, az én megborult kismamahormonokkal teli lelkemben és a tőlem elszakított fiammal való kapcsolatomban sem. Hiszen jelen pillanatig 4-5 egymás nélkül töltött órán kívül, hosszabb időt nem töltöttünk távol... és nem biztos, hogy éppen akkor kellene erre rápróbálnunk, amikor amúgy is hazahozunk egy Hugicát neki... mert persze, biztos kibírná, meg én is, de ha nem muszáj, akkor meg minek?!
Ez a külföldön, már évek óta működő módszer, kishazánkban is létező lehetőség, csak a köztudatba még nem épült be, sőt sokan  még a lehetőség szintjén sem ismerik. Ugyanis: a kórháznak mindenképpen anyagi érdeke, hogy a szülő nőt 3-4 napig benntartsa, ellássa, majd elszámolását benyújthassa az állami intézmény felé.

Miként működik mindez a gyakorlatban? Első körben érdemes a szülész-nőgyógyász véleményét kikérni ezügyben, valamint kipuhatolni a választott kórház hozzáállását az ambuláns szüléshez. Amennyiben az orvos áldását adja rá és támogatja döntésünket, célszerű felkeresni a kórház gyermekorvosát, az ő aláírása és jóváhagyása nélkül, maximum az anyuka távozhat saját felelősségre a kórházból. Amennyiben ő is pozitívan áll a kérdéshez, már csak egy kiskört kell futnunk: a házi gyerekorvos véleményét kikérni, ugyanis, ebben az esetben, a háziorvosnak látnia kell az egynapos babát és neki kell beadnia az első BCG oltást a gyerek 6 hetes koráig, valamint levennie a kötelező PKU (fenilketonuria) szűrésre a vért a pár napos babától. Erről célszerű bevinni egy igazolást a kórházba szüléskor.
Arra mindenképpen számítsunk, hogy amennyiben így döntünk, kisregiment nyilatkozatot kell majd aláírni, melyben a saját felelősségre szóösszetétel többszörösen visszaköszön majd.

Elméletileg mi lefutottuk ezt a nagy kört. A döntés az én kezemben van. Bár az utóbbi idők zaklatottságából kifolyólag elbizonytalanodtam: talán mégiscsak jobb lenne pár napot benttölteni és pihenni, az utánam a vízözön elve szerint...

Hunor és Minka esetében is a természetes szülésre készültem-készülök, így akárcsak két éve, most is gonodosan beszereztem a méhizomazító, vajúdáscsökkentő, vérzéscsillapító és méhszájtágító bogyókat.

Ami csöppet meglepett, hogy  a két évvel ezelőtti és a mostani szülésznőm két teljesen más típusú protokoll szerint dolgozik, sőt továbbmegyek: ahány ismerőst kérdeztem, mindenki másfajta adagolású és hatékonyságú homeós szereket szedett.

Íme a két évvel ezelőtti:

A 36. héttől:

CAULOPHYLLUM 5CH napi 1x5 golyó, a méhnyak puhítására

ARNICA 9CH napi 1x5 golyó vérzésmegelőző, visszérjavító, és a majdani sebgyógyulást elősegítő

PULSATILLA 15 CH napi 1x5 golyó -ez a depresszió megelőzésére, rossz hangulat ellen ha hosszú lenne a vajúdás

Málnalevél tea – napi egy csészével

Vajúdás közben:

CIMICIFUGA 9CH felváltva a CAULOPHYLLUM 5CH-val, félóránként 5 golyó elősegíti a tágulást.

Szülés után:

APIS 30 CH napi 3-4x5 golyó. A gátmetszés után javasolt, ha a gát és környéke duzzadt, szúrón fájdalmas és a jegelés jólesik.

ARNICA 15 CH napi 2x5 golyó. A szülés után vérzéscsillapító, sebgyógyító, fájdalomcsillapító hatású.

STAPHYSAGRIA 30 CH napi 2x5 golyó. A gátmetszés vagy császármetszés sebgyógyulását serkenti, javítja, és fájdalomcsillapító hatású.

És a mostani, jóval minimálisabb csomag:

A 34.-36. héttől: (36. héttől kezdtem!)

CIMICIFUGA 15 CH heti 1x5 golyó. Tágulás elősegítő.

PULSATILLA 9 CH heti 1x5 golyó. Kedélyjavító.

CAULOPHYLLUM 15 CH napi 3x5 golyó. Méhnyak puhítására.

Napi egy bögre málnalevél tea.

Vajúdás közben:

Félóránként felváltva 5 golyó CIMICIFUGA 30 CH és CAULPHYLLUM 30 CH. Elősegíti a tágulást.

Szülés után:

A végkifejlettől függően a fölső összeállítás szerint fogok eljárni.

(zárójelben megjegyzem, még mielőtt felelőtlen kismamának tűnnék: mindkét protokollt homeopata orvos által jóváhagyottan szedtem-szedem!) 

cucka 2009.11.15. 12:52

Semmisevan

... és így kedvsesok írni...

Kórházi cuccok vasalva-csomagolva 2 napja. (és jajj rájöttem nincs is Minkalánynak cérnasapekja, merhogy Hunorlegény odaát nem kapott, meg itthon is csak fürdés után...30 fok volt a kórházban...). A kislakunk rendközeli állapotát igyekszem napközben is őrizgetni, legalább amíg én is itthon vagyok... Update vagyok mosásban és vasalásban is, nehogymá azalatt a pár nap alatt, míg kórházban wellneszelek, ne legyen mit felvenniük a finyúknak.
Ennek örömére estére sikerült 1 órán át 10 perces fájásokat produkálnom, és magamban csak azért drukkoltam, amíg a kereskedelmi csatorna újabb csillagát keresik maradhassak még itthon, majd ezután, mint aki jól végezte dolgát, elaludtam.

Közben intuitíve arról beszélgetünk a ház urával, Minek (igen, már becézzük...), mennyire fog stílusosan érkezni... bennem nyugalom van és óriási biztonságérzet, amit majd valószínűleg éppen induláskor fogok jól elveszteni és átborítani hisztériába, de legalább addig is jó. Hunornál - a mai eszemmel már tudom- szinte rettegtem. Féltem az ismeretlentől, és hiába volt a felkészülést elősegítő 9 hónap, szinte pánikba estem már a gondolatától is, hogy az a "valaki" aki ezidáig bennem lakott,  szinte én volt, most kijön, önálló akarattal és értelemmel részt kér az életemből, hogy minden megváltozik, hogy mennyire leszek türelmes, vagy éppen csapnivalóan neurotikus... és ma már azt is tudom, hogy mint sok egyéb más, ez is fejben dől el... görcsösen kapaszkodtam az időbe, a tudatom képtelen volt elengedni- kiengedni őt magamból...
Most viszont, azt érzem: készen állok. Készen állok a fájdalomra, (amit majd valószínűleg a pillanat hevében többtucatszor átértékelek...), és készen állok arra is, ha esetleg mégis műtétre kerülne a sor. Mert annyira már nem ismeretlen az az ismeretlen.
És valahogy úgy képzelem, akár a filmekben: egyik este, persze szigorúan miután Hunorvirágszál elaludt, magzatvíz hipp-hopp elfolyik, miközben érkezik a Hunor álmát vigyázó Nagyi vagy Barátnő, azalatt lezuhanyzom, (hajat mosok! lehellet smink, meranő...), majd mosolyogva belibegünk szülni. Onnanstól még nincs forgatókönyv, de már alakítom...

Ezzel szemben HuncApu, az örök realista, hetekre lebontva nézi különböző időjós fórumokon a hidegfrontok érkezését, szerinte van még egy hetünk, mert most lanyhul az idő, de csütörtöktől melegszik a pite, érkezik egy hidefront, persze, a kérdés az, mennyire is lesz hideg?! És különben is: hétfő-kedd egésznapos, akkor semmiképpense szülhetünk... Napközben kritikus szemmel méricskéli a hasamat, és átlag napi egyszer megjegyzi, úristen, mekkora már a hasad, vagy elcsípek egy-egy telefonos beszélgetést, amiben általában így jellemez: cucka jól van, már nincs sok hátra, brutálisan nagy a hasa... Én meg tolatok és fújtatok... és egyre kevésbé szeretek egyedül maradni...

HunorjósÚr este többszörösen önként és dalolva puszilgatta Minkalakot, (véletlenül éppen mindig a fájásokkor), én meg azon tűnődtem, most enyhíteni akarja a fájdalmamat, vagy jó utat kíván a kiskirálylánynak?! Ma átértékelve előző jóslatát, adományozott újabb egy hetet a szimbiózisunknak, talán az utóbbi alkalommal, csak rám akart ijeszteni, hogy kapjam össze a kórházi cuccost...
Továbbra sem kommunikál a minyelvünkön, ma reggel megkérdeztem, hogy ha Minka megszületik hajlandó lesz végre beszélni? Egyértelmű és határozott nem válasz érkezett. További kérdésemre, hogy de azért a suliban ugye megszólalsz végre?, csak vigyorgott sejtelmesen. Kétesélyes.

Este van, este van: ki ki nyugalomba...

Én meg beszerzek egy közönséges újszülött cérnasapkát, hátha Minka erre vár...

cucka 2009.10.13. 19:19

Fejlemények

Ma bebizonyosodott, van egy újabb biztos pont az életemben. Azt gondolom, jól sikerült nőgyógyászt választanom, csúszásban, 2 sürgősségi császár között, a lehető legjobb stílusban tudta kezelni, a hisztéria szélén táncoló, harmincakárhányhetes kismama mivoltomat.

Azt már meg sem említem, hogy többórán át várakozva, olvasgatva, gondolataim ezerfelé cikáztak, és ügyesen sikerült fölspanolnom magam a kétségbeesésig. A múltkori szülésnős látogatás kapcsán, azt az aprócska tényt kifelejtettem a bejegyzésemből, hogy amennyiben a szülésem átcsusszanna mégiscsak decemberre, így a szimpatikus rutinróka szülésznő nem tudna vállalni, mert decemberben nem vállal szülést, szabadságon lesz. Ez volt az elsődleges kérdésem drágajódoftorúr irányába, hogy ugyan jósolja már meg, mikor is fog kibukkanni ez a Minkalány, és mi a véleménye, merjem-e így bevállalni rutinróka szülésznőt?! A szülés időpontjáról bővebb tájékoztatásért a Jóistenhez irányított, ellenben azt javasolta, nyugodjak meg, elég nagy kórházban készülök gyereket világrahozni, akad itt még pár szülésznő. (És a legfontosabb: ő itt van biztosítékként, hát nem elég ez nekem?!) Rögvest ajánlott is egyet, akivel szeret együtt dolgozni és akiről kiderült, szintén nem vállal decemberben szüléseket, mint megtudtam, azért nem szeretik a decemberi hónapot, mert mi van akkor, ha elcsúszik a dolog karácsonyig?! na, mondjuk az éndolgom, tuti nem fog odáig elcsúszni... (azért csak halkan megjegyezném, ez nem kimondottan a szívességkérés kategória...)
Hármaska szülésznő intrója hagyott némi kívánnivalót maga után, viszont a beszélgetésünk egész tűrhetően zajlott, így eldöntöttem magamban ő lesz a talonszülésznőnk. Mert maradnék az eredeti rutinróka mellett, és így, ha mégis átcsúsznánk decemberre, lelkemrajta, megnyugodhatok.

Doktorbácsink annyira látta rajtam a kiborulásközeli állapotot, hogy kérés nélkül elárasztott pár bűbáj Minkafotóval, miközben végig dícsérte a leányzót, hogy milyen szép húsos baba... öhm, mindenhol.

Számokban:
Egy magzat koponyavégű hosszfekvésben.
BPD (koponya haránt átmérője): 88 mm
HC (fejkörfogat): 316 mm
AC (haskörfogat): 286 mm
FL (combcsont): 67 mm
Jó szívműködés, jó életjelenségek. Telt gyomor és hólyag, norm. veseállomány. Lepény a mellső falon tapad, I. fokban érett, átlagos mennyiségű magzatvíz.
Súlybecslés: 2200 gramm.
Vélemény: Grav. s. 33+6 a biometriai adatok alapján.

És hogy ezek után most hol is tartunk? már magam sem tudom... Ami biztos: az első ctg-m dátuma november 3. És hogy most három napig bírjam ki meglapogató drágajódoftorúr nélkül, mert elutazik...

Kedd este végül sikerült teljes stábbal (egy élmény volt egy felpörgött, álmos Huncossal 8 magasságában abszolválni a látogatást, párna nem maradt székeken, sőt ultrahangos zselé sem szárazon, papírok szanaszét dobálva tették otthonossá csatatérré a vajúdót és még egy Mekis kajás-zacsit is majdnem sikerült zsákmányolnia),  becsúsznunk a szülőszobára és végre személyesen is találkozni a majdani szülésznőnkkel. A szülésznéni személye engem meggyőzőtt, tapasztalt rutinróka, aki minden eshetőségre felkészülve érezhetően mellettünk áll.

A vele folytatott beszélgetés sajnos már nem volt ennyire édeni. Ráébresztett pár olyan tényre, amikkel én ugyan tisztában voltam, ám igyekeztem mégis nemgondolva rájuk, szőnyeg alá söpörni őket. Átbeszéltük az előző nemszülésemet (a császárt), bár mostanában, már kezdtem elfogadni, hogy én is szültem, csak kicsit másképp. Arra is figyelmeztetett, hogy bár ott aktívkodik mellettem ez a majdnemkétéves, én papírforma szerint mégis elsőszülő nőnek felelek, meg hiszen még nem tudhatom mi vár rám, milyen nemismert érzések, érzetek és fájdalmak keríthetnek a hatalmukat, és azzal sem vagyok tisztában, ezeket miként tudom megélni, átélni, kezelni. Éppen ezért választhatom a könnyebbik utat, azaz kérhetem a programozott császár lehetőségét. (bár ezzel nem voltam tisztában, de minden első császáros automatikusan élhet ezzel az alternatívával!).
Ellenben, ha mégis a természetes szülés menetét választom, tisztában kell lennem annak is az árnyas oldalával: menet közben semmiylen fájdalomcsillapítást nem vehetek igénybe (még edát sem!), mert ez elnyomhatja a hegszétválás okozta jellegzetes tüneteggyütteseket, valamint gyorsítót sem kérhetek (oxitocint), mert az intenzív és erős méhösszehúzódások szintén okozhatnak hegszétválást. Ugyanezen okokra hivatkozva, pöppet felejtős a vízben, bordásfalon, gumilabdán, folyosón sétálgatós és a különböző alternatív módon történő vajúdás is, javarészt illene monitorra kapcsolva lennem... És amit még számításba kell venni az az, ha a vajúdás elhúzódik, a szülés nem halad a relatív normális ütemében, még így is benne van a pakliban a császározás eshetősége, mint végső megoldás.

Kedd óta kavarognak ezek a dolgok bennem, helyet keresve próbálnak leülepedni... és sajna, teljesen más irányból is szakadozik a napfényes egünk... gyűlölöm, hogy ennyire kiszolgáltatottan a bürökrácia martalékai vagyunk, hogy amiről már azt hittük simaügy, kiderül, hogy göröngyösebb a pokolravezetőnél (dehát mi ment nekünk bármikor is simán? nem is értem, mért lepődöm már meg ezen...)... vízválasztó időszak ez, türelemre és nagyon sok erőre van szükségem, hogy mindent a maga érdemi szintjén tudjak kezelni, hogy a helyére tudjam tenni a dolgokat...  vízválasztó ez kapcsolatok terén is, átértékelődnek a dolgok, és egyik polcról a másikra helyeződnek... őszi nagytakarítás van... hogy a jövő év tiszta lappal indulhasson...

cucka 2009.05.30. 08:29

Én is szeretnék...

Huncos születését nem élhettem meg a szó klasszikus és magávalragadó értelmében... nem volt eget- és földetrengetően csodálatos élmény egy kivilágított műtőben, köröttem rengeteg idegennel, reszkető lélekkel világra hozni elsőszülöttemet... nem hallgathattam a testem jelzéseire, nem vajúdhattam lépésről-lépésre, nem dolgozhattam meg minden egyes előrébbjutásért, nem szoríthattam azonnal magamhoz az én tátogó kiscsomagomat, mint ahogy erre lélekben 9 hónapon át készültem... nem sírhattam örömömben-megkönnyebbülésemben... ő sürgősséggel és császárral érkezett közénk... minden olyan gyorsan, felkészületlenül és hirtelen történt... sokáig arra sem voltam képes, hogy azt kimondjam, szültem...
Most hosszasan boncolgathatnám és hasonlítgathatnám a természetes szülés és a császármetszés előnyeit és hátrányait, de ezt mégsem teszem, mert nem ez a célom... (Akik ugyanazon szkpetikusok csapatát erősítik, mint hajdanán én, azoknak üzenem: nem volt annyira "jóbuli" ez a laza hasi műtét, mint gondolják és nem csak esztétikai szempontból, a vágás mentén egy rövidke résznek a mai napig nem tért vissza az érzékenysége...)

Szeretném, ha most megadatna és KisTesóval másképp csinálhatnám... talán így, ezzel az életszeretettel és vitalitással, az anyaság őserejével...:

cucka 2007.12.08. 18:04

Szüléstörténet

Ott tartottunk, hogy azon a szép majd egy héttel ezelőtti vasárnapon, advent első vasárnapján, immáron 3. napja vajúdgattam. HuncApu sem bírta már a stresszt és a  várakozást és én sem éreztem már túl jól magam az állandóan jövő-rendszereződő, majd elmúló fájásokkal. Vasárnap elég kitartó és stabil fájásaim voltak, ekkor már onlájn kapcsolatban álltam Fofóval (nőgyógyászokgyöngye) meg Krisztivel (a szülésznőnk) is, végül 5 perces fájásokkal elindultunk Székesfehérvár felé. Természetesen a  kocsiban fájásaim lecsökkentek 7-8 percesekké, ekkor eszembe jutott, mi van, ha újra elmúlnak, mire Fehérvárra érünk?! De HuncApu ekkor már nagyon elszánt volt és így nem fordultunk vissza. Útközben felvettem a  kapcsolatot Zsóval, akiről tudtam, hogy még mindig a kórház vendégszeretetét élvezi, elújságoltam, hogy már mi is úton vagyunk. Ekkor még vidáman csicseregtem, fogadtam és küldtem az smseket, telefonhívásokat, csak ugye minden X-edik percben volt egy 20-25 másodperces fájásom, amiket légvétellel tompítgattam. Fehérvár előtt jutott eszünkbe, hogy a  szőlőcukor bizony itthon maradt, pedig ez is fontos energiabomba kelléke egy valamirevaló szülésnek.;) Pár benzinkút és bolt után feladtuk, ekkor újra Zsó mentett meg, felajánlotta a  saját elnemhasználtját. A szülőszoba előtt találkoztunk, még beszélgettünk is picit, néha voltak fájásaim, de inkább az izgalom volt erősebb ezekben a  pillanatokban, Bementem a  szülőszobára, átöltöztem, magamhozvettem a vajúdáshoz/szüléshez nélkülözhetetlen egységcsomagomat (homeopata bogyók -szépen feliratozva miből mennyit milyen időközönként kell adagolnia HuncApunak-, szőlőcukor, szénsavmentes ásványvíz, csokik, törölközők -kis és nagyméretben, zuhanyzáshoz, derék- és homlokborogatáshoz- , papírzsepik, telefon) . Fél 6 körül járhatott már az idő mikor Fruzsi megállapította, hogy még csak egy ujjnyira vagyok tág (ez kb.azt jelentette, hogy reggelnél hamarabb nem születik meg Hunc) és amnioszkópiával (egy olyan műszer, amellyel a magzatvíz tisztaságát ellenőrzik) is megvizsgált. Enyhén sárgásnak látta a magzatvízet, megkérte az ügyeletvezető orvost is, hogy vizsgáljon meg, sajnos beigazolódott a gyanúja, meconiumos (székletes) volt a  magzatvíz, burokrepesztésre került sor. Innentől nagyon felpörögtek az események, hirtelen a  szülőszobán találtam magam, karomban oxitocinnal és infúzióval, pocakomon NST-vel és fájásmérővel. Ekkor erős és nagyon gyors fájásaim lettek (2 percesek), próbáltam telefonálni HuncApunak, aki kintrekedt, mert meghallván, hogy reggel előtt ebből nem lesz szülés, valami vacsorarendelésbe fogott ( rá jellemző módon:)))) ). Mickát is felhívtam, de alig bírtam összefüggően beszélni a  fájdalomtól. Az NST nagyon csapnivaló szívhangokat és pulzust mutatott, újra mindenki körülöttem sürgött-forgott és Fruzsi szólt, hogy ebből császár lesz a  baba érdekében. Ekkor már potyogtak a  könnyeim, egyrészt a  félelemtől, másrészt a bizonytalanságtól, hogy minden rendben legyen. Csak olyasmiket voltam képes motyogni, hogy én sok babát szeretnék és akkor én már sosem fogom tudni megszülni őket?! Hirtelen lebénultam attól az érzéstől, hogy valami történhet Hunccal. Csak emlékképeim vannak erről az időről: le kellett vennem a rajtam maradt ékszereimet, megkatétereztek (kevésbé kellemetlen, mint gondoltam), közben bejött az altatóorvos és bemutatkozott (kettős vezetékneve volt, az egyik megegyezett az enyémmel), elmondta pár mondatban mi várható (ebből semmi sem maradt meg, csak a higgadt és nyugodt hangja), talán alá is kellett írnom valamit, (de alig láttam a könnyeimtől és alig bírtam fogni a  tollat, annyira remegett a  kezem ) és mondanom kellett egy fiú illetve egy lány nevet (máig nem tudom, hogy az előre megbeszélt Csenge helyett miért Kincsőt mondtam ?!) és talán sikerült egy smst is elküldenem Mickának.
Bementünk a  műtőbe 7 órakkor, megkaptam spinálisan az érzéstelenítőt, nemsokára HuncApu is megjelent tetőtől talpig műtősszerkóba beöltözve a fejemnél (teljesen olyan volt, mint amikor még együtt dolgoztunk és nap-mint-nap ilyennek láttam), ettől kicsit megnyugodtam. Elémtoltak egy zöld paravánt, gondolom, hogy ne lássam a műtéti területet. Ekkor már nem éreztem fájdalmat, csak valami hasam körüli matatás érzetem volt, de jobbra-balra forgatva a fejemet észrevettem, hogy mindkét oldalamon üvegszekrény van, aminek a  tükrében csodálatosan követhettem az eseményeket! :))) (én hülye egészségügyis :D ). Aztán amikor pont nem figyeltem oda, HuncApu bőszen nyugtatgatott, hogy milyen ügyes vagyok és mennyire jól csinálom (bár semmit sem csináltam és ez akkor szöget is ütött a fejemben, hogy akkor hogyan lehetek ügyes?!) , hirtelen sírást hallottam, majd Fruzsi a paraván fölé emelte Hunort. Istenem, nem tudom leírni azt az érzést, amit akkor éreztem! Főleg, hogy csak pár másodpercig láthattam Őt, aztán már vitték is ki és ezzel HuncApu is elment mellőlem a  kisfia körüli tevékenységeket figyelni. Közben előkerült a  méhlepényem is és folytatták a  beavatkozást. A kettős vezetéknevű altatóorvos mindvégig ott tevékenykedett a  fejem körül, nedves ruhával borogatta a  homlokomat amikor a peritoneumot (hashártyát) varrták, mert enyhén émelyegtem, szédültem és hányingerem lett. (hihetetlen kellemetlen érzés, mintha bármelyik pillanatban el tudnál ájulni megdobva egy kellemes kis hányingerrel :( , állítólag ez a  műtét legkellemetlenebb része). Pár perc múlva (bár nekem óráknak tűntek) visszajött egy kedves műtősnő, karján Hunccal, aki ekkorra már csak kicsit volt kakis és újra megmutatta, HuncApu is párás szemekkel nézett rám, miközben megpuszilta  a  homlokom és továbbra is azt mondogatta, hogy nagyon ügyes vagyok és kitartás, mert mindjárt kész leszünk. Ami még élesen megmaradt az az, hogy alig vártam, hogy vége legyen a műtétnek és ihassak, nagyon ki volt száradva a szám.
Amikor elkészültünk, Laci bácsi, a  műtősfiú, megkért, hogy jó erősen kapaszkodjak a nyakába, majd áthelyezett egy kórházi ágyra. Kitoltak az őrzőbe, miközben én azon meditáltam, valaha is fogom tudni újra érezni és mozgatni a  lábaimat (és közben a Kill Bill Uma Thurmanja jutott eszembe aki miliméterről miliméterre "újraindítja" a testét, hogy aztán mindenkit szétkaszabolhasson). Az örzőben még belátogatott HuncApu, többszörösen nyomatékosította bennem, hogy mennyire büszke rám, meghozták egy rövidke időre kicsi Hunorkát is (akkor készült a telefonommal az az ominózus első szopizós kép is). Majd szép lassan mindenki elment, HuncApu is elindult haza és magam maradtam az összekuszált gondolataimmal és a  felpörgetett állapotommal. Próbáltam megnyugodni és aludni, de nem ment. Közben cserélgették az infúziós zacsikat, kaptam a fájdalomcsillapítókat és a méhösszehúzó oxitocint. Hajnali 4 magasságában sikerült elszenderednem, majd 5-kor arra ébredtem, hogy az örzős nővérke közli, márpediglen mi (ő meg én) most zuhanyozni fogunk! Mégpedig én a  távot a saját lábamon fogom megtenni, ezen nagyon jót derültem és még meg is mosolyogtam, aztán láttam, komolyan gondolja, segített feltápászkodni (hú, de borzalmas volt), majd tényleg megmosakodtam és átköltöztem (saját lábon!) egy másik kórterembe.
Zárójelben megjegyezném: Hála az egészségügyi reformoknak, a kórházi felvételem napja (azaz vasárnap délután 5 óra) már a kórházas ellátásom első napjának minősült, a hétfő hajnali 5 óra pedig a  másodiknak (a műtét és a zuhany között mindösszesen 9 és fél óra telt el!, papírforma szerint mégis 2 napja kórházban voltam!). Ennek az "apróságnak" köszönhetően én négy egész napot sem töltöttem kórházban! :)))), holott császármetszéssel 5 nap kórházi bentlét jár. Mindegy, nem bánom, hogy hamarabb otthon lehettem. :)
HuncApu hazaérve megünnepelte kisfia világrajöttét kedvenc balkezes ex-csapattársával, aminek az lett a folyománya, hogy éjjel egy órakkor világgá küldött több tucat sms-t, többek között Fruzsinak is!, hogy megszületett a  kisfia! :)))))))))

Most meg már itthon vagyunk és egyre kevésbé nyomasztanak a szülés körüli dolgok. Arra gondolok, hogy lett egy csodálatos kisfiam, egy csodálatos kisember, aki számomra a  világon a  legfontosabb. Aki úgy, de úgy tud már most rámnézni, hogy könnybe lábad a szemem, akinek, ha énekelek, csodálkozva pillog és mosolyra görbül a  szája, aki végtelen türelemmel tanít a saját nyelvére.
A szülés előtt voltak elveim, ma már inkább úgy fogalmaznék, kompromisszumképes lettem. ;)

14 komment

Címkék: szülés




Egyrészt ezt alkottam ma délután...

Másrészt megbolondítottam TáltosAput, hogy sétáljunk el vacsizni a Jászaira, még így utoljára... kb. útunk felén feladtam (nagyon hideg is volt, meg be is keményedtem, meg igencsak elkezdett feszülni a pocakom az alsó részen és sürgősen mosdóba kellett mennem, mert éreztem valamit... sőt, már délután is volt ott valami).
Azt hiszem, kilökődött a nyákdugóm... persze, ez innentől még több nap is lehet, de azért mégiscsak valami, nem?! :)))) ..és Hunorka bizonyítottan bármire képes, de azért mégiscsak előrelépés...
És nem tudom, van-e jelentősége, de ma nem nagyon mocorgott Hunc, még egy jóvágású csuklást se kaptam...

Most pedig várjuk a rendelt kaját...

5 komment

Címkék: szülés

cucka 2007.11.16. 12:06

Második CTG-nk

Kisfiam tegnap jól ránkijesztett... megérkeztünk Székesfehérvárra, megismerkedtem a szülésznőmmel -Krisztina-, kölcsönös szimpátia. Nőgyógyászok gyöngyének még akadt egy kis rendelnivalója, addig Krisztina CTG-re kapcsolt és ekkor hirtelen minden felgyorsult körülöttem. A bal oldalomon feküdtem és alig volt Hunornak szívhangja, megkértek forduljak a  hátamra, így sem volt semmi , végül a jobb oldalamon feküdve, egyre intenzívebben "magához tért" a  fiam, de ekkorra már Fruzsi is mozgósítva lett, előttem pedig tizedmásodpercek alatt minden lejátszódott. Senkinek sem kívánom ezeket a pillanatokat, mindezt úgy, hogy mindenki nagyon kedves volt, sokan álltak körülöttem és látszólagosan higgadtak voltak, de tapintható volt a  feszültség. Mint utóbb kiderült "csak" vena cava szindrómázott. (a terhesség előrehaladtával háton fekve vagy bizonyos oldalon feküdve -egyéneknél változóan- a súly ránehezedik a gerinc mellett futó erekre, ezáltal megnő a  mechanikai nyomás, az erek könnyen összenyomódhatnak, nemcsak a bélfodorban, hanem a hasi fő vénában -vena cava inferior- is. Ilyen esetekben romlik a magzati keringés, mivel a méhbe futó erek közvetve a  hasi aortából erednek és a vena cavaba folynak vissza).
A biztonság kedvéért a gépen maradtam még egy fél órát, addig  Krisztina végig mellettem ült és beszélgettünk, ismerkedtünk. Jobboldalamon feküdve már nem produkált semmi negatívat Hunc, bár nem volt túl mozgékony, sőt inkább aluszékony.
Fruzsi meg is vizsgált, méhszájam még mindig teljesen zárt, a változás, hogy már nem C 3000 -es minősítést kapott a méhnyakam, hanem C 2000 -est (rövidült a méhnyak hossza 2 cm-re!). Alapos Fruzska (most már nem írhatok róla mást, mert kiderült Ő is olvas! :DDD ) megnyugtatásunkra készített egy ultrahangvizsgálatot is, megnézendő a köldökzsinóráramlást (flow), hogy valóban minden rendben van a  gyerekkel. Természetesen igen. Mostani méretei:
- BPD (koponya átmérője): 95,5 mm (még mindig nagyfejű! :) )
- TAD (mellkas átmérője) : 90,2 mm (és nagyhasú is! :) )
- FL (combcsont hossza) : 74,5 mm (tiszta apja ez a gyerek! :) )
És bizonyítottan még mindig fiú! :DDD  Nagyon aranyosan viselkedett UH alatt, eltakarta pufi arcocskáját, amikor meg látni engedte, cuppogott (bár TáltosApu szerint azt közölte éppen velünk, hogy mindannyian megszívjuk, mert olyan dugó lesz Pestre menet ...és így is történt! :DDD )
Ha már így elhúzódott ottlétünk, Krisztinával végiglátogattuk a szülőszobát és környékét, rengeteg kérdésemre kaptam most választ. TáltosApu is végigjárta az osztályt, ő is kérdezgetett (pont neki ne lett volna kérdése?! :))) ). Összességében elégedettek voltunk a  látottakkal, a  hallottakkal. És megnyugtatott Krisztina személye is. Ebben a  kórházban a "bevett" szülés közbeni fájdalomcsillapítás a nitrogén oxid gáz beszippantása (indokolt esetben) és egyelőre hagytam magam lebeszélni az EDA-ról (epidurális érzételenítés) ...aztán majd kiderül, mennyire bírom a  fájdalmakat elviselni és mennyire vetkőzök ki önmagamból (inkább ettől az állapottól "tartok" és nem a  szüléstől. De most mindenestre nagyon pozitívan állok elébe! :) Csoda fog történni, még ha fájdalommal is jár, de a végén a  kezemben tarthatom a  kisfiamat...
Ma délelőtt pedig ittjárt a védőnénink és megdícsért a kiságy és pelenkázó elhelyezés miatt, meg azért, hogy sok mai szülővel ellentétben, mi úgy döntöttünk, hogy az első időszakban velünk egy légtérben alszik a pici. (aztán meg majd legyen szívünk kipakolni a  másik szobába :S) És nagyon tetszett neki, hogy maradtak a  macskák is, bár próbáltam elmagyarázni Kokó cicának, hogy amíg itt a "néni", látványosan ne feküdjön be az ágyunkba, de  mindhiába! :D Orsival (a védőnővel) már csak szülés után fogunk találkozni, mindenesetre nagyon jól elbeszélgettünk (egy olyan 2 és fél órát maradt itt ;) )

cucka 2007.10.09. 17:19

Folyományok :)

Újabb doboz legalján sikerült fölfedeznem szépen feliratozva és dossziézva (ahogy egy rendes kismamához illik! ;) ) az eddigi kismamás leleteimet meg a tavalyi adóbevallásomat! :)))) Juppijé!!! Mondjuk, kiskönyv nyema, de erőt vettem magamon és felhívtam a védőnőmet, aki nagyon örült a  telefonhívásomnak és sok szeretettel vár csütörtökön fél 3-ra, amikor is új kismamakönyvet fogok kapni! És nem neheztelt, sőt viccelődött, hogy szerencsére még időben észrevettem a  kismamakönyv hiányát! :)
Aztán sikerült időpontot egyeztetnem a majdani szülésznőmmel, Krisztinával is, aki ugyan most 2 hét szabin lesz, de  ha azalatt bármi gondom lenne, bátran hívhatom őt! Aztán november elején személyesen is találkozunk és akkor végigvisz a szülőszobán és megbeszélhetjük a felmerülő kérdéseimet is. Azt nem tudom, hogy említettem-e már, hogy én Székesfehérváron szeretnék- és remélem ott is fogok!-  szülni. Hogy miért éppen ott? Mert "odaköt" a Szent György Kórházhoz a  Fruzsi, ugyanis a teherbeesésem környékén leköltöztek Pestről vidékre és Székesfehérváron kezdett el dolgozni. Számomra egyértelmű volt, hogy nála/vele szeretnék szülni és így nem volt kérdés, hogy követjük őt. Sokan attól félnek, nem fogok leérni Fehérvárra...hát nem tudom, azt gondolom, az első baba nem fog "kipattanni" játszi könnyedséggel belőlem, ha pedig mégis úgy alakulna, annak csak örülni fogok! :) A családi örökséget követve pedig igazán nincs okom félni: anyu 27 órát vajúdott velem, és a  nagymamám is több mint 20 órát anyuval meg az öccsével is. Teszteltük párszor az út/időt és rájöttünk egy órán belül (durván 40 perc autópályán)  lent vagyunk a kórházban, leszámítva, ha iszonyat dugó van Pöstön, de akkor A pontból B pontba sem jutnánk el gyorsabban városon belül sem. Ha pedig végképp minden kötél szakad, marad a  mentő kihívása és az Uzsoki Kórház, mert a laborvizsgálataimat is ott végeztettem (ez volt Fruzsi előző munkahelye) és velük is meg van beszélve. Szóval ettől sem félek!
És csütörtökön lesz új kismama könyvem! Hurrá!!! :)))))))

Megvan a fürdetője Huncnak...hát eléggé futurisztikus...mi elsőként egy kiskádra gondoltunk, amit be tudunk tenni a  fürdőkádba is akár. Na, hát ez tényleg 3 emeletes, meg leengedhető kádas és van egy pelenkázó is a  tetején...mondjuk az alatta lévő 2 polc rendeltetését sem igazán értem -valószínűleg abban lesznek majd Hunc tisztálkodási kegytárgyai :)-  (meg azt se, hogy helyileg hova tesszük, mert a  fürdőszobánkba tuti nem fér be!). De előnye is van: nem kell a  kádba behajolni, mellmagasságban lesz a kiskád. Ilyen, mint a  képen, csak még nem szereltük össze és sárga színű.



  After post:

Összeszereltük, így néz ki..najó, csak majdnem olyan! :)))













süti beállítások módosítása