cucka 2010.01.16. 14:31

Demo nap

Emlékszem, két éve, karácsonykor, Huncom apja vadászni ment egy konnektororrúra, mi meg kettecskén maradtunk Hunormacival, aki azidőtájt kb 3 hetes kiscsomag volt. Iszonyat be voltam szarva izgultam, mi lesz velünk, mi lesz ha éjjel befullad, (persze ennek semmi előjele nem volt, Hunc makkegészséges volt akkoriban), mi lesz ha felszökik a láza, ha ügyeletre kell szaladnunk, ha... akármi-bármi... én pedig tehetetlen vagyok, jogositvány és autó nélkül, mire kiér a mentő vagy ideér bárki... Szóval, akkor úgy engedtem el gyermekem apját, hogy minimum 3, kocsival rendelkező emberkét kellett ügyeletbe állítania, a fentebb felsorolt -k eshetőségére.

Tegnap koradélután indult útnak a ház ura, előtte megfuttatta Elsőszülöttjét a környéken, majd az előre megbeszéltek szerint összepakoltak és Apa elment vadászni. Csöppet sem féltem az éjszakától, (pedig jogositvány és autó ügyében hajszálra úgy állok, mint kettő évvel ezelőtt), sokkal inkább kíváncsiságot éreztem, hogyan birkózom meg a feladattal, nem volt előre legyártott koncepció, sem a fürdetés, sem az altatás kapcsán. Próbanapként könyveltem el, hiszen a kiköltözéssel szinte mindennaposak lesznek az esti procedúráink magányos kivitelezései. Amit előre tudtam: este pizzanapot tartunk, a triumvirátusi túlélésünket házhozrendelt finomsággal fogom jutalmazni.
Amikor elérkezettnek láttam az időt, Huncost bemártottam a habokba, közben Minkust előetettem, hogy éhen ne találjon halni azalatt a pár perc alatt, amíg fürdik. Ezek után helycserés támadással Minka került kádba (tegnap volt az első nagykádazása, vigyorogva pancsikált a vízben), pár percet fürdettem, feszegettem a hurkáit (mert koradélután már frankón csatornaszaga volt a dednek a hajlataiban). Ennek a momentumnak aktív tanúja volt a kisszéken álló Huncmaci is, aki igyekezett még vidámabbá és emlékezetesebbé tenni Minkus első nagykádasát: különböző játékok és a fürdőszobában számára elérhető tárgyak bedobálásával (körömkefe, tusfürdők...).

A nap végül a szokásos minden fény lekapcsolásával zárult. Minka egy hajnali ébredéssel, Hunor ébredésmentesen abszolválta az éjszakát.

Negatív mérleg: szó szerint egy fürdőszobai mérleg esett áldozatául Hunor pakolászós jókedvének (lábatört), egy életmentő ezres (széttépte-rágta), Minka zenélő körforgója (letörte). Persze, ezek csak tárgyak. Így legalább kevesebb dolgot kell összecsomagolni a  költözéshez. Hunc így segít.

És ezennel gyógyulttá nyílvánítom mindkét kölköt. (a minimális taknyolódást betudom általános alapállapotnak)

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr11676826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hencsi+Zita · http://kicsizita.freeblog.hu/ 2010.01.16. 19:14:46

Ügyes kislány vagy:)))
Hát még Hunor!Azért javasolnám neki,hogy a játékait pakolja,különben nagyon drága költözésetek lesz:)

WildShycu · http://igazvilag.freeblog.hu/ 2010.01.18. 00:37:47

Az a zenélő körforgó, szegény... Nem bírta soká. Segít a gyerek, a végén még pakolni sem kell majd a költözéskor... Mi is nemrég költöztünk, kölcsizhetted volna Huncot, túl sok a porcelán csecsebecsém, amiket Napuci utál, mert csak a port fogják:D
süti beállítások módosítása