Azt mondják, csak az hal meg igazán, akit elfelejtenek. Amíg emlékszünk rá, beszélünk róla, addig velünk van, vigyáz ránk. Legalábbis szeretném azt hinni, hogy ő most fizikailag ugyan nagyon messze vannak tőlem, ám valamilyen más formában mégis sokkalta közelebb, mint bármikor máskor. Hiszen velem maradt: bennem él tovább. Ha figyelmes vagyok, a gyermekeim mozdulatában, a szemük pillantásában elkaphatok még valamicskét belőle.

Nevelt. A legjobb tudása szerint tette. Erősnek. Patriarchálisan, spártaian, az érzelmek legminimálisabb kifejezése nélkül. Ha sírni látott, sajátosan vígasztalt: kifigurázott, degradálta érzéseimet. Ma már tudom, tehetetlenségében tette, sosem tanította őt senki érzelem-nyilvánításra. Más világban született... Istenem, mennyire hiányoznak azok a sohakinemmondottszavak.
Egy idő után kifejlesztettem a védőpajzsomat, már csak befelé sírtam. Aztán felnőttem. És ítéletet mondtam. És visszafordíthatatlan döntést hoztam.

A pajzsom sok mindentől megvédett az évek alatt. Keménynek látszom tőle. Megtanultam hálásnak lenni ezért is. Mint ahogy megtanultam észrevenni az apadó életerőt. Igaz, későn és saját bőrön tapasztalva, fájdalmasan. Mert ha a remény meghal, a lélek is hamarosan követi őt. Lélek nélkül pedig a test sem húzhatja sokáig.

Egy ideig elfordult az Istenétől, ám amikor pár hetesen élet-halál között lebegtem, sírva imádkozott a négy fal között napokon át, hogy ne vegyen el tőle...  A születésnapomra minden évben kardvirágot kaptam, azért, mert erős voltam. Mert életben maradtam. Mindig annyi szálat, ahanyadikat éppen töltöttem.

Már nem emlékszem az érintésére. Ritkán ölelt meg, olyankor is inkább darabos mozdulatokkal tette, hatalmas tenyereivel lapogatott. Idegen volt számára ez a gesztus. Ebből is tanultam. Az érintés fontosságát, a simogatás mélységét, az ölelés erejét, az átkulcsoló karok melegét. Ha  önmagamban nézve, keresem az alkalmat, az utolsó találkozásunk jut eszembe. Kiterítve feküdt, szépruhába öltöztetve. Az utolsó útjára  az ünnepi öltönyét választottam. Nem oda illő gondolat hasított akkor belém,  sehogyan sem illett az ingéhez az a nyakkendő.
Sosem láttam őt annyira békésnek, mint akkor. És nem mertem megérinteni a kezét. Féltem, a jéghideg érzettől, hogy megzavarom az örökbékéjében. Hogy akkor valósággá válik a felfoghatatlan. És talán féltem attól is, hogy kinyitja a szemeit, és számonkéri az elmúlt éveket.

Úgy alakult, hogy egyik unokáját sem ismerhette meg. És a lányát sem láthatta révbe érni. Ma lenne 64 éves.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eriberi33 2010.04.24. 13:19:43

:'(
Szeretlek...
Ölellek...
Puszik...! :(

Válasz erre 

gneke 2010.04.24. 19:20:33

:(
Ölellek

Válasz erre 

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2010.04.24. 20:07:19

Ölellek...

Válasz erre 

ilgya1 2010.04.24. 23:06:32

Gabikám,mindig veled lesz! És büszke lenne rád (és az is)meg a gyönyörű unokáira! Én is öllellek!

Válasz erre 

Marcipán&Frutti · http://forromarcipan.blogspot.com 2010.04.25. 09:21:13

"Vannak olyan pillanatok az életben, hogy annyira nagyon hiányzik neked valaki, hogy szeretnéd kiszakítani az álmaidból a valóságba, hogy megölelhesd."
Legalábbis én ezt szoktam érezni:(Ilyenkor Marcit ölelem.Tedd Te is ezt!

Válasz erre 

Timocska_ 2010.04.25. 12:09:56

De nagyon szépen írtál (megint)! Hatalmas ölelés!!!

Válasz erre 

Ingrid 2010.04.25. 12:59:19

Van aki még írni sem tud róla, te legalább megteszed és biztosan nagyon-nagyon közel van Hozzád. Lát és hall Téged.
Szeret!

Válasz erre 

Hencsi+Zita · http://kicsizita.freeblog.hu/ 2010.04.25. 13:32:52

Én is az első két mondatodban hiszek...
Ölellek Kedves

Válasz erre 

Pankababa 2010.04.25. 13:39:48

Nincsenek szavak....erős nő vagy Cucka

Válasz erre 

motymoty 2010.04.26. 11:24:38

Múltkor is küldött Neked virágot, nem lehet messze.

Válasz erre 

Nani 2010.04.26. 13:15:45

Hidd el csendben még most is egyengeti utadat! Megsímogat, mikor szellőt érzel arcodon és átölel, amikor melenget a napocska! Szeret, ahogyan mindig is szeretett!
Ölellek! (((())))

Válasz erre 

Ancsa10 2010.04.26. 13:17:46

Biztos, hogy veled van mindig és lát téged és nagyon büszke rád!
ölellek!

Válasz erre 

cucka 2010.04.26. 23:33:15

Köszönöm a szavaitokat és az öleléseket! :'(

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: