A tegnapi kismamaklub közben már észrevehettem volna a 4 rendbeli macizáskor,  főtt étel elutasításkor (bezzeg a kölesgolyó, az forevör láv), hogy itt ismételten fogproblémák következnek, de valahogy magam sem akartam elhinni. Pedig az éjszaka bizonyítást nyert, hogy valahol, valamerre, valamikor ösmét fogat növeszt Hunormackó, a saját kis ritmusában. Szakaszosan csinálja, kérem szépen. Többször felsírt fájdalmasan, de föl sem ébredt, aludt tovább, szorosan rámtapadva.

Pár napja, Hugómamija ajánlott (örök hála érte!), majd el is küldte nekünk ezt a csodaszert, amiről hallani már hallottam ugyan, de igazából kellően szkeptikus voltam vele kapcsolatban. Minden tiszteletem és elismerésem a homeopátia előtt, kevesen mondhatják el, hogy olyan precizitással és felkészültséggel szedték a várandósságuk utolsó hónapjában a különböző vérzéscsillapító, méhizomlazító, méhszájrövidítő és felpuhító golyócskákat, mint én, valamint cimkézték föl kórházba menet, hogy HuncApu vajúdás közben, milyen időközönként és mennyit adagolhasson belőle. És mégis: a végkifejlett ismeretes, Hunor császáros baba lett. Persze ezt a döntést, több indokolt eseménysorozat váltotta ki, köztük az is, hogy fizikálisan nem álltam még készen a szülésre és Hunor szívhangja vajúdás közben kritikusan lezuhant, nem volt már jó neki odabent.

Hunorral is próbálkoztunk nemalvásra és fogzásra homeopátiát alkalmazni, sajnos sikertelenül. Nálunk sem a Viburcol, sem a Chamomilla nem használt. Este úgy gondoltam, kipróbálom a golyócskákat, és ha mégsem hatnak, hát elalvás előtt megkapja a szokásos fájdalomcsillapító szirupot. Huncos már nagyfiú, így nem oldogattam a golyócskákat, -amik amúgy is sokkalta apróbbak, mint hazai társaik- kiskanálnyi vízben, inkább a tenyerébe adagoltam, ahonnan Huncmackó akkurátusan fölcsipegette-elszopogatta őket.
Szinte azonnal érezhető volt a változás, megszűntek a fájdalmas felsírások,  a szoros hozzámbújás, de a bizonság kedvéért lefekvés előtt még fölcsipegetettem vele újabb 8 golyócskát, majd ma reggel, ismét.

És valóban működik! Nálunk mindenképpen. A dolog szépséghibája,  a saját infóim szerint, hogy jelen pillanatban Magyarországon nem kapható, legközelebb Bécsben szerezhető be.

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr33982546

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

micka · http://micka.freeblog.hu 2009.03.05. 13:49:06

látom lelki szemeim előtt a csipegetést, de azért ezt megnézném:-))
örülök, hogy találtatok valamit ami elmulasztja a fájást.....

vicger · http://vicger.blog.hu/ 2009.03.05. 15:54:10

Örülök, hogy bejött nektek is!!! Atinak én is golyó formátumban adtam, élvezte :))) Viszont azt nem értem, hogy miért nem lehet nálunk kapni??

Csillagbaba1 2009.03.05. 17:44:59

Hűűű ez nagyon jó!Örülök, hogy valami végre használt! Már csak azt áruld el, hogy csak és kizárólag fogzásra jó vagy úgy összességében éjszakai nem alvást is csökkent???? Amúgy egyik kollégám holnap megy osztákékhoz sílécelni dobjak neki egy sms-t, hogy hozzon???? Mondjuk erre még ma kéne a válasz ha igen....

Kata76 2009.03.05. 18:43:12

Örülök, hogy használ HuncManónak!:)
De sajnálom, hogy nálunk nem lehet kapni, sztem én is kipróbálnám, főleg a tegnapi borzalmas éjszakánk után.:(

CsöppkeCsillus 2009.03.05. 21:26:54

Nekünk is bevált! :)
Én anno hozattam be kintről barátoknak jópár dobozzal, 3 vagy 4 megmaradt, ha érdekel majd. Semmi nyereségvágyam nincs, csak annyit szeretnék érte kapni amennyibe nekem került.

Ingrid 2009.03.06. 08:56:45

Na látod :) Vannak még csodaszerek :)
Mi nagyon szeretjük ezeket a bogyókat, bár nem minden esetben hatnak, ettől függetlenül sokszor szedegetjük őket.

Örülök, hogy hatott!

popianyus 2009.03.06. 14:07:15

Örülök, hogy találtatok vlamit, amit hat!!! Én nem hittem a homeos cuccokban, amikor Popit vártam, főleg mert allergiámra még bármi homeósat próbáltam, semmi nem használt. Ennek ellenére Rékánál megjött a "hitem", szerencsére a viburcol nálunk nagyon bejön. (Még most olvastam vissza a szüléstörténeted.)

masika 2009.03.06. 16:53:49

Én is szedtem a terhesség alatt mindenféle homeós bogyót, és hasonló okok miatt mint Te, Én is császárral szültem!
Nálunk a viburcol bevált még anno, bár szerencsénkre csak néhányszor kellett bevetni!
Nem próbáltálm még a neten utána nézni, hátha lehet rendelni?!

cucka 2009.03.08. 00:01:40

Úgy néz ki, hogy sikerül megoldani ismerősökön keresztül a "beszállítást", bár úgy gondolom, annyi apró bogyócska van ebben a skatulyában, hogy Hunor elkövetkezendő még 11 fognövesztését talán kibírjuk egy dobozzal. :)
Csillus, köszi a felajánlást, irányítottam Mazsolát Hozzád! :)
süti beállítások módosítása