Hétvégén keresztelőn jártunk, majd megmártóztunk a szinte már kellemetlenül langymeleg Balatonba. Hamarabb nekivágtunk a hazaútnak, mint terveztük, mert eszméletlen mennyiségű fényes napsütésben is támadó szúnyog és bögöly nézett minket estebédjüknek. csúnya bögöly, dögölj meg. Fényképezőgépet, gondosan feltöltve vittünk és amilyen vízbiztosan elcsomagoltuk, úgy haza is hoztuk. Nem, nem felejtettük el használni, csak most kicsit megint olyan ciklusunkat éljük, amikor jobb megélni, nem fotózni. Minkus első nagytós fürdőzése így nem lett megörökítve, de gyöngykacaja még mindig a fülemben cseng. (valamint kevésbé nőies fuldoklása, valamért azt hitte ez a sokvíz mind arra vár, hogy ő megigya. Nem sikerült neki)


A parton ücsörögve aztán megtudtam, hogy a lányom pontolyan természetellenes combokat növesztett, mint a mellettünk táborozók szomszédjának a  lánya, és azt is, hogy ennek ellenére, milyen értelmesen néz mégis. A pihenés szele megcsapott, így nem fajultam vokális tettlegességig sem, inkább csak hátat fordítottam és próbáltam nem odafigyelve olvasni. Az azért még megütötte a fülemet, hogy ezek a mai fiatalok milyen ritkán adnak ilyen szép, régi bibliai nevet a gyereküknek. (és ekkor Hunorra gondoltak)

Aznap szembesültem Minka negyedik kibukkanó fogával  (két alsó és két fölső metszőfog már szabadlábon) és az ötödik startra késszel, mely a jobb alsó (oldalsó metsző),  még bogyóformájú egyelőre.

Hunor pedig... hátőőőő most a családunk büszkesége és hatalmas nagy rovátkát tett amellé az érvünk mellé, hogy mindennek eljön majd az ideje, ha eléggé éretté válik rá, mindenféle külső behatás nélkül, magától. Huncos a meleg és a múltkori sikeres délutáni alvás ellenére, fölöttébb ragaszkodó maradt a pelenkájához. A legnagyobb kánikulában viszont befülledthetett a meleg bugyorba, mert bibire panaszkodott alvég tájékon. Megragadtam az alkalmat, lebeszéltem a pelusról. Azóta is napközben mentes, ügyesen intézi folyó ügyeit, utcán félrehúzódva tőlünk, a lakásban szűkítővel a célhelyre, az udvaron szintén félrehúzódva. Éjszakára még nem mertem üresben hagyni, viszont Balatonról hazáig mentes volt. (az más történet, hogy közvetlen hazaérkezésünk után azonnal locsolni kezdett, és rossz volt az én általam javallott technika- szidtam is az uramat érte, hogy ezt miért is nekem kell-, mindketten hisztérikusan nyenyeregtünk és minden langymelegben úszott) Nagydolog ügyében hajthatatlan, csak és kizárólag pelenkában végzi, előzetesen szól, kéri a pelust.

Ma pedig megejtette az első szomszédboltos bevásárlását. (pont 6 méter a távolság kaputól kapuig). Kezibe nyomtam egy rövidke levelet meg egy Rákóczit ábrázoló bankóst, elmondtam, mit kell tennie és néztem ahogy fontossága teljes tudatában szedegeti aprócska tappancsait. Persze közben a szívem a torkomban dobogott és kisétáltam azalatt a másfél perc alatt elé az udvarra, (így tett a szomszédközértes lány is), ő meg jött büszkén, kezében a megszerzett fokhagymakrém és a visszajáró a blokkal. Persze tocsogóssá olvadtam...

cucka 2010.03.31. 14:09

Keresztelődtünk

A hétvégénk élményekben gazdag, programokkal bővelkedőre sikeredett. Minka megkapta az első szentségét, melyet kis arcrándulással, álmában abszolvált. Utána jó hangulatban, kedves baráti és családi társasággal beszélgetve megebédeltünk, majd hazajöttünk.

(képre kattintva előbújnak a további fotók is)

Nagyon jó érzés volt körbenézve azokat az arcokat látni, akiket szeretsz és akikről tudod, hogy szeretnek. Ritka és értékes pillanatai ezek az életünknek. Megbecsülendők.
Számomra akkora erőbombát adott, mely kitart jó sokáig, dacolva a szürke hétköznapokkal.

After poszt: ami még eszembe jutott, avagy kulisszatitkok a keresztelőről.
Pár másodperccel a templomba vonulásunk előtt, Minkára rátankoltam még egyet a biztonság kedvéért, vegetatívan működő jánykám azonnali válasz-macicsapatait azt hiszem nem kell külön részleteznem. Joghurtszagú, anyatejes, ezáltal kellően diszkrét, pöppet azért izgultam, nehogy abból a jóféle mindennen áttörőből jöjjön. Szerencsénk volt, időnk sem lett volna kivakarni belőle, nomeg váltóruha sem állt rendelkezésre.
Node: amint elfoglaltuk a helyünket odabent és néma csönd lett, Hunorvirágszál is útnak indította barátságosnak egyáltalán nem nevezhető medvecsapatait. És ha minderről a gyülekezet nem szerzett volna tudomást, cinege hangon kaka, káká felkiáltásokkal tarkítottan ujjacskáival mutogatott is a fara felé.
Mindannyiunk arcára fagyott mosolyát egy huszárvágással Huncom kerezstapja oldotta fel: elvezettette a telipelenkásit.

cucka 2008.03.29. 13:09

Röviden

A Zanyósomnak hála, végre erőt vettem magamon és feltöltöttem egy részét a keresztelőn készült fotóknak. Egy rövidke ízelítő Hunc etnikumos szerkójából (ez a jelző most már többek által sztornírozva lett!):


(fotóra ráklikk előjön a többi is)
A pogánytalanítás (természetesen Zoltán tette), akkora sokkot okozott csöndes kis életünkbe, hogy miután ma hazaértünk, (azaz már útközben is volt egy sejtésünk erről), kiderült, hogy egészen pontosan egyetlen darab keresztelős fotónk sincs! Van viszont borospincés borozgatós HuncApuról! (az úgy volt, hogy addig készülgettek jobbnál jobb fotóapparátusokkal, jobbnál jobb minőségben a fotóink, és az adathordozók is cserélgetve lettek, mígnem a mi kártyánkon nem maradt egyetlen fotó sem!), de szerencsére a Zanyósom még ottlétünk alatt átdobott pár fotót, a többit pedig apránként kapom. (cd-n, innen-onnan ;) )

Tehát szombaton korán keltünk és gyakorlatilag bepakoltuk az egész lakást, úgy, hogy mi el sem fértünk a csomagtartónkban, egy-két dolgot a konvoj további résztvevőihez is be kellett pakolnunk.
(természetesen most sem sikerült a megbeszélt időpontban elindulnunk). Simán 2-3 hétre elegendő ruhaneműt pakoltam Huncnak, de ha nagyon őszinte akarok lenni magamhoz, alig maradt itthon ruhája (sosem lehet tudni alapon), de velünk tartott a játszószőnyege, a mózeskosara, a kis hálózsákja (hogy aztán mellettem aludjon az ágyban az én takaróm alatt). Ismét sikerült jópár olyan dolgot magunkkal vinnünk, amit ki sem bontottunk ottlétünk alatt, viszont könnybelábadó szemekkel és elcsukló hangon válaszoltam, ha HuncApu megkérdezte, hogy minderre valóban szükségünk lesz.
Hunormanó -mint mindig-, most is jól viselkedett egész úton. Hol aludt, hol evett (hihetetlen etetési technikát fejlesztettünk ki a kocsiban, bekötve, menet közben), jókedve töretlen volt. Kihasználva Hunc alvásait, az aktuális kölcsön pszicho könyvem részleteivel ostoroztam HuncAput és barátját, inkább kevesebb, mint több sikerrel.

És aztán a nagy napon, azaz vasárnap, a kitűzött időpont az istentisztelet után, 10 óra környékére tevődött. Erős félelmem volt: Hunor általában ekkor szokta a délelőtti sziesztáját tölteni és még nem volt rá precedens, hogy az ébresztést jól viselte volna. Két esélyes volt a dolog: vagy nagyon jó kedvűen zajlik a keresztelő, vagy nagyon nyűgös lesz! Próbálgattam én ugyan kitologatni az alvási-ébrenléti idejét, de bármivel is próbálkozom, egy dolog mostanra kialakult: Hunc reggel fél 7-7 magasságában felébred, elmatinézgat, majd 9-fél 10-től délig alszik. A keresztelőre várakozva egy kivüleső helyiségben, Hunor elaludt, és ekkor jöttek értünk, hogy Keresztanyu kapja föl a kisdedet, mert bevonulunk. (én még ugyan tettem egy heroikus kísérletet arra, hogy kivételesen nem tolhatnánk-e be a babakocsiban?!, de csak megmosolygást kaptam válaszul). Szerencsére Hunor érzete a vállain a terhet, és a szertartás alatt közömbösen ébredezett nagyokat ásítva.



A fejére öntött szenteltvíz sem hozta ki a sodrából, inkább érdeklődve figyelt, egyedül a szertartás végén felcsendülő himnuszba kapcsolódott be érces férfihangjával. Amint vége lett és kiszállingóztunk a templomból, már ismét az én kis tündérgombóc kisfiam lett belőle, aki ilyen mosolyokat dobált lelkes közönségének:



A keresztelő után átvonultunk egy helyi étterembe, ahol még órákon át folyt a lakoma, a beszélgetés, legnagyobb csodálatomra Hunor nagyon derekasan helytállt. Hatalmasat szopizott és még hatalmasabbat aludt (és természetesen macizott, mindenen átfolyósat... volt nálunk csereruha :DDD). Gyerekek is voltak körülötte, akik nem mindig a legfinomabban nyúltak hozzá, de egy-egy gyömöszkölés után, kacarászva várta a következőt(?!)

A legújabb tudománya, ezt ígérem, igyekszem lencsevégre kapni, mert nagyon vicces: valaki nyújtogathatta neki a nyelvét, mert Hunor megtanulta kinyújtani a sajátját és mivel látja, hogy ezzel tetszést arat, sziszegve nyújtogatja a nyelvét, miközben fuldoklik a röhögéstől (meg mi is!).

cucka 2008.03.10. 13:48

Keresőben

Szokásunkhoz híven, ismét majdnem utolsó pillanatra hagytuk a dolgokat. Szóval, hétvégén esedékes Hunor keresztelője és az okos idösanyjának ma reggel jutott eszébe, hogy illene valamilyen elegáns kismanó ruha után néznie, mert pelenkába ugye mégsem lehet megkeresztelni a kiskirályfit! Ismét tudatosult bennem a fiús anyukák elnyomása: a lányos anyukáknak sokkalta könnyebb dolguk van, hihetetlen mennyiségű és minőségű habos-babos ruhácskákat véltem fölfedezni és csak minden 5. babás oldalra jutott egy kisfiús ruhácska (amik természetesen nem tetszettek) Aztán sikerült rátalálnom egy elfogadható darabra, (szempont volt, hogy egyedi legyen és legyen benne valami kis Huncosan frappáns), amiről aztán kiderült, hogy 15 nap alatt készül el, mert megrendelésre készülnek és egyedi varrásúak. Próbáltam bevetni szőkenős bájomat, és sejtetni, hogy sürgősségi felárat is hajlandó vagyok fizetni, de ezúttal egyetlen napocskát tudtam kicsikarni a vevőszolgálatos hölgyből, ami jelen esetben döglött lovon a  patkó effektus. Így hát tovább kutakodtam egyre lógóbb orral...

... és egy újabb véletlennek köszönhetően (elírtam egy betűt az egyik keresőben!) rábukkantam Huncos ünnepi szerkójára! A mostani telefonbeszélgetésem sikeresnek volt mondható, bár vidéki szerzemény, remélem péntekig ideér. (most telefonált a hölgy: szerda délelőtt felküldi a rucit egy ismerősével, juhé!)

A hétvégénk ismét jól telt, HuncApu szombaton végül is meghőmérőzte kisfiát, mert már szenvedett a macik miatt, görcsölgetett a pocakja. Ez volt az első hőmérőzésünk, HuncApu beledugta, nézegette, semmi, majd ismét beledugta, akkor már nem tetszett Huncnak annyira a dolog, de továbbra sem történt semmi. Hunort elcsomagoltam és sétáltam vele egy kört és ekkor kirobbant egy kisebb medve familia, Hunor arcáról mázsányi kövek gördültek le, megvidámodott. A biztonság kedvéért vártam pár másodpercet mielőtt tisztába tettem volna, de több maci nem volt kíváncsi a tágas univerzumra. Aztán Hunor eljátszogatott, és köbö fél óra múlva megérkeztek az előző macik idősebb rokonai hátközépig borítva Huncost a langymelegbe. Kisfiam megkönnyebbülten végigaludta az éjszakát, azóta napi rendszerességgel újra érkeznek a medvéink! ;)
süti beállítások módosítása