Az úgy volt, ahogy eddig még sosem. A zuram, az az áldott jó ember a végső összeomlás határán lavírozott már jóideje, de én hiába nyitogattam szemecskéit mindennap (akár többször is) és figyelmeztettem bőszen a közelgő viharra, valamint szembesítettem hiányosságaival, csak akkor vett komolyan, amikor a kezdetleges pszichés tüneteket konkrét testi betegség-jegyek váltották fel.

Így amikor beütött a krach és mi itt álltunk mindennemű nyaralás elképzelés és foglalás nélkül, eszembe jutott a Beso blogján olvasott szálloda ajánlója. Eztán már csak pár pattanásig feszült nap következett és indulhattunk is. Talán jellemezheti adott elmeállapotomat az a tény, hogy sikerült 4 rendbeli pizsamával készülnöm az 5 napra magam számára, ám ennél lényegesen kevesebb napközbeni viselettel, természetesen a gyermekeknek cirka egy hónapnyi hideg-meleg ruhát csomagoltam. Sebaj. A vantól nem kell megijedni.

Aztán megérkeztünk, és lassacskán tompa puffanással gurultak le a fáradtságunk mázsás kövei a vállainkról. Az első perceinket mégis inkább a hisztérikusság jellemezte, éppen akkor, amikor számomra egyértleművé vált, hogy bárhogy iparkodom, nem fogom tudni belepréselni magam a fürdőrucimba. Persze, nem is fájt volna annyira a dolog, ha ez a cuccos nem éppen a Minkával való várandósságomat kísérte volna VÉGIG! Kis rábeszélésre hajlottam, így apjuk lecipel(hetet)t a hotel aljában működő mindenféléket áruló boltba, ahol kaptam egy számmal nagyobb fürdőrucit, a szobatükör kellemesen tompított, aztán a folyosói már nem annyira,  az ottkészült fotók meg végképp elárultak, egy idegen zsírtömeg ölelgette gyermekeimet! Így hazaérkezve alapos cenzúrának vetettem alá ottkészültjeinket, hullott a férgese, bennem meg nagy elhatározások értek meg... hastáncolni és teniszezni fogok, hetente többször is, ha kell, nomeg reggelente (vagy esténként, ez még nem kristálytiszta) kocogni/futni is fogok.
Zuram kezdődő gyomorpanaszai miatt sokkalta visszafogottabban étkezett, mint például én, aki most még utoljára mindent bevállalt, így csodás becenevekkel illettük egymást, így lettem Zsírné asszonyság, böcsös lányomat az apja a Zsírka névvel illette, én ezért cserébe Nagytestűztem hitösömet. Szép is a szerelem.
Nagyjából pontosan ugyanazt csináltam, mint általában itthon, csak főznöm nem kellett és még az ajtóra is kibiggyeszthettem a takarítást kérek táblácskát, ezáltal mégis pihentetőbb volt. Hunor számára mindenképpen. Szépfiúnk napról napra megcsillogtatta elméje rejtett zugait, aligbeszél, bár egyre jobban, ám amikor és amit mond, az láttatni engedi zseniális humorát és szellemességét. Jókat derültünk megnyilvánulásain és újfent megállapítottuk, gyermekeinkkel éppenmost a legjobb és a kisbüdös meg egyre szórakoztatóbb társaság. Apropó kisbüdös: szobatisztaság napközben teljesen jól működik, délutáni alvás már rég kipipálva, autóútak is jelesre vizsgáztak. Nehezünkre esett lenyelni a nevetésünket, ahogy a kétésféléves lábujjhegyen pipiskedve tökéletesen alkalmazza a slag-technikát a szállodában. Ez a mi perverziónk. Ám a megdöbbentőbb, hogy a macijait továbbra is féltve-pelenkába engedi csak napvilágra, az egyik kérdezz-felelekes reggelen bevallotta, hogy fél a trónba ereszteni őket. Így állunk. Büszkén. A tőlem totálisan független sikereket birtokolva.

A szálloda érdemeit is szeretném magasztalni, ugyanis ez olyan igazi sokgyerekes szálloda, valóban család- és gyerekbarát, ahol a pincérek nem néztek ufónak, mert estére minden második gyermek éppen valamért üvöltött, megszokott alapzaj volt a gyereknyekergés, itt-ott borultak a kakaós/boros-poharak. Van egy óriási játszótere is, menynei finom homokkal, így nem csodálkoztam azon, hogy Hunormester amint kipattintotta szemeit, máris azzal indított, hogy inta-hamma-dzíz. (hinta-reggeli-víz=fürdés)
Úgy jöttünk el, hogy oda még vissza fogunk térni. És ezt akár vehetik fenyegetésnek is.

(amiről még szeretnék írni: Anna örök, és újabb anyasági bölcseletek)