Az elmúlt napok hanyag szimbiózisban telnek. Lusta vagyok és kedvetlen ilyen időben céltalan köröket róni a házak körül, inkább önmagamba fordulok és pokrócos olvasásokat tartok és Született feleségeket nézek őrületes tempóban. Hunor mellettem ücsörögve játszik, vagy a földön tologatja a kocsikat, néha odakéredzkedik egy-egy ölelésért-pusziért, hogy aztán futhasson tovább... Kicsit olyan most minden, mint a Hunor előtti időkben... mintha valahogy visszakaptam volna magamból egy kicsiny részecskét...

A fiam tökéletes partner mindenben, a számítógéphez való kapcsolatom kivételével. Olvashatok, vasalhatok, ebédet főzhetek és mostanában már moshatok, teregethetek és porszívózhatok is, lett egy tökéletes (és alapos!) segítségem a házimunkában. A nedves ruhákat kérésre kézbe adogatja (néha szofterhibás lesz, ilyenkor le- és föl pakolássza ugyanazon zoknikat a szárítón), kis presszúrával összeszedi a széthajigált játékait (hogy aztán egy óvatlan pillanatban újra szétdobhassa őket nagy vigyorogva), a konyhában a földön ülve ő is kavargat fakanállal egy edényben, akárcsak én, és már nem kell etetőszékbe korlátoznom, szabadon garázdálkodik lábalatt.

Pár napja megtanult pohárból inni: itthon most már igyekszem pohárból itatni, persze éjszakai cimbinek a vízzel töltött csőrös itatópohár kerül mellé az ágyba. Ha ebédidőben rákérdezek, hogy éhes-e, bólogat és mutatja a kezével az utat a konyha felé. Ugyancsak  határozottan és felelőssége teljes tudatában bólogat akkor is, ha messziről szaglik és megkérdezem, hogy van-e valami a pelusban? Persze, ez csak költői kérdés, a lakás másik pontjáról is pontosan érezhető, hogy van benne valami...

Néha olyan megnemérdemelten könnyűnek érzem az életem az elmúlt egy évhez képest... minden nap várom, hogy valahol beüssön a krach: még az éjszakáink is -részemről- túl tökéletesek, ez az egy ébredés már egészen hiányozna, ha végleg megszűnne.

... még mindig nem merek fellélegezni...

Napok óta törzsközösségben élünk, vannak éber éjjeliőreink is, hangoskodó összeszólások, bebagózott lépcsőházunk, de mindezeket leszámítva az előző évek káoszához képest idén viszonylag nyugisan zajlik kerületünk lomtalanítása. Bár tegnap HuncApuról kiderült, származását illetőleg szoros rokonyi szálak fűzhetik szorgos rozsdabőrűjeinkhez, amikor igyekezett visszaszerezni egy véletlen kidobott vastag nejlont, az egyik delikvens lazán megszólította "mi van Tesókám, valami olyan is kikerült, ami nem kellett volna?", majd nagyvonalúan hagyta, hogy Életem Értelme csak nyugodtan beletúrjon a kupacba.

Az idei lomtalanítás mérföldkő lesz a mi életünkbe is: az eddig inkább raktár- és munkaszobaként funkcionáló gyerekszoba lassacskán visszakapja gyerekszobai mivoltát. Legkésőbb Hunor szülinapjáig Őfelsége át fog költözni az őt megillető saját szobába. Hiszen már olyan nagyfiú... nopersze, eddig könnyű fog ráfogni a helyhiányra, de mostantól már visszafelé peregnek az órák, és Hunc nemsokára birtokba veheti saját kis felségterületét... hiányozni fog mellőlünk, de tudom, hogy hosszútávon  mindhármunknak jobb lesz ez a fajta változás... (azért az éjszakai szopizások kivitelezésére nagggyon kíváncsi leszek... vagy én ragadok nála vagy ő jön vissza közénk...)

Az utóbbi napokban pech-sorozatok áldozatai vagyunk, igazából inkább úgy fogalmaznék apróbb bosszúságok igyekeznek megkeseríteni és lerövidíteni amúgy is rövidke földi pályánkat...

... vasárnap, a szemem láttára, padlógázt tövig nyomva igyekezett, egy 60 körüli szebbik nem képviselője kikerülni álló helyzetbe lévő autónkat... nem sikerült neki, picit lefaragott  autónk nemesi orrából...

... egy félrekommunikált kapcsolat helyrebillentésének, jó írányba terelésének kétségbeesett manőverei...

... munkafronton is apóbb bosszúságok vésnek mély barázdákat HuncApu estére elcsigázott arcára, és most nekem kell támogatnom Őt, hiszen tanácstalan és bátorításra van szüksége, csak... az igaztalan megvádolásokat oly nehéz hatástalanítani... néha kevés a szeretet védőpajzsa...

Az egyedüli gyógyír a mindennapokra Hunor, az ő tiszta lelke és bájos mivolta. HuncApu semmiért nem adná az esti közös fürdéseket, a nagy mókát és kacagást a mi ágyunkba, a fiús beszélgetéseiket, a közös zenehallgatásaikat, Hunc kéjesen simiért nyújtogatott testrészeit, mielőtt elaludna... azonban az utóbbi napokban, HuncApunak komoly vetélytársa akadt  rejtőzködő Chanel lányunk személyében, aki rájött, nincs semmi édesebb egy koradélutáni, elsötétített szobai, összebújásos szunyánál!