Lassacskán 4. éve jegyzetelem kisebb kihagyásokkal a mindennapjainkat. Indulásakor egy nagyvárosi lány veszélyeztetett otthonülő  kismamaságából fakadó gondolataival volt tele,  aggódásokkal, barirózsaszín álmokkal, olykor élettel össze nem egyeztethető ideákkal. Az évek alatt változtunk, költöztünk, formáltak a gyerekek, és alakítottuk mi is egymást. A kozmopolita spinéből köztiszteletnek örvendő állatorvosné lett és a virtuális naplónk is  lassacskán viselhetné a www.falusivagyok.blog.hu címet is (most gyorsan ellenőriztem, a későbbiekre vonatkozóan, szabad még az oldal). Érthető, ha az olvasóim száma ezáltal exponenciálisan csökken, hiszen ki kiváncsi a kecskék lelkivilágára, amikor friss-hamvas rózsaillatú babablogok teremnek mindenfelé?!

És most ismét tanyavilági beszámoló következik, aki unja ugorja csak bátran át, gyerekekről kicsit később, kicsit rövidebben:

Nina kiskecskéje, a kis buta, mohó, egyik reggelre felszakajtotta a tápos zsákot és jó alaposan belakmározott belőle. Ezt nekik nagyon nem szabad, könnyen felfúvódhatnak a túl sok takarmánytól, szinte menthetetlenek. Óránként jártunk ki hozzá Hunorostul, simogattuk, dödölögtünk, a Pici egyre jobban odavolt. Délután már arra vetemedtem, hogy kecskés fórumokon regisztrálva kértem segítséget (mer az uram csak telefonon tudott a szolgálatomra lenni), senki sem kecsegtetett semmi jóval. Este bevetettünk pár különleges trükköt (úgy mint olaj itatás, élesztős víz itatás, lábközé vett kecskebüfiztetés, sétáltatás pórázon, az alternatív gyógymódokon kívül szurikat is kapott), reggel Huncos futott a Picihez, boldogan kontatálta, hogy él, aztán az apja szomorkásan az ellenkezőjét.
Volt sírás-rívás, javarészt Nina kecskétlenségét siratta a kisember, így kiegyeztünk abban, hogy a tejelőknek nemsokára megszületik a kiskecskéje (i) és akkor a legkisebb a Ninocsé lesz. Megástuk a gödröt, eltemettük a kertvégibe. Huncos később azt mondta, hogy a kisgida már az égben van, és boldog. Az ittmaradt Poci azóta egyre kezesebb.

Nyúlfarm: egy alomnyi édibébi nyuszómuszónk született egy igazán gondos, sokéves rutinnal rendelkező anyuka szárnyai alatt, a kicsik éppen leválasztás előtt állnak, köbö 3 hónaposak, sokszínüek, kedvesek. Elviekben volt még két időzített bomba kismamink, az egyik napok óta almot rak, szőrt tépked, csinosítja a gyerekszobát, a másik semmilyen hajlandóságot nem mutatott azirányba, hogy akárcsak vemhes is lenne. Erre ez a fekete-fehér pöttyös, anyák szégyene, ma reggelre megszült, de úgy... amerre járt arra pottyantott el egy kisnyuszit, a picik meztelenül tekeregtek a ketrecben, Hunorral karöltve  bábaszerepre váltva, kanyarítottunk kuckót nekik, együtt raktuk bele őket, de kétlem, hogy életben maradnának. Nem kimondottan egy anyatípus, persze ettől még belejöhet. Az esélyt megkapta.

Aztán a gyerekek. Ami elsőre eszembe jut, az az, hogy Hunor nagyon szépen fejlődik beszéd terén. Szinte mindent mond utánunk, imádnivaló kiscinegehangú, akkor vált vissza saját nyelvére, ha elfárad. Csodálattal nézem ennek a kisembernek a kibontakozó lényét, hihetetlen, hogy mennyire elfogadó a természet alkotta törvények iránt. Amikor eldöntöttük, hogy háztáji gazdálkodásba fogunk (jajjistenem, dehogy döntöttük el, maguktól fűződtek az események láncszemei sorsunk madzagára), már akkor tudtam, hogy azt szeretném, ha a gyermekeink, minél kevesebb hazugság-történetbe nőnének fel. Ahogy a mindennapjainkban jelen vannak az ünnepek, boldog pillanatok, ugyanígy jelen van a gond, a szomorúság, a halál is. Amikor Dörzsi elment, azt is megbeszéltük, a baromfiudvar természetes szelekciója következtében kialakult hiányokat (értsd: kirepülő tikok Göncöl kutyánk általi piroslapja: egy csőr és egyetlen kaparó maradt meg belőle), összenőttségünk egyenesági következményeként, gyakorlatilag velem egyszerre észlelte. Nem tudtam és nem akartam (ál)mesébe foglalni távozásukat. Megbeszéltük. Tudja, bízhat bennünk. Talán, ha majd jobban beszél, több kérdése is lesz. Látom rajta, megnyugtatják a válaszaim. Dörzsit a mai napig emlegeti. Mint ahogy az odaveszett tyúklányokat is.
Persze, a felpörgetett mivilágunkba könnyebb lenne, valami átlátszó hazugság mögé rejtve tálalni a történteket. Félünk a haláltól, ezért beszélni sem szeretünk róla. És próbálunk úgy élni, hogy ne kelljen rágondolnunk sem.

Kismici meg... lépeget, de nem ám úgy, hogy fogom a két kezét, aztán kétrétgörnyedve menetelünk, ádehogy, azt nem nekem találták ki, felágaskodik mellettem, megfogja az egyik kezem és velem együtt lépeget. Közben sikkant-visít-nevet-büszke. Mi is rá. Hunor tapsikolva örül Micu sikereinek, próbálná ő is sétáltatni, de vele még nem megy el Kismici.

"Napi élet a tanyán" cimű rovatunkat olvashatták.

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr422457237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ilgya1 2010.11.18. 21:44:25

Csúcs nőszemély vagy!! És én imádlak!!!!

Terézia 2010.11.18. 22:24:57

Kedves Cucka!
Nagyon rég olvaslak, a mindennapjaim része vagytok. Én örülök a vidéki, falusi leírásoknak és nem kellenek a friss rózsaszín babaillatú blogok:) Örülök és tisztellek érte, hogy nem zárkóztál be mint sok más anyuka, akiket pedig szerettünk/szerettem. Vörösbegy és most az ikrek:((( Biztos okuk volt rá, de nem gondoltak bele, hogy fájdalmat okoznak azoknak akik ismeretlenül is szerették őket. Olvastam a támadásokról és megértem, de akkor is rossz, így duplán becsüllek nyíltságodért! Élvezettel várom a vidéki beszámolokat (is) és kicsit irigyelve innen a panelból, de mindenképp sok szép élményt és egészséget kívánva Nektek:) Ma pl megkönnyeztem a kiskecskét..:S Minden szépet és jót, egy lelkes zugolvasód:)

lepkevár · http://lepkevar.blogspot.com/ 2010.11.18. 22:29:50

Óóó, hát ez nagyon jó volt! A kozmopolita spiné, a gyerekszobacsinosító nyúl és az anyák szégyene különösen! :D

A másik téma viszont (nekem) a gyereknevelés legnehezebbike. Inkább százszor kérdezze meg, hogy a kisbabák hogyan mennek be az anyjuk hasába, mint azt, hogy mi lesz, ha meghalunk... Viszont sajnos elkerülhetetlen. Nálunk pont tavaly ilyenkor volt ez a központi téma, hát mitagadás, engem is megviselt rendesen... Csak egy példa rá (ha már esetleg olvastad, akkor bocs):

lepkevar.blogspot.com/2009/11/sirunk-mint-zaporeso_2877.html

És ezt majd minden egyes gyerekkel külön-külön végigjárni/rágni...

cucka 2010.11.18. 23:13:56

@Terézia: aranyos vagy, nagyon szépen köszönöm! :) Most abba nem mennék bele, mennyire jó döntés egy nyitott blog, és annak teletűzdelése személyes fotókkal. (gondolok itt pl arra, amikor majd a gyerekeim osztálytársai megtalálják a mama gondosan vezetett virtuális naplócskáját, benne az édibédin villázgató, gurgulázva nevető duckaságaimmal, na, akkor nem biztos, hogy méhem gyümölcsei ugyanennyire fognak örülni). De ezt az utat választottam, hű maradok magamhoz.
@lepkevár: köszönöm a linked, szerintem nagyon jól kezelted az adott szituációt, én is vmi hasonszőrűre készülök, ha majd a kisbüdösek kérdezősködni kezdenek. Azt hiszem, ez is részei a hozott dolgaim egyikének.
(jajj, Lepkevár, óriási restanciáim vannak ám még belőletek, iccaka igyekszem pótolni, pérhuzamosan Szabó Magda naplójával... hátööö, most igazán nem bánnám, ha kétfejű sárkány lehetnék egy kis időre. )

PBea · http://pappb12.freeblog.hu/ 2010.11.19. 08:11:07

Engem nagyon szórakoztatnak a miniállatkerti történeteid:) Pláne, hogy olyan emberközelien írsz a "gazdaságról", hogy én, aki cseppnyi affinitást sem érzek magamban sem a növénytermesztés, sem az állattartás iránt, még én is kedvet kapnék hozzá.
Sajnálom a kiskecskét:((((
Örülök, hogy ismerlek Benneteket, hogy részese lehetek a spinéből gazdaasszonnyá válásodnak:)
Én is azt mondom, hogy inkább őszintén válaszoljunk a Kiskíváncsik kérdéseire, még akkor ha kínos, vagy nehéz, vagy sebeket tép fel, minthogy belegabalyodjunk egy hazugság- és mesehálóba, amiből szerintem nehezebb kikecmeregni a későbbiekben.
A kisnyuszikat pedig tessen életben tartani, és megyünk őket megsimogatni, mert tudod, a gyerekek előtt én nyulat szerettem volna:) (rossz pillanataimban most is inkább nyulat szeretnék).
Puszik:)

Kendemami 2010.11.19. 10:08:41

Sajnálom a kis mohót :(
Nyuszitémában: jópár éve én is találkoztam egy fura esettl: a két baknyúl ketrecében eccercsak csupasz újszülött nyuszik ásztak szerteszét... Kiskosár és hajszárító, felmelegedtek. Anyuka nem volt túl lelkes, de én csináltam vattából dobozban fészket, és bizonyos időközönként nyakon ragadtam anyukát és a dobozra tettem, hogy szophassanak.Pár nap múlva már nem kellett erőszakotr alkalmaznom :)
Az már egy másik kérdés, hogy pár héttel később egy nyest leirtotta majdnem az egész állományt...
Sok sikert a nyusszancsokhoz, Minkának nagy puszi amiért ilyen ügyes!

Hencsi+Zita · http://kicsizita.freeblog.hu/ 2010.11.19. 15:09:30

Bevallom őszintén,hogy nagyon szeretem a történeteidet.Legyenek elbeszélők vagy épp "napiéletatanyán" tartalmúak.Sőt,most például meg tudom fogadni a tanácsodat is -a gyerekkel nyíltan beszélünk- kapcsolatban.Merthogy az enyém is kis kíváncsi, mamiék már magyaráztak volna neki mindenről,de az én egyenes és nyílt válaszom jobban bejött neki.Köszi!
A videókat pedig egytől-egyig imádom:)))

cucka 2010.11.20. 10:09:23

Azt gondolom erről a "mondjuk egy könnyebben elfogadható mesét a gyereknek"-ről, hogy talán elfogadja a történetünket, de mindenképpen érzi zavartságunkon, hogy valami nem kerek. Elraktározza, akár tudattalanul is. Aztán évekkel később megtudja a valóságot, és ezáltal hiteltelenné is válunk. És a kérdéseiket már nem hozzánk-nekünk intézik, hanem megkeresik a maguk válaszait valahol egészen máshol-másban. Továbbmegyek: mi, szülők vagyunk a példáik, ahogy mi viselkedünk egy adott szituációban, zsigerből ők is így fognak tenni a saját hasonlóikban. hazudni-eltitkolni semmiképp sem szabad, mert csalódás-fájdalom marad utána.

Pankababa 2010.11.20. 15:26:15

Szegény kecske:(
Én szeretem ezeket a tanyás beszámolókat:D
Talán minden cosmo lány rejtett álma a vidéki kúria asszony-szerepe; és ha meg nem is valósítják, azért jó elképzelni, általad átélnim milyen is lehet!