Pár fotóval illusztrálom mindennapjainkat, van doboz- és zsáktenger, Huncos már profin szelektálja a feladatainkat, ha dobozt lát Táti felkiálltással jelzi, ha zsákot Nyányiként. Minka két napja füligmosollyal örvendeztet meg, combhurkásodás miatt ismét pelenkaméretet ugrottunk, ruhák közül már csak a 62-esekkel áll szóba. (5 és fél kiló lett valamikor észrevétlenül...). Napközben egyre többet van ébren, büszkén heözgetve (máris dumál, anyjalánya), keze lába állandóan jár (fut), és bizalmatlan pillantásokkal illeti a saját kezét, amikor az látótávolságán belül leledzik.

Gyönyörűséges gyermekeink olykor bojkottálják a dobozolást, mint pl itt is, amikor Minilány nem volt hajlandó másképp aludni, csak így és ott:

Minkát fotózni sokszor nehézségekbe ütközik, annak ellenére, hogy újabban Hunor nem kultiválja a fotózkodást, ha Huggancsot készülök megörökíteni, azonnal megjelenik, odabújik, vigyorog, simogat. Hugi meg még jobban figyeli Nagytesót és visszavigyorog. Igazi fláverpáver jellemzi kettejük kapcsolatát úgy általában... fáradtság esetére persze ez egyáltalán nem érvényes, olyankor nagyon éberen kell figyelni Huncos kezét, mert csal, mert előszeretettel csíp, húz, von, üt... és teszi mindezt megüdvözült, angyali mosollyal az arcán.

Hunornál tomboló dackorszak van, mindenre az első -és még mindig majdnem az egyetlen- szava a nem. Néha nehéz vele, bár megállapításom szerint az ő dacosságának mértéke egyenes arányban áll a mi feszültségeinkkel. Igazi kis indikátorként működik. Nagyon sokat kell még tanulnunk a türelem tantárgyából, úgy érzem...

Minkából közben ürülnek az Anyu hormonok, telibe kiütődött a fején a bőre, még a haja alatt is. Talán azért is tette mindezt ennyi draszticizmussal, mert jóidöse szülés óta nem nagyon favorizálja a húsos dolgokat, viszont irdatlan mennyiségű tejterméket fogyaszt. Az elmúlt két napban csökkentettem, plusz a rügyeket a jóöreg mindenrejó anyatejjel is kenegettem, mára egész szépen leszáradtak.

Így mosolyognak a zöldek:

és így vigyorog a kiskrumpli:

A költözés körüli gondolataimról is szeretnék majdeccercsak...

Mért van az, hogy az ember lánya költözéskor döbben rá, hogy az egész élete pár kukászsákban és lezárt dobozban bőven elfér... és az igazán fontosak talán még ennyi helyet sem foglalnak el, hiszen itt vannak mélyen belül...