Azt mondják az okosok, az emberek öt féle képpen mutathatják ki szeretetüket, azaz 5 féle szeretetnyelven kommunikálhatnak egymással: 
1. elismerő szavak
2. minőségi idő
3. ajándékok
4. szívességek
5. testi érintés

Továbbá azt is mondják az okosok, hogy ha egy gyermek szeretetteljes és boldog családban nő fel, teli szeretettankkal indul neki az életnek. Meghogy minden embernek más és más ez a kommunikációs csatornája és ismernünk kell annyira  barátunkat-házastársunkat-gyermekünket, hogy a megfelelő szeretetnyelven kommunikáljunk vele. (értsd én pl halálba gyömöszölném szeretetemben Huncost -ezzel el is árultam, hogy az én szeretnyelvem a gyermekeim felé az 5-ös-, de neki banyek sokkalta többet jelent, ha elmegyünk együtt motorozni, vagy mellécsücsülök a szőnyegre és elismerő szavakkal dícsérgetem épülgető legotornyát -1-es és 2-es kombinációja. Kompromisszumot kötve, szőnyegen ülve csenek el egy-egy Huncpuszit tőle...)
Vannak emberek, akik nehezen ismerik fel a saját szeretetnyelvüket, részint azért, mert olyan légkörben nőttek fel, ahol mindegyik nyelv használata mindennapi  és természetes volt, részint, mert sosem érezhették szüleik szeretethálója nyújtotta biztonságát.

Kétkedve vettem a kezembe a fenti könyvet, olvasatlanul is, egy újabb amerikai hogyan neveljünk még láthatatlanabb gyereket? műfaji csoportba soroltam. Kellemes meglepetés ért, sok mindent egész más megvilágításba helyezett. Egyelőre tapogatózom, de egész működőképesnek tűnik a dolog. Bár eddig is minden alku tárgyát képezte kiccsaládunkban, most már legalább tudatosan csináljuk. (ha megengeded, hogy leszívjuk az orrod, utána bemegyünk játszani az építőkockával; ha elpakolod a játékaidat, kérhetsz valamit a kisboltból). Kicsit úgy érzem, egész hatásos fegyverre bukkantam.

Most már csak türelmet kérek azokhoz a pillanatokhoz, amikor a vörös köd mélyen elborítja az összes általam ismert szeretetnyelvet.

Már keresem a tolerancia növelésére vonatkozó szakirodalmat.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tsetten 2010.05.10. 06:05:04

Hú, ez az, amin én - a szüleim szeretetnyelvén élelődve - nagyon be szoktam gurulni. Szóval a fateréktől sok mindent kaptam, nagyon odafigyeltek rám, és igazán különleges körülmények között nőttem fel. De soha, de soha nem fordult elő, hogy családi kötelességeket csererendszerben teljesítsünk. Szóval kapsz zsebpénzt, ha kitakarítasz - ez nálunk fel sem merült. Azért nem kisfiam - mondta apám - mert anyád is ingyen, bérmentve mossa a mocskos zoknikat, és főzi az ebédet, senki nem fizet neki. Te pedig ingyen és bérmentve leviszed a szemetet, kitakarítasz, ahányszor csak kell, és lesed, hogy mivel könnyítheted meg a helyzetét, ohne zsebpénz. Erről sokat beszélgettem apámmal, akinek a meggőződése volt az, hogy fel kell ismerni a szeretet önzetlen, feltétlen. Szeretjük egymást akkor is, ha éppen rosszkedvű a másik, vagy olyasmit csinál, amit nem szeretünk stb.A rendrakás, a testünk tisztán tartása ezek belső kötelességek, amit azért csinál az ember, mert öncél, neki jó, és nem a családjának.
Na jó ez is egy ilyen végtelenül nyújtható gumikérdés, a hogyan neveljünk gyereket, tehát nem én dobtam az asztalra a bölcsek kövét. Csak jeleztem, ha én adok valamit a gyerekeknek (pénzt, játékot, édességet, programot stb) az mindig l art pour l art van, azért mert szeretem őket. És ez fordítva is működik. Ezt a cserepedagógiát amit fentebb vázolsz én megvesztegetésnek érzem. (Bármilyen kemény is ez a szó.)

Válasz erre 

cucka 2010.05.10. 08:53:52

@tsetten: első blikkre én zsarolásnak éltem meg, nem megvesztegetésnek. A mindennapjaink azért nem az adok-kapok elveken működnek, de néha igenis elkövetem ezt a kisfiatalember ellen. taknyos-nyűgös és dacol minden ellen. pár boldog percért vállalom a későbbi pszichológust. ;)

Válasz erre 

tsetten 2010.05.10. 09:50:20

Na jó, hát teljesen más kategória letúrórudizni egy kétévest orrfúvás reményében, és lefizetni egy kisiskolást, hogy takarítson már maga után.:))

Válasz erre 

zsedit 2010.05.10. 10:03:42

Tökéletesen egyet értek tsettennel és nagyon tisztelem ezért az édesapját. Játszok veled, mert szeretlek (minőségi idő), hozok neked a boltből valamit (ajándékok) - de a szeretet nyelvei nem kötődhetnek semmihez, csak a szeretethez. Az engedelmesség és rendszeretetre nevelés iszonyatos nehéz (nem is tudom,hogy egyáltalán kivitelezhető ) témaköre szerintem egy teljesen más kérdéskör.

Válasz erre 

cucka 2010.05.10. 10:41:28

@zsedit: nézd, én bármilyen körülmények között szeretni fogom a gyerekeimet, ez az a típusú szeretet, ami soha nem fog elmúlni.
Ezek a lavírozások, meg egy kétéves formához valók, az enyémgyerekhez. :)
Azt azért érdemes elismerni, hogy mindenki másképp érzi a feléje áradó szeretetet. PL. szomszéd öregnéne családja szétsikálja neki a lakást, minden nap reggelit-ebédet- vacsorát kap, ugranak, ha egyet nyikkan (ajándékok) és mégis azért panaszkodik, vele senki sem foglalkozik. Pedig csak meg kellene hallgatni a napi panaszáradatát (minőségi idő). Na, ők nem azonos nyelven beszélnek.

Válasz erre 

tsetten 2010.05.10. 10:57:42

Az én öreganyámat meghallgattuk, megetettük, elláttuk mégis az fájt neki, hogy éheztettük, elhanyagoltuk stb. Szóval az elmebajnak vannak különböző formái:)

Válasz erre 

cucka 2010.05.10. 11:02:48

@tsetten: mondjuk, én azt el tudom hinni, hogy egy adott ponton túl, (egy adott kor fölött?) már képtelenség egyazon nyelven beszélni.

Válasz erre 

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2010.05.10. 11:21:57

Mi is vegyes szeretetnyelvet beszélünk. És másmilyet én, és másmilyet az apjuk. Pl. Matyi és Apa között jól működik az alku, és nem is inkább ha-akkor típusú, hanem először-utána.. pl. először elpakolunk utána kapsz kakaót. Mondjuk tárgyi ajándékot sosem azért kap mert valamit megcsinál. Emellett Matyi nagyon igényli a testi kontaktust és a dicsérő szavakat is.
A tolerancianövelős szakkönyvre azért én is kíváncsi lennék:)))

Válasz erre 

cucka 2010.05.10. 11:31:01

@PBea: a kisboltos ajándékosdi nálunk azért központi, mert annyira közel van, és Hunor naponta többször át akar menni boltost játszani. :S És ilyenkor mindig kap a boltosoktól vmit a hathatós polcpakolós segítségéért. :))))
Érdekes, most hogy mondod, nálunk is másképp beszélgetnek a fiúk. Zapu és Huncos nagy összebújósosak. :))) Huncosnak az apjától sokkalta erősebben kell a testi kontaktus, mint tőlem.
Az előbb éppen anyai igénye volt rá, ugyanis orra bukott,és csak az énfajta tutujgatásom vigasztalta meg. ;)

Válasz erre 

WildShycu · http://igazvilag.freeblog.hu/ 2010.05.11. 22:39:52

Erről a szeretetnyelvről én is olvastam, még rágom a dolgot...majd később ráérek nyelni, ha lesz róla komolyabb véleményem, ami most sajna még nincs.
Amúgy a kilinkelt nevemen könnyesre nevettem magam, nagyon jól eltaláltad!!! Díjjazom a névadást, nagyon illik rám :)

Válasz erre 

Jánoska12 2011.02.14. 08:17:11

Tsettennel értek egyet. Szerintem ne az legyen folyamatosan képben, hogy valamit valamiért. Nálunk sem volt sosem takarításért cserébe zsebpénz. Ha kellett valamire kértünk, ha pedig hülyeségre kellett nem kaptunk. Mondjuk a neveltetés miatt szinte sose kellett hülyeségre, mert a szüleim megtanították, hogy mi az amire szükség van és mi az amire nincs, mondjuk nyilván gyerekkoromban megkaptam én is a pénzecskét a csokira, fagyira, de korosztályonként változnak ezek a dolgok. Illetve én egy hatodik ponttal egészíteném ki a listát. Jó beszélgetések. Van is egy érdekes és vicces könyv is a témában:
www. konyv-konyvek .hu /book_images /20a /999634420a.jpg

Válasz erre 

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet.

Mégsem

Kimoderálom ezt a kommentet. Nem moderálom a kommentet. Kimoderálom a kommentező összes kommentjét.

A kommentezőt nem tiltom ki. A kommentezőt kitiltom egy napra. A kommentezőt kitiltom egy hétre. A kommentezőt kitiltom egy hónapra. A kommentezőt kitiltom örökre.

Megjegyzés: