A falusi életünkben továbbra is dívik a cserekereskedelem. Élvezem ezt az új állapotot, hiszen amint hazatér a zuram és észreveszem az arcán azt a hamiskás mosolyt, már tudom, ismét valami új terméket-élőlényt izzított be itthonra. Így van már gombaszedő nemJózsibácsink, meg medvehagymaszedő szinténnemJózsibácsink, sütisütő Marikanénink, tyúkotadó apókánk, alfanyulakat adományozó Józsibácsink (erről majd külön is szó lesz valamikor) és lovasoktatást biztosító szinténnemJózsink.

A ma délutáni napsütés kedvezően befolyásolta Huncmedve kedélyállapotát, vigyorogva bólogatott arra, hogy hétvégén elmegyünk lovagolni. Oly mértékben beleélte magát, hogy rögvest beugrott a cipőjébe és az ajtó előtt hadovált, hogy uccu neki, ő már most menne. Mivel kivételesen a zapja is itthon volt, így amíg én dolgoztam, ők kilátogattak a farmra.

A 3-4 éves kori lovasoktatást nem a kőkemény edzések-kötelezettségek jellemzik, hanem sokkal inkább játékos ismerkedés, simogatás és barátkozás ezekkel a busafejű lényekkel. Az első óra ennek megfelelően telt el, a Palacsinta nevű póni és a kisember szőtték szorosabbra szálaikat. Hunor lelkesen vigyorogva teljesített minden bohókás feladatot, koncentrált, figyelt és bátran ráfeküdt a menetelő lovacskára, sőt a lovászlány kérésére, fel is állt rá. Mintha mindig is köze lett volna a lovakhoz...

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr221906059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Anita... 2010.04.09. 07:49:41

tényleg nagyon ügyes! :) Igazi nagyfiú a lovacskán!

BPanka 2010.04.09. 09:07:06

De jó! Ez egy szuper lehetőség, a lovakkal jó minél korábban barátságot kötni. :-) Nagyon szépen ül a lovon Hunor! Az állásról nem is beszélve. :-)))

gneke 2010.04.09. 10:45:49

Először is tényleg mesébeillő, ahogy kezdtek beilleszkedni a kis falu életébe. Gondolom Hunc már nem is emlékszik, hogy valaha nem ott laktatok.
Ez pedig nagyszerű ötlet, hogy "lovasoktatásra" jár, a gyerekek szeretik az állatokat, a lovakat különösen és tényleg lóra termett ez a legény!
(idézem Áront: de aranyos tisfiú, a lovacsta is aranyos)

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2010.04.09. 14:57:52

Hihetetlen Nagyfiú már Hunor!!!!!

cucka 2010.04.09. 21:41:12

Tényleg tök ügyes. És hihetetlen volt az összhang, ma egész nap klattyogott a nyelvével, nekem meg ismételgetnem kellett, hogy igen, voltatok lovagolni, igen Tátyival, igen hétfőn újra megyünk, ő meg hevesen bólogatott. :))) jójez, na. :)
@gneke: Áron, de aranyos. :)))) hatalmas puszit küldök neki. :) (ő már így beszél?! :o) már nem aggódom, a két gyerekből az egyik eccer csak elkezd majd beszélni, bár hőnszeretett barátosnőm -igen a Mickány-, tudatta velem, hogy a fiam tökjól beszél, és nem is érti mér nyenyergek állandóan... ööö, asszem azér mert úgy látszik, a selejtesebbik anyából gyúrtak össze, én még beszédfoszlányokat sem vélek felfedezni a szövegeléséből... ami tény, hogy tökéletesre fejlesztettük a kettőnk jelnyelvét.)

Nani 2010.04.09. 21:57:54

Micsoda boldog Ifjonc! Lóra termett bezony ám!
tecc a pólója... ;)

huncut_kata 2010.04.09. 22:00:03

Ne aggódj, ha ilyen daliás tartással fog a jövőben belovagolni a lányok életébe, nem lesz már szükség arra, hogy a szövegével vegye le őket a lábukról :-)

Kendemami 2010.04.09. 23:31:54

Nagyon ügyes!!!! Kende is ilyen idősen kezdte, sajnos Zsombi érkezése véget vetette ennek a remek dolognak :(
A mi példányunkat Holdfénynek hívják :))))

Pankababa 2010.04.11. 14:31:20

légyszives ne tagadjátok le, hogy Hunc születése óta lovagolni tanul...annyira magabiztosan ül a lovon, esküszöm született tehetség:-)
süti beállítások módosítása