Mielőtt még a feledés olykor jótékony ködfátyla belengené elmúlt napjainkat, kihasználom Hunor délutáni szusszanását (nomeg azt, hogy  tegnap előre főztem és takarítottam, hogy a plasztikusabb oldalról is említést tegyek...), hogy pár sorban összefoglaljam pár napos pihenésünket és Hunor átalakulási folyamatát.

Ha pár szóban kellene jellemeznem elsőszülöttemet, akkor az alábbi jelzőkkel illetném: nyitott, könnyen barátkozó, (egyes szituációkban akár már extrovertáltnak is nevezhetném), örökmosolygó, vidám, gyors észjárású, bájosan engedékeny kismackó (ezt megmagyarázom: bárki bármit könnyedén elvehet tőle, kivehet akár még a kezéből is, Helenka barátnője többször keresztül mászott rajta, ő meg csak csodálkozón pillogott enyhén mosolyogva...)

A svédcsavar, legnagyobb döbbenetemre, az elmúlt egy hétben következett be... Hunor okozott pár olyan pillanatot, mely egyaránt megingatott nevelési elveimben és problémamegoldó készségemben is.

Nyitott: kissé tágította a szó értelmének határait, ugyanis a Bébipancsolónak nevezett medencében Hunor oly könnyedén kötött emlékezetes barátságokat, hogy voltak pillanatok amikor én inkább a föld alá süllyedtem volna... felmérvén a terepet és az ott tartozkodókat, Hunor kiválasztotta a célszemélyt (azaz inkább a céleszközt), majd becserkészte az objektumot és nyers erővel megszerezte azt. Nyomában sikoltó gyerekek és összeráncoltszemű anyukák maradtak. Igyekeztem a rutintalanok gyakorlottságával visszajuttatni a Hunor által elkobzott játékokat, melyre Mézédes Csöppöm dühkitöréssel reagált: visított, földhözcsapta magát, torkaszakadtából üvöltött vagy pedig engem ütött meg... Számomra döbbenetes volt a szituáció, jóformán alig tudtam kezelni, hiszen ezidáig ilyen még nem volt, abszolút felkészületlenül ért... higgadt HuncApu átvette tőlem Hunort, aki kb. 1 perc alatt visszaváltozott ugyanazzá a bújó-mosolygó tündérgombóccá, aki azelőtt volt...

Könnyen barátkozó: helyszín Sárvár, étterem. Tudvalevőleg az egy főre eső német turista kishazánkban nagyjából itt a legmagasabb. Hunor bűbáj, mindenkire mosolyog, türelmesen szemlélődik etetőszékéből, lassacskán legurul a szívemről az a nehéz kő: nyugalomban fogunk vacsorázni.  Lassacskán mindenkinek elterelődik arról az aranyos kisfiúról a figyelme, aki mindenkire mosolyog és mindenfelé integet. És ekkor Huncos ránkparancsol félre nem érthetően, hogy addidde! Eztán kipécéz egy-egy embert magának és addig sikkant-visít, amíg az illető rá nem néz és nem kezd el foglalkozni vele: lehet az kukucs-játék, vagy integetés vagy egyszerű mosolygásos kapcsolatfelvétel. (és ekkor újra magambazuhanok: a nap 24 órájában együtt vagyunk, azt gondoltam, ismerem a fiamat, egy harmonikusan működő kapcsolatunk van, és azzal kell szembesülnöm, hogy mégsincs kellő mértékben foglalkozva vele?! hogy is van akkor ez??)

Bájosan engedékeny: a mostani rövidke hetünk alatt nagyon sok Hunor korabeli baba nyaralt Sárváron a szüleivel. Az egyik kisfiúval -Bence- talán a csekély korkülönbség miatt elég szoros együttjátszós kapcsolatot alakítottak ki. Bence 15 hónapos múlt, régóta magabiztosan jár, játszi könnyedséggel mászott ki a medence partjára, annyira nem ragaszkodott a játékaihoz sem, látszólagosan pillanatok alatt összeszokott párost alkottak Hunorral, aki a medencében állva követte Bence megmozdulásait. Egy óvatlan pillanatban, minden bevezető nélkül Huncos nyakon teremtette Bencét és tette ezt még sokszor egymásután, -talán túldimenziálom a dolgokat-, de általában mindig akkor, amikor az éber szülő-pár éppen nem nézett rájuk...

Bevallom, a hétvégém annak fényében telt, hogy próbáltam megkeresni, hogy hol rontottam el, hogyan lehet ezeket a hisztiket, dühkitöréseket, tól-ig határ szárnypróbálgatásokat kezelni, de okosabb nem lettem. Rengeteg szakirodalmon rágtam túl magam, jelen pillanatban a türelem és a figyelemelterelés az adott szituációról párosát alkalmazom, valamint igyekszem nyugodt hangon elmagyarázni Csöppömnek, hogy ne üssön, mert az nekem fáj...

Ennek fényében, kicsit összeszorult gyomorral várom a tavaszi játszóterezéseket...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ingrid 2009.02.16. 16:50:09

Talán a környezetváltozás váltotta ki mindezt belőle... ??? Vagy most ért el abba a fejlődési fázisba, amit dackorszaknak nevezünk?...
Nem tudom, tapasztalatom szerint minden gyerek más, erre pontos recept nincs, viszont a türelem és figyelemelterelés tökéletes választás!
Előbbi nekem nehezebben megy, utóbbit gyakran sikerrel alkalmazom :)

Válasz erre 

Szöszi-Andi 2009.02.16. 17:51:38

Drága Cucka! Remélem ezt nem gondoltad komolyan .. mármint az "elrontást". Abban biztos vagyok, hogy NEM. Huncos biztos egy nehéz korszakba érkezett .. akkor rontanád el, ha MOST nem kezelnéd helyén ezeket. Viszont örömmel látom, hogy máris megtaláltad a megfelelő módszert :)
Elláthatnál minket is némi szakirodalommal, mik is ezeknek a kulcsszavaknak a megnyilvánulásai?
Türelem? ... Nehéz.

Válasz erre 

Eriberi 2009.02.16. 18:36:12

A szakirodalmat én is szívesen olvasnám, hisz mi utánatok jövünk! ;) Had tudjuk, mi vár ránk (is)!
Én is biztos vagyok benne, hogy ez nem a te "elrontásod"! Lehet, hogy tényleg az új környezet, fejlődési ugrás, vagy mindez együtt...?

Válasz erre 

micka · http://micka.freeblog.hu 2009.02.16. 18:49:21

pedig semmi gond nincs, egész egyszerűen kezd vége lenni annak az időszaknak amit szimbiózisnak hívnak a szakirodalomban, és amikor még egynek gondolja magát a baba meg a mama. kezd differenciálódni, rájönni hogy ő tud, képes tenni a te bovonódásod nélkül. és hát ezt gyakorolnia kell, pl. hogyan tudja elvenni a játékot, vagy hogyan tud hatni rád nagyobb erővel. ne iygulj, elkezd utánozni szépen lassan és megtanul bánni a dolgokkal, a kapcsolataival. jól csinálod amit csinálsz.

Válasz erre 

cucka 2009.02.16. 18:59:10

@Ingrid: sajnos, klasszikus dackorszakos szimptómákat produkált Huncos. (és produkált ma is). Tudtam, hogy van ilyen, de valahogy számomra elképzelhetetlen volt, hogy az én édibébi kisfiamban ekkora indulatok dúlnak. Persze, nálunk még képbe jön az is, hogy kisfiúi mivoltukból adódóan is "erőfitogtatnak", akaratoskodnak.
A mindenregyógyír türelemmel most én is hadilábon álltam, hatalmasat kellett nyelnem, mikor Hunor egyik kezével képen törölt a másikkal az orromba karmolt. Őszintén: nagyon nehezemre esett, hogy uralkodjak magamon a hirtelenjött fájdalomtól és ne visszakézből reagáljam le... :(((
@Szöszi-Andi: @Eriberi: szakirodalommal jól állok! :)))) Betáraztam olvasásra bőven kiéhezett kismama koromban, most elővettem Ranschburg Jenő Szülők könyvét, de belelapoztam a Suttogóba is, de azzal sem árulok el nagy titkot, hogy a gugli is a segítségemre volt. Ami következtetést levontam innen-onnan (aztán majd meglátjuk, hogyan működik mindez a való életben), hogy hatalmas türelemre és önuralomra van szükségünk ebben az időszakban. És még egy dolgot nagyon fontos szem előtt tartanunk: a konfliktusok kezelésére-megoldására, bizonyos viselkedési formákra egy adott szituációban, nekünk kell megtanítanunk őket. Az nem baj, ha kimutatjuk az érzéseinket, esetenként kiabálósabban is, ha amúgy szeretetburok van körötte.
... már értem mért pihentetőbbek az éjszakáink... valamikor nekem is erőt kell gyűjtenem, tényleg jól kitalálta ezt az anyatermészet! ;) :)))

Válasz erre 

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2009.02.16. 20:16:57

Húha.... Hunor akkor nagyon rákapcsolt az önállóságra. Minden szülő tudja, hogy eljön majd a dac és az önállósodni vágyás ideje, aztán mikor eljön, mégis olyan korainak tűnik, és felkészületlenül ér. A türelem jó szó mindenre, én mondjuk kevésbé vagyok eme tulajdonságnak birtokában, sajnos. De olyan jól látod a dolgokat, hogy a konfliktuskezelésre is nekünk kell megtanítani őket. Nem könnyű a feladat, de sikerülni fog:)))) És most megyek és én is rákészülök, mert ha Hunor így, akkor hamarosan Matyi is így, és akkor hajajj nekem:)

Válasz erre 

Mazsola01 2009.02.16. 20:58:53

Hunc bontogatja a szárnyait, próbálgatja az erejét, személyisége kibontakozik. Keresi a helyét :) Nyugalom Te Igenis JÓL csinálod a dolgokat, türelem! Hunor okos gyereke gyorsan tanul, így nem hinném, hogy gond lesz a tavaszi játszón majd! :)

(Tartozol nekem még egy vissza bepötty telefonnal :)

Válasz erre 

virubiru 2009.02.16. 21:15:57

Kedves Cucka csak annyit tudok írni, légy türelmes vele. Nálunk ez a verekedős korszak a nagyobbik fiamnál most jött elő, hogy oviba ment és én is csak türelemmel talán le tudom róla szoktatni.

Válasz erre 

Pocakos Macska 2009.02.16. 21:32:32

Remélem átmeneti lesz ez a nehézség! Bizony Nórinál is vannak nehezebb pillanatok (engem csapkod) én is igyekszem figyelelterelni... Kitartás és szerintem nem lesz gond a játszótéren :)

Válasz erre 

Csillaglany 2009.02.16. 22:33:27

Nálunk mindez Meskénél figyelhető meg.. halkan megjegyzem lassan egy éve tart.. a türelmen túl vagyunk és még sok minden máson is.....Szégyen ide- oda negyedik gyerekhez linkelheted a szakirodalmat...:D

Válasz erre 

tsetten 2009.02.17. 08:20:39

Nekem nem voltak ilyen "addide"-sek a gyerekeim (volt elég más gondom velük), de amikor jött a nyűg, akkor mindig ölbekaptam őket, és kiszaladtam velük a konfliktus-övezetből. És amikor ketten voltunk, akkor jól összebújva dörmögtünk a megnyugvásik. Én semmiképpen sem engedtem abban, hogy elvenni, ami a másé, vagy azt csinálni, amit éppen nem lehet. Ha azt mondja az ember, hogy nem, akkor nem, vállalva a rohamot is. Azzal a kiegészítéssel, hogy a rohamot szeretettel és sok sok simivel enyhítettem. A "nem" viszont szent.

Válasz erre 

Ingrid 2009.02.17. 08:21:56

Az utolsó előtti mondatod nálunk bizonyított (a szeretetburkos)
:)

Válasz erre 

hugomum · http://hugoelete.blogspot.com 2009.02.17. 09:39:43

Bar nekem semmi tapasztalatom sincs ebben tekintve 8 honaposom van,de szeretettel meg nem "rontottak el" egy gyereket sem. a nemszeretettel mar igen.
pont irtad,hogy mennyire onallosodik,lehet nala annyira hirtelen jott,hogy nem tud meg mit kezdeni vele igazan.es Te sem.
mar abban a korban van,mikor feszegeti a korlatait,es igenis hiszem,hogy szeretve is meg lehet ezeket mutatni. (konnyen beszelek en,aztan par honap mulva jovok tanacsot kerni:))).
Summazva: NEM RONTOTTAL EL SEMMIT! csak egy masik fazisba leptetek.ez minden gyerekkel elobb utobb megtortenik. most kell igazan feltetel nelkul szeretned. meg akkor is ,ha kepen torol. de meg kell vele ertetni,es megtanitani,hogy ezt nem teheti meg. nagyon nehez lehet...turelem,kitartas.
es akkor sem hiszem el,hogy majd 600 elolvasott konyv utan okosabb leszel. ezt az utat nekunk anyaknak kell kitaposni a sajat gyerekunkkel...es egyetertek azzal,aki azt mondja,hogy most kell igazan mellette allnod.o is nehezen eli meg ezt.az idegrendszeruk tizedannyira sem fejlett,mint a mienk...
olellek es sok puszi:)

Válasz erre 

masika 2009.02.17. 13:09:58

Igen ez a dackorszak, most ezt éle. Nem hiszem, hogy bármit is elrontottál. A gyerek is változik, ahogyan mi is, sajnos ezek előfordulnak. Lilinél még ezt nem igazán tapasztaltam, nála inkább most az a menő, hogy hangos nemmel ellenkezik és szabályosan hadakozik, ha valami nem tetszik neki!

Válasz erre 

Szöszi-Andi 2009.02.17. 16:32:04

No, máris okosabb lettem, hogy elolvastam a bejegyzésedet, válaszodat, kommenteket :) Akkor nem leszek ijedős, ha Alíz nemsokára ebbe a korszakba lép. Bár sajnálattal látom, hogy 1-1 tünetet már 10 hónaposan is produkálja a Lelkem ...
Kitartást és sok türelmet :)

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: