cucka 2007.08.02. 09:39

Eljött a "holnap" :)

Tegnap megvolt a  nagytakarítás, kezd visszatérni a  komfortérzetem, dolgainkat intézgetjük, és így időm is akadt végre ideülni! :) (nem utolsó sorban sokat számít az is, hogy TáltosApu ezer felé futott ma, a  maradék banki utalásokat és ügyintézéseket végezni ;) )
A székelyföldi nyaralás csodaszép volt, szerintem még sosem voltunk távol egészben 2 hetet az otthonunktól, macskalányainkat ez igen érzékenyen is érintette (azóta mindenhová árnyékként követ mindkettő, nehogy újra eltűnjünk ilyen hosszú időre, bár okuk panaszra nem lehet, Ildici aranyéletet biztosított mindkettő számára :) ) Hosszas készülődés és hagyatékolás után július 15.-én 10 óra után sikerült elindulnunk és estére Marosvásárhelyre érkeznünk a Micihez. Sajna Mici másnap Szatmárra utazott, de  mi maradtunk és éberen őriztük a lakást és megvártuk, míg kedden este hazaérkezett :) Komolyabban: az elkövetkezendő 2 napban Vásárhelyről csillagtúráztunk a környékre (Szászrégen, Gernyeszeg, Borszék, Isten széke). Hétfőn HuncÚr nagyon rosszul viselkedett, utólag sok mindennel próbálom magyarázni, tény, biztos nem tetszett valami a  viselkedésemen neki (TáltosApu szerint a  hirtelen magambatömött levest nehezményezte, de hát micsináljak?! nagyon régen nem ettem már pacallevest ;) ), szóval, a  Vártemplomba sétálgatva, hihetetlen erős görcseim lettek, le kellett ülnöm és aztán még volt 2-3 ugyanilyen erősségű, majd amilyen gyorsan érkeztek, úgy el is múltak. E nap érdekessége: HuncÚr először engedte meg TáltosApunak, hogy megérezze őt mozgás közben! Rátette a  kezét a  hasamra este, mert Hunci rumbát járt a  poackomban és nem hagyta abba az "idegen" kéz érintésére sem! Sőt: mostanság már minden este hosszasan ficánkol és már nem elég neki az én kezem simogatása, csak a  Papa hangjára és simijére hajlandó elcsitulni! :)
Szerdán áttettük rezidenciánkat Szovátára, ahol felrúgtunk minden eddigi hagyománnyal és elvegyültünk a "pórnép" között, Gizi néninél és Gyula bácsinál szálltunk meg, semmi előegyeztetés nélkül, egyszerűen becsengettünk egy kiadó szoba felírat alá! :) Aranyosak és kedvesek voltak a  háziak, amolyan igazi székely emberek! Innen folytattuk túrázgatásainkat (Korond, Parajd, Vármező, Gyilkos tó, Békási szoros, Bucsin tető- köszi Hédi a Basa-fogadóért!!!- , Gyergyószárhegy). Észrevettem, hogy étteremben pédául, ha már tudom, mit szeretnék enni és várjuk az ebéd érkezését, Hunci heves ficánkolásba kezd, Micka szerint az érzet is elég számára, ahhoz, hogy jókedve kerekedjen. :) A vármezei pisztráng hatására valóságos hastáncot mutattunk be, mocorgásával tágította lakásának falait! :) A pisztrángosban az volt még a  csodajó, hogy a csárda mellett volt egy kis patak, amiből bárki horgászhatott, mi is szerencsét próbáltunk, nekem sikerült egy kisebb testű pisztrángot kifognom, TáltosApu viszont olyan picurkát fogott, hogy még a  halőr is aszonta ezt inkább dobjuk vissza, hogy megnőjjön! :))) Hunci mostanság mindennapi mocorgó lett: főleg olyankor a  legéberebb, amikor én aludni készülök. Olvastam erről régebben egy cikket, hogy ez azért van így, mert napközben járkálunk, jövünk-megyünk és jobb esetben ezzel elringatjuk a  picit, de  estére nyugalomban leszünk és erre őfelsége felébred. Nem tudom, hogy ez valóban így van-e, mindenesetre nálunk nagyon így működik! :)
Szombaton pedig Zeteváraljára költöztünk. Egy panzióban szálltunk meg, egy csodálatos és fiatal ifjú párnál, akik szintén kisbabát várnak, Piroskával jó nagyokat tudtunk beszélgetni a  kismamaságról! :) Innen már diszkrétebben túrázgattunk (Székelyudvarhely, Székelypálfalva, Firtosváralja, Énfalva, Madarasi Hargita, Szentegyháza, Csíkszereda, Tusnád, Tusnádfürdő, Bálványos, Szent Anna tó, Csíksomlyó, Farkaslaka, Szejkefürdő, Szejkeforrás, Homoródfürdő ) jellemzőbbek voltak a  nagy pihenések, olvasások napjai. Soha nem látott meleg volt a  Hargitán is, bár azt gondolom klasszisokkal jobb volt ott, mint itt Budapesten! Hunci is új játékot eszelt ki: ha élénken mocorog és ráteszem a  kezem, abbahagyja, majd ha elveszem, mégha csak pár másodpercre is (mondjuk lapozok a  könyvben!) azonnal "csíp" egyet belém...még nemtom, hogy csinálja, de  határozottan csípés érzetem van! :) És azt is észrevettem, hogy átalakulóban és növekvőben van a  pocakom. de ezt Ti is látni fogjátok, feltettem a  székelyföldi túrás képeket a  netre. Itt, Zeteváralján 6 napot töltöttünk és végül megtértünk az origóhoz, július 20.-án visszamentünk Mickához Marosvásárhelyre (útközben megnéztük Segesvárt is!) , ott éjszakáztunk és szombaton Szatmárra mentünk, Orsikához, ahol szinte-szinte átbeszélgettünk egy éjszakát , és ez nagyon jó volt, aztán a vasárnapi istentisztelet után a  Láncos templomban, elindultunk haza.
Végeredményben csodálatos és pihentető 2 hetünk volt, most pedig kezdjük a  lakásfelújítást (rájöttem, ez az előrehaladott pocakosok privilégiuma :) ) és várjuk Huncit nagy-nagy szeretettel! :)
Ma kell mennem 1 órára védőnőhöz, szerintem már méricskélni is fog minket! :) Nem mondom, ez alatt a szabadságolás alatt felkaptunk pár kilót magunkra! :) A 23. hetet tapossuk és 64 kilósak vagyunk. Azaz eddig 6 kiló szállt rám összesen...nemtom eldönteni, hogy ez sok vagy kevés?! Mindenesetre abszolút jól érzem magam és szerintem ez a  lényeg. :)

Ez a fotó a 22. heti termés, Zeteváralján készült a  víztározónál, ekkora a  Huncilak mostanság...kicsit sóvárogva nézem, Ingrid pocis fotóit, aki már a  30. héten jár és olyan arányosan csini pocija van! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://kismamavagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr73130555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ingrid 2007.08.03. 09:10:40

Én hogy maradtam le erről a blogról????? Nagyon örülök, hogy Huncinak blogger lett az anyukája és én is Rátok találtam :)
Szép kirándulásban lehetett részetek és nagyon csinos vagy, de izgulj! A 6 kiló nem sok, a gömbölyödés mértéke adottság kérdése, de nem vagy nagy, úgyhogy büszkén mutogathatod a Huncilakot!

cucka 2007.08.03. 09:47:30

Kicsit szégyellem is magam miatta...;) Köszönjük!!!
süti beállítások módosítása