Amikor megtudtam, hogy másodikként lányunk lesz, majd kibújtam a bőrömből örömömben, potyogtak a könnyeim, miközben hívtam a kölök apját és prüntyügtem be az sms-eket a kórház kertjében egy padon ülve. Madarat lehetett volna velem fogatni, gondolataim vastag rózsaszín lepelbe burkolóztak, baldachinok és királylányos játékok tarkították agyam legrejtettebb zugait is. ...ezzel egyidőben szinte észrevétlenül kúszott be a tudatalattimba a féltés (úristen! egy lány!), a félelem (vajon minden rendben lesz? ha valami történne vele, azt nem élném túl...), a fájdalom (én ízigvérig fiúsanyuka vagyok, mihez kezdek egy lánnyal? mi van, ha nem tudok egy olyan kapcsolatot kialakítani vele, amilyen nekem volt Anyuval?), majd lassacskán átalakult rettegéssé (hogyan fogok boldogulni? fogom tudni éreztetni mindkettejükkel megfelelően, hogy mennyire szeretem őket?), mely a  mindennapokban úgy manifesztálódott, hogy igyekeztem minél jobban elfojtani magamban a rosszgondolatokat... az elfojtás egyeneságú következménye az élet valamely területén való kibuggyanás: így nyűgös lettem és kedvetlen, morcos és ingerlékeny, türelmetlen és rosszindulatú... mindemellett éreztem én valahol mélyen-belül, hogy nem jól van ez, ezért méginkább lelkiismeretfurdalásom lett és a kör lassacskán bezárult.

Egyre több kétségem támadt, kételkedni kezdtem önmagamban, a rátermettségemben, és hirtelen elbizonytalanodtam az élet minden kérdésében.

Hétvégén viszont kitört belőlem, sírva zúdítottam rá HuncApura az összefüggéstelen szavaimat, amik eddig dugaszt képeztek a torkomban... hogy jobb lett? nem tudom... hiszek a kimondott szavak teremtő erejében, ezáltal még félelmetesebbnek tűnik most minden... viszont: hiszek abban is, hogy a rossz gondolatok mételyként betegítik a testet, napvilágra kell jönniük, hogy a fény, apró elemeire cincálva megszüntesse őket...

Ezért kellett a 4d... a lelkemnek, a vizualitásomnak... hogy engedjem teljes erőmmel befogadni ezt a gyönyörű leánykát az életünkbe, hogy ne féljek tőle, hogy lássam, hogy bízzak magamban, hogy higyjek benne, ebben a csodálatos apróságban, aki már most igyekszik megkönnyíteni az életemet, hiszen lassacskán a 7. hónapban taposunk és panaszmentes várandósságom van, az elején volt ugyan egy kis émelygés, alkalomadtán egy kis lábdagadás-gyomorsav, de összességében feleannyi problémát nem okoz, mint anno Huncos...

...és igen, tegnap a 4d alatt mosolyogtam és sírtam... végre képes voltam hagyni, hogy az érzelmek és a határtalan szeretet hulláma elöntse a szellemem...  hiszen a monitoron ott volt az én ásító kisbabám. A lányom. A legbecsesebb és legcsodálatosabb ajándék, amit nem véletlenül kaptam. A szemem megtelt könnyekkel, a szívem nyugodt örömmel kezdett verni...

Most már látom, a bizonytalanság akkor támad fel bennem, ha van időm gondolkodni, racionálisnak lenni, és elképzelni a jövő minden eshetőségét. Az igazság azonban mindig akkor fedi fel magát, amikor elengedek minden gondolatot és hagyom, hogy szívembe befészkelhessen az a csendes, varázslatos pillanat, amikor felismerem, hogy a gyerekem, a gyerekeim iránt érzett szeretetem átsegít majd minden nehéz pillanaton. A szeretet olyan világba nyit ablakot, ahol szabad vagyok, magabiztos, és ahol olyan anya lehetek, amiről mindig is álmodtam.

Tegnap délután megejtettük az óhajtott 4d-sünket. A pocakomban lakó illetőről két fontos dolgot illik megemlíteni: továbbra is Minka éééééés annyira jólnevelt, hogy menetirányba fordult szép(gondolatra)szóra! (persze ez még változhat, de fő a pozitív hozzáállás)

Hunorral ellentétben Minka esetében sosem okozott gondot az, hogy egy ultrahangra úgy érkezzünk, hogy ne találjuk ébren a leányzót, hogy le kelljen küldeni neki valami jóreggelt finomságot. Szerintem ez a gyerek sosem alszik, napközben folyamatosan ficánkol, éjszaka ha még olvasok, ő is ébren van, ha hajnali mosdójáratra nevezek be, akkor is velem szolidarizál.

Amit itthon szinte azonnal megállapíthattam, hogy a 2 éve, a jónevű babamoziban készült felvételek meg sem közelítik sem minőségben, sem felvételekben a mostaniakat, bár ez nem feltétlenül a szonográfus hibája, az alanyok is bőven tehettek róla.

Egy összehasonlító ultrahang (anno ez volt Hunc legjobb fotója...):

(bár itt annyira nem szembetűnő, de Minka pontosan olyan turcsiorrú és magashomlokú, mint Huncos, a szája kicsit vastagabb és lágyabbak a vonásai... csajosabb...)

Magyarázat címszavakban: 1. Csókosszájú Minkacsücsör (vagy máris dumál?), 2. Minkamosoly, 3. Minkaujjak, 4. Minkatalpak. Apropó talpak: a szonográfusnéni aszonta hadd mérje már le ennek a királylánynak a talpát, mert ekkorát ritkán lát: ugyanis 5,41 centis talpakon lubickol a leányzó odabent! (viszonyításként: a combcsontja mindösszesen 5,27 centi...)

Kicsit számokban:

BPD (koponya haránt átmérője): 7.49 cm
HC (fejkörfogat): 26.42 cm
AC (haskörfogat): 21.11 cm
FL (combcsont): 5.27 cm

Egy magzat, koponyavégű fekvésben. Épnek látszó koponya és gerinc. Telődő gyomor és hólyag. Közepes mennyiségű magzatvíz. Placenta mellső falon tapad. A MNSZUT jelenlegi állása szerint durva fejlődési rendellenesség nem látható.
Súlybecslés: 1018 gramm.
A biometriai adatok alapján a szülés várható időpontja: november 26. (ugyanis hiába leledzem a 27. terhességi héten Minkalány a méretei alapján már 28+ párnaposnak felel meg... nagyleányzó-nagytalpakon...)

...A lelkemről meg később. Mindenestre ez az uhu helyrerakott bennem pár dolgot... lassan valóban fölfogom, hogy lányunk lesz...

A 27. hét küszöbén aktuálissá vált a kötelező vércukorterheléses vérvétel. Túloznék, ha azt mondanám, széles mosollyal az arcomon készültem erre a napra, hiszen, akármennyire is kíméletes volt velem a mostani orvosom, (nem köllött cukros lötyit innom, így a négyszeri óránkénti vérvételtől is eltekinthettünk), azért reggel korán kellett kelnem, és a kitűzött próbareggelit félálomban el kellett fogyasztanom. (1 zsömle, 1 pohár tej... nomeg az elmaradhatatlan ébredjfel reggeli első kávém, tudom, nemszép dolog, főleg szakmabeliként, de ezt minden vérvétel előtt megiszom...).

Fél 7 magasságában elnyammogtam a reggelimet, a szokásos rutinom után metróra pattantam, és fél 8 előtt pár perccel már meg is érkeztem a sok, pocakos kismamával tömött, levegőtlen pincehelységbe, a vérvétel helyszínére. Lejelentkeztem -mondták, nem kell, ha letelt az étkezés utáni egy óra, sétáljak be bátran, besétáltam volna, -ám ekkor egy hegyomlás szerű ich bien überfontos  kismama elém állt, hogy láthatná-e a sorszámomat. Mondtam nincs nekem olyanom, vércukorteheléses vagyok, erre ő aha, értem, majd félig elfordulva, de számomra még tisztán hallhatóan, így könnyű... Igen, valóban, így könnyű volt, most minden annyira klapfolt, hogy magam is csodálkoztam, nem kellett a reggeli folyadék-produktumomat sem áttöltögetnem szúrós pillantásoktól kísérve, egyből megvolt a vénám, pont 1 perc alatt kész voltam, így mire hazaértem, álomszagú hercegem éppen akkor ébredezett. (bután mutogatott is, hogy az hogy lehet, hogy én a bejárati ajtón jövök be, ahelyett, hogy a számítógép előtt ücsörögnék?!)

Ma pedig -szigorúan terápiás célokat szem előtt tartva, erről majd bővebben is- bejelentkeztünk egy 4D-s ultrahang vizsgálatra. Úgyhogy délután már gazdagabbak leszünk (jó)pár Minkafotóval.

Az utóbbi hetekben spontán és dalolva beállt egyfajta rend az életünkbe. (mindezt persze, én csak akkor vettem észre, mikorra már rutinná vált... ebből is látszik, mennyi közöm volt a beállításához...).

Reggel fél 8-8 között ébred a Huncmackó, megreggelizi a jóreggelt rudiját férfias csöndben a zapjával, majd pár perc múlva elfoglalja a fejem melletti kispárnát és gyöngéden az ébredés útjára bír. (gügyög, nyomkod, suttog, ütöget, nyálaz, odabújik, autópályának használva tologatja rajtam bürrögve a kisautóit...). Ekkor én is kikászálódom, kávé, pár perces rajzfilmnézés, majd Hunc 9-kor megreggelizik, rövidke macivárás (és általában sikeres érkezés) után hősünk hozza a cipőjét (mér asszociálok én folyton a  pórázra???), indul a buli. Lemegyünk motorral és babakocsival. Mer ha elfárad vagy úri kedve úgy kívánja bevágódik a kocsiba. Ekkor kiskör-nagykör a ház körül, egyik vagy másik játszótér meglátogatása és rövidke (zaklatott) ebédfőzéshez kiegészítő-vásárlás a környező boltokban. Mókásak ám ezek a bevásárlások, Miszter H-nak ugyanis fölöttébb tetszenek a végtelen dobozok és tégelyek az embertelenül hosszú polcokon. Még szerencse, hogy a környék már ismeri őt, és innen-onnan kivigyorog magának pár dolgot, boltfüggően, a pékségben pogácsát, az illatszeresben gyűjthető matricát, apróbb  játékokat, a patikában ajándék kencéket... őkelme vidáman pakolászgat, és hol motorral, hol gyalogosan cikázik a sorok között, én mindeközben igyekszem helyreállítani a háziörvényem okozta károkat és bepakolni a kosárba a valóban szükséges dolgokat. Az utóbbi napokban azonban ez mégsem sikerült tökéletesre: ezeddig általában a kasszánál, de legkésőbb a sípoló bejárati ajtónál kiderült a Huncbevásárló turpisság, tegnapelőtt azonban már csak itthon vettem észre, hogy gazdagabbak lettünk egy balatonszelettel, tegnap pedig igazán halmozott a fiatalember: vett fülpiszkálót meg eperízű rágógumit és egy kiflit is berejtett a babakocsi aljába. (egy másfél literes kulacsot azért sikerült még a kassza előtt kiszúrnom!)

Körünk végeztével hazajövünk, ebéd, csöndes pihenővel egybekötött olvasás-játék. Az átlagos alvásidő ilyenkor másfél óra, de előfordulhat kicsit elcsúsztatottabb is, általában akkor, ha mellé heveredem. Ébredés utáni összebújást követően uzsonnázunk, majd újabb cipőhozás, kezdődik a délutáni műszak a téren. Motorversenyzőnk csapatba verődve rójja a köröket kifulladásig, közben figyelve arra, hogy útbaejtsük a pékséget egy kis elemózsiáért (pogácsa) és a cukrászdát egy kis desszertért (roletti vagy fagyitölcsér). Hazajőve vacsora, majd levezetésként fürdés. (előrébbhozta 7 órára). Ha zapjuk délutános, frissen fürösztve ébren megvárja még egy közösen elfogyasztott vacsoráért nomeg egy kis összebújásért.

Végleges kidőlés 9 magasságában várható. (plussz minusz fél óra). És innenstől előttem az élet! …gondolom, nem árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom, engem pontosan annyira lefáraszt egy ilyen nap, mint Huncost és kb még egy órácskát vagyok ébren... éppen addig, amíg elpakolok Huncmester után, megfürdöm és olvasok pár sort vagy oldalt... ahogy sikeredik...

Helyesbítve: elalvás bárhol bármikor. Ilyen az, ha az embör lányának a gyermeke, aki egy igazi party people, nem akar lemaradni a BMK-ról. Sőt. Igazából semmiről sem. Soha. Így marad a végkimerülésig örökvigyor az arcon félig már álomföldön és a kidőlés a sorból. Általában szó szerint.