Kérem tisztelettel a fenenagy ömlengések közepibe történt meg az ELSŐ és NAGYBÖTŰS, Hunor általi megfelelő helyre intézett, barnamackók elhelyezése.

Történt vala, hogy a tegnapi ünnepi pelenkavásárlás keretén belül kifakadtam. Gyors fejszámolással kikövetkeztettem a haza-kocsiút alatt, hogy az elmúlt 3 évben hányszázezret (igen, többet is) költöttünk Hunor pelenkáira.
Hazajőve és blogokat olvasva, megláttuk Matyit az oviban, aztán beszélgettünk Hunorral és példálóztam neki elmeséltem neki, bármekkora hátszele is van nekije kicsiny közösségünkben, akkora még neki sincs, hogy pelenkával induljon a csatába. Percekkel később levette magáról a bádubát (pelenka, a Hunor nyelvet nem ismerők számára), és nem kért újat. Ellenben kérte a régelcsomagolt wc szűkítőt, felült a trónra, és mint Kovácskatinak danolás közben, úgy dudorodtak az erek a nyakán az erőlködéstől, közben nyögdösött is az erősebb hatás érdekében, de eredménytelenül. Ezt eljátszottuk jópárszor, hol kiküldött a helységből, és az ajtót is becsukatta velem kívülről, hol kérte, hogy maradjak és öleljem át, én elétérdeltem, ő belémfúrta a fejét és teljes átéléssel játszotta szerepét.
Megunva, bevetettem a genya-anya csalit, hogy abban az esetben, ha esetleg  mégiscsak sikerülne valamicske produktumot prezentálnia, szerintem el tudnám intézni, hogy vacsorára Tátyi egy gyorséttermi menüvel honorálja igyekezetét. (ritkán kap ilyet a kölök és állítom a mai gyerekek genetikailag kódoltan rajonganak a gyorséttermi cuccokért).
Végül az engedékeny Tátyi megelőlegezett egy reggel teljesítendő macicsaládot, amit Hunor megígért, alku telefonon megköttetett, árú leszállítva, volt öröm-bódottá.

Ma reggel folytatódott a tegnapi menet, kiegészítve a hideg wc deszkára panaszkodással, szomjúsággal, fázással. Már a feladás határát súroltam, amikor végre meghallottam a semmihez sem hasonlítható pottyantás hangját, a sikkantását, az örömét, majd megláttam a győzedelmes mosolyt a tükörben. Megnéztük, megcsodáltuk, örömködtünk,  sőőőőt, elsőszülöttem még egy potót is készített remekművéről. (és igen, azon izibe el is mms-eztük a ház urának... báááh)

Meghasonulok, ím eljött az a pillanat, amikor eufórikus örömöt érzek attól, hogy két kolbászka végre a számára kijelölt tartályba landolt.

Ez már tényleg a vég.

cucka 2010.12.21. 11:05

Ünnepre hangolva

Nehezen ment idén a ráhangolódás. Aztán történt valami, ami lemarta rólam a többéves rozsdát és végre beindultak a fogaskerekek. (még hány és hány gyomorszájra intézett rúgásra lesz szükségem vajh ahhoz, hogy az apróbb figyelmeztetésekre is odafigyeljek végre?!)

Tudod-e, hogy az az ember, aki lelkileg erősnek tűnik, az valójában érzékeny és gyenge?

Tudod-e, hogy akik azzal foglalkoznak, hogy másokat védenek, azoknak van a legnagyobb szükségük védelemre?

Tudod-e, hogy könnyebb valamit leírni valakinek, mint a szemébe mondani, ám annál emez sokkalta értékesebb?

Kell ez a várakozás, a természet tudja a dolgát, mindig is tudta, csak figyelnünk kell rá, hallgatnunk a belső hangunkra, az ösztöneinkre. Mi sem bizonyítja jobban, mint az év végi adventi időszak. Várjuk a csodát, a  születést, az újat és reménykedünk egy jobba. És ha hagyjuk, hogy az áhitat átitasson, hogy az ünnep békéje megtaláljon, mi leszünk a legboldogabbak a világon.

süti beállítások módosítása