cucka 2011.01.04. 23:48

A szeretetrűl

Mindig is sokgyerekre vágytam, bár menet közben voltak olykor-olykor fenntartásaim.

Emlékszem arra, amikor megszületett Hunor. Az első közös évünk abból állt, hogy őriztem álmát, könnyeimet nyeldesve figyeltem ennek a kicsi életnek a csodáját. Nem eresztettem, burkolva-csodálva szerettem. Óvatosan simítottam apró ujjacskáit, csókolgattam formás puhaságát. Elmerültem természetadta tökéletességében.
Aztán elkezdtünk egyre többet beszélgetni egy újabb babáról. Könnyű volt a nemalvásos éjszakákra fogni a bennem tomboló kételyeket. Mert annak ellenére, hogy hittem a szeretet önmagát megsokszorozó mechanizmusában, mégis féltem. Hogy mennyire fogom tökéletesnek látni a kistestvért. Hogy fogom-e tudni annyira és éppenugyanúgy szeretni Őt, mint az elsőszülöttet. Hogy maradt-e még bennem szeretet egy második gyermek számára.

Aztán beköltözött a pocakomban ez a napsugár, akiről akkkor még nem tudtam, hogy be fogja ragyogni mindennapjainkat. Aki először csak kétségeket és bizonytalanságot ébresztett bennem. Úristen, egy láááány! De hát én fiús-anyuka vagyok?!

Amikor 9 közös hónapunk (és jó pár napunk) szimbiózisa végét megkoronázta életem legszebb éjszakájával, már akkor tudtam: ő egy különleges ajándékkal érkezett közénk. Egy teljesen új képességével annak, hogy őt egészen különleges módon szeressük.

Ha döntenem kellene, hogy melyiküket szeretem jobban, nem tudnék. Néha rosszat tesznek, haragszom rájuk, számtalan kellemetlen helyzetet is köszönhetek nekik, de a szeretetemen ez semmit sem változtat. Csak osztódik napról-napra, óráról-órára.

Úgy érzem, idebent készen állok a következő fokozatra. Ami talán keményebb lesz, másabb, de pontosanugyanilyen varázslatos.

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr722561463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mhtimi 2011.01.05. 12:24:43

Jaj, de jó!
A két gyerekességnél sokkal jobb a három:)

lepkevár · http://lepkevar.blogspot.com/ 2011.01.05. 12:39:25

Csatlakoznék mindkét előttem szólóhoz! :)

A két gyerekes létnél tényleg jobb a három, és hajrá! :)

sabori 2011.01.05. 14:32:01

De jó érzés lehet neked gondolatban készülődni a harmadikra! Nekem kb. ugyanennyi idős a két lányom (3,5 és 1), de nálunk (egyelőre) nem lesz harmadik. Irigyellek egy kicsit. :)
Kedves előttem szólók, fejtsétek ki azért bővebben, miért jobb a háromgyerkesség, mint a kettő!

Julcsi84 2011.01.05. 15:20:27

Nagyon szorítok hogy ez a gyönyörű terv minél előbb valóság legyen!!!!
Puszi!

sellőlány 2011.01.05. 15:47:40

Milyen muris lenne, ha az újkismuki is decemberben születne... :-)

Dius_78 2011.01.05. 16:34:11

Csak csendesen mosolygok.. :) Imádlak ezért is, ahogy ezt át tudtad adni. :)
A hármaska pedig maga a katarzis... amikor már igazán tudod szeretni, amikor már elfogadod őt úgy, ahogy van, az első pillanattól, mert nem akarsz megfelelni sem szuperanyuságnak, sem tankönyveknek, egyszerűen csak szereted őt önmagáért, és kiteljesedsz a családban, ami majd ötösben egy olyan igazi kört alkot. :)
Bár.. lehet, hogy az a kör hatosban az igazi.. de ezt csak nagyon zárójelben szívem legmélyéről jegyeztem ide.

cucka 2011.01.05. 18:03:22

@sellőlány: nemá! :)))) minek a kertes ház, ha még egy tisztességes kerti szülinapi partit sem tudunk összehozni?! :)))))
@Dius_78: valahogy én is így képzelem! ;) én bízom a szíved legmélyén megbúvó gondolatban is és drukkolok hozzá. :) nemcsak a szívem legmélyéről.
@sabori: azt érzem, Nálatok is megfordulhat még a döntésetek. Amikor még higgadt és gyermektelenül összeszedett voltam, akkor úgy terveztem, kettő gyerek után visszamegyek kicsit dolgozni, aztán ha már nagyon hiányzik a lengedező pelenkaillat, újra itthon maradok. Aztán felébredtem, és rájöttem, nálunk az élet nem így működik. Nem akarom hosszasan ragozni, de maradunk a zsinórmintánál és ha a Jóistennek is efféle tervei vannak velem, akkor négyig tényleg nem állunk meg.

cucka 2011.01.05. 18:03:56

És köszönöm, hogy itt vagytok, hogy velünk vagytok! ♥

gneke 2011.01.05. 18:21:07

A harmadiknál már annyira laza volt minden. Eszembejut mikor Adrikát jöttek látogatni kollegák és az egyik mondta, hogy mennyire sajnálja az elsőszülötteket, mert nekik mennyire magasra van állítva a léc, mindent tőle várnak el a szülők. Azt már csak olvastam valahol hogy mindjárt a harmadikat kellene szülni, de ez igaz is.
És csatlakozok azokhoz akik úgy érzik hatosban lenne ez igazán kerek. Nálunk már biztos nem:-(

Magdaleha · http://magdaleha.freeblog.hu/ 2011.01.05. 18:27:42

Hajrá Hármaska! Ha a szívedben már megszületett, biztos hamarosan jelentkezik is! :-)
M

Csöppke · http://www.csoppkeblog.hu 2011.01.05. 20:14:52

De izgi! Én is nagyon drukkolok, hogy minél hamarabb beköltözzön Hozzátok a harmadik baba! :) Igazán jó helye lesz! :)

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2011.01.05. 20:31:51

:))) Hát ha nem szeretnél decemberit, akkor vagy mostazonnal kell cselekedni, vagy várni vele néhány hónapot:) de tényleg vicces lenne még egy decemberi baba:)
Én a harmadikat csak és kizárólag májustól szeptemberig vagyok hajlandó megszülni, pont a szülinapi parti miatt:))))

lepkevár · http://lepkevar.blogspot.com/ 2011.01.05. 21:11:24

Sabori, ha röviden kell összefoglalni, akkor főként azért, mert a 3. gyereknél az ember lányának már van annyi önbizalma és tapasztalata, hogy irreális aggodalmaktól és megfelelési kényszertől mentesen tudja élvezni az anyaság örömeit.

Kendemami 2011.01.05. 22:13:14

Kistesóra fel! Várlak szeretettel a hármasok családjában :) Mert jóóóóó!

Ildi-84 2011.01.05. 22:45:00

Hajrá hajrá kistesó!!!!!! :) hű, én azért a 2. és 3. között lehet, pici szünetet szeretnék majd... :) Mondjuk legyen 3 év köztük... :D

Eriberi33 2011.01.05. 22:55:02

Én inkább szeptemberre szavazok, mint decemberre... ;)
Hajrá hajrááááááá!!!! :)
És én most kivételesen nem követlek 3 hónap csúszással... :) (remélem :) )

cucka 2011.01.05. 23:19:56

@Ildi-84: naszép, túlzásokba azért Te sem esel! :P
@Eriberi33: ErcsiBercsi, teeee! :))) soha nem mond, hogy soha. :p

És még egyszer köszönöm Mindenkinek a kedves gondolatokat! ♥

WildShycu · http://igazvilag.freeblog.hu/ 2011.01.06. 02:09:41

Hm...van még melletted hely a start-vonalon?

cucka 2011.01.06. 08:24:34

@WildShycu: háperszehogy IGEN! ;) sőt... :)

bekus · mindennapjaink 2011.01.06. 08:52:21

Hű, de szeretném leküzdeni a kifogásaimat, hogy én is starthoz álljak veled. Bár én négyeskével versenyeznék :)

Szurkolok nagyon nektek!

Kinga85 2011.01.06. 09:24:52

De szép tervek, szurkolok nagyon :)

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2011.01.06. 09:49:13

Az a baj, hogy úgy tudsz írni az anyaságról, a gyerekvállalásról, a nagycsaládról, hogy az embernek kedve támad most rögtön egy újabb gyerekhez, még akkor is, ha korábban szépen eltervezte, hogy mi hogy lesz!!!!! Te Galád!

lepkevár · http://lepkevar.blogspot.com/ 2011.01.06. 11:02:47

Cucka, a kérdést továbbgondoltam egy poszt erejéig. ;)

Nani 2011.01.06. 15:50:01

No egy magamfajta négyet tervező és másodikkal startvonalra állónak kifejezetten jót tett ez a Szeretetrül szólód. Mert én még elképzelni sem tudom, hogyan lehet egyformán szeretni, mégis hiszek benne, hogy sokszorozódik majd amit érzek.
Szerintem szeptemberi fiúcska lesz... :)

WildShycu · http://igazvilag.freeblog.hu/ 2011.01.06. 17:16:40

Látom, jó sokan álltunk vonalhoz :D Megint baba-boom lesz év vége felé...

Csilli81 · http://malibaby.freeblog.hu 2011.01.07. 01:56:19

Hajráhajrá, drukkok, hogy mihamarabb beköltözzön a pocakodba!!! Én már most vágyom a harmadikra, pedig éppencsak szültem, és most meg épp azért ülök itten, mert másodszülött bagolybélámnak, esze ágában sincs alukálni... még mindig fordítottan működik, de kit érdekel, annyira imádom:)

Beso · http://kitti-szonja.blog.hu 2011.01.08. 05:51:57

Biztos vagyok benne, hogy nem sokat kell várnod (várnotok) az újabb csodára! Ebbe a szerető családba biztos sorban állnak a gyerekpalánták:-) (Egyébként meg BUÉK)

Timocska_ 2011.01.09. 14:07:31

Drága Cucka! Kívánom, hogy mihamarabb teljesedjen a vágyatok és éppolyancsodálatos kisbabátok szülessen, mint az első kettő! Nagyon drukkolok Nektek és várom a híreket! :-)
süti beállítások módosítása