A napok továbbra is homokszemekként pörögnek, az irányítás már rég nem az én kezemben van. Úgy látszik, meg kell tanulnom elfogadni ezt az új érzést, ezt az új létezési formát is. Bár kívülről kissé kaotikus és kuszának tűnhet most minden. Néha belülről is ezt érzem. De legalább már nem izgatom magam miatta.

Hunor -mily meglepő módon?!- ismét változik. Először is a reggeli ébredéseit minősítette át, így most már jobb esetben is 6-kor ébred (miva???), ha teheti szívesen kihagyja a nappali alvását, de legalábbis lecsökkenti 1 órácskára, azt is akkorra időzítve, amikor már egy paraszthajszállal súrolja az elviselhetetlenül nyűgös kategóriát. Ha egész nap nem alszik, 6-7-kor komatózusan reggelig elájul. Ha alszik valamicskét, akkor este kidől, átalában 8 magasságában. Olyankor én is kidőlök. Éjjel alszik. Éjjel igyekszem én is aludni, de hol nem találom a megfelelő pozíciót, hol melegem van, hol szomjas vagyok, hol mosdójárat van, hol Minka jelentkezik le. Eszméletlen szamba-vonulatokat produkál és főként éjjel! Azzal az etióp éhező típusú alkatommal, abszolút meglepő, hogy máris  látványosan ki-kidugdossa valamijét valahova. Általában az alváz környékén szeret dorbézolni. Ebből következtetve, vagy egyfolytában forog, vagy ülhet és ezért a rúgdosását érzem, vagy fejjel lefelé lóghat, és akkor a motoszkálást érezhetem. Sosem voltam jó ebben. Azaz de: Hunor a 34. hétig ült bennem, feszítve ezáltal a jobb oldali bordáimat. Na, azt pontosan tudtam, hogy az a pukli ott a feje.

Lett volna egy csajos balatonos Huncmentes hétvége, de le kellett mondanom, ösmét a kiszámíthatatlan munkarend miatt. Huncossal meg nem volt kedvem bevállalni. Az azért nem mindig pihentető.

Aztán meg az is eszembe jutott, hogy szívesen lennék akár csak egy napra is helyettesítő Schumacher. Még úgy is, hogy jogsim sincs. No, mindegy, marad nekem a reggeli Szomszédok alatti vasalás meg a felismerés, hogy a Vágási Feri műsort vezet a Duna tévében.

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr461279218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eriberi33 2009.07.31. 11:13:00

Jajj, ez a 6-os kelés... :( Meg a 6-7 körüli lefekvés... Nincs az nagyon korán? Persze tudom, hogy nem tudod későbbre tolni... Kettőnk csemetéjének az alvási idejét kéne összevonni! Akkor mindkettő 9-től 9-ig aludna... ;) Na?!
Minkalány pogójáról nem tudnál esetleg életlenül netalántán videót mutatni? ;)
Sajnálom, hogy a csajos hétvége kimarad... :( Biztos jót tett volna! :(
Schumi meg... :-O Méééér oda megy a pénz, ahol amúgy is van?? :S

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2009.07.31. 11:30:48

Ma én is vasaltam:))) Vágási Feri tényleg műsort vezet a Dunán?
Ez az összevissza kelés-fekvés, ez valami borzasztó, remélem Huncmester hamarosan kitalálja, hogy is lenne jó neki, addig meg kitartást!
Csajos hétvége:((( Kár hogy nem jött össze.... jót tett volna egy kis Hunor mentes nyugi:)

Kinga85 2009.07.31. 13:23:26

Huh, ez a 6-os kelés nagyon ijesztően hangzik... És nappal se viszi túlzásba a fiatalúr, hát nem lehet egyszerű. Remélem hamar beáll megint valami rend ebben :) Csajos hétvégét sajnálom, hogy kimarad :(

cucka 2009.07.31. 20:19:27

@Eriberi33: igyekszem levideózni a kiscsaj pogóját. :) Bár ez is lehetetlen feladatnak tűnik, mert tegnap este hosszú perceken át álltam lesben, mire feladtam, rákezdett. :DDD
No, igen, Nálatok is Lilu mindig alakítgat valamit az alvásain. :DDD
Mondjuk én nem sajnálom Schumitól a pénzt, annak vagyok a híve, ha valakinek a tudása sokat ér és van rá igény, fizessék meg. Igazából, csak az vert szöget a fejembe, hogy ugyan azt mindenki tudja, hogy a száguldó cirkuszban embertelenül sok pénz van, de hogy mennyi, ezek alapján szerintem még sejtésünk sem lehet. :o)
@PBea: Vágási Feri valamilyen tóksó szerű reggeli beszélgetős műsort vezet. Furi volt ebben a szerepben látni, aztán fél órával később ösmét önérzetes nyomdászként. :)))
@Kinga85: kicsit riasztó ez a hajnal 6-os kelés, meg úgy egészében az utóbbi időszak, bízom benne, hogy csak rendszert alakít vagy melege van, vagy mittomén. Összességében (időben) ugyan megvan a szükséges alvásmennyisége, csak a beosztással vannak néminemű problémáim. ;)
süti beállítások módosítása