Van abban valami piszkosul felszabadító, amikor a majdnem kétésfélévesed jelzi, hogy pattanj be mellé az anyósülésre, maxi hangerőre kapcsolja a rádiót és fékeveszetten tomboltok a lájk a vördzsinre. Te azért, mert eszedbe jut hamvas fiatalságod, ő meg azért, mert talán sosem látott még ilyennek.

Ennél már csak az tud torokgombócképzőbb érzéseket okozni, ha segíthetsz. Most éppen koraszülött picibabákon. Különösen szárnyaló érzés az, ha ekkora összefogás részese lehet az ember lánya, ilyenkor kicsit a virtuális valóság, kézzelfoghatóan reálissá válik. És bár az árverés lezárult tegnap éjfélkor, a szervezők megtalálták a módját annak, hogy támogatni lehessen bármekkora összeggel is, az ebben a cipőben járókat, egy kifejezetten erre a célra létrehozott alapítvány keretén belül. Csakúgy, mint tavaly, most is lehet vételezni finom sütireceptekkel teli SegítSüti füzetet és idén először a budapestiek vásározhatnak a  varázslatos nevű Marsbéli Boltból is. (részletek a linkeken)

A mai napot ezek után nem is zárhattam volna másképp, mint előbányászva a sokkicsis öntöttvas edényemet, melyet izibe felavattam egy jóféle pácolt tarjával.

Mert adni jó. 

A hétvégénk élményekben gazdag, programokkal bővelkedőre sikeredett. Minka megkapta az első szentségét, melyet kis arcrándulással, álmában abszolvált. Utána jó hangulatban, kedves baráti és családi társasággal beszélgetve megebédeltünk, majd hazajöttünk.

(képre kattintva előbújnak a további fotók is)

Nagyon jó érzés volt körbenézve azokat az arcokat látni, akiket szeretsz és akikről tudod, hogy szeretnek. Ritka és értékes pillanatai ezek az életünknek. Megbecsülendők.
Számomra akkora erőbombát adott, mely kitart jó sokáig, dacolva a szürke hétköznapokkal.

After poszt: ami még eszembe jutott, avagy kulisszatitkok a keresztelőről.
Pár másodperccel a templomba vonulásunk előtt, Minkára rátankoltam még egyet a biztonság kedvéért, vegetatívan működő jánykám azonnali válasz-macicsapatait azt hiszem nem kell külön részleteznem. Joghurtszagú, anyatejes, ezáltal kellően diszkrét, pöppet azért izgultam, nehogy abból a jóféle mindennen áttörőből jöjjön. Szerencsénk volt, időnk sem lett volna kivakarni belőle, nomeg váltóruha sem állt rendelkezésre.
Node: amint elfoglaltuk a helyünket odabent és néma csönd lett, Hunorvirágszál is útnak indította barátságosnak egyáltalán nem nevezhető medvecsapatait. És ha minderről a gyülekezet nem szerzett volna tudomást, cinege hangon kaka, káká felkiáltásokkal tarkítottan ujjacskáival mutogatott is a fara felé.
Mindannyiunk arcára fagyott mosolyát egy huszárvágással Huncom kerezstapja oldotta fel: elvezettette a telipelenkásit.

Hunor előszeretettel alszik el extrém helyeken, ám az utóbbi időkben egészen konszolidáltan, ágyban, kanapén tette, így ma konkrétan röhögőgörcsöt kaptam, amikor szólt a Dédi, hogy ezt látnom kell. És tényleg. Nomeg dokumentálnom:

És igencsak el vagyok maradva a Szépleány fejlődésének lejegyzésével. Míg ezelőtt két évvel örömtáncokat lejtettem, hogy Hunorvezér a negyedik hófordulójára megörvendeztetett egy hasról hátrával, most teljesen természetesnek vettem, hogy kicsilányom alig két hónaposan hasról hátra, alig háromhónaposan meg hátról hasra forgolódik.

Valamelyik este megörökítettem a konvencionális hasról hátrát, íme: