A tegnapi ctg oly mértékben jól sikeredett, hogy optimista lelkülettel tértem haza, ugyanis közös történelmünk során először fordult elő, hogy a gépre kötve szép szabályos 30-35 másodpercig tartó 7 perces fájásokat produkált a kiskisasszony! (mondanom sem kell, hogy én naiva már megint azt hittem, estére útnak indul a királylány...) Ezért közel egy órán át élvezhettem a kórház vendégszeretetét, valamilyen változásban bízva, közben onlájn izgult Huncom apja is, végül hazaeresztettek, majd röpke egy óra múlva minden a régi lett. Azaz semmilyen fájás, se rendszeres- se rendszertelen. Már nem is izzítok be senkit, totál fölösleges.

Igyekszem élni az eddigi mindennapjaimat, bár sokkal terhesebben, mint eddig, hiszen akármit is eszem-iszom, mostanra már állandó gyomorsavval küzdök, hű társam lett a savmegkötő és reggelente is bucilábakkal ébredek. Megboldogult lánykorom egyetlen formabontó kispiros cipellője jön már csak fel a lábamra- ez is necces, hogy meddig-, ezt anno csak azért vettem meg, mert tetszett a nemmegszokott színe és aznap nagyon rossz passzban voltam, ezzel igyekeztem valamiféle fényt csempészni borúmba. És mindezt tettem annak ellenére, hogy egy számmal nagyobb volt, mint az akkori lábméretem, mert csak ez az egy darab volt belőle. Hiába, fiatalság-bolondság. Most vizsont határozottan jól jön.

Mostantól ctg kétnaponta, így holnap délelőtt is, hurrá! Ezenkívűl megdőlni látszik mindenféle népi megfigyelés és babona, mely szerint csúcsos has fiú gyermeket jelöl, többedik gyerek nagyobb és hamarabb jön, mint ahogy a lányok is... stbstb.

Azért ha valaki pár héttel ezelőtt azt mondja nekem, hogy  én ezt a Minkalányt túl fogom hordani, na, azt én jól szemberöhögöm!

Elsőszülött magzatom ma sem volt hajlandó 3-szori nekifutásra sem napközben elaludni, azaz de délután 4-kor már ásítozott, de ekkor már jusztsem hagytam kidőlni. Lábdagadás-bensőm földindulására hivatkozva lezavartam a skacokat egy rövidke motorozásra. Közben megérkezett Huncmackó hőnszeretett keresztapja is egy jóadag finom hazaival... hm, asszem továbbra is szeretek-szeretünk enni-inni... egyetlen percre sem hagyta békibe Körösztapját, aki lelkesen dobálta-gyürködte a kicsit, cserébe mindehhez gurgulázva nevetett... lelketsimogató pillanatok ezek... majd fürdetés következett (melyet Rókarudi fáradtságra hivatkozva végigüvöltött), utána alig 7 órakkor KO kapitány kiterült... sejtéseim szerint éppen reggelig...

Hugi mindeközben talajgyakorlatokat mutatott be, szinte egész délután aktívkodott, vígkedélyűen lubickolt, rendszeresítette, hogy valamelyik sarkát teljesen nekifeszíti a hasfalamnak... elég horrorisztikus a látvány... semmiféle hajlandóságot nem mutatva a kibújásra (bár titkon abban reménykedtem hátha kirúgja a háza falát a nagy buli hevében...).

Közben tüzeket okádgatok itthon, mely tüzecskék elsődleges áldozata Hitös Uram, aki éppen kilábalóban van valami takonykórós nyavalyából, úgyhogy ő sem viseli valami fényesen állandó jelleggel módosuló kedélyállapotomat. (pl. éjjel szinte fizikai fájdalommal fájt a tudat, hogy amíg engem a Hunor-Minka duó felváltva ébrenlétre rugdalt, HuncApu békésen hortyogva aludt... normális???!) Lelkifurdám is van rendesen minden miatt, mert ahelyett, hogy örülnék, hogy megadatott egy újabb boldog babavárás,  egy egészséges albérlővel, addig én állandó jelleggel (és értsd úgy ahogy mondom!... ) ki szeretném citálni a bejáratott fészkéből ezt a gyereklányt, holott még le sem telt a hivatalosan is ott-töltendő ideje... másrészről meg türelmetlen vagyok és nagyon szeretnék már mindenen túllenni, itthon lenni és ismerkedni az új élethelyzettel, a kétgyerekes anyuka szerepkörével. Amitől azért józan pillanataimban tartok is kissé. (nomeg a küszöbön  lévő költözéstől-pakolástól-takarítástól-szervezéstől-rendszerezéstől....)

Köröttünk gólyacsapatok szálldosnak, szinte nem telik el úgy nap, hogy valaki ne örvendeztessen meg egy újabb érkező kisember hírével. Ezjó.

És rendbeszedtem karmaimat... ma ösmét. Mert ráértem. Most meg ágyamba dőlök és olvasni fogok a bucira dagadt csülkeimet felpolcolva pihentetve. Nagyon dagadok, már kora reggel is, pedig sokat iszom és szinte fűszertelenül étkezem. És hála Huncnak mozgok is. Ez már a vég kezdete.

Ma ösmét hivatalosak voltunk doktorbácsihoz egy második trimeszteri UH-s vizitre.

Mellbedobással estünk ugyan be (pereputtyostúl Huncostúl),  de egyre inkább körvonalazódik bennem az a tény, hogy innen nem lehet elkésni. Az időpont amolyan hozzávetőleges saccolás, köbö azt jelenti, hogy elő vagyok jegyezve arra a napra. (ez azér is bosszant, mert nem vittem olvsanivalót magammal -pont, amikor a legérdekesebb a könyvem!-, így a 8-10 éve kiragacsolt kórházi szabályzatot és a különböző ezeréves tacepaókat kellett olvasnom. uff!)

Most kicsit több időnk volt beszélgetni-ismerkedni, több bennem megfogalmazott kérdésre sikerült megnyugtató választ kapnom. Jövő héten kíméletes vércukortermeléses vérvételem lesz, azaz az itthon elfogyasztott 1 zsömle 1 pohár tej után 1 órával, vérvétel. Ami ismét fájdalmas, hogy 7-re kell mennem, ami azt vonja maga után, hogy 6 magasságában (!!!) el kellene fogyasztanom szerény fentebbemlített reggelimet. Minkával nem vagyok egy kimondott evőbajnok, de legyűröm valahogy... valószínűleg álometetés lesz.

Míly meglepő fordulat: Minkaleányka a szülés kiírt időpontját újfent előrébb görgette, (azaz a mért adatok idősebb). Immáron röhögve kérdeztem meg a dokit, hogy a szeptember 23.-ai uhura már hozzam a kórházas cuccaimat is, mert ha jól számolom kb szülésidő lesz azidőtájt. Mint kiderült, a mostani mérések inkább csak tájékoztató jellegűek, minden marad a régiben, ezek a biometriai adatok azt jelzik csupán, hogy Minkalány nagy baba, nagyobb a valós koránál.

Nasakkor számokban: (mert fotót mosse kaptunk, elromlott a nyomtató... meg amúgy se volt ma a hölgyike kimondottan fotogén, a szétett lábakkal indítás után hátat fordított és az arcával végig takarásban tűrte a megmérettetését):

Egy magzat medencevégű hosszfekvésben. (érzetem én, hogy keresztből "befordult", csak azt nem, hogy merre... egyelőre faros a lelkem, mostantól arra kellene inspirálni őkelmét, hogy méltóztasson irányt változtatni, mert ha nem teszi, ösmét cipzárt vágnak az anyja hasára...)
BPD (koponya haránt átmérője): 68 mm
HC (fejkörfogat): 250 mm
AC (haskörfogat): 215 mm
FL (combcsont): 48 mm
Jó szívműködés, jó életjelenségek. Telt gyomor és hólyag, norm. veseállomány.
Lepény a mellső falon tapad., átlagos mennyiségű magzatvíz.
Súlybecslés: 970 gr. (öööö, van egy egy kilós lányom!!!!)
Vélemény: grav.s. 26+3 a biometriai adatok alapján.

És mivel rég nem volt már, bebiggyesztek Minkaleányka fotó helyett egy külsős Minkalak felvételt:

Amúgy a Minkalak lábdagad, meg szuszog, a Minkalány meg rumbát jár esténként, ma a nagy és okos bátyja ráfeküdt a pocakomra elalvás előtt, ő meg addig rugdalta, amíg Hunor homlokráncolva rám nem nézett, hogy mért abajgatom én őt? hiába magyaráztam, az nem is én vagyok, hanem a Hugi, mégis én kaptam a csúf pillantásokat.

Hunc ma este úgy érezte azalatt a nem egészen egy perc alatt, amíg magára hagyom a kádban, illene megborotválkoznia, de csak odáig jutott, hogy meghámozta a mutatóujját, vér folyt mindenfelé, én meg szentségeltem, mert én vagyok az, aki állandóan vészmadárkodik a zapjának, hogy ne hagyja elől a borotváját, meg ne hagyja egyedül a kölköt a vízben. Neki sosem történt semmi, nálam meg már a második alkalommal. Haragszom magamra, rossz érzés volt, hogy Hunc sírdogálva mutogatta az agyonragasztott ujjacskáját, hangosan bííííí-zve. HuncApu könnyedebben vette a figurát, mint én, vacsi közben megjegyezte, legalább újabb szóval gazdagodott Hunor szegényes szókincse, ugyanis az étkezés befejeztére, már mesterkélt sírással bibi-zett a hatalmas buciját mutogatva.

A nap tanulsága azonban az, hogy valóban okosnak kell lenned ahhoz, hogy okostelefont vásárolhass. Különben megszívod, de nagyon.

Mindennapjaink viharos sebességgel telnek, gyakran már csak azt veszem észre, hogy ismét este van, már fürdik a kisklampec, majd altatás és általában már én is alszom. Nagy ritkán még belefér egy Helyszínelők vége is, de jellemzőbb, hogy középtájékig látom. (aztán másnap igyekszem rekonstruálni az emlékképecskékből a történetet, sebaj, legalább nem lesz zavaró, ha ösmétlésbe csapnak át)

Hunor (kopp-kopp-kopp) überkedves mostanság mindenkivel, kérés nélkül ad igazi cuppanós puszikat is, meg dobál másmilyeneket is a távolban lévőknek. Puszilkodós jókedvét, sajna én nem nagyon élvezhetem, óriási kincs egy-egy számomra adott, megfontoltan aprómosolyú, arcrapuszi. A múltkoriban fellépő aggresszióját mintha elfújták volna, újra inkább bambának nevezném, most ő az áldozat, csak tűr, szemrebbenéssel. Az aprótalpúak vígkedélyű, éjszakákat egészben átalvó nemzettségéhez tartozik immáron. Lassacskán meglépjük a látszólagosan számunkra fájdalmasabbat, külön szobába -azaz saját szobájába- költözik. (persze, ez még igényel néminemű szerveződést... igen, tudom ez is csak egy kifogás...)
A bolondidőre való tekintettel reggel korán (rámvaló tekintettel igencsak ritkán), vagy inkább késő délután ejtünk meg óriási sétákat-játszóterezéseket. Napközben lakástszétszedő üzemmódra kapcsol.

Ha már aprótalpúak. A legapróbbtalpú (aki már papírforma szerint 200 gramm körüli és 15 centi hossznyúságú), egyre virgoncabban jelzi ittlétét. Esténként mocorog és ficereg, tudja, ez csak az ő ideje, ilyenkor mindketten tudunk maximálisan rá figyelni, sőt olykor még a nagyokos bátyja is behallgatózik fülrátétellel a pocakba. Túúúdom azt is, hogy rendjén van ez így, hiszen kevesebbet (kevesebbet? egyáltalán nem tudok olyat) tudok elégedetten pocakot simogatva heverészni a nagyágyban, de most valahogy minden tünet hamarabb érkezik. Ha nem figyelek oda, és esténként nem fekve olvasok-tévézek (2 napja vacsoravendégeink voltak, hosszasan ültem asztalnál), arra eszmélek, hogy nehézkes a mozgás, eltűnt a bokám. Bedagadok.
Kedvem töretlenül vidám, leszámítva a hidegfrontosabb napokat, amikor semmi se jó. Nekem se, meg pocaklakónak se. Amúgy, szerintem a pocakban egy királyleányka lakik. Egyrészt egyre biztosabban ezt érzem (nomajd jövőszerdán kiderül...  vagy, ha tréfáskedvű, akkor akkor sem), másrészt rendesen megriadok a gondolattól, hogy mihez is fogok én, genetikailag fiúsanyukaként funkcionáló lény, kezdeni egy leányzóval???  Mer a fiúkkal könnyű. Vagy legalábbis az már megy. Másrészről meg, egyre inkább azt érzem, talán nem is szeretném előre tudni, hogy milyen nemű... (ez azért önmagam számára is fölöttébb furcsa érzés...)
Pocakom is ugrásszerűen nekiveselkedett a növekedésnek (leszfotó utólagosan). Étvágyam továbbra is inkább nincs, mint van, de igyekszem. Reggeli kalcium és magnézium nélkül már föl sem ébredek, szinte fontosabb lett, mint a reggelielsőkávé (najó annyira talán mégsem, de fej fej mellett haladnak), ugyanis lábujjgörcsölgetek is. A napi ajánlott vitaminokat mostmár menetrendszerű precizitással bekapkodom, és gyümölcsöket is magamhozveszek. A jólmegszokott fogínyvérzés is óriási méreteket ölt, már nem csak fogmosáskor, hanem a nap bármely percében bármikor. (hiába puhasörtéjű, nagyondrága fogkefe és speciálisan erre a problémára kialakított fogkrém). Ezt is túléljük, Huncnál is végigkísért. Szülés után azonnal megszűnt. Ez bíztató.

Egy régebbi tegnap megszerzett játszótéri klasszikus:

Gazdagodtam egy szépséges okostelefonnal (bár annyira mégsem okos, mer az kimaradt a menűjéből, hogyan védje meg magát a kiskorúak nyáladzó szeretetétől), amire úgy kell(ene) vigyáznom, mint egy hímes tojásra, mer ez nem landolhat sem wc-ben sem Hunc (vagy kistesó) szájában, azt nem élné túl. Igen, azt is tudom, hogy okosdolog volt ezt választani, de a virágnak megtiltani nem lehet... én igyekeztem kompromisszumot kötni, de amikor a kezembe adta az eladó egy haddfogjammegegykicsit-nyi időre, éreztem, menthetetlenül elvesztem... HuncApu véleménye tömören annyi, hogy most újabb két évig nem szeretne semmilyen telefonirányú nyaffintást sem hallani részemről... jó, nem fog. És, hogy Hunc mennyire képben van a teknikával kapcs? Újtelefon érintőképernyős (igen, tudom, okosanya), párszor látta a kölök a mozdulataimat, este már érintőzött mindennel (távirányító, HuncApu telefon, enyémrégitelefon).

Ha már az állatoknál tartunk: Vörösbegy totyog, akár egy aranyos kiskacsa, és lassan haladunk a  bálnakorszak felé... upssz... itt jegyezném meg, én itt tennék egy kis kiltérőt az állatok között: bevállalom az elefánt lábakat! :))) Már este a  vacsora tálalás közben éreztem, hogy valami nagyon furcsán működik a  lábaim körül, mintha nehezemre esne a  járás, ólomlábaim lennének. szimpla kíváncsiságból felrántottam a  nacit csülkeimről és sírógörcsöt kaptam: én eddig ilyet még nem láttam: eltűnt a térdem és vaskos parizerek vették át az uralmat combtól lefelé! :))) Természetesen lepihentem azonnal, várva, hogy reggelre újra visszakapom a  régi lábaim, de sajna most nem történt meg a  csoda! :S  Aztán a  nap záróakkordjaként le szerettem volna gugolni, amiből fenékrecsüccsenés lett, amit már HuncApu sem tudott tétlenül nézni, fel akart segíteni, de  botrányba fulladt a  kísérlete, így inkább elkúsztam az ágyamig...:S (vajon az elefántok hogy csinálják, hogy azt a vaskosan duzzadt valamilyüket -térdüket- olyan játszi könnyedséggel tudják be- és kihajlítani?! :)))) )
A héten kezdődik a  CTG ( kardiotokográfia). Még ide is be kellene jelentkeznem. Ez a  vizsgálat a  magzati szívműködést, a méhösszehúzódások erősségét és milyenségét méri. A kismama pocakján két érzékelőfejet helyeznek el: ezek
fájástevékenységet és  szívműködést figyelnek meg. A kismama is kap a  kezébe egy nyomógombos készüléket, melyet magzatmozgásonként kell megnyomni. Az adatokat a  gép az idő függvényében görbéken ábrázolja. Közben teljes hangerővel hallhatjuk magzatunk szívhangját. (ezeddig mindig irigykedve hallgattam a  kórház folyósóján elhaladva a kiszűrődő szívdobbanásokat, most viszont a saját kisfiamét fogom hallgatni...:) istenem, el sem hiszem, hogy már itt tartunk!) Amennyiben a  pici átmeneti vagy tartós oxigénhiányos állapotban van, a  kapott görbénk eltér a  szokásostól. Maga a  vizsgálat 20 percet vesz igénybe és a 36. héttől hetente kell elvégeztetni.
Összekapcsoljuk a  kellemeset a hasznossal, megpróbáljuk péntekre időzíteni a CTG-t és a szülésznői találkozást, meg a szülőszobával való ismerkedést is. Holnap pedig védőnő délben. Újabb mázsálás következik (asszem a hétvégei nagyevések nem múltak el nyom nélkül ;) ) vizeletvizsgálat (nincs-e benne cukor vagy fehérje a  terhességi toxémia miatt), és el kell döntenem azt is, ki lesz Hunc gyerekorvosa. Ez azért is fontos, mert ő állítja össze a baba kezdeti patika kelengyéjét, ami pár nélkülözhetetlen baba-ápolási és köldökcsonk-ápolási csodaszert tartalmaz. A védőnőmmel azt is megbeszéljük, mikor teszi tiszteletét Hunc szerény hajlékában, mert még egyszer sem járt nálunk! :)))
Aztán délután villámlátogatást teszünk szülővárosomba, a bürokrácia nagy úr és bizonyos papírokat csak személyesen tudok elintézni...:S... és csak csütörtökön délkörül-koradélután  érkezünk haza.
Ma este pedig színház, már alig várom! :)))

Úgy érzem, ezen a héten sem fogunk unatkozni kisfiammal! :)))

cucka 2007.11.02. 10:00

35. hetünk

Azt hiszem, a  pocakfotókkal mindig elmaradozom valahogy... viszont eldöntöttem, mostantól már úgy is visszaszámlálás van, ezért hetente készítünk! :)))



Ilyenkor mindig megdöbbenek, hogy mekkora görögdinnyét sikerült növesztenem! ;)

Hunc ezen a  héten 46 cm hosszúságú és 2500 gramm körüli súlyú (bár a múlt heti ultrahang alkalmával nagyobbnak becslődött ;) ). És mostantól heti 250-300 grammal is növelheti a heti súlyát a szépfiú (és vajon az anyukája? :) ). A méhboltozat már a  szegycsont magasságában helyezkedik el, ezért is nehezített a  légzés étkezések után
(meg lassan már úgy általában is ;) ) és a gyomorégést is köszönhetjük ennek az állapotnak. A baba feje ilyenkor már lesüllyed és rögzül a kismedencénkbe, ezáltal is még gyakoribbá téve a  vizelési ingert (szerintem ennél már nem lehet gyakoribbá tenni :) ). Ebben az időszakban vér volumennövekedés is tapasztalható és egyre inkább növekszik a  folyadék visszatartás is (lábdagadás). Ezeket még mindig sok felpolcolt lábbal pihenéssel, napi több liter folyadékfogyasztással és kevesebb fűszer használatával tudjuk minimálisra csökkenteni.

 

cucka 2007.10.30. 11:40

Gasztro est

Bár már nagyon kell kutakodnom az emlékeimben , hogy milyen is egy igazi másnaposság, most hasonszőrű érzéseim vannak! :)))) Nem tudom, azt hogy hívják, amikor nem halálra  iszod, hanem halálra eszed magad...na, velem ez történt este! :)))) Olyan isteni kaják voltak, hogy egészen egyszerűen nem tudtam ellenállni, többszörösen sem semminek...végül már csak ott szuszugtam hátfájósan az asztalnál és küzdöttem a levegőért és az életbenmaradásért, miközben Hunc vidáman mocorgott és nagyokat csuklott teljes testével a  pocakomban, elősegítve, hogy mégjobban érezzem magam! :))) Kezdetként volt egy nagyon finom sütőtök-krémleves (ennek feltétlenül újra el kell kérnem a  receptjét, mert csak annyi maradt meg, hogy burgonyával és még valami növénnyel lett összefőzve!), hozzáillő könnyed Cserszegi fűszeres fehérbor, aztán saláta dióolajjal és borssal gyengéden meghintve, utána érkezett a szaftosan átsütött kacsamell narancs-szósszal , bio-sárgaborsóval és párolt spenóttal körítve, mellé egy Prahova völgyi vörös bor (az a  bizonyos fekete leánykából készült Merlot ;) ). Végezetül sajttál következett, amin megtalálhatóak voltak a legízletesebb svájci és francia sajtok (érlelt sajtok, érett lágy sajtok, kemény sajtok valamint az elmaradhatatlan kecskesajt) egy különleges olivabogyós kenyérrel. És végezetül sütik voltak, amiknek természetesen ismételten nem bírtam ellenállni...Még most is összefut a  számban a nyál, ha rágondolok... Persze ez a  vacsora egy többórás procedúra volt (olyan 4 órás! ), mégis kellően megterhelő volt és  a hosszas asztalnál üléstől bezony szép ducira dagadtak a  lábaim, persze ezt csak akkor vettem észre, mikor húznám a  csizmámat és nem bírom felhúzni a  cipzárát! :S Amint hazaértünk felpolcolva a lábaimat vizszíntbe helyeződtem, most már jól is vagyok! :))) Lelohadtam...:)
Micka mégsem jön, sikerült túlszerveznünk dolgaink ( a részleteibe most nem mennék bele), TáltosApunak sem kell előadást tartania csontkovácsászatból hétvégén, sem dolgoznia, így lemegyünk egy uccsó kettecskén eltöltött hétvégére Nagyberénybe. És mivel ilyen még nem volt, elképzelhető, hogy visszük a  két macskalányt magunkkal, mert nincs ki vigyázzon rájuk! :) De erre azért próbálunk valamilyen megoldást találni...bár a  panzió állatbarát...:))))

cucka 2007.08.10. 09:28

Kommunikáció

Hétvégén voltunk a Balatonon. Most így nézünk ki...azért már nagyobb a  pocim, mint a  kispapának, ugye? :D
Tegnap este óta  sikerült kifejlesztenünk nekünk is egyfajta kommunikációt HuncÚrral!  Ez úgy működik, hogy ő továbbra is ficánkol, gyöngéden  "körbejárja" a lakosztályának minden zúgát, és ha én ilyenkor rajta hagyom a  kezem a pocakomon, vagy esetleg simítom őt, akkor megáll és szerintem most már tetszik is neki az érintés. TáltosApu ilyenkor szívesen átveszi az irányítást és kéri, hogy csinálhassa ő is ezt. És ilyenkor olyan aranyosan "huncorog" a  fiának. (segítség!!! kezdek gügyügő anyuka szintre süllyedni!!! :D) Ma reggel pedig a jól ismert ütemes pocak-berezonálásra ébredtem: Hunci csuklott! :) És ilyenkor is használ a  simi. Annyira érzem a  kisfiam (hű, ízlelgetnem kell még ezt a  szót!) jelenlétét a  mindennapokban, hogy azt veszem észre, miközben egyedül teszek-veszek a  lakásban, hangosan elmondom, mit miért teszek és éppen hova készülök vagy mit csinálok.
Oly mértékben döntöttem 4D-s ultrahang ügyben, hogy tegnap el is mentem megnézni a  Brendonosat és be is jelentkeztünk keddre. Már alig várom!!! :)))) sejderipityom! :)))
Jó, hogy nem kell dolgoznom, mert nehezen viselem a meleget, mondjuk itthon a  4 fal között remekül eltelik az idő. Ha elfáradok a pakolászásba, le tudok pihenni és fel tudom "pócolni" a lábam. Az a szomorú tapasztalatom, hogy kb. 2 napja, amióta ilyen melegek vannak már reggel úgy ébredek, hogy bumszlira dagadtak a  lábaim. Szerencsére nem fájnak. Pedig sok folyadékot iszom (napi 2-3 liter szénsavmentes ásványvizet, esetleg málna levél teát- ennek görcsoldó hatása is van-  vagy menta levél teát) , mellőzöm az erős fűszereket (ezt  a  gyomorfekélyem után évekkel ezelőtt megtettem már!), sok gyümölcsöt fogyasztok és tényleg próbálok feltett lábakkal pihenni, olvasni. Hiába, az anyagcserém már nem a  régi. :)
Lassan feladom a  lakásfelújítással kapcsolatos gördülékeny álmaimat. Sorozatos csőd a kivitelezőkkel történő kapcsolatfelvétel. Vagy nagyon le akarnak húzni vagy pedig egyszerűen nem akarnak dolgozni és eltűnnek. Annyira szörnyű az, hogy az ismerőseink között gyakorlatilag senki sem ajánlja a  náluk dolgozó emberkéket, mert mindenkinek fenemód rossz tapasztalata van velük kapcsolatban. Pár napja még csak vicceltem, de most már komolyan kérdezem, nincs véletlenül ilyen jellegű ismerősötök? (burkolás, laminált parketta lerakás, festés, esetleg tapétázás? ) És a történet szépséghibája, hogy nem tudunk kiköltözni a  lakásból, tehát szobáról szobára tudnak haladni a felújítással.
süti beállítások módosítása