Általában igyekszem objektíven tudomásul venni gyermekeim fejlődését, persze nekem is vannak túlkapásaim, én a szépségük-tökéletességük csapdájában vérzek el.
Semmiért nem cserélném el Huncos esti hozzámbújásait, ahogy elémkifliződik, bár mostanság a hasamra való tekintettel inkább mögém szeret, és közben esti mesét mond nekem és a hajamat simogatja, ahogy nem is olyan régen még én tettem ezt vele. 99 százalékos sikerrel esténként rendre álomföldre zavarja idösanyját.
Napról napra meg tud lepni valami roppant felnőttes dologgal. Ma reggel például az ébredését követő első mondata az volt, hogy ő azt gondolja, el kellene mennie fodrászhoz. Majd amikor felajánlottam, hogy megbeszélek egy időpontot az énkingámmal, akkor azt válaszolta, ő ahhoz a fodrászhoz szeretne menni, ahova a Dédi is jár. És ezek után délben találkoztunk is a fodrászlánnyal, akihez szó szerint bepofátlankodta magát. (mert ő ma AKAR fodrászhoz menni, és nem, nem ér rá jövő héten)
Mici meg maga a céltudatos báj. Macskalány ő, ízig-vérig, ám mégis kemény, erősebb fából faragott, mint a nagytesó. Talán ezért is barátkozom meg egyre jobban a kereken bambafejű macskával, aki mostanáig nemszeretett vendége volt lakunknak. Most meg már vadászom rá, mert tényleg kiemeli Mickó finomságát, és mert ő is szereti-keresi a cicófejet a ruháin. Itt ugyan még nem tartok, de már nem merem azt mondani, hogy soha nem is fogok.
Buncóleányka puha kezeitől olvadok el, amikor átfogja az arcom vagy simogatja a karom düdörögve. Mesepillanatok ezek.

Rövidke bevezetőm után, megmutatnám a tesók alkotásait. Hunor ugye mostanában kezdett el rajzolni, eddig nem akart, mi meg nem kényszerítettük, bíztam benne, a türelem most is elhozza a kívánt eredményt (akárcsak a hajmosás vagy a beszéd ügyében). Az első "komolyabb" rajzai egyike az alábbi, melyet saját maga úgy magyarázott, hogy a létra az égbe vezet. (és akkor megint akaratlanul is eszembe jut a múltkor látott/olvasott Molnár V. Jóska bácsis előadás a gyerekrajzokról, a lelki tisztaságukról és arról a láthatatlan szálról, ami őket még a mennyhez köti):

Aztán itt egy gyöngyszem Micitől, aki csak ücsörgött az építőkockák között és szemöldök-összevonva koncentrált, majd büszkén felemelte művét. Én pedig pislogva beküldtem az apjához, ugyan nézzen már rá, mit rakott össze egymaga ez a nincs-még-másfél-éves. A felmenő ősök között az építészmérnök alapok igen szép számmal adottak, no de akkor is, nem vagyok én ehhez a tempóhoz szokva, meg különben is:

És kész az első saját sajtunk, és nem azért, mert perszehogy elfogult vagyok, de ezzel nem lehet betelni! Az állagát tekintve orda-szerű, sima és likacsos és kellemesen sós, kiváló kiegészítője egy szelet zsíros-kenyérnek. Szóval megérte a kétnapos maceratúrát, és már tudom, hogy ismét új dimenziók nyíltak meg előttem, mert a legközelebbi már fűszerezett(ebb) és formatált(abb) lesz.

cucka 2011.06.05. 21:30

Sokmindenes

Ha tehetném, mindenhova diktafonnal mennék, akkor talán valóban megörökíteném a vicces illetve a fontosnak ítélt gondolataimat. Ehelyett hagyatkoznom kell a memóriámra, amely ülepítéssel dolgozik és így mire idejutnék, hogy írjak, a történések kopottabbakká válnak.
Kereshetnék ezeregy okot, hogy mért nem ücsörgök itt hosszabban, a legigazibb Zsigu-mester, aki továbbra, olykor szemmel is láthatóan ücsörög bennem, fejét szorosan a jobboldali bordáimhoz préselve. Vicces ez így, de amikor sem ülni-sem állni, csak egy oldal-madárfogásos pókasszony balra dől figurában létezem, miközben az aprótalpú népség maradandót alkot, akkor nem mindig a röhögés jut elsőre eszembe. Talán csak másodszorra. Vagy inkább csak harmadszorra.

Csütörtökön kimenős voltam. Barátnőzős-vásárolós. Megnyugodtam, még mindig le tudok menni vihogós 16 évesbe, ám az évek előrehaladtával ez egyre kevésbé lesz hiteles. Kisebb, ám annál lényegesebb célokat tűztem ki: gyorséttermi vacsora, kávéházas kávézás és ruhavételezés- szigorúan saját használatra. Az első kettő fontosságát egyetlen kisgyerekes anyukának sem kell részleteznem, mennyei volt cukor- kávéskanál- és tejhab-kuncsorgása nélkül, csak önmagammal megosztozni az édeshaboson. A ruhavásárlást még gyakorolnom kell, bár úgy gondolom, hiányosságomban vastagon benne vannak a marketingesek is, akik az édibédi falatka gyerekrucikat közvetlenül a női osztály mellé/bele rejtették. 
Ha nem éltem volna tizenx évet székesfővárosunkba, talán még bele is férhetett volna, hogy jegyüzértől veszek jegyet, hogy majdnem rossz irányba szállok metróra és hogy büszke vigyorral konstatálom, hogy elsőre megtalálom a randi helyét. (nem mellesleg cirka 6 évet laktam a közelében)
Persze az itthonmaradottak is kirúgtak a hámból, a kisbüdösek képesek voltak este nyolckor kikunyerálni az apjukból a faluvégi rertohamburgerest, így nem is baj, hogy egy jóval későbbi járattal értem haza, mert ördöggombócaim este 10-kor még indiántáncot lejtettek a szobájukban.
Hazaérve két bárgyúmosolyú teraszon szivarozgató-borozgató férfiemberrel találtam szembe magam, állítólag a cimborára is szükség volt az esti dzsemborihoz és aztán annnnnyira hosszú menet volt, hogy lazítaniuk kellett. (másnap azért halkan megkérdeztem, hogy eztántól nekem is ér estére kellemes szalonspiccesre fröccsöznöm magam valamely segítő barátnőm társaságában?)

Pénteken a sajtgyártás csúszott, részint eszközhiány miatt (70 fokig mérő hőmérő és sajtformába való nehezék), részint nem állt össze az a fránya gyakorlati rész sehogy se a fejembe, és ahány metodikát átbogarásztam, annyiszor kavarodott még jobban össze bennem minden.

Szombaton bográcsoztunk, kisebb összezördülések mellett, a kánikulára való tekintettel felállítottuk az idei évi gyerekmedencét a teraszon. Azzal mondjuk nem számoltunk, hogy Micike szárazon, még fújás közben fejest ugrik a betonra, így most van egy húszforintos nagyságú színjátszós tipli a homlokán.

Ma végre nekiálltam a sajtkészítésnek, és bár az időket-fokokat olykor nehezemre esett betartani a két segítőm aktív gyűrűjében, (mit tehettem, ha éppen 5 fokkal/5 perccel a cél előtt estek le, mentek el mackózni, kértek májkrémes szendvicset?) gyermekeim most formába öntve-préselve csöpögnek és várják a holnapi sós leves öblögetést. (első kóstolásra átmennek a szigorú zsűri rostáján, ismét közösen cuppogtatta Mici Kokócicával a zsendicét)

Az alábbi képnek igencsak profán oka volt, közvetlenül a trágyahordás előtti hangulatot hivatott dokumentálni:

a kis-ténsasszony bejárja birtokát:

in ekzsön (előtérben a hagymáim-sóskáim):

és végül ők azok, akik nélkül a sajtkészítés továbbra is csak álom maradt volna, a lányaink gyűrűjétől körülölelve Csiribiri:

cucka 2011.06.01. 09:57

Lavírozás

Most vagy én vállalok túl sokat vagy túl puhány vagyok (és akkor jájj mi lesz itt pár hónapon belül?), de éppen árral szemben úszom és küzdök a vízen-libegésért.

Nálunk nem lehet a földről enni (azaz de Mici és Kokócica szokott, sőt még egy tányérból is, olykor ugyanazt a menüt), és bezony előfordulhat, hogy a heti egyszeri nagytakarításkor szembeköszön a hételejei zöldborsófőzelék mumifikálódott alkotóeleme itt-ott-amott.
Ellenben mostanában lehet fogadásokat kötni, hogy az elméletben felvenni kívánt ruhanemű mosott egyáltalán (az a jolly joker, ha vasalt is, de az is nyerő már, ha a vasalásra váró kupac legalján pihen) vagy a többtonnányi szennyes között bújik meg. (ha így van, a játék további része az aznapra kigondolt viselnivaló ruhák újratervezése...)

S hogy mivel töltöm az időmet? Hát nem a virtuális életben ténfergek (sajnos), mert Minka számítógép iránti lojalitása még mindig bőven hagy kívánnivalót maga után, ám úgy tűnik, lassacskán megbarátkozik a 21. század eme vívmányával, ha megteheti pár lopott-magányos perc alatt iszonyat galibákra képes. (úgy mint: startmenü eltüntetése, kedvencek törlése, asztalon megjelenő ikonok sajátos rendszer szerinti átrendezése, képek ismeretlen helyre való átmenekítése)

Tavasz van, tombol a bodzavirág és annak ellenére, hogy a bodzaszedés eléggé pejoratívvá vált az utóbbi időben, nem bömbire vagy terepjáróra gyűjtök, hanem téliszörpre, sok-sok literre. 50 százalékos hatékonysággal üzemelek, Hunor nagyon szereti, Minka fintorog.
Koviubi gyártás is beindult, a napranéző ablakokban, közvetlenül a burjánzó muskátlik mellett, mindenhol ott lapul egy-egy érlelnivaló finomság. (és már alig várom, hogy zsíros deszkával megkóstolhassam...)
A legnagyobb fába fejsze viszont kitölti mindennapjaimat: belevetődtem az elméleti sajtgyártás rejtelmeibe. Annyi tejadó kecskénk lett, hogy szó szerint tejben-túróban fürdünk, ma már kínomban az óvoda konyhájának ajánlottunk fel két kiló frissen csurgatott túrót, túlzás nélkül, már rá se bírok nézni a különböző módon elkészített kecsketúrós ételekre (pl. körözött, váltakozó fűszerezésű túrókrémek, rakott puliszka...sötöbö), egyedül a ház ura fogyasztja el zokszó nélkül, szerintem csak a nagy számtól való félelemből fakadóan. 
Egyelőre azt érzem, minél több képlettel-tudással gazdagodom, annál kevésbé válik átláthatóvá az egész, egyre több bennem a kérdés, a rendezetlenség, a félelem, hogy mi lesz ha elbazseválom az egészet, és ehetetlen lesz pölö. Nem is (csak) a drága matériát féltem, sokkal inkább a kudarc élményétől kímélném meg magam. (meg azért két gyerekkel egy közel 5-6 órás teljes koncentrációt igénylő prodzsekt kivitelezése, finoman szólva is érdekes lesz)

Pénteken debütálok a gyakorlatban. Jájj nekem.

süti beállítások módosítása