A legutóbbi dokibánkkal való találkozásunkkor úgy váltunk el egymástól, hogy jelentkezem, ha bármi óhaj-sóhaj-gond adódna, vagy esetleg Minkaleányka döntene úgy, hogy nekivágna a nagyvilágnak. Közben én buzgón kétnaponta jártam be a kórházba, akárcsakha hazamennék, a nővérkék már messziről köszönnek, ma reggel már születési tippjeiket is megosztották velem (vagy mára vagy a jövő hét szerdára esett a legtöbb voks...), mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az a kérdés, melyet egy ma megismert sorstársam tett föl nekem (te itt dolgozol a kórházban?), és éltem a mindenórás kismamák gondtalan életét.

Aztán délelőtt kiderült szülészbácsink is égreföldre kajtatta elveszettnek hitt kismamáját, (merugye ismételten a kommunikáció hiánya...), én tudtam ugyan az ő telefonszámát, ő viszont nem tudta az enyimét, én úgy éreztem, semmisetörténik, ő meg nem érezte ezt a semmit... így ma reggelre mire kinyomozott, én már ott csücsültem a folyosón a ctg-re várva. Nos, átbeszélve az átbeszélnivalóinkat: a célidőpont marad a december 12 továbbra is. Viszont: szombatig felmentést kaptam mindennemű monitorozás és fehérköpenyes vizit alól! (persze, kivételt képez a föntebb említett történések bármelyike). Szombaton újabb CTG, ha minden rendben, legközelebb hétfőn ctg, aztán szerda ultrahanggal kombinált ctg, majd végül, ha sehogysem jutnánk Minkaleányzóval dűlőre, maradna a december 19.-ei befektetés-szülésindítás. Ez a része még nem tisztán körvonalazódott, mert vannak ám jó híreim is, amik arra engednek következtetni, hogy az elmúlt napok méhösszehúzódásai és az esti Minkalány okozta Vénuszdombom megtáncoltatása mégiscsak elindított egy folyamatot: a méhnyak teljesen felpuhult és elsimult ("felszedődött", így jellemezte, valamint ki is tágult), szerinte már csak idő kérdése és kinyílik az aranykapu... Mondjuk, ha az elmúlt napok szenvedése még ennyire se lett volna elég, akkor igencsak átdimenziolnám a természetes szülés vs. császár elméletemet...

Éjjel meg azon pityorogtam, szerelmetes alvó Huncmackómat ölelgetve-csókolgatva, beszívva azt a semmihezsemhasonlítható illatát, hogy mi lesz vele, amíg én kórházba vonulok? A leghumánusabb mindannyiunk számára az lenne, ha éjjel indulnánk, ekkor arra már van néminemű esély, hogy reggelre HuncApu hazaérjen (kicsit álomszülésre pályázom?), amennyiben nap közben kő menni, úgy kicsit bonyolultabb a helyzet, kicsit fájdalmasabb lesz az elválás mindannyiunk számára. Ha minden simán és zökkenőmentesen zajlik, mindannyian jól vagyunk, és valóban 24 órán belül hazajöhetünk, azt valahogy túléljük. És igyekszem még a kósza gondolatát sem a tudatomba engedni annak (de éjjel mindig jönnek a rémek... ), hogy ne így lenne és valamért bennragadunk... látogatási tilalom, ürülő kismamahormonok és fájdalmas hiányérzet... nem folytatom... Talán mi is hibásak vagyunk a kialakult helyzetben, hiszen Hunor soha egyetlen éjszakát sem töltött tőlünk távol, bárhová is megyünk, velünk tart, általában köztünk is alszik. Persze, sosem érezte ezt egyikünk sem tehernek, sőt, egészen hiányérzetünk van, ha nem köztünk ébred reggelente, csak talán, ha lett volna egy-két "szabad" éjszakánk, most könnyebb lenne... 
Hogy hogyan oldották meg ezt régen a nők?! (sejtem a választ: otthonszültek... vagy kevésbé agyaltak ennyit, elfogadták a számomra egyelőre elfogadhatatlant... )

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ingrid 2009.12.09. 21:13:30

Gyerek még bent nem maradt! Mondtavolt G.-papa, így én nem aggódom, egyszercsak majdkijön :)
Hunor elhelyezéséért pedig ne aggódj, biztosan lesz valahogy. Sikerül együtt megoldani, ő is viselkedhet simulékonyan, alkalmazkodón. Szuggeráld csak bele ezt és menni fog ;)

Válasz erre 

Kendemami 2009.12.09. 21:18:53

Hidd el Hunorral lesz a legkevesebb baj! Én is féltem annak idején, nem volt még 2,5 éves, de semmi baj nem volt Kendével, igaz, hajnalban indultunk, de keresztanyjával volt, míg apja délután haza nem ért. Biztos vagyok benne, hogy minden rendben lesz!!!!

Válasz erre 

Dius_78 2009.12.09. 21:39:52

Hunor simán át fogja vészelni. Sőt, megkockáztatom, meg fog lepni azzal, hogy mennyire ügyes lesz. Én legalábbis így jártam. Szintén zenész volt a nagyfiam, mikor a középső született, még soha nem volt nélkülem. Nemhogy éjszakát, de nappal sem egy-egy félóránál többet. És nem voltam szerencsés. Reggeli ébredéskor folyt el a magzatvíz. Nagyfiam meglepő nyugalommal köszönt el, nem sírt, nem tartóztatott, bezzeg én bőgtem, mint a szamár... A kórházas napokat is nagyon jól viselte, pedig egy hétig bent voltunk Erikkel.Minden nap bejöttek hozzám, beszélgettünk, megnézte a kistesót, aztán elköszönt, és ment haza. Az esti alvások voltak csak neccesek, de kreatív párom megoldotta: elvitte kocsikázni,és ott rögtön kidőlt. :D
Arra gondolj: Hunor olyan szeretetteljes légkörben nevelkedik,és olyan kiegyensúlyozott, tájékozott gyerek, hogy minden rendben lesz. :)
Minka pedig gyorsan előbukkan, és sitty-sutty már otthon is lesztek. :)

Válasz erre 

gsky 2009.12.09. 22:05:13

Mikolt születése előtt ugyanilyen rémséges gondolatok gyötörtek. Hanna akkoriban köztünk aludt, soha másnál(azóta sem aludt soha sehol máshol...) amikor pedig Mikolt elindult, hajnal volt épp, megsimogattam, ő pedig békésen szuszogott tovább. A nagypapa jött érte délelőtt, de ébredéstől addig ő is részese volt a szordínós vajúdásnak, figyelt, beszívott minden infot, pedig még beszélni sem tudott (21 hónapos volt...) és megértette, amit kellett. A nagypapával szívesen ment csavarogni, míg mi a kórházi projekttel voltunk elfoglalva, és délután boldogan jött be megnézni Mikoltot. Biztos vagyok benne, hogy nem tudtam volna szebbet, jobbat kitalálni, mint ahogyan ő dolgozott ezzel és megoldotta.
Ami teljesen meglepett, hogy amint Mikolt a kezemben volt, már nem aggódtam Hannán, Mikolt ugyanolyan fontos szereplője lett a családunknak, mint Hanna, és talán mert tudtam, Danival jó helyen van otthon. És őszintén, amikor először bejött hozzánk, nagynak és teljesen önállónak láttam... pláne Mikolt mellett, aki picike volt, kiszolgáltatott és azt éreztem, a kicsinek sokkal nagyobb szüksége van rám és a kizárólagosságra, mint Hannának.
Jó volt hazajönni, de nem bánom, hogy Mikolttal is ismerkedhettem két napot, és mikor otthon elkezdtük a négytagúságot, már nagyjából tudtam mire számítsak itt és ott.
Hanna egyébként aznap, mikor hazajöttünk magától a saját ágyába költözött, ez szintén nagyon meglepő volt. (És nem is tartott örökké :):))
Biztos vagyok benne, hogy Huncmanó is hasonlóan a maga nagyszerűségével fogja kezelni ezt az új helyzetet.
A 12. pedig olyan szép... Magunknak is azt a napot kívánom titkon :):)
Kinga

Válasz erre 

micka · http://micka.freeblog.hu 2009.12.10. 05:48:45

nekem csak az kérdés, hogy hogyan lehetne a ti hibátok a HUnor másholnemalvása, hiszen nincs hol máshol aludnia, nem?
nyugalom, minden szép lesz, és ha Hunc kap majd valami szépet HUgitól, akkor még örülni is fog az egésznek.
puszikkk

Válasz erre 

Lillencs 2009.12.10. 07:11:15

Cuckám!

Még én is előtte vagyok és ugyanebben a szituációban,sőt spékelve azzal, hogy nekem Szonja délben még mindig szopizva alszik el. Mégis azt gondolom, hogy annyira okosak, ügyesek, amin mi napokat agyalunk, ők hipp-hopp veszik az akadályokat, így lesz ez Hunccal is.

Válasz erre 

kata790313 2009.12.10. 09:01:41

Cuckám, a kicsi lány névnapi ajándékként kíván érkezni, ez már számomra evidens. Így a fogadásokat kéretik törülni a más napokkal kapcsolatban, mert ez lesz a befutó dátum a varázsgömböm szerint:)Én is " hazajártam" a kórházba, nyilván, mert ugye több hetekre láttak vendégül, majdnem leltárba vettek, szóval a végén még hiányozni is fog, nekem elhiheted;)
Nálunk is nagy dilemma volt a DÉ elhelyezése/elválás tőle, és amikorra az összes alternatívát felállítottuk, akkor a dokim eldöntötte: befektetett. Így Domi és Apa édesen végig aludták a vajúdás óráit, és csak a végére érkeztek, frissen, üdén a kicsi hölgy világrajövetelére. Még mindig nagyon izgulok értetek!!!

Válasz erre 

cucka 2009.12.10. 11:57:15

Köszönöm a személyes történeteitek megosztását, sokat segítettek ezzel. Lassan már unalomig hajtogatom, de tényleg nagyon sokat jelent az "ittlétetek", a sokadig gyerekesek "sajátbőri" tapasztalata.
Bízom Hunorban, magamban-magunkban, és tudom, a lehető legjobbat fogjuk kihozni az adott szituációból, de azért néha kicsit akkor is ér elbizonytalanodni... :$
@micka: barátok részéről történt már többszörösen felajánlás, hogy szívesen átveszik Hunort, eddig mi voltunk képtelenek élni vele, valahogy úgy érezzük "nincs jogunk" átlőcsölni a kicsit... :$ (nem tudom ezt jobban megfogalmazni...)
@kata790313: így legyen, és köszönöm! :)

Válasz erre 

gneke 2009.12.10. 13:41:55

Úgy szeretném írni, hogy ne tűnjön sértőnek, mert egyáltalán nem annak szánom: szóval nagyon érdekes, amíg a második baba meg nem születik addig még egygyermekes anyukaként gondolkodunk, hiába az a kilenc hónap együtt töltött idő (lassan tíz...), még az a fontos, hogy Hunor mit gondol, mi lesz vele, amíg szülök, ha esetleg napokig aliglátom ilyesmi. Nem lényegtelen, nagyon is fontos, de hidd el, a második babának is jár az a kényeztetés,hogy csak rá gondolj, csak Ő és Te legyetek a legfontosabbak egymásnak. Ezt a kettősséget érzem abban is, hogy haza akarsz menni szülés után, egyet is értek az elveiddel, kicsit talán irigy is vagyok, hogy meg mered tenni, de mikor írtad, akkor is erre gondoltam, hogy csak akkor tedd, ha nem Hunor miatt teszed hanem magad és Minka miatt. Elnézésedet kérem, nem a tutit akartam megmondani, remélem nem bántottalak meg!
Ugyanakkor teljesen megértem, ha nincs aki vigyázzon rá, és mivel még nem volt hosszabb ideig távol, tényleg kitudja mit érez majd, de úgy hiszem, amit a többiek is írtak, hogy jobban fogja átvészelni, mint Te. Ne érezz lelkiismeret furdalást, ha valaki szívesen vigyáz Rá! Egyébként nagyon várom már a híreket, és egyre biztosabb vagyok benne, hogy nagyon szép szülésed lesz, hihetetlen mennyire jönnek elő bennem az évekkel ezelőtti érzések ahogy olvaslak egy nehéz ám szép szülésről!

Válasz erre 

cucka 2009.12.10. 16:46:01

@gneke: dehogy bántottál meg, és egyáltalán nem volt sértő a véleményed. Hidd el, én is érzem a kettősséget magamban, tökéletesen igazad van: én még mindig egygyerekes anyuka vagyok, annak ellenére, hogy az agyammal tudom, hogy nemsokára már két kisember fog körülöttem rohangálni, de a szívem nagy része még mindig Hunor fennhatósága alatt áll.
A hazajövetel nem csak Hunor miatt fontos számomra: bennem nem maradt meg szép emlékként az 5 napos kórházban töltött idő, akkor is szívesebben jöttem volna haza a saját vackomba, a szeretteim közzé. Számomra kényelmetlen és kellemetlen volt idegenekkel összezárva lenni ennyi napon keresztül... de persze, ez én vagyok. ;)

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: