cucka 2010.10.07. 13:43

Pro és kontra

Most már a kismorgó leányka is IT szakember lett, olyan pillanatok alatt kapcsolja ki- illetve be az asztali számítógépünket, hogy még sikkantani sincs időm.

Node: valami égi tehetséggel sikerült úgy megbuherálnia ma délelőtt a zsinórokat, hogy gyakorlatilag gyerekzárolta az internetet: a postaládámon és pár blogon kívül, semmilyen oldalt nem lehet semmiképpen sem elővarázsolni. Beleértve az üzenetküldő szolgáltatásokat is. Pedig próbálkoztam már többszörös újraindítással, idegrohammal, fenyegetőzéssel és zsarolással, ki-be dugdosással, szolgáltatóval onlájn, higgadtan és kevésbé, órákra kikapcsolódással. Semmi.

Viszont: kivasaltam, ebédet főztem és kitakarítottam a fürdőszoba-szekrényeinket.

cucka 2010.05.14. 10:06

Csak a szokásos

A héten valahogy nem állok munkafronton a csúcson, egyszer én követtem el egy gigabakit,  überszenzitív lelkem még mindig sínyli. Elnézőek voltak velem az égiek, talán, mert azon kevés helyzetek egyike volt ez, amikor felvállalva tetteimet szembementem az ítélettel. Máskor meg habzószájú drogdíler ígéri meg, nyomdafestéket nem tűrően, hogy kinyiffant, mert átvertük kollektíve. Alig tudom onlájn lezsírozni, hogy ne jöjjön ide személyesen gyilkolászni. Sosem gondoltam volna, hogy a kémcsövekkel való foglalatosság ilyen veszélyes szakma.

Aztán rendeltem onlány, mert mióta nem jutok el egy normális boltba (sem), megcsappant mindenféle raktáronlévőm. Így meg kényelmesen elnyúlva a bőrfotelba, hajnal kettőkor is szétshoppingolhatom magam és állandó jelleggel képben lehetek az aktuális nagyvárosi trendről. A futár érkezése mindig meglepetés számomra, sokszor azt is elfelejtem éjszakai ténykedésem alatt, hogy milyen nélkülözhetetlent rendeltem is éppen. Ideje lenne óvatosabban kezelni ezt a vonalat, mert nem kifejezetten olcsó addikció. Megnyugtatásképpen, a számlákon feltüntetik az olyanoknak, mint én, hogyha mindezt boltban vettem volna, alsóhangon is a duplája lenne. Na, ezt szoktam lobogtatni hitös uramnak, ha fékezni próbál, és néha valóban őszinte csodálkozással kérdi, azon a  bőrömalábújó hangján, hogy Cékóka, te tényleg ennyire naív vagy? 
Naszóval, az orkán erejű esőre való tekintettel ma megérkezett a díva napszemüvegem, ami tökjó, meg éppolyan vagyok benne, mint Victoria Beckem (+30 kiló). És megfejtettem, mért jár állandóan emelt fővel fentebbemlített. Ha lenézek, azonnal lecsúszik a trendi cuccos az orrom elejére. Asszem elméreteztem a fejem nagyságát. Érdekes kiegészítője lesz az idei játszótéres mindennapoknak.
Talán részt kellene vennem, valami Ismerd meg a tested valódi méreteit nevezetű csapatépítő tréningen. Gyülekeznek a nemlétező szekrényembe a majdbelefogyok méretű ruhák is. És még el is hiszem, hogy ez motiválni fog a valódi súlyvesztésre.
Ezek után érdekes énképem lehet belülmélyen: lufifej és hozzá gyíktest.

És, hogy mások se maradjanak könnyek nélkül, becsúsztatom ide a Csilluséknál talált síratóvidijót:

(Az én kétésfelesem ezalatt a dal alatt bekucorodik az ölembe és alulról figyelve nézi az első könnyek kibuggyanását, ekkor Nányi felkiáltással letörli őket és elkomorodott fejjel néz rám, nekem meg nyugtatgatnom kell, hogy nincsbaj, ezek jókönnyek. Megvan ám a koreográfia az esetek túlnyomó részében a mindennapjainkra. )

cucka 2010.01.25. 12:52

Új élet

Sok-sok érzés kavarog most bennem. Újak, sosemérzettek. Fura az emberek kedvessége, ráérőssége, és az, hogy a szomszéd kisboltban ahelyett, hogy morózus pillantásokkal, esetleg cinikus megjegyzésekkel illetnék legifjabb fiatalemberünk polcpakolászásait, megmosolyogják, mert gyerek, mert szabad neki. Itt mindenkinek mindenre van ideje. Vagy inkább türelme. Még akkor is, amikor én már azt érzem, hogy izzad a tenyerem és gombóc van a torkomba, mert menni kellene, mert... (hova is? meg minek is ez a nagy sietség?). Megkellszokni, na.  Mint ahogy azt is, hogy nem fulladunk bele a személytelenség tengerébe.

A harapható friss levegőt hamar megszoktuk: a gyerekek mammut eledelnyi mennyiséget tüntetnek el étkezésenként, cserébe hatalmasakat termelnek az alvégen is alszanak, igaz, a miágyunkba, de hála az óriás matracnak, meg se kottyan még az sem, ha Huncmanó keresztbe fekszik. Mert természtesen Minkaleányka is mellettem durmol. Hiába a csudaszép, barifelhő-lámpás gyerekszoba, ott jó játszani napközben, aludni viszont velünk-nálunk-mellettünk. Ezt már megszoktuk.
Még kicsit alvásosdi: sosem gondoltam volna, hogy az én éjfél előtt aligpárszor elalvó kisfiam 7 óra magasságában már nagyokat ásít, alig éber fürdéskor és 8 előtt pár perccel önként dalolva lekapcsolja a villanyokat, pisszeg és bekúszik az ágyba és már alszik is. Remélem, ez a csoda nem csak 3 napig fog tartani.

Mint ahogy az én csodám se, aki világ életében azt vallotta, a lakás van miattunk és nem mi vagyunk miatta. Sokkörmöm bánja, ám mégis elégedetten éjfélig sikamikálom szépséges enyémkonyhámat. (és hajjdesokszor jut eszembe az, amikor még csak vigyorogtam azon, hogy tisztaságmániás barátosnőm, fogkefével sikálja a fugát... nakéremszépen, beálltam a sorba... ). Mert ez most más. Mert ez az enyém, a mienk. Mert ezért kőkeményen megdolgozunk, minden darabkája a mi pénzünkből készül-szépül. Mert így lett értéke és értelme mindennek.

Ma délelőtt lett világhálós kacsolatunk és televíziós kábelünk is. Pedig nem éreztem hiányát. Tényleg nem. Az esti alvások is mentek enélkül.

A világ kerek, a béke is lassan elhatalmasodik bennünk. Pedig nincs ágykeretünk, csak matracunk, nincs csillárunk, csak lóg egy izzó a plafonról, nincsenek szekrényeink, és jelen állás szerint, még hosszú hónapokig zsákokban-dobozokban fogunk élni. Viszont, reggelente a hálóból kinézve ez a mindenért kárpótló kép fogad:

Azt hiszem, szeretni fogom az új életünket, még akkor is, ha elmúlik a kezdetek idealizált lazasága és mindent felvált a mindennapok szürke monotonsága.

Hogy ez is megmaradjon: házasságpróbáló volt ez az ad hoc költözés. Voltak vibráló helyzeteink, melyek mindkettőnk felfokozottságából, vehemens habitusából adódott, olykor úgy tűnt, én mégsem költözöm, nameg a lányom sem, mert felelősségteljes ellátmányozó anyuka vagyok. Aztán ezt is túlélétük, átvészeltük. Már csak mosolygunk rajta.

Az úgy volt, hogy idén azt találtuk ki, mi márpediglen nem megyünk olyan igazi hosszút nyaralni, hanem megelégszünk a hétvégékből lecsippentett órácskákkal, akkor azonnal kocsibavágódunk, és keresünk valami helyre kis zöldövezetet, eszünk-iszunk, jóidőben fürdünk, ottalszunk, ha egy mód van rá, majd másnap már jövünk is haza, dolgozódni.

A szerintünk tuti megoldás, egészen augusztus közepéig működött, amikor is a feszültség látható villámcsapásokkal adta tudtunkra, eljött a pihenés ideje, avagy drámai fordulatot vesz minden körülöttünk. Heves vérmérsékletünkből adódóan, nem csak a feszültség volt tapintható, olykor-olykor a hangunk is hallható volt széles szomszéd körökben. Ugyebár a panel előnyei. No meg aztán, az elsődleges szempont mégiscsak Huncmackó és pocaklakó Hugicája volt, nekik hiányzik legkevésbé egy ilyen felpaprikázott légkör. Elhatározásunkat tett követte, nem rágódtunk sokáig az úticélunkon, oda vágytunk, ahol embert is csak akkor látunk, ha mi akarunk, ahol a természet karnyújtásnyira van, világháló- és telefonmentesen naturalista vidék. Így hát oda mentünk, ahová harmadik éve visszatérő vendégként érkezünk.

A hosszú útat végül két részletben tettük meg, elsődlegesen az volt a koncepció, hogy lehúzzuk egyvégtében, hogy hajnalban útnak eredünk, de végül maradt a kevésbé fájdalmas normál időben felkelés, reggelizés, és végül 10 óra körüli indulás. Ebben a korban már egyre kevésbé viselem jól a megrögzött mindennapjaim megbolygatását. HuncApu előrelátóan beszerzett egy hordozható dvd lejátszót Mancinknak, de szinte alig kellett bevetnünk Thomast és Vukot, a 8 óra alatt egyszer kellett megállnunk, Hunor hősiesen viselkedett, állítom, mi kevésbé viseltük jól a hosszú útat, mint őkelme.

Másnap koradélután érkeztünk meg a célállomásra, ahol a  mifiúnk meg a házigazda 2 hónappal fiatalabb kisfia azonnali jópajtási viszonyba kerültek. Nyaralásunkat pár szóban eképpen jellemzném: hosszú átaludt éjszakák, ebéd utáni alvások, finom étkek, metszően tiszta levegő, pár jó könyv elolvasása (büszkeséggel tölt el, de elég volt a szimpla jelenlétem és néha egy-egy pillantást vetnem Huncra, aki a hatalmas udvaron köveket dobált, pacsázott a felfújható medencéjében, kergette a kiscicákat, vagy homokozott...), apróbb kirándulások a környéken.

Képdömping következik, két részletben:

Statisztikai adatok:
- a nyaralás alatt mindenki hízott, bár van aki ezt nem vallja be (pl HuncApu, a kölök még nem tiltakozik a megmérettetése ellen). Nekem speciel megapocakom lett, bár az én esetemben erre még logikus magyarázat is akad. Mondjuk, tegnap ketten kérdezték meg a játszótéren, hogy ugye már nincs sok hátra? alig 3 hónapocska...
- Hunort többször érte kisebb-nagyobb baleset, megérkezésünk napján kétszer esett fejre (hanyagolandó horzsolások), indulásunk napján gumicsizmás motorbaleset következtében orra (ez kicsit nehezítettebb pálya volt). Mára egész tűrhetően begyógyultak a sebei.
- igazi fláverpáver szülők lettünk, elindítottuk gyermekünket az öntisztulás útján: egyszer fürdött olyan igazi estiset, amúgy egész nap pacsált a medencében
- megérkezésünk pillanatában megcsípett térdhajlatban egy welcome darázs. Úgy tűnik, már nem vagyok allergiás a csípésére, nem lettem perceken belül Michelin baba, mint évekkel ezelőtt, pedig jópofa poénok repkedtek köröttem. Viszont 3. napra tenyérnyi veresség és duzzanat miatt mégiscsak patikában kötöttünk ki, kaptam hűsítő rázófolyadékot. Élmény volt.
- döbbenetes a kölök, talán nevet is érdemes lenne a későbbiekre vonatkozóan változtatni, mondjuk Ezotér Géza lesz. Bővebben is kifejtem majd, egyelőre feldolgozás alatt áll a történet.
- van élet internet és telefon nélkül. Az emailjeimet 1 hét után néztem meg, a telefonomat esténként bogarásztam elő a táskám mélyéről, csak úgy informatíve. Többrendbeli ember és számítógép undoritíszem lett, kicsit még mindig nehezen rázódom vissza a való világba, meg a blogvilágba. Sőt, ma már arra is gondoltam, talán nem is vagyok igazi blogger (nemszeretemszó!), mer ugye az olyan fokú függőséggel is jár, amit most egyáltalán nem tapasztaltam magamon.
- a kiskrampusz végtelenül türelmes és belevaló gyerek. Szeressük. És most már biztos megtartsuk. Ha a húga is ilyen lesz, 10 gyerekig meg se állíthat senki, max a biológiai órám. Ha mer.

Számítógépes szaktudásom, kis túlzással nevezhető felhasználói szintűnek, (melyet tapasztalati úton szereztem ugyan és mégis az enyim), azaz felhasználóként egész jól ellavírozok a vindóz megabirodalmában. Oly sokszor csodálattal tekintek Huncosra, aki olyan billentyű-kombinációkat hoz létre egyetlen kézmozdulatával, melyek új dimenziókat tárnak elém és ezzel egyidőben megdöbbentenek, mennyi minden kihasználatlanul marad általam.

Tegnap az történt, hogy a napok óta nagyonlassúnak ítélt számisztógépet Cucka rendszergazda rendbe akarta tenni. (akik ismernek, már itt a fejükhöz kaphatnak nyugodtan!) Fentebbemlített T. Rendszergazda úgy ítélte meg, az elavult vírusölő ereszthetett be, a gépre nem illő lényeket, ezért rátelepített az előző ávitosra egy 30 napos teljesen másfajta, ingyenes verzsönt. (persze, az előző öldöklő figyelmeztette főhősnőnket a lehetséges veszélyekre, de bátor amazonunk úgy gondolta, ez csak üzleti fogás a gyártó részéről) A vadászat zsákmány nélkül zárult, mint ahogy kiscsaládunk sem nagyon tudta az este folyamán semmire se használni a gépet, mert nagyonlassúból lefagypercenkéntre váltott. Így tértünk nyugovóra, az éjszaka apró rémálmaival fűszerezve, ugyanis gépünk fentebbemlített karbantartója, elhanyagolva munkáját, a mai napig nem mentette ki az elmúlt 2 évünk összes fotóit, semmilyen más adathordozó eszközre. A ma reggeli többórás önfeláldozó munkáját siker koronázta, új próba öldöklő eltávolítva, gépünk ugyan újra nagyonlassú üzemmódú, de legalább működik. Mindenki örül. Képek párhuzamosan másolódnak dvd-re.
Tanulság: az idősöket tiszteletben kell tartani és nem piszkálni, légyen ez csak egy vírusírtó program... 

Ugyancsak este lefekvéskor derült fény Hunormanó egy újabb apró csínytevésére: a szekrénykéjébe rejtette a cipőjét, benne az én lenémított telefonommal. Szerény számításaim szerint kb 24 órát tölthettünk egymástól elválasztva. A dolog pikantériája, hogy igazán föl sem tűnt, talán csak annyi félgondolat suhant néha át az agyamon, hogy milyen rég nem hívott senki...  Természetesen, volt pár nemfogadott hívásom...
Tanulság: van élet telefon nélkül is.

És hogy kicsit Hunorról is írjak: pár napja rendszeresítjük a délutáni játszóterezéseket. Ez azért megemlítendő momentum, ugyanis mostantól élvezi a játszótereket a szó klasszikus értelmében: szaladgál, esik-kel, nagyokat nevet, felmászik mindenre, óvatlan pillanatban homokot eszik és cirka fél-1 óra aktivitás után, annyira lefárasztja magát, hogy este 8-kor mély és komatózus álomba zuhan. A szokásos egyszeri éjszakai ébredése még megvan, ilyenkor félálomban iszik, mohón és sokat, és alszik is tovább. Node... a koraesti elalvásoknak köszönhetően a reggeli ébredési szokásai, -számomra roppant fájdalmas módon-, megváltoztak. Jobb esetben fél 8-kor kel, de jellemzőbb a reggel 6-fél 7-es ébresztő fújás, ilyenkor kemény munka árán, visszaaltatható legkésőbb 8-ig. Néha azon az áron, hogy én már ébren maradok... így a délelőttjeimet éber kómában élem meg... és nincs az a kávémennyiség, mely képes lenne életet lehelni belém...
Tanulság: élj meg minden pillanatot, mert előbb vagy utóbb visszasírod őket.

cucka 2009.02.05. 16:48

Retorzió

Hunor ma überbrutál napot tart, extra felpörgései vannak. Valószínűsítem nem tesz neki sem túl jót az egész napos kényszerbezártság, mint ahogy nekem se, de sajnos a nyomi kezemmel nem bírom lecigölni mindkettőnket a harmadikról... nomeg az időjárás sem egy kimondottan sétálós volt az elmúlt napokban. Csak bizakodom, hogy a praclim bucisága/fájdalma pár napon belül enyhülni fog.

Talán emiatt is történhetett meg az, hogy Hunc egy óvatlan pillanatban tocsogóssá nyalogatta a telefonomat, majd amikor szigorú zord szülőként el szerettem volna kobozni tőle az elcsent árut, elmenekült előlem és a lopott szajrétól, egy hanyag mozdulattal a WC-be ejtve igyekezett megszabadulni. Élettársam azóta önmaga ura, ki-bekapcsol, néma, hívhatatlan vagyok és a saját telefonkönyvem sem elérhető, a billentyűzet sem funkcionál.

HuncApu szerint a JóIsten eképpen csökkenti a telefonszámlámat.

Már csak abban bízom, az internetet meghagyja és hogy pár nap alatt kiszárad az énkiscsillagom...

Immáron hagyománnyá vált, hogy a július első hétvégéjén megrendezésre kerülő Paksi Gasztro Blues Fesztiválon kötelező a megjelenésünk. Tavaly, még pocakosan eldöntöttem, Hunor születése a menőmanóságunkon jottányit sem csorbít, idén, már tudom, ez valóban így is van. Továbbra sincsenek itthon töltött hétvégék, kihagyott kirándulásos alkalmak, persze ez nagyban köszönhető Hunor rugalmasságának, nyugodtságának és tündéri természetének.

Ezen a hétvégén sem történt ez másképp a megszokottnál, Hunor kézről-kézre járt, házi kenyérhéjat ropogtatott nyalogatott ragacsos trutyivá, bográcsos pacalpöri szaftot szopogatott,  négykézlábazott (kutyázott), felült, megszólalt (bebebe, bababa, veveve, vavava és ezek variációi és kombinációi, hol egész halkan, hol ordítva, mindenkit csöndre intve érces férfihangján). Alvásaival volt ugyan egy kis gond (az első éjszaka el sem mozdulhattam mellőle, mert akkor sírva hívott vissza, amúgy órákon át ébren forgolódott, játszadozott és ha én elbóbiskoltam, addig kaparászott-rugdosott, míg föl nem ébresztett), szemmel láthatóan fogzási problematikái voltak (a családi krónikák alapján én is ezt csináltam anno), szombat este éppen készült folytatni a péntek éjjeli bulit, de a zord anyai szigor közbelépett egy fájdalomcsillapító kúp formájában, így Huncos végre kipihenten aludta át az éjszakát egyetlen szopi ébresztővel.

Most pedig következik a bejegyzésem címének második része: ezt a rövid kis posztot pedig tényleg osszátok be az elkövetkezendő durván két hétre (plussz minusz pár nap, mert aztán esküvő is következik), ugyanis "megérdemelt" éves pihenésünket készülünk megejteni hegyek közt, szigorúan internetmentes övezetben. (hú, mennyi bepótolnivalóm lesz aztán!)

(nagyon halkan és szigorúan csak zárójelben megjegyezném: előreláthatóan is nagyon nehezen fogom kibírni internet, blogok és természetesen Nélkületek!)

cucka 2007.10.26. 18:13

Blog.hu




Ha továbbra is ilyen lefagyósan, lassan fogsz működni (akarom mondani NEM működni!) , mint ma meg tegnap, átcuccollak mindenestől egy másik blog szolgáltatóhoz...
...és ezt veheted fenyegetésnek is! :)))))))))

Mióta itthon vagyok, az egyetlen kapcsolatom a külvilággal a számítógép (nameg a  mobiltelefon! ;) )...az egyiktől tegnap reggel durván elszakított a "mátrix", azaz a helyi szolgáltatónk, a kapitányos-reklámos-fajtájú internet-szolgáltatás 1 napos szünetet rendelt el (volt valami hálózatos probléma, amit csak késő délutánra sikerült elhárítaniuk). És csak most jöttem rá, mennyire beteges szoros kapcsolatban állunk mi egymással: kétségbeesetten hívtam fel a  szolgáltatót, hogy mikorra lesz internet hiszen így nem tudok dolgozni?! TáltosApunak meg nem győztem hisztérikusan magyarázni, hogy így képtelen vagyok megcsinálni a munkámat (t.i. az internetet használom eredményközlésre) és ez teljesen felháborító, hogy ilyen összegek kifizetése mellett, nem képesek valódi szolgáltatást biztosítani!!! (...halkan megjegyzem több mint 2 éve van szerződésünk velük és eddig semmilyen probléma nem fordult elő :DDD ) Aztán estére megjavult a  rendszer, de már nekem nem volt kedvem eléülni, mert pár napja bekapott egy merev-lemezt érintő vírust, úgyhogy most olyan gyorsaságú a gépünk, mint hajdanán a  betárcsázós internet korában, és azt érzem, bármelyik percben örökre elszállhat! :))) HunciApu egyik barátja viszont számítógépes rendszereket állít össze, és azt ígérte keddre összedob egy álommasinát "just for me"! ;)
A lagzinkat a HuncApu ezeréves telefonja sem élte túl, úgyhogy szerdán lett neki egy vadiújja...irigykedve nézegetem azóta is! ;))) , bár férjuram letorkolt, hogy olyan drága volt az én -csak márkahűen! :D- Nokiám, hogy most szerinte (a kis naiv :) ) én legalább 3 évig nem kaphatok új készüléket! (...de azt még nem tudja, hogy majd szövetkezem Hunccal és jól megfürdeti az enyimet ha úgy érzem, új köll már :DDDD)
Amúgy jól vagyunk, röpködnek a  hetek...nagyon gyorsan szállnak, és nekem még annyira jó ez az állapot...éppen este mondtam HuncApunak, hogy én mindig várandós szeretnék lenni! És Hunci is annyira jól viselkedik mostanság, sikerült összehangolódnunk: van kedvenc zenéje, a fülhallgatót a pocakomra helyezem, ő meg hallgatja, ha elhallgat vagy leveszem a  zenét, válaszként megrugdos/megütöget (biztos nagyon nyomi anyuka vagyok, de én sosem tudom, mikor melyik testrészével bököget ?!) Alvásügyileg azért már akadnak problémák...nagyon nehézkesen forgolódom már és ilyenkor többször felébredek arra, hogy elzsibbadtam, vagy alámszorult a  kezem például. Eddig áthidaló megoldásként elég volt egy nagypárna, amire rákúsztam  éjszakénként (közelharcot vívva  HuncApuval, akinek a  pocakja miatt ugyanolyan kényelmes  ez a  párnás megoldás :DDD ), de úgy érzem eljött az idő és befektetek egy szoptatóspárnába. Már ki is választottam, hasonló mintájú lesz, mint a  mellékelt ábrán, csak kicsit másabb ...természetesen aranyosabb :))) 
Hétfőtől jönnek a  munkások és már alig várom őket, tudom, hogy már nincs sok hátra és már nagyon látom, hogy mennyire csodaszép lesz minden! A gyerekszoba színét módosítottam egy halványzöld színű falra és valószínüleg narancssárga sötétítő függöny lesz, sárga Garfield mintás organzával, mert ez a  szoba is kicsit árnyékolt és jót fognak tenni a  világos színek. A laminált parketta meg bambuszmintás lesz. Nagyon jó ötlet volt ez   lakásfelújítás ...na, ezt se gondoltam volna, hogy valaha is kimondom! :)))
Estére vacsizni megyünk HuncApu Ámerikában élő unokatestvérének a  tiszteletére, aki megtisztelt minket a lagzinkon való részvételével. És alig várom már, mert legalább kimozdulunk itthonról!
És az élet szép, a  világ kerek...meg ilyen közhelyek! ...de  most tényleg így van! :DDD
süti beállítások módosítása