Az én édes tündérbogyó, füligmosoly Bogaranytú Bélám az utóbbi napokban, -szülői megfigyelés szerint- általában fáradtságával egyenesen arányban növekvő agressziót fejt ki. Sokszor csak egyszerűen kézzel csíp, karmol, püföl, máskor segédeszközöket is bevet (felmosó mopja, söprűje, építőkockája, mikor mije), olykor-olykor harap, mint egy kölyökkutya. Az első alkalmakkor még csak bárgyún megmerevedtünk, és tévedésként kezeltük, talán még azt a hibát is elkövettük, hogy megmosolyogtuk pajkosságát. Ám rá kellett döbbennünk, hogy ennek fele sem tréfa, egyre erősebb ütéseket mér a macsekokra, rám, az apjára, így hát valami megoldást kellett kieszelnünk, de izibe. (főként, hogy tegnap már a játszótéren is lökdösődött-erőszakoskodott nálánál sokkal idősebb fiúkkal... tudom, nemszépdolog, de titkon kicsit bíztam abban, hogy valamelyikőjük helyrerakja, de ez nem történt meg... igen, olykor könnyebb másokra lőcsölni a piszkos munkát... maradt a dorgálás, mely szerintem egyik fülén be, a másikon ki.) Amit még hozzáfűznék, hogy nem hinném, hogy rosszindulatból tenné, inkább csak erőfitogtatás, tólig határ tologatás, néha meg egészen egyszerűen azt hiszem, játékból teszi, hiszen nevet közben teleszájjal. Valahogy nincs tisztában az erejével. (vagy csak szeretném ezt hinni?!)

A legkézenfekvőbbet, a visszakézből odacsap-ot a modern nevelési elvekre hivatkozva elvetettük, bár előfordul, hogy elszámolok nagyonsokáig, hogy türtőztessem magam a hirtelen ért fájdalom miatt.
A következő kipróbálásra ítélt dolog a büntetés lett. Tegnap délután nevetve csapkodott arcon, próbáltam nagyon higgadt maradni, miközben lefogtam a kezeit és normális hangot megütve elmagyarázni, hogy ez nagyon fájt és ha nem hagyja abba, meg fogom büntetni. Naná, hogy nem hagyta abba, bár ekkor még  a büntetés üveggolyóként lebegett felettünk, fogalmam sem volt, mi is lesz az. Hirtelen ötlettől vezérelve, kimentem a szobából, és közben azt mondtam a fiatalembernek, most 10 percre egyedül hagyom, gondolja végig, hogy valóban helyesen cselekedett-e. (vagy valami efajta bölcsességek hagyták el a számat). Az első pár percben Hunc reklamálva ácsingózott az üvegajtó túloldalán, majd elkezdett egyre kétségbeesett hangokat megütni, végül -kb 10 perc elteltével- építőkockával gyötörni kezdte az üvegajtót. Ekkor beléptem, ő ott állt előttem bűnbánó pofival, én legugoltam mellé és megkérdeztem, megértette-e, hogy bántott, hogy fájdalmat okozott nekem és ezáltal szomorúvá tett? A reakciójától -természetesen- elolvadtam: átölelte a nyakamat és csak szorított erősen magához. Visszaszorítottam és biztosítottam róla, hogy mennyire szeretem.

Tegnap óta nem bántott. Azaz egyetlen heroikus kísérlete volt, a délutáni alvása előtt: ekkor elég volt csak annyit kérdeznem, szeretne megint egyedül maradni a szobában gondolkodni? És már mosolyogva bújt hozzám, fúrta a kis fejét és ölelt.

Szeretném hinni, hogy itt a pont a történet végén, de valahogy inkább úgy érzem, csak egy vessző került ide.
Egyelőre ötletem sincs a játszóteres lökdösődéseit, ütögetéseit, hogyan tudnám kordában tartani. Mert ott, szabadtéren nem zárhatom be a babakocsijába, nem hagyhatom magára "gondolkodni", mire hazaérünk, addigra pedig már régesrég elfelejtené minek is kapná a büntetést. (ötleteket köszönettel fogadok most is!)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eriberi33 2009.06.24. 23:28:57

Lilu még kicsi, így ötletet adni nem tudok, de nagyon szívesen olvasom, hogy hogy álltok ezzel a kérdéssel! Remélem, többet nem üt meg... :(
Öhm... ha kiüti az üvegajtót gondolkodás közben, akkor mivel bünteted? :) (bocs, ezt nem tudtam kihagyni... :$ )

Válasz erre 

cucka 2009.06.24. 23:37:24

@Eriberi33: :DDDD öhm, ezen még nem gondolkodtam, talán a legközelebbi "gondolkodás" előtt elkobzom az összes olyan tárgyat, amellyel betörhetné az üvegajtót. ;) (vagy marad a gumiszoba :D)

Válasz erre 

micka · http://micka.freeblog.hu 2009.06.25. 07:53:01

www.babanet.hu/faq/pszicho/agressz02.php

ezt találtam neked.

Válasz erre 

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2009.06.25. 08:24:37

Matyi is odasóz néha, és akkorát csíp, hogy könnybelábad a szemem. Nem tudom mi lenne a megoldás. Ilyenkor én is és az apja is csuklón szorítjuk, és megmondjuk neki, hogy az amit csinált az nekünk fáj, és ne tegye többet. Nem mondanám hatásosnak, csak tüneti kezelésnek. Az a baj, hogy sokszor tényleg játéknak tekinti a csapkodást, és nagyot kacag közben, esetleg meg is tapsolja magát. Ilyenkor próbálok figyelemelterelni, behozni a képbe valami játékot. A játszótéren eddig még nem agresszívoskodott. Nehéz dolog ez. Sokszor nekem is jósokáig el kell számolnom. He-he, Feri is azt mondta, hogy gumiszobát csinálunk Matyi gyerekszobájából:)

Válasz erre 

Lyndy2 2009.06.25. 10:21:54

Tesóméktól szedett példát tudok javasolni. Mivel ott az ikrek rém rosszak, csak gondolj bele 2 egyidős fiú, 2-szer annyi rosszaság. :D Tesó a wc-be zárja őket. Attól valamiért félnek. Otthagyja 5 percre kb és aztán nincs gond. Elmúlik a hiszti és a verekedés.
Bár mostmár egymásnak is szokta mondani a két kicsi: "rossz vagy! szólok anyának zárjon be" -fenyegetik egymást. :D:D De ez hatásos, néha egy-két guriga papír bánja de amúgy hatásos. :D:D

Válasz erre 

cucka 2009.06.25. 11:11:16

@micka: köszi a cikket, tanulságos volt, főleg annak fényében, hogy Hunor szinte hamarabb tudta, hogy érkezik a Kistesó, mint mi magunk. És valószínűleg érzi a változást, látja a növekvő pocakomat, amit ugyan minden este barátságosan megsimogat, ráfekszik, alkalomadtán keksszel kínál. :DDD
@PBea: én is próbálgattam a figyelemelterelést, de mostanában egyre kevesebb sikerrel kecsegtet a dolog. :S
@Lyndy2: az a baaaaj, hogy Hunor imádja a wc kefét, úgy meg annyira nem nyerő a dolog. ;) (a wc papír gurigát nem bánnám ;) )

Válasz erre 

vorosbegy71 2009.06.25. 13:18:27

szerintem ez zseniális megoldás volt...ebben a témában nem tudok tanácsot adni, mert lekopogom eddig egyik gyerkőcöm sem produkált még ilyet, mást mindent :))))
Barnit még nem büntettem, de Donátnál-Dórinál emlékszem az anya sír és nem foglalkozik velem műsorszámot adtam elő elég nagy hatásfokkal :))))

Válasz erre 

masika 2009.06.25. 21:57:34

Szerintem jól kezelted a dolgot, ha emlékszel Én is hasonló írtam nem rég, és ugyan így jártam el mint Te, annyi különbséggel, hogy Lilit nem tudtam otthagyni, hanem szabályosan könyörgött, hogy vegyem fel, mikor is közöltem vele, hogy most haragszom. Meg kell mondjam ez a "terápia" mostanság már kevésbé hatásos. Sajnos kezd elszaladni vele a ló, hisztizik az utcán, próbálgatja a szárnyait. Volt már példa rá, hogy földhöz vágta magát. Ilyenkor ott hagyom. Tegnap szó szerint húztam magam után az utcán, behúztam a lépcső házba, ajtó becsuk és ott hagytam, majd feljöttem. (még jó, hogy magasföldszinten lakunk). Tobolt néhány percig, majd kiabált, hogy Anya és elindult felfelé. A verekedés alább hagyott, sajnos még néha eszébe jut, bár ilyenkor elég csak mondani, hogy fáj, nem szabad és már simogat is. Megmondom őszintén Én sem tudom, hogy mi a jó, de az biztos, hogy a legnagyobb bünti nekik, ha haragszunk.

Válasz erre 

tsetten 2009.06.26. 08:59:19

Én abszolút nem hiszem, hogy 3 éves kor előtt érdemben lehetne "nevelni" a gyereket, és azt sem, hogy az ilyen korban megnyilvánuló agresszió szándékolt, azaz tényleges agresszió lenne. Nincsenek egy ekkora gyereknek szociális ismeretei, nem tudhatja, hogy az agressziónak mi a következménye, hogyan használható, mint eszköz, és persze az ok-okozatiság sem tiszta számára. Elég neki megérteni, hogy ha felfordítjuk a poharat, kiömlik a víz, ha letakarjuk a kockát eltűnik. Ezek azok a fizikai törvényszerűségek, amiket igyekszik megtanulni. A pszichikaiakat érzi ugyan, de nem ismeri fel, nem strukturálódik benne. Szóval én nem büntetnék, egyáltalán nem. A bárhova való bezárás, a csukló szorongatás, a viszontagresszió bármilyen formája teljesen eredménytelen, rossz félelmeket szül a gyermekben, és a szülőkben is rossz reflexeket indít el. Soha nem lehet azzal érdemi eredményt elérni, még egy nagy gyereknél sem, ha fizikai, vagy lelki viszontagresszióval élünk. Én a gyerekeimnél egyszerűen megakadályoztam, hogy üssön, csípjen, ha arra került a sor. Legfogtam a kezét, magamhoz öleltem és kész. Még jó módszer lehet az, ha az ember rászoktatja a kedves gesztusokra, simire, puszira. "gyere simogassuk meg" - ez egy jó játék, jó feladat. és nem utolsó sorban lehetőséget teremt arra, hogy a körülötte lévőkkel fizikai kontaktust teremtsen, amire nagy szüksége van. sokszor az ütés is ezt szolgálja, és mivel az eszközhasználatot is most tanulja, felfedezi, így az is nagy kaland, hogy valakihez hozzáüssön ezzel azzal. könnyű átkonvertálni ezt a "hozzásimogatásra"

Válasz erre 

cucka 2009.06.26. 09:13:16

@tsetten: nagyon örülök, hogy leírtad ezeket, mert valahogy én is ebbe az irányba tendálódtam volna, magamtól. A 10 perces "bezárásra" talán nekem volt nagyobb szükségem, mint neki, azt éreztem, ha még egyszer rámcsap, megüt, az általa kiváltott fájdalomtól, valami olyat teszek, amit később magam is megbánok. Technikai szünetet kértem, feltöltődés céljából. (ha még cigiznék, most elszívtam volna egy szálat :DDD). A lefogás-magamhozszorítás nálunk azért nem mindig megoldás, mert sokszor annyira felpörög és olyan ereje van ilyenkor, hogy rúg, ahol ér. :S Az agresszióra viszont-agressziót én sem érzem célravezetőnek, hiszen nem hüle, csak gyerek, nemsokára megérkezik a tesója, nem szeretném, ha a szülőtől ellesett példán keresztül igyekezné ő is "nevelni" a kicsit.
Nem kiabálom el (de!), 2 napja nyugalom van, tegnap közel 3 órán át legeltettük a téren, ebből bő órát vadmotorozott egy korabeli gyerekkel, és abszolút semmi nézeteltérés nem volt. Igyekszünk nyugodtak maradni, mert iszonyat szenzitív kicsilény a hangulatingadozásainkra, és sztem néha arra felel így.

Válasz erre 

tsetten 2009.06.26. 09:24:23

Na igen, a gyerek a legjobb radarja annak, hogy milyen feszültségek vannak. Nekem két aranyszabályom volt a saját pujáimmal kapcsolatban, és nem mondom, hogy én tudom a tutit. De ha a gyereknek meg volt a napi simi adagja, és mozoghatott eleget kedvére, akkor ott aztán semmi gáz nem vot-van. Kár hogy nem tudunk többet játszóterezni, bizti jó volna mindenkinek. Gábor is felnézhetne a nagy Hunorbarátra:), ahogy ezt tette már olyan csodálattal, ahogyan csodálni tud egy férfi egy másik férfit.

Válasz erre 

hugomum · http://hugoelete.blogspot.com 2009.06.26. 10:45:31

nagyon szimpi amit csetten ír, megpróbálok én is eljárni így, ha erre kerülne a sor:)

Válasz erre 

cucka 2009.06.26. 13:27:03

@tsetten: Tényleg jólenne többször... tudom, lassan már sablonos, de gyönyörű kisfiad van! :) Olyan sármos kispasi, és a végtelenségig bölcs... asszem, beleszerelmesedtem azokba a szemekbe! ...

Válasz erre 

snow(flake) 2009.06.26. 15:47:36

no ide is eljutottam végre. :)
ez a csapkodósdi nálunk is megvan sajnos. másokat mondjuk nem bánt (még?), de az apját és engem igen. üt, rúg, harap. próbáltuk már idejében mondani neki hogy ez fáj, és mosolyogva mondja is utánunk hogy "ffáááá", de tovább csinálja a dolgot. próbáljuk helyette a szeretgesd meg, adjunk puszit, simisimi dolgokat, de nem mindig sikerül. viszont tegnapelőtt rácsapott Szofi fejére, nem túl nagyot de Szofi elsírta magát. na azóta nem csapkod.

Válasz erre 

Ingrid 2009.06.26. 22:05:46

Most jutottam el ide, hogy erre a bejegyzésre írjak, mert mindig foglalkoztat a téma.
Nálunk nincs - vagy csak elvétve - van hasonló, de aktuális a téma, hiszen ha a lányom éppen csíp vagy harap, az apjával folyton eltérő retorzión - vagy esetleg ennek elmulasztásán - vitatkozunk. Múlt nap anyósomat sem értettem, aki haragudott a gyerekre, amiért az megütötte, pedig látszott rajta, csak játszik, nevetve pofozkodott, utána pedig szórta a psuzikat. Heléna sokszor üt, utána pedig megpuszil rögtön (mit puszil, csókol, cuppog!), és én úgy veszem észre, ez csak próbálkozás, ismerkedés és semmi agresszió nincs benne, természetesen más a kérdés akkor, amikor valóban rúg-csíp-harap és leállíthatatlan.
Minden gyerek egyedi eset és egyedi kezelést igényel egy-egy adódó probléma, de ha olvastad Ranschburg professzor könyvét, abban világosan benne van, hogy a gyereket büntetéssel nevelni nem lehet, elzárni pláne nem, hiszen akkor adsz helyet és okot arra, hogy újabb rosszaságon törje a fejét, hogy bosszút álljon.
Nyilván egy Hunor korú gyereknél ez még nem fordulhat elő, hiszen olyan pici, hogy nem fogja fel azt sem ha bezártad és hogy miért zártad be....
Ha majd akkora lesz, hogy megértse, csakis szeretettel és irtó sok türelemmel lehet ezt jól lereagálni, (és Csetten módszerével) ami - valljuk be - sokszor kivitelezhetetlen, de meg kell próbálni :)
Egyébként front volt, ez nálunk is érezhető volt az utóbbi napokban :)

Válasz erre 

cucka 2009.06.26. 22:35:06

@Ingrid: köszönöm a hozzászólásodat. :)
Följebb írtam, hogy nem feltétlenül szerettem volna ezzel "nevelni", csak nekem volt szükségem pár technikai percre. A bezárás sem egy sötét üregben történt, hanem a hálószobába, és a 10 percet sem stopperrel mértem, csak érzéssel. (sztem 5 perc sem volt.) Valószínűleg valami vibráló volt a levegőben, gondolom front vagy mifene, miszter H fáradt volt, kint szakadt az eső, még megfuttatni sem lehetett, ő egyre agresszívebb-fáradtabb lett, én egyre türelmetlenebb... Szakkönyvek szerint valóban nem így kellett volna kezelnem a konfliktus-helyzetet, emberek vagyunk, hibázunk, utólag már én is másképpen csinálnám. :)
Viszont ellent kell mondanom Neked: egy ekkora gyerek szerintem már igenis felfogja és érti a büntetés lényegét, hiszen azóta elég emlékeztetnem arra, hogy szeretne-e egyedül maradni gondolkodni, ha netántán megüt játékból és máris vigyorog és átölel és hozzámbújik. (a puszik mostanában szűkreszabottabbak a fiatalembernél, ki kell őket érdemelni ;) ) Továbbra is azt gondolom, néhol kell tudni következetesnek maradni, meg kell tudni húzni néha a határokat. Nekem az nem fér bele, hogy megüssön, még játékból sem. Megkeresem a pszichikai okát, hogy mért teszi (valószínűleg, mert érzi a mi feszültségünket is, amiből minden családba jut), figyelek a jelzéseire és igyekszem változtatni. :)
A Tanár úr valóban nem ajánlja az elzárást, mint nevelési eszközt, inkább azt tanácsolja, mondjuk el a gyereknek hidegen és kimérten, hogy amíg így viselkedik, számunkra láthatatlan, maradjunk vele egy helyiségben, de ne foglalkozzunk a jelenlétével. És ezt a gyerek a szeparációs szorongás és a mágikus gondolkodása miatt, szó szerint értelmezi és ettől megijed.
Ha lesz legközelebb, kipróbálom. ;)
@snow(flake): ettől kicsit én is parázom, mármint a Kistesós összeeresztéstől, de szerintem Huncos addigra már két éves lesz, talán jobban megérti már. legalábbis remélem. ;)

Válasz erre 

bakacsimba · http://milanbaba.blog.hu 2009.06.29. 12:46:19

Tsetten és Ingrid nagyon jól összefoglalta, bár szerintem az adott helyzetben én se tudtam volna így felmérni és végiggondolni a helyzetet. én sokszor még a hisztijét se tudom Milánnak helyrerakni, sajnos nem vagyok egy kimért, türelmes ember, sokszor még a gyerekemmel sem, néha kiveri a biztosítékot, olyankor inkább otthagyom, nem foglalkozom vele.

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: