Ilyen nekünk még sose volt (igen, Hunorral nem jártunk évfordulós státuszvizsgálatokra, elvesztünk a  nagyvárosi jótékony személytelenségbe, de az újvédőnénink elől képtelenség volt lelépnünk, így megjelentünk az előre megbeszélt időpontban), ezért gondoltam beszámolok róla.

Hunornak alapjáraton van egy fehérköpenyes parája, amit érteni nem nagyon értek, mert nem volt beteges fajta, két kezemen meg tudom számolni összesen hányszor voltunk orvosnál/védőnőnél, általában a kötelezőkön jelentünk meg. (vagy még azokon se, ugyebár), meg ugye az apja-anyja is a fehérruhások fajtájából való, szóval értetlenkedem kedvemre. 

Ahhoz, hogy önként dalolva velünk tartson, meg kellett ígérnem egy extra játszóterezést egy ilyen helyen, Bunci meg csak vigyorgott mit sem sejtve, ő minden sétának örül. Hunor a rendelőbe is diszkréten visszafogott maradt, sem védőnői kedveskedésre, sem anyai szigorra nem volt hajlandó megszabadulni a kabátjától, nem úgy Kismici, aki végignyalta a helységet, mérlegre állt döcögósen nevetve, kábeleket húzkodott, számítógépes egeret szerzett magának, amíg az ilyenkor szokásos kérdőívre próbáltam értelmes válaszokat adni. Aztán jött a megmérettetés: Kismici fogyott, kereken 10 kilót nyom, és 76 centi hosszú, Huncos 14 kiló és 90 centisre nyúlt. Az egyensúly akkor billent meg, amikor Hunorvezér kimenekült elindult az apjával a parkolóba, ekkor Bunci elvesztette minden barátságosságát és vígasztalhatatlanul zokogott az ajtót kapirgálva, ezért felróvandó megjegyzem, emiatt (is- meg az évvégi statisztikák miatt) csúszik a helyi baba-mama klub újraélesztésének a projektje is, hiszen a házi primadonna velőtrázó hangja mellett csak bólogatni, gesztikulálni, integetni és mosolyogni tudtunk, beszélni semmiképp. (a  sokat megélt, párnázott ajtajú háziorvosi rendelőben dolgozók is kilestek beazonosítani, hogy miként kínozhatják ezt a szegénygyermököt)

Most hosszú időre mindennemű orvoslátogatás kipipálva, gyerekek továbbiakban, bizonytalan ideig nem macerálva.

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr582520109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csöppke · http://www.csoppkeblog.hu 2010.12.16. 19:23:39

Mennyire hasonlítanak egymásra:))
Tényleg érdekes ez az orvosfóbia, nekem nagy szerencsém van, de egynesen imádnak a doktonénihez járni a srácok :D Mondjuk az a jó, ha nem kell menni, de a héten sajnos többször is megfordultunk nála...
Remélem Ti jóóó sokáig elkerülitek! :)

micka · http://micka.freeblog.hu 2010.12.17. 14:21:06

imádnivalóak a gyerekek:-)
Minka abban a naciban... és az a bájos vigyor... nagyon cuki:-)

Eriberi33 2010.12.17. 17:49:37

Olyan gyönyörűek! :)
Minka annyira cukin mosolyog... :)

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2010.12.18. 07:24:41

Ez a Minkus ANNYIRA huncut!!!!!!