Hunor nagy kedvence volt a sárgalila, malacos-tehenes zenélő körforgó. Amikor választottuk, igyekeztünk uniszexet vásárolni belőle, hogy majdan a következő dedeinket is kiszolgálja. A koncepció mondhatni tökéletes lehetett volna, amennyiben Hunor az elmúlt egy évben megfeledkezett volna egykori kedvencéről. A kiságy visszahelyezésekor döbbentünk rá, hogy bezony pöppet sem feledkezett meg a hőnszeretett körforgójáról, azonnal megkaparintotta és diadalittasan forgatva a feje felett, sikítva körbecsattogott a lakáson többtucatszor. Nem maradt más lehetőség, mint Minkusnak is beszerezni egyet: nem tanulva hibánkból, szintén uniszexet vételeztünk (cicás-kacsás, pasztellszínekben pompázó).

Ma felszereltem a délutáni szusszanásuk alatt, majd ébredésük után beüzemeltem... azt gondoltam- én még mindig ich bien naíva-, így talán akad pár szabad percem, míg Minka a körforgók bűvöletében varázsol, Hunor pedig mondjuk velem tart a konyhába mosogatni, főzni. Amíg kidobtam a csomagolását (talán lehetett 10 másodperc is)  és visszatértem a hálóba, már ez a kép fogadott (igen, lehet hüledezni: bemászott Minka mellé Hunorvirágszál; én már nem teszem, mindennap többszörösen előforduló esemény):

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ennek ellenére egy tizedmásodpercnyi időre nem állt meg bennem is az ütő, de igyekeztem a legkevesebb pánikot keltve elmagyarázni a fiatalembernek, hogy mér nem jó az, ha ő ennyire közel csücsül a Hugihoz.
Aztán, megnyugodva, még egy videót is sikerült készítenem. Emlékként. Azóta nem zenélőkörforgunk. Minkának szegényesebb gyermekkora lesz. Ámbátor sokkalta ingergazdagabb. Az én idegeim viszont továbbra sincsenek drótkötélből.

A Minilány ringatásos álombazuhintásáról lassacskán ódákat zenghetnék. Ma ismét magamrakötve dolgoztunk, míg eszembe nem jutott, van ám nekünk egy használaton kívüli hintánk, melyet kicsiként Hunor egyáltalán nem preferált. Mondjuk, csodaszép gépzenéjével azóta is mindennap megörvendeztet. Aki személyesen is ismeri elsőszülöttemet, az azt is tudja róla, ez a kilenc kilóig használatos hinta, az ő szíve csücske. Igencsak nehezen enged a közelébe bárkit is. (van ezzel így még pár dolog kapcsán...) Ezért is lepett meg, hogy első kérdésemre azonnal heves iiiizésbe csapott át (ez nála igent jelent), majd lelkesen bekapcsolta a hintát, majd még lelkesebben rázni hintáztatni kezdte kishugát. (a felvételen hallható nemnemnem-ezés és a bebújás a hinta alá, Hunor fényképezés elleni protestálását jelképezi)

Így (is) telnek mindennapjaink.

Szerelem fokozódik, mi egyelőre csöndben hajtunk fejet előtte, bár sokszor eszembe jut várandósan talán nem kellett volna kikászálódnom minden tankoláskor a benyakutakon és szagolgatnom, azt a számomra isteni nedűt, amit amúgy is imádok, de várandósan triplán rajongok érte. (ilyenkor sajnálom igazán a kétütemű autók felszámolását, na azok kipufogócsöve után imádtam igazán átkelni a zebrán, jó mélyeket szippantottam a szagukból... evvan, mindenkinek lehetnek stikkjei...) A szomszédmotorosboltos srác bótja felé kell újabban motoroznunk, mer ő jófej és mert az enyém kicsi meg ő kölcsönösen szimpatizálódnak, így már kérdezés nélkül felülhet Huncos a hatalmas gépmadarára: (nomeg, mert neki vannak olyan kölököknek való, különböző márkájú famocijuk, amelyeket a kurta lábacskái ugyan hajtani még nem tudnak, ám elégedetten vigyorogva ülni rajta, azt igen):

Hétvégén meg a fűnyíró motorok iránt gyulladt olthatatlan szerelemre, emígyen:

S hogy ezek után mi lesz a következő állomás? magam sem tudom... igyekszem bízni abban, hogy Minkaleányka egy csöndesen, babákkal eljátszadozó, kevésbé veszélyes hobbik után érdeklődő kisszösszenet lesz... 

cucka 2009.05.30. 08:29

Én is szeretnék...

Huncos születését nem élhettem meg a szó klasszikus és magávalragadó értelmében... nem volt eget- és földetrengetően csodálatos élmény egy kivilágított műtőben, köröttem rengeteg idegennel, reszkető lélekkel világra hozni elsőszülöttemet... nem hallgathattam a testem jelzéseire, nem vajúdhattam lépésről-lépésre, nem dolgozhattam meg minden egyes előrébbjutásért, nem szoríthattam azonnal magamhoz az én tátogó kiscsomagomat, mint ahogy erre lélekben 9 hónapon át készültem... nem sírhattam örömömben-megkönnyebbülésemben... ő sürgősséggel és császárral érkezett közénk... minden olyan gyorsan, felkészületlenül és hirtelen történt... sokáig arra sem voltam képes, hogy azt kimondjam, szültem...
Most hosszasan boncolgathatnám és hasonlítgathatnám a természetes szülés és a császármetszés előnyeit és hátrányait, de ezt mégsem teszem, mert nem ez a célom... (Akik ugyanazon szkpetikusok csapatát erősítik, mint hajdanán én, azoknak üzenem: nem volt annyira "jóbuli" ez a laza hasi műtét, mint gondolják és nem csak esztétikai szempontból, a vágás mentén egy rövidke résznek a mai napig nem tért vissza az érzékenysége...)

Szeretném, ha most megadatna és KisTesóval másképp csinálhatnám... talán így, ezzel az életszeretettel és vitalitással, az anyaság őserejével...:

Betöltött 12 hetes kismama lettem (időszerű egy pocakfotó is lassan...), azaz elröpült az első, rettegett trimeszter. Félelmetes, hogy a gréfrut méretűvé nőtt méhemben már egy hétcentis, tökéletesen kifejlett kisember úszkálgat. Aki, ha kedve szottyan lubickolgat a magzatvízben, nagyokat kortyolgatva belőle, aki, ha szomorka, sírni is tud már... félelmetes... A statisztikai adatok alapján, mától már igen alacsony a kockázata a vetélésnek, (nem szeretem a statsiztikákat!), a babonásabbak innenstől merik elmondani a külvilágnak, hogy igen, érkezik az új lélek a családba. Sosem értettem ezzel egyet, annak ellenére, hogy volt már vetélésem, mégsem tudtam most sem magambafojtani örömömet, kikívánkozott a nagy hír belőlem, feszítette a mellkasom... Talán mert örök optimista kártyát kaptam születéskor és tudom, ha baj ér, könnyebb úgy feldolgozni, ha a köröttem élők tudják, nem fontos állandóan beszélni róla, elég ha a néma jelenlétükkel biztosítanak a hozzámtartozásukról...
Persze, erről most szó sincs, kirobbanóan jól lennék, ha nem sikerült volna benyalnom valami kis finomat, a nyirokcsomóim duzzadtak, úgy érzem, az agyam is mindenféle váladékokkal teli, de egyelőre még nincs szabad folyás, nem tud távozni belőlem... iszom a teát, nyeldesem a C vitamint és várom a feloldozást. Csak annyira vagyok rossz beteg, akár egy férfi, állandóan temetem magam ilyenkor, ma reggel már arra is gondoltam, ha nem tudnám bizton, hogy átestem kiskamaszként a mumpszon, akkor a Hunor általi oltás mellékhatásaként rajtam most debütálhatna is akár...

A kulináris élvezetek hajhászásról nem vagyok hajlandó továbbra sem lemondani, igaz kettecskén a főzés kicsit bonyolultabb, mint egyedül, de megoldjuk. Igaz, áldozataink vannak, de HuncApu ősi mondása éppen idetalál: ahol háború van, ott halottak is vannak. Naszóval, ritkul a pohár állományunk, bár ettől a micsaládunkban nem tartok, még mindig annyi áll rendelkezésünkre, hogy el sem férnek a szekrényben. A kedvenc egyedi formájú jénai tálam tetejét este sikerült közös erővel a másvilágra küldenünk. Az ijedtség nagyobb volt mint a valódi történet, a tető hangos csatazajjal szétrobbant a konyhakövön beborítva mindent aprócska üvegszilánkokkal. Gyerek eliminálva, porszívó be, majd felmos... nagymamám megelégedettséggel tekintgethet le rám odafentről, éppen úgy csináltam mindent, ahogy azt tanította, főzés előtt és után is alaposan kitisztítottam a konyhát... (délelőtt takarítottam ugyanis)

Aztán volt egy újabb Sudocremes esetünk, miközben porszívóztam, Hunc az ágyról vezényelte a műveletet, Zapja meg a lakás valamely eldugodtabb pontján éppen figyelt rá, egyszer csak arra lettem én figyelmes, hogy Hunc vigyorogva tekintget rám, feje vastagon beborítva a jó kis zsíros krémmel, ösmét nem hibáztathattam, hiszen a sapka-undorítisze miatt előfordul, hogy bekenem a feje búbját napolajjal. Így intézett magának egy soronkívüli fürdést.

Jó fotók már csak álmában készülnek róla, állandó mozgásban van, így a meglesett álmait-álombeli békéjét szoktam megörökíteni. Ez a jobbszája sarkában nyálcsíkos most a kedvencem:

És még becsúsztatok egy mostani Hunckedvencet is, na ezt naponta jósokszor meg kell hallgatni, sőt, ha olyanja van, erre alszik el a karomban is:

cucka 2009.05.12. 21:17

Csak egy játék...

BíborLili hívott most táncba, és tette mindezt egy olyan keringőbe, amelyre azonnali késztetést éreztem, hogy eleget tegyek, így a délutánom diszkrét pityorgással telt, miközben nosztalgikus zenéket kellett hallgatnom... szigorúan válogatás céljából.

1. Nevezz meg egy olyan énekest, vagy zenekart, akit szeretsz!
2. A kérdésekre válaszolj az énekes/zenekar számaiból.
3. 6 embernek dobd tovább a pöttyöst!

Mostani hangulat-ingadozásaimhoz leginkább Ákos dalai passzolnak, aki amúgy is nagykedvenc.

Férfi vagy, vagy nő?

"Most kell élned. Most élned kell. Hited az ős-eredet gyökerén növekszik, ha hagyod. Hagyd hát. A Férfi az Istent keresse, a Nő az Istent kereső Férfit."

 

Írj magadról!
"Megíratlan könyv vagyok
Sok-sok fehér lappal,
Festhetsz rám tiszta képeket"

 

Hogyan írnád le az előző kapcsolatodat?

"Annyi mindenről álmodtál,
De idegen ágyakban ébredtél,
Kevés volt amit megtudtál,
Mert alig hitted, ha értettél..."

Milyen a jelenlegi kapcsolatod?

"Ha százszor születnék, akkor sem lennék boldogabb"

 

Most hol lennél szívesen?

"az áhítat lassan átitat,
S hogy itt lehetek, most megköszönöm."

 

Mit gondolsz a szeretetről?

"Nem értem, hogy mi kényszerít, hogy megváltozzunk.
Elfordulunk egymástól és bezárkózunk.
Jó lenne, ha úgy élhetnénk, ahogy gyermekként hittem,
Fájdalmak és örömök összekötnek minket,
A szeretet mindig segít!"


Mit kérnél, ha egy kívánságod volna?
"Csak legyen kenyér és legyen bor,
Legyen békesség köztünk mindenkor"

 

Továbbgurítanám a lasztit - a teljesség mindennemű igénye nélkül-  jajjdenehézválasztani, szóval MátéAnyu Beának, Eriberinek, Hugomaminak, Mazsolának, Szösszömnek és végül, de nem utolsó sorban Masikának. (és persze, most is örökérvényű a szabály, hogy bátran vegye-vigye, aki csak kedvet kapott hozzá! )

cucka 2009.03.07. 23:48

Mert szeretem

Hetekkel ezelőtt hallottam meg az egyik reggeli-ébredéses, háttérzajként funkcionáló rádióműsorban... fülembe mászott, itt maradt az agyamban a karakteresen keserédes hang, egész nap dúdorásztam... aztán teltek a napok és az élményt elfedték a mindennapi történések, hogy aztán tegnap elementáris erővel újra a felszínre törjön és véletlenül ismét meghalljam ezt a Hangot!

Többtucatszor meghallgattuk, Hunc is vigyorogva "csi-csi"-zik már a refrénnél... és most jól beszerkesztem ide is, hogy könnyen megtalálható legyen...


...nemcsak az enyém, a  Huncé is.

Várandósságom alatt nagyon sok népdalt, gyerekdalt hallgattunk és nekem van egy olyan gyengém, hogy imádok énekelni, (tuti nem hibátlanul teszem, de imádok és gyakorlom is ezt mindenki legnagyobb örömére! :DDD), ezért Hunc rengetegszer hallotta a pocakban a kedvenc dalaimat (és tiltakozni sem igen tudott ellenük ;) )! Sosem gondoltam volna, hogy valaha is  hasznát veszem, de most már 2 egymást követő napon "bejött". Ha nagyon nyűgös, melléfekszem és halkan elkezdek énekelni, főként azokat a  dalokat, amiket már pocakban is hallott! Van ilyenkor minden: Paff, a  bűvös sárkány, Vuk, Csitári hegyek alatt, Cifra palota, Bújj-bújj zöld ág... jöhet bármi. És perceken belül úgy elalszik, hogy HuncApu akár fúrhat is a másik szobában! (most éppen karnisokat :DDD)

A mai nap stressze a  gyerekorvos volt, aki a  legnagyobb szentségtörést követte el Hunorka mérce szerint: akkor érkezett, miután Hunc evett és tisztába lett téve és éppen az igazak álmát aludta! Föl kellett ébresztenem, levetkőztetnem és a dokinéni megvizsgálgatta. Természetesen hevesen tiltakozott ezellen az attrocitás ellen. Mentségül legyen mondva, most egy ideig nem látjuk a  gyerekorvost, mert ismét mindent rendben talált. Legközelebb beutalókat kell kérnünk tőle, a hat hetes Hunc ortopédiai vizsgálatára (csípőficam szűrés) és ugyanekkor hasi ultrahangra (főként ilyenkor a veséket nézik meg, hogy korán kiszűrjék, ha van valami gond velük).

3 komment

Címkék: kedvencek

süti beállítások módosítása